A MUNKAERŐ NEM ÁRU

Kopátsy Sándor                 EG                   2013-09-29

A MUNKAERŐ NEM ÁRU

Jó hatvan éve kezdő közgazdászként azt bizonygattam, hogy a munkaerő is áru. Most a 92.-ben jöttem rá, hogy nagy baj származik abból, ha a munkaerő árú. Rájöttem, hogy a fejlett világnak éppen az a baja, hogy a munkaerőt áruként kezeli. Pedig az akkor sem volt áru, amikor áruként kezelték.

A munkaerő termelési tényező, akárcsak a természet, a levegő, a termőföld, a víz, a bányák kincse. Ha ezekből sok van, nem számolnak vele, ha kevés nagyon értékes árúvá válik. Ráadásul a munkaerő gyorsan fogy, mindig pótolni kell. Tehát hasznosítani kell, mert akkor is fogy, amortizálódik, ha nem használják. Sőt akkor veszti az értékét gyorsabban, ha használják, akkor nemesedik, értékesebbé válik.

Marx is abban tévedett, hogy a tőkét és a munkaerőt is áruként kezelte, mert a tőkés osztálytársadalomban valóban az volt. Ráadásul a tőkéből kevés, a munkaerőből sok volt. Ezért a tőke profitot termelt, a munkaerőt pedig értéke alatt lehetett vásárolni. Ez azonban csak a tőkés osztálytársadalomban volt így, amiben tőkehiány és munkaerő felesleg volt jellemző.

Nemcsak Marx, de máig a közgazdaságtudomány sem vette tudomásul, hogy a tőkés társadalomra a fizikai tőkében a krónikus hiány, a munkaerőben pedig a krónikus minőségi és mennyiségi felesleg volt a jellemző. Ebből fakadt, hogy a fizikai tőke értéke felett hasznosult, a munkaerő pedig érték alatti áru volt. Mindez azonban csak a tőkés osztálytársadalomra volt jellemző. Előtte csak olyan osztálytársadalmak voltak, amiben a természeti erőforrásokban hiány, munkaerőben pedig felesleg volt.

Az osztálytársadalmakban állandó volt a túlszaporodás, ezért mindig több és jobb volt a munkaerőből annál, amennyit a társadalom hatékonyan hasznosítani tudott. Ezért a társadalmaknak az volt az általános feladata, hogy fékezze a túlnépesedést. A társadalom tudománynak ezért abból kellett volna keresni, mi volt a felépítményt determináló alépítmény. A míg a túlszaporodó népesség, és a munkaerővel szembeni alacsony igény fennáll, addig csak a nagy többséget elnyomó, a halálozást fokozó társadalom biztosíthatja a stabilitást.

A tudományos és technikai forradalom azonban minőségileg más alépítményt hozott.

 1. A fejlett társadalmakban leállt a túlnépesedési nyomás.

- Az életszínvonal és az iskolázottság emelkedése elért bizonyos szintet.

- Megoldódott a szülők gyermekvállalását biztosító fogamzásgátlás.

Ennek hatására megszűnt az osztálytársadalmak korábbi elsődleges feladata, a hallozás fokozása.

2. A tudomány és technika pedig kielégíthetetlen szintet támasztott a munkaerő minőségével szemben. A társadalmi fejlődés szűkkeresztmetszete a tudásvagyon és a puritán erkölcsi magtartás lett.

Ennek hatására a jelenkori fejlett társadalomnak egyetlen feladta, a minőségi munkaerő bővített újratermelése lett.

Azonban gyorsan kiderült, hogy a minőségi munkaerő bővített újratermelése csak a puritán társadalmakban versenyképes. Csak a puritán népek képesek a minőségi munkaerő versenyképes bővítésére. Jelenleg a fejlettség és a gyors fejlődés élvonalába csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus, azaz ugyancsak puritán erkölcsű népei juthattak.

A közgazdaságtudomány a munkaerő értékét az iskolázottsággal méri, nem veszi tudomásul, hogy ugyanaz a tudás egészen más szinten hasznosul, ha puritán erkölccsel párosul. Márpedig a lakosság erkölcse csak lassan, generációk során keresztül változtatható.

Jó harminc éve határoztam meg a munkaerő, szélesebb értelemben a lakosság szellemi vagyonát, mint három tényező, a tudás, a tehetség és az erkölcs szorzatában. Szemben a közgazdaságtannal, ami a tudásvagyonnal számol,amit az iskolázottság szintjével mér.

Az ugyan közhely, hogy azonos tudásértéke nagyságrendekkel függ attól, milyen tehetséggel párosul. Az pedig szinte mellőzött, hogy a szellemi vagyon értékét, sőt esetleg az előjelét is az erkölcs határozza meg. Számtalan esetben idéztem Max Weber zseniális felismerését azzal, hogy a tőkés osztálytársadalmak hatékonysága lényegesen nagyobb, ha protestáns etikával párosul. Vagyis Weber is lényegében azt állította, hogy a tudás és tehetség szorzatát még meg kell szorozni az erkölccsel is.

Ez azért rendkívül fontos, mert az erkölcs a hármas szorzat egyetlen tagja, aminek negatív előjele is lehet. A társadalom szellemi vagyonának az értéke nemcsak erkölcsfüggő, hanem lehet akár negatív is.

Miért volt hibás a Római Klub koncepciója?

Kopátsy Sándor                   PG                 2013-09-26

Miért volt hibás a Római Klub koncepciója?

A világ jelentős tudósai jó harminc éve meghirdették, hogy a nyersanyagok elfogynak. Akkor ez volt a sláger. Még nem voltak elég hangosak a felmelegedéssel riasztgatók. A Római Klub jóslatával szemben elve bizalmatlan voltam, mert már akkor sem hittem, hogy a jövőnket előre lehet látni. Abból pedig nem szabad kiindulni, hogy a világ fejlődése lineáris struktúrában fog történni. Az én életemben még a tudományok egyetlen előrejelzése sem igazolódott.

Talán semmiben sem volt nagyobbak a várthoz képesti események, mind a nyersanyagok keresletében és kínálatában.

Az olajárrobbanás idején azt lehetett hinni, hogy elfogy majd az olaj. Az olaj megdrágulása sem a hiánya okozta. Előzőleg a használati értékéhez viszonyított ára abnormálisan alacsony volt. A sokszorta magasabb ár mellett is versenyképes marad. A megújuló energiák egyelőre csak magas ártámogatás mellett nyertek vele szemben némi teret, de a jelentős kiváltása aligha várható.

Kína elképesztően gyors fejlődése nemcsak az olaj, de számos bányászati kincs, főleg a vasérc és a réz árát felverte. Ez a hatás olyan mértékű volt, amiből a vészjóslók arra következtettek, mi lesz, ha a világ másik háromötöde is majd követi Kína példáját.

Most arról akarok írni, hogy sajnos ez a veszély egyáltalán nem fenyeget.

Egyrészt forradalmi technikai fejlemények jelentek meg a Római Klub tanulmánya óta, másrészt semmi valószínűsége nem látszik annak, hogy jelentős új felhasználók belépnek a piacon.

Ami a technikai változásokat illeti.

- A klasszikus olaj és földház kincs kitermelésben a horizontális fúrás megjelenése lehetővé tette, hogy egy fúrással többszörös terület legyen kitermelhető. Ennek a tengerek alatti olajmező kitermelésében van nagy előnye.

- A közelmúltban megoldott a palákban rejlő olaj és gáz versenyképes költséggel való kitermelhetősége. Ez önmagában nemcsak megkétszerezi a kitermelhető mennyiséget, de a területei elosztása is sokkal egyenletesebb.

- A fémek kinyerésében megjelentek a biológiai módszerek és bővült az elektrolízissel történő hasznosítási köre. Ezzel a meddőhányók, és a kisebb érctartalmak hasznosítása megindult.

Ami a nyersanyagok keresletét illeti.

A belátható jövőben nincs esélye annak, hogy Kínáéhoz hasonló népesség jelentősen gazdagodjon, vagyis jelentős többlet keresletet jelentsen. Egyelőre semmi reális esélye nincs annak, hogy a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus népein kívül más kultúrák is felzárkózzanak, vagyis olyan gazdagok legyenek, hogy jelentősen növelhessék a nyersanyag igényt. Az emberiség jelenlegi kétötödében a lakosság olyan gyorsan nő, hogy nem vagy csak alig gazdagodik, ezért elsősorban többet akar enni.

Korábban elsősorban a világ rákosan növekvő népességének élelmezését tartottam a jövő legnagyobb problémájának. Pár éve azonban elindult a tengerek megművelése, amiben a szárazföld megművelésénél is nagyobb lehetőséget látok.

Ma már azt jósolom, hogy az ember azért fogja megölni a népességének jelentős hányadát, mert ösztönösen érzi a túlnépesedését. A fajok története azt mutatja, hogy minden túlnépesedett faj, maga oldotta meg a népességének az érekével valló összehangolását. A természet nem ismert túlnépesedett fajt.

Újabb bizonyíték az euró övezet ellen

Kopátsy Sándor                  PG                  2013-09-2

Újabb bizonyíték az euró övezet ellen

Kezdettől fogva könnyelmű kalandnak minősítettem az euró övezet létesítését. Meggyőződésem szerint közös valutájuk csak a rokon kultúrájú és gazdasági szintű országoknak lehet. Az Európai Unió esetében közös valutájuk csak a germánoknak és a skandinávoknak lehetett volna. Még Franciaország sem fért volna bele, nem beszélve a mediterránokról. Vagyis, minden kultúrának más pénzre van szüksége. Még az azonos kultúrkörben sem lehet az egy főre jutó nemzeti jövedelemben és bérszínvonalban plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb különbség.

Most látom a The Economist statisztikáját arról, hogy romlott néhány ország valutája a dollárral szemben egy év alatt. Az indonéziai rupia, a török líra 10, az argentin peso 12, az indiai rupia 14, a brazil reál 16, a dél-afrikai rand 18 százalékkal romlott. Ezzel szemben a kínai yuan 3 százalékkal javult.

A tisztánlátás érekében az országok gazdasági növekedését nem az ország, hanem az egy laksora jutóval kellene mérni. Ráadásul, nemcsak a jövedelemmel, de a vagyonnal is. Az utóbbi módszer esetén a romló valutájú felsorolt államokban gyorsan nőtt a lakosság, ami arra sem volt elég, hogy mind az egy lakosra jutó jövedelmet, mind a vagyont szinten tudja tartani. Ideje volna belátni, hogy a néhány ezreléknél gyorsabban növekvő lakosság esetén már nem lehet versenyezni azokkal, ahol ez nincsen. Ennek példája Kína, ahol 15 éve a világon a leggyorsabban nő mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind a vagyon.

A lakosságnövekedés feni különbségek az euró övezetben kicsik, de a fejlettségi szintek között egy a négyhez különbségek vannak.

A fajfejlődés motorja a fajpusztulás

Kopátsy Sándor              EB                      2013-09-20

A fajfejlődés motorja a fajpusztulás

Közel harminc éve az ausztrál őstermészetben döbbentem rá, hogy fajfejlődés csak ott van, ahol pusztulnak a fajok. Mivel senki sem hisz nekem, örömmel kapaszkodom minden bizonyítékba. Nem azért, mert kétségeim vannak, hanem mert reménykedem, hogy elhiszik.

Ausztráliában, az őstermészetben megdöbbenve tapasztaltam, hogy ott mintegy 70 millió éve áll a biológiai fejlődés órája. Ott ennyi idő óta nem fejlődött az erszényesből emlős, vagyis a magzatot tovább kihordó.

Ahol nem történik jelentős környezetváltozás, ott áll a biológiai óra. Márpedig 110 millió éve az egyenlítő övezetében nem változott jelentősen az éghajlat.

A Föld életében jelentős fajpusztulás három okból következhetett be.

- Valami jelentős méretű idegen test csapódott be.

- A Föld belsejéből tört elő óriási lávatömeg.

- A föld tengelye változott meg.

A tudomány jelenlegi állása szerint a földi élet megjelenése óta öt nagy változás történt. Ennek megfelelően négy nagy fajpusztulás. Ezek közül a legjelentősebb a fajok 96 százalékát pusztította el. A leginkább közismert, ami a dinoszauruszok pusztulásával járt. Minden ilyen nagy változás után fejlettebb életformák, fajok jelentek meg, és váltak uralkodóvá.

Arról most kezdenek fogalmaink lenni, hogy mennyi nem olyan katasztrófa okozta, hanem az éghajlatváltozás volt. Minden esetre sokkal több, mint amennyit elképzeltünk. Ezek hatásáról sokkal nehezebb megfelelő képet alkotni. Az utolsó jégkorszak végét okozó felmelegedés hatásából lehet a fajpusztulások méretére következtetni. Ennek során ugyan óriási fajpusztulás volt, de egyetlen fejlett új, különösen pedig a korábbinál fejlettebb faj megjelenéséről nem tudunk. Pedig számos, több millió négyzetkilométernyi területen a természeti környezet nagyon megváltozott.

Fajunk életében azonban egyértelmű tény, hogy az életmódunk jelentősen megváltozott, sokkal fejlettebb lett azzal, hogy a gyűjtögetésről a nagy többségünk áttért a termelésből való megélésre. Fajunk viszonylag nagyon rövid életében a legnagyobb változást a környezetváltozás okozta. Ha nincs nagyon jelentős éghajlatváltozás, talán még mindig a gyűjtögetés fokán tartanánk. Ezt azért illene tudni, mert most hisztérikus félelemkeltés folyik annak tudtában, hogy ennél sokkal kisebb felmelegedés van folyamatban, és ellene ezerszer nagyobb erőnk van a védekezésre.

A klímaváltozástól függő fajfejlődés teóriám ellen az szól, hogy fajunk éppen a trópusokon jelent meg.

Ez ellen két védekezés lehetséges.

1.       A fajunkról kiderülhet, hogy nem is Afrikában jelent meg, hanem ott találkoztunk a maradványaival.

2.       Az ember, mint faj nem velünk, hanem biológiai elődeink sorozatával jelent meg. 10 millió éve megjelentek az emberszabású majmoknál fejlettebb fajok. Ezek mindegyike kihalt, mert a fajfejődés még nem jelentett olyan fejlett agyat, ami a fennmaradását biztosította volna.

Az utóbbi logikám abból fakad, hogy az elemberek és az ember is a fejfejlődés olyan lépcsőjét jelentette, amin tartóssá csak a nagyon fejlett agy tehette. A biológiai elődeink szellemi képességeiről ugyan nagyon keveset tudhatunk, de azt tudjuk, hogy fajunk is kihalt volna, ha az agya nem teszi lehetővé, hogy nagyon gyenge fizikai adottságait az eszével megsokszorozza. Elég arra gondolni, hogy fajunk nagyon gyorsan csúcsragadozó lett annak ellenére, hogy ehhez egyetlen fizikai adottsága sem folt megfelelő.

A biológusok sem figyeltek fel arra a tényre, hogy fajunk nagyon rövid idő alatt szinte minden természeti környezetbe az eszének köszönhetően hatékonyan berendezkedett. Ennek a biológiai elődeinknél nyomát sem találjuk. Fajunk ellenben minden környezethez képes volt azonnal alkalmazkodni, ahhoz igazítani táplálkozását, lakóhelyét, öltözködését, szerszámait. Ebben az alkalmazkodásban nyoma sincs a szelekciónak és a mutációnak, tehát a darwini fajfejlődésnek.

Az ember előtti új fajok csak ott jelenhettek meg, ahol az életterületükön jelentős környezeti változás történt, aminek hatására a fajok jelentős hányada kipusztult, ezzel életteret teremtve új, esetleg fejlettebb fajok számára.

Ezek a fajok nem változtattak a természeti környezetükhöz, hanem a szelekciójuk és mutációjuk segítségével tökéletesen alkalmazkodtak hozzá. Az ember az első, és egyetlen környezetét változtató faj.

Ez a képessége életének első kilenc tizedében, amíg gyűjtögetett, nem volt jelentős. Jelentőssé azonban csak akkor kezdett válni, amikor földművelővé, egyre inkább termelővé vált. Jelenleg a szárazföld kétötöde már ember alkotta táj, ahol nyoma sincs az őstermészetnek, ahol szinte mindent az ember alkotott. A természetnek az ember szolgálatába állított részét egyre hatékonyabban hasznosította. Ennek volt köszönhető, hogy ma már négyszer annyi ember élhet meg a földön, mint száz évvel korábban.

Azzal is viszonylag keveset foglalkozunk, hogy a termelésre áttérésünk óta mennyit változtattunk a világon azzal, hogy a magunk igényéhez igazítottuk. Sokat foglalkozunk azzal, hogy mennyit pusztítottunk, de szinte meg sem említjük, hogy mennyi újat létrehoztunk.

Nincsenek adataim, de joggal feltételezem, hogy ma ugyan számos állatfaj nagyon megritkult, mert az ember pusztította, az életterét felfoglalta, de említést sem teszünk arról, hogy mennyi haszonállat él a gondozásunk alatt. Valószínű, hogy nagyságrenddel több háziállat él a földön, mint amennyi tőlünk pusztult el. Játszva a gondolattal, hatezer éve az ország mai területén talán század annyi emlősállat sem élt, mint amennyit ma az állattenyésztés eltart.

Hasonló a növényvilág esetében is. Az ország területén lévő növényállomány ma sokszorosa annak, ami akkor termet, amikor még nem folyt itt növénytermelés. A jelenkori fejlett mezőgazdaság egységnyi területen tízszeresénél is sokkal több növényt termel, mint amennyit az őstermészet adhatott.

A műtrágyák, a növénynemesítők, a vegyszeres védekezők megsokszorozták azt a szerves anyagtermelést, amit az őstermészet biztosíthatott. Az ember léte tehát nemcsak rontotta a légkör összetételtét, hanem javította is.

Mint vadász tudom, hogy egy hektáron a természet század annyi húst termel, mint az intenzív mezőgazdaság. De a fák természetes növekménye is eltörpül a területegységre vetített intenzív földműveléshez képest.

Most csak, hogy megindult a tengerek művelése is, egyre szaporodnak a tengervízre épült halfarmok, kiderül, hogy azok a természetes halszaporulatnak az ezerszeresét adják.

A természetvédők csak az ember által okozott természeti károkat látják, az ember okozta eredményeket nem.

Fajunk abban jelenti elődeihez képest a legnagyobb változást, hogy egyrészt az eszével idomult a környezetéhez, másrészt azt igényéhez igazította.

Mi a társadalmi osztály

Kopátsy Sándor               EG                    2013-09-23

Mi a társadalmi osztály

Korábban az uralkodó osztály volt a kiemelt szereplő. Ennek volt is logikai alapja, hiszen a felépítményt az uralta, annak az érdekét szolgálta.

Annak is megvolt a maga logikája, hogy Marx és követői a munkásosztály vezető szerepére építették elképzeléseiket. Benne látták az általuk elképzelt következő társadalom uralkodó osztályát. Azt már ők sem gondolták végig, hogy milyen alépítményi alapja lehet a munkásosztály hatalmának. Kitalálták, hogy az erőszak, amivel a marxista párt, mind a marxista ideológia őre, a hatalmát a klérusán, az ideológiához hű párt klérusán keresztül gyakorolhatja. Az már fel sem tűnt nekik, hogy a párt nem osztály, hanem szelektált klérus.

A marxista vallás bukása után a győztesek kitalálták a középosztályt, annak feladatát a fejlődés útján való haladás biztosítását. Ez nem sokkal különb, mint a két háború közti magyar társadalom, amiben a hatalmat az úri középosztály gyakorolta. Az még osztály volt, mert lényegében a tagsága vérségi alapra épült. Alig lehetett abba kívülről bekerülni, illetve kevesen kerültek ki belőle.

A 21. században azonban a politikai demokrácia és a piaci gazdaság viszonyai között, ami lényegében csak a már viszonylag gazdag, puritán erkölcsű társadalmak luxusa lehet, nincs osztály. A társadalmi osztály viszonylag zárt alakulat, amibe kevesen kerülhetnek be, és amiből kevesen kerülhetnek ki.

Ilyen zárt osztály azonban a jelenkor fejlett társadalmaiban már nem lehet. Természetesen az osztálynélküli társadalomnak is van közepe, csúcsa, és alja. Az is igaz, hogy elég nagy tehetetlenségi nyomatéka van az osztálynélküli társadalomban is a beleszületett társadalmi szinten maradásnak. A gazdagok gyerekei sokkal könnyebben gazdagok, a diplomásoké sokkal könnyebben diplomások lesznek. Aki a felső tizedbe születik, nagy valószínűséggel a felső ötödben marad akkor is, ha a képessége és az akarta ehhez nem lenne elég, a nem oda születetteknek. Természetesen, lentről felemelkedni még nehezebb, de az sem lehetetlen.

Minél fejlettebb a társadalom, annál nagyobb igénye van a képességre, és ezért még nagyobb az igénye, hogy a társadalmi ranglétrán való hely minél inkább a képességtől és a teljesítménytől függjön. Vagyis a társadalomban elfoglalt rangsor minél inkább a teljesítménytől függjön. Csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyikben az egyének társadalmi pozíciója független a szülők pozíciójától.

Ezért alapvető hiba, amikor egy párt magának akarja megerősíteni a középosztályt. A társadalom érdeke ugyanis a beleszületett társadalmi pozícióért való versenyegyenlőség. Az azonban csak úgy érhető el, ha a hátrányos helyzetből indulók társadalmi segítséget kapnak.

Ebből fakad, hogy minél fejlettebb a társadalom, annál progresszívebb elvonása, adózásra, és a hátrányból indulók annál nagyobb támogatására van szükség. 

Tudás-járadék

Kopátsy Sándor                  EG                 2013-08-21

Tudás-járadék

Járadék illeti azt, aki olyannak a tulajdonosa, amiből hiány van. A termőföld hiányából fakadóan volt földjáradék, a bányakincsek hiányában bányajáradék, tőkehiány esetén tőkejáradék, aminek hibásan profit elnevezést adtak. A jelenkor fejlett társadalmai tudáshiányosak, ezért élvezhetnek a tudás birtokosai tudásjáradékot, amit egyelőre a munkajövedelem részének tekintenek.

A közgazdaságtan nem vette tudomásul, hogy a jelenkori fejlett társadalom elsősorban tudásarányosan osztja el a jövedelmeket.

Ezekben megmaradtak a korábbi járulékok is, de a megtermelt jövedelem többsége képesség, azaz tudásarányosan oszlik el, mivel a társadalom teljesítménye elsősorban a szellemi vagyon, a képesség hatékonyságán múlik.

Arról, hogy mi fontos az adott társadalmakban jó képet kapunk arról, hogy minek alapján osztják el a jövedelmeket.

A 20. század közepe óta az első változást a szellemi vagyon irányában a munkaerőpiac jelezte. A vállalkozási szektorokban a bérek és juttatások egyre inkább teljesítményarányosak lettek. A tőkés osztálytársadalomban a képesítés és a pozíció határozta meg a munkajövedelmek arányát. A szakmunkás lényegesen magasabb bért kapott, mint a betanított, az érettségizett irodai alkalmazottak nagyobbat, a diplomások pedig sokkal nagyobb jövedelmet élveztek. A képzettséget nem igénylő munka akkor is alacsony fizetést kapott, ha nagy fizikai igénybevétellel járt.

Az elmúlt hatvan évben azonban egyre inkább a munkavégzők képességét, tudását fizetik meg. Lecsökkenve, megmaradt ugyan az iskolázottsági szintek átlaga közti bérszínvonal különbség, de sokszorosára tágult az azonos képzettségi szinten belüli jövedelmek differenciáltsága. Az alacsonyabb képzettségi szinten a legjobbak keresete messze meghaladja a diplomások keresetének átlagát. Ugyanakkor a legmagasabb képzettségi szinten is vannak átlag alatti jövedelmek. A legjobb szakmunkás sokkal magasabb jövedelmet érhet el, mint az átlagos diplomás. A kisvállalkozások esetében még nagyobb a jövedelmek szóródása. A legjobbak a diplomások átlagának sokszorosát keresik.

A nagyvállalatok sikeres menedzserei a képzettségük átlagának ezerszeresét is elérhetik. Nincsenek adataim, de a nagyvállatok menedzsereinek jövedelme elérheti a tulajdonos tőkések profitjövedelmét.

Itt jegyzem meg, hogy hibásan számítják tőkés profitnak azt a tulajdonosi jövedelmet, amit a nyugdíjpénztárak, a lakossági megtakarításokat kezelő pénzintézetek részvényei éveznek. A nyugdíjpénztárak vagyona lényegében öregkori ellátást fedező bérmegtakarítás. Az Egyesült Államokban a részvények közel fele nyugdíjpénztárak tulajdonában van. Ezért a részvénytársaságok profitjának mintegy fele nem a tőkések, hanem a bérből félretett, tőkeként működő megtakarítás. A nyugdíjalapokba fektetett pénz lényegében a munkaerő árának része, függetlenül attól, hogy ki fizeti be a járulékot.

A jelenkori fejlett társadalmakban az önfoglalkoztató vállatok esetében a jövedelmek a bérmunkások jövedelménél jobban differenciálódnak. A közgazdaságtudomány alig veszi tudomásul, hogy az önfoglalkoztató szektor a legdinamikusabb vállalkozási forma. Ennek ellenére tele van a szaksajtó olyan hangokkal, hogy a nagyvállalatok uralma deformálja a társadalmat. Ugyanakkor a vállalati szektorban egyre csökken a nagyvállatokban dolgozók abszolút száma és aránya. Ezzel szemben gyorsan nő a 10 főnél kisebb létszámú, és még ennél is gyorsabban az önfoglalkoztató vállatokban dolgozók aránya.

Meglepő módon nemcsak a paraszti kisárutermelőket, de még a tőkés nagyvállalkozásokat is kiszorította a családi vállalkozás, amit a mezőgazdaságban farmergazdaságnak hívnak. Marx is tévedett, amikor azt állította, hogy a kisárutermelő parasztság szüli a kapitalizmust. Ezzel szemben a paraszti kisárutermelés sehol sem szülte a tőkéstermelésre való áttérést, sokkal inkább fékezte a mezőgazdaságban a technikai forradalmat.

Ezzel szemben az Amerikába kivándorló parasztok, ott, ahol föld bőven volt, létrehozták a technikabarát farmergazdaságot, ami a mezőgazdaságban legyőzte még a tőkés nagyüzemet is. Ezzel szemben az élelmiszeriparban és az agrárkereskedelemben szabad teret teremtett a tőkés nagyvállalatok számára.

Nagyon hasonló folyamat játszódott le az autóiparban. Száz éve az autógyárban történt a kohászattól az alkatrészek gyártásáig szinte minden. Alig szorultak beszállítókra. Ma a gépkocsigyártásban felhasznált munka 90 százalékát a beszállítók tízezrei adják. Az autógyárakban végzett munkaráfordítás és a realizált profit jelentéktelenné vált a beszállítók jövedelméhez viszonyítva. A személyautók értékének nagy többségét a kis- és középvállalkozók tízezrei termelik meg. Minden bizonnyal lényegesen magasabb a beszállítók átlagbére, mint az autógyári dolgozóké.

Általánosságban minél fejlettebb a társadalom, annál inkább a teljesítményhez, vagyis a munkavégző szellemi vagyonához igazodnak a jövedelmek.

Mohács után mi lett volna a magyar érdek

Kopátsy Sándor                 EH                   2013-09-23

Fejezetek a magyar történelemhez

Mohács után mi lett volna a magyar érdek

Mohácson az Oszmán Birodalom seregétől elszenvedett katonai vereséget máig nemzeti tragédiának tekintjük. Ráadásul a királyunk is ott halt meg. Ezt követően az osztrák császárok lettek a királyaink.

A mohácsi csatavesztésnek két objektív okát mindmáig nem tártuk fel.

1. Egyrészt a lőfegyverek korában Magyarország katonai ereje leértékelődött. Mohácson ugyanis bebizonyosodott, hogy a lőporos fegyverekkel szemben a könnyűlovasság leértékelődött. Előtte a lovas katona értékes volt. A nehézlovas páncélosok a csatában, a könnyű lovasság a raja ütésben és felderítésben. Az utóbbiban a mi országunk volt az egyik katonai nagyhatalom. Ennek köszönhettük, hogy a lőfegyverek előtt Magyarország rangos katonai középhatalom lehetett. Ez a rangunk azonban a lőfegyverek elterjedése után semmivé vált. A lőfegyverekkel szemben, a csatatereken a könnyű lovasság nem jelentett katonai erőt.

Amíg a könnyű lovasság fölénye mellett a pásztortársadalmak katonai ereje volt nagyobb, a lőporos fegyverek, mindenek el őt az ágyuk megjelenése után azonban a városi polgárság értékelődött fel a hadviselésben is. Márpedig a magyar társadalom nagyon szegény volt polgárságban. A kevés városi lakos között pedig alig volt magyar.

2. Másrészt az Oszmán Birodalmi ereje nagyságrenddel nagyobb volt, mint Magyarországé. Az Oszmán Birodalom magyarországi terjeszkedését máig úgy állítjuk be, mint a pogány, ázsiai, elmaradott hatalom terjeszkedését az európai keresztény civilizációval szemben.

Ebből azonban semmi sem igaz.

Amit mi töröknek hívunk, azt a nyugati történészek oszmánnak hívják. Ez a kor legnagyobb, legfejlettebb, soknemzetiségű birodalma volt. Akkor nemcsak Magyarország, de még a legtöbb tekintetben a nyugat-európai országok előtt is állt.

 Nyugat-Európa felértékelődött.

Az ország alapításunk óta először történek Európa egésze, benne számunkra is, történelemformáló változások.

1. Megtörtént az óceánok meghódítása. Ennek két fontos következménye volt.

- A kis, túlnépesedő Európa élettere, a két Amerikának és Ausztráliának köszönhetően ötszörösére, illetve a kontinensünk nyugati feléhez viszonyítva tízszeresére nőtt. Ezzel a kultúrák történetében először fordult elő, hogy egy kultúra, a Nyugat, a kinőtt életterét megsokszorozhatta. Ezzel szemben az eredeti magas-kultúrák élettere zárt maradt, nem volt kifelé való terjeszkedésre életterük. Annak ellenére, hogy a viszonylag lakatlan, tízszer nagyobb kontinensek nélkül aligha kerülhetett volna arra sor, hogy a Nyugat a következő ötszáz évben magasan a világ összes többi kultúrája fölé kerülhessen, a történészek ennek szerepét nem kellően hangsúlyozzák.

Az óceánok meghódítása azzal is járt, hogy a Földközi Tenger elvesztette korábbi kulcsszerepét. Az Ázsiával történő szárazföldi kereskedelemi utak elvesztették korábbi világkereskedelmi jelenőségüket. A Távol-Keletről hozott áruk, főleg főszerek és luxuscikkek szállítási költsége még a kor vitorlás hajóival tizedébe sem került, mint korábban Anatólián keresztül. Ez a változás leértékelte a latin, mediterrán országokat, és felértékelte az Atlanti Óceán partjain fekvő térségeket.

2. A reformációval a puritán Északnyugat Európa kialakította a maga puritán kereszténységét. A történészek által terjesztett nézettel ellentétben, nem a protestáns kereszténység tette puritánokká, a germán, az angolszász és a skandináv népek viselkedését, hanem fordítva, ezek a népek eleve puritánok voltak, csak a kereszténységük még nem volt az. Ezzel ezerötszáz év után minden kultúra kereszténysége adaptálódott a térsége kultúrájához. Csak az európai kereszténységet nézve: A latin népek római katolikusok, a nagycsaládos keleti szlávok ortodox keresztények, és a puritán germánok, angolszászok és skandinávok pedig protestáns keresztények elettek. A kulturális és a vallási tagozódás ugyan nem fedi pontosan egymást, de a fedésük mégis jellemző.

Az, hogy a vallás és a kultúra közti összhang milyen fontos, a társadalomtudományok számára is rejtett maradt, annak ellenére, hogy egyértelműen jelentkezik. Erre ugyanis jó száz éve már Max Weber rámutatott, de a tudományos közvélemény nem volt hajlandó tudomásul venni.

Weber a 20. század elején megfogalmazta, hogy a tőkés osztálytársadalmakat a protestáns etikájú népek sokkal hatékonyabban működtetik, mint a Nyugat nem protestáns népei. Azóta kiderült, hogy minél fejlettebb a tudomány és technika, annál inkább jelentkezik a lakosság viselkedési kultúrájának a jelentősége. Jelenleg a Nyugat tíz legfejlettebb társadalmú országát, kivétel nélkül protestáns viselkedésű népek lakják.

A második tízben azonban a század második felében már megjelentek a távol-keleti konfuciánus országok is. Kiderült, hogy a konfuciánus népek életvitele még a protestánsokénál is puritánabbak.

A mediterrán kultúrájú, azaz latin népek országai közül a legfejlettebb Franciaország is csak a 23. a rangsorban. Csak azért, mert a legkevésbé mediterrán, a többinél polgárosultabb, és a franciákat is megérintette a reformáció, teret hódítottak a hugenották, a katolicizmusuk a legkevésbé politizál.

A 16. századi Magyarország helyzetét Európában a fenti két változás jelentősen módosította.

Az államalapítás idején még erős katonai hatalom lehettünk, és az Atlanti Óceán partvidéke nem jelentett gazdasági előnyt a mediterrán térséggel szemen. A nyugati kereszténység pedig egyértelműen Róma irányítása alatt állt.

A 16. századra azonban bekövetkezett a fent leírt fordulat, a germán, angolszász viselkedési fölény egyértelművé vált. Kibontakozott a reformáció.

A politikai felépítmény azonban még a múltat jellemezte. A legnagyobb európai nagyhatalom, politikai és katonai erejét tekintve első, a Spanyol- Osztrák Habsburg Császárság volt. Ennek csak egyetlen térségbeli egyenrangú ellenfele volt, az anatóliai centrumú Oszmán Birodalom.

A történészek máig nem tárták fel, hogy a reformáció gyors sikere Északnyugat Európában e két nagyhatalom érdekellentétének volt köszönhető.

Az Oszmán Birodalom jelentőségét a reformátorok tudták. Ezt bizonyítja, amit Luther a Régenszgburgi Birodalmi Gyűlésen Werbőczynek mondott. „A mi sikerünk nagyrészt annak köszönhető, hogy a türelmetlen katolikus Habsburg császár a Szultántól joggal félti birodalmának az érdekeit. Ezért nincs kellő elegendő ereje velünk szemben.”

Ezt a tényt a korabeli magyar urak is tudhatták, ezért is voltak bizonytalanok abban ki mellé álljanak. Erdély számára ez a döntés egyértelmű volt, nemcsak azért, mert többségük protestáns vallású volt, hanem azért is, mert közelebb voltak Isztanbulhoz, különösen pedig az oszmánok által már megszállt területekhez. Közelről látták, hogy a szultán nem akar berendezkedni Európában, tehát nemhogy térítene, de a keresztény egyházak számkára garantálja a vallásszabadságot.

Akkor nyilván nem volt elvárható, hogy mindezt lássák a kor urai, de mégis többet láttak, mint az utókor magyar történészei.

A gyorsan terjedő reformáció hívei érdekében állt az oszmán siker, mert vallásszabadságot csak az jelentett. Ők, minden bizonnyal örömmel fogadták volna Bécs elestét. A magyar történészek azonban még ma sem mérik fel, hogy mennyivel másként alakulhatott volna a magyar történelem is, ha Bécset elfoglalják az oszmán hadak. Ezzel ugyanis összeomlott volna Közép-Európában az ellenreformáció, a római pápaság hatalma a térségünkben.

Ugyan nagyon veszélyes, ha a történészek, a mi történhetett volna, ha néhány esemény másként alakul. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy Bécs esetleges elfoglalása számunkra nagyon jelentős következményekkel járhatott volna. Az azonban nehezen érthető, hogy a magyarországi protestáns egyházak mennyire kerülik ezt a témát. Jellemző módon, a fent hivatkozott Werbőczy napló a magyar református egyház könyvárában nyugszik, de a református egyház vezetői sem tudnak a létéről, vagy nem karnak tudni.

Az pedig nem vitatható, hogy a magyar társadalom számára óriási előnyt jelentett volna a reformációhoz való csatlakozásunk. Elég lenne megnézni, hogyan alakult Európa katolikus és protestáns népeinek történelme a reformáció óta. Ha nem a vallási hovatartozást nézzük, hanem a kulturálist, akkor egyértelmű, hogy a puritánok szinte elmentek a nem puritánok mellett. Ma az EU 28 országa között a viselkedési kultúrák alapján megdöbbentőek a különbségek. A puritánok kétszer-háromszor gazdagabbak, iskolázottabbak, mint a katolikus latinok. Az ortodox keresztény pravoszlávok pedig még sokkal jobban le vannak maradva.

A középé-európai és a balti népek pedig a két pólus között vannak.

Ezért amikor kezdjük belátni, hogy az EU országok között legalább három kulturális és gazdasági szint van, azt kellene felismerni, hogy a Kárpát Medence népei szám történelmi lehetőség lett volna a protestáns kereszténységhez való csatlakozás. Márpedig, ha ezt belátjuk, akkor az oszmán Hódoltság közel kétszáz évét is ebből a szempontból kellene néznünk. Ez azonban csak akkor válik lehetővé, ha a nem a római katolikus klérus, hanem a magyar társadalom érdekéhez igazítjuk a történelmi értékelésünket.

A 16. és a 18. század közti magyar történelem értékelését tehát annak alapján kell nézni, országunk népe hogyan igazodott a reformációhoz, ami nem kevésbé fontos döntés volt, mint az államalapításkor a nyugati kereszténységhez való csatlakozásunk.

Erre akkor éreztem rá igazán, amikor Móricz Zsigmond Erdély regényét olvastam. Az Erdélyi Fejedelemség története ugyanis világosan megmutatja, hogy ott ezt a magyar politikai elit milyen világosan látta.

Helyzetünk a vasút századában

Kopátsy Sándor                 EH                   2013-09-24

Fejezetek a magyar történelemhez

Helyzetünk a vasút századában

Nemcsak Európa keleti felére, de különösen a Kárpát Medencére gazdaság földraji változást hozott a vasút hálózat kiépülése. Számunkra, történelmünk alakulása szempontjából a minket ért változás fontos. Ezt a száz évet csak akkor érthetjük meg, ha tudomásul vesszük, hogy tőlünk a vezető világgazdasági és kulturális centrumot jelentő Nyugat-Európa elérése mind a személyek, mind az információk, mind a szárazföldi áru mozgatása tizednyi időbe és költségbe került. Vagyis gazdasági és kulturális tekintetben tizednyire csökkent az utolérni vágyott Nyugat távolsága.

Történelemoktatásunk nagy hangsúlyt helyez a Nyugathoz való felzárkózásunkra, de nem mutatja meg, hogy milyen volt az elérhetőség az emberek és áruk számára.

Magyarország természeti adottsága az lett volna, hogy olcsón a Nyugatra tudta volna vinni a kor legjobb kenyérgabonáját, a búzát. Ez azonban a vasút előtt megoldhatatlan feladat volt.

A mai generációknak fogalma sincs arról, mit jelentett a vasút lőtt akár a párszáz kilométeres utazás, ilyen távolságból újsághoz jutni, vagy a gabonának 20 kilométernél távolabbi helyre juttatása. Fogalmuk nincs az akkori utak állapotáról, a szálláshelyek áráról. A vasút előtt a lakosságnak elenyésző százaléka jutott el életében egyszer is a fővárosba.

Ezért nem is értheti meg, mint jelentett, hogy a magyar protestáns papok német egyetemre jártak.

Pedig nehéz a korokat megérteni annak, akinek fogalma sincs mivel járt a vasút előtt az utazás, levésváltás, vagy csomagküldés.

A gazdaságtörténészek is alig foglalkoznak azzal, hogy mit jelentett a vasút előtt a megyeszékhelyet, a 20 kilométernél távolabbi várost elérni, oda vinni az árút, vagy ott bevásárolni. A fiatalok el sem hiszik, hogy a vasút előtt a városi polgárok azért tartottak tehenet, hogy tejhez jussanak, lovat, hogy közlekedhessenek.

Ezt azért kell látni, mert csak ezen keresztül érthető meg az, hogy miért szinte mindent a lakóhelyen kellett megtermelni, előállítani, és a paraszti gazdálkodás mennyi paraszti gazdálkodás mennyi terméke nem is vállhatott áruvá. A falusi életben azért sem jelent meg a pénzgazdálkodás, mert sok terméket nem lehetett pénzzé tenni, és sok termékhez nem is lehetett hozzájutni.

A magyar zsidóság polgárosodása sem indulhatott volna el, ha a vasút nem teszi lehetővé, hogy a lakosság elérhesse a városi kereskedelmet, és számos melléktermék begyűjthetővé, áruvá válhasson.

Az európai zsidóság páratlan sikere elképzelhetetlen lett volna a vasút nélkül. Ők vállalták az új közlekedési és szállítási mód kínálta lehetőségek kihasználását.

A vasút előtt a szárazföldön való utazás és főleg árumozgatás a vízen történőhöz képest sokszoros volt. Az igazi forradalmat azonban a gépkocsi jelentette, mert csak azon vált lehetővé a háztól házig, a termelőtől a feldolgozóig történő személy és árumozgatást.

Fiatal koromban Marxnak a társadalom alépítménye és felépítménye közti összefüggést azzal bizonyítottam, hogy nézzék meg. hogyan alakította át a vasút a társadalmakat. Később ezt a gépjárműről mondtam el. Ma a számítógépeket és a telekommunikációt tartom olyannak, ami előre nem látható változásokat fog hozni. De ezzel párhuzamosan számos olyan tudományos és technikai áttörés várható, aminek a hatása felmérhetetlen. Márpedig a számos felmérhetetlen hatás eredője még inkább felmérhetetlen. 

Istvánnak, a királynak, kikkel kellett együttműködni

Kopátsy Sándor                 EH                   2013-09-22

Fejezetek a magyar történelemhez

Istvánnak, a királynak, kikkel kellett együttműködni

Az európai történelemfelfogásnak, különösen a magyarnak és a lengyelnek, általános hibája a nemzeti szuverenitás túlértékelése. Ezt tartották a legfontosabb társadalmi feladatnak. Az uralkodó érdekével azonosították az államalkotó etnikum érekét, amit azonosítottak a társadalom érekével.

Arra már középiskolás koromban felfigyeltem, hogy az államalapításunk szinte azonos időben történt a csehekével, akik a Német-Római Birodalomba való beépülést választották. Ezt azzal magyaráztam, hogy ők nyugatabbra, tehát közelebb voltak a germán tömbhöz. Később rájöttem, hogy ennél is fontosabb volt, hogy vízi útjaik a Nyugatra vezettek. Azt, hogy ez nem elég ok, azzal magyaráztam, hogy a lengyelek is a pápát választották, pedig nálunk minden víz az óceán irányába vezet, más irányban nem is tudtak szállítani.

A legkedvezőtlenebb szállítási adottságaink azonban Magyarországnak voltak, hiszen minden folyónk dél-keletnek tart, azaz ellenkező irányban, mint a civilizációs és gazdasági érdekünk.

A magyar történelmet csak az értheti meg, aki szem előtt tartja, hogy a vasút százada előtt a Nyugat felé nem vezetett áruszállításra alkalmas utunk. A honfoglalás előtti magyar gazdaság pénzbevétele Konstantinápoly élőállat piacára épült. A magyar történészek őseink nyugatabbra kötözését azzal magyarázzák, hogy ott nagy volt a katonai nyomás. Ez ugyan igaz, de a katonai nyomás azt jelentette, hogy a térségben élő versenytársaink katonai ereje elzárta előttünk az egyetlen élőállat piacot, Konstantinápolyt. A Kárpát Medencéből pedig ez a piac még kevésbé olyan elérhető.

Ugyanakkor Nyugat-Európa urbanizációja, ezért vágóállat igénye a térség agrártechnikai forradalmának következtében nagyon dinamikusan nőtt.

Azt, hogy a magyar törzsek számára vonzó volt a nyugat-európai piac a tények bizonyítják. A honfoglalás után azonnal megindult a marhacsordák nyugatra hajtása, amit mi még ma is kalandozásnak nevezünk. Az valójában akkor még szervezetlen távolsági marhakereskedelem volt, ezét a hazafelé vezető utunk az érintett térség lakossága számára rablást és fosztogatást, történészeink számára romantikus kalandozást jelentett. Ennek során azonban kiderült, hogy Nyugaton a hadviselésben is győzött a technikai forradalom. A patkolt, nehéz lovag páncélban tanknak számított a patkolatlan könnyű lovakon harcoló magyar marhahajcsárokkal szemben. Kiderült, hogy a nyugati irányú marhakereskedelem megfelelő katonai erő hiányában, halva született ötlet. Ezzel honfoglalás előtti hatalmi struktúra gazdasági alapja eltűnt. A törzsi vezetők korábban jellemző jövedelme megszűnt, ezzel a politikai hatalmunk is.

A kor írásbelisége olyan szegény, hogy nem maradhatott írásos nyoma annak, hogy a politikai hatalmat alátámasztó gazdasági alap működésképtelensége mennyire tudatosult.

Az azonban nyilvánvaló hogy Géza, a fejedelem, majd fia, István, a király, és udvaruk ennek a ténynek tudatában politizált.

Azt már korábban tudtam, hogy a honfoglaló magyarok a Kárpát Medencében többségében földművelő és keresztény lakosságot találtak. Ezek sorsa a honfoglaló magyar pásztorok számára szinte minden tekintetben irigylésre méltó volt. Többször leírtam, hogy a hunok és az avatok korán érkeztek, mert a hármas vetésforgós földművelés előtt a pásztor élete volt irigylésre méltó a földműveséhez viszonyítva. A magyarok pedig már akkor érkeztek, amikorra a helyet megfordult, a földművesek életét irigyelték a pásztorok. Ezt jól jellemezte, hogy a maradék avarok már az alföldi pusztákról átköltöztek a földművelés számára alkalmas peremvidékére, és a Dunántúlra. Ezt tárta fel nekünk László Gyula a kettős honfoglalás elméletében.

A honfoglalás és az államalapítás között tehát a lényegében megindult a spontán átalakulás a vérségi szervezetű magyar pásztortársadalomból a feudális kiscsaládos földműves társadalommá. A lakosság a jószággal együtt mozgatott sátraikból falusi állandó házakba költözött, a pogány hitét pedig felcserélte a földművesek kereszténységre.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a Kárpát Medencébe költözés, a földművelésre való áttérés olyan életformaváltást jelentett, amivel megszűnt a törzsszövetség sztyeppén élvezett legendás katonai ereje. A pásztor nemcsak jó állattartó, de kiváló katona is volt. Az ökrökkel szántó, szállító földműves pedig elvesztette katonai értékét.

Tőlünk nyugatra, a földművelésre való áttéréssel együtt a hadviselés külön szakma lett. A nép földet művelet, a katona szerepét a patkolt nehéz lován, páncélba ötözött úr, a lovag, és a zsoldos, vagyis hívatásos katona vette át.

István, a király ez felismerve, az érdekét keresztező urakat német páncélos lovagokkal és zsoldosaikkal győzte le.

Géza és fia politikai nagyságát az jelenti, hogy tudatosan, esetleg csak ösztönösen, de az új helyzetnek megfelelően cselekedtek. Az elődeik katonai ereje a törzsi vezetők támogatásán múlott, és felszereltsége elavulttá vált, ezért István már csak idegen, német zsoldos lovagokra építhettek. Ezek segítségével számolhatta fel a politikai és vallási ellenzékét.

A katolikus klérus az István, a királyból Szent Istvánt, a katolikus egyház bálványát deformálta. Visszaélt azzal, hogy alig valamit tudunk a személyes cselekedeteiből. Az erőszakkal átalakított magyar társdalom, és az ezer évet megélt állam azonban lehetőséget kínál arra, hogy végre legyen István, az államalkotó királyunk.

Az nem kétséges, hogy csak a királyi tekintélyének és az idegen, főleg germán segítséggel volt képes a feudális állam alapítására, és a kereszténység államvallássá tételére.

Vagyis számára elsődleges volt a történelmi feladatnak a magyar társadalom hatalmi erőivel szembeni kikényszerítése. A siker érdekében idegen segítségre támaszkodott.

A Párhuzam kísérletiesen hasonlít arra, amit Kádár János az 1956-os forradalom után vállalt.

Újabb bizonyíték az euró övezet ellen

Kopátsy Sándor                  PG                  2013-09-2

Újabb bizonyíték az euró övezet ellen

Kezdettől fogva könnyelmű kalandnak minősítettem az euró övezet létesítését. Meggyőződésem szerint közös valutájuk csak a rokon kultúrájú és gazdasági szintű országoknak lehet. Az Európai Unió esetében közös valutájuk csak a germánoknak és a skandinávoknak lehetett volna. Még Franciaország sem fért volna bele, nem beszélve a mediterránokról. Vagyis, minden kultúrának más pénzre van szüksége. Még az azonos kultúrkörben sem lehet az egy főre jutó nemzeti jövedelemben és bérszínvonalban plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb különbség.

Most látom a The Economist statisztikáját arról, hogy romlott néhány ország valutája a dollárral szemben egy év alatt. Az indonéziai rupia, a török líra 10, az argentin peso 12, az indiai rupia 14, a brazil reál 16, a dél-afrikai rand 18 százalékkal romlott. Ezzel szemben a kínai yuan 3 százalékkal javult.

A tisztánlátás érekében az országok gazdasági növekedését nem az ország, hanem az egy laksora jutóval kellene mérni. Ráadásul, nemcsak a jövedelemmel, de a vagyonnal is. Az utóbbi módszer esetén a romló valutájú felsorolt államokban gyorsan nőtt a lakosság, ami arra sem volt elég, hogy mind az egy lakosra jutó jövedelmet, mind a vagyont szinten tudja tartani. Ideje volna belátni, hogy a néhány ezreléknél gyorsabban növekvő lakosság esetén már nem lehet versenyezni azokkal, ahol ez nincsen. Ennek példája Kína, ahol 15 éve a világon a leggyorsabban nő mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind a vagyon.

A lakosságnövekedés feni különbségek az euró övezetben kicsik, de a fejlettségi szintek között egy a négyhez különbségek vannak.

Volna mit tanulni a Kádár rendszertől

Kopátsy Sándor              PG                      2013-09-24

Volna mit tanulni a Kádár rendszertől

Orbán Viktor, Kossuth Lajos óta, a legsikeresebb magyar politikus abban a tekintetben, hogy maga mögé tudja állítani a közvéleményt, ami az általános és titkos szavazás viszonyai között azt is jelenti, hogy a választókat. Ezért lepett meg, hogy a közelmúltban a legnagyobb, legyőzendő ellenségének a Kádár-rendszert jelölte meg.

Ez nemcsak szakmai, de választásstratégiai tévedés, hiba volt.

Ami a szakmai hibát illeti.

A rendszerválás legnagyobb hibája, hogy a Kádár-rendszerben jellemző néhány százalékos túlfogyasztásról a katasztrofális alulfoglalkoztatásra tértünk ál. Ennél nagyobb hibát a második világháború óta nem követtünk el. Ha sokan látnak ennél is nagyobb hibát, azokat külső kényszer alatt követtük el. Ezt pedig szuverenitásunk birtokában.

A bolsevik rendszerben, ezen belül a Kádár-rendszeren is, a magyar közgazdászok többségével együtt, én is néhány százalékos munkanélküliséget láttam volna szívesen. De akkor ez a néhány százalék mellett még 80 százalék lett volna a foglalkoztatási ráta, és a foglalkoztatottak száma másfélmillióval több a jelenleginél. Utálom a nyilvántartott munkanélküliek számával való játékot, amit Bokros és társai bevezettek. A kelet-ázsiai államok utolérési csodái azt bizonyítják, hogy 80 százalékos foglalkoztatás alatt eleve lehetetlen a felzárkózás. De még ez is kevés, a nálunk sokkal gazdagabb nyugati demokráciákban jellemzőnél minden munkavállalónak évi 200 órával többet kellene dolgozni. A korábbi nyugdíjkorhatár, az alacsonyabb foglalkoztatás, és az egy dolgozóra jutó kevesebb óraszám nélkül népbutítás az utolérést ígérgetni. Ennek ellenére nálunk ez a három mutató tekintetében az EU tagországok utolsói közt vagyunk.

Ennek ellenére a választások előtt e három téren egyetlen párt sem célozza meg ezeknek a mutatóknak a sürgős javítását. A Fidesz az egyedüli, amelyik legalább felvetette az egymillió új munkahely teremtését, de az is csak tíz éves távlatban.

Ha továbbra is arra várunk, hogy majd jön a külföldi tőke, és foglalkoztatni fogja a 20 évnél már tartósabban munkanélkülieket, csak folytatni fogjuk a rendszerváltás során elkövetett bűnöket. Ideje volna tudomásul venni, hogy a nyugati tőkének csak olyan munkaerőre van szüksége, amiből most is kevés van. A tartós munkanélküliek számára nekünk kell munkaalkalmat teremteni.

Ha valamiért, a foglalkoztatásért él a nosztalgia a Kádár-rendszerrel szemben. Azt is tudom, hogy a foglalkoztatás magas szintje nem valamiféle közgazdasági elmélet alapján valósult meg a bolsevik rendszerekben, hanem ideológia, azaz vallási meggyőződésből. Az alkalmazása azonban olyan munkaerőhiányt teremtett, amiben a bérek emelkedését csak adminisztratív alapon lehetett úgy-ahogy féken tartani. Kínjukban találták ki az átlagbér korlátozást. Ennek a bebizonyosodott előnyéről mit sem tudtak, pedig volt, ma is ennek valamiféle javított formáját kellene bevezetni, a gyenge minőségű munkaerő árát technikai eszközökkel segíteni.

Már szere a világban keresik a módját annak, hogy lehet a gyenge minőségű munkaerőt a munkaadók számára olcsóbbá tenni. Minden bizonnyal nem az átlagbérek állami korlátozásával, de meg kell valahogy oldani.

Az elmúlt ötven év során, a fergetegesen teret hódító tudományos és technikai forradalom hatására a jó minőségű munkaerőből nem lehet kielégíteni a keresletet, a gyenge pedig a minimálbéren sem kell. Ezért elkerülhetetlenné vált a gyenge minőségű munkaerő olcsóbbá tétele a munkaadók számára. Ezt csak a bérjárulék mérséklésével lehet megoldani, mert a munkavállalók keresete nem lehet olyan alacsony, hogy sokan inkább a kényelmes munkanélküliséget válasszák.

Amennyikre az átlagér szabályozását kényszerből vezették be, a szabadidő jövedelemnövelésre való hasznosítása, magyar találmány, a Kádár-rendszer érdeme volt. Azóta sem találtam a világgazdaságban másik példát arra, hogy olyan mértékben hasznosították volna a szabadidőt jövedelemnövelésre.

E tekintetben is nagyon rosszul vizsgázott a rendszerváltás. Az óta a falvak háztáji gazdaságaiban, és a városok hobbykertjeiben termelt jövedelem és munkasiker feletti öröm szinte eltűnt, legalábbis jelentéktelenné vált. A lakosság kalákában épített házai évente a mai összes lakásépítésnek a sokszorosa volt, mára semmivé vált.

Ami pedig a szovjet agrárexportot illeti.

A rendszerváltás egyik súlyos hibája volt a keleti export, különösen az agrárexport adminisztratív leállítása volt. Ez már a rendszerváltás előtt, a Németh-kormány alatt megindult, és máig nem történt meg a helyreállítása.

Abban, hogy a bolsevik megszállást másoknál jobban megélhettük, fontos szerepe volt a Szovjetunióba irányuló agrárexportunknak. Ez a lehetőség arra épülhetett, hogy a Szovjetunió mezőgazdasága hibás pályán, nagyon alacsony hatékonysággal működött, még kenyérgabonával sem tudta ellátni a lakosságot, nem is beszélve a hússal és zöldséggel való ellátottságról. Ennek köszönhettük, hogy a bürokratikus KGST piacon kemény cikknek számított szinte minden élelmiszer. A magyar-szovjet külkereskedelem súlypontja a nyersanyagot élelmiszerét volt. Mivel a nyersanyagok KGST ára a világpiaci árnál alacsonyabb volt, a szovjet-magyar árucsere számunkra nagyon előnyös volt. Ennek köszönhetően az aránytalanul magas mezőgazdasági támogatás jórészt megtérült a kedvező szovjet agrárexportunkon. Ezzel azonban a rendszerváltás előtt és után nem számoltunk.

M ég kevésbé számoltunk azzal, hogy a szocialista mezőgazdaság jelentős nem agrártevékenységet, ezzel falusi foglalkoztatást végzett.

A magyar mezőgazdaság átmentése a rendszerváltás körül és után, példátlanul ostobán, sőt kártékonyan történt. A katasztrofális falusi munkanélküliség elviselhetetlen terhét még sokáig cipelnünk kell.

Demográfia.

A rendszerváltás óta 414 ezer fővel csökkent az ország lakossága a bevándorlás ellenére. Ez a csökkenés száz év alatt közel kétmillió lenne. Ennél is sokkal nagyobb veszteség, hogy a születettek mögött romlott a családi háttér. A csökkenés a legnagyobb a diplomás, jómódú családoknál, és növekedett a tartósan munkanélküli, cigány családoknál.

A családi születések mögötti háttér romlása is megdöbbentő. A házasságkötések felénél is jobban csökkentek. Az elmúlt éven a születések harmada volt házasságon kívüli, 1980-ban még csak nyolcada.

A három legerősebb keresztény egyház aktív hívőinek száma is másfélmillióval lett kevesebb.

Ennyi is bőven elég annak bizonyításához, hogy semmi oka nincs a Kádár-rendszernek a választás előtti hangzatos megtagadásának.

A két Bethlen

Kopátsy Sándor                   PH                 2013-09-21

A két Bethlen

Véletlen szerencse összehozott egy kedves ismeőssel, akitől kaptam egy meghívót a Kolozsváron Bethlen Gábor szoborállító ünnepségére. Tegnap pedig egy meghívó érkezett a Bethlen István emlékkonferenciára, aminek a díszelnöke a házelnök úr lesz.

Megdöbbent, hogy mennyire napunk eseménye a történelmünk tisztázatlansága.

Hetek óta azon folyik a vita, hogy elő királyunk elsősorban szent bálványunk, vagy bölcs uralkodónk volt-e valójában.

Most pedig kiderül, hogy két Bethlent is ünneplünk. Szerintem egy nagyon nagyot, és egy másikat, a törpék között a normálist.

Diákkorom óta Erdélyt a középkor óta az ország előtt járónak tartottam, pedig akkor még nem sejtettem, hogy egyre inkább balkánná válik még hozzánk képest is. Ezért olvastam nagy örömmel Erdélyről írta hatalmas regényét. Ez volt életemben az egyetlen regény, amit újra elolvastam, sokat tanultam belőle.

Számomra Móricz, Ady után, a legnagyobb maradt. Életem egyik iránytűje, a Kelet Népe jelmondata: Ne politizálj, építkezz!

Móricznak köszönhetem, hogy Erdély szerelmese lettem. Sokáig reménykedve, ma már reménytelenül.

Móricz csak zseniálisan ráérzett, én racionálisabban látom, hogy a rangosságát az oszmán befolyásnak köszönhette, ahogyan a hanyatlását a román uralomnak.

Azt már Móricz előtt tudtam, hogy Erdély aranykora az oszmán befolyásnak, a szultánok bölcsességének köszönhette. Én 75 éve tudtam, hogy a történelmi Magyarország számára tragédia volt a Habsburgok bigott katolicizmusa, és áldás az oszmán megszállás és befolyás vallásszabadsága. Ezért sajnáltam, hogy kudarcot vallott Bécs ostroma. Ha ez sikerrel jár, nálunk a lakosság nagy többsége a protestáns vallások híve lesz, és egészen másként alakul a sorsunk. Nemcsak a politikusaink, de a történészeik sem veszik tudomásul, hogy minden európai nép, amelyik a puritánabb kereszténységet választotta, ma kétszer-háromszor gazdagabb, mint akik a mediterrán kereszténység védőbástyájának szerepét játszották.

Erdély azért volt a Hódoltságnál szerencsésebb, mert ott megmarat a politikai elit, nem hagyta magára a népet. De a Hódoltság is jobban járt, mint a Habsburgok Királyi Magyarországa.

Az erdélyi fejedelmek közül pedig a legnagyobb formátumú Bethlen Gábor volt. Isztanbul befolyását a legjobban tudomásul vevő, ugyanakkor a protestáns Nyugatot legjobban értékelő, követni akaró.

A történelem fintora, hogy az ő szobrának felállítását a román állam is tudomásul veszi. Ezt a fintort csak fokozza a tény, hogy az okos, kortársainál bölcsebb, de betegesen revizionista, és feudális nagybirtokpárti 20. századi utódjának ugyanakkor emlékkonferenciát tartunk a palamentben.

Előbb azonban néhány szót a szoborról is.

Szomorúsággal tölt el, hogy amíg mi itthon a szobrok tucatjait állítjuk Bethlen Gáborhoz viszonyítva, politikai és kulturális törpéknek, köztük az ugyancsak erélyi Vass Albertnek, Bethlen Gábor szobrát Kolozsváron fogják az ősszel felállítani. Ilyenkor nem tudom, Adyval szólva, káromkodjak, vagy fütyörésszek.

Nekem a szobor is tetszik. Péterfi László alkotása, akit nem ismerünk. Bethlen szobra két lábon áll, ez maga a realitás. A fején olyan süveg, ami messziről akár turbánnak is tűnhet. Rajta a csodálatos fejedelmi köpeny, aminek a drágaságán a kor közvéleménye botránkozott. Az utókor azonban tudja, hogy ennek ára eltörpül a gazdája érétke mögött. Egy fejedelemnek nem a köpenye kerülhet sokba, hanem a butaága, vagy az erkölcsének hánya.

Végül néhány mondatot a két háború közt legtöbbet érő miniszterelnök Bethlenről is. Ő azért lehetett nagy ember, mert törpék között volt.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő talált meg Horthy Miklóst, a tengernagyot. Én ugyan szívből utálom, mert nagy érdemei voltak abban, hogy az úri középosztálynak az elvárásához idomuljon az ország. Bethlennek a maga szempontjából igaza volt. Tisztán az arisztokratáké nem lehetett az ország, ehhez kevesen és többségükben közömbösek voltak. Szegeden felmérhette, hogy a megcsonkított ország csak akkor úszhatja meg a régi rendszer összeomlását, ha az úri középosztályra, annak él csatára a nacionalista katonatisztekre szabják. Felmérte, hogy neki tized annyi követője sem lehet, mit Gömbös Gyulának és társainak. Ezeknek pedig az elképzelhető legjobb vezérük a császári udvaroncból lett tengernagy, Horthy lehet. Gyorsan el is utazott érte Kenderesre, aki boldogan ment vele Szegedre.

Az is Bethlen ötlete volt, hogy a trianoni megcsonkítás teljes revíziójánál és az antiszemitizmusnál nincs jobb kovász, amivel az úri középosztály számára van közös cél. Azt ugyan nem tudom, hogy ő is hitt volna a teljes revízióban, vagy hogy zsidó gyűlölő lett volna, de felismerte, hogy e nélkül nem fog menni.

Nagyon kicsi politikusnak tartom azt az arisztokratát, aki Széchenyi István után közel száz évvel sem értette meg, hogy az arisztokrácia és a felsőspapság külterjes nagybirokosai felett elárt az idő. Ő azonban még ott tartott, hogy modern emberkét belássa, hogy a városi lakosság számára már anakronizmus a nyílt választás, de megelégedett azzal, hogy az ország lakosságának kétharmadát jelentő falusi lakosság csak a jegyző jelenlétében nyíltan szavaz.

Azzal zárom a két Bethlen közti mérlegelést, hogy a nagyon nagy csak a balkáni Romániában kap szobrot, a törpéknél nagyobb Bethlent pedig Magyarországon ünnepeljük.

A nők sorsa Indiában

Kopátsy Sándor                    PS                2013-09-20

A nők sorsa Indiában

Számos formában bizonygattam, hogy India fejlődésképtelen, ha a társadalmi fejlődést az egy lakosra jutó jövedelemmel és vagyonnal mérjük. Arról is meg vagyok győződve, hogy India kulturálisan is alkalmatlan arra, hogy óriás birodalomban maradjon. Ez a téma azért merül fel, mert a Nyugat politikusi és társadalomtudósai Indiát nemcsak reményteli, de demokratikus országnak is tartják. Ez fakad abból az ostobaságból, hogy a társadalom fejlettségét és fejlődési potenciálját az alkotmányok megfeleléségével, és a több politikai párt létezésével mérik. Szerintük India demokrácia, és van jövője, ezzel szemben Kína diktatúra, és csak abban a mértékben nyílik meg számára a társadalmi fejlődés útja, amennyire a politikai felépítménye is demokratikus lesz.

Ennél sokkal helyesebben már ma már az ENSZ, ahol a tagországok rangsorát három mutató eredőjével mérik. Ez az egy laksora jutó, fogyasztói áron mért nemzeti jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság. Nekem ez sem elég, de sokkal jobb.

Ez jutott eszembe, amikor a The Economist írását olvasom az Ending the shame, magyarul Szűnőben a szégyen. Azzal foglalkozik, hogy egy éve az indiai közvélemény két nő megerőszakolása felett háborog. Az elfogott tetteseket halálbüntetés fenyegeti.

Maga a felháborodás is meglepő, mert a nők megerőszakolása Dél-Ázsiában nem meglepetés.

Ennek ellenére, most a tetteseket elfogták és hét hónapon belül súlyos ítélet is várható. A jelenlegi gyakorlat az eredménytelenség, és ha bíróság elé kerül, az átlagos átfutási idő hét év. Jelenleg 24 ezer megerőszakolás van a bíróságok előtt, a tényleges esetek elérhetik ennek a százszorosát.

Most, a népharagot látva, a kormány is megmozdult. 24 ezer erre szakosodott bíróságot állítanak fel,

Kampányt indítanak a későbbi házasság érdekében. A nők fele ugyanis 18 éves kora előtt házasodik. Ez akadályozza a megfelelő iskolázottságukat is. A házasságot a húszas évek elejére szeretnék kitolni.

Több munkahelyet kell a nőknek teremteni. Indiában a nők 29 százaléka van munkaviszonyban. Ennek több mint kétszerese a kínai mutató.

Az utóbbi miatt írok. Amikor az ENSZ által használ fejlettségi mutatót is szűknek minősítettem, elsősorban két kiegészítő vektorra gondoltam. A foglalkoztatási rátára, és az egy lakosra jutó vagyonra. Ezek alapján ugyanis India reménytelen jövő előtt áll.

Számomra a társadalmi fejlettség csupán azzal is mérhető volna, hogy a nők hány százaléka dolgozik, és milyen hányaduk használ fogamzásgátlót. E két mutató alapján ugyanis egyértelművé válik, hogy India jövője egyelőre nagyon sötét.

Japán gazdasága gyorsan növekszik

Kopátsy Sándor               PS                     2013-09-17

Japán gazdasága gyorsan növekszik

Közgazdászkorom óta lázadozom az ellen, hogy az országok fejlődését az országok nemzeti jövedelmük növekedésével mérik, nem az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon változásával. Az esetek többségében a két módszer nemcsak egészen mást, de ellenkező előjelű változást mutat.

Közel húsz éve, példának Japánt említem. Ott ugyanis a pénzügyi válságuk óta, nagyon lassú az ország nemzeti jövedelmének növekedése. Erről katasztrofális képet festenek. Azonban, mivel közel 1 százalékkal csökken évente a lakosság száma, az egy lakosra vetített jövedelem és vagyon jelentősen növekszik. Ennek ellenére sem veszi a fáradságot, hogy az egy laksora jutó jövedelem és vagyon változását megmutassa.

A mai The Economist magyarázat nélkül közli, hogy Japánban a nemzeti jövedelem várható növekedése 3.8 százalék. Ebből azonban az következik, hogy az egy laksora jutó jövedelem és vagyon éves növekedése mintegy 4.5 százalékos lesz. Ez kiugróan magas, csak Kínában lesz magasabb, és a kis tigrisekben pozitív. Az EU tagországainak átlagos növekedése, e két mutató alapján nulla, az Egyesült Államokban legfeljebb 1 százalékos növekedést mutat. Indiában, Brazíliában, Törökországban, Egyiptomban, különösen pedig a Szahara alatti Afrikában csökken.

Ha a nemzeti jövedelem és vagyon változását nem országra, hanem lakosra vetítve mérnénk, egészen más eredményre jutnánk. Egyértelművé válna, hogy néhány alulnépesedett országtól eltekintve, amelyekben az emberiség alig tizede él, a néhány ezreléknél gyorsabb belső népesség növekedés tartósan elviselhetetlen.

Erre nemcsak a történészek, de még a közgazdászok sem hívják fel a figyelmet, pedig fajunk történetében nem volt olyan ezer esztendő, amiben a természetes népszaporulat meghaladta volna az 1 ezreléket. Ahol ennél gyorsabban növekedett a népesség, például Amerikában, ott bevándorlás, betelepítés volt a forrása.

Ezzel szemben a 20. század népesség robbanást hozott. Az elmúlt száz évben 5.5 milliárd fővel gyarapodott a 20. századba lépése óta az emberiség. Ráadásul, a növekedés százaléka ugyan lassul, de a növekedés összege még nem.

Fajunk népesdési robbanása az emberiséget két részre szakította.

I. Az emberiség mintegy ötödében, elsősorban a gazdag Európában és a négy protestáns tengerentúli, angolszász országban, valamint a már meggazdagodott Távol-Keleten, spontán megszűnt a túlnépesedési nyomás. Egy másik ötödében, Kínában erőszakkal megfékezték. Az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon csak ebben a kétötödben nő. Ehhez azt kell hozzátenni, hogy ebbe a hányadba csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus népei tartoznak.

II. Az emberiség háromötödében azonban a népesség növekedése egy nagyságrenddel meghaladja az elviselhetőt. Sőt, a népesség növekedési rátája a fejlettségükkel, iskolázottságukkal fordítottan arányos. A demográfusok a jelen században mintegy 3 milliárdos népességnövekedést várnak, ez tejes egészében a túlszaporodó, ezért egyre jobban lemaradó társadalmakban fog történni.

A fentiek azt jelentik, hogy fajunk történelmének legnagyobb tragédiája felé rohan. Erről azonban nem akar tudomást venni. Helyette az éghajlatváltozással foglalkozik, aminek hatása nagyságrendekkel kisebb, mint a túlnépesedésé.

Tanulság:

Hova vezet az, ha csak egy pársoros hír ilyen szörnyű jövőt vetít elénk?

Oszmán-magyar kapcsolatok dokumentumok tükrében

Kopátsy Sándor                  PH                  2013-09-18

Oszmán-magyar kapcsolatok dokumentumok tükrében

Kevés hírnek örültem mostanában jobban, mint annak, hogy a fenti címen kiállítás nyílik.

Már az is öröm, hogy nem török, hanem oszmán kapcsolatokat említenek. Mi magyarok mindig törököt mondunk, a nyugati történészek ellenben mindig az Oszmán Birodalomról, kultúráról beszélnek.

Az már közép-iskolás koromban zavart, hogy a török elé mindig odatették a pogány jelzőt. Azt akarták elhitetni, hogy aki nem keresztény, az mind pogány. Életem során egyre jobban megtanultam, hogy a kereszténységben az indokoltnál sokkal több pogány, bálványimádó elem maradt, mint amennyire már a reformáció idején a Nyugatnak szüksége volt. Katolikus vallásom nem tartom elég puritánnak, a reformációját valódi megreformálásának tartom.

Azt csak jóval később, történészként értettem meg, hogy Szent Pál görög-római, a több istenhitnek tett engedményeket tevő kereszténység nagyon megfelelt a mediterrán Európának, de sok engedményt jelentett a közel-keleti kultúrának. Mohamed azét tudta nagyon gyorsan megtéríteni a közel-keleti, szemita népeket, mert nekik jobban megfelelt a következetesebb egy istent hívő vallás.

Történészként pozitív vallástörténelmi eseménynek tartom az ortodox kereszténységtől való elválást. 1060-ban megtörtént, hogy a kiscsaládos és a nagycsaládos jobbágytársadalom eltérő karakterének megfelelően eltérő vallássá vált.

A 16. századra még inkább megértett volt a protestáns egyházak kiszakadása. Az eleve puritán észak-nyugati puritán népeknek már nem felelt meg a latin népek kereszténysége. Itt kell hangsúlyoznom, hogy nem a reformáció hatására lettek puritánok a protestáns vallású népek, hanem az eleve puritán népek választottak magunknak megfelelőbb vallást.

Abban Marxnak igaza van, hogy a vallás is a társadalom felépítménye. A kultúra alakítja a vallást, és nem fordítva, a vallás alakítja a kultúrát. Ahogyan a jelenlegi pénzügyi válságnak az okát is abban látom, hogy az eltérő kultúráknak nem lehet közös vallásuk, közös pénzük sem lehet. A protestánsoknak más pénzre van szükségük, mint a latin vagy görög szertartású keresztényeknek.

Tízen évesen már nem láttam a kor magyar társadalma számára sürgősebb feladatot a következetes földreformnál. Ezért fogadtam viszonylag megértéssel a kollektivizálást. Rájöttem, hogy az oszmán uralom alatt nem volt jobbágyság. Az oszmán társadalomban gyakorlatilag mindenki, a főtisztviselők is a szulán rabszolgái voltak, a jogtalanságban az egyenlőséget a kisebbik rossznak találtam, mint a feudális alárendeltséget.

A Hódoltságban is adózott a szultán tulajdonában lévő telkét földműves, az aligha tisztázható, hol volt nagyobb az adó, és a szolgáltatásuk, de szabadon költözhettek, kereskedhettek. Erről mindennél többet mond a tény, hogy a királyi területről jobbágyok teleültek át a Hódoltságba, ahol vallásszabadság volt.

Tudatos félrevezetés, hogy a Hódoltságban kihalt a lakosság, főleg a magyarság. Ott maradt meg sokkal inkább. A megszűnése után lényegében csak ott voltak magyar lakosú városok, és ami nem kevésbé fontos, ott alakulhatott ki a magyar parasztpolgár réteg. Debrecen, Szeged, Szabadka, Kecskemét, és sorolhatnánk a lakossága szabad polgárokból állt, akik az oszmán társadalomban lettek polgárok. A jobbágyfelszabadításig, magyar etnikumú polgár csak az volt, akik a Hódoltságban lett az.

Bármennyire nehezen érthetőnek hangzik, azt, hogy a magyar parasztokból és munkásokból polgár, értelmiségi lehetett, az oszmán és a bolsevik megszállóknak köszönhetjük.

Amióta Győrffy György történész azzal jellemezte a középkori magyar társadalmat, hogy hatszor annyi nemese, és hatod annyi polgára volt, mint a franciának, minden történelemoktatást az ő adataival kezdenék. Aránytalanul sok nemesünk, és aránytalanul kevés polgárunk volt. Tegyük még hozzá, hogy a kevés polgár között is legfeljebb elvétve akadt magyar.

Ezen a társadalmi deformációnkon csak két esetben javítottak a megszállók.

Magyarországon először 1847-bben készült olyan statisztikai felmérés, ami betekintést adhat arra, hogy hol, és mennyi magyar etnikumi polgár élt. Ebből derült ki, hogy az ilyen polgárok jó kilencen százaléka még a 19. század közepén is a volt hódoltsági területen, illetve a Szultán felügyelete alatt lévő Erdély területén volt. De még ekkor is olyan város, amelyik lakosságának legalább fele magyar volt, csak ugyanabban a két térségben volt található. Azt, hogy a jobbágyfelszabadítás idején már volt jelentős paraszt polgárság, az oszmán megszállásnak köszönhetjük.

De nemcsak ezt, azt is, hogy a magyar társadalom belekóstolhatott a kereszténység modernizációjába, a reformációba. Engem is büszkén tanította arra, hogy milyen példamutató vallásszabadság volt Erdélyben. De nem tették hozzá, hogy nemcsak ott, de a Hódoltság területén is. Erdélyben is csak azért, mert ott a szultán hatalma érvényesült.

Még jobban lapítunk arról, hogy a jelenlegi magyar értelmiség nagy többségének nagyszülei munkások és parasztok voltak, akik a gyermekeik iskoláztatását a bolsevik rendszernek köszönhették.

A Horthy-rendszert dicsőítőknek fogalmuk sincs arról, kik tanulhattak nemcsak az egyetemeken, de még a középiskolákban is az első világháború előtt és a két háború között. A kiegyezés előtt csak a nemesek utódai, és kevés zsidó. A lakosság négyötödét kitevő munkások és parasztok alig jelentettek 1 százalékot, azok többsége is papnak, tanítónak tanult.

A kiegyezést követő fellendülés hatására tanulni kezdett a gyorsan növekvő és gazdagodó zsidó etnikum is. Az első világháború előtt a lakosság 6 százalékát kitevő zsidóság gyerekei tették ki a szabad pályás diplomások negyedét. Ezen háborodott fel a magyar uralkodó osztály, és született meg az első zsidótörvény, a numerus clausus, ami az egyetemeken és főiskolákon a zsidó diákok számát 6 százalékon maximalizálta. De azt nem vették figyelembe, hogy a lakosság négyötödét kitevő munkások és parasztok gyermekei nem érték el az 1 százalékot. Az arisztokraták és az úri középosztály a lakosság tizedével a felsőoktatásban részesülők 90 százalékát foglalta el. Amikor aztán a bolsevik rendszer bürokratikus eszközökkel korrigálta a korábbi aránytalanságot, sértve érezték magukat. Ma is szörnyűségként emlegetik annak ellenére, hogy az ő gyermekeik száma is közel háromszorosára nőtt a megsokszorozódott létszámnak köszönhetően.

Azzal pedig csak véletlenül találkoztam, hogy a nyugati export öthatodát kitevő élő marha kivitele Buda megszállása után egy generáció alatt ötszörösére nőtt. Ez annak volt köszönhető, hogy a Hódoltságon megszűnt a jobbágyrendszer, szabaddá vált számukra a marhakereskedelem. Ennek hasznát a császári udvarban is felismerték, és hatékony kapcsolat alakult ki a bécsi udvar és a budai pasa között.

Magyar oldalon arról sem esik szó, hogy a Hódoltsági Területen gyakorlatilag csak az adószedés került a megszállók kezébe. A közigazgatás, a bíráskodás az önkormányzatok kezében maradt. A vallásszabadságot nem korlátozták. Igaz, hogy a papságnak nem lehetett birtoka, a főpapok, akárcsak a földesurak elmenekültek, hiszen minden föld a szultáné volt. Oszmán katonaság és mohamedán papság alig élt a térségükben.

Ehhez még az tartozik hozzá, hogy az Oszmán Birodalom terjeszkedése nélkül a gyors reformáció sikere sem történhetett volna meg. Ezt maga Luther közölte Werbőczyvel a Regensburgban, a Birodalmi Gyűlésen. Ezt még a magyar református egyházak sem merik tanítani, pedig ők átélték a különbséget az Szultán és a Habsburg császár fennhatósága között.

Ennyi is elég annak bizonyítására, hogy miért örülök annak, hogy a magyar történelem hamisítása ebben is lassan tisztázódik. Ahogy Alföldi tiszta képet akar festeni István, a királyról, most megnyílik egy rendezvény az oszmán kultúra magyarországi hatásról. Ez is azt bizonyítja, hogy érdemes volt sokáig élnem