Kopátsy Sándor
EH 2019 07 03
Ne a gyermekvállalást, a felnevelés eredményét jutalmazzuk.
Ez az írás a július
29.-én kezdődő Széphalmi Diétára ígért előadásom mondanivalója.
Minél fejlettebb a társdalom,
annál kisebb a gyermekvállalás száma, és annál fontosabb lesz annak minősége. Ennek ellenre a jelenlegi magyar kormány a
gyermekvállalást, nem a felnevelés minőségét jutalmazza. Az
osztálytársadalmakban indokolt volt, hogy a lakosságának a létszámnövekedését maximalizálni,
mivel az országok közti osztozkodást a fegyveres erők közti háborúk döntötték
el. Ezért akart minden osztálytársadalom a versenytársainál erősebb, azaz népesebb
lenni.
Az elmúlt tízezer évben ugyan
minden osztálytársadalomnak több lakosa lett, mint amennyit optimálisan el
tudott volna tartani. Ezt éltem meg a földreform idején. A magyar falvak lakossága háromszor, ötször nagyobb volt, mint amekkora
lakosságot a községek területének megművelése az adott technikai
felszerelésével képes lett volna megművelni. A földreform tehát csak azt
jelenthette, hogy a túlépesedett lakosság közt igazságosabb elosztás történt. Európában
a dán mezőgazdaság volt az ideális példa. Ott ugyan a községek lakossága nagyobb
szakmai ismerettel, jobb felszereltséggel rendelkezett, de tízszer nagyobb volt
a családok földje.
A földreform idején a magyar
falvak lakosságának a szakismerete, és felszereltsége tört része volt a dán
parasztságénak, de ennél is sokkal nagyobb volt a tulajdonukban lévő földje. Amíg
a földreform után a magyar falvakban 5-10 hektár volt az átlagos birtok,
Dániában ennek a tízszerese. Az
agrárpolitikusoknak sem mérték fel, hogy mekkora lett volna az adott viszonyok
között az optimális birtoknagyság. Szerintem a ténylegesnek legalább ötszöröse. Tehát
a földosztás azt jelentette, hogy a magyar falvakban háromszor, ötször nagyobb
volt a földművelésből megélni kényszerült lakosság, mint az optimális. Ezért
mentem 1947-ben az Országos Tervhivatalban a Mezőgazdasági Főosztályra. A magyar falvak sorsának megjavítását csak
azzal lehetett hatékonyan szolgálni, ha a lakosságának egyre nagyobb hányadát
az iparban és a szolgáltatásokban foglalkoztatjuk, és ezzel párhuzamosan a
városokba költöztetjük.
Ezért lázadozom ma is a kormány
településpolitikája ellen, ami a kis településeken megkülönböztetetten támogatja
a lakásépítést. Magyarország urbanizációja ma is elmaradott. Ezért tartottam,
és tartom ma is, a hisztérikusan antiszemita kultuszminiszterünket, Klebelsberg
Kunót, az egyik legnagyobb miniszterünknek, mert a tanyákon és a pusztákon élő
gyermekek iskoláztatását megoldotta. Ebbe
az irányban tett előre lépését a bolsevik rendszerünk, azzal, hogy nemcsak
támogatta a nép gyermekinek egyetemi képzését, de megoldotta a sajátrezsis
falusi lakásépítést. A szovjet megszállás alól történő felszabadulásunk idejére
a tanyákon és a kis falvakban élők aránya a felére csökkent. Ennek a
folyamatnak lett a következménye, hogy jelenleg a kétharmados politikai
hatalmat lényegében két népi kollégium diákjai alkotják. Ezt a folyamatot igyekszik a jelenlegi kormány megállítani azzal, hogy
a lakosságot vesztő kis falvakban egységesen támogatja a lakásépítést.
Szerencsére, nemcsak a lakosság érdeke ellenkezik ezzel, mert nemcsak a kormányunk, de még az EU
oktatáspolitikája is támogatja az óvodák és bölcsődék építését. Ők már tanultak
az Egyesült Államoktól, és igyekeznek a négy évesnél is fiatalobb korosztály
gyermekei számára a bölcsődék és az óvodák kapacitását bővíteni. Ezt a
segítséget a kormány is örömmel fogadja annak ellenére, hogy a négyéves
szókincs maximalizálásának társadalmi hatását meg sem említi az oktatáspolitika.
Az Egyesült Államokban 18 éve
mérték fel először 400 ezer, négy éves gyerekek szókincsét. Ennek első
eredményei azonnal még az agykutatókat is meglepték. Kiderült, hogy már ennek a korosztálynak a szókincsek mennyire nagy
különbségeket mutat. Kiderült, hogy
a szókincsben megjelent különbségek elsősorban a bölcsődék és az óvodák hatásán
múlnak. Ebben a szülők iskolázottsága és a testvérek száma alig játszik
szerepet. Ezt látva, két évvel később már az egész négyéves korosztály
szókincsét felmérték, és máig mérik. Ma
már a tények bizonyítják, hogy a szókincs elsősorban a gyerekek közösségében
lesz a magasabb, ami még az érettségi eredményekkel is szoros korrelációt mutat.
Bebizonyosodott, hogy a beszédben használt szavak számát a nyelvek ösztönösen
szókincsnek minősítik annak ellenére, hogy a tudomány ezt, csak ma ismerte fel.
Az Egyesült Államok a szülők számára törvényben tették kötelezővé gyermekeiknek
a bölcsődékben, óvodákban való részvételét. A sikeres tapasztalatokat a
Távol-Keleti országok már átvették. A
konfuciánus kultúra évezredek óta nagyon fontos szülői kötelességnek tarja a
gyermekek iskoláztatásának a támogatását. Ma már ehhez csatlakozott az EU
oktatáspolitikája is. Ennek következtében a magyar költségvetés is él ezzel. A bölcsődék és óvodák kapacitása nálunk is
örvendetesen bővül.
Mit láthattunk a Távol-Keleten.
Ha a társadalmi fejlődést az ENSZ
mutatóinak az alakulásával mérjük, a Távol-Keleten az első siker ország a túlnépesedett
Japán volt. Erre nemcsak a kultúrája, de a túlnépesedése is kényszerítette. Ezt
az oktatási rendszerének korszerűségével és a kiváló minőségével igyekezett
ellensúlyozni. Ennek volt köszönhető, hogy az ország korábban fölénybe került a
Távol-Kelet minden másik országával szemben is. A magasabb képzés eleve későbbi házasságot és gyermekvállalást okozott.
Az országot azonban a 20. század derekán a példátlanul nagy háborús
veszteség érte. A fogamzásgátlók megjelenése, és általános megvásárolhatósága következtében
az első ország lett, ahol a nők termékenysége az újratermelés szintje alá esett,
és máig is ott stagnál, de Japán ma is a legfejlettebb távol-keleti ország.
Mint ilyen, már a két világháború között gyarmatosította Koreát és Tajvant. Ez
a két japán gyarmat a hidegháború alatt beépült a tőkés világpiacba, és mára az
alacsonyabb túlnépesedettségének köszönhetően, a volt gyarmattartója, Japán
színvonalára emelkedtek.
Az egyesült Vietnám 1986-ban, elsőnek piacosította a bolsevik
marxista diktatúráját. Ennek azonban, eredményei ellenére, nem lett nemzetközi
visszhangja.
Négy évvel később azonban a túlnépesedő Kína is követte, de már azzal,
hogy a városokban élő családok gyermekvállalását egyre korlátozta. Ez a kettős
reform a világ történelmének a legnagyobb sikerét jelentette. A marxista Kínai Birodalomban ezt követően
az egy főre jutó jövedelem és vagyon, az iskolázottság, valamint a várható
életkor, és az iskolázottság a Nyugat jóléti társadalmakhoz viszonyítva is példátlanul
gyorsan nő. Ma már általánosan
elfogadott vélemény, hogy e század közepére Kína felnő az Egyesült Államok
mellé, mint a másik szuperhatalom. Annak ellenére, hogy fajunk
történelemében ehhez hasonló méretű
reform nem történt, a tapasztalatait nem hasznosítják.
Mi történik Nyugat-Európában? Emil Reich a 20. század elei demográfus
előre vetítései ma már viccnek tűnnek. 1907-ben ő azt jósolta, hogy 1980-ban
Németország lakossága 150, 2000-ben pedig 200 millió lesz. Akkor ugyanis olyan
magas volt a német nők termékenysége, és olyan gyorsan nőtt a várható élekor,
hogy ebből ez következett. Senki sem számolt azzal, hogy a náci Németországban
tovább gyorsult a nők gyermekvállalása, és gyorsan nőtt a várható életkor.
Száz évvel később azonban a német nők termékenysége 1.4 alá süllyed. Ez
lett a legalacsonyabb Európában. Ha Németország nem fogad be jelenősen több
gyermeket vállaló kultúrájú népeket, ma még alacsonyabb lenne ez a mutató.
Nyugat-Európában ennek a változásnak
két oka volt. Egyrészt a diplomások aránya hússzoros lett, később és kisebb
lett a gyermekvállalásuk. Másrészt a fogamzásgátlók használata általánossá vált.
Ezeket sem láthatta előre a 20. század elején senki. Fajunk akkor vált a nemi ösztöne általi túlnépesedőből a
gyermekvállalásban maga döntést hozó, amikor megoldhatóvá tette a tudomány a
fogamzásmentes szexuális ösztönünk kiélését. Azzal lett két nagybetűs a Homo
Sapiens, amikor nemcsak megoldotta a tudomány a fogamzásmentes szexuális ösztöne
kiélést, és az egész lakosság számára elérhető vált a fogamzásgátlók használata.
A túlnépesedés ellen a legnagyobb lépés azonban az 1990-es kínai
gyermekvállalási korlátozása lett. Ez is csak azért valósulhatott meg, mert
az állam biztosította mind a fogamzásgátlókkal való ingyenes ellátást, mind a
terhesség megszakítását.
A kiscsaládos jobbágyrendszer.
Életem egyik legnagyobb
felismerése az volt, hogy a
nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer és a római katolikus vallás a
gyermekvállalást a házassághoz, azt pedig jobbágytelekhez jutáshoz kötötte.
Ezzel az első szülés idejét tíz évvel
kitolta. Ezzel a fajunk történelmében elsőként, jelentően megfékezte a
túlnépesedést. Nyugat-Európa annak
köszönhetően lett a társadalmi fejlődés élcsapata, hogy az első gyermekvállalás
idejét mintegy tíz évvel késleltette, és ezzel a nők termékenységét közel a felére
csökkentette. Ezt a tényt a társadalomtudományok máig nem hangsúlyozzák,
pedig a nyugat-európai humanizmus, a sokkal kisebb halálokozás okozás csak annak
volt köszönhető, hogy a nők termékenysége felével, harmadával kisebb lett, mint
az összes többi nagycsaládos társadalomban.
A társadalom tudósok ugyan egyértelműen hangsúlyozzák, hogy az ember
életének az értéke a nagycsaládos társadalmakban sokkal kisebb volt, mint
Nyugat-Európában, de nem keresik ennek az okát, és nem tárják fel ennek a
következményeit.
Ezt először csak a 20. század
küszöbén ismeri fel Max Weber, amikor megállapítja, hogy a protestáns kultúrájú
népek a hasonló szintű, de más kereszténységű kultúráknál hatékonyabb
felépítményeket hoznak létre. Ő, mint lutheránus, a puritán helyett protestánst
írt és gondolt, ezzel a puritán népek nagy többségét figyelmen kívül hagyta. Elsősorban
azért, mert a nyugat-európai katolikus népek, elsősorban az Alpokban élők eleve
kimaradtak, pedig minden ott élő nép puritánul viselkedett, függetlenül attól,
hogy római katolikus maradt. Az Alpokban élő germánok, franciák, olaszok és
szlovének eleve puritánul viselkedtek, annak ellenre is, ha katolikus maradtak.
Sokkal nagyobb tévedést jelentett a tény, hogy a 20. század küszöbén a
távol-keleti népeket még nem kezelték a nyugati puritánokkal egyenrangúaknak,
pedig sokkal többen voltak, mint Nyugaton a protestánsok. A 20. század
küszöbén még nagy meglepetésként vették tudomásul a társadalomtudósok, hogy a
kis Japán tengeri flottája megleckéztette a cári Oroszországot. Akkor még a
távol-keleti népek kilenctizede, a nyugat-európai protestánsokhoz képest nagyon
elmaradott volt.
Jelenleg, száz évvel később azonban a távol-keleti népek 95 százaléka
már vagy fejlett, vagy nagyon gyorsan fejlődik. Ma már a puritánul viselkedő
népek négyötöde a Távol-Keleten él, és már gazdag, vagy nagyon gyorsan
gazdagodó. Ott egyetlen ország, Észak-Korea maradt a kelet-európai bolsevik
marxizmusban élő, a gazdaságát nem piacosító, ennek következtében le is maradt.
E század közepére, tehát egyetlen generációval később, a gyorsan
fejlődő társadalmú népek nagy többsége a történelemben példátlanul gyorsan
fejlett társadalmakban fog élni.
Ezen belül a négy óceánokon túli volt angolszász gyarmat lakossága
lassan növekszik. A jóléti nemzeti államok lakossága azonban lassan fogy. Ennek
ellenére az emberiség nagy többségéhez képest is gazdagodnak. Ezért tovább nő a
jóléti társadalmakba vágyók, igyekvők száma és aránya. Ezt a tényt az ENSZ
jelenlegi vezetése azzal akarja leszerelni, hogy a szegény társadalmak
lakossága számára szabaddá tenné a fejlettekbe történő áttelepedést. Nem veszi
tudomásul, hogy nincs az iskolázott, puritán erkölcsű,
asszimilálódni akaró bevándorlókat befogadó ország nincs. Ha volna is, annak az
idegen kultúrájú. asszimilálódni képtelen és képzetlen munkaerő befogadása pedig
katasztrófa. A kincset jelentő
bevándorló század annyi sincs, mint a katasztrófát okozó.
Jelenleg a világ lakossága évente
70 millióval nő. Ezen belül a lemaradó társadalmak lakossága 100 millióval
gyarapszik. A fejlett társadalmak évenkénti lakosságfelvétele pedig csak néhány
millió. Ez abból fakad, hogy a fejlett társadalmak között is nagyok, háromszor,
ötször nagyobbak a bérek közti különbségek, ennek következtében a belő
munkaerőmozgás is bőven kielégíti az igényeket. Az EU létrehozása óta a fejlettebbek már mintegy tízmillió munkást
fogadtak be a szegényebb tagországokból. A nagyon szegény társadalmakból, a
Közel-Keletről és Afrikból ennél kevesebbet.
Amíg az EU szegényebb tagjaitól
érkezett munkaerő asszimilációja nem okozott gondot. A közel-keleti és afrikai
munkaerő képzetlen 90 százaléka szakmai és kulturálisan nem asszimilálódik. Ami
azt jelenti, hogy lényegesen több költséggel és kárral jár a befogadásuk, mint
amennyire használhatók. Nincsen szakmai képzettségük és megfelelő nyelvtudásuk,
viszont gyorsan szaporodnak.
Márpedig nem lehet a társadalmi érdek az olyan lakosság befogadása,
amelyik kultúrája idegen, nyelvet nem ismer, szakmai képzettsége nincsen.
Mivel az EU térsége történelme során csak kivándoroltató volt, a befogadásban
nincsenek tapasztalatai. Ezt a négy óceánokon túli, befogadó angolszász
országtól kellene megtanulni, amelyek még mindig alulnépesedettek, és évszázadok
óta az európai bevándorlókkal sikeresek voltak. A történészek sem tárják fel,
hogy mi jellemezte e négy alig lakott életterű ország sikeres befogadási
tapasztalatait. A 15. században felfedezett Amerika és Ausztrália 50 millió
négyzetkilométeres, potenciálisan jó adottságú területén az őslakosság eleve
nagyon gyér, és társadalmilag elmaradott volt. A Nyugat-Európánál tízszer nagyobb
élettér felét a Brit Birodalom, a másik felét Spanyolország és Portugália
gyarmatosította. A brit gyarmatokon ma négy állam, az Egyesült Államok, Kanada,
Ausztrália és Új-Zéland fejlettebb társadalmú lett, mint a volt
gyarmattartójuk, Nagy-Britannia.
Ezzel szemben a spanyol és
portugál gyarmatokból alakult államok a gyarmattartójuknál, Spanyolországnál és
Portugáliánál is hátrább maradtak. Az
óceánokon túli európai gyarmatok közül, csak az angol gyarmatok lettek az
anyaországuknál fejlettebb társadalmú államok. Ma a volt négy angol gyarmat
az anyaországánál fejlettebb vegyes etnikumú és vegyes kultúrájú államokká
váltak. Ezek Nyugat-Európa hat fejlett kis nemzeti államai szintjére
emelkedtek. Az óceánokon túli négy brit gyarmat
a gyarmattartóját azonban megelőzte. Ezzel szemben a vele szemben
Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak, és a két kisebb Hollandiának
és Belgiumnak a gyarmatain nem él tovább a gyarmattartók kultúrája és
civilizációja. Ezek a még inkább az elmaradtak a volt gyarmattartójukhoz képest.
Nagy-Britannián kívül van még egy másik sikeres gyarmattartó, Japán,
aminek a két világháború között gyarmata volt Korea és Tajvan, amelyek a
hidegháború alatt demokratikus államok lettek, és mára Japánnal azonos szintre
emelkedtek.
Külön érdekesség, hogy a bolsevik
szovjetunió által megszállt Észak-Korea még a leginkább elmaradt szovjet
utódállamokhoz képest is lemaradt. Az
Egyesült Államok által megszállt Dél-Korea pedig az utóbbi ötven évben a
leggyorsabban fejlődő és a leggyorsabban lakosságvesztő nemzeti állam lett.
A kínai gyermekvállalás korlátozása.
A demokráciák politikusai és társadalomtudósi amennyire értékeltek,
hogy a kommunista Kína a gazdaság pártirányítását átváltotta a piac által
szabályozottra, annyira kételyekkel fogadták a gyerekvállalás korlátozását.
Bevallom, hogy én is bizalmatlan voltam annak ellenére, hogy az évente 3 százalék körüli
népességnövekedését elviselhetetlennek tartottam. A kínai lakosság évi 50 milliós növekedése eleve lehetetlenné tette a
társadalmi fejlődést, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az
iskolázottság, valamint a várható élet növekedését.
A társadalom érdeke a szülők jövedelméhez és iskolázottságához szabott gyermekvállalás.
Ez azt jeleni, hogy a szegény és iskolázatlan szülők esetében még az egyetlen
gyermek vállalását is indokolt volna késleltetni. Ugyanakkor a felső tizedben
korlátozásra nincs szűkség. Ennek ellenére tudomásul vettem, hogy a
gyermekvállalás korlátozás példátlan társadalmi ellenállásba ütközik, különösen
a több évtizedes bolsevik diktatúra után a közvélemény számára nehezen
elfogadható.
Ma már elhiszem, hogy a kínai reform társadalmi elfogadtatása
páratlan bátorságot követelt. Harminc év után már talán elég lesz az
egységes korlátozást rugalmasabb alkalmazása.
A leggyorsabban fejlődő államok a népességvesztők.
A jelenlegi magyar kormány sokkal nagyobbat téved azzal, hogy nem utólag
a nevelést, hanem előre a gyermekvállalást jutalmazza. A jelenkor
legjelentősebb történelmi eseménye, hogy a fejlett és gazdag társadalmakban
leállt a túlnépesedés. Az előző tízezer évben a társadalomtudományok tudományok
úttévesztését az okozta, hogy nem vették tudomásul a halálokozás fokozásának a társadalmi
szükségességét.
Marxot a tudományok és vallások zsenijei között tarom számon. Ő is
azonban, materialista tudós létére, azért lett a vallástörténelem egyik utolsó
alapítója, mert az általa ideálisnak tartott kommunista társadalmat erőszakkal
megvalósíthatónak és működésképesnek tartotta. Nem ismerte fel, hogy a termelésre épülő társadalmak túlnépesedők
lettek. A munkájával termelő homo
sapiens szaporább faj lett, mint amekkora szaporaságot el tudott volna viselni.
Egyetlen társadalomtudós sem ismerte fel, hogy az osztálytársadalmak a nyomor
fokozása, a háborúzások és a tudásvágy üldözése ellenére reménytelenül túlnépesedtek
volna. Mivel a társadalomtudományok gondosan
elkerülték a túlnépesedés veszélyét, soha nem számoltak azzal, mikor, mekkora
volt az életterünk optimális eltartó képessége, nem vették tudomásul, hogy a
halálozás szervezett fokozása nélkül, összeomlottak volna.
Az egykéző társadalom.
Középiskolás korom óta a népi
írók lelkes híve voltam. Ezért aztán lelkes földosztó lettem. Ennek során azonban
felismertem, hogy a magyar falvakban
többször annyi lakosnak kellett a község határának a megműveléséből megélni,
mint amennyi képes volna a földeket megművelni. 1945-ben többször annyian
kényszerültek a földművelésre, mint amennyi elegendő lett volna ahhoz. Ez a
felismerés vezetett arra, hogy az erőltetett iparosítás híve, majd Nagy Imre
megjelenése után az állampárt tagja lettem. Szinte senkit nem találtam, aki
megértette volna, hogy a magyar
parasztságon csak azzal lehetett segíteni, ha a kétharmaduk számára gyorsan
ipari és szolgáltatási munkát teremtünk. Inkább a városokban, de az is elég,
ha a falvakban ipari és szolgáltatási faladatokat teremtünk. Ha valakit meg
akartam botránkoztatni, azt mondtam, hogy Rákosi többet tett a magyar falvak
lakossága érdekében, mint Veres Péter.
A jelenlegi magyar kormány történelmi szerepe
A Fidesz kormány hazai
népszerűségét, és az EU-n belüli súlyát elsősorban annak köszönheti, hogy Orbán
Viktor az idegen kultúrájú és képzetlen munkaerő befogadása
elleni harc vezetője lett. Most ezt a
szerepet azzal is akarja bizonyítani, hogy a lakosság csökkenését, a
gyermekvállalás támogatásával meg lehet állítani. Orbán ezt a feladatot a
családszerető, szimpatikus Novák Krisztinára bízta, aki a hangsúlyt nem a
sikeres nevelésre, hanem a bátor gyermekvállalókra helyezi.
Harminc éve hadakozok annak
érdekében, hogy ne előre a
gyermekvállalást támogassuk, hanem utólag a gyermeknevelés sikerét jutalmazzuk.
Sajnos, a magyar társadalomtudósok istenkáromlásnak tekintik annak a
felmérését is, hogy milyen családokban milyen sikeres a felnevelés. Nem
veszik tudomásul a tényt, hogy a
gyermekvállalás az anyák jövedelmével fordítottan arányos. Ezt ugyan a
közvélemény látja, a kormányunk családpolitikája azonban ennek a felmérését is
fasiszta bűnnek tekinti. Azt ugyan a közvélemény is tudja, hogy a diplomás nők
későn házasodnak, és még később vállalnak egyetlen gyermeket.
Mi a jellemző?
Tudomásul kell venni, hogy a jelenkorban már csak olyan társadalmak
képesek javítani a társadalmuk fejlettségét, amelyekben csökken a népesség.
Ez fajunk történetében először akkor jelent meg, amikor a tudomány megoldotta a
fogamzásmentes szexuális életet. A
társadalomtudományok máig nem vették tudomásul, hogy a magát munkával eltartó
homo sapiens túlszaporodó faj lett, és csak annak köszönhetően marat fent, hogy
a többség nyomorának növelésével, háborúskodással és a tudásvágy elnyomásával
olyan szintre emelte a halandóságot, ami mellett a népszaporulat egyetlen
ezreléken ingadozott. Ennek is az lett a következménye, hogy ez idő alatt a
homo sapiens létszáma ezerszeresére nőtt, és a bolygót szinte magának
sajátította ki. Ezt csak Harari ismerte fel, és bizonyította be azzal, hogy
mára a földön élő ember és az egy kilónál nehezebb háziállatai tízszer nagyobb súlyt
jelentenek, mint a vadon élő fajok. Ez azt jelenti, hogy bolygónk alig tízezer
év alatt a biológiai fejlődésnek azt a határát lépte át, amikor a rajta élő
homo sapiens és a szolgálatába állított háziállatok súlya tízszer nagyobb lett,
mint a vadállatoké. Ez azt jelenti, hogy ismereteink szerint a bolygónk az
egyetlen olyan ismert égitest lett, amin már szinte csak egyetlen faj, az ember
érdeke érvényesül. Az ugyan nem bizonyított, de az ellenkezője sem, hogy
egyetlen ilyen égitest létezik. Ami a
bolygónkon történt, azt bizonyítja, hogy minden olyan faj, amelyik az átlagnál
gyorsabban szaporodik, vagy szolgálatába állítja, vagy elfoglalja a többi faj
életterét. A homo sapiens az utóbbi tízezer évben ugyan csak egyetlen
ezrelékkel gyarapodott, ez mégis azt jelentette, hogy bolygónkon a fajok élete
az ember igényeihez kényszerült, vagy elpusztult.
A tudományos és technikai forradalom azonban szaporodásunkat
megtízszerezte, egyetlen ezrelékről egyetlen százalékra növelte. Mára
bolygónkon olyan helyzet alakult ki, amiben a népszaporulatot tizedére kell
csökkenteni.
Csak a népességüket csökkentő társadalmak helyzete javulhat.
Ezt jól bizonyítják a 20. század második felének eseményei. 1990-ig,
vagyis az elmúlt ötven évben Dél-Korea volt a leggyorsabban fejlődő ország
annak ellenére, hogy ott volt a lakosság számának csökkenése a leggyorsabb.
Ezt a társadalmi fejlődést is túlszárnyalja kommunista Kína annak
köszönhetően, hogy még drasztikusabban csökkenti a lakosságát.
Az elmúlt ötven évben csak azok az országok javítottak a rangsorukon,
ahol csökkent a lakosság száma.
Mi a teendő? Kövessük a finn példát.
Az elmúlt száz évben Finnország volt Európa bajnoka. A bolsevik
forradalom során megszabadult a kelet-európai, pravoszláv zsarnokságtól, és a puritán
skandinávokhoz csatlakozott. Jelenleg nemcsak Európában előzi meg a háború
előtti nagyhatalmat, de a négy óceánokon túli négy angol-szászt országot is. Ez
a kis nép már a reformáció alatt is kiemelkedett. Középiskolás koromban a
történelemtanárunk mondta el, hogy Finnország már a 16. században is
jeleskedett. A törvényhozás úgy rendelkezett, hogy a nemes csak akkor
rendelkezhet a politikai jogával, ha tud írni és olvasni. Az elmaradt cári
Oroszország részeként azonban képességeit nem tudta kifejteni. Az 1917-es bolsevik forradalom során élt az
alkalommal, és független, skandináv nemzeti állammá vált. Húsz évvel később
Sztálin vissza akarta hódítani, de a finnek azonban csodálatosan ellenálltak,
és olyan békét kötöttek, ami nem jelentette a mozgásszabadságuk megszűnését. Még a háborújukat vívták, amikor törvényt
hoztak arról, hogy az újszülöttek adatait, testsúlyukat, testük hosszát és a
koponyájuk körméretét tartsák nyilván, és öt évenként mérjék fel, hogyan hatott
a kihordásuk minősége az életpályájukra. Az újszülöttek adatait ugyan sok
országban felmérik, de ezt semmire sem használják. Finnországban azonban máig öt évenként felmérik a magzat kihordásának a
hatását. Már túllépték a nyolcvan évet, és megdöbbentő eredményeket mérnek.
Az ötven éves korosztály eredményei azt bizonyították, hogy a magzati korban
elért eredmény végigkíséri az életüket. A
jól kihordott csecsemők felső tizede három évvel többet járt eredményesen az
iskolákba, mint az átlag, és ötven éves korukban az átlagnál háromszor több adót
fizetnek. Bebizonyosodott, hogy a felső tizede az átlagnál lényegesen értékesebb
állampolgár lett. A jó magzati kihordástól jobban függ, mint attól milyen jó
volt életük során az ország politikai vezetése. Ennek érdekében javasolnám,
hogy a legjobban kihordott újszülöttek anyák felső tizedét kiváló anya cím, és négy
évig tíz százalék adókedvezmény járjon.
Azt ugyan nem vitatom, hogy a
gyenge állapotban és korábban születettek megmentése is társadalmi feladat, és
nem vagyok gyermekorvos, aki meg tudná állapítani, hogy a koraszülésért
mennyiben felelősek az anyák. Tehát
csecsemők életének megmentése, és a káros következmények csökkentése társadalmi
feladat, de ennél is nagyobb társadalmi feladat a sikeres kihordás jutalmazása.
Kövessük az Egyesült Államok példáját.
Ötven évvel a finnek után ez a
szuperhatalom élt a technika adományával és 400 ezer, négyéves gyermek szókincsét
felmérte. A felmérés nagyon meglepte még az agykutató orvosokat is, mert nagyok
a szókincsben mért különbségek. Keresték tehát, mitől függ a négyévesek
szókincse, és mi lehet annak az oka.
Egyértelmű volt, hogy azok a gyerekek használtak több szót, akik
bölcsődékbe, óvodába jártak. Sem a szülők iskolázottsága, és jövedelme, sem
a testvérek száma nincs nagy hatással. A
négy év alatti gyerekek elsősorban a korosztályukba tartozóktól tanulnak új,
eddig nem használt szavakat. Ezt az Egyesült Állakokban tárták először fel,
de a Távol-Kelet néhány országa már átvette. Az is kiderült, hogy hatékony, ha
az óvodás csoportokat tagjai között nagy az áramlás. Ilyenkor nemcsak új
személyes kapcsolatok, de új szavak is megjelennek.
Az évjáratok eredménysorrendjét öt évenként módosítják. Ennek
alapján készüljön el az azonos korúaknak értékének a sorendje. Ennek a
módszerét Finnországból át lehet venni. A cél az, hogy minden korosztály
sorrendje ötévenként elkészüljön és étékelésre kerüljön.
Mitől függjön a szülők öregkori ellátása.
A gyermeket nem szülő anyák öregkori
ellátása a munkaviszonyuk alatt fizetett nyugdíjalaptól függjön. A gyereket
felnevelő családoké azonban attól mekkora értékű utódot neveltek. A jelenkori
fejlett társadalmakban a felnevelt gyerekek értékét elsősorban az
iskolázottságuk határozza meg. A szülők
nyugdíja sokkal inkább a felneveltek minőségétől, mint a számától függjön.
A diplomás gyermekek szorzószáma legalább 3, a képzettséggel nem rendelkezőké
0.2, vagyis a képzettségtől függő bérükkel arányos legyen. Vagyis egy diplomás
gyermek után nagyobb nyugdíj járjon, mint hat képzetlen után. A felnevelt gyermekek értékét a
képzettségtől függő bérekhez kell igazítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése