Egyre nagyobb győzelmek a meleg ellen

Kopátsy Sándor                EH                   2018 08 30

Egyre nagyobb győzelmek a meleg ellen.

Harari

A jelenlegi találmányok között számos olyan van, amelyek történelemformáló hatása egymással versenyezhet. Vitathatatlan, hogy már a homo sapiens néhány elődje is ismerte a tűzet, de ez is a legfontosabbá a homo sapiens számára lett. A tűznek a hideg és a ragadozók elleni védelemben volt óriási szerepe. Aligha vitatható, hogy a tűz nélkül közvetlen biológiai elődeink sem játszhattak volna fontos szerepet, terjedhettek volna el jelentősen sem térben, sem számban. Ezt tudományosan éppen a közelmúltban bizonyította be egy amerikai és egy belga egyetem kutatócsoportja. Kiderítették, hogy már fajunk megjelenése előtt, például a neandervölgyi ember kromoszómájában is megjelent egy olyan elem, ami serkenthette az agyfejlődést. Ez az elem a gyakorlatban azonban csak a homo sapiens esetben működött, annál is viszonylag későn. Csak akkor, amikor fajuk a dögök húsát a tűzzel fertőtlenítette, és könnyebben emészthetővé tette azzal, hogy megsütötte, illetve megfőzte. Az a tény, hogy az agyunk súlyához képest ötvenszer annyi energiát fogyaszt, mint a testünk súlya. A biológiai elődeink a táplálkozása nem tartalmazott annyi kalóriát az emésztés után, amire a nagyobb agynak szüksége lett volna. Ezért nem működhetett a kromoszómánk agyfejlesztő szerepe mindaddig, amíg az ember táplálkozásában nem történt fordulat. Ez azért nem vált nyilvánvalóvá, mert nem tudatosult a tény, hogy az ősünk, mint vadász nagyon kis hatékonyágú ragadozó volt. Százszor annyi döghöz juthatott azzal, mert a ragadozókat tűzzel el tudta zavarni a zsákmányától, mint amennyit pattintott hegyű lándzsájával elejthetett. Ősünk a dögöt sem tudta volna megvédeni a hiénáktól a tűz és a lándzsa nélkül.

A sütés és főzés hatékonyságának forradalmi kellékei voltak az agyagedények, hiszen nélkülük főzni nem lehetett, a köveken sütéskor pedig az érékes zsír égett el.

A gyűjtögetés korának történészei említést sem tesznek arról, hogy a párás melegben nem lehetett a húst tárolni. A száraz melegben a kisebb halakat és a vékony szeltekre vágott hús lehetett szárítani, de ezek emésztése után a szervezet számára kalória alig maradt.

A homo sapiens egyre északabbra vonulását is az magyarázza, hogy északon a tűzzel és az állati szőrmékkel lehetett védekezni a hideg ellen, ugyanakkor a könnyen bomló állati fehérjék lassan romlott, be lehetett azt időben osztani. A Sark-kör közelében az örökös fagyos tundrában egy gödör is biztosította az egész évre történő beoszthatóságot.

Az agyfejlődésre a kromoszómánkban megjelent agyfejlesztő elem nem jutott energiához dögök sütése és főzése nélkül.

A meleg elleni védekezés képtelensége végig kíséri a fajunk törtnetét. Harari sem foglalkozik azzal, hogy fajunk Dél-Afrikában jelent meg, és 120 ezer évig ki sem mozdult a meleg Afrikból. A homo sapiens csak akkor lett isten teremtménye, Homo sapiens, amikor a Közel-Keletre, kevésbé meleg éghajlat alá került. Csak onnan északra terjedve, alig tízezer év alatt a maga igényéhez alakította a földi élet öthatodát.

Az ember agyának a fejlődése csak ott indulhatott meg, ahol a más, északiabb éghajlati viszonyokhoz kellett alkalmazkodni, akkor, amikor a bajba jutott állatokat domesztikálni lehetett, és elkezdhette a mocsarakban élő néhány kalászos füvet kapásan termelni, és hatékonyabbakká szelektálni.

Az első lépés a pásztorkodás felé.

Fajunk eljutott még a sarkkörön túli tundrákra is, ahol a legkevesebb lehetőség volt a gyűjtögetésből való megélésre. Az ugyan korán felismertem, hogy a legsikeresebb eltartó képességű sark-köri északon a dagályos tengerbe ömlő folyók dagályjárta síkságú torkolatvidéke volt. A bunkóval és a pattintott kőhegyű dárdával rendelkező ember ellen a szárazföldön védekezésre képtelen állatok, a fókák és rozmárok, valamint az ikrájukat édes vízben lerakó halak és ikrájuk volt a fő táplálék.

A sark közeli hidegben a legnagyobb előnyt azonban az jelentette, hogy az elejtett fókák húsa és a halak összegyűjtött ikrája egész éven keresztül tárolható, beoszthatók volt. Ezeket az adottságokat tartottam a homo sapiens számára a paradicsomnak. Az ide került embernek csak a hideg és a szúnyogok ellen kellett védekezni. Ezt oldotta meg a félig földbe épített sátruk, abban a tűzzel való fűtés, és az állati bőrökbe öltözés, takarózás.

Az ember és a kutyái a rénszarvas csordákba épültek.

Ha a fókában és ikrában gazdag sark közeli térségek voltak a legjobb adottságok, akkor az ettől távoli sark közeli tundra volt a legszegényebb eltartó képességű óriási térség. A történészek figyelmen kívül hagyják, hogy az első túllépés a gyűjtögetésből éppen ebben a legmostohább gyűjtögetésre alkalmas térségében, a tundrán alakult ki. Az első domesztikált állat a kutya jó tízezer évvel megelőzte társait, mert a kutya a vadászatban nagyon kis hatékonysággal próbálkozó emberrel ösztönösen szövetségre lépett. Ahogyan az ember volt a vadászatra a legkedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező faj, a vadkutya volt a tundrák két csúcsragadozójával, a jegesmedvével és a farkassal szemen versenyképtelen. A két tehetségtelen vadász azonban ösztönösen összefogott, és együtt már boldogulni képes ragadozókká váltak.

E szövetség bővüléséhez csak arra volt szükség, hogy a szinte folyamatosan vándorló, védekezésre képtelen rénszarvasok is megérezzék, hogy az embert és kutyáit érdemes a közösségükbe fogadni. Ebből a kényszerből alakult ki az első, már majdnem pásztortársadalom.

Ez nem volt pásztorkodás, hiszen nem az ember és a kutyái terelték a csordát, hanem a csorda tartotta el a közösségébe társult embert és kutyáit. Az ösztönösen vándorló csordákkal való együttélést választotta az ember a kutyáival.

Ennek ellenére ismertetni kellene az okát annak, hogy a domesztikáció és a pásztorkodás a gyűjtögetés számára legmostohább térségben kezdett kialakulni. Azt sem lehet bizonyítani, hogy a tartós és végül minden emberi közösségben megjelent kutya domesztikálódása kialakult volna akkor is, ha a rénszarvasok nem az emberrel közösen fogadják be őket. A kutyák ébersége, szaglása nélkül nem lehetett volna korán felismerni a nagy ragadozók közeledését. Azokat pedig csak az ember volt képes tűzzel és lándzsájával elriasztani. Az viszont nem vitatható, hogy ezek a rénszarvasokkal együtt élő emberek voltak az elsők, akik szárazföldi állatok fehérjét rendszeresen fogyasztók lettek. Ez pedig, első módja volt annak, hogy a szárazföldi háziállatok húsát fogyasztó, pásztortársadalmaknak terjeszkedése elindulhatott.

Megfeledkezünk arról, hogy a kutya nélkül az ember nem lehetett volna pásztor. Az embert hatékony pásztorrá a jelenkorig csak a kutyái képessége tette.

Ezt megelőzően az ember számára csak a dagály által visszahagyott tengeri puhatestűek, a tenger gyümölcse volt tartós fehérjeforrás.

Ezért tekintem a rénszarvas csordákba a kutyáival beépült emberek életét a pásztortársadalmak ősének. Ez talán lassan terjeszkedhetett volna akkor is, ha nem jön a felmelegedés, és indítja el szinte minden természeti környezetben az állatokról gondoskodó, pásztor társadalmakat. De ha nem jön a felmelegedés sokkal lassabb lett volna a bajba jutott állatok domesztikációja, talán még ma is ennek a lassú terjedésénél tartanánk.

A szántóföldi kultúrnövények megjelenése.

A felmelegedés beköszöntésével szinte egy időben jelent meg a szántóföldi, önözéses gabonatermelés, és az ezekre épülő, egymással párhuzamosan, a három afroázsiai magas kultúra. Senkinek sem jutott az eszébe, hogy keresse annak az okát. Hogyan történhetett ilyen gyorsan a gabonák, mocsarakban élő vad füvekből kiszelektálni az öntözött gabonatermelő kultúrnövényeket, a rizst, a kölest, a búzát és az árpát kiszelektálni. Ez a kérdés bennem akkor merült fel, amikor megtanultam, hogy Európának mekkora, ezer évig tartó erőfeszítésébe került a közel-keleti, öntözést igénylő és a fagyot elviselni nem képes búzából és árpából kiszelektálni a természetes csapadékkal megelégedő és a téli fagyokat elviselő búzát és árpát.

Az európai történészek máig sem tudatosítják, hogy a görög és római önözéssel gabonát termelő gyarmatoktól a feudális, négy évszakos Nyugat-Európa is átvehette az a búzát és árpát, ami elviselte a fagyos telet, és megelégedett az éves 500-1.000 milliméteres természetes csapadékkal. Ennek a tudomásul vétele azt jelenti, hogy a görög és a római kultúra nem európai, hanem még közel-keleti, önözéses gabonatermelő kultúra szerves része volt, akárcsak Észak-Afrika. Pedig a görögök és a rámaiak soha nem európaiaknak, hanem a Távol-Kelet részének érezték magukat. Egyiptomot és Mezopotámiát elődeinek tekintették, Európának velük közös kontinensnek. A görög városállamok soha nem tekintették magukat európainak, hanem a Közel-Kelet volt az ő világuk.

Ezért kellene tudomásul venni, hogy Eurázsia kis félszigete, az óriási kontinens területének alig a tizede sem volt, legfeljebb ennek tizedét sem jelentó mediterrán, azaz a Földöz Tenger északi vízgyűjtő része, ami a Közel-Kelet szerves része volt. Európa csak akkor lett egy új, de már alapvetően más magas-kultúra, amikor a Frank Birodalom térségében élő lakosság már megtermelte a gabonáját. Ekkor lett egyrészt a búza és az árpa négy évszakos klímát elviselő és a térség természetes csapadékával megelégedő kenyérgabona, és a földművelés igásállata a nagyobb testű és patkolt ló. Szinte azonnal megjelenik a két már eredeti európai gabona, a keményebb telet is elviselő rozs, és a lovak kenyere a zab is.

Ha valami Európát magas-kultúrává tette, akkor az nemcsak a négy évszakos térség telét elviselő, és a természetes csapadékkal is megelégedő közel keleti gabona, a búza és az árpa volt. Mellette gyorsan megjelent két új, európai gabona. Ezek együtt voltak a feltételei annak, hogy a kis Európa magas-kultúrává válhatott. A rozs lett Európa hidegebb telű részén lakóknak a kenyérgabonája. Az zab pedig az első, viszonylag gyors járó igavonója és harci eszköze a nagyobb testű, és patkolt ló.

Máig nem tudatosítja a történelemtudomány, hogy a természetes csapadékra épülő nyugat-európai gabonák potenciálisan tízszer nagyobb területű természeti környezetben termelhetők, mint az öntözésesek. A természetes csapadékon termelhető, a fagyos teleket is elviselő gabonatermelés ugyan lényegesen kisebb termésátlagokat, ezzel alacsonyabb eltartó képességet adott, mint az önözés. A termelésüket olcsóbbá tevő gabonatermelés csak Amerika felfedezése után jelent meg. A természetes csapadékkal megelégedő gabona nemcsak a hússzor nagyobb területen, de ma már sokkal olcsóbban is termelhető lett. Jelenleg a rizsnél olcsóbb búzának köszönhető, hogy az elmúlt száz évben az emberiség többségében jelentős hányadot sújtó alultápláltság, és a magas gyermekhalandóság visszaszorult.

A kapás növények történelmi szerepe.

Nyugat-Európa egyik nagy történelmi érdeme, hogy az amerikai kapás kultúrákat, mindenekelőtt a burgonyát, a kukoricát, a babot a legolcsóbb emberi táplálékká és takarmánnyá tette. Ezeknek az amerikai kapás növényeknek a szántóföldi termelését, olcsóágát, és szinte minden kontinensen megtörtént elterjedését Nyugat-Európa valósította meg.

Gyermekkorom falujában a táplálék biztonságát az Amerikából behozott kapás növények, mindenekelőtt a burgonya, a kukorica, a bab és a paradicsom jelentette.

A történészek annak a jelentőségét sem tudatosítják, hogy Nyugat-Európában a nők társadalmi rangját a kapás növények alapozták meg. A nők ezeknek köszönhetően egyrészt a szántóföldi munkák fontos szereplőié váltak, másrészt a család élelmezésének alapját is az amerikai kapás növények jelentették. Nem véletlen, hogy a házasságban a feleség szimbóluma a kapa lett.

A jelenkor fontos szereplője a légkondicionálás.

Ezt az írást az indította el, hogy a jelenkor egyik leggyorsabban terjedő találmánya a munka és lakóhelyek légkondicionálása. Jelenleg 1.6 milliárd légkondicionáló működik. Az utóbbi 16 évben a számuk megkétszereződött. Előbb a munkahelyek és közszolgáltatások munkatereit hűtötték, de jelenleg a kétharmaduk már lakásokban működik.

A meleg elleni védekezés sikerei már jó száz éve jelentkeztek. Előtte csak a télen gyűjtött jéggel tudtak hűteni. Ez nálunk akkor vált feltűnővé, amikor a Kádár rendszerben már külföldre is lehetett utazni. Külföldről két legjelentősebb behozott áru a számítógép és a hűtőszekrény volt. Az előbbi a fiatal értelmiségiek, az utóbbi a háziasszonyok kívánsága volt. Az előbbi az agyunk, az utóbbi a gyomrunk bölcs tanácsa volt.

Számítógép nélkül sokunk életének alakulása elképzelhetetlenül másként alakul.

Az elektromos hűtőszekrények hatását is azonnal felmértem. Az ételek tartósítása ugyan fajunk történelmében az egyik nehezen megoldható feladat volt. Az ipari forradalom meghozta ugyan a konzerveket és a jéggel hűtött szekrényeket, de egyik sem lehetett a háztartások többsége számára elég olcsó, és hatékony megoldás.

Légkondicionálás terjedésének jelenlegi csodája is leggyorsabban Kínában történik. Ott, 1990-ben még ritkaságnak számított, jelenleg pedig annyi légkondicionáló működik az országban, ahány háztartás van. Ez a találmány is azok közé tartozik, amelyek viszonylag olcsók, és használatuk a meleg éghajlaton gyorsan megtérül, csupán a villamos áramhoz jutás az előfeltétele. Ezt pedig egyre inkább nem is az áramszolgáltatók, hanem a lakások napelemei biztosítják. Ezek ára pedig minden várakozásnál gyorsabban csökken. A légkondicionálás jelenleg ott oldható meg olcsóbban, ahol meleg és napos az éghajlat. Ott a működetése éppen akkor hatékony, amikor süt a nap. A meleg és száraz éghajlat mellett nincs szükség a termelt áram tárolására, mert az áram termelése és fogyasztása egy időbe esik. Ráadásul a napelem olyan áramforrás, amiben a termelés hatékonyság alig függ a kapacitás nagyságától. A legkisebb fogyasztók számára is hatékony.

A légkondicionálás gazdasági hatása a munkahelyeken volt a legnagyobb, de a családokban, a lakóhelyen méh nagyobb is lehet, legfeljebb azt még nem mérjük. Erre az figyelmeztethet, hogy az emberek társadalmi viselkedése a jelenkorig úgy alakult, hogy minél hűvösebb volt az éghajlat annál puritánabb lett az emberek viselkedése, fejlettebb a társadalmuk. Ezt az is bizonyítja, hogy jelenleg a világ legfejlettebb társadalma négy évszakos, havas telű térségben van, kivéve Ausztráliát, de ezt annak köszönheti, hogy az ott élők négyötöde telet ismerő európai telepes. Nekem a kedvenc példám pedig az, hogy az alpi népek mind fejlettebbek azon etnikai testvéreikhez viszonyítva, akik a telet ismerő hegyekben élnek.

Itt visszatérek arra, hogy a latin népek, különösen az amerikaiak társadalmi lemaradásáért elsősorban a római katolikus egyház a felelős, mert hisztérikusan tiltakozik a fogamzásgátlók, és az abortuszok terjedése ellen. Most a légkondicionálást is olyannak tekintem, ami puritánabb életvitel felé viszi a katolikus latin népeket is.