A felzárkózó országok helyzete III

Kopátsy Sándor                EH                    2017 10 14

III.

A felzárkózó országok helyzete

Ez a fejezet a felzárkózással Közép-fejlettség titka cím alatt fejti ki a véleményét. Ez a megközelítés 1994 óta foglalkoztatja a neves közgazdászokat, pedig több szempontból tudománytalan, logikátlan megközelítés.

Néhány gondolat a ruházati ipar szerepéről.

Az ipari forradalomban alapvető szerepet játszott a méteráru és a ruházati ipar forradalma. Történt ez annak ellenére, hogy a dolgozók bérében maximum 3:1 különbség volt a maximum. Jelenleg a bangladesi textiliparban a munkások bére 18-ada az észak-amerikai minimálbérnek. Még fontosabb azt figyelembe venni, hogy a kelet-ázsiai munkaerő minősége jobb, mint az észak-amerikai minimál bérért is foglalkoztathatóké. Az ipari forradalom első két századában tized akkorák voltak a világgazdaságon belüli bérkülönbségek, mint ma. A fejlett országokban hússzor magasabb bért kell fizetni az ott leggyengébb minőségű munkaerőért, mint a legszegényebb országokban. Ráadásul a hússzor drágább munkaerő minősége gyengébb. Márpedig a jelenkorban a munkaerő hozzáállása egyre fontosabb lesz.

Ezt bizonyítja, a tény, hogy a japán tömegáru már ötven éve is óriási fölényt élvezett az észak-amerikaival szemben, pedig az akkori japán bérek csak fele akkorák voltak. A fölény abból származott, hogy a japán munkaerő hozzáállása volt sokkal jobb. A japán munkaerő a futószalag melletti munkát is komolyan vette, Észak-Amerikában pedig az ilyen munkának nem volt tekintélye. A futószalag hatékonysága ugyanis attól függ, milyen a dolgozók leggyengébb egyetlen százaléka. A nagyon lebontott, néhány másodperces munkában való részesdés, vagyis a több százból egyetlen munkamozzanat is fontos. A fejlett, magas bérű országokban azonban nincs olyan gongos munkaerő, amelyik az ilyen, néhány másodperces részvételt is elvállal.

A Volkswagen gyárban a futószalag mellett nincs német munkás. Ezért aztán nem is bizonyulhatott versenyképesnek az igényesebb Audi gyártására. Kiderült, hogy a minőségi autót is futószalagon kell gyártani, de a munkamozzanatokat csak igényes munkásokra lehet bízni. Még ennél is fontosabb bizonyult, hogy a minőségi autógyártás csak ott lehet hatékony, ahol a beszállítók is igényesek.

A The Economist írása figyelmen kívül hagyja, hogy hol, milyen a munkamorál. A legfontosabb piacok ugyanis igényesebbek a minőségre, mint az árra. A gazdag fogyasztók kiszolgálása minden ágazatban jobb üzlet, mind a szegények igényéhez való igazodás.

Összefoglaló véleményem.

Középiskolás koromban, Németh László Minőség forradalma címen megjelent esszé gyűjteménye tett a minőséghívővé. Aztán, közel húsz évvel később Max Weber felismerése a lakosság puritanizmusának elsődleges szerepéről győzött meg arról, hogy a gazdaság is minőségre koncentráló lett. Ezért vizsgálom a világgazdaság alakulását annak alapján, hogy hol, milyen a lakosság viselkedési kultúrája. Számomra, minden társadalom várható jövője elsősorban attól függ, mennyire jellemzi a lakosságot a puritanizmus.

Az, hogy a szegényebb társadalmakat fejlődőknek, felzárkózóknak hívják, mindig bosszantott, mert azt láttam, hogy ezer éve a világ országai között egyre gyorsabban nőtt a fejlettségi különbség. Ezért a kevésbé fejlettek nagy többségét nem fejlődőknek, hanem lemaradóknak kellett volna hívni. Azt, hogy csak a puritán népek képesek a helyzetükön javítani, csak a 20. század küszöbén ismerte fel Max Weber. Neki köszönhetem, hogy a puritanizmus gyökerét kutatva eljutottam addig, hogy Európa nyugati fele akkor lett magas-kultúra, amikor a feudális társadalmát kiscsaládokra építette fel. Ez az első évezred utolsó századaiban indult kibontakozásnak. A kiscsalád ugyanis eleve puritánabb sejtje a társadalomnak, mint a nagycsalád.

Az a tény, hogy közel ezer évig csak a nyugat-európai mezőgazdaság volt kiscsaládos, azért játszhatott világtörténelmi szerepet, mert a társadalom négyötöde a mezőgazdaságból élt. A középkori társadalom ipari és szolgáltatási igényeinek is nagy részét a mezőgazdaságon belül oldották meg.

Még az agrártörténészek sem tudatosítják, hogy a falvak lakossága mennyire önellátó volt. Ezért lehetett nagyon alacsony az urbanizáció. A városi lakosság élelmiszerigényének nagy részét a földesuraknak és az egyháznak fizetett tized fedezte.

A társadalomtudományok máig nem ismerték fel hogy minden gabonatermelő és pásztorkodó társadalomban elviselhetetlenül sokan születtek. Ezért kellett minden osztálytársadalomnak fokozni a szegénységet, hadakozással pusztítani a lakosságot és a vagyont, valamint üldözni a tudásvágyat. A szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodás megjelenésétől a jelenkorig csak olyan társadalmak maradtak működésképesek, amelyek szervezetten fokozták a halálozást.

A kiscsaládos feudális társadalom azért is forradalmi újítás volt, mert a gyermekvállalás csak a házasságkötés után vált elfogadottá. Házasságot pedig csak az köthetett, aki számára a földesura jobbágytelket biztosított. Mivel a jobbágytelkek száma viszonylag alig változott, a házasságok kitolódtak. Ezzel a nők termékenysége közel a felére csökkent, a legtermékenyebb évek kimaradtak. Felére csökkent a túlnépesedési nyomás, lényegesen kevesebb halálokozásra volt szükség Nyugat-Európában, mint az emberiség másik kilenctized részében. Ennek köszönhetően az itt élő társadalmak humánusabbak lehettek. A jobbágyrendszer megszűnésével az ipari forradalomban azonban a korai házasságok lehetősége visszaállt. Ezt azonban a kor városira jellemző egészségtelen életfeltételek okozta halálozás jórészt ellensúlyozta. Ezt a történelmi fordulatot a történészek tudomásul sem vették, mert az ipari forradalomnak köszönhetően megindulhatott a gyarmatosítás, külső forrásokból lehetett kiegészíteni a városi lakosság eltartatását.

Ennél is nagyobb jelentősége lett annak, hogy Nyugat-Európa felfedezte Amerikát és az Óceániát, a két viszonylag lakatlan kontinenst. Ennek köszönhetően az alig 5 millió négyzetkilométernyi Nyugat-Európa élettere megtízszereződött. Ezek betelepítése, és az onnan szerzett áruk importja felvette a népszaporulatot. Ennek a jelentősége nagyságrendekkel nagyobb lett, mint az ott található kincseké. Ezzel mégsem foglalkozunk, pedig nem lehet kétségbe vonni, hogy Amerika és Óceánia betelepítése nélkül a 20. század elejére a Nyugat nem lehetett volna olyan erős, gazdag, hogy leáll a túlnépesedése. E nélkül pedig szó sem lehetett volna a gazdagság, a tudomány olyan szintjére jutni, amin a század végére megállt a lakosság spontán növekedése. Nemcsak Nyugat-Európában, de Kínától eltekintve, a Távol-Kelet országaiban is.

Az ember túlnépesedése megszűnik akkor, ha megoldódik a fogamzásmentes szexuális élet, a lakosság viselkedése puritán legyen, az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt, az iskolázottság átlaga pedig a 12 évet. Ide kell eljutni ahhoz, hogy a társadalomban megszűnjön a túlnépesedés. Ezt az előfeltételt azonban nem is érinti a The Economist tanulmánya.

Ami a fogamzásgátlás elérhetőségét illeti.

Ennek általánossá válásához nemcsak anyagi, de kulturális feltételek is szükségesek.

A legnagyobb akadályt az egy lakosra jutó 20 ezer dolláros jövedelem elérése jelenti. Jelenleg az emberisé háromötöde olyan társadalmakban él, amelyek lakossága annyira nem puritán, hogy ennek okán nem is lehet gazdag. Kína az egyetlen puritán lakosságú ország, amelyikben az egy főre jutó jövedelem 2 ezer dollár alatt volt. Ebből gyorsan emelkedni csak akkor tudott, amikor állami erőszakkal lakosságcsökkenésre állították a gyermekvállalást. De csak a század közepére emelkedhetnek a 20 ezer dolláros szintre.

A fogamzásgátlás olyan olcsó lett, hogy a legelmaradottabb országokban is megindult a gyermekvállalás csökkenése. Ez azonban még mindig messze van ahhoz, hogy a népszaporulat elviselhetővé váljon. tegyük hozzá azt is, hogy a kínai gyermekvállalás azzal vált erőszakkal is korlátozhatóvá, hogy az állam ingyenesen biztosította a fogamzásgátlással járó feltételeket.

A tények azt bizonyítják, hogy a spontán kevesebb gyermekvállalásra szinte csak a nők iskolázottsága hat. Nem találtam olyan országot, ahol a nők termékenysége nem fordítottan arányos a nők iskolázottságával. Az iskolázás egyre jobban belenyúlik a nők termékennyé válásába. A fejlett országokban a nők többsége már diplomaszerzővé válik, ezek pedig 30 éves koruk előtt egyre ritkábban házasodnak.

Az, hogy a gyermekvállalás az emberiség egészében a létszám újratermelését jelentő szintre csökkenjen, még generációk váltásaira lesz szükség.

A társadalmak fejlettsége közti differenciálódás megállítása.

Még nyomát sem találtam annak, hogy valaki kereste volna annak az okát, hogy miért nőtt sokszorosára a társadalmak fejlettsége közti különbség. Pedig egyértelmű a válasz. Azért mert az osztálytársadalmak közti különbségek elsősorban a lakosság fizikai erejének a mozgósításán múltak. A tudományos és technikai forradalom azonban a munkaerő szellemi képességének kibontásán alapul. Ez nem teljesen új, mert a politikai vezetésben, a tudományokban és a művészetekben ez már az osztálytársadalmakban is így volt. Jelenleg a fejlett társadalmakban általánossá vált és minden szakmában így van.

Az osztálytársadalmakban vérségi, vagy vagyoni alapon osztódtak a jövedelmek, jelenleg képesség alapján.

A társadalomtudományok nem vették tudomásul, hogy az osztálytársadalmakban is mindig volt két ágazat, a művészetek és versenysportok, azaz a cirkuszok nem osztály alapon működtek, hanem a képesség szelekciója alapján. Ez a két ágazat két pólust jelentett, a szellemi és a fizikai képességekét. Kiderült, hogy az emberek fizikai képességében sokkal kisebbek a különbségek, mint a szellemiekben.

Az emberek fizikai képességeiben is nagy különbségek vannak, szinte a fizikai munkára képtelenek, és az átlagnál lényegesen erősebbek. De a már valamilyen fizikai képességre szelektáltak győzelmi esélye közel van egymáshoz. A legjobb rövid- és hosszútávfutók, úszók, súlydobók között nem mindig ugyanaz a győztes. Nem véletlenül, fogadni lehetett a győztesekre. Ezek dicsősége ugyan jelentős, de nem tartós. Az évtizedekkel korábbi bajnokokra csak ritkán, generációkkal később pedig nagyon kevesen emlékeznek.

A szellemi képességek közti különbségek egyrészt sokkal nagyobbak, másrészt nem mérhetők. Az énekesek, hangszeres muzsikusok, karmesterek, festők között vannak vitathatatlan kiválók, de ezek sorrendje nem mérhető. A viszonylag stabil ítéletek sokszor csak generációk után alakulnak ki, de néhányan évszázadokon keresztül közismertek maradnak.

A két ágazaton kívül a politika, a vallás, a hadviselés, a közigazgatás hatalmi rangsora vagy vérségi, vagy vagyoni, vagyis osztálytársadalmi alapon szerveződött.

Az osztálytársadalmak olyan alépítményre épültek, amiben az értéktermelés egyre egyszerűbb, kevesebb képességet, de több fizikai erőt igényelt. Ennek ellenére a technikai fejlődést a munkaerővel szemben támasztott egyre magasabb igénynek tekintettük. Pedig ebből csak az volt igaz, hogy az egyre fejlettebb technikai eszközöket a társadalom műszaki elitje találta fel, és előállításukat azok oldották meg, de a hasznosítsuk a munkaerő nagy többségével egyre alacsonyabb képességigényt támasztott.

Ennek egyik klasszikus példája a hajók ki- és berakása volt, amit nagyon sok munkás zsákokban, talicskákban végzett. A 20. század elején a hajók több időt töltöttek és költséget fordítottak a rakományok ki- és berakásával, mint a kikötők közti utazással. A tengeri szállításban ugyan a hajók is egyre nagyobbak és hatékonyabbak lettek, de a szállítási költség és idő megtakarítás a ki- és berakás forradalmának köszönhető.

A másik példám a bányászat. Száz éve még képzetlen munkások csákánnyal, lapáttal termelték a szenet, ma a mérnökök által vezetett kombájnok.

Meggyőződésem szerint, az osztálytársadalmak spontán felszámolódását a fizikai munkáról a képzett munkaerő munkájára való áttérésnek köszönhetjük. Ezt mindennél jobban mutatja a tény, hogy a munkaerő képességéhez igazodó iskolázottsága vált jellemzővé. A társadalom várható teljesítménye elsősorban a munkaerő minőségétől függ. A munkaerő minősége pedig egyre jobban függ attól, hogy milyen szülői háttérből jönnek, és a képzésük minél inkább a képességükben homogén csoportokban történik. Ezért aztán, aki látni akarja, melyik ország jövője hogyan alakul a társadalmak hatékonysági rangsorában, azt kellene vizsgálni, hogy milyen a társadalomra jellemző puritanizmus, ezen belül, milyen a gyermekvállalások családi háttere, valamint mennyire igazodik ehhez az oktatási rendszerük.

Ezért alapvetően téved az The Economist tanulmánya is, amikor nem a fenti elvárások alapján keresi a várható eredményt, hanem arra, hogy mennyi jelenleg az egy lakosra vetített jövedelem. Ebben a felsorolásban elől vannak az olajban nagyon gazdag kevés lakosságú kis országok, amelyekben feudális társadalmi viszonyok vannak. A nők lehetnek már magasan képzett menedzserek az óriási olajvállalatokban, de gépkocsit nem vezethetnek, nincs választójoguk és a házasságban jogtalan feleségek maradtak. Ezekben az országokban az egy lakosra jutó jövedelem 100 ezer dollár felett van, de a feudális társadalmi viszonyok vannak.

A jelenkorban csak az olyan társadalom lehet fejlett, de legalább az átlagnál gyorsabban fejlődő, amiben a lakosság viselkedést a puritanizmus jellemzi, a lakosságuk száma pedig évente legfeljebb néhány ezrelékkel változik. Ezért aki a társadalmak fejletségnek tempójára, illetve a fejlettségük sorrendjén javítani képes, ne az egy lakosra jutó jövedelmük, hanem a puritánságuk és a népszaporodásuk sorrendje alapján csoportosítson. Azokkal a társadalmakkal, amelyekben a lakosság nem puritán, és gyorsan szaporodik, kár foglalkozni, azok között nem lehet olyan, amelyik társadalma a puritánokat megelőzi, de még olyan sem, amelyik azok közé emelkedik.

Az elmúlt kétszáz évben felgyorsultak az emberiség fejlett ötödében a változások.

Az első az emberiség szinte az egészét érintő változást a kötött pályás közlekedés, a vasúthálózat kiépülése hozta. Ezt megelőzően az áruk mozgatása a szárazföldön nagyságrenddel költségesebb volt, mint az állú vizeken, és a lassú folyókon. Szárazföldön egynapi járóföldnél messzebb történő szállítás csak a lassú folyókon és az állóvizeken alakulhatott ki jelentős áruforgalom. Szárazföldön csak a súlyukhoz képest nagyon drága áruk, és a lábon hajtott jószágok forgalma történhetett. Elviselhető költséggel, és időn belüli utazás és áruszállítás szállítás vasúton tizednyi időbe és századnyi költségbe került. A kötött pályás termékmozgatás az áruk esetében a mezőgazdasági nagyüzemekben is jellemzővé vált lerakott iparvágányokon, gyakran lóvontatással is. A vasúthálózatnak köszönhetően kialakulhattak a vasúti hálózatra épülő nemzetállamok is.

Arról azonban említés sem történt, hogy a világkereskedelemben ezzel vált lehetővé, hogy a kikötőkbe gyűjthetők lettek a tengeren túlra történő áruszállítások is. Ezért szinte minden elmaradt állam, gyarmat vasúthálózatát is kiépítették.

A vasúthálózat azonban csak a vasútállomások, illetve az ipari vágányokkal ellátott nagyvállatok közti áruforgalmat oldhatta meg. Ezért vasúton a mai nagyvállatok közti munkamegosztás nem volt megoldható. Ezt oldotta meg a közúti hálózat kiépítése, az autópályákon történő árumozgatás. Az elmúlt hetven évben a tudományos és technikai fejlődés mellett a termelékenység növekedése annak volt köszönhető, hogy az alvállalkozókkal meg lehetett szervezni a napra, órára történő besszállítást. Ennek köszönhetően a nagyvállatok a beszállítók ezreivel együttműködő, összeszerelők lehettek.

A munkaerő áránál is fontosabb lett annak minősége.

Az osztálytársadalmak hatezer éve alatt a munkaerő nagy többsége fizikai munkát végzett. A gyárak felszereltsége viszont viszonylag azonos szintű volt, azok termeltek olcsóbban, aki olcsóbban kapott munkaerőt. Ezért volt elég az olcsóbb munkaerő keresése. Ez a tudományos és technikai forradalom vívmányainak köszönhetően megváltozott. Egyre inkább a munkaerő minősége lett az elsődleges szempont. A vállalkozásuk jelenleg már elsősorban az igényüknek jobban megfelelő munkaerőt keresik. Ezen belül természetesen a minél olcsóbbat.

A tömegáruk első nagy szállítja Japán volt, ahol már nem volt olcsó a munkaerő. De a tömegáruk termeléséhez szükséges minősége volt a legjobb. Alig található olyan szakmai irodalom, amelyik a futószalagok mellett dolgozók fegyelmének, lelkiismeretességének a jelentőségét bizonyítaná. A futószalag mellett dolgozó száz munkás közül egyetlen hanyagsága óriási kárt okozhat. A már gazdag országokban nincs becsülete a futószalag melletti monoton munkának, ezért a tömegárukat termelő vállatoknak olyan munkaerőt kénytelenek a futószalagok mellé állítani, akik nem veszik komolyan a rájuk bízott, néhány másodperces monoton munkát. Erre voltak sokkal alkalmasabbak a japánok, akik puritán kultúrája minden feladatot komolyan vesz.

Ez még sokkal inkább igaz volt a dél-koreai, a tajvani, végül a kínai munkaerőre. De 1990 óta tízszeresére emelkedtek, viszonylagosan, az árukhoz képest értékesek maradtak.

Az elmúlt száz évben a puritán népek országaiban emelkedtek a legjobban a bérek, a gazdaságuk versenyképessége mégis javult.

Aki a 2050-es világgazdaságban a fejlettségi sorrendet akarja előre látni, annak elég, ha csak azt vizsgálja, hogyan alakult a puritán népek országaiban a lakosság száma, hogyan alakult az oktatási rendszerük minősége.

Ugyanennek a problémának a feltárása szükséges az olyan államokban is, amelyekben több etnikumú, eltérő mértékben puritán a lakosságuk. Ennek klasszikus példája a szuperhatalom Egyesült Államok. Ott három etnikum alkalmasságát kell külön is vizsgálni.

A lakosság hatvan százaléka nyugat-európai és távol-keleti puritán. Ezek a világ legfejlettebb társadalmát jelentik nemcsak ma, de 2050-ben is. Ma az egy főre jutó jövedelmük 70 ezer dollár. 2050-ben is ezek lesznek a leggazdagabbak, ha eltekintünk a viszonylag kevés olajban gazdag arab országtól.

A lakosság 30 százaléka latin. Ezek egy lakosra jutó jövedelme 35 ezer dollár. 2050-re a létszámuk az átlagnál gyorsabban nő, szaporábbak és bevándorlóbbak. A puritánokhoz képest szegényebbek lesznek.

A lakosság tízede afrikai, néger. Az egy lakosra jutó jövedelmük 20 ezer dollár. 2050-ben viszonylag szegényebbek lesznek.

Az Egyesült Államokban az 2050-re várható helyzetüket lényegében olyan módszerrel lehet előre látni, mint a világ népességét.