Kopátsy Sándor
EV 2015 10 08
A családról szóló pápai szinódus.
A két napja írt anyag
folytatása.
A család valóban a legfontosabb sejtje a társadalomnak. Ezt
a római katolikus egyháznak kellene a legjobban figyelembe venni. Ezzel szemben
nemcsak a Vatikán, de még az egyháztörténészei számára sem tudatosult, hogy a vallásuk volt az első, amelyik a
kiscsaládra épült társadalomé volt.
Az első évezred végén bekövetkező agrártechnikai forradalom már
a kiscsaládos jobbágyságra épült. Elég gyorsan kiderült, hogy a kiscsaládra épült tárdalomnak lényegesen
más kereszténységre van szüksége, mint a kelet-európai és balkáni
nagycsaládosoknak. Ez bármennyire kézenfekvő, még nem találkoztam azzal,
hogy valaki leírta volna, hogy az
ezredforduló környékén a két európai feudális társadalomnak két egyházra lett
szüksége.
A szinódus előkészítése során azzal kellett volna kezdeni,
hogy a tudományos és technikai
forradalom szintjén hogyan alakult át a kiscsalád társadalmi funkciója.
Nem ártana, ha a kereszténység feltárná, hogyan
alkalmazkodott a mindenkori családi formákhoz.
Krisztus még a
nagycsaládos Izraelben igyekezett megreformálni a zsidók vallását. Ismereteim
szerint nála fel sem merült, hogy létezhet egy másik, kiscsaládos családforma,
hiszen ilyen nem is létezett.
Szent Pál, mint
római polgár is természetesnek tartotta, hogy a Római Birodalom vallása nagycsaládos. Nála is természetes volt,
hogy a nagycsalád feje, a család egyetlen képviselője. Az első ezredforduló
végén a nagycsaládos társdalom átalakult kiscsaládossá, ezzel az apa lett a
családfő. Ennek az alapvető társadalmi változásnak a nyomát sem találtam.
Azt is csak a történészek tanítják, hogy a jobbágyok gyerekei csak akkor részesülhettek
a házasság szentségében, ha a földesúrtól telket kaptak. Legfeljebb azzal a
pletykával találkoztam, hogy a menyasszonnyal töltött első éjszaka a földesúr
joga volt. Ebből csak az igaz, hogy a
pap csak olyan jobbágy gyerekeinek a házasságát kötötte meg, akik számára a
földesúr jobbágytelket biztosított.
A gyermekvállalásra joga csak az egyházi házasságot kötött
házaspárra vonatkozott. Más elfogadott házasság nem is létezett.
Ismereteim szerint, ez a házasságkötési feltétel csak a
nyugat-európai feudális társadalomban létezett, a jobbágyság megszűnésével meg
is szűnt. Az ipari forradalom után megszűnt a földesúr telek biztosítási
kötelezettsége. Az új család alapításához nem kellett az anyagi feltételek
előzetes biztosítása. A munkás számára még az sem jelentett biztosítékot, hogy
a házasságkötéskor volt munkája, mert a munkaviszony már nem volt megkötött,
mint a jobbágy esetben. A katolikus
egyház is áttért a jövőjét nem biztosítottak összeadására.
A kereszténység kétezer éves történetében tehát a házasságkötés
formája és tartalma is több változáson ment keresztül. A jelenkorban pedig csak a polgári házasságnak van jogi következménye. Ráadásul,
a házasságon kívül született gyermek után is jár a társadalmi támogatás.
Ennyi is elég arra,
hogy a római katolikus egyház, ha problémákat lát a családalapításban, és a
gyermekvállalásban, akkor először tárja fel a bekövetkezett változások
társadalmi, gazdasági hátterét.
Ennek érdekében a társadalomtudósokhoz, a demográfusokhoz,
és mindenekelőtt a hívekhez és a házasságtól eltiltott papokhoz kellett volna
fordulni. Meghallgatni a szakma és az érintettek véleményét, feltárni a
bekövetkezett változások társadalmi és gazdasági okait, és csak ezek alapján
meghozni a döntéseket.
Ezzel szemben a pápa
összehívta a témában járatlan bíborosokat, és azok tanácsára akar támaszkodni.
Az ugyan tagadhatatlan, hogy a soha nem tapasztalt
társadalmi változások közepett, a család társadalmi szerepe is keresi a kor
követelményeinek megfelelő megoldást, és ebben a vallásnak is segíteni kell. Erre
a szerepe is kötelezi.
Ahhoz azonban nagy bátorság kell, hogy az egyház
illeszkedését a tudomány és az érintettek megkérdezése nélkül eldöntheti.
A római katolikus egyház vezetése a gyermekvállalásban
megmaradt a korábbi kényelmes álláspontjánál, hogy a gyermekszületés isteni
döntés, amibe senkinek nem szabad beavatkozni. Ebben csak annyi engedményt
tett, hogy a megerőszakolt nő jogosult az abortuszra. Ez legfeljebb a semminél
több.
Az első bátor kijelentést a jelenlegi pápa tette, amikor a
Fülöp Szigeteken járva, ahol köztudottan elviselhetetlenül nagy a
népszaporulat, kijelentette, hogy a
gyermekvállalásért a szülők is felelősek. Bátorságát csodálom, mert a
szinódusra összehívott bíborosok egyetértését hiányoltam. Ezért örültem a
család kérdésének megoldása érekében összehívott szinódusnak. A felkészületlenség azonban elszomorít.
Úgy kezelik a család jelenleg felmerülő problémáit, mint csupán a teológusokra
tartozó kérdést.
Fajunk eltartó képessége.
A szinódus előkészítése során szó sincs arról, hogy a föld eltartó képessége határos, máris
messze túlléptünk annak optimumán. Az
emberiség létszáma a legutóbbi száztizenöt évben ötszörösére nőtt. Ez lett
az elsődleges oka a beindult klímaváltozásnak. Ettől a témától azonban nemcsak
a vallások, de a tudomány és a politikai is húzódik.
Még nem írta le senki, hogy a keresztény egyházak között a
túlnépesedés leginkább az Európán kívül élő katolikusokra vonatkozik. A római
katolikus egyház a gyermekvállalásért való felelősség tekintetében jelentősen elmard
a protestáns egyházak mögött.
Jelenleg csak két
vallás hívei nem túlnépesedők, a Nyugaton a protestánsok, a Távol-Keleten a
konfuciánusok. A római katolikusok többsége már nem Európában él. Azok
pedig a társadalom érdekénél, teherviselő képességénél sokkal gyorsabban
szaporodnak. Ennek okán aztán egyre
inkább lemaradnak a protestáns keresztényekhez képest.
Jó száz éve, Max Weber már megállapította, hogy a protestáns
vallású, erkölcsű társadalmak működése lényegesen hatékonyabb, mint a
katolikusoké. Ez az óta egyre nyilvánvalóbbá vált.
Jelenleg a tíz
legfejlettebb társadalom mindegyike protestáns, és a második tízben sincsen
katolikus, mert abban is a protestánsok mellett távol-keleti konfuciánusok
vannak. A rangsorban az első katolikus ország, Franciaország a 23. Ha , valami, ez egyértelműen
bizonyítja, hogy a reformáció idején a sikeresebb keresztény vallást a
reformátorok választották. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a katolikusok csak
azért maradtak le, mert a konzervatívabb kereszténységet választották, de
annyit mégis jelent, hogy a katolicizmusnak a gyermekvállaláshoz való
hozzáállása is oka a több gyermekvállalásnak, az pedig a társadalmi
lemaradásnak.
Ideje volna a teológusoknak is tudomásul venni, hogy az
emberi faj sem bírja el a népesség gyors növekedését. A nem gyors alatt az éves
1-2 ezreléket értem. Ezt bizonyítja a tény, hogy az elmúlt ötven évben csak olyan országok maradhattak, illetve
kerülhettek az élvonalba, ahol a természetes népszaporulat nem volt ennél
gyorsabb. Ezzel a ténnyel a teológusoknak is illene számolni.
Az emberi faj kontra
szelekciója.
Száz éve fajunk történetben mindig szelekció jellemezte a
fajunkat. A tudományos és technikai forradalom e téren is fordulatot hozott.
Eddig, mivel a várható életkorunk és a termékenységünk elsősorban a nyomor
mértékétől függött, a táradalom elitje az átlagnál gyorsabban szaporodott, a
halálozás pedig a nyomorral párhuzamosan nőtt. Sajnos, a demográfusok sem
foglalkoztak azzal, mikor, hogyan szelektálódott az emberiség.
A 20. században azonban egyértelművé vált, hogy a fejlett
társadalmakban teljesen lelassult a népszaporulat, a lemaradó világban azonban
a történelemben valaha tapasztaltnak a hússzorosára gyorsult. Ez a sebesség
aztán a fogamzásgátlásnak, és az iskolázottságnak a növekedésével lassult, de
még mindig az elviselhetőnél egy nagyságrenddel gyorsabb. Az egyetlen kivétel Kína, ahol a gyermekvállalás erőszakos korlátozása
következtében néhány ezrelékre lassult a népesség növekedése. Ez is elsősorban
annak köszönhető, hogy gyorsan növekedik a várható életkor.
A kínai gyermekvállalás korlátozása az emberiség mintegy
ötödét érinti. Ezért az ezredfordulóra, az emberiség mintegy felében leállt a
túlnépesedési nyomás.
Spontán leállt a Nyugat puritán társadalmaiban, és a
Távol-Kelet már fejlett részén, vagyis az emberiség fejlett ötödében. Itt
azonban kemény kontraszelekciós a létszám stagnálása. Minden stagnáló népesedésű társadalomban a családok iskolázottabb és
gazdagabb harmadában a természetes népszaporulat erősen negatív, az alsó
harmadban pedig nagyon pozitív. Ez ugyan nagyon éles formában jelentkezik,
mégsem veszik tudomásul. Ez azért történhet meg, mert a gyermekvállalás családi
háttere nagyon kontraszelekciós, de olyan erős az alsó rétegekből történő
felemelkedés, hogy a következő generáció értéke gyorsan növekszik. A következő generáció életminősége,
képzése, információ szerzése olyan gyorsan nő, hogy a születéskori
kontraszelekció negatív hatását messze ellensúlyozza.
Ennek ellenére nem készült olyan tanulmány, felmérés, hogyan
alakult volna a társadalom fejlődése, ha a gyermekvállalás családi háttere is
pozitív lenne.
Egyelőre csak a kínai
gyermekvállalás tapasztalata ad képet arról, mekkora pozitív hatása volna annak
is, ha a születések mögötti családi háttér nem lenne kontraszelekciós. Vagyis
a gyermekvállalás nagysága független volna a családi háttértől. Ez is
elképesztő eredményt hozna.
Arról azonban fogalmunk sem lehet, milyen eredménnyel járna,
ha a családi háttér minőségével arányos volna a gyermekvállalás. Ennek a
jelentőségét hangsúlyozom a témával kapcsolatos írásaimban. Ha a családok felső harmadában születne
annyi gyermek, mint az alsóban, és az alsóban csak annyi, mint a felsőben,
akkor ötven év múlva a társadalmunk teljesítménye, háromszor nagyobb volna,
mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett. A társadalmi érdeknek
megfelelő gyermekvállalási struktúra nagyobb hatással van a társadalom által
elérhető eredményre, mint bármilyen politikai felépítmény.
- -
- - - -
Ilyen
kérdésekkel a római pápa által összehívott szinódus nem foglalkozik, a dogmák alapján
akarja megközelíteni az emberiség legfontosabb problémáját, mikor milyen
családforma szolgálja a társadalom érd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése