Az életmód módok hatása a tudatra

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 04 19

Az életmód módok hatása a tudatra

Tízéves korom előtt a falusi élet tanított meg rá, hogy másképpen viselkedik az a parasztember, aki lovas kocsival jár, lovakkal dolgozik, mint az, aki ökrökkel, tehenekkel végzi el ugyanazokat a munkákat. Ennek az okát csak sokkal később ismertem fel. Aki ugyanis lovakat tart, fele annyi időt tölt el a szállítással, az igával végzett munkákkal, mint aki ezt még nem engedheti meg magának.

A másik élményemet magamon szereztem, 15 éves koromban öcsémmel közösen egy használt kerékpárt kaptunk. Ez mintegy öt-tízszeresére növelte távolságlegyőző, csomagszállító képességünket. Azt, hogy az a tökéletesebb közlekedési eszköz, hogyan hatott a tudatomra, lassan fogtam fel. Gyalog csak a városban közlekedtem, a kerékpárral már a megye lett az életterem. Ráadásul a 70 kilométeres Balaton is elérhetővé vált. Észrevétlenül megismertem mennyire más a katolikus, mint az egykéző reformtus falu, mennyire jobban élnek a svábok, és szegényebbek a rácok, mennyivel más a falu, ahol szinte minden családnak van szőlője.

Azt már az irodalmi érdeklődésemnek köszönhettem, mi volt Petőfinek a vasút, Adynak a közút hatásáról alkotott véleménye.

Petőfi a Vácra induló vonatot látva, megjósolta, hogy az emberek meg fognak változni annak hatására, hogy tized annyi idő alatt közlekedhetnek az egyik állomásról a másikba.

Ady a francia látva a tengerpartra menő autókat, azt írta, hogy mennyivel mások lesznek az emberek, hiszen az ország bármelyik pontjára elmehetnek háztól házig a csomagokkal.

Mindkét zseni felismerte, hogy a vasútnak, majd a gépkocsinak köszönhetően, meg fogunk változni.

Tőlük tanultam meg, hogy miért látják másként a németek a világot, akinél a nemzetgazdaság vasútra, mint az amerikaiak, akik közutakra építették a saját nemzetgazdaságukat.

A szovjet megszállás alatt kiépített nagyüzemi mezőgazdaságban más lett a falvak lakosságának a szemlélete, életvitele, azzal, hogy már nem ökrökkel, lovakkal, hanem traktorokkal, kombájnokkal végezték a munkájukat. A közvélemény csak azt látta, hogy erőszakkal történt a kollektivizálás, de ez fel sem merült, hogyan hat a falusi emberek tudatára, hogy a jövedelmük nem az időjárás szeszélyeitől, hanem a havonta elvégzett munkájuktól függ.

Az elmúlt ötven évben Afrikába évente 50 millió kínai kerékpárt exportáltak olyan áron, amit az afrikai lakosság meg tudott vásárolni. Az utóbbi harminc ében a lakosság többsége mér nem kerékpáron, hanem mopedeken közlekedővé vált. Vagyis a lakosság tudata egyik változásból a másikba lépett.

Ez jutott eszembe, amikor egy írást a gépkocsik elterjedéséről olvashatok. Már száz éve, hogy a gépkocsit millió számra gyártják. Ez idő alatt az emberiség ötöde jutott el odáig, hogy az emberiség ötödén jutottak odáig, hogy ezer laksora száznál több gépkocsi jut. Olyan drága volt az ára és az üzemletetése, hogy csak azokban az országokban volt ezer lakos tizedének, vagyis minden harmadik családnak van gépkocsija, és épült a közúti infrastruktúra, benzinkút, és javító hálózat. Ez a küszöb valahol az egy laksora jutó 30 ezer dolláros jövedelem mellett érhető el. Ahol pedig túllépte az átlagos jövedelem az 50 ezer dollárt, és az ezer lakosra jutó 600-800 gépkocsinál leáll.

A nagy változást a kínai reform hozta. Ott az utóbbi tíz év alatt közel negyedével, 102-re nőtt a lakosság száma. Indiában ez a mutató ötöd akkora, mint Nigériában 22, alig nagyobb, 20, mint Nigériában. Ezzel szemben Latin-Amerikában, például Brazíliában 207 ezrelék a gépkocsival rendelkezők aránya. Ötven éve hiszek abban, hogy Kínában a rossz társadalmi felépítmény is viszonylag hatékony, és korrigálható, ezzel szemben Indiában a lakosság magatartása, a birodalom gazdaságföldrajzi, etnikai, nyelvi vallási tarkasága okán semmilyen felépítmény nem lehet hatékony. A kínai munkaerő alsó 90 százaléka annak ellenére drága, hogy a felső huszada angolul beszél, százada pedig angol diplomás. A lakosság elitje jobb az amerikai vagy a kínai átlagnál, az óriási többsége azonban fejlett társadalmakban használhatatlan. Ezt mutatja az amerikai bevándorlók ottani teljesítménye is. Jelenleg a dél-ázsiai és közel keleti diplomások az Egyesült Államok legjobb bevándorlói. Ez egyformán igaz az Indiából és az Iránból bevándorló elitre is. Az olajban gazdag országok vendégmunkásainak többsége indiai, pakisztáni, ott megfelel, de a fejlett Nyugaton használhatatlan.

A gépkocsi volt a legforradalmibb fogyasztási cikk.

Az utóbbi negyedszázadban azonban a sokkal olcsóbb számítógépek, mobil telefonok lettek az elmarad világban a tudati forradalmat okozók. Nemcsak századáért, ezredéért meg lehet szerezni, de a használatuk még ennél is olcsóbb. Ráadásul a használtuk nagyon egyszerű és megoldott infrastruktúrát igényel. Az pedig külön csodálatos, hogy a gyerekek és az iskolázatlanok mennyire képesek a használatukra. Az öreg diplomások nehezebben használják ezeket a televíziókat, számítógépeket, telefonokat, mint a gyerekek.

Magamon bizonyítom.

Ha nem volna televíziónk, szövegszerkesztőm, húsz éve munkaképtelen lettem volna. Annyira remeg a kezem, hogy kézzel írni sem tudok. A számítógépem nélkül nem jutnák könnyen információkhoz. A televíziónak köszönhetően naponta követhetem az angol és németnyelvű csatornákat, számítógépemnek köszönhetően bárkivel beszélhetek, az adatokhoz hozzáférhetek. Kétszáz éve még a nagyhatalmak vezetői is csak álmodhattak arról, hogy kíváncsiságokat kielégíthessék. Százötven éve Széchenyi István örömmel írta a naplójába, hogy sikerült elintézni az Ausburger Zeitung előfizetését, amivel tíz nappal a lap megjelenése után az asztalán van az újság. Az előfizetés nem kerül többe, mint az inasa fizetése.

Azt alig egy éve tudom, hogy az agyunk tanulási képessége a születés utáni négy évben szerzett szókincsen múlik. arról még nem találtam adatot, hogy a négy éves kori szókincsben milyen szerepe van a televíziónak, a rádiónak. Szerintem fontos.

Ilyenkor érzem, hogy korunkban olyan gyorsan változik a világ, hogy még a legokosabbak sem képesek felmérni, mi lesz ennek a hatása. Csak ráérzek, amióta felismertem, hogy az agyunk fejlődésében milyen fontos szerepet játszott a változékony klíma, a négy évszak. Fajunk óriási többsége az utolsó száz éve előtt ott halt meg, ahol született, az volt a szakmája, ami a szüleinek. Ma már a nagy többség máshol él, mint ahol született, más lett a szakmája, mint a szüleié.