Miért állt az ember két lábra?

Kopátsy Sándor EH 2012-03-25

MIÉRT ÁLLT AZ EMBER KÉT LÁBRA?

A biológusok abban ugyan egyet értenek, hogy az emberré válás szempontjából óriási jelentősége volt annak, hogy az ember két lábra állt. Azt, hogy miért állt az ember két lábra nem kutatták. A napokban került a kezembe egy írás, ami egészen új módon magyarázza a kérdést. Azt állítja, hogy az ember azért állt két lábra, mert a sekély vizekben való gyűjtögetés volt a fő megélhetési módja.

Carsten Niemitz berlini fejlődésbiológus állt elő az új elmélettel, hogy az ember a sekély vizekben gyűjtögetéshez alkalmazkodva állt két lábra.

A felismerésének két okból örültem meg.

1. Bátor gondolat. A tudományokban még mindig ritka a bátorság, az általánosan elfogadottnak kétségbe vonása. Az új, úttörő eredményeket rendszerint azoknak köszönhetjük, akik a nagyon nyilvánvalót megkérdőjelezik. Ez áll az ember kétlábúvá válása esetében is. A tudomány óriási jelentőséget tulajdonít annak, hogy fajunk két lábon járó lett. Márpedig ami nagyon fontos, annak a miértje is az.

2. Az indoklás sok korábbi felismerésemre ad magyarázatot. Azt nagyon korán felismerem, hogy a gyűjtögető ember számára a dagály-apály járta tengerpart volt az ideális életér. Az ilyen területen élt fajunk nagy többsége életének első kilenc tizedében. Mint természetjáró tudom, hogy a gyűjtögetésből való megéléshez ideális természeti környezet a dagály-apály járta tengerpart. Az ilyen területen százszor akkora az eltartó képesség, mint a szárazföldön. A tengerpart után a mocsárvidék következik, és a legkevésbé az ahol a tudomány a paradicsomot elképzeli. Az ember számára a földi paradicsom, vagyis az ideális élőhely a dagály-apály járta lapos, homokos partvidék volt.

Ezzel először Skóciában találkoztam, amikor a tengeri madarak milliói jelentek meg a dagály visszafordulása idején. Ezt látva döbbentem rá, hogy ahol millió madár megtalálja a napi táplálékát, ott van a gyűjtögető ember számára a paradicsom.

Az ilyen síkságokon naponta a dagály százszor annyi táplálékot hord ki, mint amennyi a legtermékenyebb tájon megterem. Nincs ehhez hasonló élettér, ahol naponta jön a friss táplálék, méghozzá olyan, amiért nem kell fáradozni, gyerek, öreg szinte azonos hatékonysággal hozzájut. Nem véletlen, hogy ezeket a tenger gyümölcsének nevezik. Ráadásul ezek fehérjében és zsírokban rendkívül gazdagok, és nyersen is könnyen emészthetők.

Az Atlanti Óceán partjain számos kagylódomb található, amik azt jelzik, hogy tízezer éveken keresztül itt a tenger gyümölcseiből élők települései voltak. Az óta szeretnék látni olyan jégkorszaki térképeket, amelyeken látni lehet, hogy hol voltak a hetven méterrel alacsonyabb tengerszint idején a partok, és mekkora terület volt a dagály által megjárt. Ebből kiderülne, hogy hol találnánk meg a mai hetven méternél sekélyebb tengerben a kagylóhalmokat, vagyis a tízezer évnél régebbi településeket.

Niemitz professzor és tanítványai a halat tartják őseink fő táplálékának, pedig azoknál százszor nagyobb szerepe volt a tenger gyümölcseinek, a puhatestűeknek. Ők is hasonló hibába esnek, mint a halászatot és vadászatot fő megélhetési forrásnak tekintők. Azokról mondom, hogy a vadak esetében százszor több volt a ragadozók által elejtett dög, és annál százszor több a puhaterű állat.

Abban a tekintetben azonban jó úron járnak, hogy a sekély, dagály járta tengerpartok voltak az ideális élőhelyek.

Szenzációs felismerésük volt azonban az, hogy a sekély vizekben való gyűjtögetés volt a két lábra állás oka. Ezt jól bizonyítja, hogy nagyra szelektálódott a talpunk. Fontos felismerés, hogy az ember súlyához viszonyított talpa sokkal nagyobb, mint a biológiai őseié. Az ember felállás, két lábon járása és nagy talpa a minél nagyobb terület bejárása, vagyis a gyűjtögetés szempontjából ideális.

Az is nagyon fontos felismerés, hogy a gyűjtögetett táplálék könnyen emészthető, és fehérjében gazdag volt. Ennek köszönhető a testsúlyunkhoz képes nagy és súlyához képest nagy kapacitású, tehát sok energiát igénylő agyunk. Ehhez azt kell hozzátenni, hogy az embervolt az első faj, amelyik a magvakat és a húst emésztésre előkészítette. Vagyis azokat kevesebb energiával emészthetővé alakította át.

Amennyire az ember nagy talpa azt bizonyítja, hogy vízben, puha aljon járt, a fogazatunk arról árulkodik, hogy emésztés megkönnyítésére előkészítettük a táplálékunkat.

A tárolható magvakat megtörtük, megfőztük, élesztővel erjesztettük, megsütöttük. A gabonák magjai ilyen előkészítés nélkül alkalmatlanok lettek volna a táplálkozásra.

Mint már említettem az ember sokkal inkább volt dögevő, mint vadász. A nagy ragadozókat tűzzel elzavarták, a döghúst a könnyebb emésztés, és a fertőzések megelőzése érdekében megtörték, megsütötték, megfőzték. A velős csontokat kővel feltörték, hogy a nagyon tápláló velőhöz hozzá jussanak.

Ezt a táplálkozási módot a fogaztuk, és az agyfejlődésük leplezi le.

Kétségtelen, hogy a két lábra állásnak voltak további kedvező következményei, de azt nem a szárazföldi életmód, hanem a vízpartokon való élés váltotta ki.

Nem vonom kétségbe, hogy Niemitz professzor szenzációs felfedezése még nem zárta le biológiai elődeink, és őseink két lábon járásnak minden okát, de jó vágányra terelte a probléma megoldását.