A KÖVETKEZŐ SZUPERMODELL

Kopátsy Sándor                EH                    2013-02-06

A KÖVETKEZŐ SZUPERMODELL

Ezzel a szöveggel, és egy viking harcos fejével jelent meg a The Economist legutóbbi száma. Ez a liberális ország is felébredt. Tudomásul veszi a tényt.

Azzal kezdi, hogy a 80-as években Thatcher brit miniszterelnök asszony Angliája, aztán a kicsi Szingapúr volt a szupermodell, most a skandináv országok lettek azok.

Az lehet, hogy a The Economist kedvence a liberális, privatizáló Thatcher volt. De a tények ezt egyáltalán nem igazolták. A kemény reformjainak lehetett örülni, de ettől nem lett szupermodell. A tények szerint Anglia a század második felének legnagyobb vesztese volt. Európa leggazdagabb országa alaposan visszacsúszott. Nem azért, mert Thatcher, és általában Anglia vezetői rosszul kormányoztak, hanem azért, mert elvesztek a gyarmatai, és oda jutott, ahol azok hiányában a helye.

Szingapúr azonban szupermodell lett, mert csodát művelt. Ezt csak részben köszönhette az egyébként kiváló vezetőjének, de az is csak abból a városállamból tudott csodát elérni, mert a kikötőváros a közelmúlt világgazdasági változása következtében, példátlanul kedvező adottságú kikötő lett. Ehhez járult, hogy a kínai diaszpóra mandarinjai vezették.

Lényegében hasonló karriert futott be Hong Kong is. Ugyan angol főkormányzó vezette, de a vezetők ugyancsak kínai mandarinok voltak. Tegyük azonban hozzá, hogy a 20. század második felében szinte minden távol-keleti ország csodát ért el. Az egyetlen kivétel a konfuciánus országok között Észak-Korea, mert azért lehet olyan rossz vezetés, ami mellett még egy távol-keleti ország is elmaradhat.

Maradjunk abban, hogy a távol-keleti népekkel, a japánokkal, a koreaiakkal és a kínaiakkal könnyű csodálatra méltó eredményeket elérni. Körükben azt kell magyarázni, ha lemaradnak. A térség óriása, Kína ugyan későn, és nagyon mélyről indult, de a másik három ország, Japán,

Tajvan, és Dél-Korea esetében egyformán lehet csodáról, szupermodellről beszélni, pedig jelentősen elérő úton jártak. De egyetlen más kultúra nem képes utánozni. Egyszerűen azért, mert a népük viselkedése utánozhatatlan.

A The Economist írása a négy skandináv állam sikerét jó közgazdász diák módszerével akarja megmagyarázni. Észre sem veszi, hogy nem azonos módszereket alkalmaztak, mégis azonos eredményt értek el. Ez azonban azt bizonyítja, hogy a módszernek semmi köze az eredményhez. Az eredmények egyetlen közös oka van: a lakosságuk skandináv.

Az ENSZ fejlettségi sorrendjében ez a négy állam Európa legelsője. Utánuk Svájc és Hollandia következik. A legnagyobb lakosságú Hollandia. Még három állam, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland van az első kilenc között. Tehát a világ kilenc leggazdagabb országa között nincs 20 millió lakosú. A 10.-ik az Egyesült Államok, a vitathatatlan gazdasági, tudományos és katonai szuperhatalom. Ez is csak azért, mert a városállamokat figyelmen kívül hagyják. Európában Luxemburg, a Távol-Keleten Szingapúr volna az első.

A világ tíz legfejlettebb állama két csoportból kerül ki. Európából hat kis állam, Finnországtól eltekintve, a történelemi múltjuk ugyan hosszú, de főszereplők soha nem voltak. Finnország állami múltja pedig még száz éves sincsen.

A másik négy volt angol gyarmat. Önálló államként a legöregebb köztük az Egyesült Államok. Ami már a harmadik századát éli. A másik három még nincs száz éves.

Mind a tíz lakossága többségben protestáns keresztény. Vagyis olyanok, akiktől Weber már száz éve megállapította, hogy ezeknek terem babér.

Még talán érdekesebb, hogy mind a tíz a nyugati kultúrkörhöz tartozik. Ugyan nem nehéz megjósolni, hogy néhány évtized múlva, az első tízben már lesznek távol-keleti államok is.

Az is elgondolkodtató, hogy nincs köztük katolikus keresztény, latin lakosságú ország. Ezeket elsőként Franciaország képviseli a 25. helyen.

Az én logikámban nincs helye az olyan adatoknak, amelyekre a The Economist hivatkozik. Fordítva is igaz, abban sem szerepel semmi azokból, amit én tartok fontosnak. Számára fontos a költségvetés, a közszolgáltatások súlya, a nyereségadó, az államadósság nagysága.

Számomra pedig az a döntő, hogy a négy skandináv országban a legkeményebb puritánok élnek. Megtanultam, hogy az országok sorsa nem a politikai hatalom által alkalmazott módszertől függ, hanem a lakosságuk minőségétől. Ha olyanok lennénk, mint a skandinávok, olyan színvonalon is élhetnénk.