Ne a gyermekvállalást, a felnevelés eredményét jutalmazzuk

Kopátsy Sándor                EH                   2019 07 03

Ne a gyermekvállalást, a felnevelés eredményét jutalmazzuk.

Ez az írás a július 29.-én kezdődő Széphalmi Diétára ígért előadásom mondanivalója.

Minél fejlettebb a társdalom, annál kisebb a gyermekvállalás száma, és annál fontosabb lesz annak minősége. Ennek ellenre a jelenlegi magyar kormány a gyermekvállalást, nem a felnevelés minőségét jutalmazza. Az osztálytársadalmakban indokolt volt, hogy a lakosságának a létszámnövekedését maximalizálni, mivel az országok közti osztozkodást a fegyveres erők közti háborúk döntötték el. Ezért akart minden osztálytársadalom a versenytársainál erősebb, azaz népesebb lenni.

Az elmúlt tízezer évben ugyan minden osztálytársadalomnak több lakosa lett, mint amennyit optimálisan el tudott volna tartani. Ezt éltem meg a földreform idején. A magyar falvak lakossága háromszor, ötször nagyobb volt, mint amekkora lakosságot a községek területének megművelése az adott technikai felszerelésével képes lett volna megművelni. A földreform tehát csak azt jelenthette, hogy a túlépesedett lakosság közt igazságosabb elosztás történt. Európában a dán mezőgazdaság volt az ideális példa. Ott ugyan a községek lakossága nagyobb szakmai ismerettel, jobb felszereltséggel rendelkezett, de tízszer nagyobb volt a családok földje.

A földreform idején a magyar falvak lakosságának a szakismerete, és felszereltsége tört része volt a dán parasztságénak, de ennél is sokkal nagyobb volt a tulajdonukban lévő földje. Amíg a földreform után a magyar falvakban 5-10 hektár volt az átlagos birtok, Dániában ennek a tízszerese. Az agrárpolitikusoknak sem mérték fel, hogy mekkora lett volna az adott viszonyok között az optimális birtoknagyság.  Szerintem a ténylegesnek legalább ötszöröse. Tehát a földosztás azt jelentette, hogy a magyar falvakban háromszor, ötször nagyobb volt a földművelésből megélni kényszerült lakosság, mint az optimális. Ezért mentem 1947-ben az Országos Tervhivatalban a Mezőgazdasági Főosztályra. A magyar falvak sorsának megjavítását csak azzal lehetett hatékonyan szolgálni, ha a lakosságának egyre nagyobb hányadát az iparban és a szolgáltatásokban foglalkoztatjuk, és ezzel párhuzamosan a városokba költöztetjük.

Ezért lázadozom ma is a kormány településpolitikája ellen, ami a kis településeken megkülönböztetetten támogatja a lakásépítést. Magyarország urbanizációja ma is elmaradott. Ezért tartottam, és tartom ma is, a hisztérikusan antiszemita kultuszminiszterünket, Klebelsberg Kunót, az egyik legnagyobb miniszterünknek, mert a tanyákon és a pusztákon élő gyermekek iskoláztatását megoldotta. Ebbe az irányban tett előre lépését a bolsevik rendszerünk, azzal, hogy nemcsak támogatta a nép gyermekinek egyetemi képzését, de megoldotta a sajátrezsis falusi lakásépítést. A szovjet megszállás alól történő felszabadulásunk idejére a tanyákon és a kis falvakban élők aránya a felére csökkent. Ennek a folyamatnak lett a következménye, hogy jelenleg a kétharmados politikai hatalmat lényegében két népi kollégium diákjai alkotják. Ezt a folyamatot igyekszik a jelenlegi kormány megállítani azzal, hogy a lakosságot vesztő kis falvakban egységesen támogatja a lakásépítést. Szerencsére, nemcsak a lakosság érdeke ellenkezik ezzel, mert nemcsak a kormányunk, de még az EU oktatáspolitikája is támogatja az óvodák és bölcsődék építését. Ők már tanultak az Egyesült Államoktól, és igyekeznek a négy évesnél is fiatalobb korosztály gyermekei számára a bölcsődék és az óvodák kapacitását bővíteni. Ezt a segítséget a kormány is örömmel fogadja annak ellenére, hogy a négyéves szókincs maximalizálásának társadalmi hatását meg sem említi az oktatáspolitika.

Az Egyesült Államokban 18 éve mérték fel először 400 ezer, négy éves gyerekek szókincsét. Ennek első eredményei azonnal még az agykutatókat is meglepték. Kiderült, hogy már ennek a korosztálynak a szókincsek mennyire nagy különbségeket mutat. Kiderült, hogy a szókincsben megjelent különbségek elsősorban a bölcsődék és az óvodák hatásán múlnak. Ebben a szülők iskolázottsága és a testvérek száma alig játszik szerepet. Ezt látva, két évvel később már az egész négyéves korosztály szókincsét felmérték, és máig mérik. Ma már a tények bizonyítják, hogy a szókincs elsősorban a gyerekek közösségében lesz a magasabb, ami még az érettségi eredményekkel is szoros korrelációt mutat. Bebizonyosodott, hogy a beszédben használt szavak számát a nyelvek ösztönösen szókincsnek minősítik annak ellenére, hogy a tudomány ezt, csak ma ismerte fel.

Az Egyesült Államok a szülők számára törvényben tették kötelezővé gyermekeiknek a bölcsődékben, óvodákban való részvételét. A sikeres tapasztalatokat a Távol-Keleti országok már átvették. A konfuciánus kultúra évezredek óta nagyon fontos szülői kötelességnek tarja a gyermekek iskoláztatásának a támogatását. Ma már ehhez csatlakozott az EU oktatáspolitikája is. Ennek következtében a magyar költségvetés is él ezzel. A bölcsődék és óvodák kapacitása nálunk is örvendetesen bővül.

Mit láthattunk a Távol-Keleten.

Ha a társadalmi fejlődést az ENSZ mutatóinak az alakulásával mérjük, a Távol-Keleten az első siker ország a túlnépesedett Japán volt. Erre nemcsak a kultúrája, de a túlnépesedése is kényszerítette. Ezt az oktatási rendszerének korszerűségével és a kiváló minőségével igyekezett ellensúlyozni. Ennek volt köszönhető, hogy az ország korábban fölénybe került a Távol-Kelet minden másik országával szemben is. A magasabb képzés eleve későbbi házasságot és gyermekvállalást okozott. Az országot azonban a 20. század derekán a példátlanul nagy háborús veszteség érte. A fogamzásgátlók megjelenése, és általános megvásárolhatósága következtében az első ország lett, ahol a nők termékenysége az újratermelés szintje alá esett, és máig is ott stagnál, de Japán ma is a legfejlettebb távol-keleti ország. Mint ilyen, már a két világháború között gyarmatosította Koreát és Tajvant. Ez a két japán gyarmat a hidegháború alatt beépült a tőkés világpiacba, és mára az alacsonyabb túlnépesedettségének köszönhetően, a volt gyarmattartója, Japán színvonalára emelkedtek.

Az egyesült Vietnám 1986-ban, elsőnek piacosította a bolsevik marxista diktatúráját. Ennek azonban, eredményei ellenére, nem lett nemzetközi visszhangja.

Négy évvel később azonban a túlnépesedő Kína is követte, de már azzal, hogy a városokban élő családok gyermekvállalását egyre korlátozta. Ez a kettős reform a világ történelmének a legnagyobb sikerét jelentette. A marxista Kínai Birodalomban ezt követően az egy főre jutó jövedelem és vagyon, az iskolázottság, valamint a várható életkor, és az iskolázottság a Nyugat jóléti társadalmakhoz viszonyítva is példátlanul gyorsan nő. Ma már általánosan elfogadott vélemény, hogy e század közepére Kína felnő az Egyesült Államok mellé, mint a másik szuperhatalom. Annak ellenére, hogy fajunk történelemében ehhez hasonló méretű reform nem történt, a tapasztalatait nem hasznosítják.

Mi történik Nyugat-Európában? Emil Reich a 20. század elei demográfus előre vetítései ma már viccnek tűnnek. 1907-ben ő azt jósolta, hogy 1980-ban Németország lakossága 150, 2000-ben pedig 200 millió lesz. Akkor ugyanis olyan magas volt a német nők termékenysége, és olyan gyorsan nőtt a várható élekor, hogy ebből ez következett. Senki sem számolt azzal, hogy a náci Németországban tovább gyorsult a nők gyermekvállalása, és gyorsan nőtt a várható életkor.

Száz évvel később azonban a német nők termékenysége 1.4 alá süllyed. Ez lett a legalacsonyabb Európában. Ha Németország nem fogad be jelenősen több gyermeket vállaló kultúrájú népeket, ma még alacsonyabb lenne ez a mutató.

Nyugat-Európában ennek a változásnak két oka volt. Egyrészt a diplomások aránya hússzoros lett, később és kisebb lett a gyermekvállalásuk. Másrészt a fogamzásgátlók használata általánossá vált. Ezeket sem láthatta előre a 20. század elején senki. Fajunk akkor vált a nemi ösztöne általi túlnépesedőből a gyermekvállalásban maga döntést hozó, amikor megoldhatóvá tette a tudomány a fogamzásmentes szexuális ösztönünk kiélését. Azzal lett két nagybetűs a Homo Sapiens, amikor nemcsak megoldotta a tudomány a fogamzásmentes szexuális ösztöne kiélést, és az egész lakosság számára elérhető vált a fogamzásgátlók használata.

A túlnépesedés ellen a legnagyobb lépés azonban az 1990-es kínai gyermekvállalási korlátozása lett. Ez is csak azért valósulhatott meg, mert az állam biztosította mind a fogamzásgátlókkal való ingyenes ellátást, mind a terhesség megszakítását.

A kiscsaládos jobbágyrendszer.

Életem egyik legnagyobb felismerése az volt, hogy a nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer és a római katolikus vallás a gyermekvállalást a házassághoz, azt pedig jobbágytelekhez jutáshoz kötötte. Ezzel az első szülés idejét tíz évvel kitolta. Ezzel a fajunk történelmében elsőként, jelentően megfékezte a túlnépesedést. Nyugat-Európa annak köszönhetően lett a társadalmi fejlődés élcsapata, hogy az első gyermekvállalás idejét mintegy tíz évvel késleltette, és ezzel a nők termékenységét közel a felére csökkentette. Ezt a tényt a társadalomtudományok máig nem hangsúlyozzák, pedig a nyugat-európai humanizmus, a sokkal kisebb halálokozás okozás csak annak volt köszönhető, hogy a nők termékenysége felével, harmadával kisebb lett, mint az összes többi nagycsaládos társadalomban.

A társadalom tudósok ugyan egyértelműen hangsúlyozzák, hogy az ember életének az értéke a nagycsaládos társadalmakban sokkal kisebb volt, mint Nyugat-Európában, de nem keresik ennek az okát, és nem tárják fel ennek a következményeit.

Ezt először csak a 20. század küszöbén ismeri fel Max Weber, amikor megállapítja, hogy a protestáns kultúrájú népek a hasonló szintű, de más kereszténységű kultúráknál hatékonyabb felépítményeket hoznak létre. Ő, mint lutheránus, a puritán helyett protestánst írt és gondolt, ezzel a puritán népek nagy többségét figyelmen kívül hagyta. Elsősorban azért, mert a nyugat-európai katolikus népek, elsősorban az Alpokban élők eleve kimaradtak, pedig minden ott élő nép puritánul viselkedett, függetlenül attól, hogy római katolikus maradt. Az Alpokban élő germánok, franciák, olaszok és szlovének eleve puritánul viselkedtek, annak ellenre is, ha katolikus maradtak.

Sokkal nagyobb tévedést jelentett a tény, hogy a 20. század küszöbén a távol-keleti népeket még nem kezelték a nyugati puritánokkal egyenrangúaknak, pedig sokkal többen voltak, mint Nyugaton a protestánsok. A 20. század küszöbén még nagy meglepetésként vették tudomásul a társadalomtudósok, hogy a kis Japán tengeri flottája megleckéztette a cári Oroszországot. Akkor még a távol-keleti népek kilenctizede, a nyugat-európai protestánsokhoz képest nagyon elmaradott volt.

Jelenleg, száz évvel később azonban a távol-keleti népek 95 százaléka már vagy fejlett, vagy nagyon gyorsan fejlődik. Ma már a puritánul viselkedő népek négyötöde a Távol-Keleten él, és már gazdag, vagy nagyon gyorsan gazdagodó. Ott egyetlen ország, Észak-Korea maradt a kelet-európai bolsevik marxizmusban élő, a gazdaságát nem piacosító, ennek következtében le is maradt.

E század közepére, tehát egyetlen generációval később, a gyorsan fejlődő társadalmú népek nagy többsége a történelemben példátlanul gyorsan fejlett társadalmakban fog élni.

Ezen belül a négy óceánokon túli volt angolszász gyarmat lakossága lassan növekszik. A jóléti nemzeti államok lakossága azonban lassan fogy. Ennek ellenére az emberiség nagy többségéhez képest is gazdagodnak. Ezért tovább nő a jóléti társadalmakba vágyók, igyekvők száma és aránya. Ezt a tényt az ENSZ jelenlegi vezetése azzal akarja leszerelni, hogy a szegény társadalmak lakossága számára szabaddá tenné a fejlettekbe történő áttelepedést. Nem veszi tudomásul, hogy nincs az iskolázott, puritán erkölcsű, asszimilálódni akaró bevándorlókat befogadó ország nincs. Ha volna is, annak az idegen kultúrájú. asszimilálódni képtelen és képzetlen munkaerő befogadása pedig katasztrófa. A kincset jelentő bevándorló század annyi sincs, mint a katasztrófát okozó.

Jelenleg a világ lakossága évente 70 millióval nő. Ezen belül a lemaradó társadalmak lakossága 100 millióval gyarapszik. A fejlett társadalmak évenkénti lakosságfelvétele pedig csak néhány millió. Ez abból fakad, hogy a fejlett társadalmak között is nagyok, háromszor, ötször nagyobbak a bérek közti különbségek, ennek következtében a belő munkaerőmozgás is bőven kielégíti az igényeket. Az EU létrehozása óta a fejlettebbek már mintegy tízmillió munkást fogadtak be a szegényebb tagországokból. A nagyon szegény társadalmakból, a Közel-Keletről és Afrikból ennél kevesebbet.

Amíg az EU szegényebb tagjaitól érkezett munkaerő asszimilációja nem okozott gondot. A közel-keleti és afrikai munkaerő képzetlen 90 százaléka szakmai és kulturálisan nem asszimilálódik. Ami azt jelenti, hogy lényegesen több költséggel és kárral jár a befogadásuk, mint amennyire használhatók. Nincsen szakmai képzettségük és megfelelő nyelvtudásuk, viszont gyorsan szaporodnak.

Márpedig nem lehet a társadalmi érdek az olyan lakosság befogadása, amelyik kultúrája idegen, nyelvet nem ismer, szakmai képzettsége nincsen. Mivel az EU térsége történelme során csak kivándoroltató volt, a befogadásban nincsenek tapasztalatai. Ezt a négy óceánokon túli, befogadó angolszász országtól kellene megtanulni, amelyek még mindig alulnépesedettek, és évszázadok óta az európai bevándorlókkal sikeresek voltak. A történészek sem tárják fel, hogy mi jellemezte e négy alig lakott életterű ország sikeres befogadási tapasztalatait. A 15. században felfedezett Amerika és Ausztrália 50 millió négyzetkilométeres, potenciálisan jó adottságú területén az őslakosság eleve nagyon gyér, és társadalmilag elmaradott volt. A Nyugat-Európánál tízszer nagyobb élettér felét a Brit Birodalom, a másik felét Spanyolország és Portugália gyarmatosította. A brit gyarmatokon ma négy állam, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland fejlettebb társadalmú lett, mint a volt gyarmattartójuk, Nagy-Britannia.

Ezzel szemben a spanyol és portugál gyarmatokból alakult államok a gyarmattartójuknál, Spanyolországnál és Portugáliánál is hátrább maradtak. Az óceánokon túli európai gyarmatok közül, csak az angol gyarmatok lettek az anyaországuknál fejlettebb társadalmú államok. Ma a volt négy angol gyarmat az anyaországánál fejlettebb vegyes etnikumú és vegyes kultúrájú államokká váltak. Ezek Nyugat-Európa hat fejlett kis nemzeti államai szintjére emelkedtek. Az óceánokon túli négy brit gyarmat a gyarmattartóját azonban megelőzte. Ezzel szemben a vele szemben Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak, és a két kisebb Hollandiának és Belgiumnak a gyarmatain nem él tovább a gyarmattartók kultúrája és civilizációja. Ezek a még inkább az elmaradtak a volt gyarmattartójukhoz képest.

Nagy-Britannián kívül van még egy másik sikeres gyarmattartó, Japán, aminek a két világháború között gyarmata volt Korea és Tajvan, amelyek a hidegháború alatt demokratikus államok lettek, és mára Japánnal azonos szintre emelkedtek. 

Külön érdekesség, hogy a bolsevik szovjetunió által megszállt Észak-Korea még a leginkább elmaradt szovjet utódállamokhoz képest is lemaradt. Az Egyesült Államok által megszállt Dél-Korea pedig az utóbbi ötven évben a leggyorsabban fejlődő és a leggyorsabban lakosságvesztő nemzeti állam lett.

A kínai gyermekvállalás korlátozása.

A demokráciák politikusai és társadalomtudósi amennyire értékeltek, hogy a kommunista Kína a gazdaság pártirányítását átváltotta a piac által szabályozottra, annyira kételyekkel fogadták a gyerekvállalás korlátozását. Bevallom, hogy én is bizalmatlan voltam annak ellenére, hogy az évente 3 százalék körüli népességnövekedését elviselhetetlennek tartottam. A kínai lakosság évi 50 milliós növekedése eleve lehetetlenné tette a társadalmi fejlődést, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az iskolázottság, valamint a várható élet növekedését.

A társadalom érdeke a szülők jövedelméhez és iskolázottságához szabott gyermekvállalás. Ez azt jeleni, hogy a szegény és iskolázatlan szülők esetében még az egyetlen gyermek vállalását is indokolt volna késleltetni. Ugyanakkor a felső tizedben korlátozásra nincs szűkség. Ennek ellenére tudomásul vettem, hogy a gyermekvállalás korlátozás példátlan társadalmi ellenállásba ütközik, különösen a több évtizedes bolsevik diktatúra után a közvélemény számára nehezen elfogadható.

Ma már elhiszem, hogy a kínai reform társadalmi elfogadtatása páratlan bátorságot követelt. Harminc év után már talán elég lesz az egységes korlátozást rugalmasabb alkalmazása.

A leggyorsabban fejlődő államok a népességvesztők.

A jelenlegi magyar kormány sokkal nagyobbat téved azzal, hogy nem utólag a nevelést, hanem előre a gyermekvállalást jutalmazza. A jelenkor legjelentősebb történelmi eseménye, hogy a fejlett és gazdag társadalmakban leállt a túlnépesedés. Az előző tízezer évben a társadalomtudományok tudományok úttévesztését az okozta, hogy nem vették tudomásul a halálokozás fokozásának a társadalmi szükségességét.

Marxot a tudományok és vallások zsenijei között tarom számon. Ő is azonban, materialista tudós létére, azért lett a vallástörténelem egyik utolsó alapítója, mert az általa ideálisnak tartott kommunista társadalmat erőszakkal megvalósíthatónak és működésképesnek tartotta. Nem ismerte fel, hogy a termelésre épülő társadalmak túlnépesedők lettek. A munkájával termelő homo sapiens szaporább faj lett, mint amekkora szaporaságot el tudott volna viselni. Egyetlen társadalomtudós sem ismerte fel, hogy az osztálytársadalmak a nyomor fokozása, a háborúzások és a tudásvágy üldözése ellenére reménytelenül túlnépesedtek volna. Mivel a társadalomtudományok gondosan elkerülték a túlnépesedés veszélyét, soha nem számoltak azzal, mikor, mekkora volt az életterünk optimális eltartó képessége, nem vették tudomásul, hogy a halálozás szervezett fokozása nélkül, összeomlottak volna.

Az egykéző társadalom.

Középiskolás korom óta a népi írók lelkes híve voltam. Ezért aztán lelkes földosztó lettem. Ennek során azonban felismertem, hogy a magyar falvakban többször annyi lakosnak kellett a község határának a megműveléséből megélni, mint amennyi képes volna a földeket megművelni. 1945-ben többször annyian kényszerültek a földművelésre, mint amennyi elegendő lett volna ahhoz. Ez a felismerés vezetett arra, hogy az erőltetett iparosítás híve, majd Nagy Imre megjelenése után az állampárt tagja lettem. Szinte senkit nem találtam, aki megértette volna, hogy a magyar parasztságon csak azzal lehetett segíteni, ha a kétharmaduk számára gyorsan ipari és szolgáltatási munkát teremtünk. Inkább a városokban, de az is elég, ha a falvakban ipari és szolgáltatási faladatokat teremtünk. Ha valakit meg akartam botránkoztatni, azt mondtam, hogy Rákosi többet tett a magyar falvak lakossága érdekében, mint Veres Péter.

A jelenlegi magyar kormány történelmi szerepe

A Fidesz kormány hazai népszerűségét, és az EU-n belüli súlyát elsősorban annak köszönheti, hogy Orbán Viktor az idegen kultúrájú és képzetlen munkaerő befogadása elleni harc vezetője lett. Most ezt a szerepet azzal is akarja bizonyítani, hogy a lakosság csökkenését, a gyermekvállalás támogatásával meg lehet állítani. Orbán ezt a feladatot a családszerető, szimpatikus Novák Krisztinára bízta, aki a hangsúlyt nem a sikeres nevelésre, hanem a bátor gyermekvállalókra helyezi.

Harminc éve hadakozok annak érdekében, hogy ne előre a gyermekvállalást támogassuk, hanem utólag a gyermeknevelés sikerét jutalmazzuk.

Sajnos, a magyar társadalomtudósok istenkáromlásnak tekintik annak a felmérését is, hogy milyen családokban milyen sikeres a felnevelés. Nem veszik tudomásul a tényt, hogy a gyermekvállalás az anyák jövedelmével fordítottan arányos. Ezt ugyan a közvélemény látja, a kormányunk családpolitikája azonban ennek a felmérését is fasiszta bűnnek tekinti. Azt ugyan a közvélemény is tudja, hogy a diplomás nők későn házasodnak, és még később vállalnak egyetlen gyermeket.

Mi a jellemző?

Tudomásul kell venni, hogy a jelenkorban már csak olyan társadalmak képesek javítani a társadalmuk fejlettségét, amelyekben csökken a népesség. Ez fajunk történetében először akkor jelent meg, amikor a tudomány megoldotta a fogamzásmentes szexuális életet. A társadalomtudományok máig nem vették tudomásul, hogy a magát munkával eltartó homo sapiens túlszaporodó faj lett, és csak annak köszönhetően marat fent, hogy a többség nyomorának növelésével, háborúskodással és a tudásvágy elnyomásával olyan szintre emelte a halandóságot, ami mellett a népszaporulat egyetlen ezreléken ingadozott. Ennek is az lett a következménye, hogy ez idő alatt a homo sapiens létszáma ezerszeresére nőtt, és a bolygót szinte magának sajátította ki. Ezt csak Harari ismerte fel, és bizonyította be azzal, hogy mára a földön élő ember és az egy kilónál nehezebb háziállatai tízszer nagyobb súlyt jelentenek, mint a vadon élő fajok. Ez azt jelenti, hogy bolygónk alig tízezer év alatt a biológiai fejlődésnek azt a határát lépte át, amikor a rajta élő homo sapiens és a szolgálatába állított háziállatok súlya tízszer nagyobb lett, mint a vadállatoké. Ez azt jelenti, hogy ismereteink szerint a bolygónk az egyetlen olyan ismert égitest lett, amin már szinte csak egyetlen faj, az ember érdeke érvényesül. Az ugyan nem bizonyított, de az ellenkezője sem, hogy egyetlen ilyen égitest létezik. Ami a bolygónkon történt, azt bizonyítja, hogy minden olyan faj, amelyik az átlagnál gyorsabban szaporodik, vagy szolgálatába állítja, vagy elfoglalja a többi faj életterét. A homo sapiens az utóbbi tízezer évben ugyan csak egyetlen ezrelékkel gyarapodott, ez mégis azt jelentette, hogy bolygónkon a fajok élete az ember igényeihez kényszerült, vagy elpusztult.

A tudományos és technikai forradalom azonban szaporodásunkat megtízszerezte, egyetlen ezrelékről egyetlen százalékra növelte. Mára bolygónkon olyan helyzet alakult ki, amiben a népszaporulatot tizedére kell csökkenteni.

Csak a népességüket csökkentő társadalmak helyzete javulhat.

Ezt jól bizonyítják a 20. század második felének eseményei. 1990-ig, vagyis az elmúlt ötven évben Dél-Korea volt a leggyorsabban fejlődő ország annak ellenére, hogy ott volt a lakosság számának csökkenése a leggyorsabb.

Ezt a társadalmi fejlődést is túlszárnyalja kommunista Kína annak köszönhetően, hogy még drasztikusabban csökkenti a lakosságát.

Az elmúlt ötven évben csak azok az országok javítottak a rangsorukon, ahol csökkent a lakosság száma.

Mi a teendő? Kövessük a finn példát.

Az elmúlt száz évben Finnország volt Európa bajnoka. A bolsevik forradalom során megszabadult a kelet-európai, pravoszláv zsarnokságtól, és a puritán skandinávokhoz csatlakozott. Jelenleg nemcsak Európában előzi meg a háború előtti nagyhatalmat, de a négy óceánokon túli négy angol-szászt országot is. Ez a kis nép már a reformáció alatt is kiemelkedett. Középiskolás koromban a történelemtanárunk mondta el, hogy Finnország már a 16. században is jeleskedett. A törvényhozás úgy rendelkezett, hogy a nemes csak akkor rendelkezhet a politikai jogával, ha tud írni és olvasni. Az elmaradt cári Oroszország részeként azonban képességeit nem tudta kifejteni. Az 1917-es bolsevik forradalom során élt az alkalommal, és független, skandináv nemzeti állammá vált. Húsz évvel később Sztálin vissza akarta hódítani, de a finnek azonban csodálatosan ellenálltak, és olyan békét kötöttek, ami nem jelentette a mozgásszabadságuk megszűnését. Még a háborújukat vívták, amikor törvényt hoztak arról, hogy az újszülöttek adatait, testsúlyukat, testük hosszát és a koponyájuk körméretét tartsák nyilván, és öt évenként mérjék fel, hogyan hatott a kihordásuk minősége az életpályájukra. Az újszülöttek adatait ugyan sok országban felmérik, de ezt semmire sem használják. Finnországban azonban máig öt évenként felmérik a magzat kihordásának a hatását. Már túllépték a nyolcvan évet, és megdöbbentő eredményeket mérnek. Az ötven éves korosztály eredményei azt bizonyították, hogy a magzati korban elért eredmény végigkíséri az életüket. A jól kihordott csecsemők felső tizede három évvel többet járt eredményesen az iskolákba, mint az átlag, és ötven éves korukban az átlagnál háromszor több adót fizetnek. Bebizonyosodott, hogy a felső tizede az átlagnál lényegesen értékesebb állampolgár lett. A jó magzati kihordástól jobban függ, mint attól milyen jó volt életük során az ország politikai vezetése. Ennek érdekében javasolnám, hogy a legjobban kihordott újszülöttek anyák felső tizedét kiváló anya cím, és négy évig tíz százalék adókedvezmény járjon.

Azt ugyan nem vitatom, hogy a gyenge állapotban és korábban születettek megmentése is társadalmi feladat, és nem vagyok gyermekorvos, aki meg tudná állapítani, hogy a koraszülésért mennyiben felelősek az anyák. Tehát csecsemők életének megmentése, és a káros következmények csökkentése társadalmi feladat, de ennél is nagyobb társadalmi feladat a sikeres kihordás jutalmazása.

Kövessük az Egyesült Államok példáját.

Ötven évvel a finnek után ez a szuperhatalom élt a technika adományával és 400 ezer, négyéves gyermek szókincsét felmérte. A felmérés nagyon meglepte még az agykutató orvosokat is, mert nagyok a szókincsben mért különbségek. Keresték tehát, mitől függ a négyévesek szókincse, és mi lehet annak az oka.

Egyértelmű volt, hogy azok a gyerekek használtak több szót, akik bölcsődékbe, óvodába jártak. Sem a szülők iskolázottsága, és jövedelme, sem a testvérek száma nincs nagy hatással. A négy év alatti gyerekek elsősorban a korosztályukba tartozóktól tanulnak új, eddig nem használt szavakat. Ezt az Egyesült Állakokban tárták először fel, de a Távol-Kelet néhány országa már átvette. Az is kiderült, hogy hatékony, ha az óvodás csoportokat tagjai között nagy az áramlás. Ilyenkor nemcsak új személyes kapcsolatok, de új szavak is megjelennek.

Az évjáratok eredménysorrendjét öt évenként módosítják. Ennek alapján készüljön el az azonos korúaknak értékének a sorendje. Ennek a módszerét Finnországból át lehet venni. A cél az, hogy minden korosztály sorrendje ötévenként elkészüljön és étékelésre kerüljön.

Mitől függjön a szülők öregkori ellátása.

A gyermeket nem szülő anyák öregkori ellátása a munkaviszonyuk alatt fizetett nyugdíjalaptól függjön. A gyereket felnevelő családoké azonban attól mekkora értékű utódot neveltek. A jelenkori fejlett társadalmakban a felnevelt gyerekek értékét elsősorban az iskolázottságuk határozza meg. A szülők nyugdíja sokkal inkább a felneveltek minőségétől, mint a számától függjön. A diplomás gyermekek szorzószáma legalább 3, a képzettséggel nem rendelkezőké 0.2, vagyis a képzettségtől függő bérükkel arányos legyen. Vagyis egy diplomás gyermek után nagyobb nyugdíj járjon, mint hat képzetlen után. A felnevelt gyermekek értékét a képzettségtől függő bérekhez kell igazítani.