Európa válságban van

Kopátsy Sándor EH 2011-11-16

EURÓPA VÁLSÁGBAN VAN

Ideje elgondolkodni az okairól. Erre tesszek kísérletet. Nem tanulmányt írok, hanem csak rövid kérdéseket próbálok megfelelni

I.

MI TARTOZIK ÖSSZE

Közel ötven éve hat hónapot tölthettem Itáliában, és utána gyakran megfordultam ott.

Az ott szerzett élményeim győztek meg arról, hogy a jelen világban csak az tartozhat össze, ami kulturálisan rokon, és közel egyformán fejlett. Az óta hiszem, hogy több hátránnyal, mint előnnyel jár, ha a politikai erőszak, kényszer, vagy akár a közös nyelv tart közös államban eltérő kultúrákat, és jelentősen különböző jövedelmi szinten élő népeket. Ennek klasszikus példáját élhettem meg Olaszországban. Elég rövid időt kell tölteni az ország északi és déli részén, hogy belássuk, nincs akkora erő, ami közös nevezőre hozhatja ezeket.

Akkor még nem tudtam, hogy mibe fog kerülni majd a német egesítés, de megállapítottam, hogy tucatnyi Marsall-segély sem hozhat eredményt. E két országrész egyre távolabb kerül egymáshoz, nem pedig közeledik.

Ennyi is elég volt, hogy megértettem, miért esett szét az Osztrák-Magyar Monarchia.

Már akkor leírtam, hogy Jugoszlávia és a Szovjetunió is szét fog esni, mert sokkal heterogénebb annál, ami összetartható.

Akkor még Csehszlovákiát a két nép közös országának tartottam, de az is szétvált.

Az fel sem merült bennem, hogy a bolsevik uralom alól felszabadult Kelet Németország nehézségekkel fog találkozni, az egyesülés után. Pedig még az is sokba került, és ma sem fejeződött be.

Ennyi tapasztalat után érthető volt az euró övezet létrehozása során érzett aggályom.

Az EU létrejöttét ugyan a kontinens jövője szempontjából történelmi eredmények tekintettem, és tekintem ma is, de csak azért, mert lényegében csak közös piac marad. Még azon belül is megelégedett azzal, hogy csak az áruk és a személyek mozgásának szabad piaca. A tőke és a munkaerő szabad áramlása még csak óvatosan araszol előre. Amennyire az óvatosság indokolt, annyira látni kell, hogy nélküle csak fél-megoldás, de így is nagy előrelépés.

Ha ezer évig sem ment, indokolt a türelem. Szívem szerint előbbre lehetnénk a közös nyelv útján, aminek történelmi gyökerei vannak. A tudomány és a politika nyelve sokáig latin volt. A felvilágosodás után a politikáé francia volt. Most, Brüsszelben két tucat nyelven lehet vitatkozni.

Ahogy kiderült, hogy az EU mennyire heterogén közösség, a buzgó fejlettek és gazdagok elhatározták, hogy a közösség megbízható tagjainak legalább közös valutájuk legyen. Aztán előbb cselekedtek, mintsem évig gondolták volna, hogy mik a politikailag szuverén országok közös valutájának a feltételei.

De nemcsak előre nem gondolkodtak, de utólag is jónak találták, hiszen kiderült, hogy az erőseknek ebből, rövidtávon könnyű hasznuk lehet.

Az ugyanis társadalmi törvény, hogy a vegyes fajsúlyúak közösségében a közös valuta az erőseknek kedvez. Arra azonban nem gondoltak, hogy a gyengéket pedig sújtja. Erre a gyengék is csak most döbbentek rá, amikor már kiderült, hogy nekik sokba került.

Mit kellett volna a brüsszeli illetékeseknek tudni?

Minden társadalomnak olyan pénzpolitikára van szüksége, ami mind a kultúrájának, mind a fejlettségének megfelel. Ez azt jelenti, hogy közös valutájuk csak az olyan közös kultúrájú népeknek lehet, akik között az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben plusz-mínusz húsz százaléknál kisebb a különbség.

Ebbe az alapfeltételbe egyetlen mediterrán ország sem fért volna bele. Még az olaszok sem, mert az ország déli felén élő 25 millió olasznak nagyon más a kultúrája, a pénzzel való bánásmódja. Ugyanez fokozottan állt a spanyolokra, ahol csak a katalánok feleltek volna meg a feltételnek. A görögök és a portugálok a két előfeltétel egyikének sem feleltek meg.

E két előfeltétel a brüsszeli vezetők körében fel sem merült. Ők nem láttak túl a költségvetési egyensúlyon. Az pedig semmit sem ér, ha nem korlátozzák az államkölcsönök külföldieknek való eladását.

Nem nehéz megérteni, hogy a külföldieknek való állampapírok eladása, és más ország valutájában adott hitelek lényegben emissziót jelentenek. Ezért azt a költségvetési hányhoz kellett volna számolni. Ha erről nem feledkeznek meg, azonnal, az első évben kiderül, hogy melyik ország játssza ki a költségvetési előirányzatot, és a mediterrán országok nem az euró övezetbe, de még az EU-ba sem valók.

Ez a nyilvánvaló szakszerűtlenség azért maradt elhallgatott, mert az erős országok bankjainak busás hasznuk származott.

Máig nem tárták fel a közvélemény előtt, hogy mennyit kerestek az erős, puritán országok bankjai a könnyen eladósodott mediterrán országok állampírjain, és hitelezésén.

Jelenleg az euró övezet erős országainak bankjaiban 4.200 milliárd értékű görög, portugál, spanyol és olasz állampapír van a birtokukban, ami után 2-5 százalékkal nagyobb kamatot, vagyis évi 80-200 milliárd eurót kamatjövedelmet könyvelhetnek el a mérlegükben azzal szemben, mintha a saját országik állampapírjait vásárolták volna fel.

A német, francia, belga és holland bankok ennyi fiktív nyereséget mutathattak ki évente. Természetesen ennek a plusz nyereségnek birtokában vígan élhettek.

A bankok nem tudták, hogy a mediterrán országok nem fognak fizetni?

Azt tudták, de azt is, hogy Brüsszel majd a segítésükre siet. Csak azt nem mérték fel, hogy mit fognak ehhez szólni az adófizetők. A német és a francia kormány most ebben a csapdában van. A bankok részvényeinek az ára pedig esik. Most csak esik, de zuhanni fog. A 4.200 milliárd adósságot ugyanis egyszer le kell írni.