Kopátsy Sándor PV 2017 05
29
A házasságkötők életkora
Ötven éve olvastam először, hogy
Franciaországban, a 15. században hány évesek voltak a házasságkötők. A férfiak
26-28, a
nők 24-26 évesek. Vagyis tíz évvel a nemi érettségük után. Abban a korban a
házasságon kívül született gyerekeket az egyház nem keresztelte, nem temette, a
lakóhely sem számolt vele. Azt történészként tudtam, hogy a római katolikus
egyház csak olyan jobbágy fiatalokat adott össze, akik számára a földesúr
előtte jobbágytelket biztosított.
Ez az egyházi dogma azt
jelentette, hogy a történelemben először a földbirtokos nem nagycsaládok, hanem
kiscsaládok között osztotta fel használatra a földet. Ez a családforma csak a
katolikus vallású Nyugat-Európában lett bevezetve. Kelet-Európában és a
Balkánon a nagycsaládos jobbágyrendszer a megszűntetéséig fennmaradt.
A kiscsalád bevezetésének nem
találtam nyomát még a vallástörténetében sem. Csak az egyértelmű, hogy erre a
sötét középkor végén, amikor a búza és az árpa télállóvá és a természetes
csapadékkal megelégedetté szelektálódott, és a szántóföldi termelésének
kialakultak a technikai feltételei, a 9. század elején, Franciaországban. A
Kárpát Medencében a honfoglalás idejére elterjedőben volt a gabonatermelés. Mi
magyarok alkottunk először államot e térségben. De a magyar történelemben sincs
nyoma annak, hogyan tértünk át a nomád törzsi szervezetre épült
állattenyésztésről a falvak házaiban élésre, és a földesurak jobbágytartására.
Ehhez hasonló fontosságú társadalmi
változást csak a jobbágyrendszer megszüntetése és az 1945-ös földreform volt, a
történészek ennek ellenére máig megelégednek azzal, hogy a lakosság a
pogányságról áttért a római katolikus vallásra, a sátraiból falvakon házakba
költözött, és áttért a gabonatermelésre. Ezen túl első királyunk vármegyékre
osztotta az ország területét. Annak nyoma sincs a kor történetében, hogyan
lettek a pásztorok felett parancsoló törzsi vezetőkből jobbágytartó földesurak.
Csak az nyilvánvaló, hogy néhány arisztokrata család már a pásztorkodás idején
is rangos főúr volt.
De arról, hogy ez az átállás
hogyan történt, fogalmunk sincsen. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a pásztor
társadalmakban nagycsaládok voltak, amikben a házasságokat korán, gyakran a
nemi érettség előtt kötötték, a házasság a nagycsaládok fejeinek jogkörébe
tartozott.
Arról, nemcsak a magyar, de az
európai történelmében sem található nyom, hogy milyen feszültség származott
abból, hogy a gyermekvállalás mintegy tíz évvel kitolódott. Arról, hogy a
fiatalok nemi ösztönének az elfojtása hogyan hatott a társadalom életére,
említések sincsenek.
Azt, hogy a nagycsaládos
társadalommal szemben mekkora viselkedési változást jelentett a kiscsaládos
rendszer, csak a bolsevik megszállás évtizedei alatt élhettem meg. Ennek hatása alatt lett a véleményem, hogy
Nyugat-Európa azért volt fölényben a többi magas-kultúrával szemben, mert
kiscsaládos volt. A kiscsaládos
jobbágyrendszer volt az első fajunk történelmében, amelyik a gyermekvállalást
jó tíz évvel kitolta, ezzel az első 2-3 szülés kimaradt. A kiscsalád számos
előnye érvényesülhetett.
A felnőtt szülők voltak a családi gazdaság működtetői. Minden nagycsaládos rendszerben csak a már
gyakran munkaképtelen öreg volt a családfő, az egyetlen jogi személy. Vele
szemben az értéktermelők jogtalan alárendeltek voltak. Vagyis a tejhatalmú
családfő rendelkezett a család tagjai által termelt érték, jövedelem felett.
Vagyis a családon belül is jogtalanok voltak az értéktermelők.
A kiscsaládos rendszer másik nagy
előnyét abban látom, hogy a potenciális gyermekvállalás 2-3 szüléssel
alacsonyabb volt, tehát sokkal kevesebb
halálokozás jellemezhette ezer éven keresztül a nyugat-európai társadalmakat.
Diákkoromban felmerült bennem a
kérdés: Mi volt az oka, hogy az utolsó ezer évben az európai kultúra vívmányai,
a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, az ipari forradalom, a tudományos
és technikai forradalom megállt a nagycsaládos társadalmak határán. Ma már
tudom, hogy az új befogadására a
kiscsalád sokkal könnyebben alkalmas, mint a nagycsalád.
Azt igazán csak öregen értettem
meg, hogy a Nyugat, majd annak puritán
népei, az angolszászok, a germánok és a skandinávok fölénye a puritán
viselkedésükkel magyarázható.
A kiscsaládos társadalmak fölénye azonban csak azért vált óriási
előnnyé, mert megkéstek a házasságok, ezzel a gyermekvállalás.
A házasságok kitolódása.
Ezt az írást az váltotta ki, hogy
láttam egy statisztikát arról hogyan csökkent Magyarországon a házasságok
száma. 1970-ben 96.6 ezer házasságot kötöttek, húsz évvel később 35.5 ezret!
Szerintem ebben világrekordot állítottunk fel. Jelenleg nő, már elértük az
1970-es rekord felét. De még ez is világrekord lenne.
A csökkenés okai többségükben
pozitívek.
Több nő szerez diplomát, mint férfi. Az iskolázottság növekedését a
társadalmi fejődés egyik legjobb mutatójának tartom.
A diplomás nők szenvednek a legtöbb szakmai hátrányt a
gyermekvállalásból. Még a Nők Lapja sem tesz említést arról, hogy a nők a
gyermek vállalásuk esetében mennyivel nagyobb jövedelmet vesztenek és mannyivel
nagyobb szakmai hátrányt szenvednek.
A szingli nők a jövedelmükből jobban megélnek. Arról, hogy a nők
keresete alacsonyabb, mint a férfiké, kétszáz éves irodalma van. Arról most
láttam statisztikát, hogy a szingli nők azonos jövedelemből jobban élhetnek,
lényegesen többet megtakaríthatnak, mint a szingli férfiak. Az Egyesült
Államokban a diplomás szingli nők kétszer annyi lakást vásárolnak, mint a
diplomás szingli férfiak. Először láttam adatokat arról, hogy a nők számára
sokkal kisebb előnyt jelent a házasság, mint a férfiaknak. Több ezer éven
keresztül a nők voltak jobban érdekeltek a házasságban, mert sokkal kevesebbet,
gyakran semmit sem kerestek.
Ennek a fordulatnak különösen
megörültem. Fajunk történetében először
a fejlett társadalmakban fordul elő, hogy a nők, minél iskolázottabbak annál
nagyobb előnyben vannak a szingli férfiakkal szemben. A nők nagyobb
szabadsága egyre inkább azon múlik, hogy milyen képzettséget szereztek, és
milyen kevés gyermeket vállalnak.
A magasan iskolázott nők jelenleg
minden fejlett társadalomban 1.5 gyermeknél is kevesebbet vállalnak. Vagyis
fajuk kontraszelekciója azért történik, mert a nők nem kapnak megkülönböztetett
támogatást a gyermekvállalásuk után. Ezen az óriási társadalmi kért okozó
szelekción csak azzal lehet segíteni, ha az öregkori társadalmi támogatás, a
nyugdíj nem az életkereseten, hanem a gyermeknevelés eredményén alapulna.
Húsz éve sokszor leírtam
társadalommentő javaslatomat. Most is leírom.
Ha a családok felső harmadában annyi gyermek születne, mint az alsóban,
és az alsóban csak annyi, mint a felsőben, ötven év múlva még egyszer olyan
fejlett társadalmak lehetnénk, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra
mellett.
Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a diplomás nők a
gyermeknevelésük értékével arányos időskori ellátásban részesülnek. Sajnos,
erre nem számíthatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése