Az oszmán társadalom hatása a Kárpát Medencében.

Kopátsy Sándor                EH                    2017 10 10

Az oszmán társadalom hatása a Kárpát Medencében.

Tízen évesen a történelem órán a Mohácsi csatavesztésről az volt a véleményem, hogy az analfabéta magyarokat legyőzték az írni és olvasni tudó törökök. A magyar seregben szinte csak a papok nem voltak analfabéták. Ráérzésemre Erdei Ferenc erősített rá, akinek köszönhetem, hogy a figyelmemet ráirányította a Hódoltságban és Erdélyben a városokban lakó parasztok polgárosodásra. Németh László Minőség forradalma címmel megjelent esszégyűjteménye pedig az értelmiséggé válás megszállott hívét nevelte belőlem.

Amennyire reménytelennek tartottam a kelet-európai nagycsaládos, ortodox keresztény, egyáltalán nem puritán népek erőfeszítését a marxista társadalom építésére, annyira reménykedtem, hogy a Kínai marxizmus sikeres lehet, mert a kínaiak keményen puritánok, szorgalmasak, takarékosak. 1990 előtt csalódtam a Mao által folytatott politikában. Némi reményt az adott, hogy a magyar mechanizmus ügyét Kína támogatta. 1990 óta pedig a kínai reform lelke híve is lettem.

Megtanultam, hogy máig tartó óriási szerepe volt császárok hatalmát nem a földesurak, nem a tőkések, hanem a képzésben szelektált mandarinok irányították.

A magas-kultúrák között a távol-keleti volt az, amelyikben a császár korlátlan hatalmának, akaratának a megvalósítását nem a vérségi alapú uralkodó földbirtokos osztályra, hanem a mandarin iskolarendszerben felnevelt elitjére bízták. Ez nem osztály volt, hanem az oktatási rendszerben minősítettek képességük szerint elosztott hatalmú mandarinok, akik lefelé hatalmasak és gazdagok, de felfelé a császár rabszolgái voltak.

A Nyugaton a közgazdaságtan máig az osztálytársadalmak marxi értelmezésénél maradt. Nem veszi figyelembe, hogy milyen különbségek voltak a rabszolgatartó, a jobbágytartó és munkást foglalkoztató társadalmak között. Még azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a vallás klérusa is tulajdonképpen a mandarin rendszer szerepét jelentette azzal a különbséggel, hogy a vallási vezetők nagy többsége a földesúri osztályból került ki, és földesúrként is viselkedett. Ennek ellenére azonban sem a vagyon, sem a hatalom nem volt örökletes. Sőt, többnyire a klérus tagjainak gyermeke sem lehetett. De ahol volt, ott sem lett örökös.

Arról szinte semmit nem tanítunk, hogyan alakult ki a Közel-Keleten, az arab és az oszmán társadalmakban a képzésen alapuló végrehajtó hatalom.

Az európai népek közül csak a balkáni népek és a magyarok kerültek átmenetileg, hosszabb, rövidebb időre oszmán közigazgatás alá. Ez is csak átmeneti volt, nem térítették. Ennek ellenére a történelemtudományuk a maradandó hatását sem tárgyalja. Ezért aztán én sem tudok semmit arról hogyan lett nem csak az Oszmán Birodalom, de a mohamedán társadalmak működtetési rendszere lényegében a mandarinképzéshez hasonló.

Mohamed hívei olyan társadalomban éltek, amelyekben hasonló volt az uralkodó akaratát végrehajtó apparátus képzése, és az uralkodóhoz való viszonya. Mindkét rendszer apparátusa a képzettsége alapján kapott feladatot, ahhoz hatáskört és jövedelmet, amit csak addig élvezhetett, ameddig az uralkodó bizalmát élvezte. Ezzel bármikor leválthatók, sőt megölhetők voltak.

Az oszmán megszállás alá került térségek mind nagycsaládos társadalmak voltak, kivéve Magyarország megszállt területeit. Ebből fakadóan a megszállásuk módja és viselkedése nálunk más volt. A Hódoltságban, a magyar, kiscsaládos jobbágyrendszert megkülönböztetett módon kezelték. Ezt azonban a magyar történészek elhallgatják, pedig számunkra ez okozta a legnagyobb változást. Az Oszmán birodalomban nem volt földesúri osztály, mivel minden föld a szultán tulajdona volt, amint a szpáhi rendszeren keresztül bérbe adtak. Amíg a nyugat-európai feudális társadalomban a jobbágy a földesúr alá rendelt, nagyon korlátozott jogokkal rendelkező alantos volt. Ez ugyanúgy érvényes volt a vakkés klérusa földtulajdonára is. Ezzel szemben az Oszmán társadalomban egyetlen földesúr volt, a szultán, aki bérleti díj fejében adta művelésre a földjeit. Ennek következtében Magyarország Hódoltsági területén megszűnt a jobbágyság, a jobbágyak szabad bérlők lettek. A bérlet lejártával szabadon elköltözhettek, másutt kereshettek bérletet, szabadon kereskedhettek, lehetett ingatlanuk.

Azt sem valljuk be, hogy a szpáhi kötelessége volt a szulán minden földjét bérbe adni. Ezt csak akkor tehette meg, ha olyan bérleti szerződést ajánlott, ami mellett minden földet bérbe tudott adni. Ennek ellenére igyekezett minél nagyobb bérleti díjra, mert a szpáhik között verseny folyt, azt elzavarták, aki a többinél alacsonyabb bérletekért adta ki a szultán földjét.

Még utalást sem találtam arra, hogyan alakult a jobbágyok sorsa a Királyi Magyarországon, és hogyan a Hódoltságban. Az Isztanbuli Levéltárból azonban az derül ki, hogy a Hódoltságban nem volt munkaerőhiány, mert sokkal inkább a Hódoltságba menekültek, mint onnan a Királyságba.

Erről a 70-es években győződhettem meg, amikor egy a rajzfilmet készítettem a Televíziónak az oszmán megszállás alatt fellendült marhakereskedelemről. A tényeket ismerem, hogy a Kárpát Medencéből szinte csak a drága színes fémeket lehetett Nyugat-európába exportálni. Erre nem volt vízi utunk, mert a Duna nem volt nyugati irányban hajózható. Csak a lábán elhajtható élőállat volt a nyugt-európai piacokra elhajtható. Ezért a földesurak is csak ezzel próbálkozhattak. Marhacsordák kihajtása lett a hajdúk feladata.

Buda elfoglalását követő harminc évben azonban megtöbbszöröződött a nyugatra hajtott marhák száma. Ez annak volt köszönhető, hogy a Hódoltságban megszűnt a jobbágyság, a szultán bérlői azonban szabadon kereskedhettek. A felvirágzó marhakereskedelem előnyét nemcsak a budi basa, de a Habsburg Udvar is felismerte, és ennek érdekében buzgón együtt működtek. A marhakereskedővé lett jobbágyok között is voltak zsenik, akik mesésen meggazdagodtak. Ilyen volt Tököli Imre apja is. De ő csak a Hódoltságban volt szabad ember, a Királyi Magyarországon csak egy szökött jobbágy. A budai basát kérte meg a közbenjárásra, hogy Bécsben jó pénzért nemesi rangot vásárolhasson. Sikerült az üzlet, a fia, Imre már nemcsak beházasodhatott a legnagyobb földesúri családba, de fejedelem is lehetett. (Ezt a tényt sem ártana tanítani.)

Tegnap utána néztem az Oszmán Birodalomban általános gyermekadónak, vagyis gyermekek gyűjtésének a szultán testőrsége, majd elitcsapata számára. A magyar történészek ugyanis úgy emlegetik a janicsárnak elvitt gyermekeket, mintha az jellemző lett volna a Hódoltságban is.

Elsősorban az egész birodalomban elenyésző volt a janicsárok száma, másodsorban azt a módszert csak olyan kultúrákban alkalmazták, ahol ennek évezredes hagyománya volt, csak a nagycsaládosokban. Európából eleve keveset gyűjtöttek, de azok nagy többségét is csak szerbek közül. A janicsárság pedig mindenütt más módon elképzelhetetlen karrier lehetőségét jelentette.

Törvény tiltotta a nemesek gyermekeinek, és a legidősebb fiú begyűjtését.

Nem kisgyerekeket gyűjtöttek, hanem 10-15 éveseket, akik közül a legjobbak a ranglétra legmagasabb fokára is kerülhettek.

A parasztpolgárosodás.

Magyarország társadalmának történelmének megértéséhez a kulcs a polgárság krónikus hiánya. A nagycsaládos, pásztorkodó, pogány társadalmat a honfoglalás után sürgősen át kellett alakítani, kiscsaládos, fölművelő, keresztény társadalommá.

A nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés.

Erről szinte említést sem tesznek a magyar történészek. Pedig szinte ez volt a legnagyobb, és a legnehezebben megoldható változás. A kis Európa kulturális és gazdasági kettéosztódása abból következett, hogy vagy megmaradtak a világon minden társadalomra jellemző nagycsaládnál, vagy forradalmi hatással áttérnek a kiscsaládos társadalomra. Pedig ez volt a legjelentősebb lépés.

Nyugat-Európának a világtörténelem utóbbi jó ezer éves történelmében elért sikerét két változásnak köszönheti.

Egyrészt megoldotta a természetes csapadékon történő gabonatermelést.

Másrészt a nagycsaládról áttért a kiscsaládra.

Mindkettőt annak köszönhetjük, hogy jókor jöttünk.

A hunok voltak az elsők a Római Birodalom szétesése után. Az a sötét középkorban történt, Európa lakóinak nagy többsége még pásztorkodott. Ehhez hozzá kell tenni, hogy addigra a Kárpát Medencében a már elért urbanizáció tejesen megszűnt. Azt is tudatosítani kellene, hogy a Kárpát Medence a kelet-európai sztyeppén virágzó nomád pásztorkodásra alkalmatlan volt. A tudatunkban az él, hogy a Kárpát Medence eleve pásztorkodásra alkalmas terület volt. Ez alapvető tévedés. A Kárpát Medence alföldje árterület volt. Az éghajlata pedig már kontinentális, hideg telű és kevés csapadékú volt. A nyugat-európai marhapásztor társadalmak azért lehettek letelepedett pásztorok, mert az éghajlatát a Golf áram hatása jellemezi. Viszonylag enyhe tele, jeltős csapadéka és párás levegője van. ezért élhettek Európa északi, nagyobb felén letelepedett marhapásztorok. A Kárpát Medencébe érkezett hunok, avarok és magyarok azonban sztyeppén nomád pásztorok voltak. Számukra a nomád pásztorkodás nem volt folytatható.

Az avarok is korán érkeztek ahhoz, hogy letelepedett földművesek legyenek. A birodalmuk előbb szétesett, mint megérkezett a nyugat-európai gabonát termelő agrártechnikai forradalom. A birodalmuk megsemmisülése után itt maradt avar lakosság azonban megélhette a természetes csapadékra épülő gabonatermelés diadalát. Ezt ismerte fel László gyula néprajzos tudós, és ezért beszélt kettős honfoglalásról.

A magyar honfoglalók azonban jókor érkeztek. Az itt élő szlávok és avarok már jórészt letelepedett földművelők és keresztények voltak. Egy hiányosságot azonban ezer évig sem lehetett megoldani, a polgárság, az urbanizáció tejes hiányát. Ennek a járható útját az oszmán hódoltságnak köszönhetjük. Ők teremtettek olyan társadalmi környezetet, amiben a jobbágyok utódaiból parasztpolgárok lettek. Azt csak öregen tudtam meg, hogy a kazárok lakta Délnyugat Ukrajna térsége volt az első, ahol ezer évvel korábban már a városok lakosságának többsége parasztpolgár volt, akik csak télen éltek a városokban, a földművelést viszonylag távoli tanyájukon folytatták.

Az Alföld urbanizációja.

A szpáhiktól földet bérlők felismerték, hogy előnyös számukra a minél nagyobb településeken élni, mert a városi méretű falusi önkormányzati vezetők eredményesebben kötik a bérleti szerződéseket, mint a tanyákon élő családok. Ebből a felismerésből fakadt, hogy a tanyákon és kis falvakban élők télre a városokba költöztek, ott lettek a városok polgárai.

Elég megnézni az 1847-es népszámlálás adatait, jelentős magyar etnikumú városi polgárság csak ott volt az országban, ahol az Oszmán Hódoltság volt.

Vallási és etnikai türelem.

Most, amikor a reformáció megjelenésének 500. évfordulóját ünnepeljük, ideje volna tudatosítani, hogy a Kárpát Medencében, az oszmán megszállás nélkül, aligha verhetett volna gyökeret a reformáció. Ezt sem lehetne vitatni, hát elhallgatjuk. Márpedig, ha a magyarságnak valamit a legfontosabb lehetett volna megtanulni, az a vallásokkal és az etnikumokkal szembeni türelem. Ebben az Oszmán Birodalomnál jobb tanítómesterünk senki sem lehetett volna.