Hősök vagy áldozatok. Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde

Kopátsy Sándor EH 2019 09 24

Hősök vagy áldozatok.

Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde

Kormányfőnk nem lát különbséget a hősök és az áldozatok között. Amikor Horthy Miklós hadat üzent a bolsevik Szovjetuniónak, a harcokban elesett katonákat hősöknek minősítették, pedig a kommunizmust gyűlölő magyar kormányzó és kormánya ártatlan áldozatai voltak. Most Orbán Viktor az 56-os forradalomban csak azokat az elesetteket minősítette hősöknek, akik az adott világpolitikai helyzetben reménytelen célért harcoltak, tehát mártírok voltak. A két reménytelen harc áldozatai között csak az a különbség, hogy hogy mindkettő reménytelen harcban elesetteket minősítette hősiességnek. Nagy Imre az ország miniszterelnöke nem a saját érdeméből lett, hanem a Szovjetunió akaratából. A rábízott feladatot százszor különbnek taratom, mint Horthy Miklósét, de egyrészt nem a Szovjetuniótól való elszakadással bízták meg, másrészt, amit november elsején, és utána tett, annak nem volt semmi világpolitikai realitása. Az irreális cél lehet jó, de jó is értéktelen, ha megvalósíthatatlan. Mivel a megvalósíthatatlan célok érdekében folytatott harc éppen olyan kártékony lehet, mint a rossz célokért folytatott.

Orbán Viktor pedig a célokat nem annak alapján értékeli, hogy minek volt realitása. Ebből fakadóan a jó célokért folyó harcban elesettek is hősöknek minősíti, pedig azok csak mártírok. Ez igaz az 56-os mind a forradalomban elesettek, mind a kivégzettek esetében. A jelenlegi politikai vezetés viszont csak a forradalom elbukása utáni megtorlásban kivégzetteket minősíti hősöknek. Nem veszi tudomásul, hogy ezek is mártírok voltak, mivel irreális, elérhetetlen célok áldozatai, mártírok voltak. A Terror Háza csak azokról az áldozatokról panaszkodik, akik az eleve irreális célokért harcoltak.

1956 kiemelkedő hőse Kádár János volt.

Az elérhető célok érdekben Kádár János volt a kiemelkedő hős, annak ellenére, hogy nem halt hősi halált, csak azt vállalta azt, ami menthető. Még akkor is, amikor a közvélemény óriási többsége hazaárulónak tartotta. Ezzel szemben a közép-jobb kormányunk csak azokat tartja a terror áldozatainak, akik az eleve irreális célokért harcoltak, és akik a bosszú során vesztették az életüket. Pedig ezek elsősorban a forradalom irreális céljainak az áldozatai, azaz mártírok voltak.

Tegnap a magyar miniszterelnök is hősöknek nevezte azokat, akik az esélytelen célokért áldozták fel az életüket. Többségük úgy, hogy fegyverrel harcoltak érte, kisebb részük úgy, hogy ezért kivégezték. Ma a Terror Házában, ami korábban az ÁVH központja volt, csak azok emlékét őrzi, akik áldozatai lettek az 56-os forradalom bukását követő számonkérésnek. Arról tegnap először hallottam a Magyar Televízióban egy történészt, aki a feltett kérdésre azt válaszolta, hogy nem volt realitása annak, hogy 1956-ban ki lehetett volna lépni. Ehhez én teszem hozzá, akkor még az Egyesült Államok sem értett egyet azzal, hogy a Szovjetunió megszállása alól kiléphet egy csatlós.

A magyar politika még ma is messze van ennek tudomásul vevésétől, hogy a demokráciáknak a szovjet hadseregtől való félelme az Egyesült Államok érdekét is szolgálta. Már pedig az irreális célokra épülő politika még mindig messze van attól, hogy ezt tudomásul vegye, iránytűje legyen

Orbán Viktor még sokáig a legtámogatottabb miniszterelnök lesz annak köszönhetően, hogy akkor formált a kis bal-liberális Fideszből tartósan a törvényhozás kétharmadával rendelkező közép-jobb pártot, és akkor igazodott a szavazók többségének az elvárásaihoz, amikor annak eljött az ideje. Akkor mondta ki a csatlós államok politikusai közül először, hogy a megszálló szovjet haderő hagyja el az országot, amikor ennek az elvárásunk megvalósulása megértek a világpolitikai feltételek. Ideje volna végre bevallani, hogy ennek a feltételei 1956-ban nullák voltak. Márpedig az állam vezetője nem tehet nagyobb hibát, mint egy olyan követelmény támasztását, mint amit az adott világpolitikai viszonyok még nem tesznek lehetővé. Nagy Imre súlyosan tévedett, hogy 1956-ban lehetősége volt annak, hogy egy Jaltában csatlós sorsra ítélt állam ezt megtehesse, és áttérhet a szovjet megszállásból a demokratikus oldalra. Ezzel megszűnt volna a bolsevik Szovjetunió az Egyesült Államokkal versengő katonai szuperhatalom lenni.

A saját karrierem.

Utólag magam is nehezen értem meg a saját politikai karrieremet. A fordulat előtt a Nemzeti Parasztpárt funkcionálisa voltam. Utána 1955-ig, az Országos Tervhivatalban, mint páron kívüli egy fontos osztályvezetője lehetem. Nem éreztem, hogy ez hátrányt jelentett volna. Sőt, meglepetésemre 1953 nyarán engem bíztak meg azzal, hogy a Szabadság hegyen titokban dolgozó Nagy Imre által vezetett két agrárreformját kidolgozó bizottságának a titkára, ettől kezdve Nagy Imre bizalmasa, tanácsadója lettem. Ebben a minőségben 1954 nyarán írtam egy feljegyzést Nagy Imrének, amiben felhívtam a figyelmét arra, hogy nem lehet a mezőgazdaságot úgy politizálni, ha közben minden tárca Gerő Ernő irányítása alatt marad. Ezért nem elég a mezőgazdaságot, az egész gazdaságot piacosítani kell.

Erre azonnal hívatott, és közölte, hogy két munkatársával közösen menjünk le Öszödre, a miniszterelnökség üdülőjébe, és készítünk egy reformjavaslatot. Ennek a javaslatunknak adtam a címet: Mechanizmus reform. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy a gazdaságot olyan módszerrel kell irányítani, ami önkorrekciós, vagyis a piac, a kereslet és a kínálat jelzésére működik. Ezért adtuk a címet, Mechanizmus reform. A mintegy százoldalas javaslatot tíz nap elkészítettük. Nagy Imrének annyira tetszett, hogy a vitáját a következő Minisztertanácsi Ülésre szét is küldte. Ezt Gerő is megkapta. Ő a tartalmán azonnal elküldte Rákosinak, aki nem kevésbé, felháborodott. Utasították Nagy Imrét, hogy vegye le a napirendről. Nemcsak a szétküldött anyagokat, de minden annak készítését, még az indigókat is összeszedték. Azzal Rákosi is egyetértett, hogy az anyag készítőit nem vonják felelősségre. Ezért 1982-ig senkinél nem maradhatott példány. Csak akkor tudtuk meg, hogy egy példány a Pártörténeti Intézet birtokába megmaradt.

Később Nyers Rezső sem tudott szerezni. Ennek ellenére a szellemével egyet értett, és a Kádár rendszerben rám bízta a Magyarázom a Mechanizmus című rajzfilm sorozatban a Mechanizmus Reform terjesztését. Elképesztő sikere volt. Számos része gyakorlati alkalmazásra is került.

Ennek az én pályámon is voltak hatásai. Nyers Rezsőnek köszönhetően végül a Pénzügyminisztériumban a Pénzügyi Kutató Intézet igazgatója lettem. Csak 1980-ban, két évvel a nyugdíjazásom előtt Biszku Béla tette fel a pénzügyminiszternek a kérdést: Hogyan lehet a kutatóintézet vezetője, aki 1956-ban az Országos Tervhivatalban a Forradalmi Bizottsági elnök volt? Erre a miniszterem a nyugdíjazásomig változatlan fizetéssel feladat nélkül foglalkoztatott.

Nyugdíjasként másodállásokban foglalkoztattak. Anyagi gondok nélkül élhettük, és élünk. Ráadásul

A web lapomnak köszönhetően szabadon publikálhatok. Csak ezen, 90 ezer oldalt közölhettem, és a szakmában egyre népszerűbb lettem.

Az 56 forradalom utáni életem.

Ebben fontos szerepe volt a megelőző éveknek is, hiszen akkor a Parasztpárt alapítói és vezetői az értelmiségi elithez tatoztak.

1945-ben Pécsett én lettem a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára. Németh László Minőség Forradalma címen megjelent esszé gyűjteménye megjelenése óta volt a példaképem, és általában a parasztságot felemelő népi baloldal híve voltam. A Trianon után megmaradt országunk esősorban mezőgazdasági ország volt. Családomban csak kertészek és köztisztviselők voltak. 1945 végén a front közeli dzsentri város Kaposvárról a már békésnek számító egyetemi és ipari városba, Pécsre mentem. Ott találkoztam gimnáziumi történész zsidó barátommal, Hanák Péterrel, aki csontra lefogyva élte át a fronton aknaszedésre kényszerített utóbbi éveket, és már akkor meggyőződéses kommunista volt. Én ugyan kommunista ellenes soha nem voltam, de a mezőgazdaságot kollektív nagyüzemekké átkényszerítő bolsevik Szovjetuniót nem tartottam példaképnek. Különösen nem a miden falusi családnak földet adó Földreform után. Ezért lettem a Baloldali Blokkba tartozó Nemzeti Parasztpárt híve, és az első Baranya-megyei titkára. Ekkor kellet megélnem, hogy a Szovjetunió megszállásánál szemben a választók többsége még a Horthy rendszer folytatását is inkább elfogadta nemcsak előtte, de akkor a leginkább.

A Kádár János vezetése alatti második választáson voltak a legvidámabb barakkot tudomásul vevők többségben. Pedig előtte, 1956. november elsején, amikor Nagy Imre több párti kormánya megalakult, semmi esélye nem volt annak, hogy a következő választás után még kommunista tagjai is lesznek a kommunista állampárti kormánynak.

Kádár János azzal, hogy vállalta a szovjet csapatok behívását, és a kormány vezetését annak ellenére, hogy akkor ez volt a közvélemény legnagyobb többsége által hazaárulásnak minősített tett.

A második világháborút követő 45 évben követett politikai álláspontom szinte kivételesen hibátlannak tartom. Az egyetlen kivétel volt a szovjet csapatok behívása. Azt nem vállaltam volna, pedig ez volt az egyetlen módja annak, hogy végül a legvidámabb barakk lehessünk.

Orbán Viktor kormányával sem mindenben értek egyet.

Azt ugyan az elsők között láttam, hogy Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki elérte, hogy a választók többsége mögéje állt és állni fog. Ameddig munkaképes marad, ő lesz a szavazók többségének támogatásával kormányzó Fidesz és a kormány elnöke. Zseni abban, hogy aki hatalmon akar maradni, annak a szavazók elvárásaihoz kell igazodni. Ezt tette most a legutolsó választás után is. Mivel a megszerzett kétharmadot úgy érte el, hogy fővárosban és néhány vidéki városban vesztett. Erre azzal reagált, hogy nem a felső harmad megnyerésére, hanem az alsó kétharmad megtartására koncentrál.

Az már a választási kampányban is így volt. Ennek formája a gyermekvállalásra koncentrált politikája. Meggyőződésem szerint, a gyermekvállalás támogatásánál sokkal fontosabb volna a gyermeknevelés eredményét jutalmazó rendszer. A jelenkor demográfiájának nem a több állampolgárra, hanem annak a minősége javítását kell jutalmazni. Ez minél fejlettebb a társadalom, annál inkább nem a több születésre, hanem a megszületettek minőségének javítására kell törekedni. De minél gyorsabb a technikai fejlődés, annál inkább igaz ez a még felzárkózó országokban is.

Ezt tanultam meg az egykéző protestáns dél-dunántúli falvakban hetven éve. Ezeken a keresztény vallások, különösen a római katolikus botránkozott. A tények hiába mutatták azt, hogy ezekben a kis népességű falvakban nőtt leggyorsabban az egy lakosra jutó föld nagysága, és a következő generáció iskolázottsága és várható életkora.

1990 óta pedig a világ legnépesebb országa Kína kemény büntetéssel sújtotta azokat a városi lakosokat, akik második gyermeket vállalnak. Elsősorban ennek köszönhetően ez óta ebben a birodalomban nő leggyorsabban nemcsak jelenleg, de a történelmünk során valaha a lakosság jövedelme, vagyona, iskolázottsága és a várható életkora.