Középiskolás fokon

Kopátsy Sándor PG 2009-04-15

KÖZÉPISKOLÁS FOKON

Az ötvenes évek elején került a kezembe egy nem is tudom már a nevét, közgazdász írása. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a népesség növekedése jelentős nemzeti jövedelemnövekedést követel meg akkor is, ha csak újra akarjuk termelni, nemcsak a folyó jövedelmet, hanem a vagyont is. Vagyis, ha a nemzeti vagyon az éves nemzeti jövedelem háromszorosa, akkor minden egy százalék lakosságnövekedés azt követeli meg, hogy a nemzeti jövedelem három százalékát vagyonnövelésre kell fordítani annak érdekében, hogy ne legyen szegényebb vagyonú a társadalom. Másként mondva nemcsak az egy lakosra jutó jövedelmet kell újra termelni, hanem a vagyont is.
Ez amennyire kézenfekvő, annyira érthetetlen, hogy klasszikus közgazdaságtan máig nincs erre figyelemmel.
Ötven éve tucatnyi esetben leírtam, elmondtam, tanítottam, hogy a népesség növekedése milyen plusz felhalmozásigénnyel jár. Mindenki megértette, de senki nem élt vele.
Pedig korunkban, amikor a szegény világ fajunk történelme nyomán soha nem tapasztalt mértékben szaporodik, a gazdagok pedig még a létszámukat sem tartják, nagyon aktuális.
Azt, hogy Afrika, az arab, és a latin-amerikai országok képtelenek a felzárkózásra, elsőssorban a gyors népszaporulatuk magyarázza.
A kommunikációs csatornák, évek óta a világ két legnépesebb országának gyors gazdasági növekedését hangsúlyozzák, de soha nem említik, hogy az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemben már egészen más számok vannak, és az egy laksora jutó vagyonban még a változás előjele sem azonos. A mai Népszabadságban olvasom. „Kína és India jól bírja a világválságot.” Ebben az ében, Kínában évi 8, Indiában 6.6 százalékos nemzeti jövedelemnövekedést várnak.
Jobb volna azt mondani, hogy az egy lakosra vetített növekedés Kínában 7.5, Indiában 4.6 százalék. Ez már nagy különbség, még akkor is, ha a kisebbik érték is magas. A különbség abból adódik, hogy Kínában évtizedek óta, durva adminisztratív eszközökkel korlátozzák a népszaporulatot, Indiában pedig képtelenek a lakosság gyors növekedését féken tartani.
De még az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem is torzít, mert nincs tekintettel arra, hogy Indiában év 2.5 százalékkal növelni kell a nemzeti vagyont, ami a nemzeti jövedelem 7.5 százaléka. Ez pedig azt jelenti, hogy a 6-6 százalékos nemzeti jövedelem sem elég ahhoz, hogy ne csak a jövedelmet, de a vagyont, a lakást, az infrastruktúrát, a termelővagyont is újra tudják termelni. Kínában pedig alig nő a lakosság, tehát az egy lakosra jutó vagyon újratermelése nem emészt fel külön forrást.
Indiában évente 7.5 százalékos növekedés kell az egy laksora jutó jövedelem és vagyon szinten tartásához, Kínában pedig 2 százalék. Ezzel szemben a gyors 6.6 százalék Indiában nem elég az újratermeléshez, Kínában pedig 2 is elég volna.
A múlt év tavaszán közölte a The Economist, hogy Japánban a lassabb nemzeti jövedelem ellenére nő az egy laksora jutó jövedelem, az Egyesült Államokban azonban csökken. Az egyszerű ok, hogy Japán lakossága évi 1 százalékkal csökken, az Egyesült államoké pedig 1.6 százalékkal nő. Addig azonban ez a rangos szaklap sem jutott el, hogy rámutasson arra, hogyan nőtt a két országban az egy lakosra jutó vagyon.
József Attila tudta, hogy a nagyon okosok sok olyant nem tudnak, amit középiskolás fokon kellene tanítani.