Gondolatok az oszmán uralom hatásáról

Kopátsy Sándor                  PH                  2013-09-03

Gondolatok az oszmán uralom hatásáról

Már diákkoromban lázadoztam az Oszmán Birodalom történelmünkben játszott szerepének tálalása ellen. Akkor úgy fogalmaztam meg a Mohácsi Csatát, hogy az iskolázott, írni-olvasni tudó törökök megverték az analfabéta magyar sereget. A magyar oldalon még a vezetők között is kevés volt, aki olvasni tudott. A török sereg minden katonája iskolázott volt.

A csatáról csak később tudtam meg, hogy a magyar sereg nagy többségét a földesurak, lényegében tapasztalatok nélküli lovasai alkották. Az elitjét pedig a király külföldi zsoldosai jelentették. A török hadsereg pedig gyermekkoruk óta iskolázott állandó katonákból állt, mögötte akkor a világ legfejeltebb tüzérsége garantálta a győzelmet.

Azt, hogy legjobban a Hódoltságon és Erdélyben maradt meg nemcsak a magyar etnikum, de a reformáció is, ezt a történelmi térképekről láthattam.

Véleményemet mindennél jobban Móricz Zsigmond regénye támasztotta alá.

Azt már nem az iskolában tanultam meg, hogy akkor nem is volt Törökország, csupán a székhelye volt a mai Törökországban, az állam nyelve volt török, de a történészek számára az Oszmán Birodalom volt. Török legfeljebb a lakosság tizede volt.

Arról még kevesebbet tanítottak az iskolában, hogy a török nem pogány, hanem muzulmán, azaz a kereszténységnél keményebben egyistenhívő volt. Arról pedig szó sem esett, hogy a megszállók nem térítettek Európában. A keresztény vallásokkal szemben türelmesek voltak. Csupán a földbirtokot vették el a papoktól ugyanúgy, mint minden földesúrtól, hiszen minden föld a szultán tulajdona lett, amit a jobbágyok műveltek.

Arról annál több legendát hallottunk, hogy a szultán adóbehajtói még a kémények után is adót szedtek.

Arról még nagyobb volt a csend, hogy a jobbágyság megszűnt, az adófizetésen kívül nem volt megkülönböztetve a többi alattvalótól, szabadon költözködhetett, vásárolhatott ingatlan, kereskedhetett. Az utóbbinak köszönhetően a legügyesebbek meggazdagodhattak. Jó volna tanítani, hogy Tököli Imre apja még jobbágy volt, aki az egyik leggazdagabb marhakereskedő, tőzsér lett. A királyi országrészen, ahol a marhák többségét átadták a nyugati kereskedőknek, jogtalan jobbágynak számított. Ezért a budai basán keresztül a császártól nemesi rangot vásárolhatott. Így lett Imre fia is nemes, és meg sem állt addig, amíg főúri feleséget talált, és fejedelem nem lett.

Azt pedig csak a háború után fedeztem fel, hogy reformáció sem lett volna Magyarországon, ha nincs Hódoltság, nem kell félni a Spanyol - Osztrák Monarchia türelmetlen katolicizmusától. Máig érthetetlen számomra, hogy ezt még a református egyházak iskoláiban, de még a papképzésük során sem tanították. Sok éves érdeklődés után tudtam meg, hogy ezt már a reformáció elején Luther elmagyarázta Werbőczynek a Német-Római Császárság Regensburgban tartott birodalmi gyűlésén, és e tényt bizonyító naplóját a Ráday utcai Református Könyvtárban őrzik.

Végül Erdei Ferencnek köszönhetem, hogy rávezetett, magyar etnikumú polgárság szinte csak a Hódoltsági Területen és Erdélyben alakulhatott ki. Ez azért rendkívül hangsúlyozandó tény, mivel az ezer éves történetünkben a magyar etnikumi polgárság hiánya ad kulcsot az események megértéséhez. Erre Győrffy György hívta fel a figyelmemet.

A magyar történészek azt ugyan hangsúlyozzák, hogy első királyunk a magyar társadalmat nyugat-európai mintájú feudális társadalommá szervezte át. De soha nem tesszük hozzá, hogy ez csak a földbirtokos és kiscsaládos jobbágyok esetében történt meg. Magyar etnikumú polgárságunk soha nem volt. A francia társdalomban 1 százalékos volt a nemesek és 6 százalék a polgárok aránya a lakosságon belül. Nálunk fordított volt az arány. 6 százalék volt a nemes, és 1 százalék a polgár. Franciaországban mindkét rétegben nagy többséget jelentett, és azonos folt a francia etnikumúak aránya. Ezzel szemben a magyar társadalomban a magyar etnikumon belől 12 százalék volt a nemes, és a polgárok között szinte nem is volt magyar. Aki ezt az etnikai különbséget nem tartja szem előtt, nem értheti meg a történelmünk alakulását.

Ez az arány csak a Hódoltságban és Erdélyben javult azzal, hogy a városokban kialakult a magyar parasztpolgári réteg. Elég volna tanítani az első, 1847-es, teljes népszámlálás etnikai adatait. Abból ugyanis világossá válik, hogy magyar városi polgárok csak ott voltak, ahol az oszmán közigazgatás, illetve a befolyás érvényesült.

Még kevesebbet oktatunk arról, a Nyugat számára az első modern állam az Oszmán Birodalom volt, ami nem is tekintünk európai államnak, hiszen európai területe csak a Balkánon volt. A 16. században a nyugat-európai államok éberen figyelték, mi történik Isztanbulban. A követeik csodálták a kor legnagyobb városát, Isztanbult, a szakmai elitből válogatott közigazgatását és hadseregegét.

Az Oszmán Birodalom működtetése ugyanis sokkal inkább hasonlított a Kínai Birodaloméra, mint a Nyugat feudális országokéra. Az állami közigazgatást és a hadsereget ugyanis mandarin rendszernek megfelelő szelekcióból kikerült káderek irányították. Akik jogi értelemben a szultán rabszolgái voltak, akikre nagy hatáskört, hatalmat ruházott a szultán, de a beosztásuk, az életük felett ő rendelkezett, vagyonukat az utódaik nem örökölhették. Az oszmán állam működtetése tehát nemcsak a kínai mandarinrendszerre, de a katolikus egyházéra is nagyon hasonlított, azzal a különbséggel, hogy nősülhettek, gyermekeket nevelhettek. Vagyis az oszmán társadalom a képzési rendszerben történő eredmény, és nem öröklés, azaz vérégi alapon szerveződött.

Összességében az Oszmán Birodalom sok tekintetben a modern polgári állalmok elődje volt. A szerepének megértését megkönnyíti az, ha az orosz cárizmussal és a szovjetrendszerrel hasonlítjuk össze.

A cárokkal szemben még a világi és az egyházi arisztokráciának, sem volt védelme. A cár megölethette, a vagyonát elkobozhatta.

A szovjetrendszer a centralizációt csak fokozta azzal, hogy a közigazgatást a kinevezett, és bármikor nemcsak leváltható, de megölhető tisztviselőkre bízta. Minden vagyon állami tulajdonba került.

A vallási hatalmat is kisajátította, és a saját ideológiájára őrködő párt klérusára bízta, akik lefelé ugyancsak nagy hatáskörrel rendelkeztek, de bármikor leválthatók, akár kivégezhetők voltak.

Itt csak annyit teszek hozzá, hogy idővel az is kiderül, hogy a bolsevik rendszernek sem csak negatív szerepe volt, hanem a pozitív hatásai száz évek múlva is egyértelműek lesznek.