A világgazdaság élcsapatnak fejlődése 1950 óta

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 11 23

A világgazdaság élcsapatnak fejlődése 1950 óta

Az Egyesült Államok nemzeti jövedelme, a világgazdaság példátlan gazdasági és még inkább katonai szuper hatalmának, változatlan áron mérve, 1950-1970 között 3.85 százalékos átlaggal nőtt. 1971-1986 között a növekedés átlaga már 2.94 százalékra csökkent. 1987-2010 között 2.85 volt a növekedés. A csökkenésnek az volt az elsődleges oka, hogy viszonylag még egyszer annyit költött fegyverkezésre és egészségvédelemre, mint a világpiaci versenytársai. Ez a növekedés azt jelenti, hogy évi 1 százaléknál gyorsabb lakosságnövekedés esetében csökkent az egy lakosra jutó vagyona.

Az ország nemzeti vagyona mintegy háromszorosa az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemnek. Ezért a lakosság növekedés minden százaléka a nemzeti jövedelem 3 százalékának felhalmozását igényli, csak ekkor nem csökkenjen az egy lakosra jutó vagyona az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemhez viszonyítva. Az elért szint tartása alatt tehát azt kell érteni, hogy ne csak az egy lakosra jutó jövedelem, de a vagyon se csökkenjen.

Ha az egy lakosra jutó vagyon alapján is vizsgáljuk a világ puritán, már nem túlnépesedő 3 milliárd lakosú részét, azonnal kiderül, hogy ezek között is óriásiak a különbségek.

A négy nem európai angolszász ország.

Az Egyesült Államok jelenlegi gazdasági és katonai szuperhatalmát senki sem veszélyezteti. Ezt belátható időn belül sem fenyegeti más térség. Vele egy csoportot képez a másik három óceánokon túli ország, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.

Ezek megkülönböztetett előnye, hogy mind a négyen alulnépesedettek, csak számukra adott a túlnépesedő világ tehetségeseinek befogadása. A társadalomtudományok még nem ismerték fel, hogy a 20. század világgazdaságában a legnagyobb vándorolható érték, a minőségű munkaerő, a kiművelt tehetség. Ennek fogadóképeségében nincsen és nem is lehet versenytársuk. Azt még senki sem írta le, hogy az a négy ország lakosságának negyede nem puritán, latin-amerikai és afrikai. Köztük e tekintetben az Egyesült Államok hordozza a legnagyobb terhet

Abban is egyedüliek, hogy nyersanyagokban nagyon gazdagok. Amíg a kis Európa és a század derekára a gazdag társadalmak lakosságának kétharmadát jelentő Kelet-Ázsia túlnépesedett, és nyersanyagokban szegény, ez a négy ország azonban életterében és nyersanyagokban gazdag.

Európa nyugati fele.

Ez még akkor is kicsi, ha megoldható lenne az Európai Egyesült Államok. De nem megoldható, ennek erőltetésébe bele fogunk bukni. Ez több okból reménytelen. Az EU végzetes hibája, hogy a csak fele részben puritán lakosú. Ez legfeljebb csak akkor nem volna legyőzhetetlen hátrány, ha az Európai Unió háromszintű lenne. Az Európai Unió három közösség lehetne. A puritánok, az angolszászok, a germánok és a skandinávok. Közéjük csak a franciák és a csehek tartozhatnának. A mediterrán országok lehetnének a második közösség. A közép-európaiak és a baltiak lennének pedig a harmadikak. A keleti keresztényeket ki kellene hagyni, mivel a hatásuk inkább negatív, mint pozitív.

De még ezek a szintek sem léphetnének túl a vámmentességen, tehát mindannyian szuverén államok maradnának. Minden európai állam a maga lábán többre menne, mint akárcsak e három részre tagol közös felépítményben. A puritánokkal versenyképes Európának még a jelenleginél is több szuverén államra kell osztódni, nem pedig akár a három, viszonylag homogénebb államközösségekben élni.

Kelet-Ázsia.

Ebben a tétségben közel kétmilliárd puritán lakosságú ember él. Alig száz éve ébredt fel a lakosságának tizedét sem jelentő Japán. A háromnegyedét jelentő Kína pedig alig negyed századdal ezelőtt. Japán volt az első, keményen puritán távol-keleti ország, amelyik felébredt, de eltévedt, mert megkésett gyarmattartó akart lenni akkor, amikor már csak tönkre lehet menni abban, hogy a fejlődésre képtelen, egyre jobban lemaradó országokból akart nyereséget kisajtolni. A jelenkorban már nem a lemaradó népeket kell kizsákmányolni, hanem már csak a saját képességből, erőből lehet meggazdagodni.

A történészek sem tanulnak a japán példán. Japán más népek kizsákmányolásából akart gazdag lenni. Szerencséjére, az Egyesült Államokat is le akarta győzni, de az nemcsak legyőzte, hanem a társadalmi modernizációra is kényszerítette. Az imperialista Japán katasztrofális háborúvesztésnek köszönhetően, arra kényszerült, hogy a győztes Egyesült Államok nyomására össznépi demokráciára kényszerült. A Japánban a nők felszabadítása nagyobb gazdagodást jelentett, mint akár a legnagyobb gyarmatbirodalom kizsákmányolhatósága.

A Kis Tigrisek példátlan karrierje is történelmi tanulság. Bebizonyosodott, hogy a Kis Tigrisek, négyen az elmúlt hatvan évben a leggyorsabban fejlődő öt ország közé kerültek. Ma már mindegyikük egy laksora jutó jövedelemben megelőzik Japánt.

Kína felismerése,

Az még ma is titok, hogy Mao a példátlanul sikeres Szingapúr példájából tanult. Otthon példátlan kegyetlenségű terrorban számolta fel a leendő reform potenciális ellenségeit, ugyanakkor a kiszemelt utódát, Tenget Szingapúrba küldte tapasztalat átvételre. Derítse ki, hogyan lehet egy politikai diktatúrában a gazdaságot liberálisan piacosítani. Csak a szingapúri tapasztalat alapján lehetett az 1990-es kínai reformot megvalósítani. Az ellenzéket tankokkal kellett eltiporni, a gyermekvállalást pedig erőszakkal korlátozni. Máig nem tudatosult, hogy a gazdaság piacosítása is csak azért lehetett sikeres, mert a túlnépesedést csak a diktatúra volt képes megállítani.

A három puritán lakosságú térség 1950 utáni története.

Még említést sem olvastam arról, hogy az Egyesült Államok második világháború utáni gyorsa fejlődésében milyen szerepet játszott a nők foglalkoztatása. A Japánnal és a náci Németországgal vívott háborút férfiak a frontokon szolgáltak, mint katonák, ráadásul a háború megnyerése és a katonák kiszolgálása termelési többletet kívánt. A távoli frontokon harcoló minden katona kiszolgálása hat munkaerőt kívánt otthon, és a szállításban. Ahogyan a háború után a férfiak hazakerültek, a felszabaduló munkaerő többlet óriási gazdasági kapacitást jelentett. A nők megsokszorozódott munkavállalása ugyanis fennmarat.

A háborút követő Japán csoda alapja is a nők foglalkoztatása volt. Az ország amerikai megszállása előtt a japán nők alig vettek részt a munkavállalásban, nekik még szavazati joguk sem volt.

Ma már köztudott, hogy a fejlett világban az 1980 után született nők iskolázottabbak lettek, mint a férfiak. Ennek ellenére alig kap figyelmet az olyan statisztika, ami a nők foglakoztatási rátáját korcsoportok bontásban közli. Ebből kiderülne, hogy a tudományos és technikai forradalom azzal okozta a legnagyobb változást, hogy a munkaerő fizikai erejéről áttevődött a súlypont a szellemi képességre. Márpedig ebben a nők egyrangúsága megvalósulhat. Ezért az elmúlt száz évben nemcsak a társadalom fejlődésének, de a világgazdaság történelmének legnagyobb változásokozója a nők egyenrangúsága volt.

Ezért kellene a magyar történészeknek hangsúlyozni, hogy a bolsevik rendszer erőltetett iparosítása és a kollektivizálás pozitív eredményeit is, mindenekelőtt azzal, hogy a nők önálló keresőkké válhattak. A családon belüli elnyomásról a marxista forradalmárok is megfeledkeztek, de az erőltetett iparosítás és a kollektivizálás mégis erre kényszerítette őket. Az önálló keresővé válás a nők számára százszor annyi szabadságot adott, mint a titkos választójog ott, ahol csak egyetlen pártra lehetett szavazni.