Ne féljünk a felmelegedéstől

Kopátsy Sándor                EH                    2016 08 29

Ne féljünk a felmelegedéstől

Ritka örömmel olvastam az The Economist e heti számában, hogy végre olyan tudományos felmérés is történt, ami megmutatja, hogy a 13 Celsius foknál alacsonyabb átlagos hőmérsékletű térségekben, a felmelegedés pozitív hatással van a gazdaságra. A tanulmányt még nem olvashattam, de ez már engem igazol.

Azt viszonylag hamar felismertem, hogy a jégkorszak végét okozó felmelegedés nélkül, még ma is gyűjtögetnénk. Azt, hogy fajunk áttért az önözéses gabonatermelésre, és a legeltető pásztorkodásra, a felmelegedésnek Köszönhetjük. Azt a felmelegedést nem mi okoztuk, ahogyan a jelenlegit már mi, aligha változtatunk a termelés módján. Ezt a ránk szakadt áldást mégis az állatokat és embereket kipusztító özönvíz veszélyével emlegetjük.

Már közel fél évszázada a tudósaink jelentős hányada a felmelegedés által okozott katasztrófával rémisztgetnek bennünket. Most találkoztam először olyan tudományos munkával, ami a felmelegedés előnyével is foglalkozik.

Én 30 éve meg vagyok győződve arról, hogy biológiai fejlődés csak változó környezetben van, csak akkor, amikor sok fej elpusztul, hogy helyet adjon újabb fajoknak. Ezt ugyan senki sem tudja cáfolni, de el sem fogadta senki. Vallom, hogy földünkön csak azért lehet fejlett élet, mert annak viharos, sok változással járó története volt.

A napokban számolt be a sajtó arról, hogy egy törpe üstökösön az élet nyomára bukkantak. Ezzel megerősödött a felfogás, hogy a földre is kívülről került az élet valamilyen kezdeti formája. Ehhez már csak azt kell hozzá tenni, hogy ahol nem változtak az élet feltételei, ott az a kezdeti formájában van ma is. Annak egy viharos történetű bolygóra kellett kerülni, hogy fejlődés útjára léphessen. Márpedig földünknek nagyon mozgalmas történelme volt. Földünkön több tucatnyi jelentős változás történt, ezek az élet meglévő formáinak jelentős hányadát elpusztították, ezzel életteret biztosítva fejlettebb életformák megjelenésére. A nem változó élettérben nincs fajpusztulás, ezzel nincs életterük az újabb, fajlettebb fajoknak.

A fajfejlődés nem a fajok természetes életformája, az újabb, fejlettebb fajok megjelenéséhez csak a meglévő fajok jelentős hányadának kipusztulása biztosít életteret. Ezt még Darwin sem ismerte fel, csak azt, ha egy faj új, izolált élettérbe kerül, ott új fajjá módosítja a mutációja és a szelekciója. Arra ő sem talált példát, hogy az ilyen új faj fejlettebb lett volna. A fejlettebb fajok megjelenéséről ő sem mondott semmit. Csak a megadott fejlettségi szinten megjelenő új fajokról számolt be.

A jelenkori tudomány is hiába keresi az ember megjelenése kulcsát, még nem talált fogózkodót.

Egyelőre azt tudjuk, hogy az emlős őseink megjelenését, legalábbis térhódítását a dinoszauruszok kipusztulásának köszönhetjük. A másik ismeretünk, hogy a gyűjtögetésről a termelésre való gyökeres áttérést egy jelentős éghajlatváltozásnak köszönhetjük. Ez volt a jégkorszak megszűnésével járó viszonylag jelentős felmelegedés. Ettől rengeteg faj kipusztult, életképtelenné vált, az ember számára azonban új, a gyűjtögetésnél sokkal fejlettebb életmódot kínált.

Fajunk emlékezete ezt a változást a vízözön legendájaként őrizte meg. E szerint isteni beavatkozásnak köszönhetjük, hogy nem pusztult el az összes faj, mert ezeket Noé bárkája megmentette. Ebből a tudományos igazság az, hogy jelentős területeket, de aligha többet, mint a szárazföld néhány százalékát árasztotta el a tenger. Sokkal nagyobb területek váltak a gyűjtögetésből való megélésre alkalmatlanná. A minőségi változást azonban az okozta, hogy a tengerszint jelentős emelkedése Eurázsia és Észak Afrika folyóit, köztük a folyamait visszaduzzasztotta, ezzel a síkságait gravitációsan öntözhetővé tette. A jégkorszak végét jelentő felmelegedésnek az lett a következménye, hogy óriási területek felszabadultak a jégtakaródótól, óriási területek terméketlen sivataggá váltak, ugyanakkor lényegesen kisebb árterültek keletkeztek, amelyeken a már évezredeken keresztül kiegészítő élelemként, háztáji kapáskultúrában termelt gabonákat szántóföldön termelhették. Az önözéses gabonatermelés egységnyi területen közel százszoros eltartó képességet teremtett.

Ugyanakkor sokkal nagyobb területen a jégtakaró alól felszabadult pusztákon pásztorkodás alakult ki.

A klímaváltozás másik nagy áldását, a növényevő állatok megszelídülését alig említik. Az emberhez szelídültek azok az állatok, amik az élelem és víz hiánya miatt az ember segítségére szorultak. A tudósok sem hangsúlyozzák, hogy csak azokból az állatokból válhattak háziállatok, amelyek ez ember segítsége nélkül kipusztultak volna.

A klímaváltozás azon áldásos hatását, hogy minek köszönhetők a szántóföldi kultúrnövények és domesztikálódott háziállatok.

Itt csak röviden utalok arra, hogy a biológia már megállapította, hogy a kultúrnövények már a jégkorszak idején megjelentek, mint házkörül, kiegészítő táplálékként termelték a burgonyát, a kukoricát, a kölest, a rizst, az árpát. Ezek szántóföldi termelésre alkalmassá csak több évezredes kapás termelés során szelektálódtak ki.

A házállatok domesztikálódása azonban csak a felmelegedés eredménye. Ezek közül a rénszarvas és a kutya jó tízezer éve háziállattá vált. Ez a sok tekintetben más pásztortársadalom azonban a mostoha természeti viszonyoknak köszönhetően nagyon alacsony lakosságeltartó képességű volt. Nemcsak a munkamegosztásra, de még a beltenyészet elleni védekezésre is képtelen volt, ezért nem is válthatott magas-kultúrává. Ennek ellenére máig megmaradt.

Ebből is következett volna annak felismerése, hogy a társadalmi fejlődés egyik előfeltétele a viszonylag magas, akkori viszonyok között a 10 fő/négyzetkilométer feletti lakosságsűrűség, és az állandó telephely. Ezt pedig nemcsak a rénszarvasokkal való együttélés, de még az ennél tízszer nagyobb lakosságot eltartó pásztorkodás sem volt elegendő.

Indokolt volna feltárni annak igazolását, hogy a pásztortársadalmak kultúráját mennyire emelte az önözéses gabonatermelés tapasztalatinak az átvétele. Véleményem szerint, a pásztortársadalmak kultúrája nagyrészt átvétel volt. A magas-kultúra fogalma tehát indokolt. Ilyenek egészen az első ezredforduló végén kialakuló, természetes csapadékra épült nyugat-európai feudális társadalom előtt, csak az önözéses kultúrák voltak. Az első szántóföldi műveléssel termelt, nem öntözött gabona a Nyugat-Európában termelt, korábban öntözött búza és árpa volt, amit az itt kitenyésztett rozs és zaba követett.

Ebből a szempontból érdemes végiggondolni, hogy a két amerikai kultúra, a maya és az inka, azért rekedt meg, a kapás kultúra szintjén, mert nem volt a szántóföldi földműveléshez és a talaj trágyázásához szükséges háziállat. Ez a két kultúra sok tekintetben, az írás ismeretében, a csillagászatban, az építkezésben ugyan elérte a magas-kultúrák szintjét, de a lakosság élelmezése a kapás termelés szintjén ragadt, mivel nem volt igavonó és trágyatermelő állatuk. Oda a marhát, a Bivalyt, a lovat, a kerekes járműveket a gyarmatosítók vitték be. Ezek nélkül nem alakulhatott volna ki a szántóföldi gazdálkodás.

Ebből az következik, hogy a jégkorszak megszűnése, a klímaváltozás önmagában nem járt volna a társadalom fejlődésében minőségi változással, ha egyéb feltételek nem változtak volna meg. Ennek bizonyítéka, hogy Amerikában és Ausztráliában a klímaváltozásnak nem volt olyan társadalmi hatása, mint Eurázsiában és a Szahara feletti Afrikában. Ezért azt kell figyelembe venni, hogy mi hiányoztak a két lemaradó kontinensen.

Ausztrália kimaradt, mert a felmelegedést jelentő klímaváltozás az egyenlítőhöz viszonylag közeli kontinenst alig érintette. Ezt jelzi az is, hogy a Szahara alatti Afrika és Délkelet Ázsiában sem volt jelentős az éghajlatváltozás. Az utóbbiba a rizstermelés a két ázsiai magas-kultúrákból vándorolt oda. Ott spontán nem jöhetett létre, mert óriási földmunkát jelentett a domboldalak teraszosítása. A teraszos rizsföldek ugyanis nem öntözöttek, hanem a csapadékot fenntartva történt az árasztás. Ez a termelési mód ugyanis óriási befektetést és többletmunkát igényel. Egy-egy jelentősebb hegyoldal teraszosítása, vagyis önözhetővé tétele piramisok építéséhez is elegendő építési munkát igényel. Érdekes volna, ha valaki kiszámítaná, mekkora befektetést igényel egy hektár meredek domboldal terület teraszosítása, és mennyi munkával, költséggel jár egy tonna rizs termelése. Becslésem szerint tízszer, százszor több befektetéssel és néhányszor több munkával jár a termelése, mint egy árterületi síkságon. A legnagyobb különbség a szállítás költségében van.

A síksági csatornákon egy ember a csónakjában hazahúz egy tonna terméket. A száz méterrel magasabb hegyoldalról egy málhás állat tized, egy ember húszad annyi terméket tud haza hordani. A trágya felszállítása pedig néhányszor több munkába, időbe kerül.

Itt említem meg, hogy jelentős emelkedőkön és lejtőkön, a sáros talajon a keréknek a szállítási hatékonysága az igásállatok esetében jelentéktelen.

Egyik első könyvemben azt vizsgáltam, hogy miért vonultak a magas-kultúrák egyre északabbra. Ezt Egyiptom és Mezopotámia esetben vizsgáltam. Milyen szempontok játszottak szerepet abban, hogy négyezer év alatt a két közel-keleti magas kultúra csúcsa jelenleg a skandináv északnyugaton van. A magyarázat, hogy a légkondicionálás és a hűtés előtt az ember a meleg hátrányaival szemben tehetetlen volt, de a hideg ellen ugyan több munkával, vagyonnal, de védekezni tudott.

Nagyon egyetértettem azzal, amit a nemrég elhunyt szingapúri elnök, Lee mondott. A 20 század legnagyobb találmánya a hűtés, a légkondicionálás volt. Ő tudta, hogy a fejlett technika győzte le először a meleget. A melegben nehéz dolgozni, megromlanak az ételek, de jól érzik magukat a vírusok és a baktériumok. Aki képes megoldani a légkondicionálást, vagyis a munkahelyek és a lakások és az ételek hűtését csodára képes a trópusokon is.

Azt már kezdő közgazdászként megtanultam, hogy az egy lakosra jutó vagyonigény a nemzeti jövedelemhez viszonyítva állandó, de az átlaghőmérséklettel fordítottan arányos. A hidegben drágábbak a lakások, a ruházkodás, a hosszú teleken a fűtés, a téli táplálék készlet, de mégis ott élnek jobban az emberek.

Azt csak öreg fejjel mérhettem fel, hogy a légkondicionálás, a hőmérséklet csökkentése több energiát igényel, mint az emelése. Ugyanakkor a napelemek korában ott a legolcsóbb az energia, ahol meleg van. Ma már olcsóbban megoldható a napelemes légkondicionálás, mint hidegben a fűtés. Ezért el tudom képzelni, hogy az emberiség szegényebb része délebbre vonul. A napelem nagy előnye, hogy a hűtésre akkor kell használni, ha süt a nap, tehát nem gond a tárolása. Ezzel szemben fűtésre a napenergia azért drága, mert máskor termelhető, mint felhasználható. Nem a terelése, a tárolása drága.

A hideg éghajlatban nyeremény a felmelegedés.

A leírtak után térek vissza a kiinduló témámra.

Szeretnék látni adatot arra, hogy a jégkorszakot követő felmelegedés hatására, hogyan vándorolt egyre északabbra a világgazdaság súlypontja és milyen átlag hőmérsékleten milyen gazdag az emberiség. Ugyanis, ennek a folyamatnak a folytatása lehet a jelenleg folyó felmelegedés.

Abból kell kiindulni, hogy a tudományos és technikai forradalom elindított egy olyan folyamatot, amiben a lakosság puritanizmusától függ elsősorban a jólét. Ezért az is sokatmondó adat volna, hogy milyen átlaghőmérsékleten élnek a különböző kultúrák, és milyen azoknak a társadalmi fejlettsége.

A jégkorszak végét hozó felmelegedés hatására nőtt a föld eltartó képessége. Ez a növekvés, ha kisebb mértékben, de a kisebb felmelegedés hatására is be fog következni. Ideje volna azt is kiszámolni, hogy milyen hőmérséklet mellett érné el a föld eltartó képességének az maximumát.

Az azonban egyértelmű, hogy az emberiség legsűrűbben a meleg éghajlaton, legritkábban a hidegben él. Ez az elosztás egyelőre csak erősödik, mind a népszaporaság, mind annak növekedése a meleg éghajlatú térségekben gyors, a hidegben lassú. Az alul népesedett térségek többsége az Északi Sark térsége, Észak Eurázsia és Észak Amerika, valamint a sivatagok.

Észak Amerika jelenleg a legjobb népességfelvevő adottság. Az ott élő emberek már ma is az emberiség felső tizedébe tartoznak. Meggyőződésem szerint, sokkal könnyebb a fejlett, de nagyon gyéren lakott északi területeken gyorsan, sikeresen fejlett életviszonyokat teremteni, mint a sűrűn lakott térségekben, ahol a tudomány és a technika vívmányokat éppen a sűrű lakosság miatt nem lehet megteremteni. Ezért állítom, hogy a felmelegedés legnagyobb haszonélvezője Észak Amerika lesz.

A legnagyobb hideg éghajlatú térsége Oroszország. Ennek fejlesztésére azonban az oroszok alkalmatlanok. Érdekes módon, az oroszok a saját hazájukban még a lépéstartásra sem képesek, nemhogy az óriási Szibériát felemeljék. Ezt a feladatot csak Kína volna képes megoldani. Jóslatomnak tűnik, de a jövő egyik legnagyobb gazdaságföldrajzi eseménye Szibéria kínai térséggé válása lesz. Szibéria felemelésére csak az Egyesült Államok és Kína lehet képes. Az előbbi még a saját országában is alulnépesedett, Oroszország lakossága Észak Amerikában jobban beilleszkedett, mint a latin népek. Kanadában lehet kanadai színvonalú vállalatot építeni, Lagosban azonban lehetetlen. Ezt láttam Ausztráliában is. A lakatlan térségben találtak kiváló szenet és vasércet. A semmi közepén a világ leghatékonyabb bányáit lehet üzemeltetni.

Az ellenpéldám India. Ott ugyan van világszínvonalú angolul beszélő értelmiség, de a szegény környezetben szegény az infrastruktúra, a munkaerő pedig nem ismeri a távol-keleti konfuciánus népek fegyelmét, szorgalmát. Lagosban pedig még lakni is csak az izolált, bekerített lakótelepeken lehet. A gyárakat, a munkahelyeket azonban lehúzza a környezet, az utcákon nem lehet közlekedni, nincsenek jó iskolák, a közigazgatás bürokratikus, tehetetlen az egészségvédelem.

Marad tehát a régen megfogalmazott véleményem, minden társadalmi fejlődés motorja a környezetváltozás.

Öreg koromra rájöttem, hogy az emberiség azért fejlődött gyorsabban a négy évszakos térségekben, mert a még alapvetően mezőgazdaságból élő társadalmakban évente négy jelentősen más életormát követelő éghajlathoz kellett igazodni.