Kopátsy Sándor EV 2015 10 06
A római pápa
szinódust tart a családról
Nagyon hamar olyan katolikus lettem, aki kétségbeesve látja,
hogy a vallása egyre jobban elmarad a kor követelményei mögött.
Társadalomtudósként vallom, hogy a
vallásoknak is haladni kell a társadalmi fejlődéssel. Márpedig az én hosszú
életemben többel változott a társadalom, mint a kereszténység kétezer éve
alatt. Az első évezred végéig a kereszténység a latin népek vallása maradt.
Ennek a kultúrának megfelelt az a kereszténység, aminek teológiáját a római
polgár, Szent Péter fogalmazta meg. Krisztus keményen egyistenhívő, és a pogány
elemeket kizáró vallása így idomult a görög-római, azaz a mediterrán
kultúrához.
Mivel a közel-keleti, szemita népek számára az egyistenhittel
szemben túlságosan nagy engedmény volt a mediterrán népek kereszténysége, azok
többségét a következetesebben egyistenhívő mohamedán vallás hódította el.
A kereszténység második törését az agrártechnikai forradalom
váltotta ki. A hármas vetésforgós hatékonyabb mezőgazdaság az északabbra élő
pásztorokat földművessé tette. Keresztények lettek a germánok, az angolszászok
és a skandinávok, vagyis a latinoknál sokkal puritánabb népek. Ezek a földműves
népek azonban a földművelést kiscsaládos jobbágyokkal végeztették. Erre a
nyugat-európai kereszténység csodálatos rugalmassággal reagált, a kiscsaládos
jobbágyrendszer vallása lett. Velük szemben Európa keleti fele és a Balkán
népei nagycsaládosak maradtak. A
lényeges eltérő két feudális kultúrának eltérő vallásra lett szüksége.
Formailag azt lehetett mondani, hogy a szertartás nyelve alapján lett két
európai kereszténység, a latin és a görög nyelvű. Tartalmában azonban ennél
sokkal nagyobb volt a változás. Európa nyugati fele fokozatosan a világ legfejlettebb,
legrugalmasabb kultúrája, a keleti fele pedig konzervatív maradt.
A második évezred derekára azonban kiderült, hogy Európa
nyugati fele is két eltérő kultúrára vált szét. A puritán népek, a germánok, az
angolszászok és a skandinávok puritánok voltak, számukra a latin népek
kereszténysége nem volt elegendő. Ezek a
puritán népek gyorsan kialakították a maguk protestáns egyházait. Ezt
nemcsak a vallástörténészek, de még a történészek is a reformátorok munkájának
eredményeként írják le, nem ismerik fel, hogy minden kultúrának, a fejlődés minden szintjén más dogmákra, teológiára,
vallásra van szüksége. A puritán népeknek a latinok katolikus vallásánál
puritánabb vallásra volt szükségük.
A tudományos és technikai forradalom azonban alapvetően más
vallást igényel. A vallás csak akkor maradhat meg, ha képes hozzáidomulni a
megváltozott körülményekhez.
A római katolikus
teológusok máig nem vettek tudomást arról, hogy a Nyugat felemelkedésének
kulcsa a keresztény vallás alkalmazkodása a kiscsaládos társadalmi
feltételekhez volt. A nyugat-európai kereszténység volt az első kiscsaládos
vallás. A társadalomtudományok között csak a jogászok hangsúlyozták a
nagycsaládos társadalom jellegzetességét a kereszténység előtti Európában.
Ezért aztán ki sem derült, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszer valami egészen új
volt fajunk történtében. A létrehozásának gazdasági oka volt. A földbirtokos
jobbágyokra bízta a földjének művelését. Minden család a kapacitásának
megfelelő nagyságú telket kapott. Ugyanakkor abban volt érdekelt, hogy a család
telke állandó nagyságú legyen. Ezt nem lehetett megoldani nagycsaládokra
történő osztás esetén. A nagycsaládok munkaképes tagjainak száma ugyanis
viszonylag széles határok között ingadozott. Vagyis a nagycsalád munkaerő
kapacitása folyamatosan változott. Ezért
volt történelmi jelentőségű változás, amikor a jobbágyföldet kiscsalád, vagyis
a két felnőtt szülő, és a még meg nem házasodott gyermekei kapták meg
művelésre.
Sajnos, semmi nyomát nem találtam annak, hol és kik
valósították meg a kiscsaládos jobbágyrendszert, de nagyon gyorsan általánossá
vált Európa nyugti felén. Ennek köszönhetően a jobbágytelkek nagysága és
kötelezettségi állandók maradhattak. Kiderült, hogy ez a megoldás sokkal
hatékonyabb volt, mint a nagycsaládos jobb ágyrendszer, amiben néhány évenként
a nagycsaládok megváltozott kapacitásához kellett igazítani a telkek nagyságát.
A kiscsaládos jobbágyrendszer a legnagyobb társadalmi
változást azzal hozta, hogy csak annyi gyermekvállaló család jöhetett létre,
amennyi jobbágycsalád volt. Tekintettel arra, hogy a házasságkötés privilégiuma
az egyházé volt, elég volt, ha a vallás
csak olyan házasságkötést vállalt, ami mögött a földesúr garantálta a telket.
Ennek az lett a következménye, hogy csak annyi házasság
történhetett, amennyi jobbágytelek volt. Ezzel Nyugat-Európáé volt az első, és
ismereteim szerint az egyetlen olyan kultúra, amelyikben szabályozott volt a
gyermeket vállalható családok száma. Ha gyorsabban szaporodott a népesség, mint
a jobbágytelkek száma, a házasságok kitolódtak. Nagyon hamar a nyugat-európai
társadalmakban a házasságkötők életkora meghaladta a 25 évet. Vagyis Nyugat-Európában a nők első tíz
termékeny éve gyermekvállalás nélkül történt. Azaz két-három szülés
kimaradt. Ennek következtében a nyugat-európai feudális társadalom volt a
legkisebb túlnépesedési nyomás alatt élő. Abban volt a legkevésbé értéktelen az
emberi élet.
Azt sem hangsúlyozta
a társadalomtudomány, hogy mennyivel volt előnyösebb a 25 év feletti anyák
gyermeknevelése, mint a nagycsaládi közösségé.
Ez a bevezetésem azért nyúlt hosszura, mert bizonyítani
akartam, hogy a család is olyan társadalmi sejt, aminek formáját az adott
társadalmi viszonyokhoz kell alakítani.
A fogamzásgátlás megoldottsága
Fajunk egészen a 20. századig csak úgy élhette ki szexuális
vágyát, hogy akarva, akaratlan az a fogamzással járhatott. Ebből fakadóan, a szexuális ösztön kiélése a
gyermekvállalás kockázatával járt.
A társadalomtudósok, mindenekelőtt a történészek érhetetlen,
illetve farizeus meg sem említik a termékenykorúak életének egyik legnagyobb
problémáját, a fogazás elleni védekezés megoldhatatlanságát. Az emberi faj ösztönének megfelelő
termékenysége a 25 év körüli árható életkornak felel meg. Fajunknak az
eddigi életében szinte változatlanul 25 év körül mozgott a várható életkor.
Ezért nem is merült fel a túlnépesedés veszélye. Az emberi faj ugyan viszonylag
gyorsan elterjedt minden természeti környezetben, de ott a népességeltartó
képessége alig változott.
A jégkorszak megszűnését követő élelemtermelésre való
áttérés azonban ugrást jelentett az életfeltételek mennyiségi növekedésében és
még inkább annak biztonságában is. A várható életkor gyorsan a 30 év közelébe
ugrott, ezzel a termelékenységi mutató is 1-2 szüléssel megnőtt. Ez azt
jelentette, hogy az addig stagnáló létszámnövekedés megugrott. Ugyanakkor az
életterek eltartó képessége is megsokszorozódott. A gyors népességnövekedés
azonban gyorsan elérte a gyakorlatilag stagnáló eltartó képesség határát. Minden termelésre épülő társadalom
túlnépesedővé vált. Ez ellen azonban spontán kiépültek a túlnépesedés ellen
védekező osztálytársadalmak, amelyek közös jellemzője volt a halálozás fokozása
követlen és közvetett halálokozás.
Minden
osztálytársadalom közös jellemzője volt a többség nyomorának fokozása és az
erőszakos halálokozás.
De nemcsak a társadalom fokozta a halálozást, de a családok
is több gyermeket szültek annál, amennyit az eltartó képesség megengedett. Ezt
a tényt is elhallgatják a történészek. Még
a néprajzosok sem feszegetik, hogy lényegesen több volt a szülések száma, mint
amennyit az eltartó képesség megengedett volna. A születések jelentős
aránya nem a szülők akaratának a gyümölcse volt. A katonák, a tengerészek, a
feleségüktől távolélő pásztorok, minden alkalmat megragadtak, ha nőket
találtak.
A házastársak is igyekeztek ki használni a menstruációk
közötti olyan napokat, amikor kisebb volt a terhesség veszélye.
A vallások
mindezekről nem vettek tudomást. Megelégedtek azzal, hogy a gyermekvállalást
elkerülő szexet istennek nem tetszőnek, paráznaságnak minősítették.
A tudományos és
technikai forradalom azonban gyorsan meghozta a fogamzásmentes szexuális élet
lehetőségét. Az óvszer és a fogamzásgátlók elterjedésével párhuzamosan
csökkentek a termelékenységi mutatók, annak ellenére, hogy a nők számára
termelékeny évek gyorsan növekedtek.
Csak a keresztény egyházak, mindenekelőtt a római
katolikusnak a fogamzásgátláshoz való hozzáállását ismerem. Ebben a tekintetben
is betegesen ragaszkodik az ókorban kialakult dogmáihoz. Még azt sem veszi
tudomásul, hogy a vallásos hívei is fogamzásgátlókkal élnek. Elég volna, ha elgondolkodnának azon, hogy
számos országban, főleg Európában a hívei nem szaporodnak, vagyis szinte
általánosan fogamzásgátlókat használnak.
Az is sokat mondana, hogy a fogamzásgátlás éppen a
magasabban iskolázott és jómódú hívei körében általánosabban használt. A
leszakadt társadalmi rétegbe pedig azért nagyobb a gyermekszám, mert számukra a
családi pótlék is jelentős jövedelmi forrás.
A család problémájával foglalkozó szinódus
Az az írás azért született, mert a római katolikus vallás
klérusa is tudomásul vette, a múltunkra jellemző családmodell válságban van.
A házasságkötés egyre
jobban kitolódik.
Ez természetes következménye annak, hogy a nők is
bekapcsolódtak a társadalmi munkamegosztásba, a család megszűnt gazdasági
egységként működni. Egyre ritkább, hogy a házastársak szakmája és munkaadója
ugyanaz. Ma már a nők tovább tanulnak, mint a férfiak. A saját szakmai
karrierjüket járják. Előbb akarnak anyagi tekintetben is a saját lábukra állni.
Ez azt jelenti, hogy a házasságkötésük a 30 éves korig is kihúzódik. Ez lehet,
hogy a vallás dogmáinak nem felel meg, de a társadalmi érdeknek annál inkább. A nők társadalmi feladata nemcsak a
gyermekvállalás, hanem a képességük kibontakoztatása is.
Ez megkövetelni, hogy diplomát szerezzenek és elindítsák
szakmai karrierjüket. Ennek érekében néhány évet a szakmájukban kell dolgozni.
Ott minél sikeresebbek, annál nagyobb szakmai hátránnyal jár a korai
gyermekvállalás.
Elég volna megnézni, a nők házasságkötésének korát és
iskolázottságukat. Kiderülne, hogy minél iskolázottabbak annál később, és annál
kevesebb gyermeket vállalnak.
A szexuális élet
egyre előbb általánossá válik.
Ez is természetes és megállíthatatlan folyamat. A jobb
életkörülményeknek köszönhetően előbb elérik a nemi érettséget.
A házasságon kívüli szexuális élet fogamzásmentesség
megoldható.
A szexuális felvilágosításban már nem szorulnak a szülőkre.
A telekommunikáción mindent elérnek. Ráadásul, ezen a téren messze megelőzik a
szüleiket.
A házasságon kívüli
gyermekvállalás egyre jobban elterjed.
Ez sem állítható meg. Egyre több az olyan 20-30 éves nő, aki
önálló kereső, nincs rákényszerülve, hogy a gyermek apja segítsen a
felnevelésben. A nők jelentős hányada többet keres, int az apa. Nagyon fontos
felvilágosítást adnának az olyan felmérések, milyen volt száz éve a fiatal
férfiak és nők keresetének az aránya. A fiatal nők nagy többségének nem volt
állása, vagy sokkal kevesebbet keresett, mint a férfi. akitől a gyermeket
várta.
Az utóbbi időben vizsgáltam azt, hogy az egyedül élő nők
mennyivel kevesebb jövedelemből is megélnek, mint a férfiak. Vagyis a nők jövedelmének mennyivel nagyobb
a vásárlóerő paritása.
Végül arra sem találtam utalást, hogy a nőkben mennyivel erősebb a gyermekutáni vágy, mint a férfiakban.
A család jelenkori szerepének megértésére alkalmatlan fórum.
Nem hiszem, hogy a modern társadalomban a család
megváltozott szerepéhez való igazodásra ki lehetne találni alkalmatlanabb
fórumot, mint a katolikus bíborosok gyülekezete.
A szakértőnek szánt gyülekezet tagjai öreg, a szexuális
élettől eltiltott teológusok.
A 21. században már
az is anakronizmus, hogy a társadalom talán legfontosabb problémájának
megtárgyalását olyan gyülekezetre bízzák, amiből a nők és az apák eleve ki
vannak zárva.
Ha a római katolikus egyház alkalmazkodni akar a modern
társadalmakhoz, először két reformját kellene megvalósítani. A nők
egyenrangúságát és a papok családalapítását.
A nők egyenrangúsága.
Logikai eltévedés, ha egy vallás ugyan nem ismeri el a nők
egyenrangúságát, de a családreformot tervez. Ma már nincs a társadalmi életben
olyan pozíció, amit nők nem tölthetnek be. A római katolikus vallásnak azonban még
papja sem lehet nő.
Ma az aktív vallásgyakorlók, a szentségekkel élők, a
templomba járók többsége nő, de a pap nem lehet.
Ez különösen anakronizmus akkor, amikor a család
problémájának megértésével fáradoznak.
A papok eltiltása a házasságtól és a gyermekvállalástól.
Ezt az egyedül az egyház vagyonára való féltés indokolta. A
ma már örökölhető vagyonban nagyon szegény egyháznak nem kell attól félni, hogy
a vagyonát a főpapok gyermekeikre játsszák át. A katolikus egyháznak szinte
nincs is mobilizálható, örökséggel megszerezhető vagyona.
Ugyanakkor az iskolázott papok gyermekei utánpótlást
segítenének abban, hogy a papi pályára eleve gyenge képességű és kevésbé
életrevaló utánpótlás megy.
Erre a Fasori Lutheránus Gimnázium csodálatos
eredménye hívta fel a figyelmem. Ott a budapesti kikeresztelkedett zsidó
polgárság gyermekei tanultak egy iskolában a vidéki lutheránus papok
gyermekivel. Jó volna, ha a protestáns egyházak készítenének egy olyan
felmérést, mire vitték a papok gyermekei. Ebből kiderülne, hogy mit vesztett a
katolikus egyház azzal, hogy a papjainak nem lehetett, ezért nem is nevelhett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése