A sport megtöri a fajgyűlöletet.

Kopátsy Sándor                PP                   2019 02 05

A sport megtöri a fajgyűlöletet.

Középiskolás koromban a náci fasizmus szélsőségességét elsősorban a sportban is érvényesített fajgyűlöletében láttam. Egy dunántúli megyeszékhelyen éltem, és irritált az arisztokráciának az úri középosztállyal való szövetsége. Engem személy szerint nem érintett, hogy családom anyagi helyzete alapján befogadtak, mert a nagyszüleit a Kopátsyak nemcsak nemesek, de gazdagok is voltak. Ezt a három testvérem már nem élhette meg, mert nem teniszeztek, nem jártak a zsúrokba. Legfeljebb csak az zavart, hogy a zsidó iskolatáraim más klubban teniszeztek, mint az úri középosztályba tartozók. Ez nemcsak Kaposváron volt így, de még sokkal inkább az országos szinten. A nemzetközi sportversenyeken már akadályt gördítettek azok elé is, akik nem zsidók voltak, de német vagy szláv családi nevük volt.

A türelem akkor fogyott el, amikor az 1938-as Berlini Olimpián Hitler ott hagyta a díszpáholyát, amikor az amerikai négerek nyertek.

Hitlernek nemcsak a zsidók és a fekték, de a nem germánok is alacsonyabb rendű népek voltak. De nemcsak a náciknak, de a magyar közvélemény többsége számára is a zsidók és az országban élő svábok is gyűlöltek voltak. A zsidók azért, mert mindenben nálunk kiválóbbak voltak, a svábok pedig azért, mert nálunk is inkább germánoknak, mint magyarok érezték magukat.

A náci Németország háborúvesztése után a germán népek szerényebbek lettek. A többségüket haza telepítették. Az európai zsidóság nagy többségét elpusztították, a maradékuk pedig Izraelbe, vagy az Egyesült Államokba költözött. Mi magyarok szerencsések voltunk, hogy a magyar zsidóság hatoda itt maradt. A magyar történészek és politikusok máig sem mérték fel, hogy a zsidóságunk elvesztése a történelmünk legnagyobb vesztesége volt. A legnagyobb bűnünk, amint ezer éves történelmünk során elkövettük.

Ez nemcsak a mi, de egész Európának is a legnagyobb bűne volt. Máig nem írta le senki, hogy mint veszetett Európa azzal, hogy a zsidó etnikumának nagy többségét elpusztította, a megmaradtak többségét pedig kitelepítette.

Mára örömmel látom, hogy a német labdarúgásnak két kiválósága van az egyik egy lengyel, a másik pedig török. Ilyenkor sajnálom, hogy nem hiszek a túlvilági büntetésekbe, mert ha volna, Hitler és az őt példátlan lelkesedéssel támogatott Hitlerje, forog a sírjában.

Ugyanakkor a távol-keleti országok továbbra is elzárkóznak nemcsak az idegen etnikumok, de a saját etnikumú nők befogadása elől is.

Mivel van egy japán unokám is, közvetlenül érintenek az ottani megkülönböztetések. Először kiderült, hogy az unokám nem az apja, hanem az anyja nevét örökli. A nagyszülei Japánban élnek, néhányszor meglátogatta őket, de elborzadva állapította meg, hogy ott nem élne, mert a nők nem egyenrangúak. Az itteni szabadsága után nem akar ott élni.

Azt tegnap olvastam egy angol újságban, hogy az anyja után japán, de az Egyesült Államokban élt és néger férje van. Most a nagyon csinos lánya anyja nevén, Oszaka, a tenisz világbajnoka, aki ott nemcsak fiatal, de nagyon népszerű és befogadott lett. Jelenleg kettős állampolgár, akárcsak az unkám, de a japán alkotmány szerint 22 éves kor után nem lehet kettős állampolgár. A japán közvélemény ugyan büszke a világbajnoki címre, de nem ért egyet a kettős állampolgárság engedélyezésével.

Mi, magyarok pedig a revizionista érzelmeinktől hajtva, erősen támogatjuk a határainkon kívül élő magyarok kettős állampolgárságát. Nem azért, hogy ide költözhessenek, hanem azért, hogy a határokon túl tartsák meg a magyarságukat. Nem azt várjuk, hogy ide kötözzenek, hanem azt, hogy ott szegényebben, de továbbra magyar állampolgárok is maradjanak. Ez természetesen csak ott reális, ahol jobban élhetnek, de onnan nem költöznek ide. Főleg az Ukrajnában és Romániában reménytelen a mienkéhez hasonlítható életszínvonal elérése. Erre azonban nem ad jogcímet a kettős állampolgárság.

Azt azonban nem tesszük hozzá, hogy a tízszer nagyobb, és háromszor magasabb életszínvonalú Japánban mindezt az alkotmányuk tiltja.

Az iskolázottság és a továbbtanulás szerepe

Kopátsy Sándor                EH                   2019 02 07

Az iskolázottság és a továbbtanulás szerepe

Harari

A felmelegedés lassításának első feltétele megállítani az emberiség számának növekedését. Ez ugyan legfeljebb a jelenszázad végére várható, de e nélkül minden fogyasztási igény csökkentése reménytelen. Ezt a legkevésbé a tudósok és a politikusok veszik tudomásul. A Wittgenstein Center felmérése szerint a fajunk létszámnövekedése elsősorban az iskolázottságtól függ. Az alapfokon iskolázottak létszáma a század végére a jelenleginek a kétszeresére nőne. A középfokú képzettek úgy szaporodnak, hogy létszámuk negyedével nagyobb lesz. A diplomások ugyan a század közepéig lassan nőnek, de a század végére visszalassulnak az újratermelési szintre.

Én hatvan éve megtanultam, hogy csak azok a társadalmak váltak jólétivé, amelyekben leállt a lakosság belső szaporodása, sőt csökkenni kezdett. Ezt kiegészítette Kína azzal, hogy 1990-ben nemcsak a gazdaságát piacosította, de a városi lakosságot egyetlen gyermekvállalásra kényszerítette. Ennek köszönhetően az emberiség létszámának évi 100 milliós növekedése 70 millióra csökkent. Ezt kellene e században nullára leszorítani. Ha ez sikerülne, a létszámunk 9 milliárdon megállna. Mivel nincsenek olyan adataim, amelyek megmutatnák, hogyan alakulna a légszennyezés akkor, ha már 9 milliárd ember él majd a földön.

Az nehezen érthető, hogy a politikai és a társadalomtudományi elit még fel sem vetette, hogy a bolygónk a jelenleg technikai feltételek mellett mennyi ember volna az optimális élettere. Hararinak köszönhetem, hogy először illusztrálta, hogy jelenleg mennyire az ember igényéhez igazodott a földünk élettere. Nem emlékszem olyan adatra, ami jobban kinyitotta a szememet, mint Hararinak 2017-ben magyarul is megjelent könyve a HOMO DEUS címmel. Ezt a könyvet 96. születésnapomra kaptam egy barátomtól. Véletlenül a 70. lapon nyitottam ki ahol egy ábrát láttam, ami azt mutatta, hogy a földön élő emberek és az egy kilónál nagyobb házi és vadállatok összesített 1.100 milliós súlya hogyan oszlik meg. Kiderült, hogy ennek közel kilencven százaléka az ember és a háziállatai, és a vadállatok alig tizede.

Harari könyve alapján is könnyen fel lehetett mérni, hogy tízezer éve hogyan néztek ki ezek az arányok. Ezrednyi ember és háziállat sem volt. A földön az emberek és a háziállatok részesedése egyetlen ezred környékén lehetett. A bolygónk addigi életében az ember még jelentéktelen állat volt.

Ez a tény azt jelentette, hogy a bolygónkon nem csak az élet van jelen, hanem az a legfejlettebb faj, a Homo sapiens igényéhez igazodott az élet.

Ötven éves vadászatom alatt megtanultam, hogy még ennyi vadállat sem lenne, ha az ember nem védené a vadállatok kipusztulását. A Homo sapiens nemcsak az élettereiben, de a vadon élő állatok védelmét is garantálja. A jelenlegi vadászati fegyverek és felszerelések mellett a vadállazok tíz százalékos aránya is sokkal kisebb volna, ha nem korlátoznák a vadak kilövését.

Mekkora volna jelenleg az emberiség optimális száma.

Ezt minden vadászati és természetvédelemi hatóság szakemberei a vadállatok esetében pontosan tudják. Tudják, melyik fajnak mekkora az optimális állománya. A nagyon szapora vaddisznó kilövése alig korlátozott, a lassan szaporodó fajok estében azonban szigorú korlátozás működik. Vagyis, a vadgazdálkodók, amit természetes feladatuknak tartanak, az a politikusok és a társadalomtudósok számára érintetlen terület.

Ennek ellenére még nem találkoztam olyan politikussal, vallási vezetővel, társadalomtudóssal, aki vizsgálta volna az országok optimális lakosságát, és annak optimális változtathatóságát szem előtt tartani.

Fiatal koromban felismertem, hogy tartósan a lakosság 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedése elviselhetetlen társadalmi teherrel jár. Ezt a 20. század második felében történek fényesen bebizonyították. Csak azok a társadalmak alakultak át a tőkések osztályuralmáról jóléti, az egy lakosra jutó gyorsan növekvő jövedelmű és vagyonú, egyre tovább élő és tanulttá, ahol megállt a lakosság növekedése.

Ez spontán, politikai erőszak nélkül csak ott történhetett meg, ahol az újratermelési szint alá csökkent a gyermekvállalás. Kiderült, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amiben a családok olyan mértékben élnek a fogamzásgátlókkal, hogy a társadalom a gyermekvállalás pénzügyi támogatása ellenére, is csökken a lakosság. Sajnos, azt egyetlen gazdag társadalom sem ismerte fel, hogy a társadalom elsődleges érdeke nem a nagyobb számú, hanem a minőségében jobb generáció felnevelése az elsődleges társadalmi érdek. Ezért nem a vállalt gyerekek számát, hanem a felnevelésük értékét kellene jutalmazni. Ezért harcolok harminc éve azért, hogy az öregkori ellátást kell a felnevelt utódok értékéhez igazítani. Az egyetlen tehetséges felnevelése, tanítatása után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint a több iskolázatlan után. Az egyetlen magasan képzett a társadalom számára kincs. A sok képzetlen pedig társadalmi teher.

A kormányzatunk jelenleg rossz úton jár, amikor a gyermekvállalást támogatja, nem annak az elért eredményét. Pedig vitathatatlan, hogy a gyermekvállalás jutalmazása sérti a társadalom érdekét. Aki a társadalmi támogatás érdekében vállal gyermeket, az kontraszelekciót okoz. Olyan támogatásra volna szükség, amelyek a felnevelés eredményét jutalmazzák. A születést jutalmazó társadalmi támogatás kontraszelekciót eredményez. A társadalomnak nem több, hanem jobb munkaerőre van szüksége. Az általános és kötelező képzettségű gyermek felnevelése után ne járjon öregkori ellátásban társadalmi jutalmazás, annak nagysága a felnevelt gyermekek értékével legyen arányos. Márpedig a felnevelés értékét nem a darabszám nagysága, hanem a felneveltek értéke méri. Ez lehet az iskolázottságuk, de sokkal jobb volna az adófizető képességük.

Ennek egyik klasszikus példája lehet Finnország, ahol nyolcvan éve mérik a magzatok fizikai adatait, testsúlyát, testhosszát és a koponyája körméretét. Mára az ország lakosságának 90 százalékának ismertek a születéskori adatai. Kiderült, hogy a kihordott magzatok felső tizede az átlagnál négy évvel több iskolai végzettséggel rendelkezik, és háromszor annyi adót fizetett. Az újszülöttek minél jobb kihordásától jobban függ a következő generációjának a teljesítménye, mint a politikai vezetés minősségétől.

Ennek ellenére a jelenkori társadalmak ezerszer annyit költenek a koraszülöttek megmentésre, mint a jó kihordások jutalmazására. Nem az a baj, hogy a vétlenül koraszülötteket nem kell a társadalomnak megmenteni, csak arról, hogy a jó kihordást kell jutalmazni. Még nem találkoztam olyan egészségügyi statisztikával, ami megmutatja, milyen anyai életmód van a koraszülések mögött, például az iskolázottság, a szegénység, az alkoholizmus, dohányzás.

A baromfitermelés forradalma

Kopátsy Sándor PG 2019 01 29

A baromfitermelés forradalma

1953-ban barátomat, Burgert Róbertet, kinevezték a Pécsi
Állami Gazdaság igazgatójának azzal a feladattal, hogy a
város tejellátása legyen a feladata. Én akkor az Országos
Tervhivatalban, a Mezőgazdasági Főosztályon dolgoztam, és már
információink voltak arról, hogy az ipari baromfitartás
forradalma az Egyesült Államokból átterjedt a fejlett nyugat-
európai országokba, Nyugat-Németországba is. Arról pedig meg
voltam győződve, hogy az országuk éghajlata nem kedvező a
nagyüzemi tejtermelés számára. Tejet ott lehet hatékonyan
termelni, ahol a füvek számára kedvezőbbek az adottságok,
mint a szántóföldi gabonatermelésre. Ezt én, mint lelkes
teniszező úgy fogalmaztam meg, hogy ahol füves pályán
teniszeznek ott érdemes a tejet nagyüzemekben termelni, ahol
azonban csak salakos pályán játszhatják ezt a sportot, ott
érdemesebb gabonát termelni, és azzal baromfit tartani.
Ezt fejtettem ki a barátomnak, hozzá téve, hogy a fejős
tehenek lassan szaporodnak, kétévente egy tejtermelő utódot
adnak, ezért nagyon lassú a szelekciójuk.
Ezzel szemben a baromfijak évente száznál is több utódot
adhatnak, aminek mindkét neme tovább szelektálható. Azt a
közvélemény sem tudja, hogy a háziállatok emlősök, kivéve a
szárnyasokat, mert azok a dinoszauruszok utódai, amelyek
potenciálisan száznál is több tojásukkal szaporodnak.
Burgert barátom nemcsak jó agrárszakember volt, aki
megértette, hogy a baromfitartás forradalmának mekkora a
potenciális lehetősége, de zseni volt abban is, hogy
elképzeléseit megvalósítsa. Egyre nem volt felkészülve, hogy
a sűrűen tartott baromfiállományban a betegségek robbannak. A
magyar állatorvosok százszor annyit tanultak a
szarvasmarhatartásról, mint a baromfiéról. Pécsen az első
évben elpusztultak a baromfijak. Szerencsére, a Földművelési
Minisztériumban megértették, hogy a baromfitenyésztésnek
sikerei vannak. Burgert Róbertet áthelyezték az éppen
megüresedett Bábolnára, ahol a brojlercsirke tartását, és a
tojástermelését győzelemre vitte. Olyan akadályokat győzött
le, amelyeken mások elbuktak volna. Ezek között történelmi
eseménynek tartottam, hogy nemcsak Bábolnán, de a városokban
is kiirtotta a patkányokat.
A történészek máig nem ismerték fel, hogy a városi lakosság
magas halandóságát a patkányok okozták. Patkányok nélkül
lényegesen másként alakult volna fajunk történelme, többek
között az urbanizáció mértéke. Ezt az akadályt a hidegháború
évtizedei alatt a marxista oldalon Burgert Bábolnán ismerte
fel, és győzte le.
Mivel vadásztam és horgásztam, főleg vadhúst és halat ettünk,
nem brojler baromfit. Közel húsz éve, megöregedve,
munkanapokon hozatjuk, munkaszüneti napokon pedig vásároljuk
a kosztunkat, főleg a sült csirkét. Hétről-hétre látom a
csirkehús diadalát.
Most örömmel olvasom a szaksajtóban, hogyan nőtt a
baromfifogyasztás. A gazdag társadalmakban, az OECD
országokban 28 év alatt az egy lakosra vetített baromfihús
fogyasztása közel megkétszereződött, 18 kilóról 31 kilóra
nőtt. Ugyanakkor a sertéshús 22, a marhahús fogyasztása pedig
15 kilóval stagnált. A hétvégi kosztvásárlóinak az átlagos
életkorát húsz évre becsülöm. Ez igazolja a cikk alcímét,
hogy az értelmiség egyre inkább baromfiúst eszik.
Az írás azt is közli, hogyan alakult az 56 napos tyúkok
súlya. Ez 1957-ben 0.9, 1978-ban 1.8, és 2005-ben 4.2 kiló
volt. Talán még ennél is megdöbbentő adat, hogy jelenleg 1.3
kg takarmánnyal termelnek egy kiló csirkehúst, húsz éve még
2.5 kiló takarmány kellett ehhez.

A német francia tengely

Kopátsy Sándor                EH                   2019 01 31

A német francia tengely

Amikor Adenauer és De Gaulle 1908-ban összefogott, hogy Németország és Franciaország maga alá szervezi az Európai Uniót, az 1935-ben Hitler és Mussolini által kötött német-olasz, fasiszta tengely jutott az eszembe. Akkor a húszas éveim elején járva azt állapítottam meg, hogy ennek a tengelynek a német oldalán egy dömper, olasz oldalán pedig egy szamárkordé kereke van. A két kerék kapacitása között akkora a különbség, hogy a kapacitása kisebb lett, mintha a két szövetséges a saját két kerekével járna. Annak ellenére, hogy 2008-ban a Németország a náci elődjénél lényegesen kisebb, Franciaország pedig Olaszországnál lényegesen nagyobb kerékkel rendelkező lett. Vagyis Franciaország Olaszországnál nagyobb súlyú volt. Ennek ellenére a német-francia közös vezetésű vámuniót örömmel fogadtam.

Azonnal nem vettem tudomásul, hogy Adenauer és De Gaulle nem csak vámuniót, de Európai Egyesült Államokat akar. Ez azonban viszonylag gyorsan kiderült, mert már a maastrichti elvárások, a közös költségvetési hiány, az egyformán alacsony infláció és állami eladósodás önmagában is azt jelentette, hogy felszámolják a tagállamok szuverenitását. Ha az EU tagállamai számára azonos inflációt, költségvetési hiányt és állami adósságot követelnek, akkor nem szuverén államok vámunióját, hanem tagállamok egyesülését akarják. Ez még világosabbá vált, amikor a tagállamok nagyobb felének bevezették a közös valutáját.

Közös valutájuk csak azoknak az országoknak lehet, amelyek lemondanak a szuverenitásukról. Nem lehet szuverén az ország, ha a saját valutájának a keménységét nem önállóan szabályozza. Márpedig az euró övezet tagjai erről lemondtak. Ebből pedig az következett, hogy a négy mediterrán tagország reménytelenül eladósodott.

Németország és Franciaország közös valutája.

Foglalkoztatottság. Ebben a tekintetben 2008-ban a két ország azonos szintről, 7.5 százalékos munkanélküliségről indult. Ez a mutató Németországban mára 3 százalékra csökkent. Franciaországban pedig 10 százalékra emelkedett.  

A költségvetési hiány. Ez a két országban viszonylag 4 százalékos különbséggel párhuzamosan alakult. Franciaország költségvetési hiánya mindig ennyivel nagyobb volt. Soha nem teljesítette a maastrichti követelményt, de büntetést soha nem kapott.

Az államadósság aránya. 2008-ban mindkét ország államadósága a nemzeti jövedelmének 70 százaléka volt. Jelenleg Németországé 60, Franciaországé 100 százalék.

A két országban termelt nemzeti jövedelem aránya. Ez a mutató 70 százalékról 35 százalékra csökkent. Ezen belül Németországé ötödével, Franciaországé fele alá csökkent.

Ezeknek a változásoknak az elsődleges oka, hogy Németország számára az euró puhább, Franciaország számára pedig a korábbinál keményebb valuta lett.

Ez mindennél jobban beigazolódott Magyarországon. Mi is szerettünk volna az euró övezetbe bejutni, de minket várakozási listára tettek. Vigasztalásul a Fidesz kormányok lehetővé tették a forint leértékelődését. Ez mintegy harmadával meg is történt, ez óta gyorsan javult a külkereskedelmi mérlegünk, nőtt az exportunk, csökkent az importunk, nőtt a turizmus bevételi többlete, megszűnt a munkanélküliség, megnövekedett a külföldi tőke beáramlása.

Bevallom az eredmények sokkal gyorsabban jelentkeztek, mint vártam. Ehhez hozzájárult az is, hogy a határainkat a gazdasági bevándorlók elől lezártuk, javult a közbiztonság, de a fő oka a forint leértékelődése volt.

A magyar agrárpolitika lehetőségei

Kopátsy Sándor                PH                   2018 12 18

A magyar agrárpolitika lehetőségei

A háború utáni következetes földosztás ismertette fel velem, hogy a magyar falvakban tízszer annyian kénytelenek megélni, mint Dániában, és hússzor annyian, mint az Egyesült Államokban. Ennek a felismerésemnek köszönhetően az óta sem tévedtem el. A falvak népének helyzetén csak azzal lehet segíteni, ha az ott élők kétharmada elköltözik, vagy legalább bejáróként a városok iparában, szolgáltatásiban talál munkát. Ennek köszönhetően vettem tudomásul az erőszakos kollektivizálást, a nagyüzemek erőszakos általánossá váltását. Mindenki botránkozott rajtam, amikor azt vallottam, hogy a magyar falvak helyzetén nem a Kisgazdapárt és a parasztpárt segített, hanem Rákosi és csapatának a ránk kényszerített bolsevik rendszere. Ez és fojtatásaként a Kádár rendszer már kevésbé brutális eszközökkel ezt folytatta egészen a rendszerváltásig.

A szuverenitásunk elnyerése után az NDF Antall József vezette kormánya, amikor a Kisgazdapárttal szövetkezett kormánya a nagyüzemi mezőgazdaságot felszámolta, és a parasztság jóvátételét valósította meg. Nem vette tudomásul, hogy a mezőgazdaságban még mindig többen maradtak, mint amennyi abból megélhetett. Ahogyan a két háború között és a bolsevik rendszerben is sok volt a nagybirtok, a rendszerváltás után a hatékony művelésre alkalmas birtoknagyság, és a korszerű farmok tizedét sem elérő birtoknagyság vált jellemzővé.

Nemcsak akkor, de máig sem akadt senki, hogy a korszerű farmok mérete tízszer nagy, mint a létrejött átlagos birtoknagyság, a korszerű farmok szükséges tőkeigényének tizede sem volt elérhető közelségben, a működtetők képzettsége még ennél is alacsonyabb volt. Egyetlen agrárpolitikusunk sem mérte fel, hogy mekkora tőkére, és milyen technikai képzettségre van szüksége a jelenkori farmereknek. Ezt némileg megoldották a bolsevik állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek felső tizede azzal, hogy a gépek karbantartását nem az azokkal dolgozók, hanem a szakmunkásokkal felszerelt javító és karban tartó üzemük látta el. Ez a megoldás azonban nem lehetett versenyképes azokkal a farmerekkel, akik maguk vigyáztak a gépükre, és látták el a kisebb javításokat. A magyar nagyüzemi mezőgazdaság tőkével való ellátottsága ugyan megfelelő volt, de a költségük magas, mert a modern gépek üzemeltetői nem vigyáztak a rájuk bízott drága gépek állapotának megőrzésére, mivel a drága gépek javítási költsége nem a vele dolgozókat terhelte.

Bábolnán láthattam, hogy egy modern amerikai tárcsa törött formában kétheti fűzetést jelentett egy késeket készítő vállalkozó számára, mert a hozzá hasonló acél nem is volt más úton elérhető. Ezért aztán a traktorosok örültek, ha eltört egy tárcsa.

Hova jutottunk mára? A drága traktorokat javítani képes munkások a nyugatról ide települt autógyárakban magas fizetésér is megbecsült dolgozók, ugyanakkor nincsenek a kevés modern mezőgazdasági gépet javító vállalkozások. De ennél is nagyobb hiány van az olyan mezőgazdasági dolgozóban, akik hatékonyan tudnák működtetni a néhány modern gépet.

Ezt felismerő agrárpolitikus sincs a láthatáron.

Az első faladat az volna, ha felmérnénk, hogy milyen ágazata mekkora tőke és szakmunkás igényt támaszt.

A hatékony gabonaterelésre csak a fejlett gazdaságú államok képesek. Mi ettől jelenleg nagyon messze vagyunk.

Ennek elérése tehát reménytelen.

Magyarországon a fóliás kertészkedés bizonyult sikeresnek. Már a Kádár rendszerben is a fóliás zöldségtermelők voltak az elsők abban, hogy személygépkocsit vásárolhattak. Vásárolhattak is, mert arra kényszerültek, hogy a termékeiket a budapesti csarnokokba juttathassák. Nekem már tizenéves koromban a bulgárkertészek mutattak példát arra, hogy kevés szakértelemmel, kevés tőkével is lehetet hatékonyan zöldséget termelni. Ennek a tradíciónak a folytatása volt a 70-es években a fóliázás felvirágzása. A fóliasátor ideális megoldást kínált a zöldségtermelőknek. Ekkor jutottam először olyan adathoz, hogy hol, és hány családnak van saját gépkocsija. Kiderült, hogy a Budapest bolygóvárosai és a Duna-Tisza közi fóliázók járnak az élen. Bebizonyosodott, hogy a fóliás zöldségtermelés igényel a legkevesebb tőkét és alacsony szakértelmet. Azt később tudtam meg, hogy Hollandia alig egy tucatnyi vágott virágot termelő nagyüzemet épített Kenyában, ahol jelenleg az európai vágott virág negyven százalékát termelik a helyi képzetlen munkaerővel, és repülők szállítják a virágot az európai piacokra. Ezek a tapasztaltok sem voltak elegek arra, hogy mi is támogassuk a fóliázást. Nemcsak virágot, de még inkább zöldséget termelők legyünk nemcsak magunknak, hanem egész Európának. Erre egyedül minden másik országnál alkalmasabbak vagyunk. Az ízletesebb zöldségek a viszonylag kontinentális éghajlatunknak köszönhető. Ez látszólag könnyen érthető, mégsem vesszük tudomásul. A jóízű zöldségnek, gyümölcsnek napsütése nyár kell. A nyugat-európai éghajlaton a nyarak ebben szűkölködnek. A Duna-Tiszaköz ebben a tekintetben Európa egyedüli adottsága. Ráadásul a Duna és a Tisza gyakorlatilag korlátlan vízzel rendelkezik, amit az atomerőművünk korlátlan mértékben elláthatja ingyenes energiával.

A Kert-Magyarország lennek az egyetlen agrárpolitikai célunk, mi mégis minden áron olcsó gabonatermelők akarunk lenni.

Azt kellene az agrárszakembereknek felmérni, hogy a jelenlegi falusi lakosság milyen ágazatokra képes. Ebből kiderülne, hogy a fóliázás, a kertészkedés, a baromfitartás, a méhészkedés, a prémes állatok tartása és a haltermelésre van a legtöbb lehetőség. A legkisebb pedig a farmok működtetésére. Szinte azt lehet mondani, amit az EU támogat, azzal reményetlen a siker, amit pedig figyelmen kívül hagy, abban vannak lehetőségeink. Ezt a tények annak ellenére bizonyítják, hogy a legkevésbé támogatottak.

A fóliázás, az eper, a málna termelése sikeres, ahol ráálltak. A méhészetben is sikereink vannak. Azt már régen mondom, hogy a jelenkori haltermelés a mezőgazdaság legdinamikusabban növekvő ága. Ötben év alatt szinte a semmiből megelőzték a halfarmok termelése megelőzte a szarvasmarha tartás húshozamát. Az országon átfolyó víz szinte korlátlan lehetőségeket kínál.

Ebben a cigányság jól vizsgázna, ha az állam támogatná, feltárná a halastavak építésének lehetőségeit. A cigányságtól nem kívánna rendszeres munkát, képesek lenének védekezni a tolvajlások ellen, és élni a halastavak adta vendéglátói lehetőségekkel.

Ezzel szemben század ennyi lehetőség van a gabonatermelő és állattartó farmok hatékony működtetését biztosító káderekben és tőke biztosításában.

Antal József miniszterelnök 25 éve halt meg

Kopátsy Sándor                PH                   2018 12 17

Antal József miniszterelnök 25 éve halt meg.

Örömmel látom, hogy a Fidesz kormány szépen emlékezik meg a második világháború utáni első miniszterelnökünkre. Ezt a felmagasztalást az apja ugyan sokkal jobban megérdemli, mint ő, de őt is történelmi szerepet kapott a sortól, mert ő volt az első olyan miniszterelnökünk, akit a nagyon széles választási jogosultság mellett titkos szavazással választott meg az ország lakossága. Az ünneplésből nekem az hiányzott, hogy meg sem említették, hogy az is ő lett, akinek a pártját halála után csúfosan megbuktatta a bolsevik örökségét nem tagadó korábbi állampárt. Márpedig annak súlyos okai voltak, hogy az első több párt közül titkos szavazással megválasztottak, halála után pedig a pártját példátlan módon megbuktatták, a korábbi állampártot pedig nagy fölénnyel kormányra segítették.

Kivételes helyzetben vagyok, mert a véletleneknek köszönhetően 1944-ben az apját megismerhettem, akit a Horthy rendszer alán legjobb mellékszereplőjének tartok. Az apa, Antall József a háború előtt már fontos tisztviselő volt a Keresztes Fischer belügyminisztersége alatt. Nem ismerem az akkori belügyminisztérium felépítését, de azt tudom, hogy Antall Józsefre bízták a lengyel menekültek elhelyezését, és a falusi jegyzők is alá voltak rendelve. Ezt azért tudtam, mert egyetemi kollégám, és akivel közös albérletben laktam, egy Somogy-megyei jegyzőnek a fia volt, aki évekkel korábban a jegyzők továbbképzésen Antall Józseffel együtt vett részt, és tartották a barátságot. Ezen a kapcsolaton keresztül barátom udvarolt Antall lányának. Minket is meghívtak,  valamikor 1943 őszén a lakásukban tartott ünnepélyes fogadásra, ahol a gyermekeik bejöttek elköszönni. Ekkor láttam a fiát, a tíz éves ifjú Antall Józsefet is. Vele aztán 1956-ban, mint az Országos Tervhivatal forradalmi bizottságának az elnöke látogatott meg fegyvert viselő néhány társával. A Varsói Szerződést kérték a Kisgazdapárt részére. Azt közöltem, hogy ezt csak Nagy Imre utasítására tehetem meg. Azt, hogy Antall József volt a csoport vezetője, csak hetek múlva tudtam meg, amikor belügyi nyomozó kérdezte, mire emlékszem, mert Antall József volt a fegyveres csoport vezetője. Később a már miniszterelnök közölte Matolcsyval, hogy velem akkor találkozott.

Azt a Nemzeti Parasztpártból láthattam, hogy Antall József a svábok kitelepítésének vezetője volt. Aztán eltűnt számomra.

Valamikor 1980 körül értesültem arról, hogy Schultheisz Emil egészségügyi miniszter Antall József számára egy Egészségtörténelmi Intézetet alapított, és ez külön épületben működött. Ekkor éreztem úgy, hogy rá számítanak, ha összeomlik a Szovjetunió. Ezért nem lepett meg az sem, amikor a Magyar Demokrata Forum elnöke lett. Az állampárt vezetői joggal bízhattak abban, hogy a MDF nem kerül a jobboldali, vélhetően antiszemiták, Csurka, Csóri befolyása alá. Antall Józsefben a tekintetben nem is csalódtak.

Számomra az apa, Antall József a Horthy rendszerbe szerelő nagyon kevés között a legjobb volt. A magyar zsidóság megmentése érdekében mindent megtett. A fiát azonban elítéltem a svábok kitelepítésében játszott szere miatt. A fia, mint az első szuverén magyar állam miniszterelnöke, a választók számára nagyon levizsgázott. Ennek tudomásulvételét a tiszteletére készült filmben nem láttam. Pedig a halála után róla alkotott választói elutasítása azt jelezte, hogy a magyar népnek már nem kell az arisztokrácia és az úri középosztály uralma. Erre már a pártja, az MDF sem volt alkalmas. Shakespeare téma volna a zsidókat menő apa, és a svábokat kitelepítő fia.

Én a Fideszhez és Orbánhoz bal-oldali vagyok, de Antallnál sokkal jobban egyetértek Orbánnal, mert ó jobban idomult a népemhez. Antallt a halála mentette meg a választási veresége megélésétől. Orbán pedig három választáson nyerte meg a körzetek 90-nél is nagyobb hányadát. Tudomásul veszem, hogy Orbán van közelebb a magyar választók többségéhez.

A következő nemzedéknek nem a száma, az értéke fontos

Kopátsy Sándor                EH                   2018 12 19

A következő nemzedéknek nem a száma, az értéke fontos

A Merkel, kancellár asszony által uralt EU bal-liberális többsége számára mellékes, hogy kik akarnak betelepülni a jóléti tagállamokba, csak az a fontos, hogy a munkaerő csökkenő létszámát bárkivel pótolják. Ennek az első és a leginkább következetes ellenzéke Orbán Viktor, magyar miniszterelnök. Aki nem is annyira a beáramlók minősségét nem tartja elsődlegesnek, hanem az etnikumát és vallását tartja idegennek. Ezzel szemben a minél több magyar gyermek születését tartja megfelelő válasznak. Az ország lakosságának számát fontosabbnak tartja, mint a minőségét, az értékét. Az országunk következő nemzedékének nem a minőségét, hanem a mennyiségét akarja növelni.

Nyolcvan éve a stratégiám alapja, hogy nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség. Nem a nagyobb lakosságszámú, hanem a jobban élő lakosságú országokat szeretném követni. Ebbe az irányba Németh László Minőség forradalma cím alatt megjelent esszé gyűjteménye indított el ebbe az irányban nyolcvan éve. Őt a világhírű spanyol filozófus Ortega y Gasset Tömegek lázadása címmel megjelent könyve késztette arra, hogy az esszéinek ezt a címet adja. Ortegát, valószínűen, a címválasztásra Hitler náci fasizmusának megdöbbentő népszerűsége és sikerei késztették. Németh László pedig éppen ez ellen akarta esszéit megjelentetni.

A Horthy rendszer azért kötött szövetséget Hitlerrel, mert tőle várhatta a Trianoni szerződések korrekcióját, és a magyar antiszemitizmus sikerre juttatását. Máig nem értem, hogyan láthatott a magyar arisztokrácia és a középosztály a nácizmus céljaiban a magyar revizionizmust és antiszemitizmust támogató partnert.

Azt ugyan én sem kétlem, hogy a Trianoni Szerződéseket Hitler is felrúgta, és ezzel a magyar revizionizmust is szolgálta, de azt látni kellett volna, hogy Hitler még a nálunk sokkal nagyobb államokat sem fogadta el partnerének. Azt ugyan tudomásul kellene venni, hogy miért bolondíthatta meg híveinek a németek soha nem tapasztalt többségét, miért lehetett a németeknek minden idők legjobban elfogadott vezetője.

Azért, mert nacionalista német volt, kiköszörülte a németek minden korábbi tényleges, vagy csak vélt sérelmét. Először hozta létre a germánok közös birodalmát. Abban az időben, amikor az irigyelt gyarmatbirodalmak szétesőben voltak.

Mert minden német számára munkát, keresetet biztosított. Ne feledjük, hogy előtte közel tízezer éven keresztül minden osztálytársadalomban a lakosság elsődleges vágya az volt, hogy legyen biztosított keresete. A történelemtudomány legnagyobb hiányossága abból fakadt, hogy nem kísérte figyelemmel, hogy a megélt társadalmi formákban a lakosság hány százaléka számára nem volt biztosítható a boldogulása, jövedelme. Még egyetlen történésztől sem olvastam, hogy miért lehetett népszerű a munkanélküliek számára a szegény népek bolsevik, kegyetlen, sztálinista, és a mediterrán népek fasizmusa is. Egyik sem volt demokrata, sőt kegyelten diktatúra, de mindenkinek adott munkát és nemzeti büszkeséget.

A náci faizmus azonban mindegyik munkát biztosító diktatúránál hatékonyabb volt. Bukását sem a működésképtelensége, hanem Hitler túlzott önbizalma okozta. Ez a műveltséghiányos diktátor, ha a másik nem bölcsebb diktátortársával, Sztálinnal szövetkezik, és nem provokálja, vonja be a háborúba az Egyesült Államokat, talán még ma is fennállna a Németek Birodalma. De vegyük tudomásul, hogy ma az EU is Németország birodalma. Ennek az országnak a hatalma Nyugat-Európa egésze felett soha nem volt nagyobb, mint jelenleg. Állítom ezt annak ellenére, hogy az EU szétesését elkerülhetetlennek tartom, mert Kelet-Ázsiához képest példátlan, a négy óceánokon túli angolszász országhoz képest is, egyre jobban lemarad. Az EU jelenlegi koncepciója, az Európai Egyesült Államok működésképtelen koncepció. A történelmi gyökerű államokat nem lehet közös állammá átalakítani. Ez csak ott lehetséges, ahol a több etnikumú lakosság egyikének sincs történelmi gyökere, mindenki befogadott, de az ország politikai rendszere egy puritán nép gyarmataként alakult ki. Ilyen állam csak négy van a világon, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. A latin-amerikai országok azért nem lehetnek versenyképesek, mert a gyarmatosítók nem puritánok voltak.

Külön kell hivatkozni arra, hogy két japán gyarmat, Dél-Korea és Tajvan mára önálló államként gyorsan felzárkózott Japán szintjére, mint demokrácia. Ugyanakkor Észak-Korea e legjobban lemaradó ország, mert a sztálinista bolsevik rendszer útját járja.

Az 1990-es reformja óta a marxista Kína lett a világ csodája, mert nemcsak a gazdaságát piacosította, hanem az elviselhetetlen túlnépesedést is leállította. Legalább ebből kellene a Fidesznek levonni a tanulságot. A sok gyermeket vállaló Kína a marxista diktatúrája ellenére képtelen volt növelni az egy lakosra jutó jövedelmét és vagyonát. Amióta egyetlen gyerek vállalhatóságát kényszerítette ki, a történelemben ismereten mértékben növeli nemcsak az egy lakosra jutó jövedelmét és vagyonát, de az átlagos iskolázottságát, vagyis a szellemi vagyonát is.

Kínában ugyan nem a népesség fogyása, hanem a túlszaporodása miatt nem fejlődött, mégis leckét adott azoknak a társadalmaknak is, ahol nem a túlnépesedés, hanem a népességfogyás a probléma. A kínai egy gyermek vállalhatósága engem arról győzött meg, hogy a családok gyermeknevelésének az eredménye annál inkább a gyermekek számával fordítottan arányos, minél szegényebbek és kevésbé iskolázottak a szülők. Ma is szégyellem magam, hogy csak a kínai eredmények után döbbentem ár, hogy a gyermeknevelésre fordítható költség és szülői foglalkozás a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos. Ez azt jelenti, hogy társadalmi érdek az olyan gyermekvállalás, ami a szülők jövedelmével és iskolázottságával arányos. Ebből azt jó negyedszázada felismertem, hogy a gyermekvállalás számával arányos családi pótlék, kontraszelekciót okoz, vagyis minél szegényebb a család annál nagyobb a jövedeleméhez viszonyított családi pótlék. Ez bármennyire egyértelmű, senki sem hívta fel arra a figyelmet. Márpedig minden társadalom érdeke ennek az ellenkezőjét követeli. A gyermeknevelés hatékonysága elsősorban a szülők jövedelmével és iskolázottságával arányos. Ezt ugyan senki nem vitathatja, mégis minden társadalom nemcsak figyelmen kívül hagyja, de olyan sincs, amelyik ezt felmérné.

A közvélemény azonban tudja.

Még nem találkoztam olyannal, aki nem arról van meggyőződve, hogy nálunk jelenleg a gyermekvállalás a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos. Ez is köztudott, hogy a diplomás, vagyis a vélhetően legjobban nevelő anyák gyermekvállalása sehol nem lépi túl 1.5-öt. De a fordítottjáról még nem láttam felmérést, vagyis, milyen jövedelem és iskolázottság mellett mekkora az anyák termékenysége. Ezt a magyar kormány sem tudja. Ha tudná, akkor nem a családi pótlékot emelné, hanem a gyermekvállalás eredményéhez igazítaná az öregkori ellátást.

Ezt nem most, hanem 25 éve hangoztatom. A jelenlegi családtámogatás legjobban a diplomás anyákat sújtja, mert ezek számára a gyermekvállalás szinte büntetésnek számít. Neki rontja a legjobban a diplomája után járó karrierjét, csökkenti nemcsak a keresetét, de nyugdíját is. Azt csak becsülni tudom, hogy a diplomás anyák aránytalannál is alacsonyabb gyermekvállalása mekkora kárt okoz a következő generáció teljesítményének.

Adatok hiányában nem bizonyítható, de mégis vitathatatlan, hogy a felnevelés ugyan nem determinálja, de nagy valószínséggel a felnevelés minősége minden más előre nem látható tényezőnél is a fő alakítója a felnevelés eredményének. Éppen ezért a táradalom tudomány alapvető feladta lenne annak folyamatos mérése, hogy milyen szülői feltételek mellett mekkorák a felnevelési eredmények.

Meggyőződésem bizonyítást kapott az 1990-es kínai egyetlen gyermeket megengedő korlátozás következménye. Az emberiség ötödét érintő reform hatására példátlan javulás következett be az oktatás minőségét mutató ENSZ Pisa felmérésekben.

Orbán Viktor már beírta a nevét nemcsak a magyar, de jelenkori Európa történetébe azzal, amit eddig a kétharmados többség birtokában tett, de évszázadok múlva is, ha a gyermekvállalást az öregkori támogatással jutalmazza.

A blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma ma

6

Oldalmegjelenítések száma tegnap

3

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

592

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

89 888

A marxizmus három módosítása

Kopátsy Sándor                PH                   2018 12 23

A marxizmus három módosítása

A puritanizmus.  A piacosíts. A népszaporulat

Marx a 19. század legnagyobb társadalomtudósa volt. Történelmi materialista akart lenni, de valláslapító lett. A vallása példátlanul gyorsan világvallás lett. 1883-ban halt meg, és 1917-ben Európa keleti, főleg keleti, ortodox keresztény népei az Oroszországi Bolsevik Marxista párt vezetése alatt létrehozták a Szovjetuniót. Ez a párt fő céljának a kommunista társadalom előszobájának, a szocialista diktatúrának az építését tekintette feladatának.

Ekkor már a nyugat-európai fejlett tőkésállamokban is erősek voltak a baloldali marxista pártok, a mérsékelten marxisa szociáldemokraták, és a marxista kommunista pártok.

Nyugat- és Közép-európában az első világháborút követő forradalmakban fontos szerepet játszottak a marxista pártok, a szociáldemokraták és a kommunisták. Ezért mondhatjuk, hogy a világvallások között páratlan sikere volt a marxizmusnak. A marxista vallás abban a tekintetben nagyon sikeres volt, hiszen az általa alapított vallás valóságos világvallássá emelkedett alig ötven évvel a profétája halála után.

A második világháború után a kor egyetlen szuperhatalmának elnöke, Roosevelt akaratából a magát marxistának valló Szovjetunió felügyeleti jogot kapott a megosztott Németország keletei harmada, és az ettől keletre lévő országok feletti politikai hatalomra. Ezek az országok között társadalmi fejlettsége alapján csak Kelet-Németország, az NDK, és Csehszlovákia nyugati fele volt a tőkés polgárok társadalma, ezek egy főre jutó jövedelme közel volt a nyugat-európai államokéhoz. A többi csatlós legfeljebb félig tőkés, félig feudális társadalom volt. Gyenge volt a polgárságuk, erős a két feudális osztályuk, az arisztokráciájuk, és a nemesség szerepét betöltő úri középosztályuk, alacsony bolt az urbanizációjuk, és a lakosság nagy hányada a földművelésből élésre kényszerült.

Ráadásul a Szovjetunió, elviselhetetlen katonai kiadásainak köszönhetően az összes nyugat-európai állam együttes katonai erejénél erősebb volt. Azt utólag is kevesen ismerték fel, hogy ennél gyorsabban terjedő világvallás még nem volt. Igaz, hogy ez a gyors terjedés annak is köszönhető volt, hogy Szovjetunió költséget nem kímélve terjesztette az ideológiáját, de igazán a kommunikációs technika forradalma gyorsította fel a marxizmus terjesztését.

A tőkés társadalmakon túllépés feltétele a puritanizmus.

Marx erről soha nem nyilatkozott.

Max Weber volt az első, aki felismerte, hogy a többi viselkedési kultúránál hatékonyabb a puritanizmus. Ezt azzal fogalmazta meg, hogy csak a protestáns népek képesek a többi kultúránál hatékonyabb felépítményt építeni és működtetni. Ezzel elsőként találta meg valaki a történelmi materialisták között, aki felismerte, hogy a tőkésosztály társadalmán túllépni csak a puritán viselkedésű népek lehetnek képesek.

Weber tévedett abban, hogy puritán viselkedésű népek csak a protestánsok. Ez már Európában sem igaz, mert az Alpokban élő germánok, franciák, olaszok és szlávok mindegyike puritán módon viselkedik.

Még nagyobb tévedése az volt, hogy ő sem ismerte fel, hogy az európai protestáns népeknél a távol-keleti népek, amelyikek még a Nyugat protestánsainál is puritánabbak, és kétszer annyian vannak. Weber felismerése az óta maradéktalanul megvalósult, mert a világ legfejlettebb és a leggyorsabban fejlődő társadalmi mindegyikében a lakkosság többsége puritán.

Kelet-Ázsiában már Weber idejében Japán éppen a cári Oroszország flottájának megsemmisítésével bebizonyította, majd a két világháború között gyarmattartó birodalom lett. A hidegháború első gazdasági csodája a Japán csoda volt. Ezt követte a távol-keleti Négy Kis Tigris gazdasági csodasági csodája, ezek lettek a leggyorsabban fejlődő országok, illetve két ország, Dél-Korea és Tajvan, két városállam, Szingapúr és Hon-Kong.

A bolsevik marxista diktatúra, a Szovjetunió szétesésével és az utódállamok mindegyike, ugyan nagyon eltérő mértékben, de feladta a marxista diktatúráját, de ezzel egy időben a kommunista Kína lett a történelem legnagyobb sikerű országa.

Kína a világ legnépesebb, az emberiség ötödé jelentő, keményen puritán országa. Ez ismerte fel, hogy nem elég a puritanizmus, a sikernek van további két feltétele, a gazdaság piacosítása, és a népesség növekedésének megállítása. Ez nemcsak belefér a marxizmusba, de éppen ez az igazi marxizmus.

Ezt az írást azért kezdtem el, mert elgondolkodtam azon, mit szólna a feltámadt Marx ahhoz, amit Kína csinál, az marxizmus-e valójában.

Marxot a történelem legnagyobbjai egyikének, zseninek tartom. Ezért nem tudom elképzelni, hogy a tény megfejtését nem vonja kétségbe. Az ő korában még senki nem sejthettek, hogy a gyarmatbirodalmak hatalma és gazdagsága megszűnik, hogy az Egyesült Államok lesz a korában élő emberiségnek a példátlan szuperhatalma. Arról, hogy harminc éven belül mellé társul a Kommunista Kína. Marx számára egyértelmű volt, hogy a fejlettebb társadalmak lesznek előbb kommunisták. Azt csak a követői emlegetik, hogy öreg korában már felvetette a gyengébb társadalmakban a tőkésosztály uralmának a felszámolását.

Történelmi materialista létével a könnyebben szakadó, gyenge társadalmak ennek következtében jóléti, azaz kommunista társadalmak lehetnek. A történelmi materializmust igazolja, hogy élenjáró társadalmak csak azok lehetnek, amelyekben adva vannak a másikakénál gyorsabb társadalmi fejlődés feltételi.

Marxot Kína példátlan sikere meggyőzte arról, amint a tények bizonyítanak.

A tévedése abból eredt, hogy a nyomortól, a háborúzástól és a tudásvágy üldözéséről lemondó társadalmak túlnépesedni fognak. A túlnépesedés veszélyét Malthus, a kortársa már akkor felvetette, amikor a gyarmattartó tőkés társadalmakban az 1-2 ezrelékes népszaporulat megkétszereződött.

Meg kell állítani a lakosság gyors növekedését.

Marxnak arról sem volt fogalma, hogy az egészségügy forradalmának köszönhetően az az elmaradt társadalmakban a népesség növekedése 3-4 százalékos is lehet. Minden társadalmi fejlődés nélkül megsokszorozódott a népesség növekedése. Ezt nemcsak Marx korában, de még a 20. század első harmadában sem ismerte fel senki. De nemcsak ezt, de azt is csak most kezdik felismerni, hogy a társadalmi fejlettség egességét nem lehet az országok nemzeti jövedelem növekedésével mérni, hanem csak 3-4 mutató eredőjével, az egy főre jutó jövedelemmel és vagyonnal, a várható életkorral, és az iskolázottsággal mérni. Ebből hatan éve hárommal az ENSZ ugyan méri, de a közgazdaságtan alig használja. Azt hiányoltam, hogy az egy főre jutó nemzeti vagyont, mert engem az a könyv terelt a népszaporulat vizsgálata felé, amelyik bebizonyította, hogy az egy főre jutó jövedelem és vagyon aránya minden kultúrában viszonylag állandó, de a kultúrák között nagyok a különbségek. Ennek köszönhetően döbbentem rá, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulattal járó vagyonigény, különösen a puritán kultúrájú népek esetében már elviselhetetlen felhalmozási igénnyel jár.

Ez a könyv az 50-es évek elején jelent meg. A szerzői Rácz Jenő, a forintot bevezető kisgazdapárti miniszter és Bródy András akadémikus közgazdász. A címe: A tőkés társadalmak vagyonigénye. Ez a könyv aztán arról is meggyőzött, hogy mi volt az alapja Max Weber felismerésének, hogy a kultúrák között csak a protestánsok lesznek képesek a többi kultúránál hatékonyabb társadalmi felépítményt létrehozni. A Nyugat kultúrái, vagyis a keresztények között a protestánsok vagyonigénye a legnagyobb, meghaladja a háromszorost. Márpedig minél nagyobb egy kultúra viszonylagos vagyonigénye, annál alacsonyabb lakosságnövekedést képes elviselni. Akkor, és az óta is néhányszor felmértem Magyarország etnikumainak a viszonylagos vagyonigényét. Ez száz éve valóban nem változott.

A magyar zsidóságnak 1914-ben a legmagasabb volt jövedelme, de ehhez viszonyítva is négyszeresére nőtt a vagyona. Ez volt elsősorban az az etnikum, melyik a gyors szaporodásához igazítani tudta növelni a vagyonát, sőt.

A protestáns magyarok és svábok vagyona a jövedelmükhöz képes háromszoros volt.

A katolikus magyarok jövedelmükhöz viszonyított vagyona az elmúlt száz éven kétszeres volt. A harmadával a protestánsokhoz képest kisebb vagyon elsődleges oka az nagyobb gyermekvállalásuk, tehát a gyorsabb népszaporulatuk volt.

A Trianon előtti Magyarországon a legkisebb jövedelme és vagyona a ruténeknek, a katolikusokénál is kisebb jövedelme és az ehhez viszonyított vagyona volt a románoknak, a szerbeknek és a horvátoknak.

A Trianon utáni Magyarországon az etnikumok viszonylagos vagyona csak a zsidóságnak csökkent, a magasokén nagyobb, a többieké nem változott. Ezt kimondani még száz év után is hazaárulásnak számit, mégis leírom, az ország jelenlegi lakossága jobban él és több a vagyona, mint ahogyan az egész Kárpát Medence birtokában élhetett. Ezért irritál a kisebbségbe került magyarságnak olyan kettős állampolgárságot ajándékozni, ami nem teszi számukra lehetővé, hogy a megmaradt országukban élhessenek.

Itt kell leírni azt is, hogy a római katolikus egyház tiltja a fogamzásgátlók használatát és az abortálást. Ezzel hátráltatja legjobban a latin-amerikai országok fejlődését. Ezeknek az országoknak a többségében mind a jövedelmek, mind az iskolázottság elérte azt a szintet, hogy a fogamzásgátolókat használják, a nem kívánt terhességüktől megszabadulhassanak. Én ugyan abban soha nem hittem, hogy a gyermekvállalás isteni akarat következménye, mert, ha az volna, nem a szegényeknek lenne annyi gyermekük, akikről nem tudnak kellő módon gondoskodni.

Fajunk története azt bizonyítja, hogy fajunk csak azért volt képes az osztálytársadalmak évezredeit átélni, mert minden osztálytársadalom fokozta a halálozást. A fajunk sorsáért felelősek tiltakoztak a halálozást fokozó kizsákmányolás, a háborúzás és tudásvágy üldözése ellen. Mégsem jutott el senki odáig, mi lett volna, ha nincs kizsákmányolás, ha nincsenek háborúk, és felismerjük, hogy ezek azért elkerülhetetlenül szükségesek, mert a fajunk szaporább volt, mint amennyi eltartható lett volna. A túlnépesedés veszélyét csak Malthus publikálta, de a vallások azonnal üldözni kezdték, mert szerintük a szaporaságunk is isten akarata. A tudományok pedig azért, mert a mű színvonala nem felelt meg a szakma igényeinek.

A piac tudja a társadalom érdekét érvényesíteni.

Marx legnagyobb tudományos műve a Tőke volt, amiben az értékelméletét bonyolultan fejtegeti, és azt állítja, hogy az az ideális árak ingadozásának a tengelye az érték.

Ugyanakkor az emberiség nem puritán lakosságú háromötödében sokszorosára ugrott a népszaporulat, évente 100 millióval nő a lakosságuk.

Mára bebizonyosodott, hogy a társadalmak élcsoportjába csak azok az országok kerülhetnek, amelyekben a lakosság puritán, és megállt, illetve megállították a népszaporulatot.

Marx tudományos munkáját, a Tőkét az árak általa vélt centrumának, az éréknek a meghatározására szánta. Azt, hogy nincs ilyen centrum, már az 50-es évek elején megállapítottam az erdőgazdasági választékok árának vizsgálata során. A telepített fafajok végső kitermelése, ciklusa 30-80 év között van, ennek a véghasználat korban nemcsak a ráfordítása, de annak a választékok közti megosztása megoldhatatlan feladat. Ennek alapján vezettük be a világpiaci árarányokat. De ezek is minden faj esetében eltérők.

A szolgáltatások esetében még bonyolultabb a ráfordítások alapján mért á. A művészek és a sportolók esetében pedig még lehetetlenebb a ráfordításokkal mérés. Abban maradtam, hogy az árak megállapítására csak a piac alkalmas, ott pedig a kereslet és kínálat aránya az egyetlen meghatározó. A tudományokban, a művészetekben és a sportokban még inkább csak a piac ítélete alapján lehetnek árak. Az áraknak nincs kiszámítható centruma, csak a kereslet és a kínálat egyensúlya lehet az ár meghatározója.

Ezt megelőzően a Szovjetunió működési kudarcát azzal magyaráztam, amit Webertől tanultam, az orosz nép ortodox kereszténysége volt az európai kereszténységek legkevésbé puritán formája, vagyis az orosz kultúra eleve alkalmatlan volt arra, hogy a kommunista diktatúra fölényt mutathasson. Nem volt erre képes a tőkés gazdaságban sem, miért lenne képes a marxista vallás fölényének bizonyításában. Azt ugyan eleve felismerem, hogy az orosz nép számára a bolsevik terror a kisebbik rossz volt, mint a tőkés osztálytársadalom tulajdonviszonyai között a puritán népek kapitalista rendszerének másolásában. A bolsevik Szovjetunió kevésbé volt elmaradott a puritán nyugat-európai társadalmakhoz viszonyítva, mint a megelőző cári Oroszország. Azt, hogy a mai Oroszország kevésbé elmaradott a nyugat-európai jóléti államokhoz képest, mind amennyire elmaradott a cári Oroszország volt a forradalom előtt. Kelet-Európát a bolsevik Szovjetunió inkább felemelte, mint elmaradottabbá tette.

A bolsevik csatlósok között a képességhez képest a két ortodox csatlós vizsgázott a legjobban. Ugyanakkor a kelet-németeket, a cseheket és a balti államokat lejjebb szorította. Mi magyarok, a szlovákok és a lengyelek csak abban a tekintetben nyertünk, hogy megszabadítottak az arisztokraták és az úri középosztály hatalmától, és felemelték az alsóbb rétegeket és a nőket.

Azt, hogy mire és mivel képes a marxista diktatúra nagyot teljesíteni, csak 1990-ban a Szovjetunió szétesése után a maga gazdájává vált kommunista Kína mutatta meg. Kiderült, hogy a gazdaságát piacosított és a túlnépesedését erőszakkal megállító Kína a történelem leghatékonyabb társadalma lett.

Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy Marx a jelenlegi Kínát marxista társadalomnak tekintené, mert nem sokban hasonlít arra, milyent Marx elképzelt. Például mit szólt volna ahhoz, hogy jelenleg a dollár milliomosok száma gyorsabban szaporodik, mint bárhol a világon. Ugyanakkor el kellene ismernie, hogy az elmúlt 17 évben, Kínában 400 millió lakos szabadult meg a mély szegénységből, az egy főre jutó jövedelem és vagyon, valamint az iskolázottság sokkal gyorsabban nőtt, mint a történelemben valahol máshol. Az is imponálna Marxnak, hogy szinte biztosan lehet várni, hogy a század közepére Kína lesz a másik gazdasági szuperhatalom.

A kínai marxisták felismerték, hogy az árakat nem az értékük, hanem a keresletük és kínálatuk egyensúlya határozza meg, tehát a marxista politikai hatalom gazdasága is csak akkor lehet hatékony, ha szabadon működhet a piac, tehát az áruk és szolgáltatások keresletének és kínálatának az egyensúlya határozza meg. Ha Marx a Tőkében ezt bizonyítja, akkor ő is azt javasolta volna, hogy a kommunizmus csak akkor működhet hatékonyan, ha szabadon működik a piac.

Ez esetben a munkaerő kizsákmányolásának is a tőkehiány és a munkaerő túlkínálat az oka. Ezért nem a tőkéseket kell kisajátítani, és nem erőszakkal kell létrehozni a munkások kizsákmányolásának megszüntetését, hanem a tőke munkaerő keresletét és a munkaerő kínálata között kell egyensúlyt teremteni.

A rabszolgatartók osztályuralmát nem a rabszolgatartók hozták létre, hanem a munkaerő hiánya. Ezt mindennél jobban bizonyította a tény, amikor az amerikai ültetvényeken a képzetlen munkaerőre volt szükség, mert tőke még nem sok kellett ezek működtetéséhez, de annál inkább képzetlen munkaerőre volt szükség.

A feudális társadalmat a termőföld hiánya hozta létre. Munkaerő több volt, mint amennyire a földek megműveléséhez szükséges. Ezért kötötték a földbirtokosok tartós függésben a jobbágyaikat.

A tőkés társadalmat a gyáripari termelés magas tőkeigénye, és a munkaerő túlkínálata hozta létre. Az elmaradt technikával működő céh és háziipar felszámolása sokkal több munkaerőt szabadított fel, mint amennyit a gyáripari termelés igényelt, azt a tőkehiány és a munkaerő felesleg jellemezte. A tőkésnek elsősorban tőkére volt szüksége. A munkaerő kínálata pedig meghaladta a keresletét. Ezért vált jellemzővé a tőkés profitja és a munkaerő kizsákmányolása. Marx még ezt sem vette tudomásul, hogy a háborúk és a járványok idején, amikor lecsökkent a munkaerő kínálata emelkedtek a bérek, jobban megbecsülte a tőkés a munkaerejét. Vagyis a kizsákmányolás ténye és mértéke nem a tőkéseken, hanem a munkaerő keresletének és kínálatának megfordulásán múlt.

A marxizmus még nagyobb hibája, hogy nem ismerte fel a túlnépesedés megállításának a szükségességét. Az osztálytársadalmak közös jellemzőjét, a kizsákmányolásnak ugyanis közös oka, a túlnépesedés volt.

Ezt számomra először Rácz Jenőnek és Bródy Andrásnak az 50-es évek elején, A tőkés társadalmak tőkeigénye címmel megjelent könyve bizonyította be számomra. Ők ugyanis kimutatták, hogy nemcsak a munkaerőt, hanem a nemzeti vagyont is újra kell termelni, és ezek aránya a kultúrától, az éghajlattól függő, de az egy lakosra jutó aránya a gazdaság fejlettségtől független. Ezt bizonyítja a tény, hogy az óta az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosára, tízszeresére nőtt, de az egy lakosra jutó jövedelem arány változatlan maradt.

Az 50-es évek Magyarországában az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosa volt a vagyon. Ezen belül a zsidóké ötszörös, a sváboké és a protestáns magyaroké háromszoros, a katolikus magyaroké kétszeres, a cigányoké egyszeresnél is kisebb. Jelenleg az egy lakosra jutó jövedelem közel tízszeres lett, de a vagyonuknak az ehhez viszonyított aránya alig változott. ennél is meglepőbb, hogy jelenleg az Egyesült Államokban az ez egy laksora jutó jövedelem háromszorosa ugyan hússzorosa az 50-es évek magyarországi adatának, a nemzeti vagyonuk ehhez viszonyított aránya szinte azonos. Ott az európai kultúrájú zsidóság és a távol-keleti etnikum vagyona az éves jövedelmük négyszerese, a puritán, protestáns európai etnikumoké háromszoros, a latin-amerikaiaké kétszeres, a négereké egyszeres sincsen.

Az a tény, hogy a különböző kultúrák jövedelméhez viszonyított vagyonigénye viszonylag stabil, az jelzi, hogy a lakosság 1-2 százalékos növekedése azt követeli meg, hogy ennek a szinttartásához nemcsak a lakosság jövedelmét kell ilyen arányban növelni, hanem a vagyonát is. Ha egy országban a jövedelemhez viszonyított vagyonigény háromszoros, és a lakosság évente egyetlen százalékkal növekszik, a szinttartásához a nemzeti jövedelemnek évente 4 százalékkal kell növekedni.

Ez azt jelenti, hogy ebben az évben a világgazdaság 3.5 százalékkal növekszik. Ezzel párhuzamosan a lakosság évente 75 millióval, azaz 1 százalékkal nő. Az emberiség tehát az egy lakosra jutó jövedelmet és vagyont újratereli. ezen belül azonban óriásiak a különbségek. Ha az emberiséget ötödökre bontjuk, az alábbiakat állapíthatjuk meg.

I. Kína magasan kiemelkedik az átlagból.

Az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon 1990 óta közel 10 százalékkal növekedik.

II. A már gazdag puritán államok.

Ezekben az egy lakosra jutó növekedés eléri a 2 százalékot annak köszönhetően, hogy a lakosságuk stagnál, illetve csökken.

Ez az ötöd több szempontból vegyes. Az európai jóléti államok között nagyok a különbségek. A skandináv államok, Svájc és Hollandia a világ felső tizedében, a britek, a germánok a második tízben, a gyengébbek pedig fele, harmada egy főre jutó jövedelemmel a harmadik és ötödik tizedben vannak.

Ebbe az ötödbe tartozik Japán és a Kis Tigrisek.

III. A latin-amerikai és a kelet-európai államok.

A latin-amerikai országokban stagnál az egy lakosra vetített mutatók szintje, mert ezek a római katolikus egyház nyomására lassan térnek rá a fogamzásgátlók használatára. Ezért a lakosságuk száma 1-2 százalékkal nő. Ráadásul az indián ősakók és az afrikai ragszolgák még lejjebb húzzák az egy lakosa vetített mutatókat. Ennek ellenére a javulás felé mozognak. Megállíthatatlannak tűnik a gyermekvállalásuk csökkenése.

A Szovjetunió utódállamaiban eleve lassabb a lakosság növekedése, kisebb az ortodox keresztény egyház befolyása, a visszahúzó etnikumok aránya is kicsi. Szinte figyelembe sem veszik, hogy Oroszországban a nagyüzemes bolsevik mezőgazdaságot a családok farmergazdaságai váltották fel. A politikai hatalom pedig viszonylag centralizált maradt.

IV. India önmagában is az emberiség ötödét jelenti.

Mivel eleve földrajzi, etnikai és vallási tekintetben nagyon tagolt, de szinte ismeretlen a puritanizmus, képtelen a túlnépesedését megfékezni. Véleményem szerint, viszonylag hamar elemire fog szétesni. Talán a szuverén államokra bomlása után azok közül néhányan képesek lesznek a túlnépesedésüket megfékezni.

A többi dél-ázsiai ország még enni sikert sem ígér.

V. A Szaharától délre lévő Afrika.

Ez az emberiség leggyorsabban szaporodó, ezért a gyorsan lemaradó ötöde. Az országok lakossága évente 3-4 százalékkal növekszik, amire semmilyen orvosság nem ajánlható. A bányakincsinek köszönhetően a fejlett világból jelentős bányajáradékra számíthat.

Bizonyos magyarázatra szorul, hogy a mohamedán arab Közel-Kelet nem fért bele a felosztásomba. A mohamedán országok között csak Törökország sorolható a nem reménytelen országok közé, de az nem is arab.

Ez a felsorolás is azt bizonyítja, hogy Marx az általa elképzelt ideális társadalmat, a kommunistát egyformán ajánlotta minden kultúrának, gazdaági fejlettségétől függetlenül. Marx ezt azért érezte lehetségesnek, mert a kommunizmust nem vallásnak, hanem társadalmi formának tekintette. Ráadásul a túlnépesedést és a gazdaság piacosítását figyelmen kívül hagyta.

A népszaporulat nagysága minden kultúrában, annak minden gazdasági fejlettségi szintjén az alépítmény legfontosabb eleme. Ezt mindennél jobban bizonyítja Kína jelenkori fejlődése. 1990-ig Kína bolsevik marxista ország volt, amiben a gazdaságot nem a piac, hanem az ideológiai vezetés irányította, a népszaporulata pedig a 3 százalékos növekedés közelében mozgott. Ezért aztán az egy lakosra vetített fejlődése stagnált.

A gazdaság piacosítása és a gyermekvállalás korlátozása ezt példátlan mértékben felgyorsította a puritán országokban. Az emberisség háromötöde számára a dinamikusan növelhető egy lakosra jutó jövedelem és vagyon egymással párhuzamosan nem növelhető. Webernek abban igaza volt, hogy az ideális, legalábbis minden társadalomnál gyorsabban növekedő, azaz jóléti társadalmat csak a puritán népek képesek létrehozni, de ezek is csak akkor, ha leáll a népesdésének a növekedése, és a piac szabályozza a gazdaságot.

Az ENSZ bolondját járja

Kopátsy Sándor                EH                   2018 12 20

Az ENSZ bolondját járja

Harari

A hidegháborúban az volt a baja az ENSZ-nek, hogy a Biztonsági tanács öt állandó tagjának vétó joga volt. Ezért ezek egyike, gyakorlatilag az Egyesült Államok vagy a Szovjetunió képviselője eleve egyedül is bármit megakadályozhatott. Ezért aztán a szerepe csak formai lehetett. Ez ugyan megfelelt Roosevelt stratégiájának, ami elsődleges feladatát a gyarmati rendszer felszámolásában látta, és ebben a kérdésben a Szovjetunióra is számíthatott. Ez megtörtént annak ellenére, hogy a gyarmattartók győztek a második világháborúban. A kor történészeinek nagy hibája, hogy nem ismerték fel a második világháború európai nyertesei a gyarmatbirodalmak oldalán voltak. Roosevelt eleve a háborút úgy ítélte meg, hogy a tengelyhatalmak, és Japán minél nagyobb elvérzése a legfőbb célt, a gyarmattartók gyengülését jelenti.

Roosevelt volt az egyetlen politikus, aki felmérte, hogy a világpolitika legnagyobb ellensége nem a bolsevik, de még a náci fasiszta rendszer, hanem a gyarmattartás teljes felszámolása. Aki ezt nem veszi tudomásul, nem érheti meg, hogy 1939 és 1990 között a világpolitika számára a bolsevik és a fasiszta rendszer időleges esemény, a mindennél fontosabb a gyarmattartás felszámolása. Rooseveltnek nem lehetett még fogalma arról, hogy az Egyesült Államok szuperhatalmi vetélytársa a marxista Kína lesz. Ezt most kezdik csak tudomásul venni.

Az Egyesült Államok a Szovjetunió szétesése óta nem vette komolyan az ENSZ világpolitikai szerepét. Az ENSZ apparátusa azonban élt az alkalommal, és megérezte, hogy hatalma csak akkor lehet, ha a tagállamok méretüktől, súlyuktól függetlenül egyenrangúak lesznek. Ebből az fakadt, hogy az ENSZ a túlnépesedő, egyre jobban lemaradó súlytalan országok érdekeinek kiszolgálói lesz. Ez történik most, amikor az emberiség puritán négyötödében megállították a túlnépesedést, és ennek köszönhetően gyorsan fejlődők lettek. A másik háromötöd továbbra is túlnépesedik, ezért ezekben az egy főre jutó jövedelem és vagyon stagnál, a lakosság korábban elképzelhetetlen hányada egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. Ugyanakkor ezek teszik ki az ENSZ tagjainak háromnegyedét. Amíg az ENSZ tagok lakossága 7.5 milliárd, a puritánok 2.5 milliárdnyian vannak, és ezek nagyobb fele Kínában, a kisebb fele, 1 milliárd pedig a Nyugaton, és a négy óceánokon túli államban jóléti társadalmakban él.

A jelenkori emberiség legkarakterisztikusabb jelensége, hogy jelenleg 2.5 milliárd ember évente mintegy 15 millió népességet vesztő társadalmakban él, amelyekben ismereten a mélyszegénység, vagyis akiknek a napi jövedelmük nem haladja meg az 1.9 dollárt, hanem a legszegényebbek jövedelme ennek többszöröse. Ezzel szemben a mintegy 5 milliárd ember él olyan társadalmakban, amelyek lakossága évente 100 millióval nő, és a lakosság kétharmada csak álmodik olyan jólétről, amilyenben a jóléti társadalmak legszegényebbjei élnek.

Vagyis az emberiség harmadának az egyelten álma csak az lehet, hogy jóléti államba kerülhessen. Az ENSZ bürokratái nem számoltak azzal, hogy az ő elképzelésük megvalósulása azt jelentené, hogy közel 2 milliárd ember települhetne a harmad ekkora létszámú Nyugat-Európába. A betelepülők azt is tudják, hogy a jóléti Nyugat-Európában is egy a négyhez különbségek vannak abban, hogyan élhetnének a bevándorlók az EU közösségen belül. Ezt nemcsak az ENSZ-ben, de Brüsszelben sem, a bevándorlók azonban annál jobban tudják, hogy a tagországok között mekkorák a munkanélküliekről történő ellátásban a különbségek. Ezt még a képzetlen bevándorlók is jobban tudják, mint a brüsszeli bürokraták. Azok ugyanis még nem tudják, hogy a bárhova befogadott bevándorlók, ha már az EU egyik országába vannak, azonnal a gazdagabb tagországokba költöznek.

Még ostobábbak az ENSZ tisztviselők, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mennyien jönnének, ha jöhetnének. Százszor annyian, mint jelenleg a reménytelenségben jönnek. Az ENSZ főtitkára szerint mindig volt népvándorlás, befogadás, de annak jellemző száma százada nem volt annak, amennyi jelenleg jönne.

Az ENSZ apparátusa képtelen megérteni, hogy a célországok csak azzal válhattak vonzóvá, hogy közel száz éve leállt a népességük szaporodása, sőt megindult a lassú fogyása. Ha nem áll le a népszaporulatuk nem lehetek volna jóléti társadalmak. Ma nincsen olyan jóléti társadalom, amiben nem állt le a túlnépesedés, hiszen csak a fogamzásgátlók általános használatának köszönhetik, hogy ilyenek lehettek. Előző két könyvében ő is elismerte, hogy a homo sapiens csak annak köszönhetően lett az állatból isten teremtménye, nagybetűs Homo sapiens, hogy már nem a természet ajándékaiból, hanem a munkájával termeltekből tartja el magát. Azt azonban nemcsak ő, de a társadalomtudományok sem ismerték fel, hogy az ember ugyan a munkájával eltartott lett, de a szaporodási ösztöne állati maradt, annyi utódot nevelt, amennyire addig volt szüksége, ameddig a várható életkora 25 év körül mozgott. Ez a fajának szaporasága elviselhetetlenné vált azzal, hogy egyre tovább élt. Ugyanakkor az élettereinek eltartó képessége maximálisan 1-2 ezrelékkel növekedett. Ezért minden osztálytársadalom csak azért maradhatott meg, mert növelte a többség nyomorát, háborúzásokban pusztított embert és vagyont, valamint üldözte a tudásvágyat, ezzel elviselhető mértékben csökkentette a szaporodását. Még nem találtam egyetlen olyan történészt, aki megmutatta, hogyan szaporodott volna az osztálytársadalmak lakossága, ha nem történik a szervezett halálozás fokozása.

Életem legmegdöbbentőbb felismerése volt, amikor a földosztáskor azt kellett látnom, hogy a magyar falvakban négyszer, ötször annyian éltek, mint amennyi elegendő lett volna a községhatárának az adott technikai eszközökkel történő megműveléséhez. 1945-ben a falvakban élt a 8 millió lakos kétharmada a falvakban élt. Vagyis az egy lakosra jutó jövedelem akkor lett volna optimális, ha csak 4 millió lakosa lett volna.

Később történészként tanultam meg, hogy kisebb, vagy nagyobb mértékben minden osztálytársadalom a halálozás fokozása ellenére, túlnépesedett volt. A jóléti társadalmak megjelenése csak azért történhetett meg, mer a tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően felgyorsult a termelékenység növekedése, és a fogamzásgátlók általános használatának köszönhetően a Homo sapiens szexuális ösztönétől függőből az akaratától függővé vált a gyerekvállalás, ezzel a Homo sapiens végre Homo Sapiens lehetett. Az emberteremtés mítoszai az emberteremtést a munkával történő életre térés idejére tették, de senki sem jutott el odáig, hogy a Homo sapiens szexuális téren állat maradt egészen a múlt század derekáig.

Ezzel a történelmi fordulattal azonban együtt járt, hogy az emberiség nem puritán többségében a népesség növekedése felgyorsult. Ez a mutató az előző mintegy tízezer évben 1-2 ezrelék volt, a fejlett társadalmak technikai és tudományos eredményeinek átvehető vívmányainak hatására a népszaporulat 2-3 százalékos lett.

Az agrártechnikai forradalom vívmányai, a hatékonyabb fajok megjelenésével, a vegyszeres védekezésének elterjedésével a szegények élelmezése olcsóbb lett.

Az egészségügyi forradalom az elmaradt világban is tört részére csökkentette a gyermekek halandóságát, a járványok ember pusztítását.

Az iskolázottság minden szintje gyorsan nőtt, és piacosodott. A tények bizonysága szerint az iskolázottság, különösen a lányok esetében, okoz nagy előrelépést.

A kommunikációs forradalomnak köszönhetően a rádió, a televízió, a mobil telefon olyan olcsó lett, hogy az információ nem ismeri a távolságok legyőzhetetlenségét.

Ma még elképzelhetetlen mi fog történni a következő száz év alatt az emberiség szegény háromötödében. Ezt bizonyítja a tény, hogy száz éve senkinek sem volt fogalma arról, hogy mi történt máig a puritán, fejlett társadalmakban. Az biztos, hogy felgyorsultak a társadalmi változások.

Az azonban nagyon valószínű, hogy a túlnépesedés az elmaradt világban is lassulni fog, de nem azért, mert az ENSZ törvényesíteni akarja a reménytelen jövőjű kétmilliárd szegény szabad ország választását. Tekintettel arra, hogy a kelet-ázsiai országok eleve nem fogadnak bevándorlókat, a négy óceánokon túli alulnépesedett befogadó pedig eleve elzárkózott, csak az EU országok jöhetnek szóba. Ezek kapacitása eleve kicsi. Az ENSZ akciója tehát halálra van ítélve. A szegény túlszaporodó államok támogatásra ugyan joggal számítottak, de a befogadók egyetértése reménytelen. 

Mitől függ a szakszervezetek ereje

Kopátsy Sándor                PH                   2018 12 14

Mitől függ a szakszervezetek ereje

A rendszerváltás legnagyobb hibájának eleve az alacsony foglalkoztatást tartottam, ami nem csak az elviselhetetlenül magas munkanélküliséget, és a dolgozók alacsony ledolgozott óráinak a számát értettem. Ez nemcsak a volt csatlósokat, de Németországtól eltekintve, az egész EU-t jellemzi. Kevesen és keveset dolgoznak. Ebben a rendszerváltás után a sereghajtók lettünk. Leállítottuk a veszteséges vállatokat, amelyek vállalati szinten ugyan veszteségesek voltak, pedig ezek szinte mindegyike többet fizetett be a költségvetésbe, mint amekkora a vesztesége volt. Ezzel óriási költségvetési hiányt okoztunk, és a túlfoglalkoztatásból alulfoglalkoztatottak lettünk.

Ugyanakkor, amire volt külföldi vevő, annyiért eladtuk, amennyit ígértek érte.

Az volt a szerencsénk, hogy az euró övezetve a jelentkezésünk dacára, nem fogadtak be. Erre azzal reagálunk, ha nem lehet eurónk, a hitelezést svájci frankban bonyolítjuk, ezzel egy nem EU tagország kemény valutáján bonyolítottuk.

Szerencsénkre, a bal-liberális kormányunk 2010-ben példátlan választási vereséget szenvedett, a 310 körzetből csak kettőben szerzett mandátumot. A liberálisból közép-jobb párttá átvedlett Fidesz a példátlanul nagyarányú listás törvényhozó ellenére kétharmados többséget szerzett. Ezzel módosíthatta a választási törvényt. A listás helyek számát olyan mértékben csökkentették, hogy jelenleg a körzetek 90 százalékának megnyerése is elég lett a kétharmados törvényhozási többséghez.

Az Orbán vezette Fidesz a követező két választáson is megőrizte a kétharmados többséget. A történelmében még nem volt példa arra, hogy egyetlen párt három választáson nagyon széles a választői jog, és titkos a szavazás mellett ekkora győzelmet arasson. E példátlan többség lehetővé tette, és az euró övezet csődje már figyelmeztetett arra, hogy a közös valuta a gyengébbeket csődbe kergeti. Ebből tanulva, a Fidesz elkezdhette leértékelni a forintot, ami mára elérte a 30 százalékot. Ezzel beindult a csoda.

A külföldi tőke számára olcsóbb lett a magyarországi befektetés, az itteni bér és az adó. Ennek köszönhetőn a közveszélyes alulfoglalkoztatás mára munkaerőhiánnyá vált. A munkaerőhiány pedig feleslegessé tette a szakszervezeteket. Ezt a bolsevik rendszerünkben már megtanulhattuk volna, de nemcsak a baloldali, de jobboldali közgazdászok sem vették tudomásul. A magát történelmi materialistának tartó Marx sem vette tudomásul, hogy a munkaerő kizsákmányolása nem a tőkés munkaadókon múlik, hanem a kereslete és kínálata arányán. Azzal, hogy a munkaerő áru lett, következett az is, hogy az árát a keresletének és kínálatának az aránya határozza meg. Mivel minden magát a termeléssel eltartó társadalomban gyorsabb volt a népszaporulat, mint a hatékony gazdaság munkaerő igénye, néhány járvány, vagy háborúzás okozta nagyobb halálozás után, a társadalom munkaerő igényénél is kisebb lett a munkaképes lakosság, azaz munkaerőhiány keletkezett.

A bolsevik diktatúrában általános volt az erőltetett iparosítás, általánossá vált a mesterségesen teremtett munkaerőhiány. Mégis megmaradtak a szakszervezetek, pedig nem volt szükség rájuk. Mivel ahol munkaerőhiány van, ott feleslegesekké válnak a szakszervezetek. Ahol pedig munkaerő felesleg van, ott hiába igyekeznek, erőtlenek maradnak. A marxista ideológia győzelmében fontos volt a szerepük, de a politikai hatalmuk birtokában mesterséges munkaerőhiányt termettek. Ezért váltak erőtlenné a tőkés munkaadók is a háborúk idején, amikor a férfiak jelentős aránya a frontokon van, pedig a gazdasággal szemben megnőtt a kereslet. Ez így van a háborús pusztítások újraépítése esetében is.

A háborúk alatt a tőkés osztálytársadalmakban sincs a szakszervezetekre nincs, azokban is ekkor a törvényhozásnak kell fékezni a tőkéseket, hogy a bérek ne emeljék.

Ezt a bolsevik rendszerben, amit az erőltetett iparosítás hozta létre. A korlátlan hatalmat gyakorló párt ideológiai okokból mégis fenntartotta a szakszervezeteket, amikhez a dogozók legfeljebb a nyaralási igényekkel fordultak. Ugyanakkor a párt a kormányon keresztül a vállaltok átlagbérét szigorúan szabályozni kényszerült. A párt által kiválasztott igazgatók minden számukra megengedhető eszközzel igyekeztek megtartani a munkaerejüket. A dolgozók számára egyértelmű volt, hogy mekkora értéket jelentenek a vállaltvezetés számára. Ezért igyekeztek megtartani őket.

A rendfenntartó erők pedig negatívan kezelték azokat, akik munkanélküliek akartak maradni. Aki akart dolgozni, és megelégedett a munkaadó vállalat átlag alatti bérével, örömmel fogadták. A bolsevik rendszer nem a dolgozók bérét emelni akarók, hanem a bérgazdasági keretbe beférni hajlandók érdekét védte. Ezért aztán a bolsevik rendszer elsősorban azoknak felelt meg, akik hajlandók voltak a bérszabályozás által korlátot rendszerbe beépülni.

A tudományos és technikai forradalom azonban alapvetően átalakította a munkaerővel szemben támasztott igényt. Amíg ezt megelőzően a munkaadóknak elsősorban a munkaerő fizikai erejére volt szükségük, jelenleg már a minőségük még az áruknál is fontosabb. Ezt a fordulatot Max Weber már a múlt század küszöbén felismerte. Megállapította, hogy a jelenkor munkaerőigényének a legjobban a protestáns magatartás felel meg. Protestáns létére nem vette tudomásul, hogy néhány nép ugyan puritánul viselkedik, annak ellenére, hogy valamilyen okból katolikus maradt. Európában ilyenek nemcsak az Alpokban élő katolikus germánok, de a franciák, az olaszok és a szlovének is. Ezért azt kellett volna mondania, hogy puritán minden nép, amelyiknek a terméktelen telekre is tartalékolnia kellett. Ezt a történészeknek kellett volna bizonytani, hogy ahol több téli hónapra alszik a természet, ott nemcsak a téli táplálékról, de a hideg ellen védelmet biztosító lakásról, tüzelőről, ruházatról is gondoskodni kell.

Számomra közgazdászként a legfontosabb mutató az éves jövedelmez viszonyított vagyon értéke. Ennek nagysága a teleken kieső jövedelemigény. Az egyenlítő csapadékos térségeiben élőknek egynél kisebb, a sarkkörön túl élőknek négynél is nagyobbra van szükségük. Ez a mutató azonban csak a fizikai vagyont tartalmazza, a szellemi vagyont nem. Ezért aztán egyre csökken a figyelemmel kisérésének a fontossága.

A tudományos és technikai forradalom előtt a munkaképességhez nem volt előzetes szükség a képzettség. Munkaképes volt, aki egészséges lett. Gyűjtögetni a járóképesség elegendő volt. A gyűjtögetés csapatmunka volt, az eredménye, hatékonysága attól függött milyen a vezetőjük, tudja mikor, hova és mit kell gyűjteni. Ez volt az egyedüli igény a munkaerővel szemben.

Ez a helyzet gyermekoromig alig változott. Akkor még a családok anyagi helyzetét az egy családtagra jutó szántföld értékével mérhették. Kivételt csak a pap, a jegyző, a tanító, a postás, és ha érintette a vasút, a bakter jelentett. Az ország lakosságának alig tizede volt polgár. Ennek fele liberális városi zsidó, a másik fele közép-jobb vidéken élő parasztpolgár.

A két világháború között a városok zsidó polgárságát jogfosztottan, és a táradalom számára kártékonynak minősítette az arisztokraták és a nemesség szerepét átvevő úri középosztály. Ezeket a második világháború után a ránk kényszerített bolsevik rendszer megfosztotta a hatalmától, és kiépítette a marxista elit durva hatalmát. A megmaradt a szidóság hatoda, félve az antiszemitizmus feléledésétől, a bolsevik rendszer lelkes, ügybuzgó kiszolgálója lett.

Mivel a Szovjetunió bolsevik rendszere ellenséget látott a kisárutermelő parasztságban, azokat nagyüzemekbe, állami gazdaságokat, a többségüket termelőszövetkezetekbe kényszerítette. Ezek ugyan nem lehettek hatékonyak, hiszen a tőkés társadalmakban a leghatékonyabb mezőgazdasági üzemi forma a családi farmergazdaság lett. A falusi társadalmak csúcsán a nagyüzemek vezetői lettek.

Amennyire a rendszerváltás után a társadalomtudományok hangsúlyozzák a mezőgazdasági nagyüzemek alacsony hatékonyságát, a társadalomformáló előnyeit meg sem említik. Az állami gazdaságokban, még inkább a termelőszövetkezetekben minden dolgozó lényegében bérmunkás lett, ezzel megvalósult a nők egyenrangúsága, a családok munkaképes tagjainak a jövedelme a munkaképességükkel arányos bérük lett. A korábbi falusi elitet leváltották a vállalkozók, a belterjesen kertészkedők.

A mezőgazdasági nagyüzemek egyértelműen bebizonyították, hogy a falusi lakosság nagy többségére nincs szükség, azok elmehetnek az iparba és szoláltatásokba nemcsak dolgozni, de lakni is. Az országunk jelenlegi urbanizációja és társadalmi átalakulása sokat köszönhet annak, hogy a bolsevik rendszerben a falusi lakosság nagyobb fele ott hagyhatta a mezőgazdaságot. A magyar történészek említést sem tesznek arról, hogy negyedére csökkent a mezőgazdaságban dolgozók aránya. Még ez is sok, de ennek ellenére ez is óriási társadalmi átalakulást jelentett.

A jelenlegi tüntetők képtelenek megérteni, hogy hatékony csak az a társadalom lehet, amelyikben minden kínálkozó munkaalkalommal élnek. Ezt a társadalmi követelményt rugalmasan csak a kisvállalkozók valósítják meg. A családi vállalkozásnak az a legnagyobb előnye, hogy a munkaidőt nem a törvény, hanem a munkaigény határozza meg. Ezt az élet azzal is igazolja, hogy a kisvállalkozásokban szinte senki sem szakszervezeti tag. Az utóbbi száz éven a termelő szektorokban a munkaerő egyre nagyobb dolgozik egyre kisebb vállalkozásokban. Ennek tipikus példája az autóipar. Száz éve a legyártott gépkocsikban szinte csak nagyvállalati munkaerő munkája volt. Jelenleg minden eladott gépkocsira körülbelül ezer munkaórát fordítottak, ennek alig egyetlen százaléka történt az autógyárban a futószalag mellett. Már a 60-as években volt alkalmam a Fiat autógyárban megtudni, hogy azért van szükségül több ezer alvállalkozóval dolgozni, mert a kis beszállítók rugalmasabban alkalmazkodnak a gyártás állandóan változó termékösszetételéhez. Hetven kárpitos kisvállalkozás szállítja napra, órára a tényleges napi igényekhez igazított megrendeléseit. Ennek érdekében néha a család és néhány alkalmazottja naponta négy vagy tizenkét órát dolgozik.

A magyar szakszervezek nincsenek annak a tudatába, hogy mind az észak-amerikai, mind a távol-keleti versenytársaink nem utolsó sorban azért fejlődnek nálunk gyorsabban, mert többet dolgoznak. A távol-keleti társadalmakban az évente ledolgozott munkaórák száma 300, az észak-amerikaiak 150 órával többet dolgoznak évente.

Az a személet kezdettől fogva irritált, hogy a szakszervezetek a minél alacsonyabb óraszámért harcolnak. Ez okozza, hogy a szakszervezeti tagok aránya száz év alatt a tört részére csökkent az értéktermelő ágazatokban, ugyanakkor változatlan maradt az állami szolágáltatásokban. A legjobb illusztrációja ennek, hogy a közoktatásban szinte minden pedagógus szakszervezeti tag, a művészek és a sportolók oktatói azonban nem ismerik a nyári kéthónapos szünetelést. Ha közölnénk, hogy miért vagyunk az utóbbiakban, a világ élvonalában, és miért süllyedünk még a múltunkhoz viszonyítva a közoktatásban, rövid volna a válaszom, azért mert az előbbiekben ismeretlen fogalom a sok szünet és a szakszervezeti tagság, az utóbbiban pedig sok a hivatalos szünet, és általános a szakszervezeti tagság.

Megélt öregségem is azt bizonyítja, hogy az életünk hosszát nem a sok munkavégzés, hanem a munkátlanság alakítja. Ezt bizonyítja nekem, hogy a bányászok nyugdíjasként gyorsan halak, a feleségeik pedig viszonylag sokáig élnek. A bányászok nyugdíjasként unatkoznak, a feleségeik pedig a nyugdíjas férjükről és az unkákról gondoskodnak, nem érnek rá betegeskedni.

A magyar szakszervezeteknek illene tudomásul venni, hogy a kevésbé fejlettek csak akkor érhetik utol a fejlettebbeket, ha többet dolgoznak. Ezzel szemben a kevésbé fejlettek úgy akarják utolérni a fejletteket, hogy maximum annyit dolgozunk, mint a fejlettebbek és a nyugdíjkorhatárunk ugyanaz legyen, mint azoknak, akik tíz évvel tovább élnek. Elég, ha arra gondolunk, hogy Kelet-Ázsiában a két háború között Japán gyarmata volt, és a háború végén fele volt az egy lakosra jutó jövedelmük fele sem volt a mienkének, most kétszer akkora. De ezt elsősorban évente 300 órával többet dolgoztak, a vasárnapokon kívül egyetlen munkaszüneti napot tartanak. 2015-ben a nyugdíjba menők átlagos életkora 71.9 év.

A jelenlegi szakszervezeti vezetők semmi érdemet nem szereztek abban, hogy nyolc éve alatt az Orbán kormány felszámolta az alul foglalkoztatást, és mára a minőségi munkaerőben hiány van, és a foglalkoztatásunk az EU tagok élcsoportjába került. Ezt elsősorban a forint folyamatos leértékelődésének köszönhetjük, ezzel a külföldi tőke vére negyedével olcsóbbá vált.

A magyar szakszervezetek addig sem jutottak el, hogy a külföldi tőke a kevésbé fejlett országokba azért áramlik, mert olcsóbb a munkaerő, és ezt ösztönzi a kormány azzal, hogy leértékelte a forintot, csökkentette az adókat, és hozzájárult a külföldi tőke befektetéseihez.

A forint leértékelődése segített abban, hogy megnőtt az exportunk, és csökkent az importunk, ezzel nőtt a munkaerő kereslete. Ezt tovább fokozza a túlmunka rugalmasabb lehetősége is, de ez már sok volt a magyar szakszervezeteknek. Képtelenek megérteni, hogy semmi nem növeli úgy a munkaerő rangját, mint a kínálatánál nagyobb kereslete. Eddig csak a rendszerváltás után 18 évvel jutottunk el.