Kopátsy
Sándor EG 2012-05-03
A TÁVOL-KELET ELVIHARZIK NYUGAT-EURÓPA
MELLETT
Európa nyugati fele, gyakorlatilag az
Európai Unió, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a jelenleg járt útja nem
versenyképes. A négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada,
Ausztrália és Új-Zéland gyorsabban fejlődik, és vele sem állhatja a versenyt. A
Távol-Kelet pedig más sebességgel viharzik el mellette.
Jelenleg a világ
tíz legfejlettebb országa között csak hat, viszonylag kis puritán ország van.
Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Az összes
lakosságuk kisebb, mint Németországé, és ötöd annyi, mint az Egyesült Államoké.
Jobb a kép, ha azt mondjuk, hogy a világ tíz legfejlettebb országában élők
négyötöde a négy volt angol gyarmaton él, és csak ötödük európaiban.
Nem nehéz megjósolni,
hogy a négy tengerentúli jövője lényegesen biztatóbb, hiszen természeti
erőforrásokban, nyersanyagokban sokkal gazdagabbak, és a népességük még
jelentősen az optimálisnál is alacsonyabb, tehát korlátlan mértében fogadhatnak
be szelektált minőségi bevándorlókat. Az utóbbi lesz a belátható jövő
legnagyobb társadalmi erőforrása. Már ma is, de a jövőben még
hatványozottabban, a minőségi munkaerő befogadása lesz a leghatékonyabb import.
Egyelőre fel sem mérte senki, hogy mint jelent az, ha egy ország a lakosságának
csupán néhány ezrelékét kitevő számú kiválóságot fogadhat be. Ebben a
tekintetben ez a négy országnak felmérhetetlen potenciális előnye van. Ezért
nem alaptalan a feltevés, hogy 2050-ben ez a négy ország mindegyike fejlettebb
lesz, mint a jelenleg legfejlettebb közé tartozó európai hat.
Nehezen
magyarázható, hogy miért nem figyel jobban Európa arra, hogy a nyugati magas
kultúrán belül hogyan alakul a sorsa.
Eddig csak a hat
legfejlettebb kis országot említettem, de az európai történelmet alakító
európai történelmet formáló „nagyhatalmak” egyike sincs az élcsapatba. Könnyen
meglehet, hogy a nyugat-európai nagyhatalmak közül néhányan 2050-ben az első
húszba sem lesznek.
Ideje volna, hogy az EU vezetői komolyan
foglalkozzanak azzal, hogy ki. Hova várható 2050-ben. Az EU egyelőre sokkal inkább foglalkozik
azzal, hogy minél nagyobb legyen, és nem veszi tudomásul, hogy ezen az úton
egyre hátrébb szorul. Azt kellene látni, hogy Európán belül csak a kontinens
északnyugati harmadában élő népek, a puritánok lehetnek versenyképesek. Azok,
akiket Weber szavaival, a protestáns etika jellemez. Ha ezt előbb nem vették
tudomásul Brüsszelben, most a pénzügyi vállság világosan megmutatja. Kiderült,
hogy a puritán Nyugat nem lehet versenyképes, ha a nyakában húrcolja a
mediterrán és a pravoszláv kultúrájú népeket.
Elég volna arra
gondolni, hogy az Egyesült Államok szinte gazdasági egység a puritán Kanadával,
de nem képes közösséget alkotni Mexikóval, nem is szólva a többi latin-amerikai
országról. Ezzel szemben az EU lakosságának nagyobbik fele nem puritán
tagországban él.
Európa múlt századi történelme fényesen
megmutatta, hogy közös országban csak a rokon kultúrájú népek élhetnek
hatékonyan. Az eltérő nyelv nem akadály, de az eltérő kultúra
legyőzhetetlen szétvető erő. Márpedig az EU ma már éppen olyan heterogén, közös
politikai, gazdasági és kulturális egységben nem tartható, mint amilyen a száz
év előtti Osztrák-Magyar Monarchia, a 20. század második felében a Szovjetunió
és Jugoszlávia volt. Kiderült, hogy nem lehetett ezeket közösségben
összetartani.
Mindebből semmit
nem tanult az Európai Unió, és mára már szinte kiépítette Európa történetének
legheterogénebb közösségét. A három európai kultúra nagyon eltérő szintű
tagjaiból építette fel az Európa nyugati felét versenyképessé tenni akaró
közösséget. Ez a közösség összetételénél fogva, nem lehet versenyképes.
Nem tudom, minek
kell történni ahhoz, hogy az Európai Unió lényében csak a puritán, a protestáns
kultúra országainak a közössége legyen. Hangsúlyozni kell, hogy nem vallásról,
hanem kultúráról van szó. Az észak-nyugat európai katolikusok is protestáns
módon viselkednek. A puritanizmust lehet szélesebb értelemben is tekinteni.
Délre a Lisszabon Róma tengelytől északra, és a Bécs Helsinki vonaltól nyugatra
élők jelenthetik a maximumot. Ezzel azonban az a probléma, hogy ez a három
katolikus mediterrán országot vágná kettőbe. Az ideális kiindulási térség még
Franciaországot is kizárná, és keleten pedig Csehország volna az utolsó
integrált ország. Ennél nagyobb térségnek aligha lehet valóságos és tartós a
politikai és gazdasági integrációja.
Az ilyen
realista visszarendeződésnek azonban nincs reális esélye. Ezért vegyük
tudomásul, hogy nemcsak Európa egésze,
de még annak nyugati fele sem lehet politikai és gazdasági egység. Semmi
értelme tehát annak, hogy Európa egészét szervezzük a világ másik két
agglomerációjával versenyezni képesnek.
Ha Európából valami, akkor csak a puritán
harmada lehet képes arra, hogy a világ társadalmi élcsapatába tartozzon.
Az Egyesült
Államok nemcsak politikai, gazdasági, tudományos és katonai szuperhatalom, hanem
lényegesen szorgalmasabb is, mint a nyugati puritán társadalmak bármelyike.
100-200 órával többet dolgoznak évente. A foglalkoztatásuk magasabb, és a
tartós munkanélküliségük tört része a nyugat-európai társadalmakénak. Ezt jól
bizonyítja egyetlen foglalkoztatási adat. A 6 hónapnál hosszabb munkanélküliek
aránya 1980-2008 között átlagosan nem haladta meg az 1 százalékot. Két éve
ugyan 2 százalékos, de ez is tört része a nyugat-európai országokban
jellemzőnek.
Európa egésze tehát eleve viszonylagos
lemaradásra van ítélve a társadalmak élcsapatához képest. A lemaradás annál
nagyobb lesz, Európának minél nagyobb részét akarjuk versenyképessé tenni.
Hosszú távon, a jelenszázad második
felétől, Kelet-Ázsiával szemben, a négy volt angol gyarmat sem lehet
versenyképes. Ezek gazdaságföldrajzi adottságai ugyan jobbak, de a
puritanizmusok gyengébbnek bizonyul, mint a távol-keleti konfuciánus életvitel.
Jelenleg csak
két kultúrában olyan a lakosság viselkedése, ami a kor követelményének
megfelel. A nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus. A tények azt
mutatják, hogy az utóbbi lényegesen megfelelőbb.
Előttem fekszik
egy szaklap statisztikája az öt távol-keleti országról, Japán, és a négy kis
tigris. 1980 óta mutatja a fejlődésüket napjainkig, és előrevetít 2017-re is.
Jelenleg az egy lakosra jutó jövedelmük Szingapúr és Hong-Kong esetében 55,
illetve 50 ezer dollár. Japán, Tajvan és Dél-Korea közel azonos szinten van
közel a 35-40 ezer dollárhoz. Ma már Tajvan megelőzi Japánt. 2017-ben várhatóan
már Japán lesz az utolsó, annak ellenére, hogy 1980-ban még az első volt. Pedig
ott is 30 év alatt kétszeresére nőtt az egy laksora jutó jövedelem. Ezzel
szemben Tajvanban és Dél-Koreában négyszeresre, a két városállamban pedig
hatszorosra.
Kína még mindig
messze le van maradva, de a fejlődési sebessége a kis tigrisekével azonos.
Azt, hogy a
távol-keleti népek mennyivel alkalmasabbak a kor kihívására két példával szoktam
illusztrálni.
- Dél-Koreában
és Szingapúrban egy dolgozó évente 2.200 órát dolgozik, Nyugat-Európában 1500
órát. Dél-Koreában ismeretlen a 6 hónapnál hosszabb munkanélküliség, ezért nem
is tartják nyilván.
-
Nyugat-Európában 60-65 év a nyugdíjkorhatár, de az átlag ennél 3-5 évvel
alacsonyabb. Japánban 68 év, de a tényleges átlag 71 év, mert tovább is
dolgoznak.
Ezen országok növekedési
eredményeknek a harmadát sem érték el a nyugati országok, és jelenleg még ennél
is sokkal nagyobb a növekedés különbsége. Annak ellenére, hogy az egy laksora
jutó jövedelemben a Nyugat is lényegesen gyorsabban fejlődik, mint a világ
népességének a nagyobbik, gyorsan szaporodó fele.
A sok buta
politikus, közgazdász és újságíró mégis Kínát félti. Európát kellene félteni.
Ezen belül a legkevésbé a puritánokat, hiszen a nyugati társadalmakban az egy
laksora jutó teljesítmény gyorsabban fejlődik, mint a távol-keleti országokat
kivéve, a világ népességének nagyobb felében.
Visszatérve a
Nyugat és a Távol-Kelet közti versenyre. Annak ellenére, hogy a legfontosabb
különbség a lakosság munkára fogásában van, nem volna szabad szem elől
téveszteni a másik fontos tényt sem. Nyugaton nem a megtakarítás, hanem az
eladósodás a jellemző. A Távol-Keleten
pedig világtörténelmi rekordokat dönt a megtakarítási ráta.
Összefoglalás.
1. Európának a puritán harmadára kell
koncentrálni. Annak a közösségét erősíteni.
2. Többet kell dolgozni.
3. Az eladósodásról a megtakarításra kell
áttérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése