A diplomák értéke

Kopátsy Sándor                 PO                   2016 12 19

A diplomák értéke

A The Economist Karácsonyra ajándék kiadványt küldött. Abban olvastam egy kétoldalas jegyzetet arról, hogyan alakult a diplomaszerzés megtérülése és mekkora a diplomások aránya egy sor országban. Az a meglepetés ért, hogy az EU tagországokról is vannak ilyen adatok. Tehát mi is mérjük, hiszen jelentjük. Még az is írják, hogyan állnak ebben a tekintetben a volt csatlósok, köztük mi is. Tehát a saját országukban tudatosan tartjuk titokban, vagy még az érdekelt minisztériumok sem kapják meg.

A rövid írás is fontosnak tartja, hogy nagyon nagyok a diplomások és a nem diplomások, mindenekelőtt a képzetlenek jövedelme és adója közti különbségek. Örültem az adatoknak, mert bizonyítást kaptam arról, hogy az EU, és azon belül az euró övezet tagjai között olyan nagyok a különbségek, amik eleve nemcsak lehetetlené, de kártékonnyá teszi a közösség brüsszeli szabályozását.

Még az is bizonyítja a szerző, hogy a skandináv és a Benelux országokban a munkaerő matematikai tudásával szemben kiemelkedő a matematikai igény. Az OECD országokban az 55 évnél fiatalabb munkaerő negyede diplomás, a volt csatlósok között azonban hetede. Külön kiemeli Lengyelország igyekezetét, ahol 12 év alatt a diplomások aránya a 25-34 éves korosztályban háromszorosára nőtt. A bolt csatlós országok mindegyikében sokkal jobban megfizetik, és kevésbé adóztatják a diplomásokat. Tehát a munkaerő áru, amiből ha kevesebb van, jobban meg kell fizetni.

Azt nem tudom, hogy a megtérülésnél számolnak-e különböző várható életkorral, és az mekkora. Vagyis az iskolázottságtól hogyan függ a nyugdíjat élvező évek száma. Én csak azt tudom, hogy a 90-es évek elején a cigányság viszonylag vesztett a korábbi halandósága okán.

E rövid írás nemcsak arról győzött meg, hogy az EU és az euró övezet sokkal heterogénebb országokat tömörít közös társadalmi felépítményre, mint ami működőképes lehet. A tagállamok sokkal nagyobb szuverenitására volna szükség a hatékonyság érekében.

A másik tanulságom, hogy nehéz eligazodni az olyan társadalmak működésének hatékonysági követelmények titkosak még a szakmai illetékesek számára is.

Ez érthető volt a túlnépesedő osztálytársadalmakban, ahol a tudásvágyunk eredendő bűn volt, de bűn az olyan már nem túlnépesedő társadalmakban, ahol a következő generáció minél jobb minőségű munkaerő termelése az elsődleges feladat.

Ezt Széchenyi István már világosan látta a 19. század első harmadában, amikor a legfontosabb társadalmi feladatnak minősítette a kiművelt emberfők gyarapítását.

Ezt még inkább egyértelműen megfogalmazta Német László a Minőség forradalmában.

A megértésüktől még mindig nagyon távol vagyunk.