Hol lehetséges az össznépi demokrácia?

Kopátsy Sándor               EP                     2013-08-31

Hol lehetséges az össznépi demokrácia?

A Nyugat demokratikus politikai vezetőinek, és társadalomtudományának mániája, hogy minden kultúrában, minden fejlettségi fokon az általános politikai demokrácia az egyedüli üdvözítő út.

Még azt sem veszik tudomásul, hogy az ő történelmünkben a társadalom egésze számára csak a 20. század második félében vált lehetségessé. Előtte lényegében csak a polgárság nagykorú férfi tagjai voltak minden jogi értelemben is állampolgárok. Elég a szavazati jogra gondolni. Hasznosak lennének az olyan történelmi adatok, hogyan szélesedett az állampolgárok választói joga. Mikor, és kik számára vált titkossá a szavazati jog. Mikor kezdték el a gazdagok adóztatását. Mikor kapott minden etnikum azonos állampolgári jogokat. Ebből kiderülne, hogy melyeik tőkés demokrácia mikor vált olyanná, amilyent nemcsak ajánlatosnak, de kötelezőnek tartunk Kínában, Egyiptomban, Nigériában.

Lényegében a liberálisok által is kötelezőnek tartott össznépi demokrácia csak a Nyugat már gazdag és puritán etikájú országaiban bizonyult versenyképesnek. Ezek köre, a 20. század második felében kiegészült a Távol-Kelet már gazdag országaival. Ezek demokráciái sem azonosak a nyugati fejlett országokéval.

Bizonyos mértékű átmenetet jelentenek a latin kultúrába tartozók. Közöttük is leginkább az európaiak, élükön a szinte az élvonalba számító franciákkal.

Az első, amit tudatosítani kellene, hogy a múltban a demokrácia maximumát jelentette az, hogy az uralkodó osztályban volt bizonyos mértékű jogegyenlőség. Ennek azonban legfeljebb elvi jelentősége lehetett, gyakorlatilag egy köznemesből nem lehetett zászlósúr.

A tőkésosztályon belüli egyenjogúság is inkább csak jogi érelemben létezett.

Az össznépi demokrácia sem jelent egyenlőséget a gyakorlatban. De azt is látni kell, hogy az uralkodó osztályok zártsága a fejlődés során egyre jobban felpuhult. A vérségi alapon történő osztályhelyzet merevebb volt, mint a vagyonalapú, és az is sokkal merevebb volt, mint a tudásalapú.

Mi a közös azokban a társadalmakban, amelyekben sikeresen működik az össznépi demokrácia?

Csak olyanokban, ahol fennálltak az alábbi feltételek.

1. Csak két viselkedési kultúra esetén, ahol a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemzi a lakosság viselkedését. Az ENSZ fejlettségi sorrendjében első 22 állam e két kultúrkör egyikébe tartozik. Franciaország áll a 23. helyen. Ennek is alapos történelmi és gazdaságföldrajzi oka van.

2. A lakosság belső növekedési átlaga tartósan nem haladja meg a néhány ezreléket. A 35 lefejlettebb országban egy sincs, ahol ennél gyorsabb volna a lakosság növekedése.

3. Ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 10 ezer dollárt, az iskolázottság a 12 évet. Ez alól sincs kivétel.

4. Biztosított a fogamzásgátlás általános használata. Ez alól sincs kivétel.

Márpedig, ami alól nincs kivétel, azt tudományos alapon nem lehet elvárhatónak tekinteni. Az is igaz, hogy a 20 legfejlettebb ország mindegyikében a fenti négy feltétel mindegyike fennáll. Tehát nemcsak az állítható, hogy csak az ilyen feltételek esetén lehet össznépi demokrácia, de az is, hogy ahol e négy feltétel adott, ott nem is lehet más társadalmi felépítmény, csak a sikeresen működő, a liberális politika elvárásainak megfelelő demokrácia. Ott akkor is ez van, ha mást akarnának, ahol pedig a négy feltétel egyike is hiányzik, csak kísérletezni lehet a demokráciával, de hamarosan elpusztul az.

Kína az egyetlen kivétel, ahol a nagyon alacsony gazdasági fejlettség és iskolázottság ellenére is nagyon gyors a társadalmi fejlődés, mert erőszakkal sikerült korlátozni az elviselhetőnél gyorsabb gyermekvállalást. Ezért tegyük hozzá a kiegészítést. Elmaradottabb társadalomban is lehetséges a gyors társadalmi fejlődés, ha a politikai diktatúra erőszakkal lefékezi a gyors népszaporulatot. Ez azonban eddig csak egyetlen még szegény társadalomban sikerült, a konfuciánus Kínában annak árán, hogy a politikai felépítmény diktatúra maradt.

Jellemző módon, a Nyugat csak azon botránkozik, hogy Kínában politikai diktatúra mivel ez volt a siker elengedhetetlen feltétele.

Aki azt tekinti fajunk elsődleges céljának, hogy mindenütt legyen politikai demokrácia, hamis illúziót kerget.

Ez csak két feltétel esetén reális feladat.

Csak olyam országban, ahol puritán a lakosság életvitele, és nincs jelentős belső népszaporulat.

Mivel a lakosság magatartásán egyelőre még sehol nem sikerült változtatni, tudomásul kell venni, hogy politikai demokrácia csak a fejlett Nyugaton és a fejlett Távol-Keleten lehet.

A Nyugaton már minden puritán kultúrájú állam gazdag és demokratikus. Az ENSZ fejlettségi rangsorában az első tíz ország mindegyike protestáns, hat európai, plusz a négy protestáns tengerentúli ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Ez az utóbbi négy az európai fejlettekhez képest, azért lesz fölényben, mert alulnépesedettek, tehát csak számura van jelentős lehetőség arra, hogy szelektálhassanak a bevándorolni vágyakozó százmilliókból. Velük szemben nemcsak Európa egésze, de még annak a legfejlettebb, puritán országai sem lehetnek versenyképesek. A világpolitikai jövőjét elemzők nem számolnak azzal, hogy Európa versenytársa nem is annyira a Távol-Kelet, hanem a tengerentúli puritán Nyugat lesz a győztes.

Az Európai Unió vezetői nem számolnak azzal a potenciális fölénnyel, amivel a négy tengerentúli puritán ország rendelkezik. Élettérben, nyersanyagokban nagyon gazdagok, katonai tekintetben szuperhatalmak a túlnépesedett, kulturálisan heterogén, nacionalista nemzetekre tagolt, kis területen összezsúfolt, háború esetén védetlen Európával szemben. Európa csak akkor lehet erős, ha ez a négy protestáns országgal Nyugatként viselkedik, azokhoz tartozónak érzi magát.

A Távol-Kelet népessége háromszor annyi, mint a puritán Nyugat összesen, de lakosságának még csak negyede elég gazdag ahhoz, hogy politikai demokrácia legyen. Ezek már azok is lettek. Kína és Vietnám még nem elég gazdag, hogy politikai demokrácia lehessen, ha a népszaporulatát meg tudja állítani. Ezt azonban csak politikai erőszakkal lehet megállítani. Kína ezt közel harminc éve megoldotta, Vietnám pedig demográfiai szempontból, az elképesztő háborús embervesztesége után, ebben a tekintetben, könnyebb helyzetben van.

Külön speciális eset Észak-Korea. Korea déli kétharmada megmutatta, hogy mire képesek a koreaiak gazdasági téren, ha piacosítják. Dél-Korea hatvan éve még Észak-Korea szintjén volt, mára mintegy 15-ször magasabb az egy laksora jutó jövedelme, hatvan éve a világ leggyorsabban fejlődő társadalma, mert nemcsak a gazdasági növekedésben, hanem az oktatási, a szellemi vagyon téren is. Észak-Korea számára is csak a kínai út járható. Ezt is megnehezíti Dél-Korea tizenötször nagyobb gazdagsága.

Kelet-Ázsia legnagyobb előnye a munkaerejének kiválósága. Az nem lehet olyan drága, hogy ne legyen olcsó. A jelenkori közgazdászok csak a bérek színvonalát vetik össze. Ennek az ideje azonban a tudományos és technikai forradalom viszonyai között lejárt az ideje. A gyenge minőségű munkaerő nem lehet olyan olcsó, hogy ne legyen drága, a nagyon jó meg nem lehet olyan drága, hogy ne legyen olcsó.

Minél fejlettebb lesz a technika, a protestánsoknál is fegyelmezettebb távol-keleti munkaerő annál értékesebb lesz. A jövő világgazdasági munkamegosztását a német-kínai külkereskedelem struktúrája jellemzi. A technikai újat kifejleszteni, legyártani a németek tudják, ezzel a technikával versenyképesen termelni azonban a távol-keletiek tudnak. Erre kell kiépíteni a puritán Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet közti munkamegosztást. Ha a világkereskedelemből kivesszük a nyersanyagokat, aminek a súlya egyre csökken, annak növekvő hányada a fejlett világon belüli fenti csere lesz. Ebből származik a világkereskedelemben keletkező komparatív előny egyre nagyobb hányada. Ezen alapulva lehet belátni, hogy a fejlett világon belül azért nem lesz háború, mert a fejleteken belüli munkamegosztás jelenti a külkereskedelemből elérhető jövedelem egyre nagyobb hányadát.

Ehhez járul az is, hogy a haditechnika fejlettsége okán, a fejlettek képesek elpusztítani egymást, de olyan háború már a fejlett világon belül nem képzelhető el, amiben a nyertes is többet veszít, mint nyerhet.

A fentiek alapján a világjövőjét úgy kell látni, hogy a puritánok és a konfuciánusok egyre jobban növelik az előnyüket. Velük szemben minden más kultúra egyre jobban lemarad. Nő a kultúrák közti fejlettségi szakadék. Aki ezt el akarja kerülni, csalódni fog. E két kultúra egyre kevésbé lesz rászorulva az emberiség többi kultúrájára. Azok legnagyobb értéke a munkaerő elitjük, és a nyersanyagokban való gazdagságuk. Egyikre sem lesz módjuk vigyázni.

Már a jelen, és még inkább a jövő legmobilabb termelési tényezője a munkaerő elitje lesz. Annak elegendő, ha egy világnyelvet is tud, és ezzel világpolgár lesz. Ezt a következő generációk elitje egyre inkább felismeri, és tudásvagyonuk legfontosabb elemének egy világnyelv ismeretét fogják tekinteni.

Jelenleg mintegy húsz éves tanulásra van szükség ahhoz, hogy valaki keresett legyen a fejlett világban. Ezen belül egyetlen év tanulás elegendő egy világnyelv elsajátításához. Márpedig e nélkül nem lehet valaki szívesen látott vendég a legfejlettebb országokban is.

Mivel jelenleg a világ leggyorsabban szaporodó egyharmadában ugyanazért a munkáért tized annyit sem fizetnek, mint a legfejlettebb országokban, az elit értve, alatta a munkaerő 1-20 százalékát, a fejlett világban is keresett akar lenni. A világ perifériáin, a legszegényebb ötödben a létszámnak legfeljebb 1-2 százaléka képes arra, hogy a fejlett világban is keresetté váljon. A fél-perifériákon ezek aránya azonban már tíz százalékokban mérhető.

Aki nem számol azzal, hogy a világ lemaradó, gyorsan szaporodó perifériáiból a munkaerő elitje világpolgár, vagyis a fejlett világban is értékes polgár lesz, nem veszi tudomásul, hogy ezt a folyamatot nem lehet megállítani, és ez lesz a kultúrák fejlettsége közti különbségek fő okozója, nem látja merre halad a világ. A fejlett világnak a leghatékonyabb importja a képzett munkaerő befogadása, a gyorsan szaporodó világ lemaradásának pedig a legnagyobb vesztesége az lesz, hogy elveszti a munkaerejének elitjét.

Ezt a tényt azonban a fejlett világ politikusai és társadalomtudósai nem hajlandók tudomásul venni. A tények előtt becsukják a szeműket.

Európa keleti felének a legnagyobb társadalmi vesztesége az, hogy elveszítette azt a két etikumot, a germánt és a zsidót, ami a társadalmi és gazdasági fejlettségének motorja volt. Közép- és Kelet-Európa egy lakosra jutó nemzeti jövedelme tíz százalékokkal magasabb lenne, ha megmaradt volna ez a két etnikuma. Ez a viszonylagos lemaradás száz év múlva sem lesz kisebb.

A legnagyobb háborús veszteségű Németországot sajnáltuk, amikor be kellett fogadni a keleti szomszédjaitól kitelepített mintegy 10 millió, kézi batyuval érkező, etnikai testvérüket. Ezek alig egy évtizeden belül már a németosztási szinten voltak, vagyis kétszer-ötször jobban éltek, mintha nem üldözik el őket. Velük egyértelműen jól járt Németország, és óriásit vesztettek a kitelepítők.

Ezzel szemben Németország az újjáépítéshez betelepített több millió dél-mediterrán, balkáni, észak-afrikai, közel keleti képzetlen munkaerőt, ami máig, és még sokáig súlyos visszahúzó teher lesz az ország nyakán.

A második világháborút követő legnagyobb változás Európa két felén. A nyugati fele mintegy tízmillió integrációra alig, vagy nem is képes munkaerőt importált. A keleti fele pedig elveszítette mindkét motorját, a 10 millió germánt, és 5 millió zsidót.

A tények egyértelműen bizonyítják-

1. Össznépi demokrácia csak a Nyugat puritán, mér gazdag lakosságú államaiban lehetséges. Ehhez a csoporthoz felzárkóztatni legfeljebb Franciaországot, a közép-európai és a baltikumi nyugati keresztény, valamint a Marid-Róma vonaltól északra lévő mediterrán térséget lehet.

2. Talán még ezeknél is megfelelőbb viselkedésű, már gazdag távol-keleti államokban lehet több pártos demokrácia. Ezek politikai struktúrája azonban lényegesen eltérő marad a Nyugati puritán társadalmainak demokráciáihoz képest.

3. Külön kategóriát jelent Kína, aminek lakossága az előző két pontban említettek összegénél is lényegesen nagyobb. Ebben a birodalomban azonban még évtizedekig fenn kell tartani a politikai diktatúrát mindaddig, amíg az egy laksora jutó nemzeti jövedelme meghaladja a 10 ezer dollárt, az átlagos iskolázottság a 12 évet. Még ekkor sem lehet sietni a politikai liberalizációval, mert a kínai társadalomban nagyon erősek a központi hatalom tiszteltének a történelmi gyökerei.

4. A nagyon alulnépesedett, ortodox keresztény Kelet-Európa csak nagyon lassú integrációra szorul. Ott feltétlen meg kell várni, hogy a járadékok nélküli jövedelem és iskolázottság meghaladja a nyugaton megkövetelt szintet.

5. Latin-Amerika államai várhatón továbbra is a középszinten fognak maradni. Számukra csak az jelenthet sikeres felzárkózást, ha a belső népszaporulatot leállítják, és a munkaerejük minőségét viszonylag jelentős, gondosan szelektált bevándorlókra építik.

6. A közel-keleti és észak-afrikai arab világ belső erői megfelelők lennénk, ha a népesség gyors leállítása megtörténhetne. A most tomboló Arab Tavasz talán felhívja a figyelmet a tényre, hogy nincs megoldást jelentő politikai rendszer mindaddig, amíg a gyér természeti adottságaikhoz képest túlnépesedett országok rá nem térnek a nagyon szigorú családtervezésre, az egy gyerekes családmodellre. A kultúrájuk elviselné a kikényszerítésükhöz elengedhetetlen politikai diktatúrát.

7. Dél-Ázsia jelenti a legnagyobb létszámot. Ott elképzelhetetlennek tartok minden a népszaporulatot megállító, sőt megfordító politikai megoldást. Rájuk kell bízni az útkeresést. Negyed ennyi lakossal jól lennének.

8. A rákosan növekvő népesség növekedés a leggyorsabb a Szaharától délre lévő, saját magas-kultúrával nem rendelkező térségben van. Ott ma tízszer, néhány országban hússzor többen élnek, mint száz évvel korábban. Ráadásul a lakosság elviselhetetlen nagy hányada a többmilliós nagyvárosokban koncentrálódik. Egyelőre a bányajáradékból valahogyan megélnek, de tized ennyi volna az optimális lakosságuk.

Aki ennek a nyolc nagyon eltérő kultúrára és gazdasági fejlettségre azonos erkölcsi, politikai felépítményt akar rákényszeríteni, nem ért meg semmit fajunk történetéből. Mivel ezek történetük során nagyon eltérő módon illesztették szabályaikat a saját kultúrájukhoz, és annak adott fejlettségi szintjéhez, arról tettek bizonyságot, hogy minden kultúrának, annak minden fejlettségi szakaszánban más felépítmény felel meg.

Mivel össznépi demokrácia csak a gazdasági fejlettség bizonyos szintjén, és akkor is csak lassú népességváltozás viszonyai között jött létre, el kell fogadni, hogy ahol még nem jöttek létre ilyen előfeltételek, ott még irreális demokráciát erőltetni.

Az általános emberi jogokat elvárni olyan kultúrákban és azok olyan szintjén, amire még nem volt példa, ostobaság. Amit ma az általános emberi joggal ellenkezőnek tartunk, a múltban jellemző volt.

Minden termelésre épült társadalom osztályokra tagolódott, azok között nagyon eltérő jogi különbségek voltak. Ezekben csak olyan törvények születtek, amelyek az uralkodó osztály érdekéhez igazodtak, amelyeket az uralkodó osztály tagjai hoztak.

Ettől eltérő társadalom csak a jelenkorban jött létre, de most is csak ahol elértek bizonyos fejlettségi szintet.

Jellemző módon, olyan társadalom, amiben a felnőtt lakosság minden tagjának választói joga van, titkos szavazáson választhat a hatalomért versengő párok között csak a jelenkorban jött létre először, de most is csak ott, ahol a gazdasági fejlettség és az iskolázottság elért bizonyos szintet, és leállt a természetes népszaporulat. Az ilyen össznépi demokráciákban az emberiség kisebbsége él. Ez a kisebbség azonban olyan hatalmi pozíciót élvez, ami lehetővé teszi, hogy a nála spontán kialakult társadalmi felépítmény általánossá tételét erőltesse. Részükről fel sem merül, hogy ehhez létre kellene előbb hozni, annak az előfeltételeit. Az azonos felépítmény csak azonos alépítményre építhető.

Ebből az követezik, hogy fajunk történetében még soha nem voltak a kultúrák között, és azokon belül akkora különbségek, mint jelenleg, és ezek a különbségek gyorsulva egyre nagyobbak lesznek. Ezért a társadalmi felépítmények is egyre jobban különbözni fognak. Az emberiségnek tehát nem általános emberi jogokra, hanem egyre jobban eltérő jogokra lesz szükségük. Fajuk élete egészen más irányban halad, mint amiben a világ vezető politikai hatalmai kényszeríteni akarják.