Fajunk túlnépesedik

Kopátsy Sándor ED 2012-02-13

FAJUNK TÚLÉPESEDIK

Betoldás a TÖRTÉNELEMSZEMÉLETEM könyvhöz

Fajunk utolsó tízezer éve lényegében arról szól, hogy túlnépesedésünket kell féken tartani. Ezt egészen a 19. század közepéig ösztönösen jól kezeltük, az óta kezelhetetlenné vált.

Ezt mindennél jobban illusztrálja a tény, hogy százezer évre volt szükség ahhoz, hogy fajunk létszáma elérje az egymilliárdot, azt követőn 123 év alatt a számunk megkétszereződött. Aztán 33 év alatt további egymilliárddal gyarapodott. 1960 óta 14-12 évenként újabb egy milliárddal nőtt. Ettől kezdve, remélhetőleg lassul, de ez is csak azt jelentené, hogy a következő egymilliárdhoz előbb 15, aztán már 19 évre lesz szükség.

Nem is értem, hogyan fogadhatja el ezt normálisnak mind a politika, mind a vallás, mind a társadalomtudomány.

(Idejön egy szám, hogy mekkora volt százezer év alatt az átlagos növekedési ráta, hogy elérjük az egymilliárdot.)

Életem legjelentősebb felismerésének tartom, hogy jó tíz éve felismertem, hogy az osztálytársadalmak azért jöttek létre, mert az embernek magának kellett megoldani, hogy ne szaporodjon katasztrofálisan túl az eltarthatósága határán. Az, hogy ez az elsődleges társadalmi feladat ugyan nem vált soha tudatossá, de minden termelésre épülő társadalom ugyanazt a négy alapvető módszert alkalmazta. Ennek volt köszönhető, hogy fajunk tízezer éven keresztül nem növekedett túl az eltarthatóságon.

Amerika felfedezése idején még mindig csak 500 millióan voltunk. Ezt megelőzően, egyetlen tízezer évben sem fordulhatott elő, hogy annyival nőtt volna a létszámunk, Mintegy százezer év alatt aligha volt olyan tízezer év, amiben annyival nőtt volna a létszámunk, mint a 20. században évente. Már ez az egyetlen adat is példátlanul gyors népesség növekedésről tanúskodik.

Nem ismerek olyan vadon élő emlős fajt, ami százezer év alatt ilyen létszámnövekedést ért volna el. Becslésem szerint, az 500 milliós létszámot is csak azért érhettük el, mert mi voltunk az első olyan faj, amelyik fejlett agyának köszönhetően, szinte földünk minden természeti környezetéhez képes volt alkalmazkodni.

Azt már itt is hangsúlyozom, hogy fajunk volt az első, amelyik nem a mutációnak és a szelekciónak köszönhetően alkalmazkodott a környezetéhez, hanem az eszével alakította megélhetési módját szinte minden természeti környezethez. Gondoljunk arra, hogy a leander völgyi ember háromszor százezer év alatt is szinte egyetlen természeti környezetben bizonyult életképesnek, de fejlődésének alig volt nyoma, és háromszázezer év után, a saját természeti környezetében is kipusztult. Az ugyan igaz, hogy hosszabb életében nem volt egyetlen jelentős éghajlatváltozás. A többi biológiai elődünk pedig nyomtalanul eltűnt.

Ezzel szemben a fajunk néhány tízezer év alatt szülőföldjéről elterjedve földünk minden természeti környezetébe berendezkedett, kialakította a maga saját azzal illeszkedő létfenntartási feltételeit. Sőt, amiről említést sem tesz a szaktudomány, már a jégkorszak végét jelentő felmelegedés előtt mintegy 15 ezer évvel, domesztikálta, magához szelídíttette a rénszarvast és a kutyát. Vagyis már nem gyűjtögetetéssel, hanem állattartással fedezete szükségleteit. Ezt azért tartom elméletileg rendkívül jelentősnek, mert arról tanúskodik, hogy fajunk fejlett agyának köszönhetően képes lehetett volna áttérni a termelésre, ha erre nem a klíma lényeges megváltozása kényszeríttette volna.

Az igazi fordulatot fajunk életében azonban az utolsó jégkorszak végét okozó felmelegedés hozta. Tegyük a felmelegedés megindulásának a dátumát ezelőtt tízezer évre. Akkor indult meg a felmelegedés, az annak következtében beálló éghajlatváltozás, és a tengerszint emelkedése. Ettől kezdve a fejtett agyú őseinknek nem újabb és újabb természeti környezetbe vándoroltak, hiszen már mindenütt jelen voltak, hanem alkalmazkodniuk kellett a már berendezkedett környezetük jelentős átalakulásához. Ennek a kényszernek hatására vált gyűjtögető fajunk termelővé.

Ezzel fajunk élete egy egészen más szakaszba lépett. Leegyszerűsítve mintegy kilencven ezer éven keresztül fajunk csak azzal terjeszkedhetett, ha újabb és újabb természeti környezetbe rendezkedhetett be, és ott szinte stagnált mind technikája, mind létszáma tekintetében. A mintegy tízezer éve megindult felmelegedés hatására a már berendezkedett természeti környezetekben élő fajunknak a beálló igen jelentős környezeti változásokhoz kellett igazodni.

Fajunk történetének a jelenkorig tartó idejét két minőségében, kihívásaiban nagyon eltérő korra kell osztani.

I. Az első mintegy kilencvenezer évben fajunk szinte minden természeti környezetben berendezkedett. A berendezkedése nagyon gyorsan történt, azt követően azonban a nem változó környezetben maga sem, illetve csak nagyon lassan változott.

II. A második szakasz mintegy tízezer éve kezdődött. Ezt a felmelegedés és a tengerszint jelentős emelkedése kényszeríttette ki. Az egyenlítő közeli esőerdőktől eltekintve, szinte minden természeti környezet jelentős változáson ment keresztül, amiben a korábbi gyűjtögetésből való megélés már nem volt fenntartható. Ezért áttért a termelésre.

Az a tény, hogy az ember csak ott változott termelő fajjá, ahol megszűntek a gyűjtögetésből élésének feltételei. Az a tény, hogy már a jégkorszakban, a mainál is sokkal mostohább természeti környezetben, áttért a termelésre, elméleti bizonyítékát adja annak, hogy mostoha viszonyok között gyorsabb a fejlett agyra épülő fejlődés, mint ahol kedvezők az adottságok. Ennek megérzését megtaláljuk szinte minden kultúra mitológiájában, ahol az embert az isten, a sorsa kiűzi a paradicsomi világból, és kemény munkával bünteti. A trópusokon, a képzeletbeli paradicsom, a gyűjtögetés ideális világában ma is gyűjtögetnek. A fajunk fejlett agya csak ott teremti meg magának a megélhetésének feltételeit, ahol már nem folytathatja a gyűjtögetést.

Ennek a második korszakunknak már nem az éghajlat változása, ami ugyan bekövetkezhet, hanem mi magunk vetettünk véget azzal, hogy már mi lettünk az életterünk, környezetünk elsődleges átalakítói. Amíg a jégkorszak végét okozó felmelegedés okát a naprendszerben kell keresnünk, a jelenlegi környezetváltozás okait mi idéztük elő. Nem csak az éghajlatváltozásra gondolok, hanem létszámunk robbanásából fakadó viselkedésünkre is. A tudósok elsősorban a légkörünk szennyezésére, és a nyersanyagok fogyására gondolnak. Ennél fontosabbnak tartom azt, ahogyan a tízmilliárd felé rohanó létszámunk eltartása érdekében deformáljuk a növény és állatvilágot. Elsősorban arra gondolok, hogy a szárazföld egyre nagyobb hányadát vonjuk művelés alá, tehát a flórát átalakítjuk, és az állatvilágban a háziállatok hegemóniáját hozzuk létre, ezzel a faunát is deformáljuk. Érdekünk szolgálatában a természet egyre kevésbé lesz már természet, sokkal inkább az emberi faj alkotása. Ennek következtében a fajunk sorsa szempontjából az lesz az elsődleges, hogyan változatunk a saját létszámunkon, és a természeti környezetünkön.

Fajunk legfontosabb eseményeit a népesedésünkön mérjük. Ezért a történetünk megértésében fontos jelenségek egyre inkább az, hogyan szaporodunk. Ezt a feladatot az elmúlt ötezer évben ösztönösen megoldottuk.

Néhány adat.

- Krisztus idejében körülbelül annyi ember élt a földön, mint jelenleg Nigériában, mintegy 160 millió.

- A magyarországi jobbágyfelszabadítás idején kevesebb ember élt a földön, mint jelenleg Indiában.

- Amikor születtem kétmilliárd ember élt, ma már 7 milliárdan vagyunk. Vagyis az életem során három és félszeresre nőtt a létszámunk.

A kor legfontosabb feladata a túlnépesedés megállítása és visszafordítása. Ezért értetlenül nézem a politikai hatalom, és a társadalomtudományok vakságát e problémával szemben.

Az elmúlt évtizedekben a legjelentősebb felismerésem az volt, hogy az emberiség ösztönösen a társadalom érdekéhez igazította a népesség alakulását. Az első öntözéses társadalmak kialakulásától egészen a 19. századig a fajunk létszáma évi egy ezreléknél is lassabban gyarapodott. De ennek sokszorosa lett volna, ha a népszaporult megfékezéséről nem maga az ember gondoskodik. Becslésem szerint, a halálokok nagyobb fele az ember akaratán múlott.

Az elmúlt ötezer évben minden társadalom osztálytársadalmi formában működött, ami elsősorban az elért szinten spontán jelentkező népszaporulatot fékezte.

Az a tény, hogy minden termelésre épült társadalom osztálytársadalom volt, amelyiknek fő feladata a spontán népszaporulat fékezése, azt jelzi a tudomány számára, hogy az nem valamiféle úttévesztés volt, hanem a fajunk természetes ösztönéből fakadó szükségszerűség. Ami a faj életében általánosan jellemző, annak objektív oka van, az akaratunkkal nem módosítható. Ez vezetett a felismeréshez, hogy minden osztálytársdalom a társadalom érdekét szolgálta azzal, hogy növelte a nagy többség nyomorát, elpocsékolta az erőforrásait, szervezte az emberölést, és üldözte a tudást. Tehát ami nagyon „embertelen” tűnt az osztálytársadalmakban, az emberi faj érdekét szolgálta.

Azt sem mondhatjuk, hogy az osztálytársadalmak „embertelenségei” pusztították a fajunkat. Az osztálytársadalmakra általános és hatékony emberpusztítás ellenére, fajunk mindig a túlnépesedés nyomása alatt élt. Nem volt olyan társadalom, ami a kor optimális népességeltartó képességéhez képest nem volt túlnépesedett. Vagyis minden osztálytársadalom gazdagabb lehetett volna, ha még nagyobb hatékonysággal működik az „embertelensége”, ha alacsonyabb szinten marad a lakosságának száma.

Minden osztálytársadalom túlnépesedett, mert számára a versenytársaival szemben a nagyobb népesség előny jelentett.

Az osztálytársadalmak eltartó képessége ugyan a gyűjtögetéshez képest egy nagyságrenddel megnőtt, de ezen túl nagyon lassan növekedett. Ezért a megnőtt eltartó képességre való gyors felszaporodás után lényegében csak a nagyon lassú népesség növekedés volt az érdeke. Az eltartó képesség a már felnépesedett minden osztálytársadalmakban legfeljebb évi egy ezrelékes átlagú létszámnövekedést engedett meg.

A megjavult életfeltételek azonban az eltarthatóságnál nagyságrenddel gyorsabb spontán növekedést jelentettek volna. Ezt kellett a társadalomnak mintegy tizedére csökkenteni. Az osztálytársadalmak elsődleges feladata az volt, hogy a fajunknak az elért életfeltételeken megnőtt spontán szaporodóképességét tizedére csökkentse. Ezt a 19. századig, többé-kevésbé meg is oldotta.

A tudományos és technikai forradalom azonban nagyrészt felszámolta az osztálytársadalmak népességét szabályozó eszközöket.

Az emberiség egyötöde ugyan eljutott arra a fejlettségi szintre, amin a gyermekvállalás lecsökken arra a szinte, amin megáll a létszámnövekedés. Ebben az ötödben, éppen a népszaporulat leállásának hatására, példátlanul gyors az egy laksora jutó növekedés. A társadalomtudomány máig nem figyelt fel arra, hogy a fejlett ötödbe csak olyan ország került, amiben puritán, illetve konfuciánus a lakosság viselkedése, és magas az iskolázottság. Még nem merte senki leírni, hogy a fejlettek klubbájba csak e két előfeltétellel lehet bejutni.

Az emberiség négyötöde még olyan szinten van, amin az elviselhetőnél sokkal gyorsabban szaporodik. Ezért ez a hányad minden 12 évben 1 milliárddal nőtt.

Az emberiség egy ötöde a 20. század végén, Kínában felismerte, hogy az egy laksora jutó teljesítmény csak akkor nőhet, ha a népszaporulatot meg tudják állítani. Ennek lett a következménye, hogy az egy laksora jutó jövedelem és vagyon a történelemben példátlan gyorsasággal növekszik. Ha nem is a számokat nézzük, hanem a részarányt, akkor is fajunk történetének legnagyobb csodája, hogy a fajunk ötödében 5-7 százalékkal nő évente mind az egy laksora jutó jövedelem, mind a vagyon. Az emberi butaság világrekordja pedig az, hogy a Nyugat tudománya, vallása ezt hibának tekinti.

Ebbe a páratlan sikerű csapatba azonban eddig, és meggyőződésem szerint, még nagyon sokáig csak keményen puritán lakosságú társadalom képes bejutni. A gyermekvállalást a kívánt szintre csökkenteni csak keményen puritán lakosságú társadalom képes. Ilyen csak kettő volt, Kína és Vietnám. Kína már meglépte, és Vietnám meglépi. Utánuk száz éven belül nem lesz felzárkózó, mert vagy nem puritánok, mint az ortodox keresztények, akik ugyan nem szaporodnak, de nem szorgalmasak és beosztók, a többiek pedig nemcsak nem puritánok, de ráadásul gyorsan szaporodnak. Azokat a törvény sem képes a kisebb gyermekvállalásra kényszeríteni.

Aki a társadalmak jövőjére kíváncsi, elég, ha azt nézi, melyik nép mennyire puritán, és hogyan szaporodik. Nem fog tévedni.