A római pápa szinódust tart a családról

Kopátsy Sándor                 EV                   2015 10 06

A római pápa szinódust tart a családról

Nagyon hamar olyan katolikus lettem, aki kétségbeesve látja, hogy a vallása egyre jobban elmarad a kor követelményei mögött. Társadalomtudósként vallom, hogy a vallásoknak is haladni kell a társadalmi fejlődéssel. Márpedig az én hosszú életemben többel változott a társadalom, mint a kereszténység kétezer éve alatt. Az első évezred végéig a kereszténység a latin népek vallása maradt. Ennek a kultúrának megfelelt az a kereszténység, aminek teológiáját a római polgár, Szent Péter fogalmazta meg. Krisztus keményen egyistenhívő, és a pogány elemeket kizáró vallása így idomult a görög-római, azaz a mediterrán kultúrához.

Mivel a közel-keleti, szemita népek számára az egyistenhittel szemben túlságosan nagy engedmény volt a mediterrán népek kereszténysége, azok többségét a következetesebben egyistenhívő mohamedán vallás hódította el.

A kereszténység második törését az agrártechnikai forradalom váltotta ki. A hármas vetésforgós hatékonyabb mezőgazdaság az északabbra élő pásztorokat földművessé tette. Keresztények lettek a germánok, az angolszászok és a skandinávok, vagyis a latinoknál sokkal puritánabb népek. Ezek a földműves népek azonban a földművelést kiscsaládos jobbágyokkal végeztették. Erre a nyugat-európai kereszténység csodálatos rugalmassággal reagált, a kiscsaládos jobbágyrendszer vallása lett. Velük szemben Európa keleti fele és a Balkán népei nagycsaládosak maradtak. A lényeges eltérő két feudális kultúrának eltérő vallásra lett szüksége. Formailag azt lehetett mondani, hogy a szertartás nyelve alapján lett két európai kereszténység, a latin és a görög nyelvű. Tartalmában azonban ennél sokkal nagyobb volt a változás. Európa nyugati fele fokozatosan a világ legfejlettebb, legrugalmasabb kultúrája, a keleti fele pedig konzervatív maradt.

A második évezred derekára azonban kiderült, hogy Európa nyugati fele is két eltérő kultúrára vált szét. A puritán népek, a germánok, az angolszászok és a skandinávok puritánok voltak, számukra a latin népek kereszténysége nem volt elegendő. Ezek a puritán népek gyorsan kialakították a maguk protestáns egyházait. Ezt nemcsak a vallástörténészek, de még a történészek is a reformátorok munkájának eredményeként írják le, nem ismerik fel, hogy minden kultúrának, a fejlődés minden szintjén más dogmákra, teológiára, vallásra van szüksége. A puritán népeknek a latinok katolikus vallásánál puritánabb vallásra volt szükségük.

A tudományos és technikai forradalom azonban alapvetően más vallást igényel. A vallás csak akkor maradhat meg, ha képes hozzáidomulni a megváltozott körülményekhez.

A római katolikus teológusok máig nem vettek tudomást arról, hogy a Nyugat felemelkedésének kulcsa a keresztény vallás alkalmazkodása a kiscsaládos társadalmi feltételekhez volt. A nyugat-európai kereszténység volt az első kiscsaládos vallás. A társadalomtudományok között csak a jogászok hangsúlyozták a nagycsaládos társadalom jellegzetességét a kereszténység előtti Európában. Ezért aztán ki sem derült, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszer valami egészen új volt fajunk történtében. A létrehozásának gazdasági oka volt. A földbirtokos jobbágyokra bízta a földjének művelését. Minden család a kapacitásának megfelelő nagyságú telket kapott. Ugyanakkor abban volt érdekelt, hogy a család telke állandó nagyságú legyen. Ezt nem lehetett megoldani nagycsaládokra történő osztás esetén. A nagycsaládok munkaképes tagjainak száma ugyanis viszonylag széles határok között ingadozott. Vagyis a nagycsalád munkaerő kapacitása folyamatosan változott. Ezért volt történelmi jelentőségű változás, amikor a jobbágyföldet kiscsalád, vagyis a két felnőtt szülő, és a még meg nem házasodott gyermekei kapták meg művelésre.

Sajnos, semmi nyomát nem találtam annak, hol és kik valósították meg a kiscsaládos jobbágyrendszert, de nagyon gyorsan általánossá vált Európa nyugti felén. Ennek köszönhetően a jobbágytelkek nagysága és kötelezettségi állandók maradhattak. Kiderült, hogy ez a megoldás sokkal hatékonyabb volt, mint a nagycsaládos jobb ágyrendszer, amiben néhány évenként a nagycsaládok megváltozott kapacitásához kellett igazítani a telkek nagyságát.

A kiscsaládos jobbágyrendszer a legnagyobb társadalmi változást azzal hozta, hogy csak annyi gyermekvállaló család jöhetett létre, amennyi jobbágycsalád volt. Tekintettel arra, hogy a házasságkötés privilégiuma az egyházé volt, elég volt, ha a vallás csak olyan házasságkötést vállalt, ami mögött a földesúr garantálta a telket.

Ennek az lett a következménye, hogy csak annyi házasság történhetett, amennyi jobbágytelek volt. Ezzel Nyugat-Európáé volt az első, és ismereteim szerint az egyetlen olyan kultúra, amelyikben szabályozott volt a gyermeket vállalható családok száma. Ha gyorsabban szaporodott a népesség, mint a jobbágytelkek száma, a házasságok kitolódtak. Nagyon hamar a nyugat-európai társadalmakban a házasságkötők életkora meghaladta a 25 évet. Vagyis Nyugat-Európában a nők első tíz termékeny éve gyermekvállalás nélkül történt. Azaz két-három szülés kimaradt. Ennek következtében a nyugat-európai feudális társadalom volt a legkisebb túlnépesedési nyomás alatt élő. Abban volt a legkevésbé értéktelen az emberi élet.

Azt sem hangsúlyozta a társadalomtudomány, hogy mennyivel volt előnyösebb a 25 év feletti anyák gyermeknevelése, mint a nagycsaládi közösségé.

Ez a bevezetésem azért nyúlt hosszura, mert bizonyítani akartam, hogy a család is olyan társadalmi sejt, aminek formáját az adott társadalmi viszonyokhoz kell alakítani.

A fogamzásgátlás megoldottsága

Fajunk egészen a 20. századig csak úgy élhette ki szexuális vágyát, hogy akarva, akaratlan az a fogamzással járhatott. Ebből fakadóan, a szexuális ösztön kiélése a gyermekvállalás kockázatával járt.

A társadalomtudósok, mindenekelőtt a történészek érhetetlen, illetve farizeus meg sem említik a termékenykorúak életének egyik legnagyobb problémáját, a fogazás elleni védekezés megoldhatatlanságát. Az emberi faj ösztönének megfelelő termékenysége a 25 év körüli árható életkornak felel meg. Fajunknak az eddigi életében szinte változatlanul 25 év körül mozgott a várható életkor. Ezért nem is merült fel a túlnépesedés veszélye. Az emberi faj ugyan viszonylag gyorsan elterjedt minden természeti környezetben, de ott a népességeltartó képessége alig változott.

A jégkorszak megszűnését követő élelemtermelésre való áttérés azonban ugrást jelentett az életfeltételek mennyiségi növekedésében és még inkább annak biztonságában is. A várható életkor gyorsan a 30 év közelébe ugrott, ezzel a termelékenységi mutató is 1-2 szüléssel megnőtt. Ez azt jelentette, hogy az addig stagnáló létszámnövekedés megugrott. Ugyanakkor az életterek eltartó képessége is megsokszorozódott. A gyors népességnövekedés azonban gyorsan elérte a gyakorlatilag stagnáló eltartó képesség határát. Minden termelésre épülő társadalom túlnépesedővé vált. Ez ellen azonban spontán kiépültek a túlnépesedés ellen védekező osztálytársadalmak, amelyek közös jellemzője volt a halálozás fokozása követlen és közvetett halálokozás.

Minden osztálytársadalom közös jellemzője volt a többség nyomorának fokozása és az erőszakos halálokozás.

De nemcsak a társadalom fokozta a halálozást, de a családok is több gyermeket szültek annál, amennyit az eltartó képesség megengedett. Ezt a tényt is elhallgatják a történészek. Még a néprajzosok sem feszegetik, hogy lényegesen több volt a szülések száma, mint amennyit az eltartó képesség megengedett volna. A születések jelentős aránya nem a szülők akaratának a gyümölcse volt. A katonák, a tengerészek, a feleségüktől távolélő pásztorok, minden alkalmat megragadtak, ha nőket találtak.

A házastársak is igyekeztek ki használni a menstruációk közötti olyan napokat, amikor kisebb volt a terhesség veszélye.

A vallások mindezekről nem vettek tudomást. Megelégedtek azzal, hogy a gyermekvállalást elkerülő szexet istennek nem tetszőnek, paráznaságnak minősítették.

A tudományos és technikai forradalom azonban gyorsan meghozta a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét. Az óvszer és a fogamzásgátlók elterjedésével párhuzamosan csökkentek a termelékenységi mutatók, annak ellenére, hogy a nők számára termelékeny évek gyorsan növekedtek.

Csak a keresztény egyházak, mindenekelőtt a római katolikusnak a fogamzásgátláshoz való hozzáállását ismerem. Ebben a tekintetben is betegesen ragaszkodik az ókorban kialakult dogmáihoz. Még azt sem veszi tudomásul, hogy a vallásos hívei is fogamzásgátlókkal élnek. Elég volna, ha elgondolkodnának azon, hogy számos országban, főleg Európában a hívei nem szaporodnak, vagyis szinte általánosan fogamzásgátlókat használnak.

Az is sokat mondana, hogy a fogamzásgátlás éppen a magasabban iskolázott és jómódú hívei körében általánosabban használt. A leszakadt társadalmi rétegbe pedig azért nagyobb a gyermekszám, mert számukra a családi pótlék is jelentős jövedelmi forrás.

A család problémájával foglalkozó szinódus

Az az írás azért született, mert a római katolikus vallás klérusa is tudomásul vette, a múltunkra jellemző családmodell válságban van.

A házasságkötés egyre jobban kitolódik.

Ez természetes következménye annak, hogy a nők is bekapcsolódtak a társadalmi munkamegosztásba, a család megszűnt gazdasági egységként működni. Egyre ritkább, hogy a házastársak szakmája és munkaadója ugyanaz. Ma már a nők tovább tanulnak, mint a férfiak. A saját szakmai karrierjüket járják. Előbb akarnak anyagi tekintetben is a saját lábukra állni. Ez azt jelenti, hogy a házasságkötésük a 30 éves korig is kihúzódik. Ez lehet, hogy a vallás dogmáinak nem felel meg, de a társadalmi érdeknek annál inkább. A nők társadalmi feladata nemcsak a gyermekvállalás, hanem a képességük kibontakoztatása is.

Ez megkövetelni, hogy diplomát szerezzenek és elindítsák szakmai karrierjüket. Ennek érekében néhány évet a szakmájukban kell dolgozni. Ott minél sikeresebbek, annál nagyobb szakmai hátránnyal jár a korai gyermekvállalás.

Elég volna megnézni, a nők házasságkötésének korát és iskolázottságukat. Kiderülne, hogy minél iskolázottabbak annál később, és annál kevesebb gyermeket vállalnak.

A szexuális élet egyre előbb általánossá válik.

Ez is természetes és megállíthatatlan folyamat. A jobb életkörülményeknek köszönhetően előbb elérik a nemi érettséget.

A házasságon kívüli szexuális élet fogamzásmentesség megoldható.

A szexuális felvilágosításban már nem szorulnak a szülőkre. A telekommunikáción mindent elérnek. Ráadásul, ezen a téren messze megelőzik a szüleiket.

A házasságon kívüli gyermekvállalás egyre jobban elterjed.

Ez sem állítható meg. Egyre több az olyan 20-30 éves nő, aki önálló kereső, nincs rákényszerülve, hogy a gyermek apja segítsen a felnevelésben. A nők jelentős hányada többet keres, int az apa. Nagyon fontos felvilágosítást adnának az olyan felmérések, milyen volt száz éve a fiatal férfiak és nők keresetének az aránya. A fiatal nők nagy többségének nem volt állása, vagy sokkal kevesebbet keresett, mint a férfi. akitől a gyermeket várta.

Az utóbbi időben vizsgáltam azt, hogy az egyedül élő nők mennyivel kevesebb jövedelemből is megélnek, mint a férfiak. Vagyis a nők jövedelmének mennyivel nagyobb a vásárlóerő paritása.

Végül arra sem találtam utalást, hogy a nőkben mennyivel erősebb a gyermekutáni vágy, mint a férfiakban.

A család jelenkori szerepének megértésére alkalmatlan fórum.

Nem hiszem, hogy a modern társadalomban a család megváltozott szerepéhez való igazodásra ki lehetne találni alkalmatlanabb fórumot, mint a katolikus bíborosok gyülekezete.

A szakértőnek szánt gyülekezet tagjai öreg, a szexuális élettől eltiltott teológusok.

A 21. században már az is anakronizmus, hogy a társadalom talán legfontosabb problémájának megtárgyalását olyan gyülekezetre bízzák, amiből a nők és az apák eleve ki vannak zárva.

Ha a római katolikus egyház alkalmazkodni akar a modern társadalmakhoz, először két reformját kellene megvalósítani. A nők egyenrangúságát és a papok családalapítását.

A nők egyenrangúsága.

Logikai eltévedés, ha egy vallás ugyan nem ismeri el a nők egyenrangúságát, de a családreformot tervez. Ma már nincs a társadalmi életben olyan pozíció, amit nők nem tölthetnek be. A római katolikus vallásnak azonban még papja sem lehet nő.

Ma az aktív vallásgyakorlók, a szentségekkel élők, a templomba járók többsége nő, de a pap nem lehet.

Ez különösen anakronizmus akkor, amikor a család problémájának megértésével fáradoznak.

A papok eltiltása a házasságtól és a gyermekvállalástól.

Ezt az egyedül az egyház vagyonára való féltés indokolta. A ma már örökölhető vagyonban nagyon szegény egyháznak nem kell attól félni, hogy a vagyonát a főpapok gyermekeikre játsszák át. A katolikus egyháznak szinte nincs is mobilizálható, örökséggel megszerezhető vagyona.

Ugyanakkor az iskolázott papok gyermekei utánpótlást segítenének abban, hogy a papi pályára eleve gyenge képességű és kevésbé életrevaló utánpótlás megy.

Erre a Fasori Lutheránus Gimnázium csodálatos eredménye hívta fel a figyelmem. Ott a budapesti kikeresztelkedett zsidó polgárság gyermekei tanultak egy iskolában a vidéki lutheránus papok gyermekivel. Jó volna, ha a protestáns egyházak készítenének egy olyan felmérést, mire vitték a papok gyermekei. Ebből kiderülne, hogy mit vesztett a katolikus egyház azzal, hogy a papjainak nem lehetett, ezért nem is nevelhett