Összefoglaló

Könyvnapon fog megjelenni Kopátsy Sándor új könyve a történelemről.

Ebből idézünk:

Kopátsy Sándor EH 2012-02-02

ÖSSZEFOGLALÓ

Könyvem elődleges célja annak bizonyítása, hogy fajunk története lényegében nem történhetett másként. A termelésből élő társadalom elsődleges célja a spontán népszaporulat fékezése volt. Amíg ez nem áll le elkerülhetetlen szükségszerűség az osztálytársdalom, a kisebbség diktatúrája a többség felett. Az osztálytársadalmak „bűnei”, a többség kizsákmányolása, a szervezett emberirtás, a felhalmozási források elpocsékolása, és a tudásvágy üldözése, nem bűnök, hanem a társadalom érdekét szolgáló szükségszerűség.

A homo sapiens megjelenésével olyan faj jött létre, amiben a gyűjtögetésről a termelésre való áttérés után, egészen a jelenkorig, az egyedek többségének az érdeke a faj érdekével nem volt összeegyeztethető. Ez abban jelentkezett, hogy az egyedek többségnek érdekérvényesítése a faj érdekét sértő túlnépesedést eredményezett volna. A múltunkat jellemző sok-sok emberölés és háború, a tömegek kegyelten kizsákmányolása, a termelés korlátozása, a megtermelt javak jelentős hányadának elpocsékolása, továbbá a tudásra való természetes törekvés szervezett elnyomása az emberi faj érdekét szolgálta, ugyanakkor az egyedek többségének az érdekét sértette. Tehát csak erőszakkal volt fenntartható.

Az egyének természetes vágya volt az egyenlőség, az élet szeretete, a béke, a jövedelmük racionális felhasználása, és mindenekelőtt a tudás gyarapítása. Az osztálytársadalom azonban ösztönösen ezzel ellentétesen működött, így az emberek többségének természetes érdeke, és a szaporodó társadalom érdeke között antagonisztikus ellentét áll fenn. Az elmúlt ötezer évben emberi faj fejlődése még abban a szakaszában volt, amiben érdeke ellentétben állt az egyedek nagy többségének az elvárásaival. Az osztálytársadalmaknak, mint közösségnek, a társadalom nagy többsége elvárásaival, érdekével szemben kellett a faj érdekét érvényesíteni.

Ebből fakadóan nem volt logikája a demokráciának, a többség uralmának, mert a többség érdekével szemben kellett a faj érdekét képviselő kisebbség érdekét érvényesíteni. Ez az ellentmondás csak akkor és ott oldódott fel, ahol leállt a népesség megengedhetőnél gyorsabb növekedése. Ahol azonban a népesség néhány ezreléknél gyorsabban nő, a demokrácia sérti a társadalom érdekét, ezért nem lehet tartós és eredményes. A szaporodó népesség esetén a kizsákmányolás elkerülhetetlen szükségszerűség.

A biológiában fel sem vetődhet a faj érekével ellentétesnek tekinteni mindazt, ami a faj életére jellemző. Ezzel szemben a társadalomtudomány negatívan ítéli meg az osztálytársadalmak ötezer éve jellemző működését.

Azt igyekszem bizonyítani, hogy az osztálytársadalmakban a lakosság nagy többsége nem élhetett jobban, emberibb módon, okosabban annál, ahogyan ténylegesen élt. A társadalom érdekét szolgálta a kizsákmányolás, az emberölés, az erőforrások kihasználásának korlátozása, a javak jelentős hányadának elpocsékolása, és a jobbító tudás gyarapodásának elnyomása. Ha ezek a „társadalmi bűnök” nem lettek volna minden osztálytársadalom jellemző vonásai, akkor a lakosság túlszaporodását, és ebből szükségszerűen következő elkorcsosulását nem lehetett volna megállítani.

Magyarázatra szorul, hogy a könyvben szinte nem is szerepelnek történelmi adatok, és sok a gazdasági elemzés.

Ami a történelmi adatok hiányát illeti.

Ezt a könyvet azért írtam, hogy bizonyítsam, nem a tettek feltárását, hanem az azokat kiváltó okok, és az abból fakadó következmények feltárását tartom a történész elsődleges feladatának. Azt kívántam illusztrálni, hogy a fajunk életében semmi fontos nem történt, nem is történhetett lényegesen másként, mint ahogyan a szereplők cselekedtek. Ebben a tekintettben Darwin és Marx tanítványa vagyok, annak ellenére, hogy mindkettőjükön úgy léptem tovább, hogy cáfolom a legfontosabb megállapításukat.

Darwin a fajfejlődést a mutációval és szelekcióval magyarázta, nem vette észre, hogy változatlan környezetben egyik sem a hoz változást, sőt azt kizárja. Változatlan környezetben is ugyanúgy van szelekció és mutáció, de éppen annak köszönhető, hogy nincs fajfejlődés. Fajfejlődés csak a megváltozott környezetben történhet. A szelekció és a mutáció biztosítja, hogy a változatlan környezetben ne legyen, a változóban pedig legyen fejlődés.

Ez a törvény azonban nemcsak a fajok, hanem az élettelen anyagok, és az ember esetében is így működik. Az élettelen, az élő és a szellem világában csak a külső okból bekövetkező környezetváltozás hozhat fejlődést. Igaz az esetek többségében ez hozza a fajok pusztulást is. Ezt bizonyítja, hogy a fajok száma a fejlődési szintjük emelkedésével egyre csökken. A jelenlegi csúcson egyedül állunk.

Tanulság: Változatlan környezetben nincs fajfejlődés.

Marxista vagyok abban az értelemben, hogy a társadalmi jelenségeknek az okát az alépítményben kell keresni. Ezt az elvét azonban szinte mindenki másnál jobban maga Marx rúgta fel azzal, hogy a felépítmény erőszakos megváltoztatásával akart egy tökéletes felépítményt, vagyis társadalmat létrehozni. Ezzel az idealisták számára lett vallásalapító.

Marx legnagyobb közgazdasági tévedése, hogy a kizsákmányolást a tulajdonviszonyból, tehát a felépítményből vezette le. Nem vette tudomásul, hogy megfordította a saját logikai sorrendjét. Mint minden közgazdasági jelenséget, a kizsákmányolást is csak az alépítményből lehet levezetni. Közgazdászként tudnia kellett volna, hogy minden cserében jól jár az, akinek az oldalán van a hiány, a szűk keresztmetszet, és veszít, akinek oldalán a felesleg, a túlkínálat van.

Mivel minden termelő társadalomban hiány volt az erőforrásokban, és felesleg a munkaerőben, az erőforrások tulajdonosa előnyt élvezett a cserében. A tőkés is csak ezen az alapon juthatott értéke alatt a munkaerőhöz. A munkaerő pedig azért részesült éréke alatt a cseréből, mert többen voltak, mint amennyire a társadalomnak szüksége volt. Tehát kizsákmányolás csak ott lehet, és addig természetes, ameddig felesleg nincs egyensúly a termelési tényezők keresletében és kínálatában. A kiváló munkaerőt, ami ritkaság, minden munkaadó, a tőké is, értéke felett fizeti meg, mert abban hiány van. Ezért, a szaporodó lakosság esetén, a munkaerő többségének kizsákmányolása objektív, a társadalmi érdek által determinált. Ahol a munkaerő évi néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik, ott csak osztálytársadalom lehet, amiben a többséget kizsákmányolják. Ez független attól, hogy milyen a tulajdonforma.

Állításomat jól jellemzi a jelenkori társadalom munkaerőpiaca, ahol a kiváló munkaerő fölényben van a munkaadóval szemben, a gyenge pedig ingyen sem kell.

Marx tehát nem vette tudomásul, hogy a többséget kizsákmányoló osztálytársadalom objektív szükségszerűség, felépítménye a gyorsan szaporodó népességnek. Ebből következik, hogy az osztálytársadalom csak ott szüntethető meg, ahol leáll a népszaporulat. A 20. század során ez történt meg a világ fejlett ötödében. Ugyanakkor fajunk többsége példátlanul gyorsan szaporodik, ezért számukra az osztálytársadalom nagyobb szükségszerűség, mint valaha.

E könyv legfontosabb mondanivalója, hogy az osztálytársadalom csak ott számolható fel, ahol leáll a népesség növekedése.

Ami a történelmi események, és személyek mellőzését illeti.

Ez abból fakad, hogy sokkal fontosabbnak látom az eseményeket kiváltó okok, és az abból fakadó következmények feltárását, mint az események és szereplők ismertetését. Meggyőződésem szerint nagyon ritka, és könnyen mellőzhető a történelmi személyek akarata, a háborús események kimenetele, mint azt a történészek kezelik.

Az is tudatos, hogy a családformát, a talajfogató ekét, a patkót, a tejtermelést, a burgonya termelésélt ezerszer fontosabb történelmi eseménynek tartom, mint a fontosnak vélt háborúkat.

Fontosnak tartom annak elfogadását, hogy a fajunk elérte a fejlettségnek azt a fokát, amiben már a természeti környezetének fontos alakítója lett. Az ember, azzal hogy a gyűjtögetésből áttért a termelésre, elkezdte a természeti környezetének az igényeihez való igazítását, tehát az alépítményét egyre inkább a saját igényeihez igazítja.

A termelésre való áttérés következtében az ember a természeti környezetét hasznosító fajból azt az igényéhez igazítóvá tette. A termelés minden formája ugyanis egyúttal környezet átalakító. Amennyire korunk tudományos divatja a természeti környezetét veszélyeztető ember, annyira kevés hangsúlyt kap a tény, hogyan hat vissza az emberre az általa megváltoztatott természeti környezet. Ostobaság az a vélemény, hogy minden a természetet érintő változtatás eleve rossz, úgy a legjobb a természeti környezet, ahogyan az előttünk, tőlünk függetlenül volt. Ez ugyanis azt jelenti, hogy hibát követtünk el, amikor letértünk a gyűjtögetésről.

A marxi értelemben vett alépítmény megszűnt csupán az ember akaratától független adottság lenni, hanem egyre inkább az ember akaratától, illetve ösztönös cselekedeteitől folytonosan és egyre inkább módosulóvá vált. Az ember viselkedése, a körülményekre való reagálása lett az alépítmény legfontosabb eleme. Mára a felépítmény milyensége, a környezethez való alkalmazkodása is elsősorban az ember által létrehozott környezettől függ. Ezt bizonyítja, hogy a jelenkorban a társdalom teljesítménye elsősorban attól függ, hogyan felel meg a lakosság viselkedési kultúrája a kor követelményének. Hatékony társadalmat csak a nyugati puritánok és a távol-keleti konfuciánusok képesek építeni. Vagyis az olyan ember, amelyiknek a viselkedése a maga által létrehozott környezetnek a legjobban megfelel. Ez nem azt jelenti, hogy csak az ember milyensége, saját maga által létrehozott környezet az alépítmény, csak azt, hogy az ember viselkedése olyan lassan módosítható felépítmény, ami rövidebb távon, néhány generáción belül nem módosítható lényegesen, vagyis úgy viselkedik, mintha alépítmény lenne. Egyre inkább, mint a természeti környezete. Korunkban már a modern ember viselkedésére sokkal jobban a maga teremtette világ, mint a természeti környezete. Azzal szinte nem is találkozik.

Már az ipari forradalom technikai találmányai felépítményként jelentek meg, de a természeti környezetnél nagyobb hatással voltak a társadalmi fejlődésre, az emberek tudatának alakulására, mint a természeti környezet. A modern közlekedés és kommunikáció nagyobb hatást gyakorol az emberek viselkedésére, gondolkodására, mint a természet. A következő generáció viselkedésére jobban hatott a vasút, a gépkocsi, a jelenben az elektronika, a telekommunikáció, mint a természet, aminek hatásával alig találkoznak.

A jelenkor technikai találmányai szinte elnyomják a természeti környezet hatását. A jelenkorban már a sorság alakító alépítmény formálója sokkal inkább az ember a maga tudásával, technikai vívmányaival, mint a természeti környezet. Elég két jelenkori példára gondolni.

- Izrael a sivatagos őshazája térségében szupermodern nyugati államot épített, és azt sikeresen működteti. Körülötte az arab világ egyre inkább lemarad.

- Szingapúr a trópuson Hong-Kong versenytársát építette fel két generáció alatt. Panama a nagyon hasonló természeti és világgazdasági pozícióban közép-amerikai szinten maradt.

A tanulság, hogy amire képes a zsidó és kínai diaszpóra, arra képtelenek a délkelet ázsiai, vagy a latin-amerikai emberek.

Ami a közgazdász módszereimet illeti. A történészek számára furcsa, de a történelem területén elért eredményeim többségét a közgazdászi megközelítési módnak köszönhetem.

Számomra a mérce, hogy melyik társalom mennyit javít, vagy ront a helyzetén. Ennek értelmében a múlt század két bajnoka, a politikai történelem fontos szereplői között, Japán és Németország. Ezek javítottak a legtöbbet a helyzetükön, annak ellenére, hogy háborús és erkölcsi főbűnösök voltak, a háborút elvesztették, a múlt század két jelentős gazdasági csodája mégis nekik volt köszönhető. Erre csak egyetlen magyarázatot találtam, ők voltak a keményebben puritánok.

Eltévednek a történészek, ha a saját erkölcsi elvárásaik alapján értékelnek. Az utókor egyetlen mércével, az eredménnyel mér.

Ha egyetlen eredményem kell megfogalmaznom, könnyű helyzetben vagyok.

Felismertem, hogy a megengedhetőnél gyorsabban szaporodó, és a nem puritán társadalmak csak osztálydiktatúrák lehettek, és lehetnek ma is. A történelemben, ami jellemző, szükségszerű még akkor is, ha rossznak tartjuk.