Gondolatok a hadikiadásról

Kopátsy Sándor                 PP                  2012-04-30

GONDOLATOK A HADIKIADÁSRÓL

A társadalomtudományok máig nem jutottak el odáig, hogy felismerjék a tényt, az osztálytársadalmakban, és az össznépi társadalmakban más szerepe van a katonai kiadásoknak. Amíg az osztálytársadalmakban az államok egyik, sok tekintetben az első faladata volt a környezeténél erősebb haderő, és ennek érdekében használta fel erőforrásainak többségét, addig a jelenkor fejlett világában a haderő szerepe sok más állami feladat mellett elhanyagolható tétel.

Még nem találkoztam olyan történészi tanulmánnyal, ami a hadikiadások arányának alakulását vizsgálta volna az osztálytársadalmak mintegy ötezer éve során. Nem tette ezt meg senki annak ellenére, hogy a háborúk történelemformáló szerepével aránytalanul sokat foglalkoznak, annak ellenére, hogy a társadalmak katonai erejének szinte soha nem volt jelentős, tartós történelmi szerepe. Marx fogalmaival élve a hadviselés is csupán az osztálytársadalom felépítménye volt.

Ismereteim szerint fajunk történetében a tűzfegyverek fölényével gyarmatosító Nyugat volt az első, amikor a katonai fölény a kultúrák közti versenyben gazdasági erőforrássá vált. A gazdasági és társadalmi fölény érvényesítését a katonai fölény nagyon felgyorsította. Tegyük azonban hozzá, hogy a Nyugat felemelkedésében legfontosabb esemény, a két Amerika meghódításához nem volt nagy szükség a tüzérségre sem.

Az osztálytársadalmak ötezer éve alatt a fegyverkezési verseny a magas-kultúrákon belüli erőviszonyokra korlátozódott. Egymástól és önmaguk ellenzékétől kellett félni, illetve azokat kellett legyőzni.

Számomra a háborúk jelentőségének túlértékelését két példával szoktam illusztrálni.

1. A kisebbek mindig előrébb jutottak mind a szabadságban, mind a jólétben.

2. A második világháborúból a vesztesek jobban kerültek ki.

JOBB KICSINEK LENNI

Európa történetében a leggazdagabb társadalmak mindig a kisebbek voltak. A Római Birodalom összeomlása óta Itália, és Németalföld városállamiban éltek a legjobban az emberek. Őket követték a gazdaságilag autonóm, katonai tekintetben erőtlen városok. A katonai téren legerősebbek a jólétben soha nem emelkedtek az élre, sőt ha nem tartottak mértéket, összeroppantak.

- Jelenleg az ENSZ rangsorában a hat első európai ország egyikét sem lehet jelentős katonai hatalomnak tekinteni. Ezek Sorrendje: Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország. Svájc és Hollandia. Rajtuk kívül az első tízben Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, és a tizedik csak a katonai erejét tekintve toronymagasan az első szuperhatalom, az Egyesült Államok.

Ez a rangsor egészen más volna, ha a törpeállamok is szerepelnének benne. Ez esetben az Egyesült Államok csak a 15. volna.

Az osztálytársadalmak évezredei alatt a fegyverkezés elkerülhetetlen szükségszerűség volt. Egyetlen jelentős állam sem maradhatott volna fenn, ha nem képes megvédeni magát. Ez a védelem nemcsak a területért folyó, hanem a gazdasági versenyben is nélkülözhetetlen volt. Ahogyan a világkereskedelem egyre inkább az óceánokra terelődött át, és az államok gazdagságára döntő mértékben hatott a gyarmatok feletti uralom, a tengeri fölény nélkül nem lehetett egyetlen állam sem versenyképes. Ezt példázta Nagy Britannia 19. századi történelme.

A Távol-Kelet csodálatos felemelkedésében is a kisebbek jártak jobban. A két városállam jelentősen gazdagabb, mint Japán. A múlt évben az egy laksora jutó jövedelemben Tajvan is megelőzte Japánt.

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ NYERTESEI

A történészek könyvtárnyi könyvben boncolgatják a háborús csaták kimenetelének részleteit, de még nem nézték meg, hogy utáni ki járt be sikeresebb utat. Engem is meglepett, hogy a két háborús bűnös, a két vesztes, Németország és Japán volt a 20. század végén a fő nyertes. Japán javított a legtöbbet a háború előtti helyzetéhez viszonyítva. Rajta kívül csak Németország nyert. A győztesek között a legkevesebbet veszett az Egyesült Államok, ha a vesztést az egy lakosra vetített nemzeti jövedelem, a várható életkor és az iskoláztatás eredőjével mérjük. Veszteni ugyan csak a másik három, volt angol gyarmattal, Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal szemben vesztett, mert azok a század második felében megelőzték.

Természetesen, ha a politikatörténet mércéjével mérünk, az Egyesült Államok nyert a legtöbbet. Ideje volna, ha a történészek, a politikusokhoz hasonlóan, az államokat a fizikai erejük alapján mérik. Az emberiség történelme azonban nem színdarab, amiben a szereplőket a szerepük nagysága alapján főszereplőktől a statisztákig rangsorolják. Ha a történelem menetét, mint az emberi faj fejlődéstörténetét tárjuk fel, akkor az egyedik átlagos életszínvonalával kell mérni. Nemcsak anyagi mércével, hanem az élet minőségével. Az is számít, hogy milyen hosszú az élet, és mennyire bontakozhatnak ki a képességek. Ezért egyelőre az ENSZ mércéjét tartom a leginkább elfogadhatónak, ami a kis államok között Luxemburg, a több milliósak között Norvégia az első. Ezt a sorrendet az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság eredője alapján állapítják meg.

A nyertesek között a legtöbb áldozatot veszett Szovjetunió szétesett, tehát politikailag megbukott, de körülbelül a térség népei ott vannak a rangsorban, ahol voltak. Sokat a győztesek, a nyugat-európai demokráciák vesztettek, és köztük is a legtöbbet Franciaország és Nagy Britannia. A háború legnagyobb hősének Churchillt tartják, de az ország lett messze a legnagyobb vesztes. Amiért ő harcolt, mindent elvesztettek.

Sok tekintetben már az első világháború is ilyen volt, a másik azonban már a fejlett világon belüli utolsó háború volt, mert közben teljesen elveszett a háborúk minden korábbi értelme.

A 20. század közepéig az állam polgárai számára még előnyös volt a gyarmatok, és a befolyási övezetek feletti politikai ellenőrzés, mert a világkereskedelem nagy többsége a fejlettek és az elmaradottak közti forgalom volt. Az óta ostoba luxus lett a kevésé fejlettek feletti uralom. A világkereskedelemben elérhető legtöbb nyersség a liberális világpiaci forgalomból származhat. Ebben is a fejlettek közti egyenlőségen alapuló munkamegosztás a legelőnyösebb.

Ebből fakadóan a fejletteknek a fejlettekkel való együttműködése, szabad árucseréje a gazdagodás egyik nélkülözhetetlen alapja.

Azt sem hangsúlyozza a tudomány, hogy száz év alatt a nyersanyagok részaránya a tört részére csökkent. Sokkal hasznosabb a nyersanyagokkal való takarékosság, mint a bányajáradékból való élés. Szinte említés sem történik arról, hogy a nyersanyagokban nagyon szegény Svájc és Japán nagyon gazdag lehet. Ráadásul, a világpiacon megvásárolt nyersanyag sokkal olcsóbb, mint a hazai nem jó adottságok mellett termelt. Európa egyik előnye, hogy nem termel szenet, hanem vásárolja az olajt és gázt.

A háború előtt széntermelésre és fegyverkezésre kötötte Nyugat-Európa a nemzeti jövedelmének negyedét.

FAJUNK ILYEN KEVEST MÉG SOHA NEM KÖLÖTT VEGYVERKEZÉSRE.

A fejlett osztálytársadalmak fegyverkezési adása a nemzeti jövedelemhez viszonyítva tört részére csökkent. Köztük kiugróan magas az Egyesült Államokban. Ennek a fele sincs a volt gyarmattartóknál, és ötöde sincs néhány NATO tagországban, köztük Magyarországon.

Az Egyesült Államok óriási költekezése a hidegháború alatt alakult ki, és az óta csak lassan csökken. A hidegháború a nyugati demokráciák, és a kommunista blokk közti fegyverkezési verseny volt. Ez a versenymód különösen kedvezett az Egyesült Államok politikai érdekeinek.

- Egyrészt az Egyesült Államok számára a fegyverkezési verseny megnyerése volt a legbiztosabb. Ez olyan verseny volt, amit akkor is biztosan megnyert, ha a Szovjetunió fegyverkezésre költi a nemzeti jövedelmének harmadát. Ezt a sokkal kevésbé fejlett és szegény Szovjetunió csak elveszthette. El is vesztette. A bolsevik tábor bele is bukott. A szovjetunió vezetése képtelen volt felmérni, hogy nem nyerhet a fegyverkezési versenyben, hiszen erre sem a politikai rendszere, sem tudományos, sem gazdasági háttere nem alkalmas.

A bolsevik rendszer ugyan eleve nem lehetett versenyképes a Nyugattal, de nem omlott volna össze, ha tized annyit költ fegyverkezésre, inkább a civil gazdaságot és a lakosság fogyasztását kellett volna növelni. Ez esetben, becslésem szerint, 1990-ben még egyszer akkora lett volna az életszínvonal, mint ami akkor volt, amikor összeomlott. Vagyis nem omlott volna össze.

- Másrészt a Szovjetunió katonai erejétől félő demokráciák kénytelenek voltak az Egyesült Államok mögött felsorakozni. Elég arra gondolni, hogy az Európai Unió, azon belül a német-francia szövetség sem jön létre, ha nem érzik a Szovjetunió katonai erejének fenyegetését.

Számomra egyértelmű, hogy a fejlett világon belül nincs háborús veszély, ok az egymástól való katonai félelemre.

FEGYVERKEZÉS A FÉL-PERIFÉRIÁKON ÉS PERIFÉRIÁKON.

Az emberiség háromötöde még ebbe a kategóriába tartozik, és gyorsan szaporodik. Márpedig a történelem nem ismer példát arra, hogy a szaporodó népességű államok békésen megélnek. Azok ugyanis bent, és kifelé emberirtók. Nem ismer a történelem olyan osztálytársadalmat, amiben a háborús emberveszteség nem volt az egyik legjelentősebb halálok. Így volt ez annak ellenére, hogy az elve nagyon alacsony várható élethossz okán sok gyermekszülés kellett volna még a létszám tartásához is. Ma még a szegény és elmaradt világban is közel kétszer hosszabb a várható életkor, ezért eleve sokkal kevesebb gyermek mellett is gyorsan nő a népesség.

Ebből következően, a jelenkor gyorsan szaporodó társadalmaiban is alapvető társadalmi érdek az emberpusztító háborúzás. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem szükséges a tudatosság, a felismerés. Ezt tette ösztönösen ötezer éven keresztül minden osztálytársadalom. Most is ezt tenné, és teszi, ha a fejlett világ katonai erejét nem a túlszaporodó társadalmak a haderejük jelentős hányadát a háborúzásának megakadályozására fordítja.

Ennek köszönhető, hogy az elmúlt száz évben ötmilliárddal nőtt az emberiség száma. Ezzel elképzelhetetlen túlnépesedési nyomás jött létre. Aligha képzelhető el, hogy ezt a nyomást végtelenségig el lehet viselni.

Azt, hogyan fogja fajunk levezetni a létét fenyegető túlnépesedést, nem lehet előre megmondani. Jól jelzi a tendenciát viszonylag az, hogy a túlszaporodó népek bármilyen szegények is, megtehetik, hogy olcsó fegyvereket vásároljanak.

Ráadásul a nyersanyagban nagyon gazdagok a legmodernebb haditechnikához is hozzájutnak. India, Pakisztán, Észak-Korea és Izrael bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy az atomfegyverhez nyúl. Arról pedig fogalmunk sem lehet, hogy kik juthatnak atomfegyverhez, mikor jelenik meg az atomtechnika, ami ezt a jelenleginél sokkal könnyebbé teszi.

Sokkal valószínűbb, hogy kézifegyverekkel, vírusokkal, baktériumokkal pusztítanak majd el több milliárdnyi embert.

Ha a történelemből tanulni lehet, lássuk be, hogy fajunk eddigi életében minden szinten, minden társadalom megtalálta a módját annak, hogy a létszáma az érdekének megfelelő szinten legyen.