A gyermekvállalás állami szabályozása

Kopátsy Sándor ED 2009-06-17

A GYERMEKVÁLLALÁS ÁLLAMI SZABÁLYOZÁSA

Az igazság kimondásával kezdem. A modern társadalom legfontosabb feladata a gyermekvállalás minőségének szabályozása. Ezt azonban egyelőre még kimondani is bűn.
Fajuk történetének legnagyobb változását éljük, ennek ellenére még azt sem vettük tudomásul, hogy minőségileg más társadalomban vagyunk, aminek egészen mások a társadalmi törvényei.
Ma már az emberiség kétötöde olyan társadalmakban él, amiben minden a minőségen múlik. A kiváló minőségi termékek árát az eladó állapítja meg, a kiváló munkaerő bérét, jövedelmét pedig a munkavállaló. A fejlet társadalmak közti versenyt elsősorban az dönti el, milyen minőségben termeli újjá a munkaerejét. Attól már nem kell félni, hogy az iskolázott és jól kereső társadalom túlnépesedik, a kívánatosnál gyorsabban szaporodik, sőt. Az sem baj, ha lassan csökken, csak a minősége legyen egyre jobb.
Az emberi fajnak eddig nem ismerhettük azt a demográfiai törvényét, hogy az iskolázottság, a jövedelem bizonyos fokán, és az egyszerű fogamzásgátlás mellett a létszámát fenntartó szint alá csökken a szaporodása. Ez nem baj, hiszen az elmúlt kétszáz év során rákosan túlszaporodtunk.
Jelenleg az emberiség még mindig elviselhetetlenül szaporodik. Mégpedig úgy, hogy ez csak a háromötödére vonatkozik. Egy ötödében, Kínában erőszakkal lefékezték, és csak a fejlett ötödben nincs túlnépesedés. Ez a világjelenség azonban a társadalmakon belül is működik.
Minden fejlett társadalmon belül is a társdalom fejlett hányada nem vállal a létszáma fenntartását biztosító gyermeket, az alsó harmada pedig gyorsan, legalábbis viszonylag gyorsan szaporodik. Ez a fél-perifériákon okoz katasztrofális problémát.
Az emberiség felső tizedébe tartozó társadalmakban a lakosság nagy hányada, közel kilencven százaléka már túllépte a túlszaporodási megakadályozó határt. A leszakadt tized nagyobb népszaporulatát fel tudja venni a társadalom. Ehhez elég gazdag és ezek száma viszonylag alacsony. Ezt látjuk Európa gazdag harmadában és Észak-Amerikában. Ráadásul az utóbbi egyrészt még nagyon alulnépesedett, másrészt kivételesen nagy az asszimiláló képessége. Nyugat-Európa gazdag országaiban az arab, a török, a balkáni bevándorlók jelentik a túlszaporodó réteget. Ez a tényleges probléma nagyságához képest túlirritálja a lakosságot. A jelzése a szélsőjobb politikai hangossága.
Az emberiség következő két tizedében, Kínában a politikai hatalom erőszakosan állította meg a túlnépesedést. Ezzel bebizonyította, hogy ez a felzárkózás első feltétele. Kína fajunk történetének legnagyobb sikerét aratja. De a nyugati tudományok még addig sem jutottak el, hogy ez a siker kulcsa.
Az emberiség következő tizede, leegyszerűsítve a fél-perifériák esetében, viszonylag keskeny a már nem szaporodó elit, a nagy többség még gyorsan szaporodik. Ez teszi, a kulturális gyengeségük mellett, lehetetlenné a gazdasági felzárkózást.
Az emberiség további hattizede azonban elviselhetetlen mértékben szaporodik.
A népszaporulat Magyarországon.
Az emberiség egészének demográfiai viselkedését adó képnek a tükrében érthető a magyar demográfiai helyzet.
A lakosság egészének száma lassan csökken. Ez önmagában kedvező. Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem és vagyon szempontjából az egy százalékánál is kisebb csökkenés az optimális. Az átlag mögött azonban katasztrófa rejlik.
Mivel tudatosan nincsenek erre vonatkozó adatok, csak becsülni tudok.
A magyar társadalom felső harmadában a gyermekvállalás olyan alacsony, hogy évente több százalékos a létszámcsökkenés. Ez csak azért nem feltűnő, mivel nagy a beemelkedés.
A középső harmadban az országos átlagnak megfelelő lassú csökkenés tapasztalható. Ez egészséges.
Az alsó harmadban gyorsa a népszaporulat. Ez részben törvényszerű, részben az állam által táplált. Ezen belül is az alsó tizedben, gyakorlatilag a cigányság esetében katasztrofális a helyzet, feldolgozhatatlanul nagy a gyermekvállalás.
Ez a demográfiai torzulás a magyar társadalom legnagyobb baja. Ez nagyobb akadálya a felzárkózásnak, mint az összes többi tényező együttvéve. A károkozás mértékét csak akkor látjuk, ha megnézzük, hogyan hat a szülői háttér a gyermekek várható társadalmi értékére. Ezt is csak becsülni tudom. Ma már a gyermekvállaló korosztály harmada diplomás, és a társadalom jobban élő feléhez tartozik. Ezek gyermekeinek szinte mindegyike diplomás lesz. Ennek megfelelően, az átlagnál sokkal értékesebb munkaerő válik belőle. Tegyük hozzá, hogy ezek a gyerekek viselkedése, törvénytisztelete is sokkal jobb lesz az átlagnál. Ezeket állítsuk szemben a táradalom alsó harmadában születettek várható teljesítményével. Ezek közül nagyon kevesen lesznek diplomások, a nagy többség még a jó szakmunkás szintjéig sem jut el. A nagy többségükre a liberális munkaerőpiac igényt sem fog tartani.
Illusztrációként az mondom, hogy az olyan társadalomban, amelyikben a gyermekvállalás a családi környezet minőségétől független a gyermekvállalás, vagyis egyenletes, a következő generáció társadalmi értéke 100. A magyar társadalomban jelenleg lévő gyermekvállalás mellett legfeljebb 50. De lehetne olyan is, amiben ott lenne több gyermek, ahol jók a felnevelési feltételek az érték lehetne 200.
Ezek a számok olyan megdöbbentőek, hogy kevesen hiszik el. Ezért érvelek. Ha az átlagos munkaerő értéke 100, a társadalom felső harmadáé 500. A középsőé 100, az alsó harmadé pedig negatív.
Annyit talán sikerült bizonyítanom, hogy a modern társadalom jövője elsősorban attól függ, milyen családi környezetben születnek a gyerekek. Ennek hatásához képest nagyon másodrangú az oktatási rendszer. Márpedig nálunk, ebben a tekintetben katasztrofális a helyzet.
A fentiekből az következik, hogy a modern társadalom elsődleges célja ott támogatni a gyermeknevelést, ahol azt eredményesen teszik. A gyermekvállalás számánál nagyságrenddel fontosabb a nevelés minősége. Ezzel szemben a modern társadalmak a gyermekszám alapján támogatnak, ami azt jelenti, minél kisebb a gyermek várható értéke, a ráfordításhoz képes tannál nagyobb az állami támogatás. Ez nem kisebb közgazdasági abszurdum, mint egy olyan gyémántbánya, ahol a legkisebb darabka után is annyi a prémium, mint a milliókat érő legnagyobb után.
Csak olyan gyermektámogatás felelne meg a társadalom értékének, amit az óvodás kortól kezdve az elért oktatási eredmény alapján fizetnének. Ez pedig nagyon differenciált, a több százmillió és a semmi között szóródik.
A társadalom számára nem kisebb értékű munka a gyermeknevelés, mint a munkamegosztásban való részesedés. Ezt is ennek alapján kellene honorálni. Az a család, amelyik három kiváló gyermeket ad a társadalomnak, olyan prémiumra, nyugdíjra számítson, mint aki a munkateljesítményével a legjobb ezrelékhez tartozik. Ezt a jutalmazást addig kell differenciálni, amíg viszonylag ott születik több gyermek, ahol jobbak a felnevelési költségek, és ott kevés, ahol azt elhanyagolják. Az ilyen társadalom magasan kiemelkedne a többi közül.
Mi, a jelenlegi családpolitikánkkal a gyorsan lemaradók közé fogunk tartozni.
A fenti állításokat azzal lehet egyszerűen megcáfolni, ha bebizonyítjuk, hogy a gyerekek várható társadalmi értéke nem elsősorban a szülői környezettől függ. Ezt pedig nem lehet cáfolni, még a közvélemény is tisztán látja. Legfeljebb a farizeus politika nem mer vele szembenézni. Ez annál inkább igaz, minél fejlettebb a társadalom.