2015. december 23., szerda

A lakosság áramlás nyomon követése

Kopátsy Sándor               EF                     2015 12 18

A lakosság áramlás nyomon követése


Sem a politika, sem a társadalomtudományok számára nem tudatosult, hogy milyen jelentősége van fajunk történelmében annak, hogy az életterek, a térségek népesedési egyensúlya felborult. Az elmúlt és a következő száz évben az emberiség létszámnövekedése robbanásszerűen felgyorsult és a folyamata kontraszelekcióssá vált.
Amíg a történelmünkre alig ható klímaváltozással a politikai és a tudomány hisztérikusan foglalkozik, addig szinte szó sem esik arról, hogy fajunk létszáma az elviselhetőnél nagyságrenddel gyorsabban növekedik és történelmünk folyamán először kontraszelekciós lett.

A létszámunk növekedése.

A Gyűjtögető társadalmakban.
Fajunk eddigi életének óriási többsége, mintegy 95 százaléka a gyűjtögető életmódban telt el. Ezt az adott élettér természetes eltartó képessége, a természet által nyújtott táplálék mennyisége, keményen determinálta. Az adott életétben csak annyian élhettek, amennyi táplálékot a természet adott. Ha a természet eltartó képességénél nagyobb lett a létszám, az éhhalál azonnal ehhez igazította a létszámot.
Fajunk létszáma csak akkor növekedhetett, ha a túlnépesedés új élettere talált. Az ember az élettérhódításban is forradalmi újat hozott. Mi vagyunk az egyetlen faj, amelyik nem a Darwin által felismert módon, a mutáció és a szelekció útján alkalmazkodott az új környezethez, hanem a fejlett agyának köszönhetően viselkedését alakította úgy, hogy a környezet kívánalmainak megfeleljen. Ennek köszönhetően fajunk talán ezrednyi generáció alatt szinte minden természeti környezethez igazította, táplálkozását, ruházatát, eszközeit, és ott biztosította létfenntartását. Ennek az ésszel történő alkalmazkodásnak köszönhetően fajunk alig százezer év alatt, a föld szinte minden természeti környezetében megjelent és berendelkezett. Mai ismereteink szerint, fajunk az egyenlítőhöz viszonylag közeli afrikai szavannából indult el, és százezer év alatt berendezkedett minden kontinensen és minden éghajlat alatt. Mindenütt ismerte a tűzet, ruházkodott, kőszerszámokat, fegyvereket használt, beszéddel kommunikált, hitt a halál utáni világban.
Az ésszel történő alkalmazkodásnak köszönhetően az ember a legkülönbözőbb természeti környezetekben azonban ugyanaz a faj maradt. A biológusok sem hangsúlyozzák, hogy az ember az első faj, amelyik a legkülönbözőbb természeti környezethez is képes nagyon különböző módon alkalmazkodni, de mint faj, változatlan marad.
A gyűjtögető emberek létszáma az adott életterében gyorsan elérte az eltartó képességet és ott megállt. Ennek ellenére szinte mindenütt megjelent, és ennek köszönhetően létszáma elérhette a milliót.
A szántóföldi növénytermelés a pásztorkodás.
A jégkorszak megszűnését hozó felmelegedés hatására az emberiség többsége a termelésből való megélésre tért át. Ezt a váltást a felmelegedés olyan gyorsan idézte elő, hogy az előzményével nem is foglalkozik a tudomány. megelégszik azzal, hogy mintegy 8-6 ezer éve Eurázsia és Afrika nagy folyamainak völgyében kialakult a szántóföldi, öntözéses gabonatermelés, és a legelőkben gazdag térségeken a pásztorkodás. Ezek gyors és egyidejű megjelenése egyértelművé tette, hogy ezt a klímaváltozás tette lehetővé.
Azzal alig foglalkoznak a tudósok, hogy ennek a gyors minőségi változásnak mik voltak az előfeltételei.
Számomra az első figyelemfelhívást az jelentette, hogy a genetika megállapította, hogy a kutya és a részszarvas már jóval a jégkorszak megszűnése előtt domesztikálódott. Vagyis a nagyon alacsony hozamú tundrákon megjelentek az első pásztortársadalmak. A domesztikálódás nem is jó kifejezés, mert a rénszarvaspásztorok nem a lakhelyükhöz szelídítették a kutyát és a rénszarvast, hanem az emberek és a kutyák társultak a rénszarvasokhoz, és tettek meg velük az évenkénti ezer kilométert meghaladó utat. Helyesebb tehát azt mondani, hogy az ember és a kutya társult a rénszarvas csordához. A rénszarvas pásztorkodás a három faj egymás érdekét szolgáló kooperációja volt.
Még újabb felismerés volt, amikor a biológusok megállapították, hogy az öntözéses haszonnövényeket más sok évezreddel a jégkorszak megszűnése előtt kapásnövényként kiegészítő tápláléknak termelték. A mai ismeretek alapján a legelső kapásnövény a burgonya volt, amit már 16 ezer éve termeltek az Andok völgyeiben. Szántóföldi kultúrnövény azonban csak háromszáz éve Európában lett. A másik amerikai kultúrnövény, a kukorica ugyancsak jóval a jégkorszak vége lelőtt jelent meg és a szántóföldi termelését ugyancsak az európaiak vezették be.
A rizs, a búza és az árpa is sokkal előbb jelent meg kapáskultúraként, mint szántóföldi termelésre fogták.
Azt csak az utóbbi években ismertem fel, hogy a búza, az árpa, a rozs és zab szántóföldi termelése ugyan alig ezer éve jelent meg, de fajunk történetében ezek sem kisebb jelentésűek lettek. Az ezek termelését megoldó nyugat-európai agrártechnikai forradalom világtörténelmi jelentőségét alig hangsúlyozzuk. Pedig ma már a természetes csapadékra épülő szántóföldi növénytermelés lett az első, megelőzi az az önözéses gabonatermelést.

Az ipari forradalom.

Alig 300 éve, hogy fajunk történetében a főszerepet azok a társadalmak vették át, amelyekben az élelemtermelés elsődlegessége megszűnt. Ma már a legfejlettebb társadalmakban az élelmezést biztosító ágazatok a megtermelt érték alig tizedét teszik ki. A lakosság képzése, kommunikációja, a szükségletek térbeni mozgatása, egészségének megőrzése is fontosabb ágazat, mint a mezőgazdaság.

A tudásalapú társadalom.

Az eddig elmondott társadalmak közös vonása, hogy a társadalmak ereje mérhető volt a létszámukkal. A forradalmi változást az jelenti, hogy a jelenkori társadalmak ereje elsősorban a lakosság minőségétől függ. Azt a változást a társadalomtudományok azzal fejezik ki, hogy a modern társadalmak már tudásalapúak. Az ugyan tagadhatatlan, hogy a tudás fontos, de nem az egyetlen eleme a modern társadalmaknak. A tudás helyett, a lakosság értékét egy szorzat, a tudás, a tehetség és az erkölcs szorzata sokkal jobban kifejezi
Max Weber jó száz éve felismerte, hogy a társadalmak működésének hatékonyága elsősorban a lakosság minősségétől függ. Ő a lakosság minőségét még a vallásával, azaz a vallás által javasolt viselkedésével mérte. Kimondta, hogy a tőkés osztálytársadalmak működésének hatékonysága elsősorban a protestáns erkölcsi magatartásától függ. Vagyis a társadalmak működésképességét a vallásuk erkölcsi hatásával mérte.
Azt hitte, hogy a protestáns vallású népek azért értékesebbek, mert a vallásuk puritán. Nem ismerte még fel, hogy az angolszász, a germán és a skandináv népek nem azért puritánok, mert a vallásuk puritán. A tényleges összefüggés fordított, ez a három európai etnikum kereszténysége azért lett puritán, mert ezek eleve puritánok voltak.
Abban Marxnak volt igaza, hogy a vallás is csak felépítmény, ami puritán csak ott lesz, ahol a hívei eleve puritánok.
Ezt a kereszténység történelme is jellemzi. A keresztény vallás is mindenütt alkalmazkodott a hívei viselkedéséhez. Ez Európában karakterisztikusan jelentkezett.
Szent Pál Krisztus tanítását olyan dogmákkal töltötte fel, amik jelentős engedményeket tettek a görög-római vallások sok istent hívése irányában. Krisztus kemény egy istenhitét a szentháromsággal és a szentek sokaságával illesztette a Római Birodalom sok istent tisztelő pogány vallásához igazította. Ezzel tette a politikai hatalom érdekéhez és a lakosság sok istent hívő vallásához jobban illeszkedővé.
A nyugat-európai agrárforradalom után a térsége kiscsaládos társadalom lett. Ennek a családformának olyan jelentős volt viselkedésre gyakorolt a hatása, hogy rugalmasabb vallásra lett szüksége, mint a nagycsaládos kelet-európai és balkáni népeknek. Az európai kereszténység első szakadásának az volt az oka, hogy a kiscsaládos nyugat-európai és a nagycsaládos kelet-európai népek erkölcsi magatartása a lakosság viselkedését annyira eltérővé változtatta, hogy a kereszténységüknek is más formájával kellett hozzá igazodni.
A magyar történelemírás ugyan nagy hangsúlyt helyez arra, hogy népünk a nyugati kereszténység mellett döntött, de e döntés okát nem indokolja. A magagyarságnak a kiscsaládos nyugati kereszténység választását az indokolta, hogy a honfoglaló magyarság feladta a pásztornépek családformáját, a nagycsaládot, és a nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszert vezette be. Ebből szükségszerűen következett a nyugati kereszténység választása. Azt kellene hangsúlyozni, hogy az elsődleges nem a két kereszténység közti választás volt, amit a történészeink nagyon hangsúlyoznak, hanem a kiscsaládos jobbágyság melletti döntésünkből következett a kiscsaládos kereszténység választása. A kiscsaládos jobbágyrendszer melletti döntésből következett annak vallása, a római kereszténység felvétele.
Ezt még László Gyula kettős honfoglalás elmélete sem hangsúlyozza. Ő ugyanis a kettős honfoglalást azzal magyarázta, hogy az előttünk érkezett avarok pogány állama ugyan összeomlott, megsemmisült, de a fennmaradó avar lakosság, az itt élő szlávokhoz hasonlóan, a kiscsaládos jobbágyrendszert választotta. A magyar honfoglalók csak átvették azt, amit a rokon avarok már átvettek. Ő sem hangsúlyozta, hogy mi is csak azt tettük, amint az itt élő szlávokhoz idomulva, az avarok tettek.
Ezt még a jelenkor magyar operája, az István, a király sem vette tudomásul. Nem érinti a családforma választás elsődlegességét, a fiatalok akartak saját családot.
Minden további társadalmi döntésünk a családforma választásból következett. Az a nép, amelyik a kiscsaládos jobbágyrendszert választotta, ezzel a nyugat-európai társadalmi modell mellett döntött, és a kiscsaládos népek kereszténységét is ezért választotta.
Térségünkben, velünk egy időben a csehek, a legyelek is hozzánk hasonlóan döntöttek. Ezért kellett volna az István, a király dalműben is hangsúlyozni, hogy a Nyugat választását a kiscsaládos rendszert választó ifjúság vitte győzelemre.
Európa népei közti első vallási szakadás a családforma alapján történt. A nagycsaládos társadalom Európa keleti felén csak a bolsevik forradalom után szűnt meg, de a nagycsaládos viselkedési módban kialakult viselkedési különbségük máig jellemző maradt.
A reformáció hozta az európai kereszténység második szakadását. A második évezred derekára Európa puritán népei is nagykorúak lettek. Számukra a latin kereszténység már nem volt elég puritán vallás, nekik puritánabb keresztény egyházakra volt szükségük. A puritán európai népek viselkedése azonban csak az ipari forradalom után jelentett fölényt a latin népekkel szemben. Az óceánok meghódítói és Amerika gyarmatosítói még a latinok, a spanyolok és a portugálok voltak, de a gyarmatukat jobban hasznosítók már a puritán protestánsok lettek.
A protestáns népek fölénye csak az ipari forradalom után vált egyértelművé. Ezért a társadalomtudósok szinte említést sem tesznek arról, hogy már a gyarmatosításban is megnyilvánult a protestánsok fölénye. Eleinte a sikeres gyarmatosítók a latin népek voltak, de egyre inkább kiderült, hogy a gyarmatokból a puritánok hasznosultak jobban.
A puritán népek fölénye azonban csak az ipari forradalom után vált egyértelművé. A puritánok nemcsak tőkésnek, de munkásnak is jobbnak bizonyultak. A puritán tőkésként szerényebbek, takarékosabbak, munkások pedig szorgalmasabbak voltak.
Ezt a különbséget már jól jellemezte a tény, hogy a reneszánsz még a latin népek körében villogott fényesebben, az ipari forradalom, a felvilágosodás, a tudományos és technikai forradalom azonban már egyértelművé tette a puritánok fölényét.
A fölényük mára csúcsosodott ki igazán. Ma a protestáns népek eredményesebbek az egy laksora jutó jövedelemben, vagyonban, iskolázottságban. Ezeknek a mutatóknak a tükrében a világ legfejlettebb tíz állama protestáns, az alábbi sorrendben: Norvégia, Dánia, Svédország, Kanada, Finnország, Új-Zéland, Ausztrália, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Ezek mindegyike nemcsak protestáns, de a tízediktől, az Egyesült Államoktól eltekintve, viszonylag kis népességűek.
A jelenkor nagy változása, hogy a rangsorban következő tízben is csupán az, hogy a protestánsok mellett már távol-keleti államok is vannak. A rangsorban legjobb latin ország, Franciaország, csak a 23.
Témánk szempontjából talán még érdekesebb, hogy az elmúlt száz évben a nyugati protestánsoknál gyorsabban fejlődő országok lettek távol-keletik. Az elért eredmények alapján állíthatjuk, hogy a konfuciánus népek még a nyugati protestánsoknál is puritánabbak.

A kultúrák eredményei egyre jobban differenciálódnak.

Fajunk jelenkori történetében a legnagyobb változást az jelzi, hogy a kultúrák közt az egy laksora vetített mutatók egyre jobban differenciálódnak. A 20. század elején a leggazdagabb ország még Nagy Britannia volt, egy lakosra vetített jövedelme, ötször magasabb volt, mint a legszegényebbeké. Ma Norvégia a leggazdagabb, és százszor gazdagabb, mint a legszegényebbek. Ez a különbség az átlagos iskolázottságban és a várható életkorban ugyan nem ekkora, de mégis sokkal nagyobb, mint száz éve volt.

A túlnépesedés.

Jelenleg az emberiség legnagyobb problémája nem a klímaváltozás, hanem fajunk kontraszelekciós túlnépesedése. Ezzel mégsem foglalkozunk. A közvéleménynek fogalma sincs arról, hogy a 20. században a létszámunk ötszörösére nőtt. Számos afrikai országban hússzoros lett. Ez a növekedés ugyan százalékában lassul, de mennyiségében alig változik. Már megállíthatatlan, hogy a 21. század végére 10 milliárdnál is többen leszünk.
A közelmúltban tartott klímakonferencia azon rágódott, hogyan lehet a légkörünk szennyeződését fékezni, senkinek nem jutott eszébe, hogy 1900-ban még másfél milliárdnyian sem voltunk, 2100-ben pedig 10 milliárdnyian leszünk. Vagyis, ha sikerült volna hatodára csökkenteni az egy lakosra jutó légszennyezést, annak nagysága akkor sem lett volna kisebb. Hiába csökkentjük az egy laksora jutó légszennyeződést, ha a növekvő létszám okán, akkor is növekszik. A politikusok és tudósok csőlátására jellemző, hogy az elmaradt társadalmak anyagi támogatásával akarják csökkenteni a levegőszennyezést, de figyelmen kívül hagyják, hogy az életkörülményeik javítása létszámuk további növekedésével jár, és ez is a levegőszennyezést fokozza.
A természetvédők naivitását jellemzi, hogy a létszámunk növekedését, és annak a kontinensek közti megosztását figyelmen kívül hagyják. Ezt jól jellemzi, hogy Kína ugyan az elmúlt negyedszázadban a legnagyobb levegőszennyező volt, de ugyanakkor negyed század alatt 500 millióval csökkentette a születések számát. Ennek köszönhetően Kelet-Ázsia kétmilliárdos népessége alig növekedett. Az a siker azonban olyan mértékben megnövelte a nyersanyagok, a bányakincsek keresletét, ezzel azok árát, hogy a nyersanyagokban gazdag Afrika, és a Közel-Kelet bányajáradéka évente ezermilliárd dollárral nőtt. Ennek következtében 25 év alatt félmilliárddal nőtt a lakosságuk száma. Várhatóan 2100-ban Afrika lakossága nagyobb lesz, mint Ázsiáé, holott 1900-ban még csak hatod annyi volt.
Az előző és a következő század ugyan nagyobb változást hozott fajunk történetében, mint előtte bármelyik évezred, ezen belül a legnagyobb változás a kontinensek között történt.
Az ipari forradalom óta vezető szerepet játszó Nyugat-Európa lakossága tekintetében szinte súlytalanná vált. A legnépesebb kontinens pedig Afrika lesz.
A 21. század válsága abból fakad, hogy az emberség kontraszelekcióval szaporodik. A sikeres népek nem szaporodnak, a vészesen lemaradó pedig túlnépesednek. A sikeres népek ugyan befogadják a túlszaporodók elitjét, de ezek száma a túlnépesedők feleslegének talán egyetlen százaléka sem lesz. Jelenleg a lemaradók száma évente mintegy 70 millióval nő, a befogadás pedig alig haladhatja meg ennek egyetlen százalékát.
Ez az egyetlen százalékos elvándorlás érezhetően nem csökkenti a túlnépesedési nyomást, de ott az elit ilyen kisarányú elvesztése is óriási hátrányt okoz. A várható népességmozgás számszerűsségében ugyan lényegtelen, az elit ilyen mértékű elvesztése azonban jelentősen növeli a lemaradást, fokozza az emberiség fejlettségén belül a differenciálódást.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése