Minél haszontalanabb , annál többre értékeljük

Kopátsy Sándor PH 2012-02-03

MINÉL HASZONTALANABB, ANNÁL TÖBBRE ÉRTÉKELJÜK

Közel ötven éve, Dél-Olaszországban járva megcsodáltam a szőlőtermelés érekében épített teraszokat. Elkezdtem kalkulálni, hogy mennyi földet és követ kellett ezek építése során megmozgatni. Hamar kiderült, hogy a körülbelül egymillió hektár teraszos szőlő telepítése érekében sokszorta több földet, követ kellett megmozgatni, mint a piramisok építése során.

Akkor már tudtam, hogy a Római Birodalom léte függött attól, hogy mennyire lehet borral fertőtleníteni az ivóvizet. Az időszámításunk előtti második században, a mediterrán városokban a talajvíz már fertőzött volt. A városi lakosságnak csak messziről, nagyon drágán szállított, vagy borral feljavított vizet lehetett inni. A térségben tartózkodó hadseregen, az utazóknak is erre volt szükségük.

Márpedig városi lakosság és hadsereg nélkül nem állhat fenn a birodalom. Jellemző módon törvény írta elő, hogy a munkásnak és a rabszolgának is csak legalább ötöd bort kell adni az ivóvizében. Ez azt jelentette, hogy Itália térégében egymillió hektár olyan területen szőlőt kell művelni, ahol az csak teraszokon lehetséges. Ez azonban sokkal nagyobb építési feladatot jelentett, mint a tucatnyi piramis megépítése olyan területen, ahova a követ vízen lehetett szállítani.

Korábban már írtam arról, hogy milyen pozitív hatása volt az egyiptomi államban azoknak a tapasztalatoknak, miket a piramisok építése során szereztek. Most beláttam, hogy az eltörpült a szőlőtermelés feltételeinek megteremtéséhez sokszor több munkára volt szükség, mint a haszontalan célt szolgáló piramisépítkezésekhez. Ráadásul, a szőlők telepítését nem is lehetett központi parancsra elvégeztetni.

A Római Birodalom úthálózatának kiépítése és fenntartása valóban csodálatra méltó még ma is, de a szerepe eltörpül a hajózásé mellett. Még nem találkoztam olyan munkával, ami felmérte volna, hogy mennyivel egyszerűbb volt a hadseregek hajókkal, mint szárazföldi úton való mozgatása, élelmezése.

Máig a legcsodásabb munkaszervezések közé sorolom a Római Birodalom gabonával való ellátását, és a perui ezüstbányászatot. Ezeknek a hogyansága számomra csodálatosabb, mint a piramisok megépítése. Egyiket sem tanítjuk.

Van ennél jobb példám is. A Kínában a Nagy Fel és a Nagy Csatorna. Az előbbinek semmi történelmi haszna nem volt, a másik százmilliók életét szolgálta. Azt nem tudom megbecsülni, hogy melyik megépítse igényelt több munkát, de aligha lehet köztük jelentős különbség. A haszontalan Nagy Fal tényét mégis sokszorta többet hangsúlyozzák, mint a százszor hasznosabb Nagy csatornáét. Az utóbbiról sokkal kevesebben tudnak, különösképpen nem is hangsúlyozzák a nélkülözhetetlen szerepét abban, hogy évezredekig egységes birodalom volt Kína.

E téren máig nem sokat változott a helyzet. Hír értéke máig is csak annak van, aminek kevés a következménye, az igazán fontos események pedig csendben alakítják a sorsunkat.

A jelenkor messze két legjelentősebb alkotása a Panama és a Szuezi Csatorna. Az előbbiről legtöbben csak azt tudják, hogy mekkora gondot okozott a pénzügyi botránya, és a malária. Az utóbbiról pedig a hozzáfűződő politikai események a leginkább ismertek. Annak, hogy a Panama Csatornának köszönhetően több tízezer kilométerrel közelebb került egymáshoz nemcsak a két óceán, hanem az Egyesült Államok keleti és nyugati tengerpartja is tört részére csökkent a szállítási költség. Azt szinte senki nem tartja történelmi eseménynek, hogy a Szuezi Csatornának köszönhetően Nyugat-Európa és a Távol-Kelet között a szállítási távolság felére csökkent.

El sem tudom képzelni, hogy még mennyi időre van szükség annak eléréséhez, hogy a jelenségeket fontosságuk arányában értékeljük.