Történelmi lecke. I.

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 05 29

Történelmi lecke.

I.

Kilencven hatodik évemben elhatároztam, hogy kialakult történelem személetem illusztrálására leckéket írok arról, hogy a jelenkori fejlett, illetve hozzájuk felzárkózni képes társadalmak már nem osztálytársadalmak, hanem a lakosságuk egészének minőségét fejlesztők.

Ezt megelőzően minden termelésre épült társadalom elsődleges faladata a túlnépesedés fékezése, a halálokozás volt. Ezért egyformán működött minden osztálytársadalom, függetlenül attól, hogy földművelő, vagy pásztorkodó, a földművelők között rabszolgatartó, földbirtokos, vagy tőkés volt az uralkodó osztály.

A pásztortársadalmak jobban, a földművelők kevésbé szaporodtak. Az előbbiek, egészen a lőfegyverek megjelenéséig, jobb katonák voltak. Ezért vált általánossá, hogy időnként a pásztornépek rátelepedtek a földművelőkre.

A társadalmi fejletségük tekintetében fordított volt a fölényük. A tudomány, a kultúra és a gazdaság mindig a földművesek között járt az élen. Végül ezért, jó ötezer év után, a tudományos és technikai forradalmat is nekik köszönhetjük. Száz éve a puritán erkölcsű társadalmakban megindult a túlnépesedésük csökkenése, és a 20. század utolsó harmadára megállt. Először az egész Európában. Velük párhuzamosan a már fejlett Távol-Keleten, és a század végére a világ legnépesebb országában, Kínában is. Jelenleg az emberiség kétötöde él nem, vagy csak nagyon lassan szaporodó társadalmakban. Ezzel szinte minden puritán erkölcsű nép egy főre jutó gazdagodása, általában a társadalmi fejlődése példátlanul gyors lett.

Egyetlen kivételt a kis Európa jelenti, ahol a mediterrán latin, a kelet-európai és a balkáni ortodox népek népszaporulata leállt, de a puritánokhoz képest egyre jobban lemaradnak. Ez a bizonyíték arra, hogy a gyors társadalmi felemelkedésnek két feltétele van, a népszaporulat leállása és a lakosság puritán magatartása. Bármelyik hiányzik, nincs siker. A gyorsan szaporodó és a nem puritán népek egyre jobban lemaradnak. Egyetlen kivétel az ezer éve leggazdagabb európai latin Franciaországot, amelyik a gazdag Európa része maradt. Az ókorban leggazdagabb, legfejlettebb mediterrán latinok, azonban egyre inkább lemaradnak.

Kelet-Ázsia országai sem egyforma mértékben fejlődtek. Japán, a szigetország száz éve térség élére állt. Majd a két volt japán gyarmat, Tajvan és Dél-Korea a század két leggyorsabban fejlődő országa lett, jelenleg már Japánnal azonos szintre emelkedtek. Az 1990-es kínai reformmal a Távol-Kelet minden jelentős országa a fejlettek vagy a leggyorsabban fejlődők közé emelkedett. Kelet-Ázsiában a fordulat csak ott következett be, ahol a túlnépesedés spontán leállt, majd Kínában erőszakkal megállították.

Külön jelenség, a négy óceánokon túli angolszász ország. Ezek élettere még alulnépesedett, a lakosság viselkedése pedig puritán. Az ezekbe bevándorló nem puritán európaiak is, fokozatosan puritánok lettek.

Ez bármennyire egyértelmű, a társadalomtudományok utólag sem vették tudomásul a 20. században megtörtént minőségi változást. Pedig egyértelmű, hogy ma már teljesen új, minőségileg más társadalmak jelentik az emberiség élcsapatát. Nem értik meg, miért kényszerült az előző ötezer évben minden osztálytársadalom a spontán túlnépesedésük ellen védekezve arra, hogy halálozás okozó legyen. Ötezer éven keresztül minden osztálytársadalom közös jellemzője volt a dolgozók nyomorának fokozása, az embert és értéket pusztító, a tudásvágyat üldöző viselkedés. Ma az emberiség társadalmi élcsapatához tartozó országokban a halálozás elleni harcot, a nagyobb gyermekvállalást, az oktatást, az egészségvédelmet, az öregekről való gondoskodást tekinti a fő feladatának. Ez a fordulat csak ott jöhetett létre, ahol a tudományos és technikai forradalom kielégíthetetlen keresletet támaszt a minőségi munkaerővel szemben. Előtte ötezer éven keresztül a munkaerővel szembeni társadalmi igényt mindig meghaladta a munkaerő minősége és mennyisége.

Még a történelmi materialista történészek sem kereték az okát annak, hogy miért volt minden osztálytársadalom halálozás okozó. Pedig a tudománynak nem megoldásokat kell kitalálni, hanem a jellemző jelenségek okát kell megkeresni, és megszűntetni. Ami ötezer éven keresztül minden társadalomra jellemző, annak objektív oka volt. Azon csak azzal lehetett volna változtatni, ha megkeressük az okát, és azt kell megszüntetni.

Ha az osztálytársadalmak mindegyikére jellemző volt a többség nyomorának fokozása, a fegyveres ember és vagyon pusztítása, és a tudásvágy üldözése, akkor az okozókat kell megszűntetni, mert az okozatokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni.

Ha az osztálytársadalmakra a túlnépesedés féken tartása volt jellemző, akkor ezt csak akkor lehet volna megszűntetni, ha a létrehozó okát a túlnépesedést megszüntetjük. Ennek ellenére, minden forradalmár olyan erőszakos változásokat javasolt, amelyek növelték volna a népszaporulatot, ezzel az osztálytársadalmakra jellemző hibák okát. Még senki sem mutatott a marxizmus fő hibájára, erőszakkal akarta megszüntetni a túlnépesedésből fakadó társadalmi jelenségeket, de ennek megszűntetése érdekében olyan változásokat javasolt, amik nem csökkentették, hanem még tovább növelték a létrehozó okot, a túlnépesdést.

A túlnépesedés oka.

Fajunk megjelenése utáni mintegy 150 ezer éven keresztül, a fajok életében korábban ismeretlen módon terjed, jelent meg a földünk szinte minden életterében. A létszámunk növekedése szinte csak abból állt, hogy a föld szinte minden természeti környezetébe berendezkedtünk. Ez csak azért történhetett meg, mert az ember fejlett agyának köszönhetően képes volt néhány generáció alatt a környezetéhez igazítani az életmódját.

Darwin csak azt ismerte fel, ahogyan az embert megelőző fajok a génjeik mutációi alapján szelektálódtak a környezethez, és ezzel válnak új fajokká. Ez a folyamat csak akkor indulhatott be, ha a faj egyedei új környezetbe kerültek, vagy a környezetük tőlük független okok alapján megváltozott. A fajfejődés lépései akkor történtek, amikor a föld klímája megváltozott.

Az élet létrejövetelének ugyan voltak előfeltételei, de az első élőlények csak akkor fejlődtek tovább, jelenhetnek meg fejlettebb fajok, ha a környezetük lényegesen megváltozott.

Talán életem legnagyobb felfedezése, legalábbis annak rám gyakorolt legnagyobb hatása az volt, amikor 1985-ben, Ausztráliában a kontinens felfedezése előtti természetben arra döbbentem rá, hogy 70 millió éves múltunkban vagyok. Csak egyszikű növények és erszényes állatok vesznek körül. Soha nem képzelem el, hogy ilyen megtörténhet velem.

Miért nem járt ezen a kontinensen a biológiai fejlődés órája?

Itt a biológiai fejlődés azon a szinten maradt, ami akkor, Ausztráliának az Afrikához tartozása idején ott általános volt. Ausztrália úgy úszott el a Csendes Óceán nyugati oldalára, hogy közben az egyenlítő közelében maradt, ahol a klímája alig változott a jégkorszakok és felmelegedések során. Közben a másik kontinenseken megjelentek a magzatburkos emlősök, és a kétszikű növények, és kihaltak az erszényesek.

Arra könnyű volt megtalálni a bizonyítékokat, hogy az izolált egyenlítő közeli térségekben sem járt a biológiai fejlődés órája.

Madagaszkár volt az utolsó kiszakadt jelentős földdarab. Ez mintegy 30 millió éve szakad el Afrikától. Itt Darwin is járt és láthatta, hogy a magzatburkosoknak csak a kori formái vannak. Vagyis az az állapot őrződött meg, ami Afrikában 30 millió éve volt. Madagaszkár azt is bizonyítja, hogy a magzatburkos emlősök nem Afrikában, nem az egyenlítő közeli melegben jelentek meg, oda északról vándoroltak.

A Galápagos Szigetek 5-10 millió éve keletkeztek vulkánkitörések eredményeképpen. Itt csak olyan, főleg hüllők élnek, amelyek képesek voltak odajutni, de ott ez alatt az idő alatt sem változtak.

A mély tengerek világában egyrészt nem volt változás, ott csak több százmillió éves fajok élnek, másrészt a vulkánikus kürtők közelében új, a létezőktől eltérő életformák jönnek létre.

Az osztálytársadalmakon túllépés.

A 20. század forradalmárai az osztálytársadalmon való erőszakos túllépés hívei voltak, de nemcsak ők, de a jelenkor társadalomtudománya sem veszi tudomásul, hogy miért volt a halálozásokozás minden osztálytársadalomra jellemző, és meg nem szüntethető.

Fel sem vetik a kérdést:

Hogyan alakult volna a fajunk történelme, ha a lakosság nagy többségének a jövedelmét nem csapolják meg az adók és munkakényszerek, ha a fegyverkezés és a háborúk nem pusztítanak embert és vagyont, ha nem üldözi minden társadalom az emberek ösztönös tudásvágyát?

Ha feltették volna ezt a kérdést, rádöbbennek, hogy a spontán túlnépesedést hagyják érvényesülni, az még alacsonyabb szintű életfeltételeket, még több nyomort eredményezett volna, mint az „embertelen”, halálozást fokozó, a tudásvágyat üldöző osztálytársadalmak.

A forradalmárok által javasolt megoldások megvalósulása az osztálytársadalomnál is több nyomort, emberáldozatot követelt volna. Egyetlen forradalmár sem számolt azzal, hogy elképzelési megvalósulása milyen népszaporulattal járnak. Ez alól Marx sem volt kivétel.

A fajuk szaporasága.

Annak ellenére, hogy az elmúlt ötezer éves történelműnket a túlnépesedésünk tette keservessé, nyoma sem található annak, hogy valaki fajunkra jellemző spontán szaporaságával foglalkozott volna.

Előtte 150 ezer évig ez nem volt probléma, mert fajunk az általa betelepült térségekben eleve nem lehetett túlszaporodó, mert nem volt lehetősége erre. A gyűjtögető életmód mellett az embernek nem volt módja arra, hogy túlszaporodjon. Az életterek eltartó képességét determinálta a természet által adott élelem mennyisége. Ez alig függött attól, ami az ember fejlett agyának és kezeinek köszönhetően mire képes.

Még nem láttam olyan anyagot, ami kimutatta, hogy fajunk termékenysége és szexuális ösztönünk kiélése milyen várható életkor mellett jelenti a létszám tartását. Ezért kénytelen vagyok a magam véleményére támaszkodni. Véleményem szerint, az emberi faj spontán szaporasága a 25 éves várható életkornak felel meg. Erre annak alapján jutottam, hogy az első termelő társadalmakban a biztosabb életfeltételek javulása után szinte azonnal jelentkezett a túlnépesedés. Egyiptom történészei szinte azonnal, az öntözéses gabonatermelésre való áttéréssel együtt megjelennek a közmunkával épülő piramisok.

Sőt a közmunkák már korábban is megjelentek. A kőkori monumentális építkezések első ismert példája Stonehenge Angliában. Erre az a magyarázatom, hogy a gyűjtögetés leghatékonyabb életerei a dagály által naponta megjárt síkságok voltak. Ezek voltak az ember számára a paradicsomok. Erről egy skóciai kirándulásom győzött meg. A madarak millió alig várják a dagály visszavonulását, hogy a homokos partra kihordott tenger gyümölcsivel táplálkozhassanak. Márpedig ahol a millió madár jól lakhat, ott az emberek tízezrei sem éheznek. Kiderült, hogy minden dagályos tengerpartot ismerő nép nyelvén a kihordott puhatestűeket a tenger gyümölcseinek nevezi.

Ez nemcsak kiváló táplálék, hanem naponta megterem, a gyűjtését pedig az emberi közösség, minden mozgásképes tagja képes begyűjteni. Ráadásul, a begyűjtött táplálék vízben tárolható.

Becslésem szerint, a dagály által megjárt homok minden négyzetkilométerén tízszer annyi ember élelemellátása egyenletesen biztosított, mint a legkedvezőbb szárazföldi területen.

Étkezés.

Az ember biológiai elődeinél fejlettebb táplálkozása már megjelent, fejlett agyának köszönhetően, forradalmasította a táplálkozást. Az első emlős voltunk, amelyik a táplálkozását hatékonyabbá tette. Azzal ugyan tele vannak a kommunikációink, hogy melyik táplálék mennyi kalóriát tartalmaz, és hogy milyen fontosak, hogy nyers termékeket is fogyasszunk, de azzal alig foglalkoznak, hogyan könnyítette meg a sütés, főzés a nyers termékek emészthetőségét, tárolhatóságát, fertőtlenítését. Pedig a trópusi klíma alatt megjelent fajunk nem lett volna életképes, ha a tűzzel nem teszi emészthetőbbé, tárolhatóbbá, fertőzésmentessé a táplálkozását.

A tűz ismerete nélkül őseink nem lettek volna életképesek, nem tudtak volna védekezni a ragadozók, a vérszívó rovarok, északon a hideg ellen, de a táplálkozásuk sem lett volna megoldható.

A fejlett kezek nélkül is elpusztultunk volna. Arra is büszke vagyok, hogy a lét lábon járást is a fejlett agyunkkal magyarázom. A két lábon járás az agyunk parancsa volt, mert a mellső végtagokkal szemben olyan igényeket támasztott, amit a négy lábon való közlekedés nem tett volna lehetővé. Jellemző módon a biológiai elődeink, az emberszabásúak is használták a mellső végtagjaikat, de a tenyerük külső oldalán jártak. Az ember agyának azonban a tenyerek belső oldalára volt igénye. Az újainkat ezért csak a tenyerünk irányában hasznosítottuk.

Az ember az első a környezethez az agyával igazodó faj.

Nemcsak Darwin nem vette tudomásul, hogy az emberrel a biológiai elődöktől alapvetően fejlettebb fajt jelent, amelyik nem a mutáció és a szelekció módján idomul a környezetéhez, hanem az agyával alkalmazkodik hozzá. A zseniális Darwin ugyan felismerte a fajfejlődés törvényét, de az emberi faj esetében két tényezőt nem vett tudomásul.

Egyrészt az emberrel egy a korábbinál minőségében sokkal fejlettebb faj jött létre, ami a fejlett agyának köszönhetően képes a nagyon eltérő környezetkehez alkalmazkodni. Ezt még isteni beavatkozásnak is tekinthették volna a vallások.

Másrészt az ember nem új fajjá válva alkalmazkodik az új környezetéhez, hanem a viselkedését igazítja hozzá, ami a fajelméletek híveinek is elfogadhatóbb lett volna.

Darwin az ember által történő szelekció hatásával sem foglalkozott. Nem adott magyarázatot arra, hogy az ember is úgy szelektálta a háziállatokat, hogy azok nagyon eltérő külleműek, viselkedésűek lettek a nélkül, hogy új fajjá változtak volna. Egy japán pincsi és egy bernáthegyi nagyon különböző, de kutya. Egy póni és egy muraközi nagyon különbözők, de lovak maradtak.

A mutáció csak akkor hoz létre új fajt, ha a szelekciót a környezet végzi. A háziállatait nem a természeti környezet, hanem az ember igénye irányította, és ez elképesztően gyorsan történt. A kutya és a rénszarvas mintegy 20, a többi házállat domesztikációja 6 ezer éve történt. A spontán új fajjá szelektálódásnak talán százszor annyi időre lett volna szüksége.

Az emberiség kettészakadt.

Az emberiség demográfiai tekinteten ketté szakadat. A puritán népek korábban elképzelhetetlen módon jólétet teremtettek annak köszönhetően, hogy a puritán viselkedés lett a többi kultúránál lényegesen kedvezőbb a jelenkor össznépi társadalmai számára, ugyanakkor a jólétnek, az iskolázottságnak és a fogamzásgátlás megoldásának köszönhetően leállt a túlnépesedés, sőt a kívánatosnál gyorsabban csökkenne a népesség, ha az állam anyagilag nem támogatná a gyermekvállalást.

Ez nem új, hiszen az európai kereszténység második kettészakadása, aminek során az angolszászok, a germánok és a skandinávok a puritanizmusuknak megfelelőbb keresztény egyházakat alakítottak. Ezt még Weber is félreértette, mert a protestáns kereszténységgel magyarázta ezeknek a népeknek a puritanizmusát, holott a hatás fordított volt. Ez a három etnikum eleve, már pogányként is puritán volt. A kereszténység megjelenésekor Európában még a latin népek jelentették a fejlettebb társadalmi szintet. Az északabbra élő európai népek csak földművelő kultúrájával együtt vették át a latin szertartási nyelvű kereszténységüket.

A puritán népek aztán a 15. századra nemcsak felzárkóztak a mediterrán népek színvonalára, de meg is előzték azokat.

Az angolszászok, a germánok és a skandinávok fölényét az is magyarázta, hogy a nyugat-európai földművelés számára ezek rendelkeztek kedvezőbb természeti adottságokkal, ugyanakkor az óceánok meghódítása Afrika elkerülhetetlen megkerülése és Amerika elérhetősége leértékelte a Földközi Tenger, és felértékelte az Atlanti Óceán partjait.

A reneszánszt még a mediterrán térség szülte, a reformáció és az ipari forradalom súlypontja azonban már a puritán népeken belül volt.

Jelenleg tovább nő Európában is a puritán népek előnye. Az Európai Unió létrehozása azért eleve kudarcra ítélt volt. A puritán európai országok, a négy óceánokon túli angolszász, valamint a távol-keleti puritán országgal vannak közös szinten. Ma már, és egyre inkább a világgazdaság négyötödét a puritán népek országai adják.

A világgazdaság történetében először történik, hogy a puritán emberiség jelentős hányada, kétötöde többszörös fölényben van a többséggel szemben. A szinte elképzelhetetlen fölénye pedig továbbra is egyre nő.

Ugyanakkor a nem puritán népek országai egyre jobban lemaradnak. A lemaradásuknak két oka van. Egyrészt nem puritánok, másrészt elviselhetetlenül gyorsan szaporodnak. Mindkét ok önmagában is elég a lemaradáshoz.

Azt sem a politika, sem a társadalomtudományok nem hajlandók tudomásul venni, hogy mind a lakosság puritánná nevelése, mind a túl népesdés leállítása egyelőre még megoldhatatlan. Ezért lehetetlen választ adni a kérdésre: Mi várható száz év múlva. Legfeljebb az lehet a vigasz, hogy száz éve sem volt fogalma senkinek arról, mi várható mára. Az, hogy a puritán népek lesznek a jelen hősei, kevesen tekintették ahhoz hasonlónak, amelyen lett. Erről ugyan elmondhatjuk, hogy Max Weber sem látta, ő is csak Európa népei körében gondolkodott. De, azt gondolta, hogy a Nyugat puritán népeinek az élcsapata már nem Európában, hanem az óceánokon túli négy angolszász ország lesz. Észak-Amerika társadalmi felemelkedését ugyan látta, de inkább csak abban a tekintetben, hogy az Európában nem boldoguló nem puritán, nem protestáns népek Észak Amerikában képesek beépülni.

Weber puritán alatt protestánst értett, ezért ki sem tért a latin-amerikai népek jövőjére. Pedig igazán ott bizonyosodott be, hogy a latin népek mennyivel maradnak le a protestánsokhoz viszonyítva. A latin-amerikai államokban nyilvánul meg igazán a gyengeségük. De a gyengébb képességük az Egyesült Államokban is egyértelmű. Ott a latinok, főleg a mediterránok visszahúzó erőt jelentenek.

Arra pedig még senki sem mutatott rá, hogy az Egyesült Államok hol tartana, ha a lakosság negyedét, harmadát nem afrikai és mediterrán népek alkotnák.

Kanadában nincsen jelentős mediterrán etnikumú lakosság, franciák voltak és vannak, de ott nem latin népekként viselkednek. Ez jelzi azt, hogy Franciaország lényegében a reformáció alatt maradt le. Egészen más lenne ma ez az ország, ha a protestáns hugenották alakítják a francia városok lakosságának a karakterét. Ezt nem csak a kanadai franciák illusztrálják, hanem a svájci kálvinisták is.

Ezért vagyok bizalmatlan abban a tekintetben, hogy az EU megújulása esetén Franciaország a puritán felső szintbe vagy a mediterrán latinokhoz csatlakozzon.