Robbannak a társadalmi bombák

Kopátsy Sándor                   PP                 2014-02-23

Robbannak a társadalmi bombák

Jelenleg csak a puritán Nyugat és a Távol-Kelet már gazdag konfuciánus népei élnek olyan társadalmakban, amiben spontán leállt a társadalmi elnyomást igénylő túlnépesedés, ezzel a többség erőszakos elnyomás, vagyis az osztálytársadalmi felépítmény szükségessége. Ezen a szinten ma már mintegy egymilliárd ember él.

Kivételes állapotban van Kína, ahol a puritán lakosság gyermekvállalását erőszakkal lehetett leszorítani arra a szintre, ahol megszűnik a túlnépesedési nyomás. A túlnépesedés erőszakos megállítása bebizonyította, hogy egészen másként alakulhatott volna a történelmünk, ha nincs túlnépesedési nyomás alatt. Ugyanis, a néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat tartósan elviselhetetlen. A mesterségesen felgyorsított halálokozás nélkül a néhány ezreléknél gyorsabban szaporodó társadalom nem maradhat stabil.

Az emberiség óriási többsége azért élt a többsége elnyomó osztálytársadalmakban, mert a halálozás erőszakos fokozása nélkül nem maradhatott volna stabil, lassan, de fejlődő társadalom.

Ahogyan azonban a nyugati és a távol-keleti puritán társadalmakban spontán lecsökkent a halálozásnak megfelelő szintre a gyermekvállalás, megszűnt a halálozást fokozó osztálytársadalmak szükségszerűsége. Ezzel a puritán társadalmak gazdagodása példátlan mértékben felgyorsult, a puritán kultúrájú emberiség gazdasági, tudományos értelemben a túlszaporodók fölé emelkedett.

Azt, hogy a társadalmi béke és a gazdasági siker feltétele a népszaporulat leállítása, az elképesztő magaslatokba emelkedett tudomány nem ismerte fel. Ez alól egetlen kivételt Kína jelent, amelyik erőszakkal fékezte le a gyermekvállalást a lakosság számának lassú változásához megfelelő mértékre. Ennek köszönhetően, Kína még a puritán fejlett népeknél is sokkal gyorsabb fejlődést ér el.

Az emberiség nagyobbik fele azonban az elviselhetőnél nagyságrenddel gyorsabban szaporodik. Ezt úgy ért el, hogy jelentősen megnőtt a várható életkor, és ennek okán a felnevelt gyermekek aránya is. A kulturális okokból is versenyképtelen világban nem közelednek, hanem távolodnak attól a jövedelmi és iskolázottsági szinttől, ahol bekövetkezhet a gyermekvállalás számának a lakosság számát lényegesen meg nem haladó újratermelési szintre csökkenése.

A fejlett világ tudósai a klímaváltozás miatt aggódnak, de szemet hunynak a felett, hogy az elmúlt száz ötszörösére nőtt a lakosság száma ott, ahol legfeljebb a szinten tartása lett volna indokolt.

A fajunk történetében példátlan túlnépesedés nagyobb hatással van nemcsak a természetrombolásra, de magára a klímaváltozásra is. Azt a tudósok ezrei kalkulálják, hogy milyen költséggel fog járni a felmelegedés által okozott k árok elhárítása, de azt senki sem számolja, hogy ennek sokszorosába kerül a túlnépesedett társadalmak eltartása. Jelenleg sokkal gazdagabb és békésebb volna a világ, ha csak kétmilliárd embernek kellene megélni a földön. Senki sem merte kiszámítani, hogy mennyibe került az, hogy ma ötször annyian élnek ott, ahol az életviszonyok egyre jobban lemaradnak, és ez a deformált demográfiai folyamat százalékában ugyan lassul, de a létszámnövekedés nagysága változatlan marad.

Annak ugyanis nincs semmi realitása, hogy a növekvő létszám életteret, megélhetési alkalmat találhat magának. A gazdag társadalmak minden pénze is eltörpül a növekvő létszám számára szükséges munkahelyteremtés tőkeigénye mellett. Ráadásul, a lemaradó társadalmak nem számíthatnak arra, hogy a fejlett világ az elmaradt társadalmakban teremt majd munkahelyet. Minél fejlettebb a technika, annál kevésbé igényel olcsó, de képzelten munkaerőt. Az ilyenből otthon is több van a hasznosíthatónál.

Ötven éve mondom és írom, hogy a nem is nagyon távoli jövőben az elmaradt társadalmakban a túlnépesedett lakosság olyan forradalmakban fogja a sajátjainak milliárdjait elpusztítani, ami mellett ezrednyi súlyúak maradnak az európai nagyvárosok forradalmainak emberáldozatai. Százszor annyi embert fognak elpusztítani a társadalmon belül forradalmak, mint a múlt társadalmak, államok közti legnagyobb háborúi.

Egyelőre a fejlett Nyugat katonai erejét használja arra, hogy kordában tartsa az önpusztító forradalmakat. Ezzel azonban csak fokozzák a forradalom okát, a túlnépesedést.

A jövőt jól jelzik az arab tavasz forradalmai. Kalkulációm szerint, ezekben az arab országokban az évente növekvő számú munkaképesek felének sem képesek munkahelyet teremteni. A forradalmakban fel sem vetődik, a munkahelyteremtés, csak a hatalom birtoklása felett folyik a küzdelem. Megoldás azonban nincs, és nem is lehet, mert a forradalmak során, és hatására nem nő, hanem csökken a munkahelyek száma.

Egyiptomban, Törökországban évente másfélmillióval nő a lakosság száma, pedig a meglévő lakosság is sokkal több, mint a megélhetési alkalom. Egyiptom akkor élne jól az ország adottságaival, ha fele akkora lenne a lakossága, mint amennyi ma van. Az arab világ minden országa a saját erejéhez képest túlnépesedett, csak ott élhetnek jól, ahol a bányajáradékból munkátlanul is gazdagon élhetnek.

Az arabokénál is elmaradottabb társadalmakban, mindenek előtt a Szahara alatti Afrikában még sokkal reménytelenebb a helyzet. Nigériában ma 25-ször annyian élnek, mint száz éve. Dél- és Délkelet Ázsiában eleve többször annyi ember él, mint amennyi a területük optimális eltartó képessége.

Ezek a szörnyű tények azért maradnak rejtve, mert senki sem veszi a bátorságot arra, hogy kimondja, a fajunk túlnépesedett, nem volna szabad szaporodni. Ez azért sem válik köztudottá, mert a nemzeti jövedelem változását nem lakosra, hanem országra vetítve publikálják.

A második világháború óta a tények azt mutatják, hogy a túlnépesedett társadalmakban csoda csak ott történik, ahol csökken a lakosság. Az első volt a német, majd a japán csoda. Az ilyen társadalmakban egy lakosra jutó jövedelem és vagyon ott nőtt gyorsabban, ahol csökken a lakosság. A kínai példa pedig azt igazolja, hogy az utolérés egyik elengedhetetlen feltétele a lakosságnövekedés megállítása.

A nyugati közgazdások pedig még mindig a tőkés fejével gondolkodnak, félnek a lakosságcsökkenéstől, mert csak azzal számolnak, hogy nem lesz elegendő fedezet az öregek eltartására. A közgazdaságtan ugyanis a létszámnövekedés, a vagyonigény növekedését és a munkahelyteremtés költségét figyelmen kívül hagyják.

Elég volna, ha a lakosság növekedésével járó vagyonigényt figyelembe vennék, és azonnal kiderülne, hogy Egyiptomban évente egy millióval több lakost kell felnevelni, a többségüknek munkahelyet teremteni. Ez pedig akkora összeg, amiről a társadalomnak álmodni sem lehet.

Jelenleg a szegény, lemaradó világ népessége évente 60 millióval nő. Ennyi ember felnevelése, természeti erőforrásokkal, vagyonnal, munkahellyel való ellátása szóba sem jöhet. Tehát ketyeg az a bomba, aminek egyszer a felesleges népességet el kell pusztítani.

A nem versenyképes kultúrák közelgő tragédiája fokozódik azzal, hogy a lakosság többsége ma már sokmilliós nagyvárosokban él. Franciaország a párizsi, Oroszország a szentpétervári forradalom idején még olyan állam volt, miben a lakosság többsége falvakban, kisvárosokban élt, és a tét főváros is kicsinek számított a ma óriási városokhoz képest.

Egyelőre fogalmunk sem lehet arról, milyen forradalmak várhatók a szegény világ sokmilliós városiban.