Kopátsy
Sándor PH 2013-09-05
Gondolataim az Alföldi rendezte István, a
királyról
Ennek a darabnak
a megjelenését is örömmel fogadtam, mert már az első rendezésből is lehetett
érezni, hogy a szerzők érzik a mondani való lényegét. Ezer év után már bőven
itt van az ideje, hogy történelmünk legnagyobb alakját végre ne csak a
katolikus klérus álruhájába csomagolva lássuk. Örültem annak ellenére, hogy a
szerzőpáros nem kapott előzőleg tudományos támogatást, de reáéreztek a lényegre.
A darab karakternek megfogalmazásához arra volt szükség, hogy az új rendezését
Alföldire bízzák. Ő aztán megfogalmazta. Sok részletben keményebben is, mint
vártam, de talán neki volt igaza. Az
ezer éve elhazudott igazság megértéshez gorombának kell lenni.
Engem a darab
első látása arra indított, hogy az igazi párhuzamot a Kádár Jánossal való párhuzamot
kell megmutatni.
A háború után,
ameddig lehetett, mindig I. Istvánt
írtam, mert szerintem minden volt, csak szent nem. Viszont királyaink
között örökre az első, vagyis a legjelentősebb maradt.
Örültem már a
címének is, nem szent, hanem király
volt, de óriás. Szörényinél még a szövegből csak ez érezhető volt,
Alföldinél azonban félreérthetetlen.
Most már a
magyar történészeken a sor, hogy amit Alföldi sugall, tudományosan is
bizonyítsák. Ehhez az első lépést Romsics Ignác a Népszabadságban, a
közelmúltban már megtette.
Sajnos, I. István korában olyan
elképesztően szegény volt hazánkban az írásbeliség, hogy könnyen lehetett a
realitást mellőző, vallásos szent szerepébe öltöztetni ezt a legracionálisabb
királyunkat.
Pedig nagyon
egyértelmű István, a király szerepe. Olyan
országot kellett egy pogány, nomád társadalomból, nyugat-európai keresztény,
feudális állammá átalakítani, amihez az országának hatalmi elitjében nem volt
belső erő. Ezrét külső, nyugati segítségre volt szüksége. Aki ezt nem érti
meg, nem értheti meg sem az első királyunkat, sem Kádár Jánost. Már pedig, aki az ilyen feladatot is vállalja, annak
olyan eszközöket is igénybe kell venni, amilyent sem a szent, sem a
nacionalista nem engedhet meg magának. Akit nem támogat a többség, az nem
lehet kényes abban, milyen eszközökhöz nyúlhat. Ezt kellett volna annak idején
Szörényinek elmagyarázni. Ő azonban egészséges ösztönével ráérzett az
igazságra.
I. Istvánnak ugyan
a saját politikai és vallási elitjében nem, vagy alig volt támogatása, a népe már
ösztönösen a nyugatosodás útját járta.
- A nomád
pásztorkodásról egyre többen áttértek jobb életet biztosító földművelésre.
- A pogány
vallásukat pedig egyre többen felcserélték a földművesek vallására, a
kereszténységre.
Neki tehát nem a
saját népével, hanem annak elitjével volt vitája.
Ezt a két tényt nem említi a darab, holott
ez ad erkölcsi felmentést Istvánnak, a királynak. A saját világi és vallási elitje ellen, az idegenek segítségével harcol
a népe érdekeiért.
A napokban
jelent meg egy írásom, amiben azt bizonygatom, hogy 1945-ben Nagy Imre, csak
azért lehetett az első kormány földművelésügyi minisztere, és csak azért
lehetett olyan kemény a földreform, mert a Szovjetunió nyomása alatt álltunk. Az
ilyen következetes földreformhoz a hazai politikai erők nem lettek volna
elegendők. István is csak azért
győzhetett a belső világi és vallási erőkkel szemben, mert a német lovagok
katonai erejére támaszkodhatott. Akkor a német páncélos lovagok szinte
tanknak számítottak a magyar könnyű lovasokkal szemben.
A keresztény
egyház klérusához sem kapott hazai segítséget, az egyház vezetői is csak idegenek
lehettek.
István sem szent, hanem kemény sztyeppei
uralkodó volt, aki a hatalma megőrzése érdekében nem válogatott az eszközökben.
Jó volna tanítani, hogy az Oszmán Birodalomban, a 18. század végéig, általános
szabály volt, hogy a szultán hatalomra kerülése napján a testvéreit kivégezték.
Később csak száműzték. István király korában a lengyel király az öccsét
kiheréltette. István is érezte, hogy a trónutódlás szempontjából szóba jöhető
családtagjaira, akárcsak Koppányra, nem számíthat.
A katolikus
klérus a kemény, ha kell kegyetlen, sztyeppe királyunk szereplését átírta a
mélyen vallásos szent szerepére.
Alföldi tehát hasznos kulturális feladatot
vállalt, amikor rámutatott arra, hogy milyen is volt, milyennek kellett lenni
az első királynak. Nem okos a részetek felett vitatkozni Alföldi
rendezésének részletei felett. Minél
karakteresebb egy művész, a kora annál nehezebben érti meg.
Alföldit pedig
vigasztalja, hogy a politikai és vallási elit nem csak ezer éve I. István
királyunkat, de ezer évvel később Adyt és Bartókot, majd Kádárt sem értette
meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése