KÍNA ÉS INDIA

Kopátsy Sándor EH 2012-03-13

KÍNA ÉS INDIA

Sokadszor foglalkozom a két, kontinens méretű birodalom összevetésével. Ez érthető, mert mindegyik a versenyképes Nyugattal közel azonos népességű, és jelenleg annál gyorsabban növekedő. E két birodalomban, mert ezek nem országok, él az emberiség harmada, az ipari forradalom és Amerika benépesítése előtt kétharmada, az írástudók négyötöde. Lényegében ők voltak a világtörténelem. Hozzájuk képest a Mezopotámia, és Egyiptom azért vált jelentőssé, mert azokból sarja ki a keresztény Nyugat, ami az ipari forradalom után a világtörténelem fő szereplőjévé vált, és a mohamedán Közel-Kelet, ami alig ezer évig csillogott. A két amerikai magas-kultúra pedig csak évezredekkel megkésve, alig ezer évig élt, és az élvonalban akkor sem kerülhetett.

Az ipari forradalom előtt a magas-kultúrák gyakorlatilag hasonló fejlettségi színvonalon voltak. Köztük a Kínai Birodalom volt ugyan a legfejlettebb, és a legnépesebb, de ez a fölény a lakosság életszínvonalában nem jelentett nagyságrendi különbséget. A kínaiak a tudományokban és technikában ugyan előbbre volt a többinél, de a lakosságának életszínvonalában alig volt fölényt jelentő különbség.

A magas-kultúrák az óceánok meghódítása, majd az ipari forradalom előtt izoláltan élték a maguk életét, alig voltak hatással egymásra. Ez a két eredmény hozta Európa nyugati fele számára, hogy élettere megtízszereződhetett, nagyságrendi fölénybe került a tudományban, a technikában és a hadviselésben.

Ebből a fölényből fakadt, hogy a Nyugat hatása alá került az egész emberiség. Az eddig izolált kultúrákban élő fajunk sorsa ez után vált közösségé. Egészen a 20. század közepéig a Nyugat eredményeiből a többi kultúrának, az emberiség másik kilenctizedének sok haszna nem származott belőle. A Nyugat számos áldásából ugyan részesültek a kevésbé fejlettek is, de éppen ezek a technikai áldások billentették ki a többi kultúrát az évezredes egyensúlyából.

A legnagyobb változást az egészségügy vívmányainak beáramlása okozta. Ezek hatására lecsökkent a halálozás, és felgyorsult a népszaporulat. Éppen a legnagyobb halálokok legyőzése volt a legolcsóbb, a legkönnyebb. Az évezredeken keresztül alig változó népesség elkezdett évente százalékokkal növekedni. A közelmúltban állapítottam meg, hogy születésem óta fajunk létszáma három és félszeresére nőtt. Ezen belül Afrika lakossága tízszeres, Nigériáé húszszoros lett. Szinte érthetetlen, hogy az elmúlt száz év történészei nem ezt a demográfiai robbanást tartják a legfontosabb, méghozzá a legtragikusabb eseménynek.

Engem az elszabadult népszaporulat vezetett arra, hogy a megelőző mintegy ötezer év történelmét a népesség növekedés sikeres fékezőjeként minősítsem. Minden gyorsan, néhány ezreléknél gyorsabban növő társadalom elsődleges feladata a népesség növekedés féken tartása.

Az ipari forradalmat követően a méreteiben kicsi Nyugat került az emberiség nagy többségével szemben nagyságrendi tudományos, technikai és katonai fölénybe. Ez a fölény a 20. század második feléig minden más magas-kultúrával szemben egyre gyorsabban nőtt. Ekkor azonban a távol-keleti, a demokratikus táborba tartozó országok átvették a Nyugat technikai vívmányait, és gazdasági csodákat produkáltak.

Az ezredfordulóra három fejlett világgazdasági agglomeráció alakult ki, a nyugat-európai, az észak-amerikai és a távol keleti. Mára a puritán Nyugathoz tartozó, és a távol-keleti kisebb országokban a lakosságának, az emberiség alig ötödének jövedelme tízszeresénél is magasabb lett, mint a másik négyötödben.

Ha a fent birodalom képes lesz a felzárkózásra, akkor a fajunk fele lesz a másik felénél tízszer gazdagabb. Ezért a következő század sora azon múlik, mi lesz Kínával és Indiával.

Ha a politikusok és történészek ismernék a fontossági sorrendet, akkor ezzel a két birodalommal többet foglalkoznának, mint minden másikkal összesen. Ha e két birodalom, de akár csak az egyikük száz év alatt felzárkózik, nem kell félni a jövőtől, ha nem, akkor van mitől félni.

E két birodalomtól azonban nagyon eltérő jövőt várok.

Kína sikerében meg vagyok győződve, India jövőjében azonban kételkedem.

Ezzel szemben a politikusok és a közgazdászok úgy látják, hogy néhány országnak nő meg a világpolitikai és világgazdasági szerepe. E néhány közé a fenti kettő mellé néhány nagyot, de ezeknél sokkal kisebbeket, Oroszországot, Brazíliát, esetleg Törökországot sorolják. E három ország mindegyikét sokkal inkább egyre jobban lemaradónak, mint felzárkózónak tartom.

Miért?

Mert meggyőződésem szerint, a században a felzárkózásnak két alapfeltétele van, és egyre inkább lesz.

a. A lakosság viselkedését vagy a nyugati puritán, vagy a távol-keleti konfuciánus kultúra jellemezze.

b. A lakosság növekedése ne haladja meg a néhány ezreléket.

A Nyugat puritán népei feleltek meg először a két előfeltételnek, és ma már a társadalmi és gazdasági fejlettség élvonalban, a világ átlag tízszerese felett vannak. A nem puritán Nyugat népei, a mediterránok és a kelet-európaiak pedig ugyan fejlődnek, de hozzájuk képest egyre jobban le fognak maradni.

A Távol-Kelet konfuciánus népei között ma már csak a kínaiak, a vietnámiak, és az észak-koreaiak szegények. Az előbbi kettő példátlan gyorsaságú felzárkózásban van, a harmadik sorsa pedig megjósolhatatlan, de méreténél fogva jelentéktelen.

Amit az alábbiakban Kína jövőjéről mondok, lényegében Vietnámra is értendő.

A távol-keleti országok között azok, amelyek a hidegháború demokrata frontján voltak, már meggazdagodtak. A bolsevik oldalon álló Kína és Vietnám a hidegháború vége óta példátlanul gyorsan fejlődik. Ezek sikere arról tanúskodik, hogy a bolsevik marxista út is sikeres, ha a lakosság konfuciánus, és a gazdasági életben működhet a piac. A marxista politikai diktatúra ugyan csak akkor lehet olyan sikeres, mint a demokrácia, ha a lakosság viselkedése puritán, vagy konfuciánus. Ha meg nem az, az alkalmazott módszertől függetlenül, nem lehet sikeres.

A Nyugat társadalomtudománya téved, amikor a sikeres fejődés elengedhetetlen feltételének tekinti a kultúrától, és a gazdasági fejlettségtől függetlenül a politikai demokráciát. A Nyugat nem puritán, azaz a mediterrán és a kelet-európai népei hiába kísérleteznek a politikai demokráciával, kudarcra vannak kárhoztatva. Ideje volna tudomásul venni, hogy a politikai demokrácia csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet fejlett, iskolázott társadalmaiban bizonyult hatékonynak.

Elég volna tanulni a két tényből.

- Amerikában a latin-amerikai országok egyre jobban lemaradnak a puritán angolszász volt gyarmatai mögött. A mediterrán népek demokráciájuk sem lehet igazán hatékony. Az Egyesült Államok, és Argentína gazdaságföldrajzi adottságai között alig van különbség, az utóbbiban egy lakosra jutó nemzeti jövedelem mégis alig ötöd akkora. A volt spanyol és portugál gyarmatokon a lakosság viselkedése kor kettős követelményeinek nem felel meg. Gyorsan szaporodnak, és nem puritánok. Bizonyítják, hogy demokratikus eszközökkel nem lehet a túlnépesedésüket lefékezni.

- Az ortodox keresztény kultúrájú országokban a bolsevik rendszer nem azért bukott meg, mert politikája nem volt demokratikus. Elég volna arra gondolni, hogy már a kereszténységük sem lehetett azonos, hogy nem érintette őket a reneszánsz, a reformáció, de még az ipari forradalom technikai vívmányait sem voltak képesek hatékonyan működtetni. Aki ezt megérti, és szem előtt tartja, az belátja, hogy nekik nem felel meg a demokrácia, de még a nyugati marxizmus sem. A bolsevik diktatúra bukása után sem mennek többre. Nyugati értelemben demokráciák sem lehettek. Pedig a népszaporulatuk leállt. Tehát a két előfeltétel egyike létrejött, de a másik, a lakosság puritán viselkedése, a szorgalom, a takarékosság, a fegyelem, stb. hiányzik.

A Nyugat nem veszi tudomásul a tényt, hogy a szegény országokban a túlnépesedést csak a nyomor, vagy a politikai erőszak tudja megfékezni. A politikai erőszak is csak a puritán, és a konfuciánus népek gyermekvállalást képes korlátozni. Ideje volna felismerni, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb történelmi eredménye: a népszaporulat megfékezése Kínában. Erre azonban csak a puritán társadalom lehet képes.

Bármennyire közismert, elfogadott tény, hogy Kínában, a népességkorlátozás nélkül, ma a lakosság 500 millióval több volna, a Nyugat ennek megakadályozásán botránkozik. Márpedig 500 millióval nagyobb lakosság esetén szó sem lehetne a gazdasági csodáról. Ezt azonban csak a politikai diktatúra képes megvalósítani. A Nyugat ennek ellenére görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a politikai diktatúra sehol, semmilyen körülmények között nem fogadható el.

Miért vagyok biztos, Kína sikeres felemelkedésében?

Kínában a siker mindkét előfeltétele biztosított.

- Az ország lakosságának kilenctizede keményen konfuciánus.

- A meghatározó kilenctized kínai lakosság nem szaporodik.

Az elmúlt harminc évben, ami óta Kínában a gazdaságot piacosították, és korlátozzák a gyermekvállalást, az egy laksora jutó nemzeti jövedelem és nemzeti vagyon példátlan mértékben gyarapodik. A megtakarítási ráta 28 százalék körül mozog. A foglalkoztatási ráta 80 százalékos, és az évente ledolgozott munkaórák száma 200 órával nagyobb, mint a Nyugati országokban.

A nyugati közgazdászok azon is botránkoznak, hogy néhány százalékkal több fiú születik, mint lány. Fajunk történetében mindig nőfelesleg volt. Ebben láttam a nők elnyomásának, alacsonyabb társadalmi helyzetének elsődleges okát. Szinte általános társadalmi törvény, hogy elnyomott az lesz, amiből felesleg van. Az emberi fajon belül mindig több nő volt, mint amennyire a fajnak szüksége volt. Többen születtek, mint ahogyan az eltartó képesség nőtt. A nők munkájára kisebb kereslet volt. Ez leginkább a pásztor és gabonatermelő társadalmakban volt így. Erre tett rá a nők katonaképességének gyenge volta.

A tudomásalapú társadalmak az elsők, amiben a nők értéke felértékelődik, hiszen szellemi munkára való alkalmasságban sokkal nagyobb az egyenrangúság, mint a fizikai erőt igénylőben.

A nők alárendeltsége semmiben sem volt nagyobb, mint a szexuális életben. Ebben a tekintetben, számukra fajunk életében először a fogamzásgátlás megoldása hozta meg az egyenrangúságot. Ennek ellenére még mindig nagyon távol vagyunk a nemek közti egyenrangúságtól.

Ezért várok sokat attól, hogyha nőhiány lesz. Ez hozza majd meg számukra az egyenrangúságot. Érthetetlen számomra, hogy nemcsak a vallások, de a történészek is milyen keveset foglalkoznak a nők egyenjogúságával, annak ellenére, hogy a lakosság fele nő.

Miért vagyok biztos India viszonylagos lemaradásában?

India az egyetlen magas kultúra, amelyik országos szinten mérve gyorsan fejlődik, de a felzárkózás mindkét előfeltétele hiányzik.

a. A már ma is túlnépesedett birodalom lakossága a megengedhetőnél tízszer gyorsabban növekszik.

b. A heterogén kultúrájú lakosságának a viselkedése nem puritán.

A társadalomtudományok egyik fogyatékossága, hogy a nemzeti jövedelem növekedését nem egy laksora vetítve, hanem országos szinten mérik. Ez még az egymással versengő, csak egymás rovására gazdagodható társadalmakban megbocsátható elméleti hiba volt, az egymással kooperáló világgazdaságban azonban súlyos elméleti és gyakorlati hiba. Ezt már számos esetben, többek között Kína és India összevetésével is bizonyítottam.

Mindkét birodalom nemzeti jövedelme kiemelkedően gyorsan nő. Az elmúlt húsz évben Kínáé közel 10, Indiáé pedig közel 8 százalékkal. Az egy laksora jutó jövedelem Kínában azonban 7, Indiában ellenben csupán 2 százalékkal nőtt. Még nagyobb volna a különbség, ha az egy laksora jutó nemzeti vagyont is mérnénk. Ez Kínában évi 10 százalékkal nőtt, Indiában pedig évi 2 százalékkal csökkent.

Az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon tekintetében India az országos szinten nagyon gyors növekedés ellenére lemaradó birodalom, Kína pedig a leggyorsabban növekedő.

Van ennél is meggyőzőbb példa. Japánban lassan nő az ország nemzeti jövedelme, de a csökkenő lakosság gyorsabban gazdagodik, mint az állami szinte mérve kétszer gyorsabban növekvő Egyesült Államokban, és a négyszer gyorsabban növekedő Indiában.

A közgazdaságtan egyáltalán nem számol a lakosság növekedésével járó felhalmozás és felnevelés költség igényével.

Márpedig a lakosság minden egy százalékos növekedése mintegy 3-4 százalékos felhalmozási többletigényt támaszt. Az 1 százalékos csökkenés pedig ennyivel növeli az egy laksora jutó fizikai és szellemi vagyont.

Nagyon fontos, hogyan alakul az egy lakosra jutó nemzeti vagyonigény az alul, és a túl népesedett társadalmakban. Többek között ennek is fontos szerepe van abban, hogy a világ legfejlettebb tíz társadalma között van a természeti adottságaihoz képest még nagyon ritka lakosságú Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Ezzel szemben nincs köztük nagy európai, és egyetlen távol-keleti állam sem. Elsősorban azért, mert ezek túl népesedettek.

Visszatérve Kínára és Indiára. Mindkét birodalom a természeti adottságaihoz képest túl népesedett. Ezt Kína felismerte, és a túl népesedett térségében megállította a népszaporulatot. Ezzel szemben Indiában féktelenül növekszik a lakosság. A Nyugat társadalomtudományai hibának minősítik Kínában a gyermekvállalás leállítását, és nem veszik tudomásul, hogy India a gyors népességnövekedése miatt, egyre jobban lemarad.

Az sem veszik tudomásul, hogy a népesség meg nem engedhető növekedését csak a puritán népek képesek megállítani, mert ehhez kemény politikai diktatúrára van szükség.

A Nyugat nem győzi hangsúlyozni, hogy India számára előnyt jelent, hogy a demokratikus politikai rendszere. Ezzel szemben ez az egyik legnagyobb hátránya. Demokráciában nem lehet a spontán népszaporulatot megfékezni. Többek között ez az egyik oka annak, hogy a túl népesedett, szaporodó népességű országban nem lehet sikeres a politikai demokrácia, mert ez eleve lehetetlenné teszi a népszaporulat leállítását.

India eleve túlnépesedett birodalom volt, és az ENSZ demográfusai szerint, a lakosságának száma 2040-ig is gyorsan növekedni fog. Ötven éve India lakossága fele sem volt Kínáénak, 2040-ben meg másfélszerese lesz. Ez az egy adat bőven elég annak bizonyításához, hogy India nem felzárkózó, hanem az élvonaltól egyre jobban lemaradó birodalom lesz.

Szerintem, India birodalom marad, hanem tucatnyi kisebb, egymással az élettérért versengő országra fog szétesni.

Sem a történészek, sem a közgazdászok nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora lakosság volna az egyes országokban az optimális, vagyis, ami mellett a lakosság jóléte maximális volna. Egy ilyen tudományos felmérésből kiderülne, hogy az emberiség ma lényegesen jobban élne, ha a létszáma a 20. század elején, a 2 milliárdnál megállt volna.

Ma már csak négy olyan ország van, ahol a lakosság száma még az optimum alatt van. A már említettek, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, valamint Oroszország. Ezek az optimális lakossága a jelenleginek a kétszerese lenne, ahol tehát mintegy 500 millióval több lakos élhetne optimális színvonalon.

A Szibériától déli Ázsiában a jelenleginek mintegy fele, mintegy 3 milliárddal kisebb volna az optimális létszám.

A latin-amerikai országok még nincsenek túl népesedve, de a jelenlegi növekedés gyorsabb, mint az elviselhető.

Afrikában a negyednyi népesség is sok volna.

Előbb azt írtam, hogy fajunk kisebb problémával állna szembe, és mintegy még egyszer ilyen életszínvonalon élne, ha a népesség megállt volna a 2 milliárdnál. Ez nem azt jelenti, hogy ma, vagy még kevésbé a jövőben is ez marad az optimális létszám.

Az optimum felé törekvés sebessége nagyon korlátozott. Aligha lehet gyorsabb évi néhány ezreléknél. Az elmúlt ötven év adatai alapján azt hiszem, hogy a túl népesedett országban a lakosság csökkenésének optimuma az évi néhány ezrelék. Az optimális népsűrűség alatti országokban a növekedés optimális sebessége azonban elérheti az 1 százalékot is. Ezek a számok nem tartalmazzák az országok közti mobilitást. A már fejlettek jó minőségű szelektált munkaerőt ezen felül is befogadhatnak. Ennek a hatása azonban kétoldalú. A befogadóknak nagyon előnyös, a kibocsátóknak azonban nagyon hátrányos. A fő probléma azonban nagyságrendben eltér. A túlnépesedett országokból évente akár százmilliók vándorolnának a gazdagok felé, és azok jelentős hányada nem kívánatos minőségű. A befogadók azonban ennek csak a minőséi elitjére várnak. A befogadottak száma pedig az éves túl népesedének a tizedét sem érheti el.

Ezért a mögöttünk, és az előttünk álló század legnagyobb feladata a túl népesdés megállítsa. A túl népesdés százaléka ugyan lassul, de a volumene alig csökken, és a belőle származó veszteség egyre nagyobb lesz. Ezt azonban mind a politikusok, mind a vallások, mind a társadalomtudományok nem hajlandók tudomásul venni.

A fajunk túl népesdésének megállíthatatlansága sehol sem nyilvánvalóbb, mint Indiában. A gazdasági növekedés feltételei ugyan kedvezőek, de a túl népesdés megállíthatósága teljesen hiányzik. Ezt ugyanis csak puritán nép kemény politikai diktatúrája képes megvalósítani. Ennek az állításomnak ellentmondani látszik, hogy Európában mid a mediterrán, mind az ortodox keresztény népek körében megszűnt a túl szaporodás veszélye.

Ennek azonban két oka van.

- Ezek a népek egyrészt szoros kulturális, és társadalmi kapcsolatban vannak a puritán Nyugat-Európával.

- A lakosság iskolázottsága széleskörű és magas.

- A fogamzásgátlás használata általános.

Ezt bizonyítja, hogy a mediterrán népek a távoli latin-amerikai országokban gyorsan szaporodók maradtak. Ott még fokozza ezt az indián őslakosság, és az afrikai leszármazottak még gyorsabb szaporodása, valamint az életterük alul népesedettsége is.

Visszatérve Indiára.

India legkevésbé azért nem hasonlítható Kínához, mert az utóbbi kínai lakossága, az összlakosság kilenctizede kínai, puritán, India pedig tucatnyi nyelvre, kultúrára és kasztokra osztott, amik egyikére sem jellemző a puritanizmus. Ezért Kína lakosságának kilenctizede megfelel a felzárkózás feltételeinek, és a birodalom egyben maradásának. India gazdasági fejlődésének a motorja azonban az angolul beszélő diplomás réteg, amelyik alig van a társadalom óriási többségével kapcsolatban.

Talán még ennél is nagyobb akadályt jelent, hogy a demokratikusan választott politikai vezetés nem rendelkezhet olyan hatalommal, ami képes a népszaporulatot megállítani. Vagyis a demokrácia, amit a Nyugat a legnagyobb előnynek tart, az Indiában a legnagyobb akadály.