Kopátsy Sándor EE 2017 11 22
Gondolatok a
társadalmi fejlődést alakító tényezőkről
Fajunk történetében szinte Amerika és Óceánia
felfedezéséig, a gyűjtögető társadalmakból csak akkor voltak kirajzások, amikor
vagy túlnépesedtek, vagy a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt elég a
begyűjthető táplálék. Ezek viszonylag kis csoportok voltak, az emberiség
legfeljebb néhány ezrelékét jelenthették.
Mégis ezeknek köszönhetően, fajunk mintegy 150 ezer év alatt, szinte minden természeti környezetben
elterjedt. Ez a minden természeti környezetre kiterjedő elterjedés azért
volt példátlan, mert fajunk volt az
első, amelyik az új életterekben nem a darwini módon, nem a mutációjának és
szelekciójának köszönhetően, új fajjá alakulva, hanem e nélkül volt képes
berendezkedni a jelentősen más természeti környezetekbe, hogy más fajjá
változott volna.
Az ember volt
az első és máig egyetlen faj, amelyik a fejlett agyának, ügyes kezeinek,
kommunikációs képességének köszönhetően tudatosan alkalmazkodott az új
környezetéhez a nélkül, hogy új fajjá változott volna. Előrébb lépni azonban csak
akkor tudott, ha az élettere megváltozott. A
tényt a tudomány máig nem vette tudomásul, hogy az ember csak akkor fejlődik,
ha a megváltozott az élettere ezt kikényszeríti. Ez ad magyarázatot arra,
hogy fajunk csak ott fejlődött, ahol a megváltozott életteréhez kellett
alkalmazkodni. A változatlan élettérben
nincs fajfejlődés. Mivel azonban a változatlan életterek nincsenek, még az
éghajlat is évről évre változik, fajunk az életterének első, és egyetlen
jelentős változása előtt is fejlődött, csak nagyon lassan.
Kétségtelennek
kell tekinteni, hogy fajunk, ha a jégkorszak végét jelentős éghajlatváltozás
több tízezer évvel előbb történik, még nem lett volna képes ehhez a nagy
változáshoz azzal igazodni, hogy a többsége a gyűjtögetésről áttért az
öntözéses gabonatermelésre. Ebben a tekintetben éles különbséget látok a pásztorkodás és
a gabonatermelés megjelenése között. Amíg
a pásztorkodásban nemcsak az ember igazodott a kipusztulásra ítélt állatokhoz
azzal, hogy védelmüket, élelmezésüket és itatásukat megoldotta, addig az
önözéses gabonák a hasznosulásuknak passzív szereplői voltak. A későbbi
kultúrnövények ugyanis nem szorultak az ember gondoskodására annak érdekében, hogy
fennmaradhassanak. Ezeket csak annak
köszönhettük, hogy előtte sok ezer éven át kapásan művelhettük, és ennek során
termelhető haszonnövények lettek.
A biológusok ma képesek megállapítani, hogy a legfontosabb kultúrnövények már sok ezer
évvel a felmelegedés előtt kapás művelésben voltak kultúrnövénnyé
szelektálódtak.
Az egyetlen,
sokkal előbb az emberhez szelídült háziállat a kutya volt. A vadkutya volt az egyetlen
olyan ragadozó, amelyik sokkal a felmelegedés előtt, az ember segítségére
szorult. A vadkutya olyan ragadozó volt,
ami a zsákmány álltokban viszonylag szegény sarki tundrán, az ember segítsége
nélkül, életképtelen volt. Az ott élő jegesmedvének és farkasnak nem
lehetett versenytársa.
Mint sok
évtizedes vadász felismerem, hogy kutya nélkül a csupán lándzsával rendelkező
ember életképtelen vadász volt. Az ember a kutyára, a kutya az emberre szorult.
Együtt nagyságrendekkel eredményesebb vadászok lettek, mint egyedül voltak. Nemcsak a kutya szaglása,
hallása és mozgékonysága az emberénél sokkal jobb, de a két gyenge ragadozói tulajdonsága
a vadászó ember számára óriási segítséget jelent. A kutya, mivel népes
csoportban vadászott, hangosan teszi azt, és nemcsak akkor vadászik, ha éhes,
vagy elég erős a vad elejtésére, hanem mindig. Ezért a kutya mindig, és
mindenre hangosan vadászik. Ez az ember számára óriási segítséget jelentett,
mert az olyan vadat is hajtja, amit nem
képes elejteni. Ezzel azonban leköti a vad figyelmét, de az nem menekül. A kutyával
vadászó ember a dárdájával, sokkal több vadat képes elejteni, mintha lesben
kénytelen várni, hogy a vad a közelébe jöjjön.
A történészek
nem foglalkoznak azzal, hogyha a felmelegedés jó tízezer évvel előbb történik,
szinte csak a vízözön emléke maradt volna meg, és akkor talán ma is csak
gyűjtögetnénk, és század ennyi ember élhetne a földön. Ennél jobb bizonyíték nem lehet
arra, hogy a fajunk sorsát csak akkor lehet felderíteni, ha nemcsak azt
vizsgájuk, hogy hol vannak a csillagok és bolygók milliárdjain jelenleg olyan
életfeltételek, amik a földünkéhez hasonlítanak, hanem azt is keresni kell, hogy hol volt ezeknek az égitesteknek hasonló
történetünk, mint a mi földünknek. De a hasonló sem elég, mert, ha a
jégkorszak csupán tízezer évvel előbb megszűnik, egészen másként, és más
mennyiségben élne a fajunk. De ez csak egyetlen epizód, s sok száz közül,
aminek követeztében egészen másként alakult volna a fajfejődés a földön. Elég
arra gondolni, hogy mi lett volna, ha a dinoszauruszok nem halnak ki.
De az is
egészen más útra terelte volna fajunk fejlődését, ha csak fele annyi jég olvad
el, és ezért csak 30 méterrel emelkedik a tengerszint. Ez arra sem lett volna elég,
hogy egyetlen önözéses szántóföldi gabonatermelésre épülő magas kultúra kisebb
mértékű jöhetett volna létre, csak tizednyi ekkora terülten. A vízügyi
szakemberek könnyen kiszámíthatnák, hogy a 30 méteres tengerszint emelkedés esetén
milyen gyors lenne a Nílus folyása, mekkora lett volna a gravitációsan
öntözhető terület. Ebből azonnal kiderülne, hogy Egyiptom méretű magas kultúra
létre sem jöhet volna a Nílus völgyében, mivel talán csak tizednyi terült válik
öntözhetővé, a Nílus gyors folyása pedig nem tette volna lehetővé a
folyásiránnyal szemben a vitorlázást.
Talán még meggyőzőbb, hogy Amerikában azért nem alakulhatott ki a síkságok gravitációs öntözése,
mert nem volt erős igavonó állatuk és nem ismerték a kereket. Amerikában
azért állt meg a társadalmi fejlődés, mert volt ugyan néhány nagyon értékes
kultúrnövényük, amiket évezredek óta kapásan műveltek, de nem volt
domesztikálható igásállat és még a kereket sem ismerték. Az erős bölény nem
volt domesztikálható, mert az továbbra is millió szám élhetett a füvekben
gazdag völgyeken.
Eurázsiában
azonban a kor embere megérezte, hogy a szarvasmarha nélkül nem jöhettek volna
létre az önözéses magas kultúrák, ezért lett ezeknek az önözéses gabonatermelő
társadalmaknak szimbolikus istenállatuk a bika.
Kevesen gondolnak
arra, hogy a vízben, sárban, hóban csak a hasított körmű állatok használhatók
igavonásra. A
patások erre patkó nélkül alkalmatlanok. A patkó azért lett Európában a
szerencsehozó szimbólum, mert a patkó nélküli ló nemcsak a fuvarozásban, és a
talajművelésben értéktelen, de a hadviselésben is az. A patkolt ló is csak akkor
lehet hatékony teherszállító, ha kerekes járműveket vontat.
A régmúltak
történelmét csak akkor érthetjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy mikor és hol
mi állt az ember rendelkezésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése