Hol legjobb élni

Kopátsy Sándor PP 2009-06-23

HOL LEGJOBB ÉLNI

A közelmúltban többen fogalakoztak az Economist-ban megjelent felméréssel, ami azt mutatta meg, hogy 140 város sorrendje hogyan alakult az életminősége szempontjából. Mi, magyarok azzal büszkélkedhettünk, hogy volt szocialista térségen belül Budapest áll a legjobban. Az 55. helyen. Ez legfeljebb azért lehet dicsőség, mert megelőztük Prágát, ami évszázadok óta előttünk járt. Talán a bolsevik rendszer utolsó húsz évében voltunk előttük. De a kimutatott különbség sem jelentős, egymás közelében van a két város. A szlovákok inkább büszkék lehetnek arra, hogy Pozsony is a nyomunkban van.
Én, azonban az első tíz városon gondolkodtam el.
A tíz legtöbbet nyújtó város között három kanadai és három ausztrál van. Ez nem volt meglepetés.
Európából négy. A második helyen Bécs van, amire joggal lehet büszke, de végiggondolva megértem az okát. A másik háromból kettő svájci, Genf és Zürich, valamint a finn Helsinki. Mindhármat oda vártam.
Leírom az én logikámat.
Kanada és Ausztrália régi tippem. A hetvenes évek második felében, amikor három fiam kettő azzal állt elő, hogy Nyugatra disszidálnak, és megkérdezték, mennyire lesz ez nekem kellemetlen. Az ő korukban én is lementem volna, tehát apai kötelességem viselni a következményeit.
A hova kérdése azonban nem ilyen egyszerű. Én, fiatalon, az Egyesült Államokba mentem volna, de nekik Ausztráliát és Kanadát ajánlom.
Első szempontom az angol nyelv, e nélkül sehol nem megy már könnyen, de ez mindenütt nagy előny. Ma a világon mindenütt legalább ötven százalékkal többet ér aki, ha angolul beszél.
Azt nem is kell magarázni, hogy korunkban már mindenkinek a munkaerő piacon az értéke a befogadó ország átlagához viszonyul. Ha olyan országba mentek, ahol az egy laksor jutó nemzeti jövedelem a mienk négyszerese, négyszer nagyobb lesz a jövedelmetek, mint itthon lenne.
Annyit az anyagiakról.
Idegen országban, még a ti korotokban is, évekig nem lesztek otthon. Ez ott könnyebb, ahol sok a bevándorló, vagyis ahol nem él az idegenkedés. Ebből a szempontból csak Észak-Amerika Ausztrália és Új-Zéland jöhet szóba. Már csak e két földrész népessége kisebb a kívánatosnál.
Ausztráliát azért teszem az első helyre, mert kontinensnyi, ott nagyobb lehetősé van a letelepedés megválasztására, olcsó a telek, kedvező a klíma és olcsó az élelmezés, vagyis az élet.
A két fiam közül az egyik Ausztráliába ment, és ott él úgy, amiről másutt nem is álmodhatott volna. A másik Kanadába menet megállt Párizsban, és ott is maradt, mert nagyon jól nősült. Az ő egyik, tehetséges fia pedig már Kaliforniában él, elképesztően kedvező körülmények között.
Az, hogy az életviszonyok alapján rangsorolt városok között három ausztrál és három kanadai van, igazol. Vagyis reálisan láttam harminc év is.
Helsinki és a két svájci város példája is tanulságos. Svájc kétszáz, Finnország pedig száz éve még Európa szegény országai közé tartozott. Az utóbbi száz évben Északnyugat-Európa és az Alpok között élő népek gazdagodtak a legtöbbet, száz év alatt az egy laksora jutó jövedelem tízszeresnél jobban nőtt, amíg a gyarmattartók, az erősebbek, a szénben és termőföldben gazdagabbak lényegesen lassabban fejlődtek.
Bécs második helye meglepő, mert előnyei nem tudatosultak, pedig a közeli szomszédunk. Nem ismerem a rangsor összeállításnál figyelembe vett 36 szempontot, csak a magaméit tudom.
Diákkorom óta irigyeltem az osztrákokat, mert ők bölcsen viszonyultak az elveszett háború következtében szétesett birodalmuk sorsához. Azt nem tudom, hogy ebben mennyi volt ebben a bölcsesség, és mennyi az osztrákok langyosabb hozzáállása. Azon ugyan botránkoztam, hogy lelkesen adták fel országuk függetlenségét annak érdekében, hogy Hitler birodalmához csatlakozzanak. Ezt azonban úgy elfelejtették, mintha nem is velük történt volna. Bécs pedig megelégedett azzal, hogy Európa nyugati felének egyik kulturális fővárosa.
Különösen érintett a tény, hogy a volt szocialista táboron belül csak három város, Budapest, Prága és Pozsony, szerepel az első hatvanban. Ez azért okozott örömet, mert egy régi álmom igazolja. Történészként találkoztam a felismeréssel, hogy Prága, Bruno, Bécs, Pozsony és Budapest, Európa közepének egyik kiváló adottsága arra, hogy gazdasági és kulturális agglomerációja legyen. Itt négy nyelv, négy állam eltérő, de rokon kultúrája találkozik a kiváló infrastruktúrával. Az utóbbit, kezdetben csak a vízi utak jelentették, de ma már autópályák modern vasutak hálózzák be. Mindegyik város egy-egy nép fővárosa, tele múzeumokkal, egyetemekkel. E térségnek valamikor a német volt a közös nyelve, egyre inkább az angol lesz. E városok vonzáskörzetében húsz millió ember él, tehát eléri az értéket, amit a világ nagy agglomerációi megkövetelnek.
Magyarország Nyugathoz való integrálódásának egyik feltétele e térség egységgé formálódása. Ezt Mátyás királyunk ismerte fel először, és sajnos utoljára.