Kínai és az európai rendszerváltás

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 11 29

Kínai és az európai rendszerváltás

1990-re a Nyugat úgy emlékszik, hogy összeomlott az európai marxizmus. Az fel sem merül, hogy ugyanebben az évben Kína a világtörténelem legnagyobb sikerébe kezdett. Az első annak eldöntése, melyik eseménynek van nagyobb jelentősége. A bolsevik, azaz a kelet-európai marxizmus hidegháború utáni összeomlásának egyszerű magyarázata van: A Szovjetunió az Egyesült Államokkal versenyzett a katonai szuperhatalomért. Ez is olyan verseny volt, amit csak elveszíteni lehetett. De még ennek is az volt az elsődleges oka, hogy az Egyesült Államok puritán polgári társadalom volt, a Szovjetunió pedig nem puritán és nem polgári társadalom.

Ezt már Max Weber jó száz éve felismerte, hogy a jelenkor társadalmi felépítményeit csak a puritán népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. A társadalmi siker elsődleges feltétele azonban Kelet-Európában eleve hiányzott. Ez mégsem jelentette azt, hogy a bolsevik rendszernek nem voltak jelentős előnyei. Ezekben a kelet-európai és balkáni utódállamokban a polgári demokrácia még úgy sem működik, mint ahogyan a bolsevik rendszer működött. Azt nem lecserélni, hanem piacosítani kellett volna úgy, ahogyan Kínában történt, és leállítani az elviselhetetlen terhet jelentő fegyverkezést.

Máig nem írta le senki, hogy a Szovjetuniót, vagy annak csatlósait nem akarták a tőkés demokráciák fegyveresen megsemmisíteni, legfeljebb Nyugat-Németország szerette volna magához csatolni Kelet-Németországot. Valamint Csehország, Észtország és Szlovénia állt volna át a demokratikus felépítményű táborba.

Ez sem jelentette volna azt, hogy kínai mértékben sikeresek lesznek a kelet- és közép-európai országok, de lényegesen jobban.

Ne higgye senki, hogy Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Horvátország közelebb lenne a puritán Nyugathoz, ha azokat nem a bolsevik Szovjetunió, hanem az Egyesült Államok szállta volna meg. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy a jelenlegi állapotunk reménytelibb lenne, ha nem kerülünk a Szovjetunió felügyelete alá.

Még egyetlen magyar történésznek nem jutott eszébe, hogy megvizsgálja, mint nyertünk azzal, hogy az első világháború után a győztes demokráciák diktálták a békét, és hagyták megtörténni, hogy Magyarország fél-feudális társadalmat rendezhetett be magának. A Horthy rendszer nem előre, hanem hátrafelé lépett. A kiegyezés és az első világháború elveszése közötti fél évszázad ezer éves történelmünknek egyetlen olyan szakasza volt, amikor közelebb kerültünk a fejlett Nyugathoz, mint ezer éves történelmünk során valaha.

A magyar közvélemény nagy többsége még ma is csak az ország területe kétharmadának elvesztését látja. Az még senkinek sem jutott eszébe, hogy Trianon előtt kisebbségben éltünk az országban, Trianon után azonban nemzeti állam lettünk. Az ezer éves Magyarországban a lakosság fele nem magyar volt, Trianon után pedig 90 százalékban magyarok országa lettünk. Korábban az ország lakosságának felét, a kisebbségeket vagy gyűlöltük, vagy emberszámba sem vettük.

Száz évvel Trianon után sem jutott eszébe egyetlen magyar történésznek, hogy milyen lehetőségünk nyílt meg azzal, hogy végre nemzeti állam lettünk. Szinte egyetlen kisebbségünk maradt, a svábság. Akik többsége még a mezőgazdaságban akart megélni. A svábokból, akik már az úri középosztályba léptek, már elmagyarosodtak. A magyar társadalom motorja pedig a zsidó polgárság volt, az első magyarul beszélő, örömmel magyarrá levő polgársága volt.

A magyar társadalom legnagyobb gyengesége a magyarul beszélő polgárság hiánya volt. Ezt a hiányt először számolta fel a Magyarországon elő, mintegy 6 százalékos zsidóság, aminek négyötöde a trianoni ország területén, kétötöde pedig a főváros vonzáskörzetében élt. Ez a zsidóság nemcsak polgár, hanem a nyugat-európai értelemben vett polgár volt.

Európának az első világháborút megelőző fél évszázadban a legnagyobb esemény a szinte a társadalmakon kívül, gettókban élő zsidóság példátlan sikerű polgárrá válása volt. Ez a kontinens keleti felén, ahol krónikus betegség a polgárok hiánya volt. Ez leginkább jellemző Lengyelországon és Magyarországon volt. Az ortodox keresztény és nagycsaládos kelet-európai balkáni népek annyira alkalmatlanok voltak a polgárosodásra, hogy a közöttük élő zsidóság képtelen volt a polgárosodásra. Tőlünk nyugatra pedig eleve volt elegendő polgár, a zsidóság is eleve az volt. Ezért a két kultúra között élő Lengyelország és Magyarország volt az a közép, amiben példátlanul gyorsan polgárrá válhatott az eddig gettókban élő zsidóság.

Történészeink sem hangsúlyozzák, hogy a kiegyezés és az első világháború között, Budapest és vonzásterülete volt az európai zsidóság legdinamikusabb centruma. Ennek a zsidóságnak köszönhetjük, hogy Budapest és vonzáskörzete lett a legnagyobb társadalmi és gazdasági siker térsége. Ezért kínálkozott Trianon után történelmükben az egyetlen alkalom arra, hogy a harmadnyi területű, nagy többségében magyarok és elmagyarosodni akaró zsidó polgárok gyorsan fejlődő, először a Nyugathoz felzárkózni képes ország. Ez az ezer éven keresztül mindig reménytelen felzárkózás akkor sikerülhetett volna, ha a lelkesen elmagyarosodott zsidóság maradhatott volna a magyar társadalom élcsapata.

E helyett Szegeden a magyar arisztokrácia összefogott a nemesség szerepét átvevő úri középosztállyal arra, hogy megszabadulnak a zsidó polgárságtól, ezzel újra a magyar társadalom vezetői lehetnek. Ez sikerült is, mert a magyar közvélemény elhitte, hogy Trianon nem lehetőséget biztosított arra, hogy végre nagy magyar többségű nemzeti államunk lehessen. Elfogadták az a politikai stratégiát, hogy minden más megelőző célunk a Trianon előtti ország területének visszaállítása, és a zsidóságtól való megszabadulás. Tejes revizionizmus és a zsidóság befolyásának felszámolása. Tehát a Horthy rendszer fő célja a szeges ellenkezője volt annak, ami sikert hozhatott volna.

Azt ugyan elfogadták a népiek, hogy nem területi revízióra van szükség, hanem gyökeres földreformra. Az ugyan senki nem látta meg, hogy a gyökeres földreform csak akkor jelenthet társadalmi sikert, ha a falvak lakosságának nagy többségét kivonjuk a mezőgazdaságból, és gyökeres iparosítást, urbanizációt hajtunk végre. Alapvető tévedés volt azt hinni, hogy a földreform megnyitja az utat a falvak lakosságának a gazdagodása felé. Nem volt semmi reális alapja annak, hogy a sok törpebirtok eredményesebb gazdaságot jelenthet a falvak népének meggazdagodása felé. Sajnos, ennek csak az volt az áldásos következménye, hogy az arisztokrácia és a katolikus egyház elvesztette a vagyonát, ezzel a már régen indoktalan politikai és gazdasági befolyását.

Életem egyik legnagyobb élménye ugyan az volt, amikor négy faluban, földosztóként, átélhettem, mit érzetek a földnélküli parasztok, amikor cövekkel jelölhették meg a földjük határát. Pedig egyértelmű volt, hogy a néhány hold, ami neki is jutott, legfeljebb a mindennapi kenyeret biztosíthatja, a jobban éléshez azonban kevés lesz. Ez az élmény döbbentett rá, hogy a falvakban többször annyi ember a földből akar megélni, amennyi akkora föld szükséges ahhoz, hogy elvárható módon meg lehessen abból élni. Már a földosztás során felismertem, hogy legfeljebb minden ötödik juttatott kerülhet olyan helyzetbe, hogy egypár lovat tarthasson. Tized annyinak juthatna akkor föld, mint egy dán, és huszad annyinak, mint egy amerikai farmernek.

Ez a felismerés vezetett oda, hogy a falusi lakosságnak nagy többsége számára a megélhetést nem a mezőgazdaságban, hanem az iparban és a szoláltatásokban kell munkaalkalmat teremteni.

Ezért azzal döbbentettem meg az agrárszakás barátaimat, hogy a magyar falvak lakossága, amit kapott, elsősorban Rákosi elvtársnak, az általuk folytatott, erőltetett iparosításnak köszönheti. Ha ez nem szívta volna el a falvak lakosságának többségét, ott sem tarthatnának a falvak, ahol tartanak.

A bolsevik diktatúrának csak a módszereit bírájuk, azt meg sem nézzük, hova vezettek. Pedig a munkaerő kínálatánál nagyobb kereslet teremtése nélkül nincs munkáshatalom. A kelet-európai diktatúra ugyan nem adta meg a dolgozók szabadságát, de a mesterségesen létrehozott munkaerőhiány létre hozta azt.