Ahogyan Róna Péter az euró válságát látja

Kopátsy Sándor PG 2011-11-10

AHOGYAN RÓNA PÉTER AZ EURÓ VÁLSÁGÁT LÁTJA

Róna Péter az euró övezet válságát a német hegemónia tudatos megnyerésére egyszerűsíti le. Azt tételezi fel, hogy Németország az euró övezetet tudatosan arra használta fel, hogy a gyengébb országok felett kiépítse a hatalmát.

Az euró övezet kialakítása azért nem vált be, azért vezetett pénzügyi válsághoz, mert ostobák hozták létre. Az ugyan igaz, hogy ebben az ostobaságban a németek élenjártak azzal, hogy az Európai Unió, és azon belül a közös valuta minél szélesebbé nyitását szorgalmazták. Az is igaz, hogy ez oda vezetett, hogy nyilvánvalóvá vált a fejlett országok fölénye.

A közgazdaságtan elvi hibája, hogy minél homogénebb gazdasági közösséget létrehozhatónak tartja. Ebben szinte minden politikus egyetértett, hogy a lemaradókat segíteni kell. Ezt minden európai ország igyekezett a saját határain belül megvalósítani. Ebben a marxisták jártak az élen. Minden tervgazdaságban jellemző kiemelt feladat volt a lemaradt térségek felemelése.

A Szovjetunió drágán fizetett azért, hogy az erőforrásaiból aránytalanul sokat áldozott a szűzföldek megművelésére. Nem látta be, hogy a mezőgazdasági befektetések hozadéka az adottságokkal arányos.

Magyarországon is ezt a politikát követtük. Az országon belüli egyenlőtlenséget akartuk csökkenteni.

Franciaországban is a tervezés kiemelt célja volt a kevésbé fejlettek felemelése.

A Német Szövetségi Köztársaság kivétel volt ebben a tekintetben. Az ország szövetségi államokra való osztódása eleve megnehezítette az ilyen területi kiegyenlítődést erőltető, állami szintű politikát. A két Németország egyesítése után azonban példanélküli áldozatot vállalt magára a kormány a keleti térség felemelése érdekében.

De ez a kiegyenlítési igyekezet a leglátványosabb Olaszországban volt. Az ország északi fele elképesztő áldozatokat hozott az ország elmaradottabb déli felének felemelése érdekében.

Annak ellenére, hogy ez az igyekezet mindenütt kudarcot vallott, az Európai Unióban tovább élt. Ebből fakadt, hogy a közösség forrásainak indoktalanul jelentős hányadát mezőgazdasági támogatásokra fordították, azt az ágazatot akarták felemelni, amelyik felemelése a legreménytelenebb, és a legindoktalanabb volt. Ebből fakadóan, hogy minél elmaradottabb volt egy térség, annál jelentősebb volt a mezőgazdasága, tehát annál többet kapott a közös forrásból. A hozzájárulásához képest a legtöbb támogatást a mediterrán térség déli része kapott. Az Alpoktól északra a franciák jártak a legjobban.

Annak ellenére, hogy az elmaradottabbak felemelése sehol nem járt eredménnyel, ez a szamaritánus, támogatás az euró övezet kiépítésében is érvényesült. Aligha lehet ostobább elképzelést a gyakorlatba ültetni, mint azt, ha a különböző fejlettségi szintű, és különböző kultúrájú országoknak közös valutát vezetnek be. Ez csak csődhöz vezethet. A csőd be is következett. Egyelőre csak Görögországban, de be fog következni mind a négy mediterrán államban is.

Hogyan is keletkezett a mediterrán országok pénzügyi ellehetetlenülése?

Ezek az országok felértékelődtek azzal, hogy mögötte állnak a pénzügyi tekintetben erősek, mindenek előtt Németország. Ezek az erejükhöz képes viszonylag olcsóbban kaptak hiteleket, mert a hitelezők tudták, hogy ott állnak mögöttük a sokkal erősebbek. Márpedig a dél-mediterrán népek még a magas kamatok mellett is vígan adósodnak, a reálisnál olcsóbb hitelek esetén meg gyorsan eladósodnak. Brüsszel pedig nem figyelt fel arra, hogy ezek az országok fizetésképtelenekké válnak. Csak azt nézték, hogy mekkora az államadósság, nem annak a terhét. A pénzpiac ugyanis nem olyan ostoba, mint a politikusok, látva az eladósodást, egyre emelték a kamatokat.

A gazdasági tekintetben erős, és takarékos népek bankjai is kaptak az üzleten, ész nélkül vásárolták a mediterrán tagállamok euróban kibocsátott hiteleit, hiszen azok az otthon elérhető hitel kamatokat messze meghaladták. Bezzeg, a hazai hiteleket megvették a náluk óvatosabbak. A puritán északnyugti országok bankjai sok százmilliárd eurót kerestek a vakon eladósodó déli tagállamok állampapírjain. Ők még inkább bíztak abban, hogy az országuk politikai vezetése állni fogja a tagországok euróban felevett adósságát. Nem merik bevallani, hogy ostobán kiszélesítették az arra éretlen országokra is a közös valutát.

Az eddigi tények tanúsága szerint jogos volt a feltételezésük. A német politikai vezetés az adófizetők pénzéből menti a menthetetlent, önti, és önteni fogja a pénzügyi támogatást a felelőtlenül eladósodottaknak.

Róna Péter e tények mögött a német imperializmus cselszövését látja. Pedig a tények az ostobaságukat bizonyítják.

Ideje volna belátni, hogy az imperializmus többé már nem üzlet, sőt egyre többe kerül. Ezt a németeknél jobban, talán senki nem tanulta meg.

A kevésbé fejlett térségek feletti uralom már nem üzlet, hanem egyre költségesebb luxus.

Minden ország akkor a legerősebb, ha a nálánál kevésbé fejlettekkel nem köti össze a sorsát. Ez nemcsak az országokra, de a politikai uniókra, és még inkább a pénzügyi közösségekre igaz.

Az euró csak akkor lehetne a dollárnál keményebb valuta, ha csupán a puritán nyugat-európai népek közös valutája volna.