Az átlagbér ellenőrzés előnyei

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 04 28

Az átlagbér ellenőrzés előnyei

Magyarországon a bolsevik rendszer a teljes foglalkoztatást, ami ideológiai követelmény, és az erőltetett iparosításból fakadó következmény volt, az átlagbér szabályozással oldotta meg. Az átlagbér ellenőrzésével elvileg nem értek ugyan egyet, de a túlzott gazdaságfejlesztő politikában elkerülhetetlen. Azt csak a rendszerváltás után ismertem fel, hogy a túlzott munkaerőigénynek van pozitív hatása is, amit meg sem említenek sem a közgazdászok, sem a történészek. De Marx is ezen csúszott el, amikor nem vette tudomásul, hogy a munkaerő kizsákmányolása nem abból fakad, hogy a munkaadók tőkés, hanem abból, hogy az osztálytársadalmakban a munkaerő minősége és kínálata meghaladja a keresletét. Ezt a bolsevikok sem vették tudomásul, mégis megváltoztatták, megfordították azzal, hogy erőltették a gazdasági növekedést, és ez általános munkaerőhiányt hozott létre. Ennek pedig az lett a következménye, hogy az állami tulajdont kezelő vállalat is, jövedelme növelése érdekében, egyre jobban emelte a béreket.

Ez ellen az állam először azzal akart védekezni, hogy a dolgozókat államkötvények vásárlására kötelezte. Mivel ez sem mutatkozott elég eredményesen, bevezették a bérek átlagának a kötelező betartását, ami mesterséges keresletet teremtett az alacsony bérű, gyenge minőségű munkaerő kereslete iránt. Az igényes, jó munkaerőt csak az a vállat tudta felvenni, aki ennek a magasabb bérét csak azzal tudta ellensúlyozni, ha növelte a gyenge, olcsóbb bérű munkaerőt is.

Mi belűről ennek a bérszabályozásnak csak a hátrányát láttuk, romlott a munkafegyelem, az átlagnál jobb dogozóknak az értéküknek megfelelő ösztönzése lecsökkent.

A teljes foglalkoztatásnak az lett a következménye, hogy rohamosan terjedtek a veszteséges vállatok, nőtt azoknak a vesztesége, de azokat mégis működésben kellett tartani, hogy ne csökkenjen a termelés, és fennmaradhasson a dogmaként tisztelt teljes foglalkoztatás. A rendszerváltás előtt mintegy 1.5 millió munkás dolgozott veszteséges vállatokban.

Azt azonban nemcsak akkor, de máig sem mutattuk ki, hogy a vállalati vesztességek állami finanszírozása mégis a legjobb megoldás volt. A nem foglalkoztatottakat a rendészet kénytelen volt kártékony, másodrangú állampolgárokként kezel. Ezeket kártékony személyeknek kezelte a rendszer, ezt a helyzetük három szavának rövidítésével, rendszeres munkakerülőknek nevezték.

Egyikünkben sem tudatosult, hogy a munkaerőhiány az erőltetett gazdasági növekedés szükséges velejárója volt. Azt azonban egyikünk sem értette meg, hogy a teljes foglalkoztatást csak erőltetett, az állam által támogatott veszteséges vállaltok működtetése teszi lehetővé. Ezt csak a liberális rendszerváltás tette világossá. A rendszerváltás egyik elsődleges célja a veszteséges vállaltoktól való megszabadulás volt. Ennek megvalósulása azonban azt jelentette, hogy a vállalati veszteségek költségvetési támogatása megszűnt, de a költségvetési bevételek sokkal nagyobb összege kiesett, mert a veszteséges vállatok támogatása ugyan megszűnt, de a veszteséges vállatokban fizetett összegek sokkal nagyobbak voltak.

Kiestek azok az állami bevételek, amiket a veszteséges vállatok, mint bérjárulékot, vámot befizettek.

Nagyobb veszteséget okozott a másfél millió munkás segélyezése.

Még nagyobb veszteséget jelentett a vesztesége vállatok vagyonvesztése.

Ezekről máig nem készült felmérés.

A leépített munkaerő nagy többségének elveszett a szaktudása is, a bányászok és a kohászok szakmai tudásának csak addig volt értéke, amíg volt bányászat és kohászat.

A legnagyobb veszteség azonban erkölcsi volt. Megszűnt a kisemberek vagyonának biztonsága. Ezt fényesen jelzi a hobby kertek felszámolódása, ez nemcsak a szabadidőben termelt élelmet zsugorította a tört részére, hanem a sikerélményeket is.

A nehezen viselhető magas foglalkoztatás után a másik parton.

Jelenleg az ország számára nincs fontosabb feladat a foglalkoztatás növelésénél. A magasabb foglalkoztatás azonban csak akkor oldható meg, ha a foglalkoztatási feltételeit megkönnyítjük. Ennek egyik korlátozandó módja a kötött idejű munkavállalás lehetősége.

Minden etnikumnak, minden képzettségi szinten

Nemzetközi tapasztalat, hogy minden etnikumnak, minden képzettségi szinten más a munkaerkölcse. Ebből fakadóan minden etnikum foglalkoztatását csak akkor lehet a társadalmi érdek szintjén tartani, ha a foglalkoztatási feltételeket minden etnikum, minden szintjén olyan más módon kell megoldani.

Az etnikumok eltérő foglalkoztatása.

Ezt olyan módon kell megoldani, hogy az eltérő etnikumok foglalkoztatási rátája között ne legyenek nagy különbségek. Márpedig ezt sehol nem valósítják meg, ezért aztán minden vegyes etnikumú országban az eltérő etnikumok foglalkoztatási rátájában nagy eltérések alakulnak ki. Az Egyesült Államokban a leginkább jellemző, hogy a lakossága nagy többsége négy etnikum között oszlik meg. Ott nagyon kicsi az indián őslakosság aránya, erről nincsenek is adatok.

A négy nagy etnikumok foglalkoztatási rátáinak a sorrendje.

A távol-keleti etnikumnak a legmagasabb foglalkoztatási ráta, de ez viszonylag kis hányadú távol-keleti, mandarin kultúrájú. Köztük tartós munkanélküliség szinte nincsen. De iskolázottságban, tehát tudásvagyonban az élen állnak.

A puritán nyugat-európai népek foglalkoztatása jelentősen az átlag felett van. Vagyonban és iskolázottságban is a második helyen állnak. Mivel az ország jogrendszere is a protestáns erkölcshöz szabott, a foglalkoztatás szabályai is ehhez igazodnak.

A latinok már az átlag alatt vannak. Ez jellemzi őket a vagyonukban és az iskolázottságukban is.

A negyedik, az utolsó helyen a négerek vannak. Köztük nemcsak a munkanélküliek, de szegények, az alacsonyan iskolázottak és a börtönlakók is aránytalanul sokan vannak.

Ezek után érthető, ha az azonos munkavállalási szabályok csak az etnikailag homogén lakosságú államban jelenthetnek hatékony megoldást.

A másik három óceánokon túli angolszász ország egy laksora jutó teljesítménye azért előzi meg az Egyesült Államokat, mert azokban kevesebb fekete és spanyol van.

A társadalmak első érdeke a magas foglalkoztatás csak ott valósítható meg, ahol homogén a társadalom, mivel az egységes foglalkoztatási szabályok csak ott teszi lehetővé a hatékony foglalkoztatást, ahol a társadalom homogén, és ahhoz igazodnak a foglalkoztatás feltételei. A több etnikumú társadalomban csak az eltérő, az etnikumokhoz igazodó jogi felépítmények lehetnek hatékonyak.

A Trianon előtti Magyarországon azért nem lehetett hatékony a foglalkoztatás, mert a lakosság fele nagyon eltérő kultúrájú volt. Voltak az államhatalmat alkotó magyarságnál fejlettebb, puritánabb, iskolázottabb etnikum, a zsidó és a germán, vagyis a szászok és a svábok. Háromszor annyian voltak a magyaroknál is elmaradottabbak, de a szomszédjainkhoz rokonabbak a szlovákok, a románok és a szerbek, valamint az erdélyi románok.

A magyar történészeknek azzal kellene kezdeni, hogy a történelmi államunk azért volt a Nyugathoz felzárkózásra képtelen, mert erre a lakosságának négyötöde kulturálisan éretlen volt rá. Néhányan a legjobbak közözz, Bethlen Gábor, és Móricz Zsigmond, reménykedtek abban, hogy legalább az ország keleti negyede, Erdély lehet egy Svájchoz hasonló soknyelvű és vallású ország. Ők sem ismerték fel, hogy a több nyelv és a több vallás összefér, ha azonos a kultúra, de csak ekkor. Erdélyben azonban elérő kultúráknak kellett volna harmonikusan együtt élni. Azt azonban, tudtommal, nem ismerte fel senki, hogy a több kultúra csak ott fér meg, ahol egyiknek sincs történelmi gyökere. A Kárpát Medencében azonban minden nép úgy érezheti, hogy itt legalább annyi gyökere van, mint akik uralkodnak felette.

Ezért tartozok a nagyon ritka magyar közé, aki a népe boldogulását csak akkora országban tartja reálisnak, amiben a nagy többség magyar. Ebben a tekintetben Trianon ugyan túlzás volt, ha az indokoltsághoz sokkal közelebb, mint az egész Kárpát Medence feletti országlásunk. Az utóbbi megoldhatatlan feladatot jelentett, a jelenlegei pedig legalább megoldhatót.

Minden nép számára az a legjobb megoldás, ha csak akkora, amiben szinte nemzeti állam lehet.

Ezért tartom Európa története legnagyobb bűnének, hogy az Európai Unió 28 ország politikai egységbe foglalását kényszeríti.

Franciaországot is romba dönti a Németországra szabott euró

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 04 26

Franciaországot is romba dönti a Németországra szabott euró

Az Európai Uniót francia politikusok találták ki, majd Adenauer, és de Gaulle valósította meg. A két letűnt európai nagyhatalom nem tudta megemészteni, hogy nemcsak az Egyesült Államokból lett a történelemben először minden kultúra fölé magasan emelkedő szuperhatalom, de még az erejét meghaladó mértékben fegyverkező Szovjetunióval szemben is másodrendű ellenfelekké süllyedtek. A hidegháború olyan világpolitikai helyzetet teremtett, amiben minden téren egyetlen szuperhatalom lett az Egyesült Államok, és minden korábbi nagyhatalom a Szovjetunió katonai ereje ellen csak ennek csak a csatlósa lehetett.

Ebben a szorult helyzetben Adenauer felismerte, hogy csak a szinte egész nem kommunista európai országai egyesülve lehet súlyuk. Ezt az európai közö9sséget azonban csak Franciaországgal közös vezetés alatt lehet megvalósítani. Ezt a hasonló helyzetben lévő francia elnök, De Gaulle is felismerte, és a két örök ellenség egymás nyakába borult. 1967-ben Rómában az első hat tagja megalakította az EU-t.

Azt ugyan nem lehet bizonyítani, hogy Adenauer mennyire mérte fel, hogy Németország és Franciaország nem lehetnek örök barátok, hogy nem véletlenül voltak mindig örök ellenségek. Azt még kevésbé, hogy az akkor demokratikus európai országok is két nagyon eltérő kultúrához tartoztak. A germánok, az angolszászok és a skandinávok keményen puritánok, a latinok pedig nagyon nem puritánok voltak.

Franciaország érdeke kettős volt. Egyrészt, hogy ne egyedüli latin országként legyen a puritán többséggel szemben, másrészt a mezőgazdaság támogatása megkülönböztetett támogatást kapjon. Európában a francia mezőgazdaságnak voltak a legjobb adottságai. Azt, hogy Európa a jelenkor, és még kevésbé a jövő világgazdaságában akkor sem szerezhet fölényt, ha ennek érdekében más kontinenseknél aránytalanul nagyobb támogatást élvez. Arról kevés az elképzelésem, hogy a szén és az acélipar tervezett uniójában miért volt fontos Olaszország részvétele. Az viszont tény, hogy Franciaország érdeke volt, hogy a puritán többséggel szemben egy másik latin ország is legyen mellette. Franciaország a mediterrán országok tagságát támogatta. Németország pedig bárkit, aki nem mediterrán tagok is minél többen legyenek. Ezt a tagfelvételi buzgalmat lehetővé tette, hogy 1990-ben szétesett a Szovjetunió, és a volt csatlósok alig várták, hogy az EU tagjai lehessenek.

Hatvan élv alatt így jutottak el a 28 tagországig, illetve az első tag kilépéséig.

Nagy Britanniát ugyan nem lehetett kihagyni abból az európai közösségből, amiben már ortodox keresztény államokat is felvettek. Ugyanakkor azt is nehezen viselték el, hogy Nagy Britannia megkülönböztetett kapcsolatot tart fenn a volt gyarmataival. Ezért aztán nem is véletlen, hogy ez az ország lépett ki először az EU-ból. Ezzel zavartalanabbá vált, hogy az EU tagállamainak a sorsát Németország és Franciaország zavartalanul a saját igényének megfelelően alakítsa. Így fordulhatott elő, hogy az EU tagállamainak többsége számára közös valutát teremtettek. Méghozzá úgy, hogy a közös valuta, az euró az erős puritán erkölcsű tagok számára leértékelt, a gyenge és nem puritánok számára felértékelt legyen.

Ennek aztán az lett a következménye, hogy a puritán népek külkereskedelme egyre pozitívebb, a latin népeké pedig egyre negatívabb lett. Az előbbiek gazdagodtak, az utóbbiak eladósodtak. Az euró övezet ráadásul olyan csapda, amiből a kárvallottak ki sem léphetnek.

Az, hogy Franciaország is latin ország, amiben a lakosság viselkedése nem puritán, és ezért számára a németekkel közös valuta veremnek bizonyul, először a vasárnapi választáson vált nyilvánossá. Az ottani elnökválasztási törvény kétfordulós. Az első fordulóból csak a két legsikeresebb párt mehet tovább. Márpedig az első kettő közé a két történelmi párt egyike sem került. A társadalmi válságot azonban az jelzi, hogy a második párt egy szélsőjobb lett. A második fordulón ugyan esélytelen, mert minden másik párt támogatói ellene fognak szavazni.

Várhatóan a szocialista pártól elszakadt Macron lesz a francia elnök, de Franciaország mégsem lesz még egyszer német gyarmat.

Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Németország számra leértékelt euró Franciaország számára felértékelt, ezért hosszú távon elviselhetetlen marad. Hatvan év után megindult az Adenauer és De Gaulle által létrehozott EU szétesése, amint a Németországot gyorsan gazdagító euró övezet, vagyis közös valuta tett leginkább nyilvánvalóvá. 

A tőke is szereti a magas foglalkoztatást

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 04 30

A tőke is szereti a magas foglalkoztatást

Néhány napja figyelmeztettem azokat, aki Törökországban a demokráciát siratták. Most egy kicsit utána néztem.

Erdogan egyre keményedő, végül keménnyé vált hatalma lényegében a gazdaságtörténelem talán legnagyobb sikerét hozta. 2003 óta 900 százalékkal emelkedtek az Isztambuli Tőzsdén az árak. A bankárok által kitalált négyek, a BRIK, Brazília, Oroszország, India és Kína mellé tíz éve lelkesen ötödiknek odaszámították Törökországot is. Én csak azért nem értettem ezzel egyet, mert elvem szerint, a siker elengedhetetlen két feltétele, a lakosság puritanizmusa és a népesség lassú változása. Ennek a négy feltételnek csak Kína fel meg. India és Brazília túlszaporodó, Oroszország pedig ellenpólusa a puritánságnak.

Az elmúlt tizenöt évben csak Kínában volt a Törökországéhoz hasonló tőzsdei siker. Kínában marxista politikai diktatúra van, Törökországban pedig fokozatosan az Oszmán Birodalom szultánihoz hasonló hatalmat szerzett Erdogan.

A két háború közti diktatúrák tőzsdei sikere is példátlan volt.

Mussolini 1922-ben vette át a hatalmat, és a következő 15 évben 29 százalékkal nőttek a részvényárak, és 18 százalékkal az állampapírok kamata.

Hitler hatalomra jutása hat év alatt 14 százalékos részvényár emelkedést okozott.

Mindkét esetben a siker oka ugyan nem a diktátorság, hanem a fegyverkezéssel teremtett foglalkoztatás volt. Azt kellene tudomásul venni, hogy nemcsak a dolgozókat, de a tőkéseket is jobban érdekli a magas foglalkoztatás, mint a demokrácia.

A fasizmusok nem azért buktak meg, mert antidemokraták voltak, hanem azért, mert a náluk erősebb demokráciák ellen imperialista háborúkba kezdtek.

A két háború között egyetlen foglalkoztatást biztosító demokrácia az Egyesült Államok volt, ahol Roosevelt példátlan közmunkákkal foglalkoztatott.

A második világháborút követő negyven évben a demokráciák voltak a sikeresek. Ennek okát azonban még senki nem fogalmazta meg. A háborút követő újjáépítéssel párhuzamosan a tőkés osztálytársadalmak átalakultak össznépi demokráciákká, Általános és titkos lett a választás. Az állami bevételek nagy többségét oktatásra, egészségvédelemre, öregek ellátására és a tudomány támogatására fordítja az állam.

Talán ennél is fontosabb változást hozott a fogamzásgátlás. A gyermekvállalás a szülők előzetes akaratától függővé vált. Kiderült, hogy ahol az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt, az iskolázottság pedig a 12 évet, a szülők még a létszám tartásához szükséges gyermeket sem vállalnak. Ezért a fejlett államokban elengedhetetlenné vált a gyermekvállalás támogatása, az ingyenek oktatás biztosítása, és az egy laksora jutó vagyon szinten tartása.

Ezzel lehetővé vált az egy lakosra jutó fizikai és a szellemi vagyon szinten tartása, sőt gyarapítása is. 1990-ben már a Nyugaton minden puritán ország, a Távol-Keleten pedig azok, akik a hidegháborúban a demokráciák oldalán állt, gazdaggá és képzetté vált. Ezzel mintegy 1.5 milliárd ember élt olyan társadalmakban, amelyek egyre jobban megelőzték a többi kultúra társadalmait.

1990 azért kiemelt év az emberiség történelemben, mert ekkor a még szegény, de puritán Kína kommunista diktatúrája is piacosította a gazdaságát, és erőszakkal korlátozta a gyermekvállalását, megszűntette a túlnépesedését. Ezzel nemcsak egy másik 1.5 milliárd ember példátlan fejődése vette kezdetét.

Jelenleg az várható, hogy 2050-ben 9 milliárd ember él a földön, de ezek harmada korábban elképzelhetetlen jómódban élhet. Ez a reális jövő azonban még nem tudatosult. Pedig a mintegy ezek 3 milliárd ember éhet olyan jó módban, lehet olyan iskolázott, amit a 20. század küszöbén elképzelni sem tudunk. Ezek egyik fele a demokráciák útján járva, a másik fele azonban marxista politikai diktatúrájának köszönhetően ért el oda.

Győzhet a nádcukor

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 30

Győzhet a nádcukor

Eleve az EU egyik súlyos hibájának tartottam az indokoltnál sokszorta nagyobb agrártámogatását. Ebben is kiemelt ostobaságnak tekintettem a tej és a cukor magas dotációját. Tettem ezt annak ellenére, hogy az átlagnál sokkal több tejterméket és cukrot fogyasztok. Ráadásul szakmám jelentős részében a mezőgazdaság társadalmi és technikai korszerűsítésén munkálkodtam. Ma is azt tartom, hogy országunk mezőgazdasági potenciálja óriási adottság, amivel élni kellene. Olyan ostoba mégsem vagyok, hogy a mezőgazdaságban gyapotot, rizst, cukrot és tejet termeljünk.

A bolsevik megszállás azzal kezdődött, hogy termeljünk gumipitypangot, gyapotot. Tanácsát Rákosi csapata olyan hévvel kezdte, hogy 1951-ben már százezer hektáron termeltünk gyapotot. Ekkor már az Országos Tervhivatalban mezőgazdasági vonalon dolgoztam. 1952-ben írtam egy feljegyzést, hogyha kukoricát termelnénk a gumipitypang és a gyapot helyett, akkor a termés áráért a Rotterdami Tőzsdén hússzor annyi nyersgumit, vagy tízszer annyi gyapotot vásárolhatnánk, mint amennyit most termelünk. A feljegyzést elnökünk elküldte a legilletékesebbnek, Gerő Ernőnek. Aki másnap válaszolt: Ha ez valóban így van, állítsák le. Le is állítottuk.

Nem ekkora ostobaságnak tartottam az EU óriási támogatását a tej és a cukor termelés érdekében.

A nagyüzemi tejtermelésről, illetve a szarvasmarhatartásról azt írtam: Ezzel csak ott szabad folytatni, ahol nem kell a parkokban önözni a gyepet, mert kiszáradna. Meg is lepődtem, amikor a legjobb barátomat, Burgert-Róbertet nevezték ki a Pécsi Állami Gazdaság igazgatójának azzal, hogy elsődleges feladata Pécs lakosságának tejjel történő ellátása. Arról győztem meg, hogy a tej helyett baromfit és tojást termeljen. Hozzá tettem, hogy én halastavakkal próbálkoznák. Pedig akkor még csak azt tudtam, hogy az állatok tenyésztési eredménye a szaporaságukkal, vagyis a szelekció sebességével arányos. Aztán Bábolnánk nem a barommal, hanem a baromfival csodát is csinált.

A cukorrépa termelés pedig nemcsak a bolsevik politikusoknak, hanem a gazdatiszteknek is kedves volt. Arról pedig azt tartom, hogy olcsó cukrot csak a trópusokhoz közel, öntözött cukornáddal lehet termelni. A répacukrot Európa Napóleonnak köszönhetjük, aki a répa cukrával akarta helyettesíteni az olcsó nádcukrot. Az agrárszakma meg is fogadta a tanácsait, és sorra épültek Európában a cukorgyárak.

Az Európai Uniónak is kedvence volt, mind a tej, mind a cukor, ezért aztán mindkettő állami támogatást élvezett. Napóleonnak inkább megbocsátottam, mint a brüsszeli bürokratáknak. Mégis hatvan évig kellett várni, amíg tavaly elkezdték mérsékelni a tej támogatását, az idén pedig folytatják a répacukor termelésének mérséklését.

A magyar mezőgazdaság politika viszonylag jól reagált a jelen követelményeire, felszámolta a cukorgyárakat és csökkentette a tejtermelést. Felismerte, hogy a nádcukor felébe sem kerül, mint a répacukor, tejet pedig csak ott érdemes termelni, ahol nem kell a füvet locsolni, mert kiszáradna és évente legalább tíz hónapot lehet legeltetni. Az olcsó cukorhoz sok napfény, az olcsó tejhez enyhe, párás éghajlatra van szükség.

A legjobb hetilapban is vannak félrevezető statisztikák

Kopátsy Sándor                 PP                   2017 04 12

A legjobb hetilapban is vannak félrevezető statisztikák

A The Economist múlt heti számában EU és Japán adatokat vetnek össze 1997-2017 közötti időszakról. Két fontos adatjuk félrevezethető.

Hogyan nőtt az országok nemzeti jövedelme az első és a második tíz évben. Ez így az országokra vetítve is érdekes, de sokkal reálisabb képet adna, ha az egy lakosra vetítve közölnék, hiszen Japán lakossága csökken, éppen azért ott ez a mutató, mint az EU 28 országa esetében. 1997-2016 között azonos növekedést ért el mindkét fél, de Japánban az egy főre jutó jövedelem gyorsabban a vagyon pedig a világon leggyorsabban nőtt. Ez azért, mert ott csökken a leggyorsabban a lakosság, és ott a legmagasabb a vagyon. Az, hogy az egy főre jutó vagyont szinte soha nem mutatják, bosszant, mert nekem hetven éve a kultúrák közti különbség legjobb mutatja. még sehol nem olvastam, hogy a konfuciánus népek vagyona, a szellemi vagyon figyelembe vétele nélkül is, ötszörös. A Nyugat puritán népinél, négyszeres, a latinoknál háromszoros, a feketéknél egyszeres. Márpedig a vagyon viszonylagos nagyágával arányos a társadalom jövedelemképző képessége.

A legnagyobb torzítás mégis abból származik, hogy a vagyonból hiányzik, a szellemi vagyon. Pedig Japán az egyik legjobb oktatási rendszerű és a legiskolázottabb lakosságú ország.

A másik még félrevezetőbb, ostobább mutatója az államadósságnak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya. Ez hozza mindig a szakirodalom, most a The Economist is. Ez a mutató Japán esetében a legnagyobb, de ennek ellenére a külső adósságteher kamata a világon ebben az országban a legkisebb. Japán államadóságán belül a nagyon alacsony kamatozású belső adósága, ami nagyobb az összesnél, és ezzel szemben áll az ország aránylag a legnagyobb dollártartalék. Vagyis a japán államadóság kifelé nem sok, hanem negatív!

Japánról azt állítja a pénzügyi statisztika, hogy nagyon eladósodott, de nem teszi hozzá, hogy a hitelezői csak a saját lakossága. Vagyis, ha eltekintünk az adóparadicsomi városállamoktól, Japán a kifelé legkevésbé eladósodott ország.

Tehát Japán befelé a világon a legnagyobb megtakarított vagyonnal, és kifelé a legkisebb követeléssel rendelkező jelentős nagyságú ország. Ezzel szemben a közvéleménnyel azt hitetik el, hogy a legjobban eladósodott. 

2017-ben várhatóan 3.5 százalékkal nő a világgazdaság

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 05 01

2017-ben várhatóan 3.5 százalékkal nő a világgazdaság

A napokban jelent meg a Nemzetközi Valuta Alap becslése az ez évi nemzeti jövedelem várható 3.5 százalékos növekedéséről. Öt éve minden előrebecslés ennyi, vagy néhány tizeddel nagyobb volt. Tehát nem tévedtek volna, ha a hasukra ütnek, és ennyit mondanak. De ezzel sem mondanának semmit.

Magát azt a tényt, hogy nem az egy lakosra jutó várható jövedelem és vagyon változását mondják, hanem csak a nemzeti jövedelem nagyságának a változását, kár e szám közlése is. Mivel a létszámunk évente még mindig mintegy 1 százalékkal, 75 millióval nő, az egy lakosra jutó jövedelem 2.5 százalékkal nő. De ez sem mond sokat, ha nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy nemcsak a többlet jövedelemre, de az egy lakosra jutó vagyon növekedésére is szükség volna. Ez a vagyonigény azonban nagyon széles sávban tér el. Nemcsak a gyűjtögetőknek, de még a lakhelyükön maradó őstermelőknek is alig nagyobb a vagyonigényük, mint az egy éves jövedelmük. Ezzel szemben a nagy városokba költözőknek az ottani életformához 4-6-szor nagyobb fizikai vagyonra is igényre lenne.

A fejlett társadalmakban, ahol a lakosság növekedése szinte csak a városokban élőkből, közép- és felsőfokú képzettekből áll, a felnevelésük és a vagyonigényük meghaladja az éves jövedelemigény tízszeresét. Ezeknek létre kellene hozni a hatékony nagyvárosi élet feltételeit, az infrastruktúrát és a munkahelyeket. Érdekes módon, még nem találkoztam olyan közgazdasági munkával, ami megmutatta volna, hogy mekkora vagyonigénnyel jár a falusi életformából a milliós nagyvárosokba történő áttelepülés. Ezért aztán arról sincs adat, hogy mekkora vagyonigénnyel jár a lakosság négyötödének városokba történő hatékony áttelepülése.

Ebből következik, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban, ahol az új generáció szinte eleve városlakó, mint ahol azzal kell kezdeni az a felzárkóztatást, hogy városba költöztetik a falusi lakosság négyötödét, azoknak közép- és felsőfokú képzést adnak, és hatékony munkahelyet biztosítanak. De nemcsak a városlakók, hanem a magasan képzettek száma még ennél is gyorsabban növekszik. A termelés növelése érdekében tehát nemcsak a városlakók számát, hanem az egyre magasabb képzettséget is biztosítani kell. Ez elviselhetetlen magas felhalmozási igénnyel jár. Ezért aztán az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat még soha nem volt elviselhető. Kivéve, ha az ország nem belső népszaporulattal, nem a saját munkaerejével iparosít, hanem az átlagánál értékesebb munkaerőt foga be. Ez is csak papíron van így, még nem találkozunk olyan sikerre felzárkózó országgal, amelyikben a lakosság négyötöde a falvakban, kisárutermelésből él, és a hatékony munkaerejét importálja.

A második világháborút elvesztő két nagyhatalom, Japán és Németország ugyan gyorsan gazdasági csodát produkált, de ezek eleve fejlett, magasan urbanizált országok voltak.

A japán csoda külön magyarázatot igényel. Ebben az országban a háború alatt 6-8 millió koreai, tajvani vendégmunkás is dolgozott, akiket a háború után gyorsan hazatelepítettek. Vagyis a tízmilliós háborús ember veszteségük mellett 6-8 millió vendégmunkást is hazatelepítettek. De a nagyon sűrűn lakott országban szinte a falvak lakossága is közel volt a városokhoz, ott ingázóként munkát vállalhatott. Japán nemcsak otthon, de még a gyarmatin is óriási hangsúlyt fektetett az infrastruktúra és az oktatás magas szintjére.

Másrészt a háború után Japánban volt a legmagasabb az évente ledolgozott órák száma, és a legmagasabb a munkások munkavégzési intenzitása. Ehhez járult, hogy a hidegháborúban az Egyesült Államok szinte korlátlan piacot jelentettek a japán tömegáruk számára.

Japán után a két volt gyarmata, Tajvan és Korea déli fele, is élvezhette a japán gazdaságpolitika fenti előnyét. Harminc évvel a Japán Csoda után ez a két gyarmata is felzárkózott nemcsak Japánhoz, de a világgazdaság élvonalába.

Máig nem akadt olyan történész, aki a távol-keleti csodákat Max Weberrel magyarázza.

20, század elején ő írta le, hogy a jelenkor társadalmi alépítményén a szükséges felépítményt csak a protestáns erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Weber csak azt nem tudta, hogy a távol-keleti konfuciánus népek még a reformátusoknál is puritánabbak.

Ez aztán nagyon gyorsan Szingapúrban, majd 1990 óta a Kínai Csodával csak megerősítést nyert. Kína felzárkózását sem lehet megállítani, és ezért 2050-re minden puritán nép, de csak azok a világ társadalmi évvonalában lesz.

Ebből a felismerésből fakadt, hogy 1990-ben, Kína nemcsak a gazdasága piacosítását, de az egyetlen gyermek vállalhatóságát kényszerítette ki.

A nemzeti jövedelem növekedése nem hoz önmagában sikert.

A Nemzetközi Valuta Alap szakértői még nem jutottak el odáig, hogy a nemzeti jövedelem növekedését a népszaporulattal járó követelményekhez kell igazítani.

Az emberiség gazdag és iskolázott ötödében már nincs túlnépesedési nyomás, sőt a létszámot is csak úgy tudják tartani, ha a gyermekvállalást az állam támogatja, és a szegényebb országokból munkaerőt fogadnak be. A puritán európai államokban az urbanizáció eleve magas volt, de a mezőgazdaságban munkát nem találókat kellett a városokba költözetni, és a városok közművesítését, iskolákkal való ellátását kellett megoldani. Az ipar munkaerőigényének nagyrészt a városokban történő munkavállalással, a jobb iskolázással is meg lehet oldani. Gondoljunk arra, hogy a fővárosunk lakossága elsősorban azzal nőtt, hogy a bolygóvárosokat hozzá csatolták, a munkavállalás beutazási feltételeit pedig saját gépkocsival, helyközi vasúttal, buszokkal megoldhatóvá tették. Sokat mondó adat lenne, ha megmutatnák, hogyan változott a munkahely és a lakóhely közti távolság az elmúlt száz év folyamán.

A telekommunikációs eszközök forradalma pedig egyre megoldhatóbbá teszi a lakásból történő munkavégzést.

Az egy lakosra jutó vagyont is növelni kell.

Az emberiség másik puritán ötödében, Kínában 1990-ben megteremtették az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon példátlanul gyors növelésének a feltételeit azzal, hogy piacosították a gazdaságot, és leállították a népesség gyors növekedését. Ennek következtében fajunk történetében példátlan gyorsan növelhetővé vált nemcsak a jövedelem, de a vagyon is. Alig kap hangsúlyt az a tény, hogy a kínai siker feltétele a páratlanul magas felhalmozási ráta volt.

Az emberiség harmadik ötödét a Nyugat latin és ortodox keresztény népei jelentik. Ma már a többségük latin-amerikai országokban él. Ezek eddig ugyan elviselhetetlenül gyorsan szaporodtak a viszonylag alulnépesedett életterükben. A legújabb adatok szerint a túlszaporodásuk már a létszám tartásának közelébe lassult. Ugyanakkor a termőföldben és ásványokban meglévő gazdagságuk is előnyt jelent.

Az Európában élő latin népek ugyan lemaradnak, mert az euró övezetbe lépésük tönkre teszi őket, de a jövőjük mégsem reménytelen. Nem szaporodnak gyorsan, és önállósulva megélhetnek a gazdag puritán államokra támaszkodva.

Európa keleti szláv, nagycsaládos, ortodox keresztény népei nem túlnépesedők, a többségüket jelentő oroszok pedig ásványi kincseikből is megélhetnek. Ehhez nagyban hozzájárulhat az a tény, hogy a felmelegedésnek a legnagyobb haszonélvezője Oroszország lesz. A sarkkör közeli térségei termékenyebbé, az Északi Jeges Tenger pedig hajózhatóbbá válik. Ezen keresztül vezethet majd a Nyugat és a Távol-Kelet közti hajóút.

Az emberiség kétötöde azonban Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és a Szahara alatti Afrikában él, és évente közel 3 százalékkal szaporodik. A század végére ezek 4 milliárd lakosúak lesznek, a jövőjük megjósolhatatlan. Nem puritánok, kulturálisan, nyelvekben rendkívül tagoltak. Ezek a következő évtizedekben további sok tucat államra esnek szét.

Arról, hogy ezt a többlet emberiséget hogyan lehet eltartani, mindenki mélyen hallgat. A Nemzetközi Valuta Alapnak elég volna ezzel a 4 milliárddal foglalkozni, akik a század végére 6 milliárdan lesznek.

Az urbanizáció költségigénye.

Az emberiség mennyiségi gyarapodásnál is nagyobb probléma származik abból, hogy az emberiség lemaradó népei példátlanul nagyvárosokba koncentrálódnak. Már említettem, hogy az őstermelő, meleg éghajlaton élő lakosság vagyonigénye szinte nagyságrenddel kisebb, mintha a milliósnál is nagyobb városokban élőké. Ezzel a történészek sem foglalkoznak, pedig a nagyvárosokban élés ugyan előnyös a társadalom számára, de csak akkor, ha azok a kor színvonalán kiépülve vannak.

Ezt az európai történészeknek kellene a legjobban látni, hova vezetett a legnagyobb európai városok lakosságának a gyors növekedése 1848 és 1917 között.

Már ma is a túlnépesedés okán lemaradó világban százszor annyi ember él 2 milliónál nagyobb rendezetlen, kiépületlen városokban, mint 1789-ben Párizsban. Jelenleg a túlnépesedő Nigéria fővárosának, Lagosnak 20 millió lakosa van, de ennek tizede sem élhet a közművekkel, a belvárosi közlekedéssel, az egészségügyi ellátással. Lagos lakosságát a század közepén 46 millióra becsülik. Ehhez képest, Rió De Janeiro irigylésre méltó, gazdag és rendezett város.

Aki száz évvel előbbre akar látni, azt tárja fel, mi lesz e század végén a 6 milliárd még jobban lemaradó lakosságával.

Két ma még fel sem mérhető lehetőséget látok.

A tengerek megművelhetősége meg kétszerezheti a földünk népesség eltartó képességét. A tengerek farmokkal való hasznosítása, a hidegvérű állatok termelése felmérhetetlen kapacitást jelenthet.

A napenergia hasznosítása. Fajunk eddigi életében csak a hideg ellen tudott védekezni, a napelemek azonban lehetővé fogják tenni a meleg elleni védekezést is, nemcsak az élelem tárolásában és a munkahelyek, de a lakások légkondicionálásában is.

Miért született több fiú, mint lány?

Kopátsy Sándor                 PF                   2017 04 25

Miért született több fiú, mint lány?

A demográfusok azt állítják, hogy az emberi fajra jellemző arány, hogy az újszülöttek között 5 százalékkal több fiú, mint a lány születik. Ezt nehéz cáfolni. Ha elfogadjuk, hogy ez az arány fajunkra jellemző, akkor tudomásul kell venni, hogy fajunk számára ez volt a szelekció során kialakult arány, tehát biológiai szelekció az oka. Én azonban gyanakszom, mert a szülők érdeke, elvárása is érvényesülhetett. Az anyák számára az újszülött fiúk értéke nagyobb volt, annak jobban vigyáztak az életére. Sőt, még az újszülött lányok között is gyakrabban fordult elő, hogy el sem fogadták.

Ezt bizonyítja a jelenkor, amikor már egyre korábbi magzati állapotban felismerhető az újszülött neme. Ezért az egészségügy terén is fejlett távol-keleti országokban a leány magzatok elpusztítása jelentős mértékben növelte a megszült fiuk arányát. Ezekben jellemzővé vált a 10, esetleg még ennél is nagyobb fölénye az újszülött fiuknak. Felerősödött a miatt az aggodalom. Én nem aggódtam, mert a lányokat fel fogja értékelni a hiányuk. Különben is sokkal kevésbé aggódom, ha a gazdag országokból a fiuk a szegényebb országokba mennek felséget keresni, mintha a szegényebb országokból a munkanélküli fiúk a gazdagokba mennek szerencsét próbálni.

Ugyanakkor a lányok születése is egyre több szempontból kívánatossá vált. A szülők a lányaik felnevelését olcsóbbnak és könnyebbnek találják. A lányok előbb segítenek a családi munkamegosztásban, hasonló jövedelem mellett jobban támogatják az öreg, munkaképtelen, szegény szülőket. A házassággal történő új család alapítása fontosabbá teszi a szülőknek a gyermekeiktől elvárható támogatását. Ezt igazolja Dél-Korea tapasztalata. Húsz éve ott volt a legmagasabb az újszülöttek között a fiúk aránya. A magzattól történő megszabadítás okán a lányok száma csökkent. A legújabb felmérések fordulatot mutatnak. Jelenleg a szülők többsége leánynak örülne jobban. Megtapasztalták, hogy lányok nevelése olcsóbb és kevesebb gonddal jár, ugyanakkor több szeretetet, öregkorukban gondoskodást várhatnak a lányaiktól.

Pár éve először találtam nem meglepő adatot arról, hogy az Egyesült Államokban a szingli nők házasságuk előtt aránylag többen vásárolnak házat, lakást, mint a férfiak azonos korosztálya. Ez pedig világossá tette, hogy a szingli nők számára értékesebb nemcsak az azonos, de a még nem sokkal kisebb jövedelem is. A szingli nő olcsóbban megél, mint a szingli férfi.

A legfontosabb érvem mégis az, ha kevesebb lány, mint fiú születik, nagyobb lesz a lányok hiánya, ami növeli az értéküket. A házasságban is a kereslet és kínálat alakítja a nemek értékét.

A fejlett társadalmakban egyre több lány szerez harmadfokú képzettséget, mint fiú. Ebben ugyan az oktatási rendszerek is hibásak, mert jobban igazodnak a lányok szorgalmához, megbízhatóságához, fegyelmezettségéhez, mint a fiúk képességéhez. Sajnos, még nem láttam olyan statisztikát, milyen az azonos iskolákban és tantárgyakban a fiúk és lányok osztályzati eredménye. Azt ugyan tudom, hogy a pedagógusok jobban értékelik a szorgalmat, mint a képességet. Ezzel szemben az életben fordított a sorrend, a képességet fizeti meg jobban a piac. Hetven éve egyre inkább a képességet fizetik meg a legjobban a piac.

De nem elmélkedni kell, hanem tudomásul kell venni, hogy a munkaerő olyan ára szolgálja a társadalmi érdeket, amiben magas a foglalkoztatás rátája, és az etnikai hovatartozástól, iskolázottságtól, életkortól, szakmától függetlenül közel azonos. Ha megnézzük a tényeket, kiderül, hogy minden nem homogén társadalomban rossz a foglalkoztatás egységes szabályozása, mert annak optimuma etnikumtól és képzettségi szinttől nagyon eltérők. Szinte minden vegyes etnikumú társadalomban a foglalkoztatási ráták elsősorban a munkaerő etnikai hovatartozásától függenek. Ezt a legliberálisabb munkaerő piacú Egyesült Államokban láthatjuk a legvilágosabban. A négerek foglalkoztatási rátája a legalacsonyabb. Utána következnek a latinok. A protestánsok már az átlagnál lényegesen jobban vannak foglalkoztatva. A konfuciánus, kelet-ázsiai népeknél szinte nincs is munkanélküliség. Ezzel szemben a társadalom érdeke az volna, hogy a foglalkoztatási ráta legyen egyforma. A tökéletes az volna, hogy a munkaerő értékével inkább egy kissé fordítva arányos lenne. Ezt az indokolja, hogy az etnikumnak minél gyengébb a foglalkoztatási ambíciója, azaz minél hajlamosabb segélyekből élni, annál nagyobb társadalmi kárt okoz a tartós munkanélkülisége.

Ennek klasszikus példája Magyarország. Ezer éven keresztül soknemzetiségű ország voltunk, és a foglalkoztatásunk mindig fordítva arányos volt az etnikumaink munkaerejének az értékével.

A zsidóság körében szinte ismeretlen volt a munkanélküliség. Ezeket a magyar politikai elit a legszívesebben kiirtotta volna.

A szászok és a svábok voltak a másodikak. Nem is szerette őket a közvélemény.

A protestánsok megelőzték a katolikusokat magyar etnikumunkon belül. Mégis a politikai elit többsége katolikus volt. A keresztények között az utolsók az ortodox keresztények voltak. A szláv etnikumok a magyarok mögött következtek.

A románok, és még inkább az ukránok voltak még hátrább.

A század közepére a zsidóság öthatodától és a svábok felétől megszabadultunk. Máig nem akadt magyar történész, aki bemutatta volna, hogy ezer éves történelmünk legnagyobb értékű emberveszteségét a zsidóság nagyobb, és a germán etnikumok kisebb arányának elveszítése okozta. Lényegesen előbbre lennénk, mint ahol most tartunk, ha megmaradt volna fél millióval több zsidónk, és kétszázezerrel több svábunk.

Nők foglalkoztatása

Kopátsy Sándor                 PF                   2017 04 23

Nők foglalkoztatása

Egyik kedvenc témám, mert egyrészt a nők egyenjogúságát fiatal koromtól fogba az egyik legfontosabb társadalmi feladatnak tartom. Azt a tényt, hogy az osztálytársadalmakban a nők sehol nem lettek egyenrangúak, mégsem politikai, hanem objektív okokkal magyarázom. Az osztálytársadalmakban a nőket azért kezelték kisebb értékűeknek, mert egyrészt többet szültek, mind amennyi eltartása a társadalom érdekében kellett volna, másrészt az osztálytársadalmakban fizikai erőre volt szükség.

Azt viszonylag korán felismertem, hogy nemcsak a marxizmus, de a klasszikus közgazdaságtan is figyelmen kívül hagyta az árak alakításában a kereslet-kínálat arányának változását.

Marx figyelmen kívül hagyta, hogy az osztálytársadalmak mindegyikében a munkaerőt azért zsákmányolták ki, mert több és jobb volt, mint amennyire a társadalomnak szüksége volt.

A cikk írója azon az alapon bizonyítja a nők hátrányos helyzetét, hogy nyolc amerikai elektronikai óriáscégben a nők aránya 20-45 százalék között van. Az a tény, hogy egy ágazatban mekkora a nők aránya, önmagában még nem mond semmit. Az ugyan tény, hogy az osztálytársadalmak évezredeiben a háztartásvezetése és a gyerekek nevelése kötötte le a nők munkaerejének nagy többségét, az utolsó ötven évben aztán ezek a munkák is vállalkozások intézmények kezébe kerültek és azok, akik ezt a munkát ellátják foglalkoztatottak lettek.

Először azt kell megállapítani, hogy az adott kultúra, adott szintű társadalmaiban mi volna a foglalkoztatott férfiak és a nők indokolt aránya.

A két nemünk közti foglalkoztatási egyenlőséget ebben a tekintetben az jelentené, hogy a foglalkoztatásban ugyanaz legyen a két nem közti arány, mint amennyi a munkaképes korúak közt van. Ennél azonban munkaviszonynak kell tekinteni azt, hogy a nőknek gyermekvállalás esetén mennyi munkaviszony megszüntetése jár. Vagyis az anyáknak a gyermekük melletti maradását társadalmi érdekből végzett munkának kell tekinteni.

A társadalom érekében a férfiak és a nők kívánatos foglalkoztatási rátája nyilván nem egyforma. A szakmákban és az ágazatokban nyilván nagyon eltérő arányra van szükség. Mérni tehát elég a kívánatos országos átlagot.

Ebben az osztálytársadalmak történetében általános jellemző, hogy a nők foglalkoztatása növekedett. Az első minőségi változást Nyugat-Európában az ipari forradalom hozta, amikor a kiscsaládos feudális társadalmat a gyáriparban történő személyes munkaviszony arányának gyors növekedése váltotta fel. A nők egyre nagyobb aránya segítő családtagból munkavállaló egyén lett.

Általános fordulatot pedig a tudományos és technikai forradalom hozott. A fogamzásgátlás megoldottságának és az iskolázottságnak harmadára csökkent a nők termékenysége, az iskolázottságban pedig a nők felzárkóztak a férfiak átlagához. Ugyanakkor a munkaerővel szemben támasztott fizikai erő szinte eltűnt, átvette a helyét a képesség iskolázottsága. Márpedig a férfiak fizikai ereje a nőkéhez viszonyítva sokkal nagyobb, mint a fizikai erőt nem igénylő képzettségé, munkafegyelemé.

Sajnos nem találtam adatokat arra, hogy az oktatásban, melyik szakmában, mekkora a fiúk és lányok közti különbség. Az ennek alapján történő szelekciót a munkaerő piacára bíznám.

Örömmel veszem tudomásul, hogy az elmúlt ötven évben felgyorsult a nők szerepe a társadalmi munkamegosztásban.

A férfiak és nők foglalkozatási szabályozásában hibásnak tartom az egyenlőséget. Ahogyan minden etnikumnak más foglalkoztatási törvényre van szüksége, igaznak tartom ezt a nemek közt is. Ezzel a problémával akkor találkoztam, amikor politikai divat lett a magán nyugdíjpénztárakra való átállítás.

Ekkor derült ki számomra, hogy a rövidebb várható élettartamú etnikumok esetében igazságtalan az azonos nyugdíjjárulék, mert a cigányok fele annyi évet sem érnek meg nyugdíjasként. Csak rajtuk kerestek a nyugdíjpénztárak. A nők esetében pedig fordított volt a helyzet. Harmadával több évet éltek meg nyugdíjasként.

Megelégednék azzal, ha a nők foglakoztatásában is az erkölcsi elvárások helyett a piacban bíznánk. Elégedjünk meg azzal, amint a foglalkoztatás piacosítása kialakít, és ne akarjuk a foglalkoztatásban is az erkölcsösnek tartottat erővel kikényszeríteni.

A legfontosabb társadalmik feladat a magas foglalkoztatás

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 25

A legfontosabb társadalmik feladat a magas foglalkoztatás

Az ezer éves feladatunk, a Nyugathoz való felzárkózásunk másik nagy hátránya az alacsony foglalkoztatásunk volt. Ennek ellenére erről említést sem tesznek a történészeink. Elsősorban azért hallgatnak, mert az ezer éves történelmünkben csak a bolsevik évtizedekben, vagyis az átkosban, volt magas a foglalkoztatásunk. Ennek köszönhettük, hogy a ránk kényszerített kelet-európai diktatúra ellenére is viszonylag jól teljesíthettünk.

A rendszerváltás legnagyobb bűne, hogy visszavitt bennünket az alacsony foglalkoztatásba.

A munkaviszonyon kívüli foglalkoztatás.

Az ugyan egyértelműen elfogadott tény, hogy a bolsevik táboron belül mi voltunk a legvidámabb barakk, de az alig kap visszhangot, hogy ezt hogyan és mivel értük el. Arról szinte említést sem teszünk, hogy a falusi lakosság fele az iparokban és a szolgáltatásokban munkát kapott. Máig nem valljuk be, hogy a túlnépesedett falvak lakossága érdekében nemcsak a következetes földreform volt történelmi lépés, hanem a felesleges falusi lakosság felének munkahelyet teremtett az erőltetett iparosítás.

A mezőgazdaság kollektivizálása a családon kívüli munkát, havi fizetést adott a nőknek. Érthetetlen módon, még a Nőszövetség vezetőinek sem jutott az eszébe, hogy az erőszakos kollektivizálás hány háztartásbeli nőnek adott bérmunkát. Pedig ez azt jelentette, hogy a paraszt gazdától ugyan elvették a földjét, de az is, és a munkaképes családtagjai is foglalkoztatottak lennének. Azt lehet vitatni, hogy előrelépést jelentett-e, hogy a férfi a kisárutermelőből dolgozó tagja lett egy termelőszövetkezetnek. Az először ugyan csak a szövetkezet nyereségéből osztozkodó tag lett, de ugyanakkor, fokozatosan minden dolgozó családtagja a végzett munkája alapján, a szövetkezetben a nyereségen a végzett munkája alapján osztozkodó tag lett. A családfő ugyan elvesztette kisárutermelő státuszát, de a munkaképes családtagok egymástól független, munkájuk alapján kereső szövetkezeti tagok lettek. Azon lehet vitatkozni, hogy a saját földjén önálló kisárutermelő veszett-e társadalmi státuszából, de az is kétségtelen, hogy az eddig a családfő eltartottai azonban szövetkezeti tagokként a munkájukkal arányos önálló keresők lettek. A családfők úgy érezhették, hogy társadalmi státuszt vesztettek, de a családtagok önálló, a családfőtől független keresők lettek.

Személyesen átéltem, hogy a traktoristává lett lányok milyen büszkén élték meg az első munkájuk után járó saját keresetüket.

Ezt én azért minősítettem társadalmi előrelépésnek, mert előtte már felismertem, mint jelentett, amikor a feleségek havonta megkapták a tejpénzt, vagyis a családon belül önálló pénzt keresők lettek. Ettől kezdve nagyobb rangjuk lett a családban.

Az erőszakkal kollektivizált mezőgazdaságban ezért kezdettől fogva nemcsak az alkalmazott erőszakot láttam, hanem azt is, hogy a jogtalan családtagok ennek során egyenjogú keresőkké váltak. Ezen keresztül a foglalkoztatási statisztikában számba sem vett családtagokból kereső dolgozókká minősültek át.

A szabadidő jövedelemszerzésre használhatósága.

Az állami gazdaságokban a dolgozóknak járó háztáji gazdaságot a szabad időben végzett munkával is keresőké váltak. Az alacsony hatékonysággal működő állami szektorban dolgozók közül egyre többen, a szabadidejében végzett munkájukkal, jövedelemtermelővé váltak.

Ez ismétlődött meg hamar, ahogyan a háztáji sikere után, elindítottuk a saját erővel, családtagokkal, rokonokkal, barátokkal közös házépítést. Ezek a házak felébe sem kerültek, mint az építőiparral, vagy a házgyárakban épített házak. A házépítések hatása pedig jelentősebb volt a tudatra, mint gondoltuk. Csak az vigyáz a házára, lakására, akinek az megdolgozott tulajdona. Ráadásul egy ilyen sajátrezsis házépítés politechnikai képzés is volt.

A 70-es években több falusi kertes ház épült egy millió laksora vetítve, mint bárhol a világon, és ötször több mint a rendszerváltás óta az országban összesen.

Magyarországon is nő a halfogyasztás

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 24

Magyarországon is nő a halfogyasztás

Váratlan örömöt okozott a mai megyei újságunkban az 1970 óta változó halfogyasztás alakulása. Több mint hatvan éve a legjobb barátomat, Burgert Róbertet, kinevezték a Pécsi Állami Gazdaság igazgatójának. Ezt a gazdaságot azért hozták létre, hogy gondoskodjon a város tejellátásáról.

Nekem akkor már volt véleményem a nagyüzem tejtermelés hazai jövőjéről. Tejet termelni háztájiban lehet hasznos szabadidő kihasználás, de nagyüzemben nagy marhaság. Ezt tegyék azok, akinek a fű bőven termet, de a parkokban öntözni kell, mert kiszáradna.

Akkor már az emberiség legnagyobb problémájának azt tartottam, hogyan élelmezzük a gyorsan szaporodó népességet. A biológia nagy tudományos feladatnak a hatékonyabb fehérjetermelés megoldását tartottam. Ráadásul ezt fajunk elsősorban azzal oldotta meg, hogy csak a füvet jól hasznosító, azaz kérőző háziállatokat tartottak a pásztornépek. Ezek adták a hűsfogyasztás többségét. De mivel ezek, különösen a legnagyobb testű szarvasmarhák nagyon lassan szaporodtak, a gyors szelekciójukra nem lehetett építeni.

Akkor már Nyugaton óriási eredményeket értek el a baromfi hús és tojás termelésében. Ezt az állatot ezerszer gyorsabban lehetett szelektálni, tehát egy évtizeden belül óriási eredményeket értek el.

De már akkor is tudtam, hogy a hidegvérű állatok még sokkal szaporábbak, ezért ha megoldják a szelekciójukat, még gyorsabb eredményt érhetnek el. Ráadásul a hal nemcsak nagyon gyorsan szelektálható, hanem a hidegvérű állat sokkal hatékonyabb táplálék hasznosítható is. A hidegvérű állatok nemesítése ugyan a lazac farmokban elindult, de a mezőgazdaság tudósai nem vették komolyan. Megelégedtünk tehát a baromfitenyésztés fellendítésével. Minden fantáziámnál nagyobb eredmény ért el ebben barátom, Burgert Róbert. Nem a mi érdemünk volt az óriási siker, a fejlett Nyugat és Távol-Kelet érte el a sikert, elég volt az eredményeit hazahozni.

75 évvel később, de felismerte a tőkés világ, hogy nemcsak a lazacot lehet olcsón termelni a halfarmokban, hanem minden hidegvérű állatot. Amennyire köztudott volt, hogy a növények és ezért a növényevő állatok tartása hidegben nem lehet elég hatékony, az először rejtve maradt, hogy ez a hidegvérű állatok esetében is így van. Eddig én is csak a közelmúltban jutottam el. A vízben élő állatok fejlődése is gyorsabb a melegebb vízben. Itt tartok most.

Közben a hidegvérű állatok egymás után érik el a mérföldköveket. Tavaly már több tonna halhúst termeltek a halfarmok, mint a szarvasmarhát tartók.

Ugyanakkor a saját országunkban a világon az egyik legalacsonyabb a halfogyasztás, 1980-ban még csak 2.1 kiló volt. Tavaly pedig már 4 kiló. Ennyit ezer év alatt sem növekedett. Ez is nagyon alacsony, mert számos országban tízszer nagyobb.

Pár hónapja pedig az izgat, hogy hévizekkel és éjszakai árammal télen fűteni kellene a halastavainkat. Évek óta az egyiptomi harcsa szorgalmas fogyasztója vagyok. Most közölte velem az egyik halas barátom, hogy az a harcsa azért olcsó, mert a Nílus meleg vizében él. Nálunk is sokkal olcsóbb lenne, ha télen nem csökkenne le a halastavak vize. Vagyis, ha télen éjszakai árammal, hévizekkel fűtenénk a halastavak vizét, fele lenne a növekedési idejük.

Eljött hát az ideje annak, hogy a brojler csibék után haltenyésztők legyünk. Édesvizű halastavak építésére páratan adottságunk a Tisza volt árterülete. Eddig azt hirdettem, hogy Széchenyi azért volt a legnagyobb magyar, mert a tiszai árterületekből búzatermő rónaságot teremtett. Most azzal lehetnénk a haltermelés országa, ha a volt ártereken halfarmokat építenénk. Ehhez is egy Széchenyi István, legalábbis egy Burgert Róbert kellene. Európa legnagyobb édesvizű haltermelője lehetnénk.

Halálbüntetés

Kopátsy Sándor                 PP                   2017 04 23

Halálbüntetés

A kommunikációs csatornák hetek óta tele vannak az Amnesty International friss beszámolójával az 2016-ban végrehajtott és elismert halálbüntetések statisztikájával. Felháborodnak azon, hogy nem minden állam adatai megbízhatók, de jó hír, hogy a kiderített halálbüntetések száma az előző évhez képest 37 százalékkal csökkent.

Az Amnesty International jó szándékában nem kételkedem, de a szakértelmében annál inkább.

Az első a szakmai hibájuk, hogy a kivégzések számát országokra vetítik, nem 1 millió lakosra. Az ő rangsorukban messze Kína az első. ezer bevallott kivégzéssel. Szaúdi Arábia csak az ötödik 340-el. Ezzel szemben 1 millió lakosra vetítve Kínában 0.7, Szaúdi Arábiában 10 a kivégzettek száma. A Nyugaton szinte csak az Egyesült Államokban 3 kivégzés jut 1 millió lakosra.

A második, az osztálytársadalomi múltunkra jellemző volt a népszaporulat szervezett féken tartása, ami évente 2-3 százalékos halált okozott. Az osztálytársadalmak mintegy 5 ezer éve alatt 2-3 százalék lett volna a népszaporodás, de az osztálytársadalmak következetes halálokozása ezt 1-2 ezrelékre csökkentette. A halálokozás fokozása a nagy többség erőszakos elszegényítése, a haderő fenntartása és háborúzása, valamint a tudásvágy elnyomása volt. Az osztálytársadalmak is bőven kivégeztek, de a többséget a fokozott nyomor és a háborúzás okozta. Arról még nem olvastam a történészek munkáiban, hogy a halálokozáson belül mekkora volt a büntetésért történt kivégzés. A mainál sokkal több, de a szervezett halálokozásnak csak a kis hányada, volt a kivégzés.

Azt sem volna szabad elfelejteni, hogy az önkéntes halálokozás, a dohányzás, az alkohol, a kábítószerek több nagyságrenddel nagyobb volt, mint amennyit a bűnüldözés okozott. A dohányzás társadalmi korlátozása százszor annyi életet mentett, mint ahányat a bűnüldözés kivégzett.

Az Amnesty International százszor több életet mentene meg, ha nem a kivégzések nagysága alapján rangsorolna, hanem azt nézné, hogy melyik országban nő a leggyorsabban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor és az iskolázottság. A halálbüntetés ellen pedig küzdjenek a vallások, akik az elmúlt ötezer éve legtöbb gyilkosságában vezető szerepet játszottak. 

Törökország nem biztos, hogy rosszul döntött

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 04 21

Törökország nem biztos, hogy rosszul döntött

Nyolcvan éve zavar, hogy a magyar történelem az oszmán megszállást nemcsak török uralomnak, de nemzeti tragédiának tálalja. Erdei Ferencnek köszönhetem, hogy ez ellen középiskolás korom óta lázadoztam. Először azt tekintettem ostoba hazugságnak, hogy a történelmünk a pogány török uralomról beszél. Katolikus létemre már tizenéves koromban a pogány alatt a több istenhívést értettem. Márpedig az világos, hogy a mohamedán vallás sokkal keményebben egy istenhívő, mint a kereszténység, különösen az ortodox és a római katolikus.

Azt már Erdeitől tanultam meg, hogy a magyar parasztság polgárosodását is csak az Oszmán Hódoltságon érhettük meg.

Ráadásul, a bolsevik megszállást rugalmasabban ott éltük meg, ahol az oszmán megszállásnak köszönhetően ezt kitanulhattuk. A rugalmasabb szövetkezeti formák, az életerős fóliázás csak ott valósult meg, ahol valaha oszmán uralom volt.

Már középiskolás koromban, jó történelemtanáromnak köszönhetően a Mohácsi Csatát úgy jellemeztem, hogy az írástudatlan magyar urak harcoltak az írástudókkal.

A Törökország számára megfelelő politikai felépítményről pedig az EU rossz tapasztalatai alapján az a véleménye, hogy minden kultúrának más társadalmi felépítményre van szüksége. A törökök talán jobban tudják, mint mi európaiak, akik az EU tagokat egyetlen kapafára, a németek lábára valóval akarjuk egyesíteni.

Ez nem kisebb ostobaság, mint Törökország EU tagságával foglalkozni. Ez EU tagság legfeljebb a már gazdag puritán kultúrájú országoknak nem bilincs.

A háború végéig azon háborogtam, hogy mi a náci megszállókat követve megtámadtuk azt a Jugoszláviát, amivel előbb örök barátsági szerződést kötöttünk, és visszacsatoltuk a Bácskát, ahol kegyetlenek voltunk a jugoszláv ellenállókkal szemben, de fel voltunk háborodva, amikor ők állhattak bosszút rajtunk.

Említést sem teszünk arról, hogy az ipari forradalom előtt az Oszmán Birodalom az európai társadalmak előtt járt. Európa legmodernebb, közművekkel felszerelt városa, Isztanbul volt. A legmodernebb hadsereggel, tüzérséggel a szultán rendelkezett. Vallásszabadság csak ebben a mohamedán birodalomban volt. Tegyük végül hozzá, hogy az európai antiszemita gyűlölet elől ide menekültek a zsidók. Nem ismerem a nálunk is hosszabb oszmán hódoltságot megélt balkáni államokban nem térítettek, a nemzeti államok megmaradtak.

Ezt a tényt csak Móricz Zsigmond ismerte fel és három nagyszerű könyvében fel is tárta.

A tudományos és technikai forradalom kora.

Kelet-Európa történelmének legeredményesebb kora a bolsevik marxisták hetven éves diktatúrája, azon belül is a csúcs Sztálin terrorista rémuralma volt. Ez csak azért nem válik tudatossá, mert nem megfelelő mértékkel mérjük. Pedig nem vitatható, hogy a Szovjetunó népei sem előtte, sem utána várható életkorban, iskolázottságban, testmagasságban, tudományokban nem voltak, és ma sincsenek olyan közel a nyugat-európai szinthez, mint ahova összeomlásuk idején eljutottak. Az utókor történészeinek el kell majd fogadni, hogy a Szovjetunió népei a bolsevik rendszerben voltak a fejlett Nyugat-Európához képest a legkevésbé lemaradva. Kelet-Európa viszonylagos súlya a két világháború között volt viszonylag a legjobb.

Még a marxisták sem emelgetik, hogy Lenin jelszava volt: Tanulni! Tanulni! Tanulni! A falak villamosítását is azért sürgette, hogy ezzel lehet majd a sörtétben is tanulni.

Kelet-Ázsia mélypontja a 20. század küszöbén volt.

Japán volt az első felemelkedő. Ezt a cári Oroszországgal szemben már 1905-ben megmutatta annak ellenére, hogy a korlátlan császári hatalom nem tűrte meg a kritikát. Az Egyesült Államok ellen kiprovokált háborút ugyan elvesztette, de utána a gazdasági újjáépítés első csodáját hozta.

A következő kelet-ázsiai gazdasági csodát a két korábban japán gyarmat hozta. Mielőtt az felismertem, sokszor leírtam, hogy életerős társadalmak csak Nagy Britannia lakatlan érségekben épített gyarmatiból lehettek. Csak öreg koromban ismertem fel, hogy a Távol-Keleten pedig Japán volt olyan gyarmatosító, akinek mindkét volt gyarmata, Dél-Korea és Tajvan nagyon gyorsan felzárkózott a volt gyarmattartója, Japán színvonalára. Amíg Nagy Britannia azzal alapozta meg az amerikai és óceáni gyarmatainak a sikerét, hogy ott protestáns, angol nyelvű társadalmat szervezett. A két eleve nagyon sűrűn lakott gyarmatának azzal alapozta meg a jövőjét, hogy kiépítette az infrastruktúrát és bevezette a japán oktatási rendszert.

1990-ben elkezdett Kínai csoda ugyan azon alapul, hogy a távol-keleti kultúrának több ezer éves múltja van a mandarin rendszernek, ami azt jelentette, hogy az iskolai eredmény volt az alapja a társadalmi érvényesülésnek. Ma sem találkoztam annak hangsúlyozásával, hogy mi a Kína és India eredményessége közötti különbség alapja. Pedig egyértelmű, Kínában csak az iskolán keresztül vezetett az érvényesülés, Indiában pedig csak attól, ki milyen kasztban született.

Érdekes módon a történészek szinte nem is említik az oktatási rendszer óriási jelentőségét. Most éppen a Nobel-díjas közgazdásznak van rendelésen a könyve, ami a címe alapján végre leírja az oktatás minősségének társadalmi szerepét.

Az elmúlt száz év minden társadalmi sikere csak olyan diktatúrák voltak, amelyikben nem a demokráciával, hanem az oktatással kezdték.

Visszatérve a törökországi politikai diktatúra megerősödésére.

Mivel a jelenkorban, a Közel-Keleten, a mohamedán világban még nem történt társadalmi siker. Az Egyesült Államok háborúval bevezetett demokráciát építő erőfeszítései pedig minden esetben nem demokráciát, hanem társadalmi anarchiát idéztek elő, ettől siker Törökországban sem volna várható. Már többször leírtam, hogy a bankárok álma, hogy a fejlődés motorja a BRICs államok, lesznek, legendás ostobaságnak bizonyult, mert a négy ország, Brazília, Oroszország, India és Kína, amelyektől felemelkedést vártak, három reménytelen. Brazília, Oroszország és India lakossága nem puritán. Márpedig nem puritán nép még soha nem volt sikeres, legfeljebb bányajáradékból időlegesen gazdag. Ennek azonban örökre vége. Kína bizonyult csak sikeresnek, de csak azért, mert a puritán lakossága árához viszonyítva kiváló munkaerő és még kiválóbb tanuló. A négy BRIC országhoz még hozzá számítottak két még reménytelenebbet, Törökországot és a Dél-Afrikai Köztársaságot. Az utóbbit még a reménytelenek között is egyik elsőnek tartok.

Törökországot több okból problémásnak tartom.

A Közel-Keleten, a mohamedán világban nincs potenciálisan sikeres. Azon belül Törökországban lehet a leginkább reménykedni. Erdogan vezetése alatt viszonylag sikeres, illetve a legkevésbé reménytelen tagja volt az Arab Tavasznak. Én azonban két okból reménytelennek tartottam.

Egyrészt évente kétmillióval nőtt a lakossága, másrészt etnikai tekintetben sem homogén. Ilyen gyors lakosságnövekedés mellett az ország nemzeti jövedelmének évente 10 százalékkal kell növekedni csak ahhoz, hogy az egy lakosra jutó vagyont szinten tartani tudja. A közelmúltban ugyan közel 10 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem, de ennek a világnak vége. A devizabevétel jelentős hányada a turizmus volt, azon belül is az orosz turisták áradata. Az oroszbarátság azonban nem volt összeegyeztethető a NATO tagsággal. A gazdag nyugat-európai turistákat pedig visszatartja a megromlott közbiztonság. Ezért nem is vállalnám, hogy Törökországnak tanácsot adjak. A demokráciát azonban még a diktatúránál is reménytelenebbnek tartom.

A liberálisok ugyanazt a hibát követik el Törökország esetében is, amit az EU, és különösen az euró övezet létrehozása során. Európa országai számára egységes társadalmi felépítményt erőltetnek, holott kéttucatnyi különböző alépítményre legalább két tucat felépítményre van szükség. Törökország pedig annyira más, hogy nem a puritán Nyugattal, de még a balkáni elmaradott Albániáéval sem lehet közös.

Oktatási forradalom a lemaradó világban

Kopátsy Sándor                 PO                   2017 04 23

Oktatási forradalom a lemaradó világban

Nem először lepődök meg, hogy a gazdaságával egyre jobban lemaradó világban az oktatás modernebb, és gyorsabb utat jár, mint a fejlett társadalmakban. Az első jelei először abban jelentkeztek, hogy az elmaradó világban már az alapszintű oktatásban is viharosan terjed a magánvállalkozású oktatás. A legszegényebb társadalmakban válik inkább világossá, hogy az állam és egyházi oktatás kevésbé alkalmazkodik a gyerekek igényéhez. A Szahara alatti Afrikában és Dél-Ázsiában a kisvállalkozások oktatása hódít. Lagosban több ezer olyan kisvállalkozás van, a többségéről nem is tudnak a hatóságok, amelyek oktatási díjért vállalkoznak bizonyos ismeretek átadására. A kofák, kiskereskedők beiratkoznak olyan tanfolyamokra, ahol elsajátítják a vásárlók etnikumainak a nyelvén az áruismereteket, számokat, köszöntéseket.

A The Economist múlt heti számában olvashatok egy rövid beszámolót arról, hogy a világ legszegényebb régiójában példátlan gyorsasággal növekszik az egyetemek és az ott tanulóknak nemcsak a száma, de még az aránya is.

Az első meglepetésem az volt, hogy 2000-ben Botswana, Szudán és Ghána mesze előbbre voltak, mint Magyarország a bolsevik megszállás előtt. Csak Etiópia, Mozambique és Tanzánia volt az akkori magyar szint mögött.

A másik megdöbbentő jó hír, hogy a 23 Szahara alatti szegény országban 1991 óta négyszeresre nőtt az egyetemeken tanulók száma annak ellenére, hogy csak 70 százalékkal nőtt az egyetemi oktatás állami támogatása.

Még meglepőbb, hogy a vallások által alapított egyetemek száma 24-ről 460-ra emelkedett 1990-2007 között, amíg a polgári, állami egyetemek száma 100-ról 200-ra nőtt.

Az ugyan nem vitatható, hogy ezeken az egyetemeken a tanítás és tanulás színvonala alacsony, de a relatív hatásuk felmérhetetlen. Ez a térég azért marad le egyre jobban, mert a lakosságuk a leggyorsabban szaporodik. Az iskolázottság példátlanul gyorsan nő, de az egy lakosra jutó vagyon, termőföldi kapacitás gyorsan csökken. Az oktatás legnagyobb pozitív hatását abban látom, hogy a diplomások sokkal később házasodnak, ezért eleve 2-3-al kevesebb gyermeket vállalnak, utána pedig rendszeresen használják a fogamzásgátlókat. Sajnos arról nem található adat, hogy a diplomás anyák termékenységi mutatója mennyivel van az átlag alatt.

Meggyőződéssel állítom, semmi sem segíti ezeket a gyorsan szaporodó társadalmakat jobban, mint a kevesebb gyermekvállalás. Ezt pedig a Szahara alatti Afrikában, és Dél-Ázsiában semmi sem segítheti jobban, mint a nők termékeny korosztályában az iskolába járás, majd a fogamzásgátlók rendszeres használata.

Most először írom le, mert eddig figyelembe sem vetem, hogy a túlnépesedő társadalmakban semmi sem lehet hatékonyabb eszköze a kevesebb gyermekvállalásnak, mint nők diplomaszerzése. Erről az összefüggésről azonban még egyetlen sort sem olvasta

Kopátsy Sándor                 PD                   2017 04 12

Latin Amerikában leáll a túlnépesedés

Azt, hogy a gyermekvállalás mindenütt csökken, köztudott, mégis meglepett egy statisztikai adat. A latin amerikai országokban az elmúlt 65 évben a gyermekvállalási mutató 6-ról 2 alá csökkent. Az emberiség történetében ritkán fordul elő ilyen jelentős esemény. A gyermekvállalás csökkenése ugyan ebben a 65 évben mindenütt csökkent, de sehol ilyen mértékű spontán csökkenés nem volt.

Azt sokszor leírtam, hogy a világtörténelem egyik legjelentősebb változása az volt, hogy 1990-ben, Kínában erőszakkal drasztikusan csökkentették a gyermekvállalást. Ennek az lesz a század közepére a következménye, hogy a Távol-Kelet gazdasági teljesítménye meghaladja az európai és az amerikai puritán Nyugatét. Ezzel az emberiség kétötöde elképesztően meggazdagodik. Ehhez azt tettem hozzá, hogy a latin népek is javítani fognak a helyzetükön, de a puritánokhoz képest lemaradnak. Minden más kultúra pedig továbbra is túlnépesedik, és egyre jobban lemarad.

Ehhez azt tettem hozzá, hogy a latin-amerikai népek ma még az életterüket ugyan alulnépesedik be, de a népességük gyors növekedése és a lakosságuk vegyes kultúrája, latinok, afrikaiak, indiánok hátráltatni fogja az egy lakosra vetített növekedésüket. Ugyanakkor a mezőgazdasági és bányászai adottságaik egyre jobban hasznosulnak a távol-keleti országok gyors gazdagodása következtében.

Az alig egy oldalas írás idézi, hogy a kommunista Kubában megnőtt a nyugdíjasok aránya. Ott ugyan a gyermekvállalási mutató 4-ről csökkent a 2 alá, de gyorsan nőtt a várható életkor. Ez fakadt a kevésbé differenciált jövedelemből, a jobb egészségügyi ellátásból és a magasabb iskolázottságból. Vagyis az ENSZ egy lakosra jutó mutatói, az egy laksor jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság, eredője alapján a kommunista Kuba volt a legjobban vizsgázó latin amerikai ország.

Személyes véleményem szerint a latin amerikai országok között Csille és Argentína vizsgázik a legjobban, mert a lakosságuk legkevésbé vegyes kultúrájú. Az indiánok és az afrikai feketék visszahúzzák az országos átlagokat, ráadásul gyorsabban szaporodnak.

Jók az úszók, gyengék a matematikusok

Kopátsy Sándor                 PO                   2016 12 20

Jók az úszók, gyengék a matematikusok

Életemben még nem találkoztam hasonló témaismétlődéssel, mint ma. Két éve új mániám van. A művészek és a sportolók képzését szeretném bevezetni az oktatás egészébe. Elgondolkodtam azon, hogy miért állunk e két ágazatban az oktatás világszínvonalának élvonalában, és miért csúszunk egyre hátrább az oktatás minden másik területén.

Történészként rádöbbentem, hogy ez amióta osztálytársadalomban élünk, mindig így volt. Az osztálytársadalmakban csak a művészetekben és a sportokban volt a minőséget ösztönző verseny, minden más területen nem a képesség, hanem a dogmák vitathatatlansága volt az oktatás célja. Ezért volt minden osztálytársadalomban eredendő bűn a tudásvágy, vagyis a dogmák feletti kételkedés. Ebben először a tudományos és technikai forradalom és a túlnépesedés megszűnése hozott a 20. században változást. Kiderült, hogy a jómódban élő és tanult ember nem akar szaporodni. Az azonban, hogy a szexuális élet ne hozzon túlnépesedést, arra volt szükség, a fogamzásmentes szexuális élet legyen megoldható. Ezek a feltételek csak a 20. század második felében, és ekkor is csak a puritán erkölcsű társadalmakban jöttek létre. Ennek köszönhetően, a puritán népek társadalmaiban az ezredfordulóra leállt a túlnépesedési nyomás, létre jöhettek az osztálynélküli társadalmak.

Amit Marx erőszakkal, forradalommal akart megvalósítani, az spontán megvalósult a már gazdag puritán társadalmakban. Az új társadalom elsődleges feladatává vált a minél jobb munkaerő termelése, az eredendő bűn átalakult az elsődleges társadalmi feladattá. Már nemcsak a művészetekben és sportokban lett társadalmi érdek a lépességek maximális kifejlesztése, hanem minden szakmában is.

A jelenkori fejlett társadalomban már minden szakmában a képességek maximumára lett igény. Tekintettel arra, hogy a munkaerőnek csupán néhány százaléka elég a társadalom művészei és sportolói számára. Ez a két szakma ugyan csak a legjobbakat fizeti meg magasan, és a nagy többség jövedelme nagyon alacsony, sokan amatőrök maradnak.

Magyarország, a lakosság számára vetítve, művészetekben és sportokban a világ élvonalába tartozik. Ezzel szemben a gazdaság terén nagyobb az élvonaltól mért lemaradásunk, mint száz éve volt. Ez szinte általános jelenségnek mondható. A diktatúrák, a jövedelmükhöz képest, mindig viszonylag jobban álltak a cirkuszban, mint a gazdaságban. Így volt ez a fasiszta és marxista diktatúrákban is.

Ezért volt már korai jelmondatom: A kenyér és a cirkusz összege állandó.

Magyarország jelenleg az úszásban nagyhatalom. Igaz, az érmek felét egyetlen csodaúszó hogy szerzi, de az egész ország büszkének érzi magát. Büszkébbek vagyunk a kajakozókra, mint a tudomány és a gazdaság nagyjaira. ebben az sem zavar, hogy a gazdag országok szinte ott sincsenek a kajakversenyeken.

Most ezért olvastam örömmel, hogy az Egyesült Államokban is úgy látják, eltévedtek a sport és a gazdaság igénye között. A The Economist karácsonyi mellékletében is erről panaszkodnak. Az írás alcíme: Jobban állunk az úszás, mint a matematika oktatásában.

Az Olimpián az Egyesült az éremtáblán az első volt. Az ENSZ tagállamai között a társadalmi fejlettség rangsorában csak a 10. előtte van hát kis skandináv európai ország és a három másik óceánokon túli, volt angolgyarmat. De nemcsak a spotokban bajnok, hanem a Nobel díjasok, vagy az atomfegyverek számával és a hadserege is erősebb, mint a világ összes fejlett országáé.

A matematikai oktatásban azonban a 34 fejlett ország között 27. helyen van. De önbizalomban nincs hiány. Jó példát hoz fel. Az Egyesült Államok diákjai azt hiszik, hogy matematikában jók, de csak a 27. helyen vannak, ezzel szemen a dél-koreai diákok elégedetlenek a matematikai tudásukkal, de a rangsorban a másodikak. Ebben a tárgyban minden európai fejlett ország, de még Lengyelország és még a nagyon szegény Kína is jóval előttük áll.

Változik a költségvetés

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 04 18

Változik a költségvetés

Azt, hogy a jelenkori fejlett társadalmak már nem osztálytársadalmak a legjobban a költségvetés struktúrája, ezen belül a hadikiadások viszonylagos csökkenése, az oktatás, az egészségvédelem és az öregkori állátás viszonylagos növekedése bizonyítja.

Most éppen az egészségvédelem költségeinek a statisztikájával találkoztam. Feltűnő, hogy az Egyesült Államok e négy ágazatból kettőben, az egészségvédelemben és a hadikiadásokban toronymagasan vezet.

A hadikiadásainak magassága.

Ezt megértem, mert az Egyesült Államok szuperhatalmi szerepével jár. A hidegháborúban azért állíthatta maga mögé a világ összes demokrata és fejlett társadalmait, mert azok a katonai védelmükről nem tudtak gondoskodni. Az erejét messze meghaladó módon fegyverkező Szovjetunió olyan haderővel rendelkezett, amivel szemben önerőből csak az Egyesült Államok volt képes fölényt teremteni. A Szovjetunió szétesése után ez a helyet lényegében megszűnt. A Szovjetunióból csak Oroszország maradt meg. Ennek ellenére vitathatatlanul a hadereje az Egyesült Államé mögött ugyan a második maradt. De a második helyének viszonylagos súlya tört részére zsugorodott. A sokkal kisebb és gyengébb hadseregének fenntartására és fejlesztésére szükséges gazdasági forrása az utóbbi néhány évben, az olaj és a nyersanyagok árának zuhanása következtében a felére esve is nehezen fenntartható maradt.

Mivel Oroszországnak a katonai súlyához hasonló utódja nincs a láthatáron, az Egyesült Államoknak nem maradt fegyverkezésben versenytársa, jelentősen csökkenthette katonai kiadásait, de így is aránylag magas maradt. Csökkentette annak a súlyát, de továbbra is nemcsak a nagyságával, de az arányával is kiemelkedő költekező maradt. A katonai fölénye a hidegháború után sem csökkent, inkább növekedett.

A legfőbb versenytárának, a Szovjetuniónak és csatlósainak az utódja, Oroszország katonai kiadása ma legfeljebb negyede az elődjének. A csatlósai egyrészt átálltak az NATO oldalára, másrészt a nemzeti jövedelmükhöz képest tört részre csökkent a hadikiadásuk.

Az Egyesült Államok oldalán álló demokráciák hadikiadásai is a tört részükre zsugorodtak. Ezért a fejlett és az európai kommunista társadalmak hadikiadásainak súlya jelenleg a fele sincs az 1990 előttinek. Ennek a világgazdasági jelentőségét még nem olvastam sehol. Pedig a legutóbbi negyedszázadban a világgazdaság fejlett országai sokkal több hadikiadást takarítottak meg, mint amennyivel nőtt a fejlődésükből származó források nagysága.

Abban, hogy a példátlanul gyorsan fejlődő Kína imperialista célból katonai egyensúlyra törekedve aránytalanul megnövelné haderejének fejlesztését, nem hiszek. Kína sok ezer éves történelmében mindig befelé forduló társadalom volt.

Nem tudom, volt a viszonylag békésebb, kevésbé fegyverkező a világ, mint a belátható jövőben. Ez nemcsak a jelenlegi világpolitikai helyzetből fakad, hanem elsősorban abból, hogy a legerősebb társadalmak hódítási ambíciói megszűntek. Jelenleg a fejlett társadalmaknak nagyobb érdeke a nemzetközi munkamegosztása, a világkereskedelembe való aktív részvétel, mint az egymástól erőszakkal elvehető előny szerzése. Ehhez járul az is, hogy az atomfegyverek korában a háború nyertesei sokkal nagyobb károkat szenvednek, mint amennyit nyerhettek. A történelemben először van olyan katonai helyet, amiben az egyértelműen erősebb, a nyertes is többet veszít, mint amennyit nyerhet.

Az egészségvédelemre fordított kiadások magassága.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a tudományos és technikai forradalom előtt az egészségügy tehetetlen volt a betegségek ellen. Ráadásul, az élet meghosszabbítása nem volt társadalmi érdek. A történészek számára sem tudatosult, hogy minden osztálytársadalom a múltban túlnépesedett volt, vagyis jobban élhetett volna, ha kisebb a lakossága.

Ezt a földreform során tanultam meg, amikor azt láthattam, hogy a falvak határának megműveléséhez lényegesen kevesebb munkaerőre volt szükség, mint amennyi kénytelen volt megélni belőle. Ezért ismertem fel, hogy a magyar parasztság jövőjéért az tesz a legtöbbet, aki a falusi lakosság felének a mezőgazdaságon kívül teremt megélhetési lehetőséget. Vagyis a falvak népének sokkal több jót tett az erőltetett iparosítás, mint a lelkes agárpolitikusok.

A közművekkel nem rendelkező, zsúfolt városokban azért nem volt túlnépesedés, mert olyan magas volt a halálozás. A lassú urbanizáció szinten tartása is állandó befogadást igényelt. A történészek sem tudatosítják, hogy az osztálytársadalmak ötezer éves történelmére folyamatosan jellemző volt a városokban a magas, a létszám tartását sem lehetővé tevő halálozás.

Csak az orvostudomány eredményei tették először lehetővé, hogy a sűrűen élő városokban védekezni lehessen a lakosság létszámának növekedését lehetetlenné tevő magas halálozással szemben.

Ugyan a közművek kiépítése is elengedhetetlen feltétel volt, de azok csak az óta járultak a városi lakosság természetes szaporodásához, amikor a várható életkor már elsősorban az egészségvédelmi hálózat színvonalától függ.

Az ipari forradalom előtti kórházak még nem gyógyítottak, csak izoláltan tartották a betegeket a halálukig. Vagyis a betegségek terjedését korlátozó intézmények voltak.

Az egészségügyi kiadások aránytalan magasságának egyetlen okát az Egyesült Államokban abban látom, hogy náluk lett az egészségügyi ellátás a legjobban piacosítva. Ebben a nagyon gazdag országban lett minden más országénál piacosabb az egészségügyi ellátás. Ezt, bármennyire nyilvánvaló, alig veszik tudomásul. Amennyire indokolt a vállalkozási szektorok piacosítása, annyira csendben vannak a közgazdászok abban, hogy az egészségügy az a szektor, amiben a piacosítása nagyon költséges, és kevéssé hatékony. Az ugyan vitathatatlan, hogy az orvostudományban is szuperhatalom az Egyesült Államok. De csak abban, mert a várható életkor, a betegségek okán történő távolmaradások a munkaerőpiacon, nem mutatnak eredményeket. Nemcsak a kelet-ázsiai országoktól, de még a skandinávoktól és Kanadától, ezek lényegesen kisebb ráfordításai ellenére, le vannak maradva.

Ennek ellenre pesszimista vagyok abban, hogy az Egyesült Államok képes lesz változtatni az egészségügye liberális piacosításán. Pedig a fejlett puritán államokban a jobb eredmények ellenre harmadával kisebb a ráfordítás. Ez a különbség nagyobb, mint az Egyesült Államok egész katonai kiadása. A legnagyobb különbség azonban ezen a téren is a távol-keleti országokhoz viszonyítva van. Az előttem lévő táblázaton ugyan csak egyetlen távol-keleti ország, Dél-Korea szerepelt, ahol az egészügyi kiadások a nemzeti jövedelemhez viszonyítva felét teszik ki az amerikainak. Annak ellenére, hogy Dél-Koreában tíz évvel később mennek nyugdíjba, és évente 300 órával többet dolgoznak.

Maradjunk abban, hogy az egészségügyi ellátás csak az Egyesült Államokban teljesen piacos, és ebből fakadóan gyenge az eredménye.

Az öregkori ellátás.

Az öregekről való gondoskodás minden osztálytársadalmakban a családokra háruló feladat volt. Az állam csak a 20. században kényszerült arra, hogy egyre inkább magára vállalja a már keresetképtelen öregekről történő gondoskodást.

Annak ellenére, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására nemcsak a várható életkor hosszabbodott meg, de a munkaképesség is kitolódott. A politika, sem mert hozzányúlni a nyugdíjkorhatár növeléséhez, mert egyre nagyobb lett nyugdíjasok szavazótábora. Ráadásul, ezek száma és szavazói buzgalma egyre jobban növekszik. A nyugdíjkorhatár emelése választási kockázattal jár. Ismereteim szerint, a világsiker elért Dél-Korea ebben is élenjáró. Ott a nyugdíjba vonulók életkora 71.9 év. Az EU tagországok alatt egy sincs, ahol a nyugdíjba menetel elérné a 60 évet. A munkával törött idő tíz évnél nagyobb hossza nagyobb társadalmi eredménnyel jár, mint bármilyen munkaügyi reform. Ehhez járul a másik legalább ilyen fontos dél-koreai eredmény is, hogy évente 300 órával többet dolgoznak. Ehhez járul, hogy a dél-koreai oktatási rendszer hatékonyságát csak Finnország közelíti meg. Ennél nem is kell több magyarázat arra, hogy az elmúlt hatvan éven az egy lakosra jutó jövedelem miért Dél-Koreában nőtt a legtöbbet.

Az állami nyugdíjrendszer legnagyobb hátránya azonban abból fakad, hogy az életkeresettől függő nyugdíj éppen azokat az anyákat téríti el a gyermekvállalástól, akik a legsikeresebb gyermeknevelők. Évtizedek óta azért agitálok, hogy az öregkori álltás nagyságát a gyermeknevelés eredményétől kell függővé tenni.

A jelenleg dolgozók öregkori ellátása csak attól függ, hogy ki mennyit keresett az élete során, holott az volna a társadalom érdeke, hogy milyen értékű generációt nevelt fel.

Az ugyan érthető, hogy a tőkésosztály érdeke azt diktálta, hogy a nyugdíjak fedezete a minél nagyobb elő takarékosság legyen, az menjen a tőkepiacra, és növelje a tőkepiaci keresletet. Addig azonban a közgazdászok sem jutottak el, hogy a tőkebefektetések hozama miért nem garantálhatja a nyugdíjigények fedezetét. Ez csak akkor lenne megoldható, ha a nyugdíjas évek aránya nem nőne, hanem csökkenne a munkában töltött évekhez viszonyítva. Ez azonban még sehol sem fordult elő.

A jelenleg dolgozók nyugdíjfedezetét nem az életkeresetükkel arányos befektetett tőke hozadéka jelenti, hanem az, hogy a következő nemzedék mennyire lesz hatékony.

Az oktatási rendszer.

Az ugyan érthető, hogy a klasszikus közgazdaságtan nem tekintette nemzeti vagyonnak a munkaerő szellemi tőkéjét, mert a technikai fejlődés szinte csak a munkaerő fizikai erejét hasznosította. Bármennyire nyilvánvaló, hogy a technikai forradalmak a munkaerővel szemben támasztott minőségi igényt csökkentették. Ez leginkább egyértelmű volt az ipari forradalom során. A munkaerő minősége nem nőtt, hanem csökkent. Sokkal alacsonyabb lett, mint előtte a céhiparban volt. Elég lenne szembeállítani a céhipar mesterképzését a gyáripari munkásokkal szemben támasztott szakmai igénnyel. A gyáripar éppen azzal okozott forradalmat, hogy a gépek működtetése sokkal alacsonyabb szakmai igényt támasztott, mint a céhipar.

A tudományos és technikai forradalom azonban gyökeres fordulatot hozott, a fejlettebb gépek működtetésének hatékonysága egyre inkább a működtető munkaerő minőségétől függ.

A technika több ezer éves fejlődése mindig olyan szerszámokat, eszközöket hozott, amelyek működtetése csökkentette a működtetőjével szemben támasztott szakmai igényt. A tudományos és technikai forradalom azonban olyan technikát hozott, amikben a gépek ugyan sokkal hatékonyabbak lettek, de ez a sokkal nagyobb hatékonyság attól függően differenciálódik, milyen képzett, tehetséges a működtetője.

A társadalomtudományok máig sem vették tudomásul, hogy a múltban is volt két olyan szakma, amiben a teljesítmény a képességtől függött: a művészetek és a sportok. Jelenleg minden szakma ilyenné változott. Minden szakmában vannak zsenik és pályájukat tévesztettek.

Ezért kell a képzést e két szakma képzési módszeréhez igazítani. Nagyon korán kell elindítani a minőségre törekvést, és a képességek feltárását, a képességekben pedig minél homogénebb tanulócsoportokat kell kialakítani.

Magyarország szerencsés azzal, hogy a művészek és a hivatásos sportolók képzésében a világ élvonalához tartozik. Ugyanakkor a többi szakma oktatásában pedig egyre gyengébbek vagyunk.

Európában Finnország az oktatásban az első. Tőle kellene tanulni. Az oktatási módszerének két fontos jellemzője van.

Egyrészt szinte minden képzési feladatban az állam pénzügyi segítséget ad, ezzel a családi háttér fontos szerepét viszonylag csökkenti. Ennek köszönhető, hogy közel száz éve, az ENSZ felmérések alapján, Európában első, és a világon is mindig az első háromban van.

Másrészt elsőként a világon az újszülöttek kihordásnak a jelentőségét hetven éve méri. A hetven éve tartó felmérések azt bizonyítják, hogy a magzat eredményes kihordása fontos szerepet játszik az eredményes életpályában.

Már 15 éve folyik az Egyesült Államokban a gyerekek négyéves kori szókincsének a mérése. Az eredmény, hogy a négyévesek szókincse és az iskolázottság sikere között szoros összefüggést mutatnak. A felmérések két tényt bizonyítanak.

Mitől függ a szókincs? Elsősorban a közösségben való élettől. Ezért az állam egyre inkább erőlteti a bölcsődei és az óvodai részvételt.

Az emberi faj fejletségét jellemző tény, hogy a gyermekek agya és reflexei a születést követően még négy évig fejlődnek. Az ember agya abban is különbözik a biológiai elődeitől, hogy nem életképes, amikor születik, a reflexei és az agyuk további négy év alatt válik életképessé. Ezért a reflexeket és az agyat a születés után négy évig kell tudatosan fejleszteni.

Ezzel szemben az osztálytársadalmak oktatási rendszere akkor kezdődik, amikor már az agy és a reflexek kapacitása kialakult. A jelenkori társadalom azonban elsősorban a reflexek és az agy kapacitásának a fejletségét igényli. Mivel a következő generáció tudásvagyonának a maximalizálása a társadalmi cél, az oktatásnak a fogamzás utáni első öt évre kell koncentrálni.

Kopátsy Sándor                 PP                   2017 04 12

Oroszországban egyre népszerűbb Kína

Tíz éve az Egyesült Államokban, Indiában, Franciaországban és Oroszországban a lakosság 60 százaléka számára volt népszerű Kína. Mára a három első országban 40 százalékra csökkent a népszerűsége, Oroszországban viszont 80 százalékra nőtt. Ismereteim szerint, Oroszországban a példátlan népszerűség oka az olaj és gáz leesett ára által okozott hazai gazdasági nehézségek, és a világraszóló kínai sikerek magyarázzák a változást. Jelenleg irigykedve nézik a kínai kommunisták sikerét, ugyanakkor nehezen viselik a bányajáradékok meredek csökkenését. A másik három országban a Kínával való külkereskedelem egyenlege sérti az érdeküket.

Annak, hogy a japánok számára a hatalmas Kína irigységet vált ki. Előtte száz évig Japán jelentette a távol-keleti fejlettséget, most az egész Távol-Kelet sikerben fürdik. Az orosz népnek nem a demokrácia, nem a szabadság és nem a jólét, hanem a dicsőség hiányzik.

A szén uralma lejárt

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 10

A szén uralma lejárt

A palagáz technika betörése óta, az olajárak az 50 dollár/hordó szintjére esve egyértelmű vált a számomra, hogy a szén uralma lejár. Most olvasok egy szakcikket, ami közli, hogy még az energiatermelésben is visszaszorulnak a szénnel működők. Még a szenesek is átállnak olajra, vagy gázra.

Ha valaki felvetette volna az ipari forradalom idején, hogy a szénvagyon nem lesz kincs, senki sem hitte volna annak ellenére, hogy az ipari forradalom viszonylag kedvezőtlen adottságú bányákból, drágán kapta a szenet. Fogalmuk sem lehetett arról, hogy mennyi a világ szénvagyona, és milyen kedvező adottságokkal rendelkeznek azok.

Ez érthető, de az aligha, hogy a háború után Nyugat-Európa országai szén- és vasipari közösség létrehozásán gondolkodtak. Ma már a fejlett európai államoknak nincs is szén- és acélipara.

A szakma ugyan nem a palaolajtól várta a szén keresletének gyors csökkenését, hanem sokkal inkább a megújuló energiák győzelmében reménykedtek. Ma már, és még inkább a távoli jövőben egyre jelentősebbek ezek az energiatermelő technikák és a velük termelt áram egyre hatékonyabbak lesz. Arra pedig még az energiatermelés szakemberei sem számítottak, hogy a gazdasági növekedés során viszonylag csökkeni fog a fogyasztási igény. A fogyasztási csúcsokat jelentő közvilágításban megjelennek a sokkal hatékonyabb világító testek.

Most a szűk keresztmetszetet a közúti szállításban az energiatárolás jelenti, de ott is megjelentek a forradalmi változások. A hatékony energiatárolás pedig a közlekedésben jelent nagy olaj megtakarítást. Teret fognak hódítani, a villamos motorokkal működő gépkocsik.

Az igazi változást pedig az elosztó hálózat nagyobb hatékonysága fogja jelenteni.

Ennyiből is megtanulhattuk, hogy a tudományos és technikai forradalom korában bizonytalan az előrelátás. A palagáz kitermelését tíz éve még senki sem jósolta, ma pedig annak köszönhető, hogy ma már a szén uralkodásának a letűnését lehet megállapítani.