Az iskolázottság és a továbbtanulás szerepe

Kopátsy Sándor                EH                   2019 02 07

Az iskolázottság és a továbbtanulás szerepe

Harari

A felmelegedés lassításának első feltétele megállítani az emberiség számának növekedését. Ez ugyan legfeljebb a jelenszázad végére várható, de e nélkül minden fogyasztási igény csökkentése reménytelen. Ezt a legkevésbé a tudósok és a politikusok veszik tudomásul. A Wittgenstein Center felmérése szerint a fajunk létszámnövekedése elsősorban az iskolázottságtól függ. Az alapfokon iskolázottak létszáma a század végére a jelenleginek a kétszeresére nőne. A középfokú képzettek úgy szaporodnak, hogy létszámuk negyedével nagyobb lesz. A diplomások ugyan a század közepéig lassan nőnek, de a század végére visszalassulnak az újratermelési szintre.

Én hatvan éve megtanultam, hogy csak azok a társadalmak váltak jólétivé, amelyekben leállt a lakosság belső szaporodása, sőt csökkenni kezdett. Ezt kiegészítette Kína azzal, hogy 1990-ben nemcsak a gazdaságát piacosította, de a városi lakosságot egyetlen gyermekvállalásra kényszerítette. Ennek köszönhetően az emberiség létszámának évi 100 milliós növekedése 70 millióra csökkent. Ezt kellene e században nullára leszorítani. Ha ez sikerülne, a létszámunk 9 milliárdon megállna. Mivel nincsenek olyan adataim, amelyek megmutatnák, hogyan alakulna a légszennyezés akkor, ha már 9 milliárd ember él majd a földön.

Az nehezen érthető, hogy a politikai és a társadalomtudományi elit még fel sem vetette, hogy a bolygónk a jelenleg technikai feltételek mellett mennyi ember volna az optimális élettere. Hararinak köszönhetem, hogy először illusztrálta, hogy jelenleg mennyire az ember igényéhez igazodott a földünk élettere. Nem emlékszem olyan adatra, ami jobban kinyitotta a szememet, mint Hararinak 2017-ben magyarul is megjelent könyve a HOMO DEUS címmel. Ezt a könyvet 96. születésnapomra kaptam egy barátomtól. Véletlenül a 70. lapon nyitottam ki ahol egy ábrát láttam, ami azt mutatta, hogy a földön élő emberek és az egy kilónál nagyobb házi és vadállatok összesített 1.100 milliós súlya hogyan oszlik meg. Kiderült, hogy ennek közel kilencven százaléka az ember és a háziállatai, és a vadállatok alig tizede.

Harari könyve alapján is könnyen fel lehetett mérni, hogy tízezer éve hogyan néztek ki ezek az arányok. Ezrednyi ember és háziállat sem volt. A földön az emberek és a háziállatok részesedése egyetlen ezred környékén lehetett. A bolygónk addigi életében az ember még jelentéktelen állat volt.

Ez a tény azt jelentette, hogy a bolygónkon nem csak az élet van jelen, hanem az a legfejlettebb faj, a Homo sapiens igényéhez igazodott az élet.

Ötven éves vadászatom alatt megtanultam, hogy még ennyi vadállat sem lenne, ha az ember nem védené a vadállatok kipusztulását. A Homo sapiens nemcsak az élettereiben, de a vadon élő állatok védelmét is garantálja. A jelenlegi vadászati fegyverek és felszerelések mellett a vadállazok tíz százalékos aránya is sokkal kisebb volna, ha nem korlátoznák a vadak kilövését.

Mekkora volna jelenleg az emberiség optimális száma.

Ezt minden vadászati és természetvédelemi hatóság szakemberei a vadállatok esetében pontosan tudják. Tudják, melyik fajnak mekkora az optimális állománya. A nagyon szapora vaddisznó kilövése alig korlátozott, a lassan szaporodó fajok estében azonban szigorú korlátozás működik. Vagyis, a vadgazdálkodók, amit természetes feladatuknak tartanak, az a politikusok és a társadalomtudósok számára érintetlen terület.

Ennek ellenére még nem találkoztam olyan politikussal, vallási vezetővel, társadalomtudóssal, aki vizsgálta volna az országok optimális lakosságát, és annak optimális változtathatóságát szem előtt tartani.

Fiatal koromban felismertem, hogy tartósan a lakosság 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedése elviselhetetlen társadalmi teherrel jár. Ezt a 20. század második felében történek fényesen bebizonyították. Csak azok a társadalmak alakultak át a tőkések osztályuralmáról jóléti, az egy lakosra jutó gyorsan növekvő jövedelmű és vagyonú, egyre tovább élő és tanulttá, ahol megállt a lakosság növekedése.

Ez spontán, politikai erőszak nélkül csak ott történhetett meg, ahol az újratermelési szint alá csökkent a gyermekvállalás. Kiderült, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amiben a családok olyan mértékben élnek a fogamzásgátlókkal, hogy a társadalom a gyermekvállalás pénzügyi támogatása ellenére, is csökken a lakosság. Sajnos, azt egyetlen gazdag társadalom sem ismerte fel, hogy a társadalom elsődleges érdeke nem a nagyobb számú, hanem a minőségében jobb generáció felnevelése az elsődleges társadalmi érdek. Ezért nem a vállalt gyerekek számát, hanem a felnevelésük értékét kellene jutalmazni. Ezért harcolok harminc éve azért, hogy az öregkori ellátást kell a felnevelt utódok értékéhez igazítani. Az egyetlen tehetséges felnevelése, tanítatása után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint a több iskolázatlan után. Az egyetlen magasan képzett a társadalom számára kincs. A sok képzetlen pedig társadalmi teher.

A kormányzatunk jelenleg rossz úton jár, amikor a gyermekvállalást támogatja, nem annak az elért eredményét. Pedig vitathatatlan, hogy a gyermekvállalás jutalmazása sérti a társadalom érdekét. Aki a társadalmi támogatás érdekében vállal gyermeket, az kontraszelekciót okoz. Olyan támogatásra volna szükség, amelyek a felnevelés eredményét jutalmazzák. A születést jutalmazó társadalmi támogatás kontraszelekciót eredményez. A társadalomnak nem több, hanem jobb munkaerőre van szüksége. Az általános és kötelező képzettségű gyermek felnevelése után ne járjon öregkori ellátásban társadalmi jutalmazás, annak nagysága a felnevelt gyermekek értékével legyen arányos. Márpedig a felnevelés értékét nem a darabszám nagysága, hanem a felneveltek értéke méri. Ez lehet az iskolázottságuk, de sokkal jobb volna az adófizető képességük.

Ennek egyik klasszikus példája lehet Finnország, ahol nyolcvan éve mérik a magzatok fizikai adatait, testsúlyát, testhosszát és a koponyája körméretét. Mára az ország lakosságának 90 százalékának ismertek a születéskori adatai. Kiderült, hogy a kihordott magzatok felső tizede az átlagnál négy évvel több iskolai végzettséggel rendelkezik, és háromszor annyi adót fizetett. Az újszülöttek minél jobb kihordásától jobban függ a következő generációjának a teljesítménye, mint a politikai vezetés minősségétől.

Ennek ellenére a jelenkori társadalmak ezerszer annyit költenek a koraszülöttek megmentésre, mint a jó kihordások jutalmazására. Nem az a baj, hogy a vétlenül koraszülötteket nem kell a társadalomnak megmenteni, csak arról, hogy a jó kihordást kell jutalmazni. Még nem találkoztam olyan egészségügyi statisztikával, ami megmutatja, milyen anyai életmód van a koraszülések mögött, például az iskolázottság, a szegénység, az alkoholizmus, dohányzás.