Kopátsy Sándor
EH 2015 12 06
A népesség növekedésével járó vagyonigény.
A közgazdaságtan alaposam foglalkozik a jövedelem
mennyiségével és elosztásával, de viszonylag keveset a lakosság számának
változásával járó vagyonigénnyel.
Szerencsém volt, hogy közgazdasági pályám elején
találkozhattam a Rácz Jenő és Bródy András könyvével, ami az ugyan a nemzeti
jövedelem és a nemzeti vagyon arányával foglalkozott, de feltárta előttem a
lakosság számának növekedéséből fakadó vagyonigény növekedést is. A szerzők azt
bizonyították, hogy a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon aránya az adott
természeti környezetben állandó. Ez a tény adott számomra alkalmat arra, hogy
bizonyítani tudjam a népesség növekedéssel járó vagyonigényt.
Az első ennek a könyvnek köszönhető felismerésem volt a
nyugat-európai feudális kiscsaládos jobbágyrendszer születésszabályozása.
Ennek köszönhettem, hogy a fogamzásgátlást tartom az emberi
faj mennyiségi szabályozását biztosító eszköznek, ezzel a legfontosabb
történelmi eredménynek. A fogamzásgátlás nélkül nem győzhetett volna a
tudományos és technikai forradalom.
Végül ezt koronázta be a kínai gyermekvállalás korlátozása.
Azonnal felismertem, hogy a kínai
gazdasági csoda előfeltétele volt a népszaporulat lefékezése.
A Rácz és Bródy könyve Ráadásul a vagyonigényen belül csak a
fizikai vagyon nagyságát mérte. Ez a
megközelítés viszonylag zavartalanul működött addig, amíg mint a munkaerő
mennyiségéből, mind a minőségéből több állt a társadalom rendelkezésére, mint
amennyit hasznosítani tudott. A közgazdaságtan máig nem veszi tudomásul,
hogy az osztálytársadalmak gyorsabban szaporodtak, és jobb volt a lakosság
munkavégző képessége, azaz szellemi vagyona annál, amit a társadalom
hasznosítani tudott. Ebből fakadt az
osztálytársadalmak két közös funkciója, a halálozás növelése, és a tudásvágy üldözése.
Az, hogy mindkettő a társadalom érekében történt, nemcsak rejtve maradt, de a
halál elleni védekezést és a tudás növelését társadalmi kötelességnek tekintették.
Az osztálytársadalmak erkölcsi normája volt a halál elleni és a tudást növelő
siker.
Azt már érintettem, hogy az osztálytársadalmak olyan
létbiztonságot adtak, ami a várható életkor hosszabbodásával járt. Ennek
következtében, minden osztálytársadalom
a halálozás fokozására és a tudásvágy elnyomására kényszerült. Ez a
társadalmi érdek ütközött az ember életösztönével és fejlett agyának
tudáságyával. Ezt az érdekellentétet a tudásvágy esetében az ószövetség azzal
tette a helyére, hogy a tudáságyat az eredendő bűnnek minősítette. Ennek
megértése vezetett rá arra, hogy az Ószövetség, a Biblia nem az ember
teremtésével, hanem a termelésre térésével kezdődött.
Amíg a gyűjtögetésből
élt az ember, addig a minél több tudás előnyt jelentett. Csak a termelésből
való megélés tette kártékonnyá az általános tudásvágyat.
A nagyon egyszerű
eszközökkel való gyűjtögetés tudásigénye szinte végtelen volt. A nagyobb
életképességet elsősorban a nagyobb ismerettel rendelkezés jelentette.
Bármennyire egyértelmű, hogy a gyűjtögetés hatékonysága elsősorban az ismeretek
mennyiségétől függ, azt a tudomány alacsony tudásigényű megélhetési módnak
tarja. A gyűjtögetés hatalmas tudásigényét napjainkban jól illusztrálják azok a
filmek, a melyek a természetben szerszámok nélküli megélés nehézségét mutatják
meg. Sok évtizedes gombagyűjtő tapasztalatom tanított meg arra, hogy ebben a
gyűjtögető szakmában mekkora fölényt jelent a fizikai erővel és fáradsággal
szemben az értelmesség, a több ismeret.
Amíg a falusi
parasztcsaládok jóléte közti különbségek azon múltak mekkora és milyen minőségű
földön gazdálkodnak, addig a gombászásban, a halászatban, a vadászatban a
teljesítmény szinte teljesen a képességtől függött. Az előbbiben a
gazdagabbak, az utóbbiakban a tehetségesebbek érvényesültek jobban.
Az sem tudatosult, hogy az ipari forradalom a termelés
hatékonyságában hozott óriási lőrelépést jelentett, de a munkaerőigényben
minőségi igénycsökkenéssel járt. Azon ugyan kételkedni sem lehet, hogy az ipari forradalom előtt a céhiparosok és
a háziiparosok tudásigénye nagyságrendekkel magasabb volt, mint a gyári
munkásoké. Azt azonban még nem olvastam, hogy a jobbágy élete lényegesen több tudásigénnyel járt, mint az ipari
munkásé.
A közlekedés fejlődése is világosan mutatja a fejlődéssel
járó ismeretigény csökkenését. A posta kocsisok sokoldalúak, találékonyak
voltak, a váratlan helyzetekben kellett helytállni. A mozdonyvezetőnek elég, ha
a mozdonyhoz és az útpálya jelzéseihez ért.
A technikai fejlődés mindig
nagyobb hatékonyságot jelentett, de kevesebb létszám és minőségi igényt
támasztott.
A tudásigényben a
tudományos és technikai forradalom hozott fordulatot. Minél fejlettebbek a
technikai eszközök, annál fontosabb, hogy minél jobb minőségű, képzettségű és
képességű munkaerő működtesse.
Ezzel párhuzamosan lecsökkent a munkaerő mennyiségi és
minőségi túlkínálata. Nem valljuk be, hogy a
gyenge minőségű munkaerő egyre nehezebben hasznosítható.
Kiderült, hogyha megoldható
a fogamzásgátlás, 10 ezer dollár felett van az egy lakosra jutó jövedelem, 12
év felett az átlagos iskolázottság, a jelenlegi gyermekvállalási rendszer által
teremtett érdekeltség mellett, leáll a túlnépesedési nyomás, ugyanakkor nőtt a
minőségi munkaerő kereslete, és csökkent a gyenge minőségűekkel szembeni igény.
Ez a megfordult helyet egészen más társadalmi alépítményt
jelent az osztálytársadalmakéhoz képest. Olyan
felépítményt, ami a munkaerő minőségére optimalizál. A munkaerő mennyisége
másodlagossá vált a minőségéhez viszonyítva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése