95 éves Magyarország egyik legismertebb közgazdász gondolkodója

95 éves Magyarország egyik legismertebb közgazdász gondolkodója

2017. április 18. kedd - 14:12 / Sebők Orsolya

Magyarország egyik legismertebb közgazdászának több mint fél évszázados pályája a gazdasági reformprogramoktól a rendszerváltás privatizációjának ellenőrzésén át napjaink újszerű közgazdasági szemléletének megalkotásáig ível. Kopátsy Sándor idén február 27-én ünnepelte 95. születésnapját. Ebből az alkalomból tallóztunk a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2011) kitüntetésben részesült közgazdász írásaiból, gondolataiból. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Kopátsy Sándor az idén 20 éves Piac & Profit alapítói között volt, s a szerkesztőbizottság tagjaként gondolkodásmódját, tudását adta lapíróinknak és olvasóinknak.

Várhatóan hogyan változik a munkaerő mobilitása
Budapest, 1997. október 1.

„A közgazdászok azzal számolnak, hogy egyre nőni fog a munkaerő mobilitása. Kétségtelen, hogy ma számos tényező ezt a tendenciát mutatja. (…) De van egy másik tendencia is: azzal, hogy a kultúra válik a legfontosabb gazdasági tényezővé, az eredeti, az otthonos kultúrkörnyezet mind az egyén, mind a társadalom számára felértékelődik. (…) A világ integrálódásának ellenhatásaként az emberek egyre inkább ragaszkodni fognak a sajátoshoz, az otthonoshoz. A közgazdászok és a sajtó azt szuggerálja, hogy a Coca-Cola és a McDonald’s meghódítja a világot. Csak ezt látják, csak ez a feltűnő. Az emberek azonban minél többet találkoznak a gyakorlatban ezekkel a nemzetközi szinten sztenderdizált termékekkel, annál nagyobb lesz a vonzalmuk a sajátos, az egyedi italok és ételek iránt. Pár évtizeddel korábban még mindenki azt hitte, hogy néhány nemzetközi szállodalánc hódítja meg az idegenforgalmat. Azóta kiderült, hogy ezeknél sokkal gyorsabban nőtt, tehát nagyobb súlyt kapott a családi, a kispanziós szállások igénybevétele. Számos olyan tendencia van, amit a technikai fejlődés felvet, de idegen az emberek korábbi életélményétől – robbanásszerűen terjed, aztán elmúló divatnak bizonyul.”

Kopátsy Sándor
Kép:PP archív

Kopátsy Sándor gondolatai – blogbejegyzés
2017. március

Miért nem látható a jövő?

„Érdemes megnézni Németország külkereskedelmi mérlegét. Nagyobb a pozitívuma, mint a hússzor népesebb Kínának, a bérei pedig hatszor magasabbak. A minőségi autókat csak olyan országokban lehet nyereséggel gyártani, ahol a beszállítók igényesek. A beszállítók havi jövedelméről ugyan nincsenek adatok, de azok egy órára jutó jövedelme az autógyárakban dolgozókénál sokkal magasabbak. Német munkást alig lehet látni a futószalagok mellett, de beszállítók szinte csak németek. A jelen világgazdaságában a munkások jövedelme nem attól függ, mit termelnek, hanem attól, hogy milyen fejlett országban élnek. Az idézett bérarányok azt bizonyítják, hogy a munkavégzés hatékonysága nem attól függ, ki mit és hogyan csinál, hanem attól, milyen a befogadó környezet. Ezzel szemben a klasszikus közgazdaságtan azt tanítja, hogy a munkaerő árát a keresletének és kínálatának az aránya határozza meg. Mára azonban bebizonyosodott, hogy a munkaerő ára a társadalom hatékonyságától függ. Az Egyesült Államokban ugyanazért a munkáért tizenötször többet fizetnek, mint Nigériában.”

Az első feladat a minőségi embertermelés
(Rövid mondanivalóm a 95. születésnapomon)
Miskolc, 2017. február 13.

„Egy fajt a kontraszelekciójánál nagyobb csapás nem érheti. Márpedig jelenleg a világ minden társadalma kontraszelekcióval szaporodik, mert minél jobbak a felnevelés feltételei, annál kevesebb, és minél kedvezőtlenebbek, annál több gyermeket vállalnak. (…) Húsz éve hirdetem, hogy a kontraszelekció elsődleges oka a nyugdíjrendszer. Sajnos, megértésre nem találok. A nyugdíjrendszerek még a tőkés osztálytársadalom maradványai. Az öregkori ellátás nagysága ugyanis az életkeresettől függ. Ez megfelelt a tőkésosztály érdekének. A nyugdíjak fedezetét ugyanis munkások béréből vonták le, és a megtakarítást a tőkepiacra vitték, azzal felverték az értékpapírok keresletét és árát. A liberális közgazdászok ezt igyekeztek elhallgatni. De nem is ez volt a kártékony, hanem az, hogy a nagyobb nyugdíjra törekevés ellene volt a gyermekvállalásnak. A gyermekvállalás ugyanis sérti a minél nagyobb kereset elérhetőségét, vagyis minél többet áldoznak a szülők a gyermeknevelésre, annál nagyobb kereset lesz a nyugdíj alapja. Ez különösen sérti a kereső feleségeket. (…) Ezt felismerve húsz éve hangsúlyozom, hogy a társadalom távlati érdeke, hogy a minél jobb minőségű generáció felnevelése érdekében az öregkori ellátást nem az életkeresettől, hanem a gyermeknevelés eredményétől kell függővé tenni. A jelenleg dolgozók ellátásának nem a bérből történő megtakarítás, hanem a következő generáció által termelt jövedelem lesz a fedezete. A jelenleg dolgozók öregkori ellátása nem a jelenlegi tőkebefektetéstől, hanem a következő generáció értéktől függ.”

Földközelben
Ökotáj, 18–19. szám, 1998.

„Csak annak a társadalomnak van jövője, amelyik nagyobb gondot fordít az oktatásra, a társadalom bármely rétegében született tehetségek kibontakoztatására, mint a külföldi tőke becsalogatására és a pénzügyi egyensúlyra.”

„A pálinka is olyan, mint az aforizma: kicsi is sokat mond”
Interjúrészlet. Pálinkavilág, 2011. november 27.

„Nincsenek már állomások. Amikor három évvel ezelőtt nyilatkoztam a bakonyi házunk kertjében, elmondtam: a kert megtanított engem valamire. Amikor megvettük a házat, elkezdtem építeni egy kis botanikus kertet. És nézzék meg – mutattam nekik –, itt egy kész erdő. Lám, hatvanéves koromban is érdemes volt belefogni a kertépítésbe. Nem gondoltam volna, hogy megélem azt, hogy ezt elmondhatom. És mégis. Akinek sok tapasztalata van, könnyebben szerez újakat.”

Kucsmagomba
Budapest, 1990. június 2.

„A legnagyobb hasznát a gyermekkori gombaszedésnek csak nagyapaként ismertem fel: igen nagy jelentősége lehet egy kisgyermek fejlődése számára, ha olyan hasznos munkába vonják be, ahol már 5-6 évesen is versenytársa lehet a felnőtteknek. Az önbizalmamat talán bizonyos mértékig a gombaszedési sikereknek köszönhetem. Ezért azt ajánlom a szülőknek, a gyermekeiket olyan munkába vonják be, amelyben ők vannak az előnyösebb helyzetben. Erre ideális a gombaszedés is. A humántőke társadalmában a sok tárgyi tudásnál többet ér az önbizalom.”

Reform – alulról építkezve
Figyelő, 1989. június 22.

„Itt az ideje, hogy belássuk, a politikai demokrácia tartósan csak gazdasági demokrácián alapulhat, a gazdasági demokrácia pedig azt jelenti, hogy a gazdaság legfontosabb »láncszeme« a motivált egyén, az erős család, a gazdaságilag autonóm helyi közigazgatás és a sok kisvállalkozás. (…) Ha egy társadalom alul egészséges, gazdag, akkor fent is az lesz, de fent hiába minden okosság, hatalom és pénz, abból nem születhet társadalmi stabilitás és dinamikus gazdaság.”

Kopátsy Sándor

Tudás ‒ tehetség ‒ erkölcs
Budapest, 2000

„Az érték a tudás, a tehetség és az erkölcs szorzatából adódik. Leleményes nemzet

vagyunk, de ha a szorzat harmadik tényezője negatív, akkor kárba vész a tudás, és a teljes érték negatívvá válik. Ezért van szükség a fordulatra, és ezért a legfontosabb az erkölcs fordulata.”

A minőség társadalmáról
2011

„Japánban MacArturnak, az amerikai megszállók parancsnokának az emlékirataiban olvastam, hogy 1950-ben neki mutatták be Japán első költségvetését jóváhagyásra. Meglepődve olvasta, hogy az összes kiadási rovat tartotta az előző évi szintet, de az oktatásra kétszer annyit szántak. Megkérdezte: „Miért az iskolákra akarnak sok pénzt fordítani, hiszen éhezik az ország?” A japán miniszterelnök válaszolt: „Éppen azért.” A legolcsóbb gabonát, húst ott termelik, ahol a farmer jövedelme az elmaradott országokénak ötvenszerese. A legolcsóbb gépkocsit ott gyártják, ahol a legdrágább a munkaerő, Németországban és Japánban. A vállalkozók tudják, hogy a hatékonyság nem a munkaerő olcsóságán, nem a kutatásra, hirdetésre fordított költségek alacsony szintjén múlik. Ők tudják, hogy csak az maradhat versenyképes, aki a munkaerő minőségét, motivációját fontosabbnak tartja, mint a bérek összegét. Miért nem tudják ezt a gazdaságpolitikusok és tanácsadóik, az elméleti közgazdászok? Fajunk történetének legnagyobb változását éljük, ennek ellenére még azt sem vettük tudomásul, hogy minőségileg más társadalomban vagyunk, aminek egészen mások a társadalmi törvényei. A jelenkori fejlett társadalom teljesítménye elsősorban attól függ, hogyan tudja a minőségi munkaerővel szemben jelentkező igényt kielégíteni. Cél a szellemi vagyonnak, a munkaerő minőségének maximalizálása.”

A fogyasztói társadalom minden előzőtől különbözik
2011

„A közgazdaságtan ugyan még ma is a természeti és a tőkepiaci adottságokat tartja elsődlegesnek, de ezeknek a társadalom szellemi vagyonához mért jelentősége egyre inkább másodlagos lett. Semmi sem értékeli úgy fel a természeti erőforrásokat, a jó éghajlatot, a termékeny földet, a sok bányakincset, a kedvező térbeli elhelyezkedést, mint a kiművelt tehetségek magas aránya. Széchenyi István ezt már 170 éve világosan megfogalmazta, holott akkor még a gazdaságföldrajzi adottságok fölénye érvényesült. A múlt századi iparosításban a fő előnyt látszólag a tenger, a szén és vasérc elérhetősége jelentette. E század közepére az a meggyőződés alakult ki, hogy az infrastruktúra fejlettsége az elsődleges feltétel. Széchenyi tanítását azonban nem fogadtuk meg, holott azóta az akkori tényleges és vélt előnyök mindegyike megszűnt, és csak a kiművelt emberfő maradt a porondon.”

A brókerek kora lejárt – tőzsdei spekuláció
november 22.

„Ma már a befektetők nem azt kérdezik a brókerektől, milyen nyereségre számíthat az általa ajánlott vállalat, hanem azt, hogyan fog emelkedni e részvény ára. A részvényt nem a várható osztalékért, hanem a várható áremelkedésért vásároljak. A közgazdaságtan klasszikusai el sem tudták képzelni, hogy a részvényeket ne a várható osztalék, hanem a változó ár alapján vásárolják. Legfeljebb abban hittek, hogy a részvények ára csak akkor emelkedik, amikor nő a várható osztalék.”

Aadhaar 12 jegyű személyazonosítási szám

Kopátsy Sándor                 PP                   2017 05 02

Aadhaar 12 jegyű személyazonosítási szám

Indiában jelenleg aadhaar rendszerű személyazonossági rendszert vezettek be, ami biológiai adat, újlenyomat, szemkép alapján különböztet meg 1.2 milliárd 18 év feletti állampolgárt. Ezzel megoldottá válik, hogy egy embernek csak egy személyi adata legyen. Ez egy 53 nyelvű országban megoldottá tette, hogy egy személynek csak egy szavazati joga, egy gépkocsi vezetői jogosítványa, bankkártyája, segélyre jogosítványa legyen.

Ennek a személyi számnak a bevezetése 2000-ben indult el, és ma a 18 év felettiek 99 százaléka már rendelkezik vele. A bevezetése eddig 1 milliárd dollárba került, de csak a szociális segélyekkel való visszaélésekből évente 8 milliárdot takarít meg vele a költségvetés.

Azt is külföldi forrásokból tudtam meg, hogy Észtország ezt közel tíz éve bevezette.

India azonban nem Észtország, kétszázszor annyi lakosa van. Én azt tartom róla, hogy több tucat szuverén országra fog szétesni, mert nyelvi, vallási tagoltsága nem lesz egyetlen állam felépítményével, jogrendszerével lefedhető. Azt még ma sem tudom felmérni, hogyan lehet ilyen földrajzi, nyelvi kulturális térséget egyetlen jogrendszerrel hatékonyan működtetni.

Éppen az a beszámoló említi meg, hogy Indiában gyakori az olyan hely, ahol nem érhető el e rendszer antennája, tehát néhol fára, toronyba, emeletre másznak, hogy térerőt találjanak. A kórház megfelelő antennát épít, hogy a behozott beteg adataihoz férjen.

Ilyenkor feléled bennem a falusi gyermekorom. Ott is a rossz hír terjedt, de fontosságával fordított sebességgel. A fontos események említés nélkül maradnak.

Kopátsy Sándor                 ED                   2017 05 03

A lakosság csökkenésének a pótlása

Nemcsak a társadalomtudomány, de még a közgazdaságtan sem ismerte fel annak a veszélyét, hogy a már gazdag Nyugat-Európa népessége fogy, a közép-európai népekből pedig a munkaerő javát csapolja meg a nyugatra vándorlás. Arról nem találtam adatokat, hogy a 20. században második világháború követő áttelepedések és áttelepítések mennyi embert mozgattak meg.

A második világháborúban elpusztult 30 millió férfi. Ezek hiányát az újjáépítéshez megfelelő munkaerőt általában idegen, mediterrán, arab, mohamedán és török bevándorlókkal pótolták.

Eben a tekintetben a legnagyobb emberveszteséget elszenvedő Németország „szerencsés” volt, mert közel 15 millió Közép- és Kelet-Európában értékes germánt hazatelepítettek. Még utalást sem találtam arra, hogy Németország ezzel mekkorát nyert. A szinte csak batyuval kitelepített szászok, svábok tíz év multán felzárkóztak a korábban náluk sokkal gazdagabb németekhez. Ennek értékelése elmaradt, pedig a betelepített mediterrán, balkáni, török és arab népekhez viszonyítva, csak ezek voltak sikeresek.

Európa egésze a nagyon értékes zsidóságát elveszette. Ennek a veszteségnek a reális felmérése elmarad, az erkölcsi elítélése azonban folyik. Még nem írta le senki, hogy mit veszetett Európa keleti fele a zsidósága elvesztésével. Annak ellenére, hogy ebben a tekintetben talán Lengyelországot és Magyarországot érte a legnagyobb veszteség. Ez a két ország 20-30 százalékkal gazdagabb lenne, ha megtartja a zsidó és germán etnikumát. De nemcsak most, hanem száz év múlva is. Ezt fel lehet mérni azon, hogy mint köszönhetett a vasút századában ennek a két etnikumnak ez a két ország lakossága.

Az 56-os forradalom méregében máig nem említette meg senki, hogy mit vesztettünk azzal, hogy százezer diplomás, illetve még egyetemi hallgató hagyta el az országot. Ezt azonban az Egyesült Államokban felmérték. A második világháború utáni két betelepedés volt a legsikeresebb, a háborút követő európai zsidóké, és az 56-os forradalmat követő magyar fiataloké.

Ezzel el is jutottam odáig, hogy súlyos hiba a betelepülőket darabra számolni. A be- és a kitelepülőket értékük alapján kell elszámolni.

Nemcsak Németország, de egész Nyugat-Európa lakossága a második világháború óta etnikai tekintetben többet változott, mint az utóbbi 2.500 éven valaha. A változás oka, hogy előtte minden ország népessége spontán gyorsabban szaporodott, vagyis lakossága több volt, mint amennyit az élettere optimálisan eltartott volna.

A 20. század második felében azonban a fogamzásgátlás megoldottsága, a viszonylagos jólét és iskolázottság elérte azt a szintet, ahol már a szülők annyi gyermeket sem vállaltak, amennyi a létszám megtartásához szükséges volna. Az ilyen társadalmak arra kényszerültek, hogy anyagilag támogassák a gyermekvállalást, biztosítsák a gyerekek egészségügyi ellátását, iskolázását. Annak ellenére, hogy a túlnépesedő osztálytársadalmak átalakultak össznépi társadalmakká, talán semmi sem jellemzi jobban, mint az állam gyermeknevelési támogatásának a megjelenése. Ötezer éven keresztül minden társadalom közömbös volt abban, hogyan oldják meg a családok az életét meghosszabbítását, és a gyermekvállalást és felnevelést támogassák. A jelenkorban ez az egyik legnagyobb állami kiadás.

Alig található anyag arról, hogy melyik etnikum betelítése milyen képzettségi szinte volt sikeres. Az ugyan egyértelmű, hogy a török beleülők törökök maradtak, izoláltan élnek. Ugyanez nyilvánvaló az arabokról Franciaországban, de legfeljebb utalások vannak arra, hogy magas a bűnözésük, alacsony az iskolázottságuk, izoláltan a maguk negyedeiben élnek, és a következő nemzedékükre is ez jellemző. Ezzel szemben a sikeres befogadásokról csak az Egyesült Államok közöl adatokat. Ezért aztán a közvélemény ezeket a problémákat még a valósságnál is sötétebben látja.

Annak azonban a nyomát sem találom, hogy a nagyon más kultúrából érkezetteket, hogyan kellene foglalkoztatni, a gyermekeiket oktatni.

A befogadás feltételeinek vizsgálata szinte ismeretlen. Ez Németországban és az EU brüsszeli bürokratáinál jellemző módon jelenik meg az utóbbi másfél évben. Nem azt nézik, ki mennyire alkalmas a beépülésre, hanem kitalálták, hogy csak azt fogadják be, akit a hazájában valamilyen okból, etnikuma, vallása miatt, üldöznek. Ennél ostobább szelekciós elvet kitalálni sem lehetne.

Egyértelmű két feltétel. Egy világnyelv ismerete és a szakmai képzettség. A diplomásokat, a mesterembereket örömmel kell fogadni. Az iskolázatlan, szakma nélkülieket pedig még nyelvismerettel sem szabad.

Magyar tapasztalatok.

Trianon után egyetlen betelepítés történt. A tiszta magyar Székelyföldtől eltekintve, az erdélyi magyar arisztokraták és tisztviselők helyzete reménytelen lett. Ezek hívás nélkül is menekültek. Az arisztokráciára és az úri középosztályra támaszkodó Horthy rendszer ezeket joggal érezte a magáénak, és a nehéz helyet ellenére is megoldotta befogadásukat. Elosztották őket a városok arányában. Számukra tisztviselő negyedeket építettek, állást kaptak. A revizionista és antiszemita úri társadalom egyik szilád bástyája lettek.

Inkább érzelmi, mint méretük alapján történt a Kárpátokon túli Romániában élő csángók betelepítése. Először a Jugoszláviától visszacsatolt Dél-Vidékre mentek, majd annak elszakítása után a kitelepített svábok házaiba költözhettek. Ezek nem ütötték meg a sváboktól maradt mértéket, de különösebb nehézségek nélkül beépültek a baranyai és tolnai környezetbe.

A Benes-dekrétum alapján kiüldözött jelentős számú szlovákiai magyart ugyancsak a svábok házaiba költöztettek. Ezek viszont beépültek a svábok által hagyott színvonalba.

A bolsevik rendszerben aztán nem történt a térség országai között számottevő lakosságmozgás. Egyetlen kivételt az 56-os forradalom és annak leverése okozott. Ekkor mintegy százezer fiatal egyetemista és fiatal értelmiségi menekült Nyugatra. Ez jelentős minőségi veszteség volt. Az Egyesült Államokban kiválóan szerepeltek.

Tekintettel arra, hogy második feleségem székely családból származott, nagyon a szívén viselte a Causesku rémuralomban az erdélyi magyarság sorsát, és három családot sikerült átmentenünk Magyarországra. Mivel eléggé körültekintő voltak, nem csalódtunk bennük. A gyerekeik diplomások lettek. Ennek ellenére jelentős minőségi különbséget látok a szlovákiai magyarok javára.

Ezt azonban látni kell, hogy a Trianonban elszakított magyarok sorsa csak akkor teljesült, ha a hazai politikai hatalom érdekét szolgálta. Trianon óta minden magyar kormány revizionista volt és maradt abban a tekintetben, hogy az elszakított magyarok maradjanak a helyükön, őrizzék azt a múltat, amikor az egész Kárpát Medence a magyarok királysága volt. Ezt ugyan nem így fogalmazzák, ha a világpolitika nem engedi meg, de a hazatelepítésükről hallani sem akartak. Nem tudom, mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy a politika iránytűje legyen: Minden magyarnak joga van arra, hogy a saját országában éljen, és ezt minden magyar kormánynak biztosítani a kötelessége.

A világtörténelem legnagyobb oktatási eredménye sem hibátlan.

Kopátsy Sándor                 EO                   2017 05 01

A világtörténelem legnagyobb oktatási eredménye sem hibátlan.

A The Economist múlt heti száma azon háborog, hogy a kisebb falvakban élő gyerekek számára a középfokú képzést biztosítót kollégiumok jelentős hányada nem megfelelő. Az említett viszonylag jelentéktelen tényen nem lehet vitatkozni. De az óriási eredményen sem.

Az elmúlt 25 évben Kína 200 millió falusi lakost telepített az oktatási rendszerében is kiváló városokba. Ehhez hasonló urbanizációt nem ismer a történelem. A szegény és túlnépesedő Kína szegénységből rendezett városokba történő 200 milliós áttelepülés ismeretlen a történelemben. A történészek számos fontos népvándorlást ismernek, de azok ritkán érték le az egymilliós népességet.

A jelenkorban a túlszaporodó, elmaradt társadalmakban példátlan nagyvárosokba történő népvándorlás folyik, vagyis soha nem látott urbanizáció, de szinte csak Kínában történt ez úgy, hogy életképes városokba költözhetett ennyi ember. Nincs arról adatom, hogy az elmúlt hatvan évben, a világ elmaradott négyötödében mennyi ember költözött a nagyvárosokba, de az biztos, hogy ezeknek száma meghaladta a milliárdot, és Kínától eltekintve, ennek tizede sem mehetett olyan városba, ahol a kor követelményeinek megfelelő módon élhet. Kína volt az egyetlen kivétel, ahol ezt szigorú, adminisztratív módszerekkel tudták elérni, hogy csak 200 millió új lakost fogadjanak be a városok. Ha az elmúlt hatvan év legfontosabb öt világtörténelmi eseményét kellene megnevezni, az elmaradt társadalmak gyors, az előfeltételek biztosítása nélküli urbanizáció volna az egyik. Ennek a várható iszonyú következményeivel mégsem foglalkozik senki.

Ezerszer annyi politikus, társadalomtudós foglalkozik a felmelegedés okozta várható társadalmi nehézségekkel, mint a feltételek nélküli urbanizációval. Pedig az utóbbi százszor több emberáldozattal és költséggel fog járni.

Tegnap kerestem az urbanizáció költségeivel foglalkozó irodalmat, de nem találtam semmit. Becslésem szerint az elmúlt hatvan évben nagyvárosokba költözött egymilliárd ember számára szükséges nagyvárosi feltételek megteremtése százszor annyiba fog kerülni, mint amennyi költséggel jár a tenger szintjének néhány méteres emelkedése.

Ma végre találtam egy adatot. Az elmúlt hét évben, az infrastruktúra fejlesztésére az Egyesült Államok, Németország Nagy Britannia és Franciaország a nemzeti jövedelmének 2 százalékát fordította. 4.5 százalék a rekord. Kínában azonban 9 százalék volt. Ez már mutatja, hogy mibe kerül, ha a lakosság 15 százalékát a városokba hozhatják. Ekkora költség kellett ehhez, és ezt további 200 millió lakos városokba hozásával kell folytatni. Ezt bizonyítja másik néhány tény is. Az elmúlt 25 évben, Kínában több szupergyors vasút, több autópálya és több metró épült, mint a világon összesen.

Kínában 2007-re a kötelező oktatást, 8-ról 9 évre emelték. Az oktatás második szintjét pedig azzal oldják meg, hogy a 9 év elvégzése után elérhető legyen a négy éves középfokú képzés. ennek a nehézségeiről ír a The Economist. Ez csak annak árán oldható meg, hogy a diákoknak naponta akár 5 kilométerre lévő iskolába kell gyalog, vagy buszon járni. A szülők ambíciója azonban ezt is vállalja. A kis településeken azonban a középszintű oktatás nem oldható meg.

Ez a probléma Magyarországon a két háború között merült fel azzal, hogy a tanyákon, és a nagybirtokon nem voltak iskoláik. Ezt gróf Klebelsberg Kunó, hisztérikusan revizionista és antiszemita kultuszminiszter oldotta meg azzal, hogy a tanyai és pusztai gyerekek számára iskolákat épített. A két politikai bűne azonos volt a politikai hataloméval. Azon tehát nem rontott, de óriási történelemi tett volt az, hogy felszámolta az iskolázatlanságot. Ezt is csak úgy lehetett megoldani, hogy néhány tanyától néhány kilométerre volt az iskola, ahova a 6-12 éves gyerekeknek télen, esőben, sárban gyalogkellett menni.

Kína abban is élenjár, hogy a tehetségeket diplomához kell juttatni. Kínában az 1990-as reform óta nyolcszorosára, 7.5 millióra nőtt az egyetemeken tanulók száma. Talán többel, mind a lemaradó 5 milliárd lakosú államokban összesen. Pedig váratlanul a diplomások képzése a legszegényebb országokban is messze meghaladja azt a szintet, ami száz éve jellemző volt Magyarországon.

Ugyanakkor Kínában ez a példátlan mennyiségi növekedés példátlan minőségi javulással is járt. Amennyire eleve tisztában voltam azzal, hogy Kínában az éves 3 százalékos lakosságcsökkenést 1-2 ezrelékre kell lecsökkenteni, nem foglalkoztam azzal, hogy a kevesebb gyermek felnevelései sikeresebb lesz. Kiderült, hogy a szegénységből felemelkedő országokban az egyetlen gyermekek nevelése lényegesen eredményesebb, mint ahol kettőt, vagy még többet kell iskoláztatni. Vagyis bármennyire megbotránkoztató minél szegényebb a család, annál nagyobb előny, ha az egyetlen gyermekük iskolai eredményére több időt és pénzt fordítanak. Ennek kimondása mégis erkölcsi felháborodást okoz.

Ötven éve vadászok olyan adatokra, hogyan függ az oktatási eredmény a szülők jövedelmétől és a testvérek számától. Ezt is a politika igyekszik titokban tartani. Kína azonban az elmúlt 25 év során leleplezte a titkot. Minél szegényebb a társadalom, a felnevelés eredménye annál inkább a vállalt gyerekek számával fordítottan arányos.

A demográfiának és a pedagógiának végre szakítni kellene a következő generáció számával való mérésével. A tudományos és technikai forradalom korában a számuk egyre kevesebbet, a minőségük egyre többet jelent. Ezért hadakozom annak érdekében, hogy a következő generáció értéke legyen elsődleges, nem a darabszáma.

A nyugati politikusok és közgazdászok azon siránkoznak, hogy Kínában azzal, hogy a városokban csak egy gyermek vállalható, csökkeni fog a népesség és munkaerőhiány lesz. Azt még meg sem említette senki, hogy az egy gyermek képzettsége javul, tehát lehet, hogy egyedül három átlagosnál is többet fog érni.

Az idézett írás azon panaszkodik, hogy a falusi gyerekek 10 százaléka jut az egyetemekre, amíg a városiak 70 százaléka. Ez a nagy különbséget valóban csökkenteni kell, de ez is példátlan eredmény. Amikor én érettségiztem, Magyarországok a fiuk 4.2, a lányok 6 ezreléke végzett középfokon. Diplomát pedig ennek tizede sem szerzett.

Az írás utolsó mondatát idézem. „Kínában, mint általában, az oktatásnak az eredménye, hogy a társadalom igazságosabb és gazdagabb lesz.” Az idézetet csak azzal módosítanám, hogy a beszúrást, „mint általában” helyett „még sokkal inkább, mint általában” módosítanám.

Márpedig ami valahol sokkal jobban történik, mint általában, a hibáit nem ott emlegetném, hanem ott ahol az átlagtól is el vannak maradva. 

A CEU elleni lépésekről a véleményem

Kopátsy Sándor                 PO                   2017 05 08

A CEU elleni lépésekről a véleményem

Évek óta hiányolom, hogy ugyan sokat írok, és sokan olvassák a web oldalamat, a sok írásom kritikája hiányzik. Most örülök, hogy valaki kíváncsi, mi a kormány CEU ellenes bírálatairól a véleményem. Azt természetesnek tartom, hogy a kormány véleménye legalább úgy eltér a CEU-étól, mint a CEU-é a kormány politikájáról. Még az is elmondom, hogy a CEU véleménye a Soros György menekült politikájáról sokkal jobb, mint az enyémé. Ennek ellenére én a kormányunktól baloldalon vagyok. Ezért örülök, ha van olyan egyetem is, ami a kormánytól balra van. Szomorú volnék, ha a közép-jobb kormány még erősebb volna.

A magyar társadalom ezer éve betegesen polgárhiányos, ezért liberalizmus hiányos is.

Egyszer reménykedhettünk abban, hogy a kiegyezés és az első világháború között jelentős kulturális és gazdasági ereje volt a polgárságnak. Ez a liberális polgárság valóban nyugat-európai volt, de sajnos szinte a fergetegesen erősödő magyar zsidóságra támaszkodhatott. A nagyszámú magyar nemesség utódai, az úri középosztály azonban ellenséget látott a zsidó polgárságban, és inkább az arisztokráciával szövetkezett, az irredenta, és antiszemita politikát segítette hatalomra. Ez a negyed század elég volt arra, hogy a zsidóság öthatodát, deportáltuk, kiirtottuk, elzavartuk.

A bolsevik megszállás idejére nem maradt polgárságunk, a megmaradt zsidóság pedig a Szovjetunióban láthatta az egyetlen szövetségesét. Ennek hatására szinte minden liberális erőtől megosztva lettünk.

A rendszerváltás idejére a szovjeturalom ugyan felszámolta az arisztokrácia és az úri középosztályt, de a jó kapcsolatokkal rendelkező liberálisok a társadalmi támogatottságuknál nagyobb hatalomra kerültek. Úgy viselkedtek, mintha a közvélemény többsége mögöttük állna. Több liberalizmust akartak lenyomni a lakosság torkán, mint amennyi megemésztésére még képes volt. Csak várni kellett a közép-jobb hatalomra kerülésére. Ezt egyedül Orbán Viktor, a liberális Fidesz vezetője ismerte fel, és gyorsan a Fideszt gyorsan közép-jobb párttá alakította át. Vagyis létrehozott az olyan politikai pártszövetséget a KDNP bevonásával, aminek a kétharmados választási támogatottsága elvárhatóvá vált.

2010-ben a Fidesz megnyerte a választási körzetek 99 százalékát. A történelem még ilyen demokratikus választási győzelmet még nem ismer. De még olyant sem, ami 2014-ben történt, a választási körzetek 90 százalékát megtartotta.

Meggyőződésem szerint, beteg az a társadalom, amiben egyetlen párt ekkora társadalmi támogatást élvezhet. Egyrészt betegség alatt azt értem, hogy egyetlen olyan pártvezető akadt, aki felismerte milyen a magyar társadalom, és politikáját ehhez igazította. Vagyis beteg az a társadalom, melyik kétharmadában közép-jobb, de csak egyetlen politikus ismeri fel, hogy győzni csak középbal politikával lehet.

A legnagyobb tapasztalattal rendelkező szocialista és liberális politikusok nem vették tudomásul, hogy a választók elvárásaihoz kell igazodni, abban bíztak, hogy elég okosak a hatalom birtoklására. Ezért történhetett meg, hogy a legkevesebb politikai tapasztalttal rendelkező Fidesz végül kétharmados többségbe került, és stabilizálni tudta magát. Ma sem látom annak lehetőségét, hogy a Fideszt le lehet váltani. Még akkor sem, ha a jelenlegi választási törvény még mindig a kisebb pártoknak kedvez, és a kétharmados parlamenti többséghez a körzetek 90 százalékát kell megnyerni.

Európa egészének egyik politikai betegsége, hogy a választási rendszere az angolszász gyakorlattól eltérően a kisebb pártok politikai hatalmát növeli, a legerősebbet pedig ritkán hagyja kormányozni. Ezen a Fidesz a kétharmados parlamenti többség birtokában sem számolta fel a listás törvényhozásba jutás lehetőségét. Úgy néz ki, hogy a mediterrán országok fogják megmutatni, hogy hogy az a jó választási rendszer, amiben a legerősebb szinte mindent visz. Felfogásom szerint az a jó demokrácia, amiben a legerősebb mindent visz, és a következő választásig nem lehet leváltani, de ugyanakkor legyen meg minden pártnak a lehetősége arra, hogy többséget szerezzen.

Ezért vagyok a híve annak, hogy lehessenek kormányellenes egyetemek is, főleg olyanok, amelyikek a liberális baloldalt képviselik. Csak így lehet biztosítani annak lehetőségét, hogy a következő választáson le lehessen váltani a kormányt. De csak annak, aki a választáson többségbe kerül.

A törvényhozásban az uralkodjon, akit a választók többsége támogat, az egyetemek pedig legyenek sokféle politikai árnyalatúak, amelyek között a diplomát szerezni akarók választhatnak. 

Az átlagbér ellenőrzés előnyei

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 04 28

Az átlagbér ellenőrzés előnyei

Magyarországon a bolsevik rendszer a teljes foglalkoztatást, ami ideológiai követelmény, és az erőltetett iparosításból fakadó következmény volt, az átlagbér szabályozással oldotta meg. Az átlagbér ellenőrzésével elvileg nem értek ugyan egyet, de a túlzott gazdaságfejlesztő politikában elkerülhetetlen. Azt csak a rendszerváltás után ismertem fel, hogy a túlzott munkaerőigénynek van pozitív hatása is, amit meg sem említenek sem a közgazdászok, sem a történészek. De Marx is ezen csúszott el, amikor nem vette tudomásul, hogy a munkaerő kizsákmányolása nem abból fakad, hogy a munkaadók tőkés, hanem abból, hogy az osztálytársadalmakban a munkaerő minősége és kínálata meghaladja a keresletét. Ezt a bolsevikok sem vették tudomásul, mégis megváltoztatták, megfordították azzal, hogy erőltették a gazdasági növekedést, és ez általános munkaerőhiányt hozott létre. Ennek pedig az lett a következménye, hogy az állami tulajdont kezelő vállalat is, jövedelme növelése érdekében, egyre jobban emelte a béreket.

Ez ellen az állam először azzal akart védekezni, hogy a dolgozókat államkötvények vásárlására kötelezte. Mivel ez sem mutatkozott elég eredményesen, bevezették a bérek átlagának a kötelező betartását, ami mesterséges keresletet teremtett az alacsony bérű, gyenge minőségű munkaerő kereslete iránt. Az igényes, jó munkaerőt csak az a vállat tudta felvenni, aki ennek a magasabb bérét csak azzal tudta ellensúlyozni, ha növelte a gyenge, olcsóbb bérű munkaerőt is.

Mi belűről ennek a bérszabályozásnak csak a hátrányát láttuk, romlott a munkafegyelem, az átlagnál jobb dogozóknak az értéküknek megfelelő ösztönzése lecsökkent.

A teljes foglalkoztatásnak az lett a következménye, hogy rohamosan terjedtek a veszteséges vállatok, nőtt azoknak a vesztesége, de azokat mégis működésben kellett tartani, hogy ne csökkenjen a termelés, és fennmaradhasson a dogmaként tisztelt teljes foglalkoztatás. A rendszerváltás előtt mintegy 1.5 millió munkás dolgozott veszteséges vállatokban.

Azt azonban nemcsak akkor, de máig sem mutattuk ki, hogy a vállalati vesztességek állami finanszírozása mégis a legjobb megoldás volt. A nem foglalkoztatottakat a rendészet kénytelen volt kártékony, másodrangú állampolgárokként kezel. Ezeket kártékony személyeknek kezelte a rendszer, ezt a helyzetük három szavának rövidítésével, rendszeres munkakerülőknek nevezték.

Egyikünkben sem tudatosult, hogy a munkaerőhiány az erőltetett gazdasági növekedés szükséges velejárója volt. Azt azonban egyikünk sem értette meg, hogy a teljes foglalkoztatást csak erőltetett, az állam által támogatott veszteséges vállaltok működtetése teszi lehetővé. Ezt csak a liberális rendszerváltás tette világossá. A rendszerváltás egyik elsődleges célja a veszteséges vállaltoktól való megszabadulás volt. Ennek megvalósulása azonban azt jelentette, hogy a vállalati veszteségek költségvetési támogatása megszűnt, de a költségvetési bevételek sokkal nagyobb összege kiesett, mert a veszteséges vállatok támogatása ugyan megszűnt, de a veszteséges vállatokban fizetett összegek sokkal nagyobbak voltak.

Kiestek azok az állami bevételek, amiket a veszteséges vállatok, mint bérjárulékot, vámot befizettek.

Nagyobb veszteséget okozott a másfél millió munkás segélyezése.

Még nagyobb veszteséget jelentett a vesztesége vállatok vagyonvesztése.

Ezekről máig nem készült felmérés.

A leépített munkaerő nagy többségének elveszett a szaktudása is, a bányászok és a kohászok szakmai tudásának csak addig volt értéke, amíg volt bányászat és kohászat.

A legnagyobb veszteség azonban erkölcsi volt. Megszűnt a kisemberek vagyonának biztonsága. Ezt fényesen jelzi a hobby kertek felszámolódása, ez nemcsak a szabadidőben termelt élelmet zsugorította a tört részére, hanem a sikerélményeket is.

A nehezen viselhető magas foglalkoztatás után a másik parton.

Jelenleg az ország számára nincs fontosabb feladat a foglalkoztatás növelésénél. A magasabb foglalkoztatás azonban csak akkor oldható meg, ha a foglalkoztatási feltételeit megkönnyítjük. Ennek egyik korlátozandó módja a kötött idejű munkavállalás lehetősége.

Minden etnikumnak, minden képzettségi szinten

Nemzetközi tapasztalat, hogy minden etnikumnak, minden képzettségi szinten más a munkaerkölcse. Ebből fakadóan minden etnikum foglalkoztatását csak akkor lehet a társadalmi érdek szintjén tartani, ha a foglalkoztatási feltételeket minden etnikum, minden szintjén olyan más módon kell megoldani.

Az etnikumok eltérő foglalkoztatása.

Ezt olyan módon kell megoldani, hogy az eltérő etnikumok foglalkoztatási rátája között ne legyenek nagy különbségek. Márpedig ezt sehol nem valósítják meg, ezért aztán minden vegyes etnikumú országban az eltérő etnikumok foglalkoztatási rátájában nagy eltérések alakulnak ki. Az Egyesült Államokban a leginkább jellemző, hogy a lakossága nagy többsége négy etnikum között oszlik meg. Ott nagyon kicsi az indián őslakosság aránya, erről nincsenek is adatok.

A négy nagy etnikumok foglalkoztatási rátáinak a sorrendje.

A távol-keleti etnikumnak a legmagasabb foglalkoztatási ráta, de ez viszonylag kis hányadú távol-keleti, mandarin kultúrájú. Köztük tartós munkanélküliség szinte nincsen. De iskolázottságban, tehát tudásvagyonban az élen állnak.

A puritán nyugat-európai népek foglalkoztatása jelentősen az átlag felett van. Vagyonban és iskolázottságban is a második helyen állnak. Mivel az ország jogrendszere is a protestáns erkölcshöz szabott, a foglalkoztatás szabályai is ehhez igazodnak.

A latinok már az átlag alatt vannak. Ez jellemzi őket a vagyonukban és az iskolázottságukban is.

A negyedik, az utolsó helyen a négerek vannak. Köztük nemcsak a munkanélküliek, de szegények, az alacsonyan iskolázottak és a börtönlakók is aránytalanul sokan vannak.

Ezek után érthető, ha az azonos munkavállalási szabályok csak az etnikailag homogén lakosságú államban jelenthetnek hatékony megoldást.

A másik három óceánokon túli angolszász ország egy laksora jutó teljesítménye azért előzi meg az Egyesült Államokat, mert azokban kevesebb fekete és spanyol van.

A társadalmak első érdeke a magas foglalkoztatás csak ott valósítható meg, ahol homogén a társadalom, mivel az egységes foglalkoztatási szabályok csak ott teszi lehetővé a hatékony foglalkoztatást, ahol a társadalom homogén, és ahhoz igazodnak a foglalkoztatás feltételei. A több etnikumú társadalomban csak az eltérő, az etnikumokhoz igazodó jogi felépítmények lehetnek hatékonyak.

A Trianon előtti Magyarországon azért nem lehetett hatékony a foglalkoztatás, mert a lakosság fele nagyon eltérő kultúrájú volt. Voltak az államhatalmat alkotó magyarságnál fejlettebb, puritánabb, iskolázottabb etnikum, a zsidó és a germán, vagyis a szászok és a svábok. Háromszor annyian voltak a magyaroknál is elmaradottabbak, de a szomszédjainkhoz rokonabbak a szlovákok, a románok és a szerbek, valamint az erdélyi románok.

A magyar történészeknek azzal kellene kezdeni, hogy a történelmi államunk azért volt a Nyugathoz felzárkózásra képtelen, mert erre a lakosságának négyötöde kulturálisan éretlen volt rá. Néhányan a legjobbak közözz, Bethlen Gábor, és Móricz Zsigmond, reménykedtek abban, hogy legalább az ország keleti negyede, Erdély lehet egy Svájchoz hasonló soknyelvű és vallású ország. Ők sem ismerték fel, hogy a több nyelv és a több vallás összefér, ha azonos a kultúra, de csak ekkor. Erdélyben azonban elérő kultúráknak kellett volna harmonikusan együtt élni. Azt azonban, tudtommal, nem ismerte fel senki, hogy a több kultúra csak ott fér meg, ahol egyiknek sincs történelmi gyökere. A Kárpát Medencében azonban minden nép úgy érezheti, hogy itt legalább annyi gyökere van, mint akik uralkodnak felette.

Ezért tartozok a nagyon ritka magyar közé, aki a népe boldogulását csak akkora országban tartja reálisnak, amiben a nagy többség magyar. Ebben a tekintetben Trianon ugyan túlzás volt, ha az indokoltsághoz sokkal közelebb, mint az egész Kárpát Medence feletti országlásunk. Az utóbbi megoldhatatlan feladatot jelentett, a jelenlegei pedig legalább megoldhatót.

Minden nép számára az a legjobb megoldás, ha csak akkora, amiben szinte nemzeti állam lehet.

Ezért tartom Európa története legnagyobb bűnének, hogy az Európai Unió 28 ország politikai egységbe foglalását kényszeríti.

Franciaországot is romba dönti a Németországra szabott euró

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 04 26

Franciaországot is romba dönti a Németországra szabott euró

Az Európai Uniót francia politikusok találták ki, majd Adenauer, és de Gaulle valósította meg. A két letűnt európai nagyhatalom nem tudta megemészteni, hogy nemcsak az Egyesült Államokból lett a történelemben először minden kultúra fölé magasan emelkedő szuperhatalom, de még az erejét meghaladó mértékben fegyverkező Szovjetunióval szemben is másodrendű ellenfelekké süllyedtek. A hidegháború olyan világpolitikai helyzetet teremtett, amiben minden téren egyetlen szuperhatalom lett az Egyesült Államok, és minden korábbi nagyhatalom a Szovjetunió katonai ereje ellen csak ennek csak a csatlósa lehetett.

Ebben a szorult helyzetben Adenauer felismerte, hogy csak a szinte egész nem kommunista európai országai egyesülve lehet súlyuk. Ezt az európai közö9sséget azonban csak Franciaországgal közös vezetés alatt lehet megvalósítani. Ezt a hasonló helyzetben lévő francia elnök, De Gaulle is felismerte, és a két örök ellenség egymás nyakába borult. 1967-ben Rómában az első hat tagja megalakította az EU-t.

Azt ugyan nem lehet bizonyítani, hogy Adenauer mennyire mérte fel, hogy Németország és Franciaország nem lehetnek örök barátok, hogy nem véletlenül voltak mindig örök ellenségek. Azt még kevésbé, hogy az akkor demokratikus európai országok is két nagyon eltérő kultúrához tartoztak. A germánok, az angolszászok és a skandinávok keményen puritánok, a latinok pedig nagyon nem puritánok voltak.

Franciaország érdeke kettős volt. Egyrészt, hogy ne egyedüli latin országként legyen a puritán többséggel szemben, másrészt a mezőgazdaság támogatása megkülönböztetett támogatást kapjon. Európában a francia mezőgazdaságnak voltak a legjobb adottságai. Azt, hogy Európa a jelenkor, és még kevésbé a jövő világgazdaságában akkor sem szerezhet fölényt, ha ennek érdekében más kontinenseknél aránytalanul nagyobb támogatást élvez. Arról kevés az elképzelésem, hogy a szén és az acélipar tervezett uniójában miért volt fontos Olaszország részvétele. Az viszont tény, hogy Franciaország érdeke volt, hogy a puritán többséggel szemben egy másik latin ország is legyen mellette. Franciaország a mediterrán országok tagságát támogatta. Németország pedig bárkit, aki nem mediterrán tagok is minél többen legyenek. Ezt a tagfelvételi buzgalmat lehetővé tette, hogy 1990-ben szétesett a Szovjetunió, és a volt csatlósok alig várták, hogy az EU tagjai lehessenek.

Hatvan élv alatt így jutottak el a 28 tagországig, illetve az első tag kilépéséig.

Nagy Britanniát ugyan nem lehetett kihagyni abból az európai közösségből, amiben már ortodox keresztény államokat is felvettek. Ugyanakkor azt is nehezen viselték el, hogy Nagy Britannia megkülönböztetett kapcsolatot tart fenn a volt gyarmataival. Ezért aztán nem is véletlen, hogy ez az ország lépett ki először az EU-ból. Ezzel zavartalanabbá vált, hogy az EU tagállamainak a sorsát Németország és Franciaország zavartalanul a saját igényének megfelelően alakítsa. Így fordulhatott elő, hogy az EU tagállamainak többsége számára közös valutát teremtettek. Méghozzá úgy, hogy a közös valuta, az euró az erős puritán erkölcsű tagok számára leértékelt, a gyenge és nem puritánok számára felértékelt legyen.

Ennek aztán az lett a következménye, hogy a puritán népek külkereskedelme egyre pozitívebb, a latin népeké pedig egyre negatívabb lett. Az előbbiek gazdagodtak, az utóbbiak eladósodtak. Az euró övezet ráadásul olyan csapda, amiből a kárvallottak ki sem léphetnek.

Az, hogy Franciaország is latin ország, amiben a lakosság viselkedése nem puritán, és ezért számára a németekkel közös valuta veremnek bizonyul, először a vasárnapi választáson vált nyilvánossá. Az ottani elnökválasztási törvény kétfordulós. Az első fordulóból csak a két legsikeresebb párt mehet tovább. Márpedig az első kettő közé a két történelmi párt egyike sem került. A társadalmi válságot azonban az jelzi, hogy a második párt egy szélsőjobb lett. A második fordulón ugyan esélytelen, mert minden másik párt támogatói ellene fognak szavazni.

Várhatóan a szocialista pártól elszakadt Macron lesz a francia elnök, de Franciaország mégsem lesz még egyszer német gyarmat.

Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Németország számra leértékelt euró Franciaország számára felértékelt, ezért hosszú távon elviselhetetlen marad. Hatvan év után megindult az Adenauer és De Gaulle által létrehozott EU szétesése, amint a Németországot gyorsan gazdagító euró övezet, vagyis közös valuta tett leginkább nyilvánvalóvá. 

A tőke is szereti a magas foglalkoztatást

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 04 30

A tőke is szereti a magas foglalkoztatást

Néhány napja figyelmeztettem azokat, aki Törökországban a demokráciát siratták. Most egy kicsit utána néztem.

Erdogan egyre keményedő, végül keménnyé vált hatalma lényegében a gazdaságtörténelem talán legnagyobb sikerét hozta. 2003 óta 900 százalékkal emelkedtek az Isztambuli Tőzsdén az árak. A bankárok által kitalált négyek, a BRIK, Brazília, Oroszország, India és Kína mellé tíz éve lelkesen ötödiknek odaszámították Törökországot is. Én csak azért nem értettem ezzel egyet, mert elvem szerint, a siker elengedhetetlen két feltétele, a lakosság puritanizmusa és a népesség lassú változása. Ennek a négy feltételnek csak Kína fel meg. India és Brazília túlszaporodó, Oroszország pedig ellenpólusa a puritánságnak.

Az elmúlt tizenöt évben csak Kínában volt a Törökországéhoz hasonló tőzsdei siker. Kínában marxista politikai diktatúra van, Törökországban pedig fokozatosan az Oszmán Birodalom szultánihoz hasonló hatalmat szerzett Erdogan.

A két háború közti diktatúrák tőzsdei sikere is példátlan volt.

Mussolini 1922-ben vette át a hatalmat, és a következő 15 évben 29 százalékkal nőttek a részvényárak, és 18 százalékkal az állampapírok kamata.

Hitler hatalomra jutása hat év alatt 14 százalékos részvényár emelkedést okozott.

Mindkét esetben a siker oka ugyan nem a diktátorság, hanem a fegyverkezéssel teremtett foglalkoztatás volt. Azt kellene tudomásul venni, hogy nemcsak a dolgozókat, de a tőkéseket is jobban érdekli a magas foglalkoztatás, mint a demokrácia.

A fasizmusok nem azért buktak meg, mert antidemokraták voltak, hanem azért, mert a náluk erősebb demokráciák ellen imperialista háborúkba kezdtek.

A két háború között egyetlen foglalkoztatást biztosító demokrácia az Egyesült Államok volt, ahol Roosevelt példátlan közmunkákkal foglalkoztatott.

A második világháborút követő negyven évben a demokráciák voltak a sikeresek. Ennek okát azonban még senki nem fogalmazta meg. A háborút követő újjáépítéssel párhuzamosan a tőkés osztálytársadalmak átalakultak össznépi demokráciákká, Általános és titkos lett a választás. Az állami bevételek nagy többségét oktatásra, egészségvédelemre, öregek ellátására és a tudomány támogatására fordítja az állam.

Talán ennél is fontosabb változást hozott a fogamzásgátlás. A gyermekvállalás a szülők előzetes akaratától függővé vált. Kiderült, hogy ahol az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt, az iskolázottság pedig a 12 évet, a szülők még a létszám tartásához szükséges gyermeket sem vállalnak. Ezért a fejlett államokban elengedhetetlenné vált a gyermekvállalás támogatása, az ingyenek oktatás biztosítása, és az egy laksora jutó vagyon szinten tartása.

Ezzel lehetővé vált az egy lakosra jutó fizikai és a szellemi vagyon szinten tartása, sőt gyarapítása is. 1990-ben már a Nyugaton minden puritán ország, a Távol-Keleten pedig azok, akik a hidegháborúban a demokráciák oldalán állt, gazdaggá és képzetté vált. Ezzel mintegy 1.5 milliárd ember élt olyan társadalmakban, amelyek egyre jobban megelőzték a többi kultúra társadalmait.

1990 azért kiemelt év az emberiség történelemben, mert ekkor a még szegény, de puritán Kína kommunista diktatúrája is piacosította a gazdaságát, és erőszakkal korlátozta a gyermekvállalását, megszűntette a túlnépesedését. Ezzel nemcsak egy másik 1.5 milliárd ember példátlan fejődése vette kezdetét.

Jelenleg az várható, hogy 2050-ben 9 milliárd ember él a földön, de ezek harmada korábban elképzelhetetlen jómódban élhet. Ez a reális jövő azonban még nem tudatosult. Pedig a mintegy ezek 3 milliárd ember éhet olyan jó módban, lehet olyan iskolázott, amit a 20. század küszöbén elképzelni sem tudunk. Ezek egyik fele a demokráciák útján járva, a másik fele azonban marxista politikai diktatúrájának köszönhetően ért el oda.

Győzhet a nádcukor

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 30

Győzhet a nádcukor

Eleve az EU egyik súlyos hibájának tartottam az indokoltnál sokszorta nagyobb agrártámogatását. Ebben is kiemelt ostobaságnak tekintettem a tej és a cukor magas dotációját. Tettem ezt annak ellenére, hogy az átlagnál sokkal több tejterméket és cukrot fogyasztok. Ráadásul szakmám jelentős részében a mezőgazdaság társadalmi és technikai korszerűsítésén munkálkodtam. Ma is azt tartom, hogy országunk mezőgazdasági potenciálja óriási adottság, amivel élni kellene. Olyan ostoba mégsem vagyok, hogy a mezőgazdaságban gyapotot, rizst, cukrot és tejet termeljünk.

A bolsevik megszállás azzal kezdődött, hogy termeljünk gumipitypangot, gyapotot. Tanácsát Rákosi csapata olyan hévvel kezdte, hogy 1951-ben már százezer hektáron termeltünk gyapotot. Ekkor már az Országos Tervhivatalban mezőgazdasági vonalon dolgoztam. 1952-ben írtam egy feljegyzést, hogyha kukoricát termelnénk a gumipitypang és a gyapot helyett, akkor a termés áráért a Rotterdami Tőzsdén hússzor annyi nyersgumit, vagy tízszer annyi gyapotot vásárolhatnánk, mint amennyit most termelünk. A feljegyzést elnökünk elküldte a legilletékesebbnek, Gerő Ernőnek. Aki másnap válaszolt: Ha ez valóban így van, állítsák le. Le is állítottuk.

Nem ekkora ostobaságnak tartottam az EU óriási támogatását a tej és a cukor termelés érdekében.

A nagyüzemi tejtermelésről, illetve a szarvasmarhatartásról azt írtam: Ezzel csak ott szabad folytatni, ahol nem kell a parkokban önözni a gyepet, mert kiszáradna. Meg is lepődtem, amikor a legjobb barátomat, Burgert-Róbertet nevezték ki a Pécsi Állami Gazdaság igazgatójának azzal, hogy elsődleges feladata Pécs lakosságának tejjel történő ellátása. Arról győztem meg, hogy a tej helyett baromfit és tojást termeljen. Hozzá tettem, hogy én halastavakkal próbálkoznák. Pedig akkor még csak azt tudtam, hogy az állatok tenyésztési eredménye a szaporaságukkal, vagyis a szelekció sebességével arányos. Aztán Bábolnánk nem a barommal, hanem a baromfival csodát is csinált.

A cukorrépa termelés pedig nemcsak a bolsevik politikusoknak, hanem a gazdatiszteknek is kedves volt. Arról pedig azt tartom, hogy olcsó cukrot csak a trópusokhoz közel, öntözött cukornáddal lehet termelni. A répacukrot Európa Napóleonnak köszönhetjük, aki a répa cukrával akarta helyettesíteni az olcsó nádcukrot. Az agrárszakma meg is fogadta a tanácsait, és sorra épültek Európában a cukorgyárak.

Az Európai Uniónak is kedvence volt, mind a tej, mind a cukor, ezért aztán mindkettő állami támogatást élvezett. Napóleonnak inkább megbocsátottam, mint a brüsszeli bürokratáknak. Mégis hatvan évig kellett várni, amíg tavaly elkezdték mérsékelni a tej támogatását, az idén pedig folytatják a répacukor termelésének mérséklését.

A magyar mezőgazdaság politika viszonylag jól reagált a jelen követelményeire, felszámolta a cukorgyárakat és csökkentette a tejtermelést. Felismerte, hogy a nádcukor felébe sem kerül, mint a répacukor, tejet pedig csak ott érdemes termelni, ahol nem kell a füvet locsolni, mert kiszáradna és évente legalább tíz hónapot lehet legeltetni. Az olcsó cukorhoz sok napfény, az olcsó tejhez enyhe, párás éghajlatra van szükség.

A legjobb hetilapban is vannak félrevezető statisztikák

Kopátsy Sándor                 PP                   2017 04 12

A legjobb hetilapban is vannak félrevezető statisztikák

A The Economist múlt heti számában EU és Japán adatokat vetnek össze 1997-2017 közötti időszakról. Két fontos adatjuk félrevezethető.

Hogyan nőtt az országok nemzeti jövedelme az első és a második tíz évben. Ez így az országokra vetítve is érdekes, de sokkal reálisabb képet adna, ha az egy lakosra vetítve közölnék, hiszen Japán lakossága csökken, éppen azért ott ez a mutató, mint az EU 28 országa esetében. 1997-2016 között azonos növekedést ért el mindkét fél, de Japánban az egy főre jutó jövedelem gyorsabban a vagyon pedig a világon leggyorsabban nőtt. Ez azért, mert ott csökken a leggyorsabban a lakosság, és ott a legmagasabb a vagyon. Az, hogy az egy főre jutó vagyont szinte soha nem mutatják, bosszant, mert nekem hetven éve a kultúrák közti különbség legjobb mutatja. még sehol nem olvastam, hogy a konfuciánus népek vagyona, a szellemi vagyon figyelembe vétele nélkül is, ötszörös. A Nyugat puritán népinél, négyszeres, a latinoknál háromszoros, a feketéknél egyszeres. Márpedig a vagyon viszonylagos nagyágával arányos a társadalom jövedelemképző képessége.

A legnagyobb torzítás mégis abból származik, hogy a vagyonból hiányzik, a szellemi vagyon. Pedig Japán az egyik legjobb oktatási rendszerű és a legiskolázottabb lakosságú ország.

A másik még félrevezetőbb, ostobább mutatója az államadósságnak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya. Ez hozza mindig a szakirodalom, most a The Economist is. Ez a mutató Japán esetében a legnagyobb, de ennek ellenére a külső adósságteher kamata a világon ebben az országban a legkisebb. Japán államadóságán belül a nagyon alacsony kamatozású belső adósága, ami nagyobb az összesnél, és ezzel szemben áll az ország aránylag a legnagyobb dollártartalék. Vagyis a japán államadóság kifelé nem sok, hanem negatív!

Japánról azt állítja a pénzügyi statisztika, hogy nagyon eladósodott, de nem teszi hozzá, hogy a hitelezői csak a saját lakossága. Vagyis, ha eltekintünk az adóparadicsomi városállamoktól, Japán a kifelé legkevésbé eladósodott ország.

Tehát Japán befelé a világon a legnagyobb megtakarított vagyonnal, és kifelé a legkisebb követeléssel rendelkező jelentős nagyságú ország. Ezzel szemben a közvéleménnyel azt hitetik el, hogy a legjobban eladósodott. 

2017-ben várhatóan 3.5 százalékkal nő a világgazdaság

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 05 01

2017-ben várhatóan 3.5 százalékkal nő a világgazdaság

A napokban jelent meg a Nemzetközi Valuta Alap becslése az ez évi nemzeti jövedelem várható 3.5 százalékos növekedéséről. Öt éve minden előrebecslés ennyi, vagy néhány tizeddel nagyobb volt. Tehát nem tévedtek volna, ha a hasukra ütnek, és ennyit mondanak. De ezzel sem mondanának semmit.

Magát azt a tényt, hogy nem az egy lakosra jutó várható jövedelem és vagyon változását mondják, hanem csak a nemzeti jövedelem nagyságának a változását, kár e szám közlése is. Mivel a létszámunk évente még mindig mintegy 1 százalékkal, 75 millióval nő, az egy lakosra jutó jövedelem 2.5 százalékkal nő. De ez sem mond sokat, ha nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy nemcsak a többlet jövedelemre, de az egy lakosra jutó vagyon növekedésére is szükség volna. Ez a vagyonigény azonban nagyon széles sávban tér el. Nemcsak a gyűjtögetőknek, de még a lakhelyükön maradó őstermelőknek is alig nagyobb a vagyonigényük, mint az egy éves jövedelmük. Ezzel szemben a nagy városokba költözőknek az ottani életformához 4-6-szor nagyobb fizikai vagyonra is igényre lenne.

A fejlett társadalmakban, ahol a lakosság növekedése szinte csak a városokban élőkből, közép- és felsőfokú képzettekből áll, a felnevelésük és a vagyonigényük meghaladja az éves jövedelemigény tízszeresét. Ezeknek létre kellene hozni a hatékony nagyvárosi élet feltételeit, az infrastruktúrát és a munkahelyeket. Érdekes módon, még nem találkoztam olyan közgazdasági munkával, ami megmutatta volna, hogy mekkora vagyonigénnyel jár a falusi életformából a milliós nagyvárosokba történő áttelepülés. Ezért aztán arról sincs adat, hogy mekkora vagyonigénnyel jár a lakosság négyötödének városokba történő hatékony áttelepülése.

Ebből következik, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban, ahol az új generáció szinte eleve városlakó, mint ahol azzal kell kezdeni az a felzárkóztatást, hogy városba költöztetik a falusi lakosság négyötödét, azoknak közép- és felsőfokú képzést adnak, és hatékony munkahelyet biztosítanak. De nemcsak a városlakók, hanem a magasan képzettek száma még ennél is gyorsabban növekszik. A termelés növelése érdekében tehát nemcsak a városlakók számát, hanem az egyre magasabb képzettséget is biztosítani kell. Ez elviselhetetlen magas felhalmozási igénnyel jár. Ezért aztán az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat még soha nem volt elviselhető. Kivéve, ha az ország nem belső népszaporulattal, nem a saját munkaerejével iparosít, hanem az átlagánál értékesebb munkaerőt foga be. Ez is csak papíron van így, még nem találkozunk olyan sikerre felzárkózó országgal, amelyikben a lakosság négyötöde a falvakban, kisárutermelésből él, és a hatékony munkaerejét importálja.

A második világháborút elvesztő két nagyhatalom, Japán és Németország ugyan gyorsan gazdasági csodát produkált, de ezek eleve fejlett, magasan urbanizált országok voltak.

A japán csoda külön magyarázatot igényel. Ebben az országban a háború alatt 6-8 millió koreai, tajvani vendégmunkás is dolgozott, akiket a háború után gyorsan hazatelepítettek. Vagyis a tízmilliós háborús ember veszteségük mellett 6-8 millió vendégmunkást is hazatelepítettek. De a nagyon sűrűn lakott országban szinte a falvak lakossága is közel volt a városokhoz, ott ingázóként munkát vállalhatott. Japán nemcsak otthon, de még a gyarmatin is óriási hangsúlyt fektetett az infrastruktúra és az oktatás magas szintjére.

Másrészt a háború után Japánban volt a legmagasabb az évente ledolgozott órák száma, és a legmagasabb a munkások munkavégzési intenzitása. Ehhez járult, hogy a hidegháborúban az Egyesült Államok szinte korlátlan piacot jelentettek a japán tömegáruk számára.

Japán után a két volt gyarmata, Tajvan és Korea déli fele, is élvezhette a japán gazdaságpolitika fenti előnyét. Harminc évvel a Japán Csoda után ez a két gyarmata is felzárkózott nemcsak Japánhoz, de a világgazdaság élvonalába.

Máig nem akadt olyan történész, aki a távol-keleti csodákat Max Weberrel magyarázza.

20, század elején ő írta le, hogy a jelenkor társadalmi alépítményén a szükséges felépítményt csak a protestáns erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Weber csak azt nem tudta, hogy a távol-keleti konfuciánus népek még a reformátusoknál is puritánabbak.

Ez aztán nagyon gyorsan Szingapúrban, majd 1990 óta a Kínai Csodával csak megerősítést nyert. Kína felzárkózását sem lehet megállítani, és ezért 2050-re minden puritán nép, de csak azok a világ társadalmi évvonalában lesz.

Ebből a felismerésből fakadt, hogy 1990-ben, Kína nemcsak a gazdasága piacosítását, de az egyetlen gyermek vállalhatóságát kényszerítette ki.

A nemzeti jövedelem növekedése nem hoz önmagában sikert.

A Nemzetközi Valuta Alap szakértői még nem jutottak el odáig, hogy a nemzeti jövedelem növekedését a népszaporulattal járó követelményekhez kell igazítani.

Az emberiség gazdag és iskolázott ötödében már nincs túlnépesedési nyomás, sőt a létszámot is csak úgy tudják tartani, ha a gyermekvállalást az állam támogatja, és a szegényebb országokból munkaerőt fogadnak be. A puritán európai államokban az urbanizáció eleve magas volt, de a mezőgazdaságban munkát nem találókat kellett a városokba költözetni, és a városok közművesítését, iskolákkal való ellátását kellett megoldani. Az ipar munkaerőigényének nagyrészt a városokban történő munkavállalással, a jobb iskolázással is meg lehet oldani. Gondoljunk arra, hogy a fővárosunk lakossága elsősorban azzal nőtt, hogy a bolygóvárosokat hozzá csatolták, a munkavállalás beutazási feltételeit pedig saját gépkocsival, helyközi vasúttal, buszokkal megoldhatóvá tették. Sokat mondó adat lenne, ha megmutatnák, hogyan változott a munkahely és a lakóhely közti távolság az elmúlt száz év folyamán.

A telekommunikációs eszközök forradalma pedig egyre megoldhatóbbá teszi a lakásból történő munkavégzést.

Az egy lakosra jutó vagyont is növelni kell.

Az emberiség másik puritán ötödében, Kínában 1990-ben megteremtették az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon példátlanul gyors növelésének a feltételeit azzal, hogy piacosították a gazdaságot, és leállították a népesség gyors növekedését. Ennek következtében fajunk történetében példátlan gyorsan növelhetővé vált nemcsak a jövedelem, de a vagyon is. Alig kap hangsúlyt az a tény, hogy a kínai siker feltétele a páratlanul magas felhalmozási ráta volt.

Az emberiség harmadik ötödét a Nyugat latin és ortodox keresztény népei jelentik. Ma már a többségük latin-amerikai országokban él. Ezek eddig ugyan elviselhetetlenül gyorsan szaporodtak a viszonylag alulnépesedett életterükben. A legújabb adatok szerint a túlszaporodásuk már a létszám tartásának közelébe lassult. Ugyanakkor a termőföldben és ásványokban meglévő gazdagságuk is előnyt jelent.

Az Európában élő latin népek ugyan lemaradnak, mert az euró övezetbe lépésük tönkre teszi őket, de a jövőjük mégsem reménytelen. Nem szaporodnak gyorsan, és önállósulva megélhetnek a gazdag puritán államokra támaszkodva.

Európa keleti szláv, nagycsaládos, ortodox keresztény népei nem túlnépesedők, a többségüket jelentő oroszok pedig ásványi kincseikből is megélhetnek. Ehhez nagyban hozzájárulhat az a tény, hogy a felmelegedésnek a legnagyobb haszonélvezője Oroszország lesz. A sarkkör közeli térségei termékenyebbé, az Északi Jeges Tenger pedig hajózhatóbbá válik. Ezen keresztül vezethet majd a Nyugat és a Távol-Kelet közti hajóút.

Az emberiség kétötöde azonban Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és a Szahara alatti Afrikában él, és évente közel 3 százalékkal szaporodik. A század végére ezek 4 milliárd lakosúak lesznek, a jövőjük megjósolhatatlan. Nem puritánok, kulturálisan, nyelvekben rendkívül tagoltak. Ezek a következő évtizedekben további sok tucat államra esnek szét.

Arról, hogy ezt a többlet emberiséget hogyan lehet eltartani, mindenki mélyen hallgat. A Nemzetközi Valuta Alapnak elég volna ezzel a 4 milliárddal foglalkozni, akik a század végére 6 milliárdan lesznek.

Az urbanizáció költségigénye.

Az emberiség mennyiségi gyarapodásnál is nagyobb probléma származik abból, hogy az emberiség lemaradó népei példátlanul nagyvárosokba koncentrálódnak. Már említettem, hogy az őstermelő, meleg éghajlaton élő lakosság vagyonigénye szinte nagyságrenddel kisebb, mintha a milliósnál is nagyobb városokban élőké. Ezzel a történészek sem foglalkoznak, pedig a nagyvárosokban élés ugyan előnyös a társadalom számára, de csak akkor, ha azok a kor színvonalán kiépülve vannak.

Ezt az európai történészeknek kellene a legjobban látni, hova vezetett a legnagyobb európai városok lakosságának a gyors növekedése 1848 és 1917 között.

Már ma is a túlnépesedés okán lemaradó világban százszor annyi ember él 2 milliónál nagyobb rendezetlen, kiépületlen városokban, mint 1789-ben Párizsban. Jelenleg a túlnépesedő Nigéria fővárosának, Lagosnak 20 millió lakosa van, de ennek tizede sem élhet a közművekkel, a belvárosi közlekedéssel, az egészségügyi ellátással. Lagos lakosságát a század közepén 46 millióra becsülik. Ehhez képest, Rió De Janeiro irigylésre méltó, gazdag és rendezett város.

Aki száz évvel előbbre akar látni, azt tárja fel, mi lesz e század végén a 6 milliárd még jobban lemaradó lakosságával.

Két ma még fel sem mérhető lehetőséget látok.

A tengerek megművelhetősége meg kétszerezheti a földünk népesség eltartó képességét. A tengerek farmokkal való hasznosítása, a hidegvérű állatok termelése felmérhetetlen kapacitást jelenthet.

A napenergia hasznosítása. Fajunk eddigi életében csak a hideg ellen tudott védekezni, a napelemek azonban lehetővé fogják tenni a meleg elleni védekezést is, nemcsak az élelem tárolásában és a munkahelyek, de a lakások légkondicionálásában is.

Miért született több fiú, mint lány?

Kopátsy Sándor                 PF                   2017 04 25

Miért született több fiú, mint lány?

A demográfusok azt állítják, hogy az emberi fajra jellemző arány, hogy az újszülöttek között 5 százalékkal több fiú, mint a lány születik. Ezt nehéz cáfolni. Ha elfogadjuk, hogy ez az arány fajunkra jellemző, akkor tudomásul kell venni, hogy fajunk számára ez volt a szelekció során kialakult arány, tehát biológiai szelekció az oka. Én azonban gyanakszom, mert a szülők érdeke, elvárása is érvényesülhetett. Az anyák számára az újszülött fiúk értéke nagyobb volt, annak jobban vigyáztak az életére. Sőt, még az újszülött lányok között is gyakrabban fordult elő, hogy el sem fogadták.

Ezt bizonyítja a jelenkor, amikor már egyre korábbi magzati állapotban felismerhető az újszülött neme. Ezért az egészségügy terén is fejlett távol-keleti országokban a leány magzatok elpusztítása jelentős mértékben növelte a megszült fiuk arányát. Ezekben jellemzővé vált a 10, esetleg még ennél is nagyobb fölénye az újszülött fiuknak. Felerősödött a miatt az aggodalom. Én nem aggódtam, mert a lányokat fel fogja értékelni a hiányuk. Különben is sokkal kevésbé aggódom, ha a gazdag országokból a fiuk a szegényebb országokba mennek felséget keresni, mintha a szegényebb országokból a munkanélküli fiúk a gazdagokba mennek szerencsét próbálni.

Ugyanakkor a lányok születése is egyre több szempontból kívánatossá vált. A szülők a lányaik felnevelését olcsóbbnak és könnyebbnek találják. A lányok előbb segítenek a családi munkamegosztásban, hasonló jövedelem mellett jobban támogatják az öreg, munkaképtelen, szegény szülőket. A házassággal történő új család alapítása fontosabbá teszi a szülőknek a gyermekeiktől elvárható támogatását. Ezt igazolja Dél-Korea tapasztalata. Húsz éve ott volt a legmagasabb az újszülöttek között a fiúk aránya. A magzattól történő megszabadítás okán a lányok száma csökkent. A legújabb felmérések fordulatot mutatnak. Jelenleg a szülők többsége leánynak örülne jobban. Megtapasztalták, hogy lányok nevelése olcsóbb és kevesebb gonddal jár, ugyanakkor több szeretetet, öregkorukban gondoskodást várhatnak a lányaiktól.

Pár éve először találtam nem meglepő adatot arról, hogy az Egyesült Államokban a szingli nők házasságuk előtt aránylag többen vásárolnak házat, lakást, mint a férfiak azonos korosztálya. Ez pedig világossá tette, hogy a szingli nők számára értékesebb nemcsak az azonos, de a még nem sokkal kisebb jövedelem is. A szingli nő olcsóbban megél, mint a szingli férfi.

A legfontosabb érvem mégis az, ha kevesebb lány, mint fiú születik, nagyobb lesz a lányok hiánya, ami növeli az értéküket. A házasságban is a kereslet és kínálat alakítja a nemek értékét.

A fejlett társadalmakban egyre több lány szerez harmadfokú képzettséget, mint fiú. Ebben ugyan az oktatási rendszerek is hibásak, mert jobban igazodnak a lányok szorgalmához, megbízhatóságához, fegyelmezettségéhez, mint a fiúk képességéhez. Sajnos, még nem láttam olyan statisztikát, milyen az azonos iskolákban és tantárgyakban a fiúk és lányok osztályzati eredménye. Azt ugyan tudom, hogy a pedagógusok jobban értékelik a szorgalmat, mint a képességet. Ezzel szemben az életben fordított a sorrend, a képességet fizeti meg jobban a piac. Hetven éve egyre inkább a képességet fizetik meg a legjobban a piac.

De nem elmélkedni kell, hanem tudomásul kell venni, hogy a munkaerő olyan ára szolgálja a társadalmi érdeket, amiben magas a foglalkoztatás rátája, és az etnikai hovatartozástól, iskolázottságtól, életkortól, szakmától függetlenül közel azonos. Ha megnézzük a tényeket, kiderül, hogy minden nem homogén társadalomban rossz a foglalkoztatás egységes szabályozása, mert annak optimuma etnikumtól és képzettségi szinttől nagyon eltérők. Szinte minden vegyes etnikumú társadalomban a foglalkoztatási ráták elsősorban a munkaerő etnikai hovatartozásától függenek. Ezt a legliberálisabb munkaerő piacú Egyesült Államokban láthatjuk a legvilágosabban. A négerek foglalkoztatási rátája a legalacsonyabb. Utána következnek a latinok. A protestánsok már az átlagnál lényegesen jobban vannak foglalkoztatva. A konfuciánus, kelet-ázsiai népeknél szinte nincs is munkanélküliség. Ezzel szemben a társadalom érdeke az volna, hogy a foglalkoztatási ráta legyen egyforma. A tökéletes az volna, hogy a munkaerő értékével inkább egy kissé fordítva arányos lenne. Ezt az indokolja, hogy az etnikumnak minél gyengébb a foglalkoztatási ambíciója, azaz minél hajlamosabb segélyekből élni, annál nagyobb társadalmi kárt okoz a tartós munkanélkülisége.

Ennek klasszikus példája Magyarország. Ezer éven keresztül soknemzetiségű ország voltunk, és a foglalkoztatásunk mindig fordítva arányos volt az etnikumaink munkaerejének az értékével.

A zsidóság körében szinte ismeretlen volt a munkanélküliség. Ezeket a magyar politikai elit a legszívesebben kiirtotta volna.

A szászok és a svábok voltak a másodikak. Nem is szerette őket a közvélemény.

A protestánsok megelőzték a katolikusokat magyar etnikumunkon belül. Mégis a politikai elit többsége katolikus volt. A keresztények között az utolsók az ortodox keresztények voltak. A szláv etnikumok a magyarok mögött következtek.

A románok, és még inkább az ukránok voltak még hátrább.

A század közepére a zsidóság öthatodától és a svábok felétől megszabadultunk. Máig nem akadt magyar történész, aki bemutatta volna, hogy ezer éves történelmünk legnagyobb értékű emberveszteségét a zsidóság nagyobb, és a germán etnikumok kisebb arányának elveszítése okozta. Lényegesen előbbre lennénk, mint ahol most tartunk, ha megmaradt volna fél millióval több zsidónk, és kétszázezerrel több svábunk.

Nők foglalkoztatása

Kopátsy Sándor                 PF                   2017 04 23

Nők foglalkoztatása

Egyik kedvenc témám, mert egyrészt a nők egyenjogúságát fiatal koromtól fogba az egyik legfontosabb társadalmi feladatnak tartom. Azt a tényt, hogy az osztálytársadalmakban a nők sehol nem lettek egyenrangúak, mégsem politikai, hanem objektív okokkal magyarázom. Az osztálytársadalmakban a nőket azért kezelték kisebb értékűeknek, mert egyrészt többet szültek, mind amennyi eltartása a társadalom érdekében kellett volna, másrészt az osztálytársadalmakban fizikai erőre volt szükség.

Azt viszonylag korán felismertem, hogy nemcsak a marxizmus, de a klasszikus közgazdaságtan is figyelmen kívül hagyta az árak alakításában a kereslet-kínálat arányának változását.

Marx figyelmen kívül hagyta, hogy az osztálytársadalmak mindegyikében a munkaerőt azért zsákmányolták ki, mert több és jobb volt, mint amennyire a társadalomnak szüksége volt.

A cikk írója azon az alapon bizonyítja a nők hátrányos helyzetét, hogy nyolc amerikai elektronikai óriáscégben a nők aránya 20-45 százalék között van. Az a tény, hogy egy ágazatban mekkora a nők aránya, önmagában még nem mond semmit. Az ugyan tény, hogy az osztálytársadalmak évezredeiben a háztartásvezetése és a gyerekek nevelése kötötte le a nők munkaerejének nagy többségét, az utolsó ötven évben aztán ezek a munkák is vállalkozások intézmények kezébe kerültek és azok, akik ezt a munkát ellátják foglalkoztatottak lettek.

Először azt kell megállapítani, hogy az adott kultúra, adott szintű társadalmaiban mi volna a foglalkoztatott férfiak és a nők indokolt aránya.

A két nemünk közti foglalkoztatási egyenlőséget ebben a tekintetben az jelentené, hogy a foglalkoztatásban ugyanaz legyen a két nem közti arány, mint amennyi a munkaképes korúak közt van. Ennél azonban munkaviszonynak kell tekinteni azt, hogy a nőknek gyermekvállalás esetén mennyi munkaviszony megszüntetése jár. Vagyis az anyáknak a gyermekük melletti maradását társadalmi érdekből végzett munkának kell tekinteni.

A társadalom érekében a férfiak és a nők kívánatos foglalkoztatási rátája nyilván nem egyforma. A szakmákban és az ágazatokban nyilván nagyon eltérő arányra van szükség. Mérni tehát elég a kívánatos országos átlagot.

Ebben az osztálytársadalmak történetében általános jellemző, hogy a nők foglalkoztatása növekedett. Az első minőségi változást Nyugat-Európában az ipari forradalom hozta, amikor a kiscsaládos feudális társadalmat a gyáriparban történő személyes munkaviszony arányának gyors növekedése váltotta fel. A nők egyre nagyobb aránya segítő családtagból munkavállaló egyén lett.

Általános fordulatot pedig a tudományos és technikai forradalom hozott. A fogamzásgátlás megoldottságának és az iskolázottságnak harmadára csökkent a nők termékenysége, az iskolázottságban pedig a nők felzárkóztak a férfiak átlagához. Ugyanakkor a munkaerővel szemben támasztott fizikai erő szinte eltűnt, átvette a helyét a képesség iskolázottsága. Márpedig a férfiak fizikai ereje a nőkéhez viszonyítva sokkal nagyobb, mint a fizikai erőt nem igénylő képzettségé, munkafegyelemé.

Sajnos nem találtam adatokat arra, hogy az oktatásban, melyik szakmában, mekkora a fiúk és lányok közti különbség. Az ennek alapján történő szelekciót a munkaerő piacára bíznám.

Örömmel veszem tudomásul, hogy az elmúlt ötven évben felgyorsult a nők szerepe a társadalmi munkamegosztásban.

A férfiak és nők foglalkozatási szabályozásában hibásnak tartom az egyenlőséget. Ahogyan minden etnikumnak más foglalkoztatási törvényre van szüksége, igaznak tartom ezt a nemek közt is. Ezzel a problémával akkor találkoztam, amikor politikai divat lett a magán nyugdíjpénztárakra való átállítás.

Ekkor derült ki számomra, hogy a rövidebb várható élettartamú etnikumok esetében igazságtalan az azonos nyugdíjjárulék, mert a cigányok fele annyi évet sem érnek meg nyugdíjasként. Csak rajtuk kerestek a nyugdíjpénztárak. A nők esetében pedig fordított volt a helyzet. Harmadával több évet éltek meg nyugdíjasként.

Megelégednék azzal, ha a nők foglakoztatásában is az erkölcsi elvárások helyett a piacban bíznánk. Elégedjünk meg azzal, amint a foglalkoztatás piacosítása kialakít, és ne akarjuk a foglalkoztatásban is az erkölcsösnek tartottat erővel kikényszeríteni.

A legfontosabb társadalmik feladat a magas foglalkoztatás

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 25

A legfontosabb társadalmik feladat a magas foglalkoztatás

Az ezer éves feladatunk, a Nyugathoz való felzárkózásunk másik nagy hátránya az alacsony foglalkoztatásunk volt. Ennek ellenére erről említést sem tesznek a történészeink. Elsősorban azért hallgatnak, mert az ezer éves történelmünkben csak a bolsevik évtizedekben, vagyis az átkosban, volt magas a foglalkoztatásunk. Ennek köszönhettük, hogy a ránk kényszerített kelet-európai diktatúra ellenére is viszonylag jól teljesíthettünk.

A rendszerváltás legnagyobb bűne, hogy visszavitt bennünket az alacsony foglalkoztatásba.

A munkaviszonyon kívüli foglalkoztatás.

Az ugyan egyértelműen elfogadott tény, hogy a bolsevik táboron belül mi voltunk a legvidámabb barakk, de az alig kap visszhangot, hogy ezt hogyan és mivel értük el. Arról szinte említést sem teszünk, hogy a falusi lakosság fele az iparokban és a szolgáltatásokban munkát kapott. Máig nem valljuk be, hogy a túlnépesedett falvak lakossága érdekében nemcsak a következetes földreform volt történelmi lépés, hanem a felesleges falusi lakosság felének munkahelyet teremtett az erőltetett iparosítás.

A mezőgazdaság kollektivizálása a családon kívüli munkát, havi fizetést adott a nőknek. Érthetetlen módon, még a Nőszövetség vezetőinek sem jutott az eszébe, hogy az erőszakos kollektivizálás hány háztartásbeli nőnek adott bérmunkát. Pedig ez azt jelentette, hogy a paraszt gazdától ugyan elvették a földjét, de az is, és a munkaképes családtagjai is foglalkoztatottak lennének. Azt lehet vitatni, hogy előrelépést jelentett-e, hogy a férfi a kisárutermelőből dolgozó tagja lett egy termelőszövetkezetnek. Az először ugyan csak a szövetkezet nyereségéből osztozkodó tag lett, de ugyanakkor, fokozatosan minden dolgozó családtagja a végzett munkája alapján, a szövetkezetben a nyereségen a végzett munkája alapján osztozkodó tag lett. A családfő ugyan elvesztette kisárutermelő státuszát, de a munkaképes családtagok egymástól független, munkájuk alapján kereső szövetkezeti tagok lettek. Azon lehet vitatkozni, hogy a saját földjén önálló kisárutermelő veszett-e társadalmi státuszából, de az is kétségtelen, hogy az eddig a családfő eltartottai azonban szövetkezeti tagokként a munkájukkal arányos önálló keresők lettek. A családfők úgy érezhették, hogy társadalmi státuszt vesztettek, de a családtagok önálló, a családfőtől független keresők lettek.

Személyesen átéltem, hogy a traktoristává lett lányok milyen büszkén élték meg az első munkájuk után járó saját keresetüket.

Ezt én azért minősítettem társadalmi előrelépésnek, mert előtte már felismertem, mint jelentett, amikor a feleségek havonta megkapták a tejpénzt, vagyis a családon belül önálló pénzt keresők lettek. Ettől kezdve nagyobb rangjuk lett a családban.

Az erőszakkal kollektivizált mezőgazdaságban ezért kezdettől fogva nemcsak az alkalmazott erőszakot láttam, hanem azt is, hogy a jogtalan családtagok ennek során egyenjogú keresőkké váltak. Ezen keresztül a foglalkoztatási statisztikában számba sem vett családtagokból kereső dolgozókká minősültek át.

A szabadidő jövedelemszerzésre használhatósága.

Az állami gazdaságokban a dolgozóknak járó háztáji gazdaságot a szabad időben végzett munkával is keresőké váltak. Az alacsony hatékonysággal működő állami szektorban dolgozók közül egyre többen, a szabadidejében végzett munkájukkal, jövedelemtermelővé váltak.

Ez ismétlődött meg hamar, ahogyan a háztáji sikere után, elindítottuk a saját erővel, családtagokkal, rokonokkal, barátokkal közös házépítést. Ezek a házak felébe sem kerültek, mint az építőiparral, vagy a házgyárakban épített házak. A házépítések hatása pedig jelentősebb volt a tudatra, mint gondoltuk. Csak az vigyáz a házára, lakására, akinek az megdolgozott tulajdona. Ráadásul egy ilyen sajátrezsis házépítés politechnikai képzés is volt.

A 70-es években több falusi kertes ház épült egy millió laksora vetítve, mint bárhol a világon, és ötször több mint a rendszerváltás óta az országban összesen.

Magyarországon is nő a halfogyasztás

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 24

Magyarországon is nő a halfogyasztás

Váratlan örömöt okozott a mai megyei újságunkban az 1970 óta változó halfogyasztás alakulása. Több mint hatvan éve a legjobb barátomat, Burgert Róbertet, kinevezték a Pécsi Állami Gazdaság igazgatójának. Ezt a gazdaságot azért hozták létre, hogy gondoskodjon a város tejellátásáról.

Nekem akkor már volt véleményem a nagyüzem tejtermelés hazai jövőjéről. Tejet termelni háztájiban lehet hasznos szabadidő kihasználás, de nagyüzemben nagy marhaság. Ezt tegyék azok, akinek a fű bőven termet, de a parkokban öntözni kell, mert kiszáradna.

Akkor már az emberiség legnagyobb problémájának azt tartottam, hogyan élelmezzük a gyorsan szaporodó népességet. A biológia nagy tudományos feladatnak a hatékonyabb fehérjetermelés megoldását tartottam. Ráadásul ezt fajunk elsősorban azzal oldotta meg, hogy csak a füvet jól hasznosító, azaz kérőző háziállatokat tartottak a pásztornépek. Ezek adták a hűsfogyasztás többségét. De mivel ezek, különösen a legnagyobb testű szarvasmarhák nagyon lassan szaporodtak, a gyors szelekciójukra nem lehetett építeni.

Akkor már Nyugaton óriási eredményeket értek el a baromfi hús és tojás termelésében. Ezt az állatot ezerszer gyorsabban lehetett szelektálni, tehát egy évtizeden belül óriási eredményeket értek el.

De már akkor is tudtam, hogy a hidegvérű állatok még sokkal szaporábbak, ezért ha megoldják a szelekciójukat, még gyorsabb eredményt érhetnek el. Ráadásul a hal nemcsak nagyon gyorsan szelektálható, hanem a hidegvérű állat sokkal hatékonyabb táplálék hasznosítható is. A hidegvérű állatok nemesítése ugyan a lazac farmokban elindult, de a mezőgazdaság tudósai nem vették komolyan. Megelégedtünk tehát a baromfitenyésztés fellendítésével. Minden fantáziámnál nagyobb eredmény ért el ebben barátom, Burgert Róbert. Nem a mi érdemünk volt az óriási siker, a fejlett Nyugat és Távol-Kelet érte el a sikert, elég volt az eredményeit hazahozni.

75 évvel később, de felismerte a tőkés világ, hogy nemcsak a lazacot lehet olcsón termelni a halfarmokban, hanem minden hidegvérű állatot. Amennyire köztudott volt, hogy a növények és ezért a növényevő állatok tartása hidegben nem lehet elég hatékony, az először rejtve maradt, hogy ez a hidegvérű állatok esetében is így van. Eddig én is csak a közelmúltban jutottam el. A vízben élő állatok fejlődése is gyorsabb a melegebb vízben. Itt tartok most.

Közben a hidegvérű állatok egymás után érik el a mérföldköveket. Tavaly már több tonna halhúst termeltek a halfarmok, mint a szarvasmarhát tartók.

Ugyanakkor a saját országunkban a világon az egyik legalacsonyabb a halfogyasztás, 1980-ban még csak 2.1 kiló volt. Tavaly pedig már 4 kiló. Ennyit ezer év alatt sem növekedett. Ez is nagyon alacsony, mert számos országban tízszer nagyobb.

Pár hónapja pedig az izgat, hogy hévizekkel és éjszakai árammal télen fűteni kellene a halastavainkat. Évek óta az egyiptomi harcsa szorgalmas fogyasztója vagyok. Most közölte velem az egyik halas barátom, hogy az a harcsa azért olcsó, mert a Nílus meleg vizében él. Nálunk is sokkal olcsóbb lenne, ha télen nem csökkenne le a halastavak vize. Vagyis, ha télen éjszakai árammal, hévizekkel fűtenénk a halastavak vizét, fele lenne a növekedési idejük.

Eljött hát az ideje annak, hogy a brojler csibék után haltenyésztők legyünk. Édesvizű halastavak építésére páratan adottságunk a Tisza volt árterülete. Eddig azt hirdettem, hogy Széchenyi azért volt a legnagyobb magyar, mert a tiszai árterületekből búzatermő rónaságot teremtett. Most azzal lehetnénk a haltermelés országa, ha a volt ártereken halfarmokat építenénk. Ehhez is egy Széchenyi István, legalábbis egy Burgert Róbert kellene. Európa legnagyobb édesvizű haltermelője lehetnénk.