Hozzászólás a Hetényi Társaság írásához

Kopátsy Sándor                PG                    2012-07-29

HOZZÁSZÓLÁS A HETÉNYI TÁRSASÁG ÍRÁSÁHOZ

A pénzügyekben jártas liberálisok Hetényi István nevével jegyzett munkaközösséget alkottak. Jól választottak, mert Hetényi valóban kiváló pénzügyminiszter volt. Nemcsak kiváló pénzügyi szakember, hanem olyan műveltségű polgár, amilyenek csak a több generációs polgárok közül kerülhetnek ki, és ott is a több ezer közül a ritkaságot jelentenek. Számomra a Tomas Mann által megrajzolt, illetve ma által is megestesített polgár volt. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hatvan év alatt hány ilyennel találkoztam. Tomas Mannhoz abban is hasonlított, hogy úgy értette a zeneművek mögött meghúzódó kultúrát, akárcsak ő.

Kádár érdeme, hogy felismerte az értékét egy olyan nagypolgári értelmiségiben, aki ebben a tekintetben fényévnyi távolságra volt tőle. Amennyire csak Aczélnak a tanácsára beszélgetett el évente egyszer Németh Lászlóval, Illyés Gyulával, Hetényire fontos politikai feladatot bízott. Nem tévedett, mert Hetényi mindig biztosan tudta, meddig menjen el a rábízott feladatok területén.

Annak is örültem, hogy a Pénzügykutató számára ő volt az ideális pénzügyminiszter. A pénzügyek területén csak tanulni lehetett tőle. Azonban azt is éreztem, hogy Hetényi más pénzügyminiszter lett volna a rendszerváltás után. Ahogyan megértette, hogy a szovjet megszállás alatt mi az ország mozgásszabadsága, a rendszerváltás után megértette, hogy ebben a helyzetben máshoz kell igazodni. Ha nem bíztak rá feladatot, bölcsen hallgatott. Tudomásul vette, hogy most nem Moszkvához, hanem a magyar közvéleményhez kell igazodni. Akkor csak azt lehetett elérni, amit Moszkva elfogadott, most csak azt, amit a választók többségével el lehet fogadtatni. Kádárnak soha nem ajánlott olyant, amit Moszkva nem fogadott volna el. Most sem szervezett volna maga körül olyan csoportot, aminek nincs politikai támogatottsága. Nem azért, mert más a véleménye, hanem azért mert nincs realitása.

Hetényi nem azért vállalta el a pénzügyminiszterséget, mert Kádárral, illetve a rendszer gazdaságpolitikájával egyetértett, hanem azért, mert tudta, hogy másoknál jobban lesz képes a politikai szükségszerűség és a szakmai meggyőződése határán egyensúlyozni. Akik most Hetényi nevét használják zászlójuknak, elfeledkeznek arról, hogy ő soha nem vállalta a fennálló rendszerrel szembeni ellenzék szerepét, még akkor sem, ha egyetértett volna a programjukkal. Lengyel László, vagy Csillag István jól tudhatja, hogy céljaikkal ugyan egyetértett, de a kiáltványaikat soha nem írta alá.

Ő soha nem adta a nevét olyan politikai programhoz, aminek nem volt politikai realitása. Akkor sem, ha szakmai szempontból egyetértett vele. Fölényes cinizmussal szemlélte volna a pénzügyi szakemberek politikai nyüzsgését. Nem emlékszem arra, hogy valaha a szakmai véleményét akkor is hangsúlyozta, amikor úgy érezte, nincs realitása. Nem ismertem még egy olyan kiváló szakembert, aki annyira irtózott volna a politikai csatározástól, mint ő. Utódjának leginkább Surányi Györgyöt tartom, aki nincs az aláírók között. Nem azért, mert a tartalmával nem ért egyet, hanem azért mert nem lát mögötte politikai realitást. Ezrét a Hetényi kör alakítói hibáztak akkor, amikor nem azzal kezdték, hogy Hetényi vállalta volna. De már nincsen Hetényi, Surányival kellett volna kezdeni.

Ami az írásuk taralámát illeti.

Az aláírók névsora alapján sokkal általánosabb, keményebb kritikát vártam, mint amit a szöveg tartalmazott. Lényegében az egykulcsos adórendszer kritikájával megelégedtek. Tartalmilag nincs vitám. Én sem tartottam szerencsének az átlag feletti jövedelmeknek nyújtott adókedvezményt. Ennek ellenére nem írok róla kritikát. Nem is azzal van bajom, amit írnak, hanem azzal, amit nem írnak.

Mivel még nem találtam példát arra, hogy az adózás módja, módszere lenne valahol a siker, vagy a bukás oka, nem ettől félek. Ezerszer jobban attól, hogy botrányosan alacsony a foglalkoztatás, és ennek érdekében nem történt jelentős lépés. De az sem ennek a kormánynak a hibája, hanem a rendszerváltás minden kormányáé. Ebben a baloldal felelőssége nagyobb, mint a közép-jobbé. Ez a kormány legalább beszél róla, és még a közmunkával is próbálkozik, ami a semminél több, de az elégnél sokkal kevesebb. Erről a Hetényi társaság írása sem beszél.

Az érdemei ellenvéleményem, hogy megbukott a Nyugaton az a gazdaságpolitika, amit ez az írás is képvisel. Megbukott a pénzügyek, a bankok érekének piaci szolgálatára épülő gazdaságpolitika. Ez nem azt jelenti, hogy a pénzügyeket nem kell rendben tartani, csak azt, hogy az elsődleges a társadalom rendben tartása. Csak a társadalmi egyensúlynak lehet egészséges gazdaságpolitikája, és csak arra épülhet a pénzügyi egyensúly.

A rendszerváltást követő húsz év kudarcainak az alapja, hogy az indokoltnál nagyobb szerepet kapott a pénzügyi szektor. Ebben a Hetényi Társaságnak minden oka megvolna az önkritikára. Abban, hogy ide jutottunk, nemcsak politikai, de gazdasági téren is, a felelősség elsősorban a pénzügyek szakértőié. Annál ugyanis nincs rosszabb politika, mint ami a másik oldalt elseprő kétharmados többségre hozza.

Ebből az volna a tanulság, hogy aki csak okos akar lenni, de nem törődik azzal, hogy mekkora társadalmi támogatás áll mögötte, kiszorul abból a körből, akiken múlik az ország sorsa. Ezen kellene az aláíróknak gondolkodni.

Ezen a téren Hetényi soha nem tévedt el.