Lengyel László és Bokros Lajos

Kopátsy Sándor                  PP                  2014-07-12

Lengyel László és Bokros Lajos

Két okos barátom. Mindkettőt értékes okos embernek ismertem, minden írásukat érdeklődéssel olvastam. Olyan értelmiségieknek tartottam őket, akikre a rendszerváltás után építeni lehet. Mára mindketten jelen tős múltú, de mára sértett, de képességükhöz mérten súlytalanná váltak. Mindketten úgy érzik, hogy nem hallgatták meg őket, kapaszkodnak az egyre reménytelenebb helyzetbe jutott szoclib baloldalba.

Bokrossal kezdem. Lengyel a mai Népszabadságban méltatja, több érdeme mellett, a Horn-kormány számára elkészített csomagjáért. Én éppen abban látom a további bukdácsolásának az okát.

A Bokros-csomag tartalmán nem kívánok vitatkozni, hiszen nem annak lett nagy szerepe, hanem a stílusának. Elsősorban Sutányi és Bokros, a két legjobb pénzügyes vitte az 1994-es választáson nagy fölénnyel nyert MSZP-t a ciklus végén bukásba. Szűk szakmai szempontból jót akartak, de a következménye az lett, hogy a következő választáson megbukott a kétharmados fölényt élvező szoclib koalíció. A Bokros csomagot ugyanis a magyar társadalom, szemben a szakmai elittel, túl liberálisnak találta és elutasította. Márpedig a programok értékét nem a szakma véleménye, hanem a választók minősítik.

Kevesen mérték fel, hogy milyen politikai következményei lettek annak, hogy az MSZP és az SZDSZ koalíciója megbukott. Megbukott, méghozzá nem egyetlen ciklusra, hanem sokra. Azt a szoclib koalíciót ugyanis a még gyenge Fidesz került kormányra. Ha nem is véglegesen, de meglapozhatta a tartós jövőjét.

A Bokros-csomag azért bukott meg, mert a magyar társadalomban sokkal erősebb a baloldal szavazói támogatása, mint a liberálisoké. Horn Gyula koalíciója azért bukott meg, mert a politikájában túlzott volt a liberális, és kevés a szociális tartalom. Ha fordítva lett volna, talán ma is kormányon van. Ezért tartom az SZDSZ hangadóit, de elsősorban Bokros Lajost az 1994-98-as kormányzás bukásáért felelősnek. A gazdaságpolitikusok nagyságát ugyanis nem a programjuk szakmai minősége, hanem az elfogadtatása minősíti.

A Horn-kormány bukásának okaiból nem tanult az MSZP, még kevésbé az SZDSZ. Az előbbi belerokkant, az utóbbi belepusztult.

Lengyel László jobban távol tartotta magát a közvetlen politikai szerepvállalástól, egészen a 2010-es példátlan fölénnyel nyert választásig. Akkor csapatával beállt Bajnai Gordon mögé, aki miniszterelnöknek jelölte magát. Ezzel bohózattá vált az Együtt politikai szereplése. Azon nem érdemes vitatkozni, hogy megfelelt volna ezen a poszton, mert a jelölése volt eleve irreális. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az MSZP szavazóbázisa lényegesen nagyobb, mint az Együtt-é. Ezért nem csak annak nem volt reális, hogy az MSZP belemegy, hogy ne ő adjon miniszterelnököt, de a választási szövetég érdeke is az volt, hogy minél több szavazatot kapjanak. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az ő emberük legyen a miniszterelnök jelölt. A kézenfekvő, és a célnak is megfelelő megoldás lett volna, ha Bajnai megelégszik azzal, hogy a gazdasági tárcákat összefogó miniszterelnök-helyettes lesz.

Ez alkalommal is beigazolódott, hogy a reálisnál nagyobb cél, a kevésnél is kevesebb. Végül nemcsak az Együtt és Bajnai, hanem a Pénzügykutató is vesztett. Nem találhat többé megrendelőt a munkáira.

Bokros és Lengyel, a magyar értelmiség értékes tagja, de mivel túllépték a realitást, a potenciáljuknál sokkal kisebb szerepre szorultak vissza. A sorsuk a liberális magyarértelmiség sorsa. Közös oka van ennek, több és gyorsabb liberalizmust akarnak, mint amennyit a közép-jobb magyar társadalom többsége megemésztene. Ezért azt is elutasítják, ami üdvös, és elfogadható lenne. Elérik néha a parlamenti küszövöt, mert annyian vannak, akik nem irtóznak az elsietett liberalizációtól, de ennél sokkal több szavazót löknek át a szélsőjobba. Ha valahol ez karakterisztikusan látszik, az Borsod-megye ahol a szavazók jelentős hányadát a liberális irányba vitt MSZP átlökte a Jobbikhoz. Az okos Gyurcsány liberális hangosságánál senki sem tett a Jobbik megerősödése érdekében többet.

A liberálisok most is, akárcsak Horn idejében, elhitették, hogy a baloldal csak a liberálisokkal szövetkezve lehet elég erős, holott egyedül, következetesen a rendszerváltás során károsultak érekét támogatva erősebb lenne, mint a liberális tőkebarátokkal szövetségben.

Lengyel és Bokros ugyan nem voltak olyan harsányak, mint Gyurcsány, de mégis azok táborához tartozóknak minősítették magukat, akik nem a szegények, az elesettek oldalán állnak. Nem ismerték fel, hogy a szociális és a liberális nem fér össze. A rendszerváltás óta egymást emésztették fel.

Ők is, mint a liberálisok nagy többsége tévedtek a rendszerváltás után. A mennyire megfontoltak voltak a szovjet megszállás alatt, annyira elszaladt velük a liberalizmusuk a rendszerváltás után.

A Jaltában ránk szabott sorsot a magyar értelmiségből, a baloldali népiektől eltekintve, csak a liberálisok vették tudomásul. Többségük lelkesen élt a lehetőséggel, hogy az értelmiséghiányos Kommunista Párt örömmel osztogatta nekik a hatalmi pozíciókat. A kommunisták szárnyai alatt végre nemcsak biztonságot, de hatásköröket is kaptak. Ezért a jobboldal ma is elítéli őket. Én nem, mert így voltak hasznosak. A bolsevik évtizedek alatt történt gyökeres társadalmi átalakulásban történelmi érdemeket szereztek. Nélkülük a Rákosi-rendszer még faragatlanabb, a Kádár-rendszer pedig eredménytelenebb lett volna.

A rendszerváltás után azonban elvesztették a mértéktartó magatartásukat. A magyar társadalom többségét képviselő közép-jobb politikát eleve ellenségként kezelték. Nem vették tudomásul, hogy az ő liberalizmusuktól sokkal távolabb ált a bolsevik marxizmus, mint a közép-jobb politika. Tévedésük oka, hogy túlértékelték a középé-jobb politika antiszemitizmusát. Elsősorban annak alapján minősítettek, hogy melyik jelent nagyobb antiszemita veszélyt. Ebben is tévedtek. A zsidóságnak jobban kellett volna félni a szovjet antiszemitizmustól, mint a magyar közép-jobbétól.

Történelmi hibát követtek el, amikor a Demokrata Forum antiszemitizmusától félve, az élére ültették Antall Józsefet. Ezzel halálra ítélték a Demokrata Forumot és szabad terepet teremtettek a megüresedett közép-jobb pályán a Fidesz számára.

Máig nem mondta ki senki, hogy a Fidesz váratlan 1998-as győzelmét, és a 2010 óta megszilárdult kétharmados hatalmát annak köszönheti, hogy az első választás előtt a liberálisoknak sikerült Antall Józsefet a MDF elnöki székébe ültetni. Pedig a Fidesz jelenlegi hatalmát annak köszönheti, hogy az állampárt és az alakuló SZDSZ liberálisainak sikerült a konzervatív Antallt a közép-jobb MDF elnöki székébe ültetni. Pedig ennek tudomásulvétele nélkül szinte semmi sem érthető meg abból, ami a rendszerváltás óta történt.

Elnézést kérek Lengyeltől és Bokrostól, hogy az ő politikájuk elemzése során általánosítottam. Az elmondottaknak nem ők voltak a főszereplői, de ők is ehhez a liberális csoporthoz tartoznak.