Két kabarétéma

Kopátsy Sándor                 PP                   2012-05-15

KÉT KABARÉTÉMA

A politikai elit ritkán látott az orránál tovább. Ezért aztán a jó komikusnak mindig van témája.

A közelmúltban az amerikai külügyminiszter asszony Kínába látogatott. Ez jelentős politikai esemény, hiszen a világ két toronymagasan legnagyobb hatalma közti viszony, a jelen legfontosabb eseménye. Ennek előtte a világ kommunikációs csatornái, legnagyobb újságai, azzal foglalkoztak, hogy megszökött egy vak kínai ellenzéki fiatalember a házi őrizetből, és az amerikai követségre menekült. Aztán meggondolta magát, és visszament. Végül a külügyminiszter asszonynak sikerült közbejárni az érdekében, és megígérték a Kínaiak, hogy ösztöndíjjal Amerikába mehet.

Aligha lehetett volna ennél jelentéktelenebb ügyből nagy ügyet felfújni. Mégis sikerült.

Az ügy hátteréről semmit nem tudok, de nem is vagyok rá kíváncsi, mert nem lehet olyan, ami indokolná a világpolitikai jelentőségét. Az a kabaré, hogy mégis jelentős eseménnyé emelkedhetett.

Azt mindenki tudja, hogy Kínában nincs politikai demokrácia. De a világ négyötödén még ennyi sincs. Az amerikai közvélemény kutatók felmérése szerint a kínai kormány a világ legnépszerűbb, és legeredményesebben működő kormánya. A lakosság 86 százaléka tartja jónak. Az Egyesült Államok történetében még nem fordult elő, hogy a kormány mögé állt volna a lakosság öthatoda.

Az sem vitatható, hogy minden kínai azt tartja a legjobbnak, ahogyan ott folynak az események. Tehát természetes, hogy van ellenzék is, de az nem fenyegeti a rendszert. Tehát az is természetes, hogy Chen úr nem az egyetlen ellenzéke a rendszernek. Nemcsak azért, mert vak, vannak olyan ellenzékiek is, akik nem vakok.

Az más kérdés, hogy megértem-e az olyan ellenzéket, aki a világ legnépszerűbb kormányával szemben ellenzéket játszik. A játszik fogalmat tudatosan használom. Az olyan ellenék, akinek ezrednyi esélye sincs a győzelemre, az csak játszik, szórakozik, feltűnő akar lenni. Életem egyik nagy tanulsága, hogy a saját meggyőződésemet akkor szolgálom a legjobban, ha a legyőzhetetlent nem legyőzni, hanem meggyőzni akarom.

Természetesen, csak olyan ügyben van értelme a meggyőzősnek, amire van esélye. Annak, hogy hatalmának feladásáról győzzem meg azt a hatalmat, aminek nem kell félni, hogy elveszítheti. Az erős hatalommal szemben csak az olyan ügyben indokolt győzködni, aminek elfogatatás nem reménytelen. Más szavakkal, a szilárd hatalommal szemben a leghatékonyabb ellenzékiség, az olyan javaslat, aminek az elfogadtatása nem reménytelen.

Ha az ellenzék, akár párt, akár egyén olyan politikai harcba száll, amiben nemcsak elbukik, de halvány esélye sem volt a győzelemre, nem használt az ügynek. A megdönthetetlen hatalomnak legokosabb jó tanácsokat adni. A jó tanács azonban ne a halamat erősítse, hanem a társadalmat.

Nem ismerek más erkölcsös politikai célt, mint a társadalom érdekének szolgálatát. Szerintem a vak kínai ellenzéki, aki a kínai amerikai felsőszintű találkozót arra használja, hogy vele foglalkozzon a világsajtó, politikailag is vak.

Nem sokkal kisebb kabaré téma Timosenko asszony börtönlázadása, és még inkább annak a nemzetközi visszhangja.

Kelet-Európában évezredek óta természetes jelenség, hogy a bukott politikusokat elteszik láb alól. Az ritkaság, ha a bukott ellenzéki politikus egy asszony, aki néhány évtized alatt milliárdos lett, aztán politikus, miniszterelnök. Amikor a választásokat elvesztette, hangos ellenzéki maradt. Ezt találta soknak az új hatalom, és bíróság elé állította.

Azt is elhiszem, hogy nem azért ítélték el, amit elkövetett, hanem azért, hogy nem vonult csendben vissza. Ezen ugyan joggal botránkozik egy nyugati demokrata, de csak azért, mert nem sokat tud Kelet-Európáról, azon belül Ukrajnáról. Ebben a részben a világnak, a politikai ellenzéket eltüntették. A bolsevik hetven év alatt milliókat, akik egyikéből sem lett milliárdos, és miniszterelnök. Én az ügy humánus elintézését óriási fejlődésnek látom.

Nem így a nyugati politikusok. Jó ürügynek találták, hogy a Labdarúgó Európa Bajnokságot használják fel Timosenko asszony védelmére. Azzal akarnak bosszút állni az ukrán kormányon, hogy nem mennek el a labdarúgó mérkőzésekre. Megnézik inkább otthon a képernyő előtt. Nincsenek tisztában azzal, hogy a labdarúgás rajongói nem a meccset néző politikusok érdeklik, hanem a játék.

A nézettség, a Bajnokság pénzügyi mérlege nem azon múlik, melyik politikus megy el a meccsre, hanem azon, hogy melyik országok kerülnek az első négy közé, és azok csapatai mögött mennyi nézőre lehet számítani. Nem Timosenko asszonynak, hanem a hazájuk csapatának fognak szorítani.

Az ilyen események csak arra jók, hogy még lejjebb csökkenjen a politika tekintélye.