Gondolatok az első orosz olimpiai megnyitón

Kopátsy Sándor                PS                  2014-02-08

Gondolatok az első orosz olimpiai megnyitón

Az 1938-as Berlini Olimpiáról csak sajtóképek és rádióközvetítés útján alkothattam képet, de kialakult a véleményem, baj van, ha a diktatúrák telepedhetnek rá az amatőr sportra. Azt csak évek múlva ismertem fel, hogy a sportra nemcsak e nacionalistáknak, hanem a piacnak is szüksége van. Mindkét patrónusnak csak a profi sport érdekes, az amatőrizmus egyiket sem érdekli.

A nácik jöttek rá először, hogyan lehet a profi sportolókat amatőrként eladni. Ne a piac, hanem az állam fizesse meg őket. Ezt, mi magyarok is hamar felismertük. Sportnemzet akartunk lenni. Mivel az első között voltunk, megjöttek a sikerek.

A nácik megsemmisítő veresége után a Szovjetunióban is rájöttek, hogy a sportban sokkal könnyebb elnyerni a szuperhalmi státuszt, mint fa gazdaságban. Azt ugyan lassan értették meg, hogy nemcsak a gazdasági, de katona szuperhatalmi szerepe is reménytelen, mert elviselhetetlenül drága. Az is kiderül, hogy Kelet-Németországgal még a Szovjetunió sem képes versenyezni. Én meg megtanultam, hogy az állami profizmusban is igaz, amit Max Weber már a 20. század hajnalán felismert, hogy a tőkés gazdaságot csak a protestáns erkölcsű népek tudják hatékonyan működtetni.

A hidegháború évtizedeit csak az állami profitizmus élte át a szocialista oldalon. Mi magyarok szeretünk azzal dicsekedni, hogy 1 millió lakosra vetítve a legtöbb olimpiai érmet nyerő nemzetek közé tartozunk. Ez a mutató azért volt mindig jó a szocialista országokban, mert az olimpiai érmeket darabra számolták. Ezért azok lettek a nemzeti sportok, amelyek piaci értéke kicsi, amelyeket a tőkés piac nem érdekel.

Azon ötven éve bosszankodom, hogy mi a piacon nagy értékű sportban világszinten utoljára az 50-es években, a labdarúgásban voltunk. De ehhez az kellett, hogy a világhírű magyar futballisták a társadalom csúcsán lehettek. Ez azonban csak nagyon szegény diktatúrákban valósíthat meg. Azokban is csak akkor, ha a piacon nem lehet meggazdagodni. Erre nem gondolnak azok, akik visszasírják az aranycsapatunkat.

Azóta minden olimpia után kalkulálom, hogy melyik országnak mennyit ér a piacon az olimpiai győzelme. Messze az utolsók vagyunk Európában annak ellenére, hogy viszonylag sok érmet nyerünk.

Közben az állam által támogatott sporteredményekben Kína lett a szuperhatalom. Lakosságának nagysága alapján ezen nem is lehet változtatni. Ráadásul a kultúrájuk is nagyon megfelel a profi sportnak. Példátlanul szorgalmasak, és van kik közül szelektálni.

A sportpolitikában a nagy változást a televíziózás hozta. A piacon a sportok értéke elsősorban azon múlik, mennyien nézik. A demokráciákban a sport rangsorát először a nézők, aztán az amatőrök számának a jövedelmükkel való szorzata a dönti el. Ettől a szorzattól függ ugyanis a hirdetések értéke. Minden sportpolitikának arra kell irányulni, hogy ez a mutatószám minél nagyobb legyen. A sok szegényt vonzó sportok élén a labdarúgás áll. A gazdagokat pedig a vitorlázás, a lovaglás és a golf vonzza.

Mivel az olimpiák megrendezése drága mulatság, a piac nem szívesen vállalja. A kisebb államok pedig képtelenek elviselni a költségét. Azt hiszem, Görögország volt az utolsó kis olimpiát rendező állam. Az Olimpiai Bizottság ezért nehéz helyzetben van, amikor a következő Olimpia rendezésének helyéről dönteni kell. Csak a nagy államok jöhetnek szóba. A másik fontos szempont az időzóna. Csak vagy az európai, vagy amerikai időzóna jó a hirdetők számára. Brazília azért kapa meg a labdarúgó világbajnokságot, és az olimpiát, mert Észak-Amerikával közös időzónában fekszik. Az előbbit főleg azért is, mert Brazília számára a labdarúgás nemzeti vallás. Az olimpiát pedig elsősorban azért, mert az észak-amerikai piac fizet a legtöbbet a közvetítésekért, és a stadionok a labdarúgó világbajnokságra megépültek a stadionok. A lakosság mégis lázong a költségek miatt.

Kína ugyan örömmel vállalta és pompásan megrendezte a maga olimpiáját. Minden eddiginél ugyan sokkal többe került, de a kínai felhalmozási méretekhez képest elhanyagolható volt.

Oroszország is boldog volt, hogy kapott egy téli olimpiát. A döntéshozóknak tudni kellett, hogy Oroszországban minden eleve sokba kerül, ráadásul nagy lesz a korrupció.

Oroszország évszázadok óta mindent gazdasági ereje feletti szinte old meg, és a vártnál lényegesen nagyobb költséggel. Aki ezt nem tudta, az nem ismeri az orosz kultúrát. Nem lett volna olyan nyugati ország, ami tized ekkora költséggel is vállalta volna.

Amennyire tisztelem Németország puritán elnökét a miniszterelnök asszonyát, annyira botránkoztam azon a hivatalos bejelentetésükön, hogy nem mennek el Szocsiba, és a német sportolók szivárványos egyenruhában tetszelegnek. A németeknek illene megértőbbeknek lenni a nácik által alacsonyabb rendű embereknek tartott oroszokkal szemben. Tudomásul vehetnék, hogy az egy másik kultúra, ami nem tart ott, ahol a puritán germánok. A náci hadsereg 20 millió szovjet állampolgárt ölt meg a világháború alatt, a nagy többségük orosz volt. Az ő kultúrájukban még mások az erkölcsi elvárások. Ez az olimpia is nagyon az ő kultúrájukat fejezi ki, ezt illik tudomásul venni. Nem az a baj, hogy a német állam vezetői nem mennek el, hanem az, ahogyan ezt indokolják. Németország háború utáni viselkedése ugyan jobb, mint a szövetségeseié, mint a mienké, de nekik erre több okuk is van. Többet vétettek és előttünk járnak.

Tegnap végignéztem a megnyitót, mérsékeltebb volt a vártnál. Jelezte, hogy nem a kor élén járnak, de sokkal előbbre tartanak, mintha nem élték volna át a bolsevik rendszer társadalmi pozitív átrendeződését. Ugyanakkor hamisíthatatlanul oroszok maradtak. Akik pedig a szivárvány színeiben pompáznak, megértőbbek lehetnének a nagyon máskultúrákkal szemben. Amennyire örülök, hogy az emberiség jelentős hányada már olyan társadalmakban élhet, amelyikben megértik a másságot, de a nagy többség még nem jutott el erre a szintre. Ezekkel szemben nagyobb türelemre, megértése volna szükség.

Az olimpiai mozgalmat azért becsülöm, mert olimpiai érmet bárki szerezhet függetlenül attól férfi, vagy nő, milyen színű a bőre, milyen vallású. Ezért szomorít el, amikor Németország két legnagyobb közjogi méltósága azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy nem megy el az Oroszországban rendezett olimpiára. Nem gondot arra, hogy ez első faji büszkeségre épülő olimpiát éppen ők rendezték.