Kopátsy Sándor PG 2017 10 10
A baromfi győzelme.
Ritkán örültem jobban egy
adatnak. 1960 óta az Egyesült Államokban az egy laksora jutó baromfihús
fogyasztása háromszorosára, 13 kilóról 30 kilóra nőtt.
Emlékeim szerint, legjobb
barátomat, Burgert-Róbertet 1960-ban nevezték ki a Pécsi Állami Gazdaság
igazgatójának azzal, hogy elsődleges feladata a várost tejjel lássa el. Ekkor
már az aforizmáim között szerepeltek: „Tejet
csak ott szabad termelni, ahol nem kell nyáron a parkokban a füvet önözni.”
„Magyarországon a tejtermelés marhaság, nagyüzemben azonban nagy marhaság.”
Tejet ott kell termelni, ahol gabonát nem érdemes. Ez a véleményem azonban nem
mondott ellent az egyik legfontosabb magyar történelmi felismerésemnek.
Az istállós tehéntartásnak köszönhetjük történelmünk néhány fontos
eseményét. Az istállós tehéntartásnak köszönhettük a nők egyenrangúságát a
paraszti családokban. A tejpénz lett az első rendszeres pénzbevétele az
asszonyoknak.
Először szűnt meg a magyar élelmezésben a kalciumhiány, ennek
köszönhetően az egyik népbetegségünk az angolkór.
Ekkor már a nyugati sajtóból értesültünk a baromfitartás forradalmáról.
Harmadára csökkent a sütni való
csirke ára, és terelési ideje.
Azt is megértettük, hogy a
baromfi százszor szaporább, ezért gyorsan szelektálható. Ezen az alapon azt is
megjósoltam, hogy száz év múlva a halfogyasztás válik elsődlegessé. Már ezt sem
tekinthetjük jóslatnak, hiszen még a baromfinál is gyorsabban növekszik a
termelése.
Arra ugyan én sem számítottam,
hogy a szocialista táborban barátom lesz ennek a zászlóvivője.
Most mégis örömmel olvastam a
baromfihús fogyasztásának sikerét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése