Kopátsy Sándor EH 2011-11-07
TÜRTÉNELEM SZEMLÉLETEM
BEVEZETÉS
A TÖRTÉNELET CSAK VISSZAFELÉ LEHET MEGÉRTENI
Diákkorom óta lázadozom az ellen, hogy az ember életének megmagyarázását a születésüktől fogva a vége felé haladva elemzik, és a hosszát az évek számával mérik. Az életrajzot csak azokról érdemes írni, akik eredményesen éltek, és azzal kell megértetni, hogy minek köszönhették az eredményt.
A másik kifogásom az életrajozok ellen, hogy annak hosszát az idővel mérik. A jó mérce az elért eredmények mennyisége. Számomra Mozart, Ady, az évek számát véve alapul nem hosszan, de sokat éltek. Van, aki száz évet élt, de abban szinte semmi jelentős nem történ. A saját életemet is úgy fogom fel, hogy kilencven évem alatt többet élhettem meg, mint az én őseim százezer év alatt.
Csak azoknak az egyéneknek az életét elemzik, akik jelentős szerephez jutottak. Akik nem lettek fontosak, névtelenek maradtak. A szelekció a végeredmény alapján történik. Az egyének között is csak azoknak van történelmi szerepük, akik valamit elértek. Ebből fakadóan az életrajzokat időben visszafelé kellene elemezni. Magyarázatott adni arra, kinek, miért, mi volt köszönhető. Erre a kérdésre csak azzal tudunk válaszolni, ha visszafelé gombolyítjuk az életét.
Az okot csak az eredményből visszavezetve lehet megtalálni. A Tudomány csak azt az okot fogadja el, amit a következményei igazolnak.
Diákkoromben felismerem, hogy a történelemtudománnyal is az a bajom, hogy az eseményeket időrendben szedi sorra, és nem az elért eredmények okait gombolyítja vissza.
Ez jutott az eszembe, amikor Romsics kiváló, az előzőknél sokkal modernebb könyvét olvasom. A 20. század világ, és magyar történetéről írt egy ragyogó könyvet, de nem eléggé tudatosítja, hogy ez nem akármilyen száz év volt, hogy ebben több történt, mint előtte ezerszer száz év alatt. Ezért ennek a századnak a történelme a fajunk történelméről szóló világ, és magyar történelem fele.
Néhány adatából, és a könyv egészéből ugyan ez következik, de ezt nem hangsúlyozza. A 20. század történetét azzal kellene kezdeni, hogy azért kivételes, mert ez alatt több történt fajunkkal, mint előtte ezerszer annyi idő alatt.
Ő is leírja, hogy ebben a században fajunk létszáma 1.6 milliárdról közel 6 milliárdra nőtt. Ezt azonban tekintik olyan eseménynek, ami mindennél fontosabb minden faj életében. Ráadásul már az is megállíthatatlan, hogy létszámunk a 21. század derekán 9 milliárdot is meghaladja. A 20. századi népszaporulatnak a tizede is sok lett volna ahhoz, hogy ne a legfontosabb feladat legyen, ennek a megfékezése.
A fajunk élete szempontjából, sok fontos tekintetben, talán még ennél is sokkal gyorsabb volt a fejlődés.
- A várható életkor megkétszereződött.
- Többel nőtt a testmagasságunk, mint kezdettől a 20. század elejéig.
- A század delején még a legnagyobb halálok a gyenge táplálkozás volt, a század végére a fejlett világban a túltáplálkozás lett a népbetegség.
- Az információk áramlásában a század utolsó ötven évében százszor annyi történt, mint százezer év alatt összesen.
Ezek, és számos hasonló más változásnak a jelentőségét, várható hatását egyedlőre még felmérni sem tudjuk.
Demográfia.
Fajunk először jutott odáig néhány fejlett társadalomban, hogy leállt a túlnépesedése. Ennek három előfeltétele volt.
1. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem túllépte a 10 ezer eurót.
2. Az iskolázottság meghaladta a 12 évet.
3. Az egyszerű, biztos és olcsó fogamzásgátlás megoldódott.
A társadalomtudományok azonban meg sem sejtették, hogy mivel fog járni, ha ezek bekövetkeznek. Mind a tudomány, mind a közvélemény, mind a politika a népesség növekedés leállását máig inkább tragédiának, mint a siker előfeltételének tartja.
A társadalomtudományok a fogamzásgátlás megoldatlanságának történelmi szerepét nem értik meg, és ezért nem érthetik meg a történelmi szereptét sem. Fajunk fejlettebb fele ma már, a fogamzásgátlásnak köszönhetően, szabadon, súlyos következmények nélkül élheti szexuális életét, és nem kell félni a nem kívánt terhességtől. Még nem olvastam olyan társadalomtudományi művet, ami felmérte volna, hogy a születések mekkora hányada nem a szülők közös akaratából származott.
A visszafelé gombolyított történelemírás illusztrációja érdekében két példát hozok fel.
AZ ELSŐ TERMELŐ TÁRSADALOM
Azt már korán felismertem, hogy az osztálytársadalmak megjelenését, a gyűjtögetésről a növénytermelésre és az állattenyésztésre való áttérést a felmelegedés kényszeríttette ki. Tehát nem akartuk, hanem rá kényszerültünk. Az csak később vált világossá, hogy a háziállatok domesztikálódása is az éghajlatváltozás következménye volt. Nem mi szelídítettük meg azokat, hanem azok ránk szorultak. Csak az a vadállat szelídült meg, amelyik az éghajlatváltozás következtében kipusztult volna, és csak azért maradhatott fenn, mert az ember vállalta a gondoskodását, az etetését és itatását. A vadon is megélő állat ugyanis nem domesztikálható. Ez alól két kivétel van a vaddisznó és a vadmacska. Ezek domesztikációja is ösztönös volt, és ez is megmagyarázhatók.
A vaddisznó ugyan máig is megél mindenütt, ahol a fajának megfelelő a természeti környezet, de ahol domesztikálódott, ott kipusztult. Ott az ember által eltartott disznónak azonban sokkal jobb dolga van, és a létszámnak szabályozását is csak az ember tudta megoldani.
A macska is megél vadon, de jó dolga csak a házkörül van.
Azt csak jóval később tudtam meg, hogy a kutya és a rénszarvas domesztikációja jóval korábban, mintegy 25 ezer éve megtörtént. Ez nem magyarázta meg a felmelegedés okozta éghajlatváltozás, hiszen ez a két faj már akkor domesztikálódott, amikor nem volt éghajlatváltozás.
De mint vadász, megtaláltam a kulcsot.
A jégkorszakban, a hó és a jég birodalmában is sok-sok faj kipusztult, és háromra is a kipusztulás várt.
Az ember, akinek nem volt, mint gyűjtögetni. A kutya, amelyik nem volt versenyképes ragadozó a medvéhez és a farkashoz képest. A rénszarvas, ami védtelen volt a medvével, és a farkassal szemben.
E három kihalásra ítélt faj egymással való együttműködésre kényszerült. Így jött létre az első termelő, ez esetben állattartó társadalom.
Eddig azonban csak az eredményekből visszafelé haladva lehetett eljutni. Annak köszönhetően, hogy a genetika képes megállapítani, hogy mikor törtét a kutya és a rénszarvas domesztikálódása, juthatunk el a felismerésre, hogy ez volt az első, már nem gyűjtögető, hanem állattartó társadalom.
A KÉT VILÁGHÁBORÚ MÉRLEGE
A 20. század történészei a két legfontosabb eseménynek a két világháborút tartják. Ennek megfelelően, ezek alakulására megkülönböztetett figyelmet, energiát fordítanak. A politikai erőket győztesekre és vesztesekre osztják. Nem veszik tudomásul, hogyan alakult a háborúban résztvevőknek a sorsa a század végéig. Pedig a 20. század történelmének az a lényege, hogy kik, miért voltak sikeresek, kik, miért maradtak le.
Az ENSZ statisztikája, ami az egy lakosra jutó, fogyasztói áron mért nemzeti jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság hármas mutatója alapján rangsorolja a tagországokat, az első tíz rangsora. 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Finnország, 4. Ausztrália 5. Új-Zéland 6. Svédország, 7. Kanada, 8. Svájc, 9. Hollandia, 10. Egyesült Államok.
Vagyis hat keményen puritán, viszonylag kis nyugat-európai ország, és a négy eredetileg ritkán lakott, volt angol gyarmat. A tíz között csak az utolsó a példanélküli politikai, gazdasági, tudományos és katonai szuperhatalom.
A 20. század története csak akkor lehet reális, ha a társadalmi és gazdasági élcsapatnak a sikerét reálisan meg tudja magyarázni.
Mik jellemzik a társadalmi fejlődésben legmesszebb jutott tíz országot?
1. Mind a tíz, a Nyugat kultúrköréhez tartozó, keményen puritán nép. Azért vannak az élen, mert ötszáz éve a Nyugat jelentősen előtte járt a többi magas-kultúrának, tehát jelentős előnnyel indultak a század elején.
2. Az európai hat ország mindegyike még Európában is kis ország, egyik sem játszott a történelemben főszerepet, mindegyikben leállt a népesség belső növekedése.
A felsorolt indokok között a politikai történetük említésre sem érdemes.
Az élenjárók mellett, fontos megismerni a leggyorsabban növekedőket.
Európa országai között két etnikum volt különösen sikeres. A kulturális tekintetben skandináv finnek és az Alpokban élő minden nép. Tehát a sikerük a gazdaságföldrajzi helyzetüktől,
Valamint a kulturális környezetüktől függött.
Még náluk is gyorsabban fejlődtek a kelet-ázsiai, puritán népek. A kicsik előbb, a kontinensnyi Kína később ébredt. Vagyis Kelet-Ázsiában is előny a kicsiség. Az egész térségben a gazdaság példanélküli tempóban fejlődik. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a konfuciánus mentalitás még a protestáns etikánál is puritánabb.
A világ leggazdagabb népei a városállamokban, illetve diaszpórában élnek. A Nyugaton ez már kétezer ötszáz éve így volt. Ma a világ két leggazdagabb népe, Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai diaszpóra. Vagyis, a saját állam nélküli élet serkentőhatású a puritánok számára. Ezt mindennél jobban bizonyítja a zsidóság, mert azon belül a Nyugaton élők nagyon fejlettek lettek, az arab kultúrában rekedtek nagyon elmaradottak.
A fenn megállapított okok egyikét sem lehetett előre látni, sőt a politikai történészek egészen más okokat kerestek. A tényleges okokat csak az eredményből visszafelé lehet megtalálni.
Kik voltak a két világháború nyertesei és vesztesei?
A háborúk főszereplői közül csak három ország jutott előbbre a század során. Az Egyesült Államok, Németország és Japán.
Az Egyesült Államok ugyan példanélküli szuperhatalmi szerephez jutott, mind a gazdasági, mind a politikai és főleg a katonai erejét tekintve, de a három vele összehasonlítható országhoz képest, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada, lemaradt a rangsorban.
Németország és Japán voltak a két háború fő vesztesei, mégis minden Európai győztes nagyhatalmat megelőztek.
Oroszország vesztése csak a hidegháború végén lett nyilvánvaló.
A kis országok között a finnek és az alpi népek fejlődtek a legtöbbet. A két háború sorsában egyiknek sem volt szerepe, az eredményüknek semmi köze a háborúk kimeneteléhez.
A háborúk fő nyertesei az angolok és a franciák voltak, mind ketten a legtöbbet vesztettek, a relatív helyzetük a háborúnyerés ellenére is romlott.
Az előszóban talán ennyi is elég annak bizonyítására, hogy az eseményeket csak a következményeik ismeretében lehet értékelni.
Aki úgy írja a történelmet, hogy előre látni lehet a tettek következményeit, szinte mindig téved.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése