A kicsi szép

Kopátsy Sándor PG 2012-03-08

A KICSI SZÉP

A The Economist e heti száma számos olyan véleményt közöl, ami azt mutatja, hogy a világ legtekintélyesebb hetilapja sem érti meg az idők szavát. Ezt bizonyítja a Small is not beautiful címmel megjelent írása is, ami a nagyvállalati érdek szolgálatát bizonyítja.

A nagyvállalatok fölényében minden klasszikus közgazdász, azoknál is keményebben Marx azon a véleményen volt, hogy a nagyvállalatok elseperik a kisebbeket. Ez a 20. század első feléig lényegében vitathatatlan volt, és ma is igaz lenne, ha csupán a tőzsdén szereplő vállaltokat tekinti a közgazdaságtan gazdasági szektornak.

Valamikor tíz évvel a rendszerváltás előtt, amikor még a bolsevik táborban a nagyállatok fölényében való hisztérikus ideológia volt az úr, az Egyesült Államok munkaügyi statisztikájának adatival bizonyítottam, hogy a társadalom érdekét nézve, a kicsik fölénye növekszik.

Az ellen már korábban is számos alkalommal tiltakoztam, hogy a vállalti nagyságot az értékesítési eredményükkel mérik. A hozzáadott értékkel kellene mérni. Ebbe az irányban legfeljebb addig megy el a közgazdaságtan, hogy a profitrátával mér. Ez még akkor sem volna elfogadható, ha a kisvállatok profitját mérni lehetne, még a nagyokét sem, nemhogy a kicsikét.

Az elmúlt harminc évben, különösen a rendszerváltás után felismertem, hogy a jelenkori társadalom elsődleges célja a foglalkoztatás. Ezért a vállalatok társadalmi értékét a munkaerőpiacon keresztül mérem.

Máig jól emlékszem a harminc éves adatokra. A megelőző húsz évben, akkor az Egyesült Államokban 25 millió munkahely létesült. Ezen belül az új munkahelyek legnagyobb hányada, közel az összes a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató szektorban. Ezzel szemben az 500 főnél többet foglalkoztatóknál abszolút csökkenés volt.

A 10 főnél kevesebbet foglalkoztatókon belül a leggyorsabb növekedés a családi vállalkozásoknál jelentkezett. Ez nagy pofont jelentett nemcsak a bolsevik ideológiának, hanem a klasszikus közgazdaságtannak is.

Ezen belül számomra is meglepetést jelentett a mezőgazdaság, ahol szinte elseprő volt a családi farmergazdaságok győzelme. Egyetlen másik ágazatban sem volt olyan fölényes a családi vállalkozások térhódítása, mint a mezőgazdaságban. Ez agrárpolitikus múltam, és a bolsevik ideológia hisztérikus parasztellenessége miatt különösen elgondolkoztatott.

Marx talán semmiben sem tévedett jobban, mint az agrárpolitikában, a falusi társadalom karakterének megértésében. De nem csak ő tévedett, hanem pártom, a Nemzeti Parasztpárt, és köztük én is.

Marx, és hatásra a marxisták, köztük is leginkább a bolsevikok mániákusan parasztellenesek voltak. Szerintük, a falusi kisárutermelés szüli a kapitalizmust. Ez a rögeszme szülte az erőszakos kollektivizálást, és az óriás állami gazdaságokat.

Marx azt jó érezte, hogy a proletárdiktatúra legveszélyesebb ellensége a kisárutermelő parasztság, csak azt nem vette észre, hogy nemcsak az állam politikai túl hatalma, hanem a tőkével szembeni ellenállásban is a legnagyobb erő. Marxnak csak annyiban volt igaza, hogy a történelmi környezetében kisárutermelés fékezi a társadalmi változást. Vagyis nemcsak a proletárdiktatúrának, de a fasisztának, sőt a tőkésosztály diktatúrájának is ellenáll.

Azt már Max Weber is észrevette, hogy a lengyel paraszt otthon a falújában nem változik, mereven konzervatív, de a városba költözve gyorsan beilleszkedik a polgári környezetbe. Azt is megállapította, hogy az amerikás lengyel paraszt is gyorsan amerikai lesz. Addig azonban nem ő sem ment el, hogy Amerikában csak ott történt gyors és eredményes társadalmi fejlődés, ahova a parasztok és munkások mentek. Ma az új világban csak kétféle társadalom van.

- A volt angol négy angol gyarmat, melyik mindegyike ma a világ első tíze között van, ahova a munkát nem találó munkások, és a földet nem találó parasztok mentek dolgozni.

- A latin-amerikai országok, ahol a spanyol és portugál tábornokok, kalandorok és térítő papok rendezkedtek be.

Az előbbiek mindegyike a világ tíz legfejlettebb társadalma közé emelkedett. Az utóbbiak egyike sincs az 50 legfejlettebb között.

A paraszti bevándorlók lettek a legdinamikusabb polgárok. A tőkések azonban először rabszolgatartók lettek, aztán pedig a népet lenéző tőkés arisztokraták.

Az amerikás parasztokról még nem írta le senki, hogy ők alakították ki az a farmer mezőgazdaságot, ami legyőzte a tőkés versenytársait. Ez azt jelenti, hogy a kisárutermelő paraszt otthon a falújában minden változtatásnak ellenáll, de Amerikában a tőkés mezőgazdaságot is kiszorító farmerré alakult át. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a kisárutermelés új társadalmi és kulturális környezetben a társadalmi fejlődés legjobb iránytűje.

Ezt azonban csak a rendszerváltás után láttam be. Ennek tükrében az erőszakos kollektivizálást is át kellett értékelnem. A bolsevik falupolitika ugyan ázsiai módszereket alkalmazott, de történelmi eredményeket ért el.

- A falusi lakosság kétharmadának városi munkát adott. Ezzel egy millió falusi lakos változott parasztból munkássá.

- A fennmaradó kisárutermelő parasztokat munkássá, jelentős hányadukat szakmunkássá képezte át. Alkalmassá tette arra, hogy más szakmákban elhelyezkedhessenek.

- A falusi asszonyokat kiemelte a családon belüli alárendeltségből, saját jövedelemmel rendelkező családtaggá emelte. Vagyis modernizálta a parasztcsaládot.

- A Kádár-rendszer utolsó húsz évben a magyar falvak népe megtanulta, hogy a szabad idejében érdemes dolgozni, sőt vállalkozni, házat építeni. Akkor élhettem meg, hogy milyen tudatformáló szerepe van a munkahelyen ledolgozott idő utáni munkának. Sokszor leírtam, hogy a háztáji, a maszekolás, a kalákába történő házépítés a vállalkozóvá nevelés óvodája.

Erről az utóbbiról kissé bővebben írok, mert a rendszerváltás óta nemcsak elhallgatják a szabad időben történő gazdálkodás tudatformáló szerepét, de szervezik a munkátlanságot.

A családi vállalkozások legnagyobb társadalmi erényéből azonban nemcsak a liberális közgazdaságtan, de a The Economist idézett írása meg sem vesz tudomást.

A szabadidőben végzett munka tudatformáló szerepe.

A művészek és a hívatásos sportolók képzése már régen felismerte, hogy minél előbb kezdik e képességek fejlesztését, annál nagyobb lesz az oktatás eredménye. Ez talán semmire sem jobban igaz, mint a vállalkozó képesség fejlesztésére. Ezért tartom a bolsevik évtizedek talán legnagyobb eredménynek a szabad időben történő vállalkozást. Annak idején azt reméltem, hogy a bolsevik megszállás után a vállalkozások óvodáját kijárt népem végre iskolás lehet. Sajnos, ennek az ellenkezője történt, nem az óvodákat zárták be, de még másfél millió ember még a munkából való megélést is elveszítette.

A teljes foglalkoztatás, a munkások és családjuk szabadidőben történő jövedelemtermelők társadalmát átalakították az alacsony foglalkoztatású, a sokak munkátlanságban, alamizsnából sokan élők társadalmává. Ennél nagyobb társadalmi károkozást nem ismer a történelmünk. A sokak sokat dolgozók társadalma egészségesen átéli az idegen megszállást, a keveset dolgozók társadalma pedig szuverén államként is egyre jobban lemarad.

A bolsevik megszállás évtizedei alatt történtekre, a történelem emlékezni fog, még akkor is, amikor már az alkalmazott módszerek feledésbe merültek.

Külön kell értékelni a Kádár-rendszer falupolitikáját.

A Kádár-rendszer utolsó húsz évében a világtörténelemben is példátlan eredményt élvezhetett a magyar falvak népe. Az ország ugyan egyre kevésbé tartott lépést a demokratikus Nyugattal, egyre jobban lemaradtunk, de a szegénységen belül a falvak népe jobban és szabadabban élhetett, mint a városi lakosság. Erre nem ismerek példát a világon. A falusi nép jobban élhetett, mert többet dolgozhatott.

A falusi lakosság felszabadult munkaidejét példátlanul sikeresen hasznosította. A hivatalos munkaviszonyon felüli időben, talán a Nyugat történetében soha nem tapasztalt mértéket öltött a háztáji termelés, a saját rezsis házépítés.

Sajnos a rendszerváltás az eredményeknek nagy hányadát megsemmisítette. A liberális gazdaságpolitika általános kudarcán belül is elsősorban a falusi lakosságot sújtotta. Visszaállította az ezer éves munkaalkalom hiányt. Erre nem jelent mentséget, hogy a módszerek demokratikusak voltak. A kirúgottak kaptak segélyt, családi pótlékot.

Arra sem találtam adatot, hogyan változott meg a rendszerváltás óta a falusi lakosság munkaerejének kihasználtsága, jövedelme, felhalmozása. Nem véletlen, hogy lapítunk erről, hiszen az adatok példátlanul leleplezők.

A The Economist csak az látja, hogy a nagyvállalatoknál magasabbak a bérek, és nagyobb az egy dolgozóra jutó adóbefizetés. Addig ott sem jutottak el, hogy a családi vállaltok munkajövedelméről nincsenek, és nem is lehetnek reális adatok.

Ennél azonban sokkal nagyobb hiba elsiklani a felett, hogy mint kezdene a nagyvállalati szektor a nem elég hatékony kisvállalkozások felszámolása esetén felszabaduló munkaerővel. Pedig egyelőre eleve botrányosan alacsony a foglalkoztatás, és a munkanélküliség a legrosszabb hatékonyságú foglalkoztatásnál is sokkal drágább.

A jelenkori társadalmak legnagyobb gazdasági problémája az, hogy a nagyvállalati szektor nem képes foglalkoztatni a munkavállalással járó költsége, és az elvárt profitja összegénél kisebb értéket termelő munkaerőt. Ez a foglalkoztatási szabályozás megfelelt a tőkés osztálytársadalom érdekének, amiben a gazdaságnak kevés tőkéje, ugyanakkor ahhoz viszonyítva sok, és megfelelő minőségű munkaereje volt. Ezzel szemben a jelenkori társadalomban a munkaerő minősége a szűk keresztmetszet. A jó minőségű munkaerőből nem lehet elég. Ezért az érdeke, hogy még az is dolgozzon, aki szinte semmi új értéket nem termel. A tartós munkanélküliség nem csak költséges, de értékromboló is. Aki tartósan munkanélküliségre van kényszerítve, annak a minősége is romlik. Ráadásul minél gyengébb minőségű a munkaerő, annál gyorsabb a minőségének a romlása.

A teljes foglalkoztatást dogmaként kezelő rendszerben a polgári közgazdaságtan csak azt vette tudomásul, hogy a munkaerőhiány felveri a béreket, a kínálatnál nagyobb keresletet hoz létre, ezzel inflációt gerjeszt. Ennek klasszikus példája volt és maradt Magyarország.

A rendszerváltás előtt Kornai János könyvét, a Hiányt tekintették a magyar közgazdasági irodalom klasszikus művének. Ez a mű hánynak tekintette a keresletnél kisebb kínálatot. Nem vette tudomásul, hogy nem kínálatban volt hiány, hanem a keletkező keresletben volt kielégíthetetlen többlet. A kínálat akkora volt, amit a teljes foglalkoztatás képes volt megtermeli. A társadalom teljes munkaereje termelt, a kiáramló jövedelem azonban ennél is jóval nagyobb volt. Ez ellen a társadalom az árak mesterséges rögzítésével védekezett. Nem a kínálat volt kicsi, hanem a kereslet mesterségesen nagy. Nem áruhiány volt, hanem pénzfelesleg.

A pénzfelesleg azzal járt, hogy jelentős hányadát nem tudták kielégíteni. Ez ellen védekezett a társadalom a kiáramló bérek adminisztratív korlátozásával. Ha a közgazdászoknak volna gazdaságtörténelmi ismeretük, tudhatták volna, hogy háború esetén is áruhiánynak hívták a fedezet nélküli keresletet. De az volt jellemző a fejlett tőkés országokban is a második világháború után, amikor az újjáépítés munkaerőigénye kielégíthetetlen volt, ezért emelkedtek a bérek, amit az államnak kellett korlátozni. Akkor sem áruhiányról beszéltek, hanem pénzfeleslegről, inflációról. Valójában munkaerőhiány volt a tényleges ok, amit munkaerő importjával, és bérkorlátozásokkal csillapítottak. Ideje volna tudomásul venni, hogy a háborút követő húsz év a Nyugat legsikeresebb időszaka volt, ha az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, az iskolázottság, és a várható életkor növekedésével mérünk.

Ebből azonban nem tanult semmit a modern közgazdaságtan.

A legfontosabb tanulság azonban annak tudomásulvétele volna, hogy a modern társadalom elsődleges feladata a minőségi munkaerő újratermelése. Ezt azonban csak a magas foglalkoztatás, a tartós munkanélküliség felszámolása mellett lehet elérni.

Ebben azonban a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus népeivel nem lehet versenyezni.

A vállalti szektorban sokkal nehezebb a munkaalkalom teremtés, a tartós munkanélküliség felszámolása, de a szabad időben történő értéktermelő lehetőségek megteremtése csupán akarat kérdése.

Újra kell indítani a vállalkozások óvodáit.

A kicsi nemcsak hasznos, de szép is.