A társadalmi fejlettség mércéje

Kopátsy Sándor EE 2009, jún. 20.

A TÁRSADALMI FEJLETTSÉG MÉRCÉJE

A tőkés osztálytársadalomban kialakult közgazdaságtudomány még mindig ott tart, hogy a társadalmi fejlettséget elég az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemmel mérni. Megelégszik azzal, hogy elfogadja, hogy más oldalról is meg kellene közelíteni az összevetést, hogy vannak más szempontok is.
Most ezeken igyekszem végigpásztázni.
1. Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem nélkülözhetetlen vektora a társadalmi fejlettségnek. Ez a mutató önmagában is lég, ha nagyon lassan változó körülmények között végzünk összehasonlítást. Az elmúlt száz év egyre gyorsabb technikai fejlődése okán, néhány évtizednél messzebb visszamenve, csak akkor megbízható, ha erre a célra speciális árindexet dolgozunk ki. Akkor is problémák vannak, ha nagyon eltérő fejlettségű és kultúrájú államokat akarunk össze hasonlítani. Erre a célra dolgozták ki a belső vásárlóerő árindexét. Ezek azt tanúsítják, hogy a kevésbé fejlettek nincsenek annyira lemaradva, mint amit a devizaparitások mutatnak.
2. Az egy laksora jutó nemzeti vagyon. Ennek a mutatónak a hiányát ötven éve sérelmezem. A klasszikus közgazdaságtan megelégedett azzal, hogy modelljeiben szerepeltette a vagyongyarapításra, és annak amortizációjára vonatkozó adatot. Ezt azonban olyan következetlenül, másodrangúként kezelte, hogy több zavart okozott, mint tisztánlátást.
Két elemi hibája volt.
Egyrészt nem vette figyelembe, hogy az ipari forradalom találmányai milyen óriási mértékben tették értéktelenné a társadalom korábbi fizikai vagyonát. Ennek következtében társadalmi felhalmozásnak tekintette az új vagyonképzést, de nem ette figyelembe a meglévő vagyon óriási mértékű értékvesztését.
Másrészt nem vette figyelembe a társadalom szellemi vagyonát. Ez ugyan a tudományos és technikai forradalom előtt nem okozott problémát, mert ebből többel rendelkezett a társadalom, mint amennyit hasznosítani tudott. Az utóbbi ötven évben pedig ennek okán vált használhatatlanná a nemzeti jövedelem, és a nemzeti vagyonmérleg. Most ugyanis már a fejlett világ ott tart, hogy a társadalmi szereződés alapja a szellemi vagyon maximalizálása. Vagyis minden annak gyarapítása körül forog, amit a közgazdaságtan nem is tekint vagyonnak.
Ha a közgazdaságtan számolna az egy laksora jutó vagyon alakulásával, és vagyonnak kezelné a tudást is, azonnal lelepleződne, hogy a gyors népességnövekedés eleve lehetetlenné teszi az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon növelését. Márpedig az utolsó kétszáz év legnagyobb válságát előidéző történelmi eseménye, az elviselhetetlen népszaporulat.
3. A jövedelemelosztás differenciáltsága. Ezt ugyan mérik, de a kívánatos mértéke felett nincs egyetértés. A liberális közgazdászok a minél differenciáltabb annál jobb, a szélső baloldal számára pedig az egyenlősége a kívánatos álláspontján vannak.