Elegem van Brüsszelből

Kopátsy Sándor                PP                   2015 12 17

Elegem van Brüsszelből…

A mai Népszabadságban, Elege van a brüsszeli többségnek Magyarországból cím alatt sorolja fel a Magyarország elleni brüsszeli kifogásokat.

Az még egyértelmű európai érdek volt, hogy Európa nyugati fele gazdasági tekintetben integrálódjon, szűnjenek meg az áruk és személyek országok közti mozgását korlátozó határok. A munkaerő szabad mozgása már nem csökkentette, hanem növelte a térség országai közti differenciáltságot.

Az is racionális cél volt, hogy ma már néhány ágazatban az optimális vállaltnagyság kinőtte az országok méretét, tehát nemzetközi vállalkozásokra van szükség. Ez a felismerés sugallta, hogy az európai szénbányászat és az acélipar integrációját. Azonban már ez is azt jelentette, hogy az alapítóknak fogalmuk sem volt arról, hogy a Nyugat-Európa adottságai e két ágazatnak nem felelnek meg. Ez a két ágazat időközben elvesztette jelentőségét, kiderült, hogy Európának nincs olyan szén- és vasérckincse, ami e két ágazat versenyképességét biztosíthatná. Ezeknek még a második világháborúban stratégiai jelentőségűk volt, de békeidőben jelentéktelenekké váltak. Ez szépen, csöndben fel is számolódott.

A nyugat-európai államok politikai és gazdasági integrációja azonban azért agyrém volt, mert az csak a közös kulturális, politikai és gazdasági múltunkra épülhet. Márpedig Európa soha nem volt kulturálisan még arra sem elég homogén, hogy közös kereszténysége lehessen. Az európai kereszténység már ezer éve kettévált annak az alapján, hogy a kiscsaládos feudális társadalomnak nagyon más a tudata, mint a nagycsaládosnak. Ötszáz éve aztán a nyugati kereszténység is ketté vált, a puritán északnyugatiaknak más kereszténységre lett szükségük, mint a déli latinoknak. Az utóbbi ötszáz évben egyre inkább nyilvánvalóvá vált a protestánsok fölénye.

A 20. század második felében azonban már olyan fejlett volt a szállítás, amiben a nyersanyagok közelsége elvesztette a jelentőségét. A tengeren való anyagmozgatás költsége olyan alacsony lett, hogy ami a felszerelt tengeri kikötők között mozgatható áruk a szállítási költsége szempontjából nagyon közel kerültek egymáshoz. Ma már a világgazdaságban a kikötők közötti szállítás alig ismeri a távolságból származó költséget. Jelenleg a közelség csak a vállaltok közti munkamegosztás, a beszállítók, bedolgozók szempontjából fontos. Nyugat-Európának tehát nincs szüksége a viszonylag drágán kitermelhető saját szénre és vasércre.

A kis kontinensünkön az a fontos, hogy a vállatok közti kooperáció legyen minél zavartalanabb.

Még nagyobb ostobaság volt az EU forrásainak nagy többségét a mezőgazdaság támogatására fordítani. A világgazdaságban ugyanis a mezőgazdaság lett az az ágazat, amiben a legkevésbé Nyugat-Európa lehet versenyképes. Kontinensünk azzal nyerne a legtöbbet, ha az élelmezését az óceánokon túli országokra, elsősorban a négy angolszász országra, valamint Brazíliára és Argentínára építené. Ha végiggondolta volna valaki, hogy mire a legkevésbé érdemes Európa nyugati felén befektetni, egyértelműen kiderülne, hogy a versenyképes mezőgazdaság az. Az EU mégis erre pocsékolta erőforrásainak nagy többségét. A nagy támogatásnak az lett a következménye, hogy ma a nyugat-európai mezőgazdaság komparatív, viszonylagos lemaradása nagyobb, mint az EU előtt volt.

Az EU végzetes hibája azonban a közös valuta volt.

A liberális Nyugat egyik örökletes hibája, hogy a multikulturális társadalom hívei. Ez egyének értékelése terén én sem érzek a kultúrák között minőségi különbséget, de nagy társadalmi hátrányt látok abban, ha a társadalomban sokféle etnikum él.

Marx tanításával akkor kerültem szembe, amikor a lakosság kultúráját, viselkedését, erkölcsét nem tekintette alépítménynek. Inkább Max Weber tanítványa lettem, mert ő volt az első, aki a társadalmak viselkedési kultúráját a felépítmény hatékonysága szempontjából elsődlegesnek tekintette. Jó száz éve kimondta, hogy a tőkés osztálytársadalmakat másoknál hatékonyabbnak csak a protestáns etikájú népek képesek működtetni.

Az a 20 század küszöbén még nem lehetett megállapítani, hogy a távol-keleti konfuciánus népek viselkedése még jobban megfelel a tudományos és technikai forradalom által támasztott igényeknek. Japán ugyan már jó száz éve a nyugati puritán társadalmak színvonalára emelkedett, de Kelet-Ázsia lakosságának kilenctizede még nagyon elmaradott maradt. A Kis Tigrisek már a század második felében már a nyugati puritánoknál is sokkal gyorsabban növekedtek. A térség háromnegyedét jelentő Kína azonban csak 1990-ben ébredt. Nem elég hangsúlyt kap a tény, hogy a második világháború utáni első gazdasági csoda Japán volt, azt követték a Kis tigrisek, és végül 1990-ben a kontinensnyi Kína. Ezek egy lakosra jutó növekedése kétszer, háromszor gyorsabb, mint a Nyugat sikereseié, a protestánsoké.

A két háború között elszabadult európai antiszemitizmus előtt még kevésbé lehetett felismerni, hogy a nem puritán társadalomban áldás, ha van olyan etnikuma, amelyik puritán. Ez csak akkor vált egyértelművé, amikor Európa keleti, nem puritán felén a vasúthálózat által megteremtett technikai alépítmény kitárta az ott élő zsidó és germán etnikum előtt a gyors polgárosodás lehetőségét.

Európa keleti felén a vasúthálózat kiépülésével nagyon gyorsan létrejöttek, megtízszereződtek a kereskedelem technikai feltételei. Ezek látványos sikerének azt lett a következménye, hogy a polgárosodásra alkalmatlan uralkodó osztálya és vidéki népe, e két puritán etnikum sikerét, aminek egyébként ezek is haszonélvezői voltak, úgy élte meg, hogy ez a két sikeres etnikum fosztotta meg őket a polgárosodás lehetőségétől.

A vasúthálózat kiépülésének százada azt bizonyította, hogy szerencsés az a nem puritán nép, amelyiknek jelentős germán és zsidó etnikuma van. Ez bármennyire egyértelműen jelentkezett, Európa keleti felében a második világháború alatt és után kiirtották, kitelepítették a társadalmuk motorját jelentő germán és zsidó etnikumot. Ennek következtében e térség még a korábbinál is nagyobb hátrányba került.

A fentiek olyan mértékben valósultak meg a magyar társadalomban, hogy a puritán etnikumokat a felzárkózás elsődleges feltételének tekintem. De ez sem mond ellent annak, hogy a társadalom kulturális tarkaságát, nem előnynek, hanem hátránynak tekintsem. A puritán társadalmakban ugyanis hátrány, ha jelentős, nem puritán etnikumú lakossága van.

Ez a felfogásom azonban abban az értelemben magyarázatra szorul, hogy a Nyugat négy óceánon túli angolszász országa annak ellenére kiemelkedően sikeres, hogy etnikai tekintetben nagyon tarkák. Ezek sikerét két másik tényező magyarázza.

Egyrészt ezek az országok befogadók. Az új környezetbe befogadottak könnyen felveszik a befogadók kultúráját. Ezt is Weber ismerte fel először, és Amerika-hatásnak nevezte, amikor azt látta, hogy a lengyel parasztok, akik otthon változatlanul konzervatívok maradnak, Észak-Amerikában gyorsan puritánok lesznek. De nemcsak a legyelek, hanem a mediterrán és kelet-európai népek Amerikában egyetlen generáció alatt amerikai viselkedésű állampolgárok lettek.

Másrészt Észak-Amerika és Óceánia óriási térsége szinte lakatlan volt. Amíg a túlnépesedett térségben a társadalmi rugalmasság csökken, az alulnépesedettekben növekszik. A viszonylag lakatlan térségben nagyon csábítók a gyors beépülés előnyei. Ahol a gyarmatosítók a puritán angolok voltak, ott mindenütt a bevándorlók virágzó puritán társadalmat építettek. Ezzel szemben ahol a gyarmatosítók mediterrán népek voltak, az óriási életterük ellenére, sokkal kevésbé dinamikus, mediterrán társadalmat építettek.

Nemcsak az óceánokon túl, de Európában is egyre nagyobb a puritán protestánsok fölénye. Itt is igaz Weber felismerése, de a nagyobb különbség az alulnépesedett Amerikában van.

Az Egyesült Államokban készítenek olyan felméréseket, amiben négy etnikai csoportba sorolják a lakosságot, ázsiaiak, akik többsége kelet-ázsiai, fehérek, akik többsége protestáns, spanyolok, akik többsége latin-amerikai, és feketék, azaz afrikaiak. Ezek jövedelme, vagyona, iskolázottsága között óriási a különbség. Ezért vitathatatlannak tartom, hogy az Egyesült Államok még sikeresebb lenne, ha csak ázsiai és protestáns európai betelepülőkből állna. Az etnikumok sorrendje pedig mindig a fenti. Azaz az európai puritánoknál is jobb a teljesítményük a távol-keletieknek. A protestáns európaiak jelentősen megelőzik a latin-amerikaiakat, azok pedig az afrikaiakat.

Nyugat-Európa azonban nem Amerika, itt a népek a történelmi államukban élnek, nyoma sincs annak, hogy a mediterránok a puritánabbakká válásnak, még akkor is alig, ha puritán államokba települnek.

Akik Európa nyugati felének az integrációját szeretnék elérni, azoknak tudomásul kell venni, hogy e térség népeit nem lehet a négy óceánon túli ország tapasztalata alapján homogén kulturális egységgé dagasztani.

Az EU létrehozóinak az az álma, hogy Európából Egyesült Államokat lehet formálni, agyrém. Európa értéke az, hogy kulturálisan tarka, ezért politikailag is tarkaként kell kezelni. Ezzel szemben az EU azt a célt tűzte maga elé, hogy legalább Európa nyugati felét német mintára át lehet szervezni.

Az ugyan vitathatatlan, hogy jelenleg Európa vezető hatalma Németország és a legnagyobb etnikuma a germánság, de ez az ország csak Európán belül nagy. Ahhoz kicsi, hogy Európa egészét a saját magára szabott módszerek szerint élésre kényszerítse.

Ezért volt eleve hibás a maastrichti elvek kikényszerítése. Ez már a német pénzügyi fegyelem általános bevezetését akarta elérni. De ennek kudarcából nem tanult, tovább lépett a németekkel közös valuta bevezetésével. Ezzel már többször foglalkoztam, de minél többet, annál jobban látom, hogy azaa euró övezet a gazdaságtörténelem legnagyobb ostobasága, vagy gonoszsága volt.

Az Európai Unió mérlegen.

Azt ugyan lehetetlen megállapítani, hol tartana az EU 28 tagországa, ha létre sem jön az EU. Mérleget csak a négy óceánon túli angolszász országgal és a távol-keletiekkel szemben lehet készíteni.

Nyugat-Európa jó ezer évvel ezelőtt azzal vált magas-kultúrájú térséggé, hogy kialakította a természetes csapadékra épült gabonatermelést, méghozzá kiscsaládos rendszerben. Európa történészei sem hangsúlyozzák, hogy a nyugat-európai kiscsaládos feudalizmus már forradalmi változást jelentett a többi magas-kultúrához képest. Ezt követte az ugyancsak Nyugat-Európára korlátozódott szellemi forradalom, a reneszánsz, a felvilágosodás. Az ipari forradalom világtörténelmi jelentősége már egyértelműen hangsúlyt kapott.

A 20. század elején az első világháború volt az első jelzése annak, hogy a nyugati kultúra erősödőbb része az óceánokon túlra tevődött át.

A 20. század közepén, a második világháború már bebizonyította, hogy a fasizmus uralmát csak azért úszta meg Nyugat-Európa, mert az Egyesült Államok mellette ált.

A hidegháború pedig azt bizonyította, hogy az erejét messze felülmúló Szovjetunió megszállásától csak azért szabadulhatott meg Nyugat-Európa, mert megbújhatott az Egyesült Államok védelme alatt.

A hidegháború végén azért maradhatott kontinensünk nyugati fele gazdaságilag talpon, mert az Egyesült Államok gazdasági és katonai ereje meghaladta a Távol-Keletét. Ezzel olyan világtörténelmi kor vette kezdetét, amiben a négy óceánon túli protestáns angolszászok állnak szemben a Távol-Kelettel. Ebben a helyzetben Európa fejlődését a két óriáshoz, az Egyesült Államok vezette protestáns Nyugathoz, és a Kína vezette Távol-Kelethez kell viszonyítani. Ezek fejlődésével kell összevetni az EU teljesítményét. Ez az összehasonlítás azonban katasztrofális.

Az elmúlt negyed században az EU 28 tagországában az egy laksora jutó jövedelem, vagyon, iskolázottság és a várható életkor fele úgy növekedett, mint a négy óceánon túli angolszász, és harmad úgy, mint a távol-keleti országokban. Au ugyan igaz, hogy ilyen sebességű növekedést nem ismer a világgazdaság történelme, de az arányok akkor is megdöbbentők volnának, ha évszázados időre mérnénk.

Azt ennek alapján is el kell ismerni, hogy Nyugat-Európa lemaradása katasztrofális lenne akkor is, ha nem erőltetjük a minél egységesebbé válását. Mert nemcsak Nyugat-Európa marad le, de ezen belül még a puritánok, az angolszászok, a germánok és a skandinávok is. Az ugyan nem bizonyítható, hogy katasztrofális lemaradásunk oka nem az EU, de ha nem az, akkor is meg kell állapítani, hogy a lépéstartásoz az EU forma nem jelent megoldást, más módszert kell keresnünk.

Az Európai Unió nem megoledást, csődöt jelent.