Anglia kilépése egyre valószínűbb.

Kopátsy Sándor                  PP                 2013-01-30

Anglia kilépése egyre valószínűbb.

Pár napja felvetette a brit miniszterelnök, hogy a következő választáson fel fogja vetni az EU-ban maradást. A tagországok többsége felháborodással fogadta a bejelentést. Az Egyesült Államok is kifejezte nem tetszését.

Ugyanakkor néhány brit újság azonnal felmérte a britek hozzáállását. Kiderült, hogy a lakosság fele egyetért a kilépéssel, és csak harmada támogatja a bennmaradást.

A brit kormányok és a közvélemény soha nem volt ugyan lelkes tagja az Európai Uniónak, mégis meglepetést okozott a tagság feletti népszavazás bejelentése.

Azt könnyű megérteni, hogy Németország és Franciaország megijedt a gondolattól is. Ennek a két országnak érdeke a minél nagyobb és erősebb EU. E két országnak óriásit csökkenne a nemzetközi súlya és tekintélye Anglia nélkül. Anglia befolyását ugyan igyekeznek minimalizálni, de a kilépése más szintre csökkentené az EU-t.

Németország és Franciaország a politikai és gazdasági súlyát az EU súlyával mérik. Ezért tettek meg mindent annak érdekében, hogy minél több ország legyen a közösség tagja. Azt sem mérlegelték, mennyire érettek a tagságra.

Az EU mediterrán, közép-európai és balkáni tagjai számára a tagsággal járó alamizsna tette vonzóvá a közösséget. Azt nem mérték fel, hogy az alamizsnával szemben mekkorák lesznek a veszteségek. Csak most derült ki, hogy ezek a kevésbé fejlett tagországok a remélt, és ígért felzárkózás helyet egyre jobban lemaradnak. Bebizonyosodott, hogy a közösség csak akkor lehet hatékony, ha homogén. Az EU azonban eleve sem volt homogén, és minél nagyobb, annál kevésbé lett az.

Számomra örvendetes Anglia kilépése, mert ezzel igazolódik az elméletem.

I. Az Európai Unió jelenlegi és terezett tagállamai túlságosan heterogének ahhoz, hogy szoros közösségbe szervezve hatékonyak lehessenek. Az adott fejlettségi és kulturális különbségek olyan nagyok, hogy legfeljebb vámunióban férhetnek meg. Az EU jelenleg három nagyon eltérő kultúrájú, és egy a négyhez fejlettségi szintű országok számára akar nemcsak közös társadalmi felépítményt, de közös tőke és munkaerő piacot. Sőt, többségük számára még közös valutát is. Ebbe csak bele lehet pusztulni, mert nem csökkennek, hanem nőnek a fejlettségi különbségek.

II. A Nyugatnak csak a puritán, azaz a fejlett része lehet versenyképes a Távol-Kelettel. Másként fogalmazva. Európa, de még annak az EU tagállamai is eleve alkalmatlanok. Szoros közösségben való együttélésre csak Európa északnyugati harmada, vagyis a puritán népek, a germánok az angolszászok és a skandinávok képesek. Ezek együtt is kicsik ahhoz, hogy a Távol-Kelet versenytársai lehessenek. Ellenben az Egyesült Államokkal, Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal egy közösségben nagyságrenddel versenyképesebbek lennének. Ez nem zárja ki, hogy az európai latin és pravoszláv népek államai ne legyenek vámuniós társak.

Ha Anglia kilép az Európai Unióból, megnyílik a lehetőség a négy volt gyarmatával való megkülönböztetett kapcsolatra, ami jelenleg is megvan, mert túlélte a gyarmati történelmi örökséget. Közös a nyelvük, a kultúrájuk, a gazdasági fejlettségük. A sikeres közösségük vonzó lenne a fejlett, puritán többi európai puritán kultúrájú államra is. Különösen annak függvényében, ahogyan kiderül a heterogén EZ kudarca.

Számomra, Anglia kiválása lehetőséget nyitna arra, hogy a Nyugat a Távol-Kelet egyenrangú vetélytársa maradhasson.