A megfelelő szellemi vagyon újratermelése.

Kopátsy Sándor                   PO                 2013-01-29

A megfelelő szellemi vagyon újratermelése.

A közgazdaságtan ezt a folyamatot nemcsak nem tekinti értéktermelésnek, ha méri, akkor is fogyasztásnak tekinti, és csak az állam oktatási kiadásait veszi figyelembe.

Előttem egy UNESCO statisztikai táblázat, amiben a világ 17 legjobb iskolarendszert működtető ország adatait közlik. Ebben is csak két adatot vesznek figyelme.

1. Az oktatásra fordított közkiadás a GDP százalékában.

2. A fenti összeg a költségvetés százalékában.

Ebből is kiderül, hogy a munkaerő újratermelése költségének a nagyobb felét figyelmen kívül hagyják. Ennek ellenére, még a csonka adatokból is, bőven lehet következtetni.

Ami az állam szerepét illeti.

Az is fontos, hogy az állam mennyit költ az oktatásra, pedig önmagában nem mond sokat.

E tanulmány végre kimondja, hogy az oktatás hatékonysága elsősorban a kultúrától függ.

A 17 legeredményesebben oktató ország között, csak a 14. Lengyelország, amelyik nem puritán, vagy konfuciánus kultúrájú.

Az első két helyezett Finnország és Dél-Korea. Nemcsak most, de amióta az oktatás színvonalát a PISA módszerrel mérik. Ehhez azt kell hozzá tenni, hogy 1950 és 2010 között e két ország vezet abban a rangsorban is, hogy hol nőtt ez idő alatt a legjobban az egy laksora jutó nemzeti jövedelem.

A rangsor 2.-5. helyén távol-keleti országok állnak.

A 6. 17. helyen nyugati puritán, Max Weber szavaival protestáns etikájú országok vannak. Egyetlen kivétel a már említett katolikus Lengyelország. Nekünk különösen tőlük kellene tanulni. De nemcsak nekünk, de a katolikus vallású államoknak, mindenek előtt a Vatikánnak.

Ami az oktatásra fordított összeg arányát illeti.

Ez nem tartalmazza a család és a társadalom támogatását. Az előbbi minden bizonnyal sokkal nagyobb, mint az állam hozzájárulása. A legnagyobb volumen a felnevelés költsége, amiben csak a családi pótlék a költségvetést terhelő tétel.

Az állami támogatás aránya is fontos adat, de önmagában keveset mond. A két szélső érték, a nemzeti jövedelmének az állam Dániában 8.7, Japánban pedig 3.4 százalékát költi oktatásra. A távol-keleti országok sokkal kevesebbet, mint a nyugati puritánok. Az eredmény fordított. Ez is azt bizonyítja, hogy az oktatás hatékonysága elsősorban a lakosság, mindenek előtt a család hozzáállásán múlik. A távol-keleti országokban költ a család a legtöbbet a jövedelméhez viszonyítva a gyermekei iskoláztatására.

Az adatokból egyértelművé válik, hogy az iskolarendszer működtetésének hatékonyága elsősorban a kultúrától függ.

A távol-keleti országok eredménye azért kiváló, mert a kultúrájukban több évezredes hagyománya van a mandarin rendszernek, vagyis az iskolai eredmények alapján történő társadalmi kiemelkedésnek.

A tény, hogy a legjobb iskolarendszerű 13 nyugati ország protestáns, csak Lengyelország katolikus, jól mutatja, hogy a kereszténység csak a reformáció után, akkor is csak a protestáns egyházakban, fordult a hívek iskoláztatása felé. A katolikus és az ortodox keresztény egyház elsősorban a saját klérusa számára kezelte fontosnak az iskolázottságot. E két vallás még a hívek nyelvéhez sem igazodott, saját nyelve, a latin, illetve a görög a hívek számára érthetetlen volt. Jellemző módon, a Bibliát is csak a klérus nyelvén használták. A kereszténység először a reformáció során fordult a közműveltség felé.

Még diákkoromban, vagyis a két háború között, láttam először, és utoljára olyan magyar statisztikai adatot, amelyik felekezetekként mutatta meg az iskolázottságot. Ebből kiderült, hogy magasan a zsidóság vezetett, de a lutheránusok és a kálvinisták is jelentősen megelőzték a katolikusokat, és utolsók az ortodoxok voltak. Természetesen voltak ennek etnikai és gazdasági okai is. De ez a sorrend, ma is hasonló minden nyugati országban.

A legutóbb az Egyesült Államokban készült ilyen felmérés. A nem vallásos zsidók magasan vezetnek. A protestáns felekezetek mindegyike megelőzi a katolikusokat. Ebben az országban még azt sem szentségtörés mérni, hogy óriási a különbség a nem vallásos és a vallások zsidók között.

A legkarakterisztikusabb példát erre Izrael mutatja. Ott a nyugati zsidók a világ legiskolázottabb népe, a hazatelepült ortodoxok pedig az elmaradott arabok színvonalán érkeznek hazájukba.

Arról sem esik szó, hogy a keresztény Nyugat mit vesztett azzal, hogy a keresztény vallása nem vette át a zsidó vallástól, hogy a nép nyelve legyen a vallásé, a szent szövegek a nép nyelvén álljanak a hívők rendelkezésére, és az oktatásban ne csak a klérusba igyekvők vegyenek részt.

Még az sem hallottam senkitől, hogy a mohamedán vallás korrigálta a kereszténység e mulasztásait.

A 17 legjobb iskolaeredményű ország között csak Lengyelország a meglepetés. Nem csak azért, mert viszonylag szegény, mégis megelőzi Németországot és az Egyesült Államokat. A katolikus, és háromszor gazdagabb Franciaország pedig 11 hellyel mögötte van. Erre ad némi magyarázatot, hogy Németországon belől a Lengyelországgal határos, volt kelet-német Szászország az első. A lengyel eredmények azért is megleptek, mert a zsidó és a germán etnikumuk elvesztése, velünk együtt, ezt az országot érintette a legjobban.

A másik kakukktojás a 17 legjobb között Anglia a 6. helyen. Ennek ellenére, hogy a 17 között ez az ország veszített a legtöbbet a száz évvel korábbi helyzetén. Az okát az angol nyelvükben látom.

A kommunikációs forradalomnak köszönhetően az anyanyelvük óriási előnyt jelentett. Már az iskolás korban elérhető a számítógépeken az angol gyerekek számára minden, amire a más anyanyelvű népek fiai csak jó tíz évvel később férek hozzá. Itt az alkalom azt is elmondani, hogy az angol nyelv ismerete az a legkevesebb tanulással elérhető tudásvagyon. Nem tudok olyan szakmát, amiben egy éves tanulás olyan szakmai felértékelést jelent, mint az angol nyelv ismerete. Ez már középszintű szakmák esetében is így van. De minél magasabb a képzettség és a tehetség, az angol nyelv ismerete annál nagyobb értéknövekedést jelent.